Hol van már az a szökőkút, apa? - kérdezte tőlem a gyerek múlt vasárnap némileg türelmetlenül.

Vasárnap délelőttönként általában rövid kis sétákat teszünk vagy különböző játszótereket keresünk fel. A komolyabb programoknak két korlátja van, az egyik az obligát ebéd az anyósomnál, ami fél egy körül esedékes, a másik Promontor lustasága, aminek következtében garantáltan nem indulunk el tíz előtt sehova.

Ezúttal azt sikerült hosszas hezitálás után kiötlenem, hogy nézzük meg a Belváros új főutcáját, illetve annak legalább egy részét. Miután a Kecskeméti utcát munkába járás alkalmával már többször láttam, ezért megpróbáltam az új csoda egy másik részét kiválasztani. Így találtam ki, hogy zarándokoljunk el a híres új interaktív szökőkúthoz. Ezzel ráadásul a gyerekeket is lehetett némileg motiválni, mert amúgy a maguk részéről sokat örököltek az apjuk lustaságából és hajlamosak lennének egyfolytában a Minimax nevű rövidtávon szülőfelmentő ámde hosszútávon garantáltan gyerekelrontó tévéadót bámulni.

A szökőkutat azonban nem találtuk meg.

Aminek az oka részben az volt, hogy nem emlékeztem pontosan, hol is keressem. Úgy rémlett, a Szabadság téren kell lennie, de körbejárván a teret sehol nem találtuk. A nagy ostromot megélt tévészékház előtt egy park és két régen látott játszótér fogadott minket, így itt a még el sem kezdődött keresést rögtön felfüggesztettük némi vonatozás, motorozás és vitorlázás kedvéért. Aztán elsétáltunk a hősi szovjet emlékmű felé, de ott nem volt szökőkút. Csalódottan visszasétáltunk, én teljesen elbizonytalanodva, hogy akkor ezek szerint rosszul emlékeztem, mégse itt van a szökőkút. Vigasztalásképpen újabb vonatozás, motorozás és vitorlázás következett, csúszdával és hintával kibővítve.

Az asszonyok persze mindig sokkal praktikusabbak, Zsuzsa egy idő után megunta a töketlenkedésemet és megkérdezett egy járókelőt, nem tudja-e, hol van a híres objektum. A hölgy pedig ismerős volt a környéken, tudta. (Hogy képes az ilyesmit Zsuzsa elsőre kiszúrni, rejtély...) Meg is mutatta. Ott volt az orrunk előtt, kb. harminc méterre a játszótértől.

Csak éppen nem működött. Ezért nem vettük észre, pedig amúgy kibökte volna a szemünket.

Most kihegyezhetném a gyerekek csalódottságára a posztot, könnyfakasztóan ecsetelve, hogy görbült le a kis szájuk, milyen kétségbeesetten hüppögtek, amikor rájöttek, nem szaladgálhatnak a vízsugarak között, elmarad a beigért a nagy mutatvány. (Na, ez szerencsére nem lenne igaz, a játszótérrel teljesen jól elvoltak, semmilyen lelki törést nem okozott bennük a szökőkút hiánya).

Vagy felháborodhatnék, hogy micsoda blamázs történt itten. Szörnyű, szégyenteljes országimázsromboló eset: hogy pont vasárnap délelőtt nem működik, amikor annyian járnak arrafelé, korzózó helyiek, mint mi is, meg egyre számosabban turisták is. Mit gondolhatnak ezek a boldogabb országból érkezett előkelő idegenek rólunk, hogy még egy működő szökőkutat se tudunk felmutatni?

Esetleg próbálhatnék nagypolitikai következtetéseket levonni arról, hogy na tessék, a választások előtt egy héttel fontos volt csilivili átadóünnepséget rendezni, de a győzelem után két héttel már nem működik a nagy attrakció. Esetleg kasszandraként figyelmezetethetném Rogán Antalt, hogy ne bízza el magát, nincs még zsebben az őszi önkormányzati választás, a szökőkút hiányától feldühödött belvárosi polgárok még kiszavazhatják őt a polgármesteri székből.

Ehelyett enyhén rezignáltan a "nálunk minden elromlik, mindent silányan csinálunk meg" vonalat próbálom inkább erőltetni, amihez a nem-működés tényén kívül még két apróságot próbálok felnagyítani:

• Egyrészt, a szintezőlécnek mint csúcstechnológiai eszköznek a magyarországi elterjesztését tartanám kívánatosnak. Amint az a fenti képen is jól látható, a szökőkút ugyan nem működött, de tócsa az volt a helyén. Képzelem, mekkora beltenger lehet ott, amikor netán működik a csodálatos műtárgy.
• Másrészt, a szökőkúttól elszakadva, vannak kétségeim az újdonsült utcabútorok tartósságával kapcsolatban. Az új kerékpártartók közül egy például már most lötyögött, nem lepne meg, ha nemsokára a terézvárosi társaik sorsára jutnának.

Viszont ha eltekintek a kivitelezés sajnos egyáltalán nem váratlan hibáitól, azt kell mondjam az új főutca nagyonis jót tett a Belvárosnak. A Szabadság tér már korábban is gyönyörű volt, ott a változás talán nem annyira radikális, de délebbre a Kecskeméti utca teljesen kicserélődött. Korábban szürke, koszos, zsúfolt, állandó dugókkal sújtott használhatatlan hely volt. Most viszont kivirult és sétára invitál: az eddig elnyomott Károlyi Palota és az Egyetem tér a főváros újjáéledt csodája. Mondjuk néhol az épületekre ráférne egy mosás, de talán az autóforgalom elmúlásával tartósabban tiszták maradnak majd.

De a szökőkutat akkor is tessék megjavítani és vasárnaponként bekapcsoltatni, Kedves Rogán Antal Úr!