Nézzük a második féléves listát:
Papos filmből láttam nemrég egy komolyat Írországból, most egy másik katolikus bástya nyúlt a témához. Az ajánlók alapján egy groteszk vígjtékot vártam, ami részben be is jött, de a végefelé azért komolyabbra fordul a sztori. Mint film, messze nem annyira tökéletes, mint ír társa, de azért élvezhető és mindenképp tiszteletre méltó, ahogyan a "hivatalosan" vérkatolikus-vérnacionalista Horvátországban megfricskázza a nemzeti mítoszokat.
A majmok bolygója - Forradalom
Az új majmok bolygója sorozat második darabja. Az első nekem mérsékelten tetszett anno, de a másodikról egész jó kritikákat hallottam. Ezek nagyjából be is igazolódtak, ez egy abszolút nézhető, látványos és néhol meglepően árnyalt történetű film. A majmok már megint nyernek, amúgy.
Vicces, látványos, fordulatos. A galaxis is megmenekül a végén és még én se éreztem kidobott pénznek a mozijegyet.
Luc és persze Scarlett adja el ezt a filmet, ami ugyan egy árnyalatnyival valóban jobb az átlag galivúdi szintnél, de nem hiszem, hogy bekerülne a Luc Besson Nagy Filmes Mauzóleumba. Mondjuk a Taxi sorozatnál még mindig jobb.
Nyomasztó film egy nyomasztó országból, amit az egzotikuma nagyjából nézhetővé tesz.
A franciák válasza a Holdfény Királyságra, avagy hogyan nyaraltak a gallok a hatvanas években.
Nyugaton sincs kolbászból a kerítés, mondták nekünk régen. Hát nincs. Szar a helyzet és egyedül az vigasztal meg minket, hogy Marion Cotillard eszméletlenül nagy színész. Mondjuk az is érdekes kérdés, hogy hasonló helyzetben Magyarországon mennyien állnának a történetbeli asszony mellé? Van-e még a mi társadalmunkban valamiféle szikrája a szolidaritásnak, mármint az igazi, tétre menő szolidaritásnak?
Volt sok-sok évvel ezelőtt egy Szabó István interjú. amelyben Szabó az amerikai filmekről beszélt. Pontosabban arról, hogy a galivúdi csihipuhi filmek mellett van egy nagyon erős és értékes vonulata az amerikai filmeknek, amely az egyszerű emberek hétköznapi életét mutatja be. Ezekről nagy megbecsüléssel nyilatkozott. Azt nem tudnám megmondani, akkoriban mely filmekre gondolhatott (kb. a Kramer kontra Kramer korszaka volt ez amúgy), de hogy a Sráckor ennek a kategóriának a legértékesebb darabjai közé tartozik, abban biztos vagyok.
Adott egy srác, aki a szemünk előtt nő fel, adott a családja, az állandóan küszködő, ide-oda költözködő, mindig más munkával, tanulással, pótapával próbálkozó anya, az apai felelősséget hol felvállaló, hol lerázó apa, meg egy rakás másik szereplő. Hétköznapi jeleneteket látunk a család életéből és lassan eggyé válunk velük. Ez a film olyan mértékben rezonál a saját kisebb és nagyobb bajainkkal, közdelmeinkkel, hogy lehetetlen nem átélni ls megszeretni. Nagy élmény.
Frenetikus, magával ragadó. Félelmetes, sokkoló. Groteszk és ugyanakkor elképesztően valóságos. Nem tudom, Pálffy György milyen Toldit rendezne, képes lenne-e egy tradicionálisabb, látványorientált történelmi drámába is beoltani a zseniális jelképeit és azt sem tudom, hogy ha sikerülne, akkor megszólítaná-e az a film a nagyközönséget. Merthogy például a Szabadesés tutira nem fogja. Azt viszont tudom, hogy a Szabadesés az én botcsinálta értékítéletem szerint egy remekmű.
Nem rossz ez a film, kicsit szentimentálisra sikeredett, de azért nem rossz. Illetve tulajdonképp nagyon szentimentálisra sikeredett, de akkor se rossz. A megidézett nagy előddel (Űrodüsszeia 2001) persze nem ér fel, de valószínűleg nem is akar: tiszteletadásnak meg elmegy.
VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan
A magyar filmek tipikus betegsége az elfuserált, életszerűtlen történet. Ennek eredményeképp születik rengeteg olyan film, amiben akadnak ugyan remek pillanatok, de a film egésze mégis félresikerül. A VAN nem tesz csodát, rendesen megírt történetet ez a film se hoz. Viszont - néhány más társához hasonlóan - valahogy képes felülemelkedni ezen a bevallott hiányosságon: ez ugyanis egy tökéletes hangulatfilm. Sodródó, esetleges történetecske egy sodródó, esetleges nemzedékről. De valami furcsa és megmagyarázhatatlan módon ez a film nem a szokásos magyar pesszimizmust hozza (jaj, segítség, itt egy elveszett nemzedék, végromlás, nihil!), hanem derűs szeretettel megvonja a vállát, hogy sebaj, azért majdcsak lesz valahogy. És addig is, amíg lesz valahogy, próbáljuk meg élvezni az életet.
Ja és mellesleg két további pozitívum: egyrészt nemcsak egy nemzedéknek, hanem egy városnak is bemutatja a hangulatát (vagy legalábbis annak egy vetületét), másrészt a "gyengébb" történetet töméntelen gag és stilisztikai bravúr kompenzálja, főleg ha figyelembe veszem, hogy ezeknek minimum a feléről lemaradtam... ;-)
A lányom cipelt el erre a mozira (mostanában a Hollywood Hírügynökségre van rákattanva, ott nézte ki magának ezt a filmet is), de nem bántam meg. Klasszikus tanmese az előítéletekről, amit iskolás gyerekek már simán megnézhetnek, de a megvalósítás kellően igényes és komplex egy felnőtt számára is. Külön pluszpontot ajánlok meg a látványvilágért.
