Elég múzeumintenzív félévünk volt, ezért gondoltam, ne csak a mozikról legyen lista:

Nemzeti Galéria (február 10.)

Két időszaki kiállítást néztünk meg, mindkettő remek volt:

• Korniss Péter Folyamatos emlékezet című kiállítása lényegében egy életműkiállítás, Korniss legjobb fényképeit mutatja be több évtizedes távlatban. A hatvanas évek mára eltűnt falusi életmódját, a hetvenes-nyolcvanas évek ingázó munkáslétét, végül a kilencvenes évek Erdélyből érkező, Budapesten munkát vállaló asszonyait bemutató fotósorozatok hatalmas élményt jelentettek számomra. Korniss elképesztő módon tud emberi sorsokat, régi és új életmódok  együttélését és ellentétét kifejezni. Mondanám, hogy ezt látni kell, de persze a kiállítás már bezárt. Nincs más hátra, figyelni kell, mikor lesz újabb Korniss tárlat valahol...
• A Keretek között a hatvanas évek szocialista művészetét, illetve művészetpolitikáját mutatja be. Azt a bizonyos "három T-t", azaz a Támogatott, Tűrt és Tiltott művészetet. Ez is nagyon érdekes volt, történelemlecke a művészeteken keresztül. Persze ez is már bezárt, szóval ajánlani nem tudom...

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (egy februári hétvége)

Itt az állandó kiállítások (kereskedelem története, vendéglátás története, reklámtáblák) mellett két időszaki kiállítást láttunk:

• Volt egy magyar sörtörténeti kiállítás, ami a szokásos infókon (hogy készül a sör, mi a maláta, a komló, stb.) adott egy kis áttekintést a magyar sörfőzés történetéről. Volt benne makett egy XVIII. századi kis vidéki főzdéről, aztán jött a nagy XIX. századi ipari forradalom, Dreherrel, Haggenmacherrel, onnantól ismerős volt a dolog. Persze érdekes volt a sok relikvia, régi palackok, cimkék, plakátok...
• Volt egy kiállítás az Ibuszról, sok plakáttal, ez is érdekes volt, összevetni a 30-as és a 60-70-es évek turizmusát...

Sztálin halála (március 15.)

Meglepő, hogy egy amerikai film képes jókat mondani Oroszországról, ezúttal sikerült. Mindezt egy frenetikus fekete komédia keretében, amely egyébként a humora révén távoli unokatestvére a Tanúnak is.

Fekete Párduc (március 18.)

A kisebbik lányom kedvéért mentem el megnézni ezt a filmet. Szerintem ez jó bizonyíték arra, hogy az apák mi mindent meg nem tesznek a lányukért. 

József és a színes szélesvásznú álomkabát (Madách Színház, március 19.)

József napon Józsefről, stílusos, nem? Amúgy színes, szélesvásznú. Zene is van, slágergyanús. Katarzis, na az nincs. 

Savaria Múzeum (március 29.)

Zárás előtt érkeztünk, így kicsit rohanós lett a vizit, amiért nagy kár, mert amúgy remek kis múzeum ez. A helytörténeti állandó kiállítás Szombathely őskori és római kori történelmét mutatja be, emellett egy antropológiai vándorkiállítást láttunk (hogyan lehet egy csontdarabkából kitalálni, hogy nézett ki valaki 2000 éve, milyen betegségei voltak, meg ilyesmik...).

Felsenmuseum Bernstein (március 31.)

Aprócska falu, aprócska múzeum. Magánmúzeum egyébként és tulajdonképp nem is annyira apró. Bányamúzeum, ásványgyűjtemény és életműkiállítás egyben. A bányamúzeum a környék mára már nagyrészt bezárt bányáinak állít emléket és részben a földalatti, régi tárnákban alakították ki. Bernstein (magyarul Borostyánkő) faluban nemesszerpentint, másnéven borostyánkövet bányásztak elsősorban, így ennek (az igazi borostyánnal nem összetévesztendő, de ahhoz hasonló kinézetű) ásványnak állít emléket a múzeum, amelynek alapítója Otto Potsch, egy helyi kőfaragó, szobrász, amolyan igazi régivágású ügyeskezű "népi" művészember: a múzeum legutolsó része az ő élettörténetét és műveit - elsősorban nemesszerpentinből faragott szobrait - mutatja be.

A falu felett két perces séta a bernsteini vár, ami sajna nem megtekinthető (szállodaként üzemel), de azért érdemes kívülről vetni rá egy pillantást.

Lajkó az űrben (március 31.)

Egy újabb fekete komédia az átkosról, nem is rossz. Ezúttal a szovjet űrkutatás hőskorának titkos történetével ismerkedhetünk meg. Virág elvtárs imádná.

Nádasdy Múzeum (április 1.)

