Promontor Blogger sajnos hajlamos a hízásra.
Egyrészt szeretek enni, édeset, sósat, savanyút, keserűt (na jó, keserűt inkább inni), bármit. Másrészt az utóbbi években bizony szép lassan elmaradtak a korábban rendszeres uszodalátogatások, a kosáredzésről is kikoptam. Harmadrészt szervezetem igen hatékonyan dolgozza fel és raktározza el a bevitt tápanyagot. A raktározás pedig egyre inkább meglátszott rajtam. Már a tavalyelőtti nyári balatoni fényképeket is szörnyülködve bámultam, legutóbb meg már gondosan igyekeztem elkerülni, hogy én is rajtuk legyek.
Szóval egy ideje már kezdtem kellemetlenül érezni magam a bőrömben. Előbb-utóbb biztos nekikezdtem volna magamtól is egy kiadós fogyókúrának, de a végső lökést egy munkahelyi akció jelentette.
Jött az email nyár végén, hogy "Szabaduljunk meg a kilóinktól" verseny lesz a cégnél: szeptembertől január végéig tart és az első három helyezett értékes jutalomban is részesül majd. Szerencsére nem kellett közös csoportfoglalkozásokra járni, a módszert mindenki maga választhatta ki. Az egyetlen, amit tenni kellett, az egy heti egyszeri gyorsvizsgálat (mérlegelés, testzsírmérés és vérnyomásmérés) volt az orvosi rendelőben, aminek az eredményeit felírták. Persze tanácsot kérni lehetett, akár az orvostól, akár az edzőtől az irodai konditeremben, de nem volt kötelező.
Ezek pont nekem való feltételek voltak: nem kellett tartani attól, hogy leégek, ha nem sikerül lefogynom, vagy hogy kioktat valaki, hogy ejnye, hát nem kellett volna tegnap azt a mákos palacsintát megenni, akkor most 17,5 dekával máris könnyebb lenne, Kedves Promontor! Tanácsokra meg túl sok szükségem nem volt, lévén nem ez volt az első fogyókúra életem során.
Hanem a negyedik.
A legelsőre még utolsó egyetemi évem alatt került sor. Akkor már öt éve gyűltek a hasamon szorgalmasan a hurkák. A főbűnös a Magyar Néphadsereg volt: az ott előfelvételisként eltöltött egy év alatt annyi egészségtelen, tésztás, zsíros ételhez volt "szerencsém", mint addig soha: jóval 80 kiló feletti súllyal szereltem le. Ehhez az egyetem alatt tulajdonképp túl sok kiló már nem csatlakozott, de egészen az utolsó évig le se jött semmi.
Akkor aztán elhatároztam magam. Vettem egy fogyókúrás könyvet és alaposan átolvastam. Elkezdtem kJoule-okat böngészni az élelmiszerek csomagolásán, reggelire gyümölcsöt vagy joghurtot enni kifli helyett, zöldköretet választani a húshoz rizs vagy hasábkrumpli helyett ebédnél, Abonettre kenni a vajat margarint kenyér helyett vacsoránál. Így utólag nem emlékszem pontosan, mennyi ideig fogyóztam, de a siker teljes volt, 85 kilóról 67-re fogytam és utána hosszú ideig tartottam is a súlyomat, ha nem is 67 kilón, de úgy 70 körül.
A "hosszú idő" '98-ban ért véget, amikor kiköltöztem Finnországba. Finnország nem híres a kajájáról, én azonban nagyon szerettem az ottani kosztot, kenyérben például szenzációsan jók. Ez önmagában még nem vezetett volna elhízáshoz, azonban a munkahelyi étkezdében önkiszolgáló rendszer volt, ráadásul fix áron szinte annyit lehetett enni, amennyit az ember nem szégyellt rápakolni a tányérjára. Ugye mindenkinek ismerős a nyugati szálloda svédasztalos büféjében púpozott tányérral, hörcsögpofával zabáló kalandozó magyar őstípusa. Na, hát velem is valami ilyesmi történt. Így aztán kezdtem megint hurkásodni, amin az se segített, hogy amúgy életem legsportosabb időszaka volt ez, a heti két kosár és úszás mellett mindenhova kerékpárral jártam, a nyári evezésekről és biciklitúrákról nem is beszélve.
