Jöjjön egy újabb archív poszt, egy útinapló 2006-ból.

Mit kell tudni az archív útinapló rovatról?

Arra gondoltam, hogy ha már megérte a tíz évet a blog, akkor emlékezzünk meg az elődről. Volt nekem egy honlapom, amit még 1998-ban csináltam és amit sokáig blogszerűen irogattam. Volt benne pl. útinapló is.

Namármost ez a honlap már eltűnt a web feneketlen bendőjében (mond valakinek valamit a GeoCities név?), de a saját archívumomban még előásható a tartalma. Elő is ástam és úgy döntöttem, egy kis munkát megér, hogy újra publikus legyen. Ennek gondolom mind a négy (kb.) törzsolvasóm nagyon fog örülni, elvégre mi lehet annál jobb, mint tizensok éves poros mondatokat olvasni rég elfelejtett utazásokról.

Szóval ez egy sorozat lesz, az 1998 és 2009 közötti utazásaim listája, évenkénti bontásban. Itt ugye van némi átfedés, mert a blog 2007 végétől élt, majd meglátom, mi lesz az átfedő évekkel. A sorrendiség nem lesz teljesen lineáris, ugyanis 2003 előtt csak angol verzióban írtam a honlapot, az akkori listák fordítása viszont időbe telik, így a sorozatot az eredetileg is magyarul írt oldalakkal kezdem, a korábbiak majd később jönnek. A szöveg némi formázástól, meg az elavult linkek frissítésétől eltekinve eredeti, az utókor bölcs megjegyzéseit sárga háttérrel jelzem.

(Figyelem, ezekben a listákban a későbbi utak vannak elől. Eredetileg így írtam a honlapon, megfordítani meg túl lusta vagyok. Meg kb. ugye mindegy is...)

Háttérinformációnak annyit hogy a lányunk már egész nagy volt, így olyan utunk is volt, amikor nagymamákra lehetett bízni, meg olyan is, ahol már nem kellett minden lépését árgus szemekkel figyelni (csak minden másodikat...)

Komárom (október 14-15, november 3-4.)

Két rövid kirándulás Komáromba, először haverokkal sörözni, aztán a családdal sétálgatni. Mindkétszer az igazi régi Komárom volt a fő cél, amely a határ túloldalán található település. (A Vág torkolata gyakran volt stratégiai fontosságú hely a történelem során.) A déli oldalon eleinte csak egy Rév-Komárom nevű kis átkelő volt, később pedig Új-Szőny néven egy nagyobbacska település, amelyet csak a XIX. század végén csatoltak a túlparti városhoz.

Ma mindkét város fő attrakciója a híres erődrendszer, amelynek a Duna mindkét partján találhatóak egységei (pl. Monostori Erőd). Ehhez képest mindkétszer kihagytuk az erődöket és inkább Komárom belvárosában sétálgattunk, illetve vacsoráztunk is, egyszer a Klapka téren a Zichy palotában, egyszer pedig a Tiszti Kaszinó épületében (sajnos az éttermek neveit elfelejtettem). Kellemes élmény volt, de az erődőket egyszer még meg kell majd néznünk.

Révfülöp / Balatonfüred (július 22-28)

Egy hét a Balatonnál. A kánikulára való tekintettel alig mozdultunk el a vízpartról, bár eredetileg terveztünk rövid kirándulásokat (Káli medence, Badacsony, Tapolca, stb.) de 35 fokban a tettvágy alábbhagy sajnos.

Az első négy napot a vízparti Hotel Révfülöpben töltöttük, annak is a strandján leginkább, ahol Eszter nagyon élvezte a pancsolást. Ebédet általában a közeli Tóth Vendéglőből hoztunk. Együtt volt velünk egy ismerős sasadi házaspár, akiknek Eszterrel egyidős fiuk van, a két gyerek remekül megvolt és mi felnőttek is jókat beszélgettünk. Esténként elsétáltunk vacsorázni a kikötő felé, sőt egyszer még egy sétahajókázásra is befizettünk. A hotel egyébként elég olcsó volt, ennek megfelelő színvonallal: a szobánk nagyon meleg volt, a reggeli közepes (bár a legyek szerették) és a szálló kertje is eléggé el volt hanyagolva, nem is annyira a vízparti rész, hanem a teljesen lepusztult játszótér (rozsdás és hiányos mászókák, üres gyerekmedence, stb.), ahonnan gyakorlatilag a gyereket el is kellett tiltanunk.

Az utolsó két napot Balatonfüreden töltöttük a szintén vízparti Hotel Füredben, ez egy nagyobb és színvonalasabb szálloda, persze ennek megfelelően drágább is volt, igaz itt sikerült apartmant foglalnunk és vacsorát is kaptunk.

