Hát, erre több válasz is létezik.
Az első válasz az, hogy Thor, a viking isten védőszárnyai alá vette a skandináv csapatokat:
- A svédek a vége előtt hat másodperccel egyenlítettek ellenünk. Aztán két másodperccel a vége előtt szereztek győztes gólt a spanyolok ellen, nem mellesleg üres kapuba, mert a spanyol edző pillanatnyi elmezavarában levitte a kapusát. Ha ezeknek akár csak az egyike nem következik be, akkor megelőztük volna a svédeket. és kvalifikáltuk volna magunkat a kvalifikációs tornára.
- A norvégok hat másodperccel a vége előtt egyenlítettek a horvátok ellen, ezzel csoportjukban harmadikok lettek, megosztozva a svédekkel az Eb 5. és 6. helyén. Ha nem egyenlítenek, akkor csak negyedikek lettek volna, és még játszhatnánk velük egy ki-ki meccset a kvalifikációért.
- Az izlandiak ugyan rajtunk kívül mindenkitől simán kikaptak, de ennek ellenére ott lesznek az olimpiai kvalifikációs tornán, mert a tavalyi vébén elért 8. helyük feljogosítja őket erre. Eredetileg ugyan csak a 7. helyezettig terjedt volna ki a kvalifikációs jog, de mivel az Eb-t olyan csapat fogja nyerni, amely előttük végzett, ezért az Eb után már rájuk is kiterjed ez a jog. Nem mellesleg rajtunk kívül mindenkitől simán kikaptak az Eb-n, de minket 8 góllal páholtak el. Ha tőlünk is annak rendje és módja szerint kikapnak, akkor most még élnének olimiai reményeink. Sőt, egy árnyalatnyival kisebb gólkülönbségű vereség esetén is igaz lenne ez, ha "csak" hat góllal kaptunk volna ki.
Szóval az első válasz Thor. Illetve a sors. A szerencse. Lehetett volna szerencsénk, ha a turulmadár átrepül Norvégiába és megcsipkedi Thor fejét, ha valamelyik utolsó pillanatbeli viking gól nem születik meg. De nem volt.
Persze van egy másik válasz is. Az, hogy miért nem vertük meg Izlandot, miért roppantunk össze abban az átkozott második félidőben. És miért kaptunk tíz perc alatt hét gólt a svédektől (ez a hetes baljóslatú szám ezen a vb-n) anélkül, hogy mi egyet is lőttünk volna? A két közvetlen vetélytársunk ellen négy pontból egyet tudtunk csak begyűjteni, ez nem lehetett elég. Azt már meg se kérdezem, hogy az utolsó meccsen miért jöttek fel a franciák 15-8-ról egyenlőre, kiengedve ezzel a kezünkből azt a gólkülönbségű előnyt, ami speciel elég lett volna. A kezünkben volt a lehetőség és kiengedtük. Mi voltunk a hibásak, saját magunkat okolhatjuk. Ez a második válasz.
Aztán van egy harmadik válasz is. Az, hogy ebben a csapatban ennyi van, ennyit tud. Ennyit tudott egy éve, amikor a vb-n maradt le hasonló idegtépő körülmények között a kvalifikációra jogosító helyről (emlékszünk még az orosz szélső utolsó pillanatban becsavart góljára?) és ennyit tudott most. Voltak bravúrjai (dánok, spanyolok), de a végére elfáradt, egy éve is, most is. Ez nem egy világsztár csapat. Vannak jó játékosok, de nem klasszisok. Ott vagyunk a második vonalban, lihegünk az elit nyomában, néha megszerzünk egy-egy értékes skalpot, de ennyi és nem több.
Az eredmény, két hajszállal elszalasztott lehetőség, egy a vébén, egy az Eb-n, persze elkeserítő, egyfelől. Másfelől viszont azt is be kell látni, hogy a kitűzött cél ugyan nem volt lehetetlen, de könnyű sem. Azaz a kezdetektől benne volt a bukás lehetősége. Most ez a bukás jött be. Négy éve Athénban ott voltunk, de azért biztosan sokan emlékeznek arra, hogy a 2003-as kvalifikációs vébén azt a (már szintén Skaliczky által vezetett) magyar csapatot egy hajszál választotta el a kieséstől a selejtezőcsoportban: ha a nullapontos Szaud-Arábia nem veri meg az Argentínát hatalmas meglepetésre, akkor Magyarország nem jut tovább a középdöntő csoportba és nem kap esélyt az athéni olimpiai kvalifikációra.
Na, hát akkor sikerült, most nem. Hogy ennek a három válasz közül melyik az oka, azt igazából nem tudom, döntse el mindenki maga, neki melyik tetszik! Nekem mindhárom tetszik, mert mindháromban van igazság.
Viszont szeretném, ha a játékosaink elsősorban a második válaszon morfondíroznának egy kicsit. Ha ugyanis azt sikerül nekik kiókumlálni, akkor lehet, hogy legközelebb nem éppen lemaradnánk valamiről, hanem éppen elérnénk.
Szurkolni fogok, hogy így legyen!
