"Á, Brnoban nincs semmi!"

Ez a mondat az elmúlt két évtized prágai sörhétvégéi során elég sokszor elhangzott. Vasárnap ugyanis már reggel hazaindultunk és napközben megálltunk egy rövid sétára és egy utolsó korsó - cseh ebéddel kisért - cseh sörre valahol az autópálya mentén. A helyszín kiválasztását mindig persze mindig komoly diskurzus előzte meg, általában beterjesztettem néhány utikönyvleírással alátámasztott javaslatot, a többiek elolvasták a bejelölt oldalakat, jól megkritizáltak, aztán valahova azért csak elmentünk.

Brnoba azonban soha, merthogy ott "nincs semmi".

Nem egészen világos számomra, hogy mi is ennek a megállapításnak az eredete. Valószínűleg én lehetek a bűnös, talán a legelső (még egyáltalán nem a sörivásra koncentráló) csehországi utamra készülve vontam le ezt a következtetést valami rosszul megírt bédekker alapján. Aztán valahogy rajta ragadt a városon a bélyeg.

És talán soha nem nem is került volna le róla, ha nem futunk össze minduntalan Péterrel és csapatával.

Ez az utóbbi három év fejleménye. Korábban eléggé össze-vissza időpontokban mentünk Prágába, eleinte nyáron, aztán - elkerülendő az embertelen turistatömeget - inkább tavasszal vagy ősszel. A tömeg azonban követett minket. 2008-ban november 7-re esett a látogatásunk, ez pedig végre ideálisnak bizonyult: bár Prága ekkor sem volt turistamentes, a létszámot elviselhetőnek találtuk és az időpont az itthoni kötelezettségeinkkel is összeegyeztethető volt, így idén már harmadszor ezen a kora novemberi hétvégén mentünk Prágába.

Már az első alkalommal összetalálkoztunk egy másik magyar társasággal. Először talán az Ökörben, aztán másnap a Tigrisben. Vagy fordítva. Akárhogy is, minduntalan beléjük botlottunk: láthatólag ugyanúgy törzshelyük volt az Ökör és a Tigris, mint nekünk. Aztán tavaly megint ott voltak. Így aztán előbb-utóbb szóba elegyedtünk és a rövidebb-hosszabb beszélgetések során kiderült, hogy igen, ők is imádják az Ökört (ez mondjuk látszott) és igen, ők is tudják, hogy a Tigrisbe nyitásra oda kell érni (ezt is észrevettük). Kicseréltünk persze egyéb praktikus információkat is pl. a cseh étlap ínyencségeiről, egyéb prágai kocsmákról és szálláshelyekről. Talán már itt szóba került, hogy ők - velünk ellentétben - már csütörtökön elindulnak és első este Brnoban alszanak, de ekkor még nem veséztük ki a témát.

Aztán Péterrel és az öccsével idén nyáron is össszefutottunk a Cseh Sörfesztiválon és itt valahogy részletesebben szóba került Brno. Péterék ugyanis igen jó véleménnyel voltak a városról, mind látnivalók, mind kocsmák tekintetében. Addig-addig emlegettek átszellemülten mindenféle számunkra ismeretlen kocsmaneveket és sörmárkákat, hogy kedvet kaptunk mi is egy brnoi kitérőre.

Péter szerencsére még az elérhetőségeit is megadta, így augusztus vége felé, amikorra a szokásosnál korábbi csütörtöki indulást mindenki (beleértve a megértő feleségeket is) jóváhagyta, egy rövid telefonbeszélgetés során szépen kiszedtem belőle az összes fontos brnoi titkot: szálláshelyeket, kocsmaneveket, még egy-két látnivalót is.

Brnoi látogatásunk jól példázza, menyire félrevezető lehet egy felületes előítélet. A brnoi "semmi" egy kulturált, kellemes, látnivalókkal is megspékelt város, ami - nem mellékesen - kocsmailag is megérdemli, hogy időnként megálljon ott a prágai utazó.