(Komment 2019-ből: A Hotel Füredet azóta tudtommal felújították. A Hotel Révfülöp sorsáról nem rendelkezem pontos információkkal, de amikor két-három évvel később néztem a honlapjukat, akkor már nem volt saját partszakaszuk, azaz mintha "elvették volna" a tőluk a vízparti részt. Most viszont úgy tűnik, mintha megint lenne saját partszakaszuk, bár a honlap fényképei alapján gyanítom, hogy komoly felújítás azóta se történhetett ott...)

Köln (július 7-9.)

Rövid hétvégi kiruccanás fapadossal. A Köln-Bonn repülőtér a Germanwings "anyareptere", nagyjából félúton a két város között remek közlekedéssel, így fapados szokásokkal ellentétben 15 perc alatt bent voltunk Köln centrumában, hála a gyors elővárosi vasútnak. A szállásunk (Hotel Am Augustinerplatz) a szűk értelemben vett belváros szélén volt így rövid sétával minden lényeges látnivalót el lehetett érni.

Persze "a" látnivaló az a Kölni Dóm, a gótika csodája. A belváros maradéka speciel a nyomába sem ér, lévén nem sok eredeti maradt a 2. világháború után a tönkrebombázott városban. Így az 50-es és 60-as évek nem túl impozáns építészeti dominanciája mellett néhány régebbi hírmondó maradt csak, pl. nekünk tetszett a Nagy St. Martin templom. Szintén kellemes a Rajna part sétánya a hangulatos sörözökkel, bár itt sem kell csodára számítani, láttam már szebb folyóparti panorámát (pl. naponta az Erzsébet hídon átkelve...). A város hangulatát nagymértékben befolyásolta az éppen zajló foci vb. Meccs már nem volt Kölnben (erre vigyáztunk a szervezésnél), de óriáskivetítők (Fan Fest) voltak két helyen is és a néha kicsit hangos, de alapvetően vidám és békés drukkerek mindenfelé nagy tömegben bóklásztak. Sok szuvenírárus is volt, ráadásul igyekeztek a lassan aktualitásukat vesztő darabokat féláron vagy még olcsóbban kiárusítani.

A mi látogatásunkat a dóm és a sok séta mellett a helyi sör, a Kölsch gyakori kostólgatása jellemezte még, álljon itt hát egy lista a végiglátogatott sörözőkről és végigkóstolt sörökről:

• Brauhaus "Zum St. Peter": Péntek este a remek vacsora (emlékeim szerint egy matjes) mellé egy finom Gilden is lecsúszott.
• Brauhaus Papa Joe`s "Klimperkasten": Szombaton ebédeltünk itt. Úgy rémlik, a leves nagyon finom volt és a kolbász is ízlett. Egyébként Gaffelt csapolnak.
• Brauhaus Sünner im Walfisch: Szombat este voltunk itt. Sörileg, először egy Sünner Kölscht kóstoltam, ízlett. Aztán kedvet kaptam egy Sünner Malzhoz, ami nagy hiba volt: ez az édeskés barna sör a kóla és a sör keverékére emlékeztetett, amelyben a kóla dominált inkább; szörnyű volt. Nem hiszem, hogy valaha ittam volna ilyen rossz sört, pláne nem Németországban. Ezzel együtt a hely nagyon tetszett, ami a remek kaja mellett (kenőmájast ettem) annak tulajdonítható, hogy dugig megtelt hely focirajongókkal, akik a világbajnoki bornzmeccsen hajtó helyi hősöknek szurkoltak egy utolsó győzelemért. (A focirajngók alatt nem a mai Fradi B-közép szintje értendő, sokkal inkább egy kellemes polgári közeg, hölgyek, urak, vacsora, sör, jókedv, néha egy felhördülés...)
• Brauhaus Sion: Kellemes bornzmeccs hangulat ide vagy oda, azt a szőrnyű Malzot valamivel le kellett öblíteni. Az itt elfogyasztott Sion némileg helyrebillentette a német sörök reputációját. Úgy tűnik, célszerű a "Ha Kölnben vagy, ígyál Kölscht" alapszabályt követni.
• Cölner Hofbräu Früh: Népszerű és a turisták által is látogatott hely, a Heinzelmännchenbrunnen közelében. Tényleg impozáns, négy-öt termes patinás hely. Sajnos a barátnőmnek éppen egy frissen beszerzett gyorséttermi műanyag kávéscsésze volt a kezében a kezében, így a pincér elhajtott minket. Bár az érthető, hogy máshonnan hozott itallal nem lehet leülni, a pincér olyan bunkó módon beszélt velünk, hogy később sem tértünk vissza és másnak sem ajánljuk: attól, hogy egy hely patinás, még nem kell lenézni és kioktatni a vendéget.

Vasárnap kora délután indultunk haza. Útban a reptér felé megálltunk a Rajna túlpartján a Köln Triangle Kilátójánál, ahonnan még egy utolsó pillantást vetettünk a városra (és néhány kötelező fényképet is csináltunk).

