Az ébredő erő (január 1.)
Január elsejei tűzijáték, lézerkardshow és légiparádé. Az érdeklődők kipróbálhatnak egy birodalmi Tie Fightert, találkozhatnak legendás pilótákkal és feltörekvő ifjoncokkal. Jelige: az erő velünk van!
A fiú és a szörnyeteg (január 23.)
Japán egyik "nemzeti" műfaja az anime. Erről igen felületes ismereteim voltak/vannak, kb. annyit tudtam, hogy a műfaj sokkal változatosabb, sokrétűbb és minőségibb annál, mint az európai/amerikai rajzfilmek, amik elsősorban gyerekműfajok. Legalábbis egy része, mert persze a kábeltévés rajzfilmcsatornákon látható példányok nemcsak gyerekesek, de valahol nevetségesek és kibírhatatlanok is, legalábbis ritkán bírtam őket egy-két percnél tovább nézni.
Aztán a lányom rákattant a műfajra (nem csak ő, az osztályának több tagja is rajongó), a rajzai kezdtek animésedni és alig lehetet elrángatni a YouTube-os anime csatornák elől. Erre a filmre is ő hívta fel a figyelmemet: elkezdett nyaggatni, hogy nézzük meg én meg engedtem a szelíd erőszaknak.
Nem bántam meg. Ez egy sokrétű, izgalmas mese, ami rendkívül egyénien ötvözi az ősi tanmesék és mitológiák világát a modern korral. Érzelmek, egyedi jellemek, izgalmas kalandok, lebilincselő fejlődéstörténet, komoly erkölcsi tanulság.
Lesz még anime a blogon, azt hiszem.
A nagy dobás (február 7.)
A pénzügyekre ugyanúgy igaz a klasszikus mondás, mint a történelemre: aki nem tanul belőle, az újra átéli. Legutóbb 2008-ban éltük át újra, ezt meséli el a film. Tartok tőle, hogy nem fogunk belőle tanulni.
Mentőexpedíció (The Martian) (?)
Nem tudom, humán beállítottsággal mennyire izgalmas vagy érdekes a Marsi filmváltozata, mérnökként kifejezetten élveztem. Végre egy film, ahol nem lövöldöző-káromkodó piás rendőrök, sármos szuperkémek vagy éppen dagadó izomzatú félmeztelen félistenek a hősök, hanem mérnökök és tudósok, illetve a tudás és a logikus gondolkodás. Lehet, hogy ez tulajdonképpen egy NASA propagandafilm a tervezett-vágyott Mars expedíció népszerűsítésére, de nem bánom, mert a cél nemes és Hollywood ennyivel tartozik a tudománynak a sok agyatlan zombi-vámpír-szellem-szuperhős limonádé fejében...
A visszatérő (február 20.)
Látványos, profi munka. Lassú léptű, de magával ragadó filmeposz. Az Oscarok megérdemeltek, legfeljebb azon lehet morfondírozni, hogy a másik főszereplő miért nem kapott Oscart. Nem, nem Hardyra gondolok (bár persze ő is nagyon jó), hanem a Természetre, pontosabban a Vadonra, azaz a Még Nem Leigázott Természetre. Persze Neki nem lehet Oscart adni.
Bár tulajdonképp az operatőri Oscar Neki szól, ha úgy vesszük.
A dzsungel könyve (The Jungle Book) (április 23.)
Látványos, profi munka. A gyerkőcök élvezték, nagyrészt én is.
Saul fia (mikoris?)
Ez egy kötelező penzum. Mint film, szerintem nem teljesen mentes a szokásos magyar betegségektől, legalábbis én egyenetlennek, döcögőnek éreztem a történetet. Ugyanakkor az általam ismert filmtörténet legsokkolóbb nyitójelenete adta meg a film alaphangulatát és ugyan az első pár perc szintjét nem tudta folyamatosan fenntartani a rendező, azért alkalmanként sikerült visszatérnie: a Saul fia nézői sokkoló, fájdalmas szembesülésre kényszerülnek az emberi természet "sötét oldalával", illetve annak elképzelhetetlen mélységével. És bár a film kifejezetten nem a magyarok bűneiről vagy felelősségéről szól, mégis különösen fontos (lenne) ez a film számunkra is, hogy megértsük, a saját szenvedéseink, a minket ért vélt vagy valós sérelmek nem mentenek fel semmi alól, a folyamatos mártírszerep helyett szembe kell(ene) néznünk hibáinkkal és bűneinkkel.
Eddie a Sas (május 7.)
Óda a kisemberhez, aki átlépi a saját árnyékát, legyőzi félelmeit és eléri az álmát. Kliséhegyek, ráadásként a kliséalkoholista, lecsúszott Hugh Jackmannel, akit magával ragad a kisember lelkesedése, naná. De valahogy mégis működik, egyrészt ugye ez tényleg megtörtént, ahogy arra a megfelelő korú nézők mind emlékezhetnek, másrészt végülis mindenkiben ott bujkál egy Eddie, legalábbis elméletileg. Mellesleg a csavaros eszével Eddie visz sztoriba egy kis magyaros ügyeskedést is, azzal, ahogy rájön, hogyan kell egy a britek által teljesen elhanyagolt sportágat kiválasztva olimpiai részvételhez jutnia. Gondolom, nem véletlen, hogy azóta egyetlen "Eddie-vel" sem találkoztunk, a Zilletékesek nyilván tanultak az esetből és gondosan lezárták a kiskaput. Eddie-hez meg jó képet vágtak.
Rendes fickók (jünius 20.)
A cinikus retro krimik népszerűek mostanság, ez egy nézhető darab, ami leginkább a minőségi színészválasztásnak, az elfogadható forgatókönyvnek és a helyenként remek gageknek köszönhető. Mondjuk a Russel Crowe csúnyán elhízott, gondolom van valami Crowe-Depardieu párbaj ezen a téren, de azért a francia még nyerő. Meg persze színésznek is jobb, szerintem...