Két rövid sétára volt csak időnk amúgy. Csütörtök este az alább ismertetendő kocsmák által közrezárt területen kószáltunk, egy-két szépen kivilágított templom vagy tér kedvéért téve csak rövid, többnyire egysaroknyi kitérőt. Másnap reggel kicsit távolabbra jutottunk, bár ez a "távolabb" még mindig csak a szűkebb belváros egy-két távolabbi pontját jelentette, pl. Zöldségpiacot és a Péter-Pál katedrálist sikerült körbejárni. Az igen szűkreszabott időkeret miatt aztán bemenni sehová se mentünk be és olyan "távolabbi" csemegéket is kihagytunk, mint pl. a brnoi vár, a Spilberk. Azt nem tudom, hogy hagyomány lesz-e ezentúl a csütörtöki indulás, az viszont biztos, hogy a lassan érlelődő Nagy Családi Cseh-Morva Körutazás során Brnora is rá fogunk szánni egy vagy két napot.

Végezetül következzen a poszt legfontosabb része, a kocsmabeszámolók:

Zelená kočka, azaz Zöld Macska: nekem nagyon tetszett a hely. Bejött a szecessziós hangulat, a tarkabarka mozaikpadló a bejáratnál, a könnyed, majdnem kecses, kicsit kávéházas bútorok. Nem mondom, szeretem a hagyományos, robosztus, pados, bajoros sörözőket, de kell néha egy kis változatosság és a Zöld Macska úgy tud friss lenni, hogy közben azért az othonosság és a patinás hangulat is megvan.

Ízlett a sör is. Ezzel kisebbségben maradtam, a többieknek sajnos nem jött be a dalešicei sörfőzde választéka (úgyhogy valószínűleg kénytelen leszek valamilyen partizánakció keretében visszatérni ide). Pedig kétfajta sört is kóstoltam itt, a kedvencem a 13-as szűretlen sör (kvasnicne, ez egyébként az étlapon nem is szerepelt, csak krétával volt felírva egy táblára) de a 13-as barna se rossz.

Ettünk is, naná, már kilyukadt a gyormunk, mire este hat után beestünk. Emlékeim szerint bramborákot (Bramboráčky, azaz cseh tócsni), hermelint és kvarglit rendeltünk. Az előbbi nagyon finom volt. A sajtok is, csak az utóbbiakkal az volt a gond, hogy elég kicsi volt az adag: középre raktak egy kis adag kvarglit/hermelint, köréje pedig (hogy a tál tele legyen) pedig edami szeleteket. Ezt azért nem vettük jó néven.

Pegas: Hotel, sörfőzde és söröző egyben. A szállás drága, így máshol aludtunk, viszont itt söröztünk. A söröző berendezése, ellentétben a Zöld Macskával, teljesen a hagyományos cseh söröző-designt követi, robosztus asztalok és padok, sötétbarna lambéria. Egyszerű, régies és hangulatos. Többféle sört főznek és csapolnak, világos, félbarna, barna és búza a választék. 6 decis korsókban mérik a nedűt, ez talán egy kicsit sok, lévén itt is ittunk kétfélét legalább: jó volt a barna is, a világos is. Valamit ettünk is, egy hónap távlatából meg nem mondom, mit, de nem lepne meg, ha valami klasszikus káposztás-knédlis hús lett volna. Vagy talán valami kolbász volt? Az, hogy nem emlékszem rá, arra utal, hogy rossz biztosan nem volt, de olyan kiemelkedően jó sem lehetett.

Vegas Club: Azt hiszem, ide csak azért estünk be, mert hazafelé menet még vágytunk egy korsó sörre. Négyen háromfélét ittunk, a Lobkowicz mindenkinek ízlett, a Starobrno senkinek, de meg nem mondom, melyik Starobrno-t ittuk, se azt, hogy a harmadik korsó az egy másfajta Starobrno volt-e vagy egy Poutnik, merthogy mindkettőből többfajtát is csapolnak.

Igazából nekem ekkor már túlságosan a fejembe szálltak a korábban elfogyasztott korsók ahhoz, hogy értékelhető emlékeim legyenek, így maradjunk annyiban, hogy a hely nagy előnye a sörválaszték.

Végezetül megemlítendő a szállásunk, az Amphone hotel. Remek kompromisszum: még nincs nagyon messze a központtól, de már elfogadható árakat ajánlanak. A reggeli se rossz. Amúgy ez egy kollégium, a legfigyelemre méltóbb objektum (must see!) pedig a kétésfélszemélyes, ajtó nélküli lift.