Frissítés (2016. február 6.): Persze a Hajnali Láz kimaradt, most pótoltam, lásd a poszt alján...
Terminator: Genisys (július 21.)
Folytatódik a fogócska John Connor és a Mátrix (izé, Skynet) között az idő alagútjaiban, zsákutcáiban és szerpentinjein. Ennek kapcsán T800-asok, T1000-esek, sőt még egy T3000-es is bevetésre kerül, de John, Sarah, és persze kedvenc T800-as Arnoldunk rutinos menekülők, úgyhogy az üldözök a végén hoppon maradnak. Apokalipszis elhalasztva, a következő részig legalábbis. Lehet, egy T34-es kellene...
Taxi Teherán (július 27.)
A félév filmje és talán az évé is ez lesz, ha veszem magamnak a fáradtságot és felújítom a Promontor díjat végre valahára. A perzsáknak vérükben van a költészet és ki merné tagadni, hogy a filmkészítés is költészet. Pedig miféle költészet van egy városi taxizásban, gondolhatja ez egyszeri pesti filmrajongó, de Jafar Panahi jól megmutatja: mondhatnám vicceskedve - mondom is - hogy minden várakozásomat überelte...
Eichmann show (augusztus 27.)
Elfogadható, bár kicsit vontatott történelmi tabló a XX. század egyik Top 10-es peréről, Adolf Eichmann jeruzsálemi elitéléséről. Szembesülhetünk a szörnyűséggel újra és kapunk közben kis morfondírozást a média hatalmáról. Fajsúlyos téma, sajnos azonban súlytalan feldolgozás. Ismeretterjesztésnek jó.
Papírvárosok (augusztus 29.)
A lányom kérésére mentünk el megnézni a Papírvárosokat. Ő még előtte áll a filmben ábrázolt korszaknak, de már közelít felé, én meg már rég túl vagyok rajta. Ennek megfelelően ő roppant lelkesen nyilatkozott a filmről, nagyon tetszett neki, nyílván megérintette őt. Engem nem annyira érintett meg, így inkább egy kellemesen megírt, nem teljesen kiszámítható, élvezhető tinifilmként könyveltem el. Szerelem, gátlásosság, önmagunk keresése, világ felfedezése, kapcsolatok próbálgatása, ökörködések, szabadság, let's hit the road, ilyesmik. Persze azért igazi lázadás nincs, szigorúan konformak maradunk, ez kérem egy hollywoodi film. A többek által hangoztatott egyediség ebből következően relatív, a már emlegetett hollywoodi normák szerint ráfogható és persze a színészi játék is jó, de azért pl. a Sráckorhoz hasonlítani erős túlzás. Vannak azért ennél mélyebb, katarrtikusabb filmek is a témakörben.
Csendes szív (szeptember 19.)
A felütés kicsit hasonló a Születésnap című legendás Dogma filmhez: családi összegyűlés egy kellemes vidéki udvarházban, a felszínen mosolygós semmitmondás, a mélyben titkok és boldogtalanság, ami persze óhatatlanul kirobban. A hasonlóság persze ezzel kb. véget is ér, a "titok" itt egészen más és a Születésnap formailag és lelkileg egyaránt extrém iránya helyett ez egy mérsékeltebb, "szelídebb" kamaradarab. A téma persze komoly és a film alkalmat ad a nézőnek is arra, hogy elgondolkodjon a méltóságteljes halál kérdésén. Időszerű kérdés, tanulhatnánk a filmből.
45 év (???)
Ez egy Mike-Leigh-film Mike Leigh nélkül, szerethető átlagbritekről. Idős házaspár, gondtalan jólét, visszafogott, udvarias, szeretetteljes modor, mi bajuk lehet az élettel. Hát, valami mégis van. Valakinek semmi se jó, mondatja velem a káeurópai cinizmus, de az az igazság, hogy jólét ide vagy oda, az emberi lélek törékeny jószág és időskorban különösen nehezen teszi magát túl régóta hordozott fájdalmakon, sérelmeken.
Fúsi (???)
Kövér, anyjánál lakó negyvenes gyereklelkű főhős. Szűz. Munkahelyi csúfolódások, kilátástalan, magányos élet. Összejöhet egy ilyen pasiknak egy nő? Ha más nem, legalább az az összevissza csaj a táncóráról, akiről persze elég hamar kiderül, hogy nem kicsit mániás depresziós? Ha megnézzük ezt a filmet, kiderül. Figyelem, nem amerikai hurráoptimista történet ez, sötét északi hangulatra számítsunk.Valahol egy picit ugyanazt a témát, az emberi szerencsétlenséget és reménytelenséget járja körül ez a film is, mint Roy Andersson zseniális trilógiája, csak a svéd szimbolista filmköltészet helyett izlandi kisrealizmust látunk. Nem annyira zseniális, de azért ez a film is a helyén van.
Tökmag és gázolaj (november 21.)
Két kitaszított, különc kamaszfiú barátsága, plusz egy kis nyári kalandozás.Semmi különös, ha úgy vesszük, de valami mégiscsak van ebben a filmben, talán az, ahogy egy-egy bizarr epizódban szembesülünk a modern francia társadalom néha szerethető (de azért messze nem annyira idilli, mint ahogy azt a közhelyesebb filmekben láthatjuk), néha mulatságos, néha elszomorító oldalát.
Kémek hídja (december eleje...)
Korrekt, feszes, jó színészi alakításokkal megtűzdelt munka Spielberg filmje, de összességében egy kicsit unalmas. Nem csak azért, mert előre tudjuk, mi lesz a vége (ez már csak így van, ha történelmi témát dolgozunk fel), hanem azért is, mert valahogy minden gesztus, minden fordulat és minden pátosz kiszámítható. Tom Hankset meg már túl soxor láttuk, mint vonakodó kisembert akiből azért mégiscsak hős lesz. Mármint amerikai hős, mi más. Pátosz, hazafias érzelem, veregessük vállon magunkat, hogy milyen derék legények vagyunk mi.
Káosz karácsonykor (december 20.)
Rutinból megrendezett, rutinból végigjátszott felszínes karácsonyi családi tabló, megjósolható fordulatokkal és végződésekkel. Meg lehet nyugodni, az idei karácsonyi film kipipálva, mehet a mozikba.
Hajnali Láz (december vége)
Ha már a Saul fiára nem sikerült még összegyűjtenem az erőmet eddig, akkor nézzünk egy "könnyedebb", tradicionálisabb lagerfilmet, pontosabban posztlagerfilmet. Merthogy ez a láger (Svédországban, a háború után, idekeveredett lágertúlélőknek) nem az a láger. Mégis, az a láger még szedi az áldozatait, gyógyíthatatlan lelki és fizikai betegségek formájában. De azért innen már van kiút. Egy ilyen kiútról szól ez a film, méghozzá igaz történet alapján. Szóval ha valaki szerint túl nagy adag hollywoodi szentimentalizmus szorult bele, akkor a helyzet az, hogy ezek szerint bennünk emberekben van időnként túl nagy adag hollywoodi szentimentalizmus. Még mindig jobb, mint realistán belehalni a feldolgozhatatlanba.