Két év után hazajöttem, a súlyom újra 85 körül. Ugyanakkor a csábítás megszűnt, az itteni ebédlő a szokásos rendszerben működött, lehetett elkezdeni megint fogyni. Ez eleinte elég nyögvenyelősen ment, végül egy októberi másfél hetes isztambuli városnézős utazás indította meg a zsírégetést. A szállodai reggeli sovány volt, napközben egyszerűen annyi látnivaló volt, hogy semmi időm nem volt enni, este meg (ennyiben állt a tudatos fogyókúra) kihagytam a vacsorát. Le is adtam vagy öt kilót. A többi már ment magától, karácsonyra 74 körül voltam.
Ezt a súlyt már nem tartottam meg olyan hosszú ideig. 2005-ben, már családapaként megint arra lettem figyelmes, hogy kezdenek vastag hurkák megjelenni a derekamon. Ezt a mérleg is visszaigazolta egy 85 kilós adattal. Ekkor kezdtem neki harmadszor is a koplalásnak.
Míg az első két fogyókúrát utólag is sikeresnek ítélem, a harmadik egyértelműen kudarc volt. Ugyan májustól októberig sikerült nagyjából 10 kilót leadnom, év végére minden további próbálkozás ellenére 4 kilót visszahíztam és a hízás nem is állt meg itt. Idén tavasszal már 95 kilót nyomtam: igazi vágásra érett zsírsertést megszégyenítő hájpacnivá kezdtem válni.
A mostani fogyókúra viszont - ahogy azt annak idején a legelső akalommal is megtapasztaltam - gyors és szép sikert hozott, majdnem heti egy kilós ütemben adtam le a kilókat egészen decemberig. Karácsony körül volt egy két hetes megtorpanás, da januárban újra beindultam, hónap végén a "hivatalos" versenyeredményem 73,35 kiló volt. 93-ról. Öt hónap, 65 deka híján húsz kiló leadva.
A verseny eredményhirdetését nem siették el, február közepén Zsuzsa már kétnaponként kérdezte, hanyadik lettem és őszintén szólva én is igencsak kiváncsi voltam, mire lesz elég a szerintem szép eredmény. Végül a héten tartották meg, egész komoly felhajtás volt: beszédek, oklevélosztás, díjeső (üdülési csekkek és sporteszköz vásárlási utalványok az első három helyezettnek), a végén szerény büfé - a témához illően könnyű gyümölcssaláta.
A versenyen több mint harmincan indultunk. Az első helyezett egy 30 kiló feletti fogyást felmutató srác volt, ő egyébként már lassan 9 hónapja diétázik és 150 kilóról kezdte. Most valahol 90 felett tart és 80 a célja (a 30 kilós fogyás a verseny időtartamára eső adat). Ezzel ugye nehéz lett volna versenyeznem. A második helyezett viszont már nem sokkal előzött meg. Igazából súlyban kevesebbet fogyott (16 kiló körül), de az értékelésnél olyan mutatókat vettek figyelembe, mint a testtömegindex és a testzsírszázalék, ezekben viszont már jobb volt.
Ebből persze azt is sejteni lehet, hogy én lettem a harmadik.
Aminek egyfelől persze meglehetősen örülök, leginkább az üdülési csekkeknek, jól jön az majd nyáron! Másfelől meg a helyezés igazából mindegy: a lényeg nem az, hogy másokhoz viszonyítva mennyit fogytam, hanem az, hogy a saját céljaimhoz képest hogyan teljesítettem. Ez az, amire igazán büszke vagyok. De persze ilyen értelemben az a kollégám is ugyanannyira jogosan lehet elégedett magával, aki tíz kiló minusz után leállt a további diétával és semmilyen díjat nem nyert: lévén számára az a tíz kiló volt az elérendő cél.
A diadaljelentés után következzenek a Promontor-diéta titkai. Kezdjük a naplózással:
- Testsúlymérés mindennap, lehetőleg ugyanabban az időpontban. Én reggeli előtt mértem, ilyenkor vagyunk egyébként a legkönnyebbek. Lehet máskor is mérni, bár napközben szerintem esetlegesebbek az adatok, a reggeli mérés mellett az estit tartom még elfogadható alternatívának.