Éppen egy húsvéti családi programra estünk be, így aztán a szokásos belépő helyett csak egy pár száz forintos gyerekbelépőt kellett kiperkálni. De az eredeti belépő is megérte volna, ez is egy gazdag múzeum érdekes kiállításokkal. Persze szép az épület maga is, a sárvári vár, egy gyönyörű díszteremmel, gazdag berendezéssel. Nem kis meglepetéssel szereztem tudomást arról, hogy a vár egy időben a bajor Wittelsbach uralkodócsalád tulajdonában állt és műtárgyaik egy része (étkészletek, porcelánok) a vár állandó gyűjteményét gazdagítja. De van itt térképgyűjtemény, üvegkiállítás és huszárkiállítás, bár az utóbbit egy kicsit elfogultnak éreztem.

3 óriásplakát Ebbing határában (április 2.)

Ezt a nagyobbik lányom nézte ki magának, de nekem is nagyon tetszett. Az amerikai filmek azon igen értékes vonulatába tartozik, amelyek úgy maradnak galivúdiak és kapnak Oszkárt, hogy közben a Valahol Amerikában kisvárosi kisemberéről mondanak valami nagyon érdekeset, szívhezszólót és elgondolkodtatót. 

Hatvan, kastélymúzeum (május 1.)

Kiruccanás egy múzeum kedvéért. Nem mintha nagy rajongója lennék a vadászatnak, de egyszer egy ilyen témájú múzeumot is meg lehet nézni. Meg persze a vadászat végülis az állatvilágról is szól, az meg a gyerkőcöket kifejezetten érdekli, szóval nem igérkezett ez rossz programnak. Ha eltekintek attól az apróságtól, hogy hiába próbálkoztunk az Erzsébet kártyámmal (holott a pénztáros szerint elfogadják) és attól a komolyan zavaró és rohadtul idegesítő tényezőtől, hogy a Kárpát-medence vadait bemutató kiállítás termeit agyonhűtötték és majdnem megfagytunk (azaz érdemes jó meleg pulóverekkel, továbbá huzatérzékenyeknek sállal és sapkával felszerelkezve meglátogatni a létesítményt!), tulajdonképp jó kis múzeum volt ez. Pontosabban nem is kicsi, a vadászat témakörét tényleg alaposan körbejárják a kiállítások. Mondjuk nekem a vadászat mellett irodalmi és történelmi okokból is érdekes Széchenyi Zsigmond emlékszoba tetszett leginkább, illetve a kastély történetét bemutató termek.

Kutyák szigete (május 5.)

Wes Anderson, na. Egyébként a japán környezet és a bábfilmes formavilág kifejezetten passzol a wesandersonos stílushoz.

Orosz nap, Albertfalvi Közösségi Ház (május 12.)

A feleségem fedezte fel ezt a kerületi rendezvényt. Bevallom, engem az orosz süteménykóstolóval győzőtt meg, de a helyszínen a program se volt rossz, kaptunk pl. Csehov jeleneteket orosz amatőr színtársulattól oroszul, orosz népdalokat, filmrészleteket orosz némafilmkből, gyerekkórust, festmény és képkiállítást. Az orosz pirog a lengyellel szemben alulmaradt (remélem ezt Putyin nem hallja meg), de a Napoleon torta kárpótolt.

Solo: Egy Star Wars-történet (június 3.)

Nekem továbbra sincs nagy bajom a sztarvórsz frencsájz új korszakával, szerintem ez egy abszolút fogyasztható darab volt. Speciel jobbnak is tartom, mint az Utolsó Jedit, vagy akár a Rúzsvan-t, a fordulatok kb. ültek, a hangulat és a látvány megvolt. Szóval számomra rejtély, miért pont ennél a filmnél jött el a bukás. Illetve rejtélynek nem rejtély, ha sokat nyomsz valamit, előbb-utóbb ráunnak, de érzésem szerint itt nem a filmmel volt baj, hanem az időzítéssel.

Body kiállítás (június 6.)

Az ötlet maga remek és azt kell mondjam, a megvalósítás is. Kb. két óra tömény, de érdekfeszítő biológia. Bele lehet feledkezni a preparátumokba, de közben kapunk elég információt is, mind áttekintő tudást, mind apró, de érdekes infó morzsákat. A tömeg se volt túl nagy, bár lehet, hogy az utolsó hetekben ez változni fog.

Szörnyek és szerelmek (június 19.)

Fantasy köntösbe öltöztetett Dekameron, avagy tanmese az emberi vágyakról és gyarlóságokról. (A film stílusában és történetében erősen idézi a Dekameront, ezt eredetileg az alkotók ütletének tartottam, de mint utólag kiderült számomra, létezik egy XVII. századi irodalmi alapanyag, ami ugyan ezáltal jóval későbbi, mint az említett Dekameron, de stílusában és tartalmában sok hasonlóságot mutat vele, szóval a rendező csak újrafelfedezte  azt.) A stílusa és a látványvilág nagyon passzol a történethez, de összességében úgy éreztem, hogy a szélsőséges, de egyszerű, sablonos, kiszámítható történetek miatt a film végeredményben unalmas.