Helsinki (május 14-18)

Úgy átlagban évente egyszer biztos járok Helsinkiben munkaügyben. (Néha Tamperében van megbeszélésem, de olyankor is általában Helsinkiben szállok meg és onnan vonatozom át Tamperébe.) Ilyenkor egy rövid belvárosi séta során felmérem a változásokat aztán találkozom helsinki ismerőseimmel (akik persze leginkább espooiak, de mindegy...) Ezeket az utakat általában nem veszem fel a honlapomra, mert nem igazán látok ilyenkor új helyeket, de most egy kicsit több időt töltöttem a városban (egy konferencián vettem részt) és két esti programunkat is érdemes megemlíteni:

• Meglátogattuk a Kathrina nevű vitorlást, ahol nemcsak egy remek vacsorát kaptunk, hanem egy kisebb hajókázásban is volt részünk Helsinki központja körül.
• Egy másik remek vacsorát fogyasztottunk el az Uunisaari nevű szigeten, amely a parttól kb. 30 méter messzeségben fekszik (életem legrövidebb kompútja volt ez), nem messze Helsinki nevezetes Kaivopuisto parkjától.

Visegrád (április 21-23)

Egy szép hétvégére számítottunk és volt is néhány kellemes pillanatunk: főleg az erdei séták, a kilátás a Nagy Villámról, illetve Eszter számára emlékezetes volt a bobozás.

Mindezt azonban alaposan elrontották a hotelben:

Hotel Silvanus [NEM, NEM, SOHA!]

Gyönyörű a hotel fekvése: erdőben, dombtetőn, kilátással a Dunakanyarra, szóval minden adott lenne, csak hát korrekt személyzet kellene, amely időben, azaz még a foglaláskor elmondja hogy mire számíthatunk:

• Illett volna előre megemlítani, hogy éppen felújították és kibővítették az egyik szárnyat, emiatt pl. aztán alig lehetett parkolni. A parkolóban nem is volt szinte soha hely, mindig a bevezető keskeny út szélén kellett megállni, emiatt mindössze egy közlekedő sáv maradt a két irányra (lehetett kerülgetni a szembejövőket, néha tolatgatni egy kicsit, hogy elférjenek) és kb. tíz perc alatt lehetett egy szűk helyet találni, ahol aztán lehetett a parkolási rutint is gyakorolni. Pont ilyesmire vágytam...
• Azt az apróságot sem közölték előre, hogy éppen valamiféle orvosi rendezvényt tartottak a hotelben (a MGYAITT szervezésében, mint később utánakerestem), emiatt minden rendkívűl zsúfolt volt. Az előtérben például gyógyszergyári standokat rendeztek be, olyan volt, mint a BNV a fénykorában. Csak éppen két percbe telt, míg a lifttől a kijáratig eljutottunk. Kellemes hétvége, távol a zsúfolt várostól...
• A tartozkodásunk "fénypontja" péntek éjszaka volt. Eredetileg úgy képzeltük, aludni fogunk. Ez sajna csak korlátozottan sikerült. A konferencia megkoronázásaként DJ Cintula tartott egy fergeteges dizsipartit az étteremben, kb. éjjel kettőig. Az ütemet adó tamtamot az épület falai remekül felerősítették, így a második emeleti szobánkban is hifi minőségben élvezhettük a talpalávalót. Hasonlóan élvezetes volt a folyosóról behallatszó beszélgetéseket kihallgatni. Éjfél után folyamatosan áramlottak fel a szobáikba a konferencia résztvevői, akik remek hangulatban csevegtek társaikkal a folyosón, mielőtt végleg visszavonultak szobáikba. Sajnos a csevegés hangereje az elfogyasztott italok számával arányosan emelkedett, így az idő előrehaladtával egyre inkább üvöltéssé alakult. Manapság egy magát négy csilagra tartó hotelben persze rendesen meg kellene csinálni a falak és az ajtók hangszigetelését, hogy egy hasonló rendezvény ne zavarja azokat a vendégeket, akik nem részesei, de a Silvanust sajna a hatvanas-hetvenes években építették, a kor még a mainál is silányabb színvonalán. Emlékezetes, pihentető éjszakánk volt...
• A kor a fürdőszobán is meglátszott. Egy ifjúsági szállóban megfelelő lett volna, de nem egy négycsillagos hotelben.
• Fizetéskor a recepciós a kellemetlenségek kompenzálásaként 10% kedvezményt ajánlott fel. Bár a "kedvezmény" mértéke egyáltalán nem volt arányos az okozott kellemetlenségekkel, különösen, ha figyelembe veszem, hogy a szálloda a festői panorámára hivatkozva még a szokásos négycsillagos árszínvonalnál is jóval drágább, eleinte legalább a gesztust értékeltem. Egészen addig, ameddig már hazaérkezésünk után átfutottam a hotelből elhozott egyik brosúrát, amely szerint mindenki automatikusan kap 10% kedvezményt, aki üdülési csekkel fizet. Szóval ezt az amúgy is járó kedvezményt próbálták a saját "nagyvonalú" gesztusukként beállítani.

Úgyhogy a Silvanusba soha többé be nem tesszük a lábunkat és ezt másoknak sem ajánljuk.