- A naplózás segíthet "tartani a leket" a kiéhezett diétázóban illetve sokat segíthet abban is, hogy az esetleges visszeséseket azonnal "elkapjuk". A bűnözés, azaz egy-egy kiadósabb vacsora vagy tiltott étel fogyasztása is könnyen tetten érhető a következő mérésnél.
- Én egy Excel-táblában minden mérési eredményt megörökítettem, így jól lehetett követni a fogyás folyamatát. A modern digitális mérlegek 5-10 deka különbséget már ki tudnak mutatni, tehát akár a napi fogyást is lehet látni. Persze egyik napról másikra szórhatnak az eredmények, de egy hét alatt általában már látni a trendet.
Folytassuk az étkezéssel:
- Első lépésben a nassolást kellett megszüntetni, a kilenckor, tízkor, kettőkor, négykor, kilenckor, tizenegykor bekapott falatkákat. A meccs mellé megivott sört. Ez nem volt könnyű, ezek nagyon finom dolgok voltak. Napi három étkezésre álltam be, reggeli, ebéd, vacsora, slussz.
- Az étkezések tartalma is csökkent: reggeli egy joghurt (lehetőleg müzli/pehely nélkül, vagy legalábbis nagyon kevéssel) vagy egy gyümölcs, ebéd egy fogás, lehet akár egy kiadósabb leves, hús mellé a köret lehetőleg párolt zöldség vagy saláta; rizs, kenyér, krumpli kerülendő. Vacsorára egy kifli vagy zsemle, még jobb a näkkileipä (szerencsére én imádom és az Ikeában még olcsó is!), kevés sajt és sonka, a tömeget lehetőleg zöldség adja, paprika, paradicsom, ilyesmik.
- "Mindent lehet enni", mondja az egyik iskola. Nos igen, de van amiből olyan keveset, hogy annyit már nem is érdemes, jobban járunk, ha lemondunk róla. Az valószínűleg nem baj, ha néha bekapunk egy konyakmeggyet vagy egy marék mogyorót. Mondjuk vacsora helyett. Ha mellé tesszük, az meglátszik majd a mérlegen.
- "Együnk egyik nap almát, a másik nap darásmetéltet, a harmadik nap tejet, a negyedik nap sóskafőzeléket stb." mondják más iskolák. Lehet, nem tudom. Én ilyesmit nem csináltam, mégis lefogytam. Szerintem nagyon sokszor nagyon sok helyen elmondják, hogy mi hízlal és mi egészséges, ezt mindenki tudja: zöldség-gyümölcs vs. csülök pékné módra. Törekedni kell arra, hogy az előbbieket együk gyakran, az utóbbit meg ritkán.
És végül a lelki tényező: a fogyókúrázás kitartást igényel. Az a jó fogyókúra, amikor esténként korog a gyomrod, de meg bírod állni és nem kapsz be semmit. De ugyanez a helyzet napközben is, az étkezések után néhány órával korognia kell a gyomornak. (Szerintem legalábbis. De nem fogok vitatkozni azokkal, akik szerint nem. Ha ők lefogytak korgó gyomor nélkül, akkor az ő módszerük is jó. (Vagy még jobb.) Ezt ki kell bírni. Akaraterő kell, motiváció. Van, akinek ez könnyen jön. Másoknak nehezen. Nézzük, miből lehet erőt meríteni:
- Jól jön a már említett rendszeres és gyakori mérlegelés: ha látjuk, hogy megy az a fránya fogyás, hogy akár egy tényleg könnyű vacsora is húsz dekát jelenthet, az újabb erőt adhat.
- Pár kiló fogyás után érdemes kinőtt ruhákat előszedni. Ha ránk jön valami, amit két éve azért raktunk el, mert túlságosan szorított, de most megint jó ránk, az újabb erőt adhat. Aki övet hord, az örülhet, amikor egy lyukkal beljebb húzhatja.
- Megértő társ sokat segíthet. A "látszik rajtad, hogy fogytál, jobban nézel ki" megjegyzés, a nyíltszini provokatív vagy egyszerűen csak nemtörődöm nassolás kerülése, az esetleges szelíd csendőrködés, ha bűnbe kivánnánk esni, ezek mind fontos apróságok.
- Valószínűleg nem érdemes mindenről lemondani. Ha már "ráéreztünk" a fogyás ízére és bízunk magunkban annyira, hogy tudjuk, képesek vagyunk folytatni a koplalást, akkor lehet néha szünetet tartani. Ha kocsmába mész a haverjaiddal, biztos lehetsz, hogy az a két sör meg a sztrapacska jól látszik majd másnap reggel a mérlegen, mégse gondolnám, hogy egy pohár ásványvizet kellene savanyú pofával szopogatnod, míg a többiek jókat kortyolnak a söröskrigliből. A prágai sörhétvégém alatt két és fél kilót szedtem vissza két nap alatt, utána újabb egy hét kellett a ledolgozásához, mégse hagytam volna ki semmi pénzért. A karácsonyi mákosbejgliről se mondtam le, bár az kétségtelen, hogy többet hagytam belőle a családtagoknak, mint tavaly.
Itt tartok most. Az elért súlyommal még nem vagyok teljesen elégedett, nagyjából 70-71 kiló közé szeretném az állandó súlyomat belőni: ezt szerintem március végére elérem. Ugyanakkor a hurkák már most minimálisak és egy-két kivétellel a régi nadrágok is mind rám jönnek. A fogyókúra első fázisa hamarosan le fog zárulni.
A második fázis egyszerre lesz könnyebb és nehezebb. Lehet valamivel többet enni, picit gyakrabban beleférnek olyan dolgok is az étrendembe, amiket az elmúlt öt hónapban teljesen nélkülöztem. Ugyanakkor nagyon óvatosnak kell lennem. A szervezetem jelenleg rendkívül kiéhezett, elképesztő hatásfokkal dolgozza fel és raktározza el a tápanyagokat. Az elfogyasztott kajamennyiséget tehát csak lassan lehet növelni és továbbra is rendszeresen méredzkedni kell. Igazából az elmúlt évek rendszeres és nagy mennyiségű nassolását nem szabad visszaállítani, az utóbbi öt hónap étrendi változásainak nagy részét meg kéne tartani.
Van aztán még egy nagyon fontos tényező, amiben nem sikerült igazán sokat előrelépnem, ez pedig a mozgás, illetve a hiánya. Jó időben becsúszott egy-egy séta a gyerkőcökkel, néha feljártam a padlásra szobakerékpározni, de be kell valljam, gyakran visszaestem. Az tehát biztosan nem igaz, hogy súlyt leadni nem lehet mozgás nélkül. Lehet. Az más kérdés, hogy mozgással könnyebb lehetett volna: a második helyezett srácnak azért lett jobb a testzsírszázalék-csökkenése, mert sokat járt konditerembe.
Akárhogy is, hosszú távon is tartósabb lenne a siker, ha sikerülne a rendszeres mozgást beépíteni az életünkbe. Arról nem is beszélve, hogy egészségesebb is lenne. Sajnos a dolog nem egyszerű. A diéta nem vesz el időt (egy csokit ugyanannyi idő alatt falok be, mint egy almát), a mozgás viszont igen: családtól, egyéb hobbiktól. Ha valaki tud egy módszert arra, hogy a napnak mondjuk 36 órája legyen, szóljon, vevő vagyok rá.
Az időprobléma ellenére optimista vagyok: két korábbi fogyókúrám alkalmával már sikerült hosszú távon is megtartani az elért súlyomat. Szerintem most is képes leszek rá. A harmadik, sikertelen fogyókúrám (meg persze az elhízásaim) pedig intő példaként fog a szemem előtt lebegni: abba a hibába nem fogok mégegyszer beleesni. Ráadásul az eme posztban manifesztálódó diétás coming-out is jó ellenszer visszaesés ellen. Elvégre nem szeretném egy év múlva azzal égetni magam, hogy megint hurkatároló vagyok.
Ja igen, ez még hiányzik: (70,7)
