Minapi hollandiai benyomásaimról már írtam, most jöjjön a második rész.
Vasút
A holland vasút nem lopta be magát a szívem közepébe.
Kezdődött a dolog reptéren, ahol rögtön lekéstem az első alkalmas vonatot. Pedig bőven lett volna idő, csak sajna a jegyárusító automata az istennek se akarta elfogadni a kártyámat, pedig kettővel is próbálkoztam. Persze ez mindig csak a végén derült ki, az elején szépen bepötyögtem a jegy összes adatát és csak a fizetésnél derült ki, hogy a benyomott kártyát nem veszi be. Így aztán beáltam ez egyik "emberes" pénztárhoz, hát az a sor meg elég lassan haladt. Az már csak apró bosszúság volt, hogy a pénztárnál ugyan elfogadták a kártyát, de rögtön egy eurót rá is tettek a jegyárra, kártyahasználati díjként (próbálná ezt valaki Magyarországon, rögtön meggyűlne a baja a kártyatársasággal).
A következő vonat félórával később indult és - mivel késett - jó háromnegyed órával az általam tervezett időpont után érkezett meg. Ennek egy hosszú nap vége felé, meglehetősen agymosott állapotban nem igazán tudtam örülni.
Visszafelé aztán újra meggyűlt velük a bajom. Tulajdonképp áldom a szokásos "Promontor szeret mindent előre megtervezni és beszerezni" mentalitásomat, ugyanis ennek köszönhető, hogy már az elutazás előtti estén beszereztem a visszaútra a vonatjegyet. Ha ez nincs, és csak reggel jövök rá, hogy a kártyámmal nem tudom kifizetni a jegyemet, könnyen lekéshettem volna a gépet hazafelé.
A tilburgi vasútállomáson ugyanis először megint a jegyautomatával próbálkoztam, de az most se működött, pedig ezúttal egy másik kártyával próbálkoztam. Kissé bosszankodva beálltam a pénztárhoz, kivártam az előttem lévő kuncsaft kedélyes és igen hosszú hörgő-morgó holland nyelven lefolytatott beszélgetését a pénztárossal, majd kikértem a jegyemet. A kártyáim láttán a pénztáros röviden közölte, hogy ezeket ő nem fogadja el, kes plíz. Értetlenkedésemre, miszerint az előző kuncsaft is valami kártyával ügyködött, közölte, hogy az valami speciális helyi kártya volt. Még próbálkoztam azzal, hogy akkor a reptéren miért tudtam ezzel fizetni, erre felvilágosított, hogy az az egyetlen hely Hollandiában, ahol ez lehetséges. Ezután még morogtam valamit Európa közepéről, meg hogy azt hittem, Hollandia fejlett ország, de kénytelen voltam lenyelni a békát és készpénzzel fizetni. (Ha ez másnap kora reggel történt volna, rohanhattam volna egy bankautomatához, addigra ugyanis már nem lett volna elég euróm és akkor visszafelé is lekéstem volna a kinézett vonatot.)
Persze Hollandia kétségkívül fejlett ország, hiszen a vasútálomásokon hemzsegnek a kártyás jegyautomaták, tehát ennek a kártyás megkötésnek nyilván nem technikai fejlettségbeli okai vannak. Tippem szerint valami nagyokos a holland vasútnál kiszámolta, hogy ha nem csatlakoznak a nemzetközi kártyarendszerekhez, akkor 3275 és fél eurót megspórol a vasút évente.
Ami ugye jelentős összeg, a takarékos hollandusok meg nem szórják a pénzt. Az országimázs meg úgy látszik elbírja.
Vásárlás
Egyébként nem csak a vasút spórol a kártyaelfogadással, hanem a boltok is.
Az utolsó este első fele ugyanis a szokásos "vegyünk valami apró ajándékot a lányoknak" programpont jegyében telt. Ami egyébként nem volt könnyű menet, mert mire este hatra visszértem a központ bevásárlónegyedébe, addigra az ottani boltok akkurátusan bezártak. Egy darabig tanácstalanul keringtem az üres utcákon, míg végül egy kicsit távolabb a központtól találtam egy nyitva tartó ABC-t. Itt viszont a pénztárnál ugyanúgy visszadobták a kártyáimat, mint a vasútnál. Ekkor már erősen bosszankodtam, de nem volt mit tenni, megindultam ATM-et keresni.
Szerencsére ezt a közért mellett rögtön megtaláltam, így végül sikerült az ajándékokat beszereznem. De a történet hatására újabb fekete pontot jegyeztem be a hollandoknak.
Vendéglátás
Ha már holland takarékosság.
Vannak (illetve tekintve, hogy évek óta nem hallottam felőlük, lehet, hogy már csak voltak) észak-belga (azaz flamand) ismerőseim, akiktől annak idején hallottam néhány keresetlen szót (meg jó pár viccet) a "híres" holland vendégszeretetről és nagyvonalúságról. Talán a "holland módszert" is először ők emlegették, bár azóta sok forrásból hallottam róla: eszerint Hollandiában az éttermi számlát szigorúan mindenki maga fizeti.
Ezek azonban jó régi, kicsit elhalványult emlékek. Most azonban felfrissültek.
Azzal semmi bajom nem volt, hogy az ebéd szendvicsekből állt. Ugyan az oxfordi ebéddel összevetve fapados ellátásnak minősült, de végülis akkor egy cégnél voltunk, ez pedig most egy egyetem volt: ez még nyugaton is más költségvetést jelent (bár a mai válságos időkben ki tudja, az egyetem akár stabilabb hely is lehet...). Szendvics volt bőven, finomak is voltak, kaptunk üdítőt, kávét, teát, a végén valami kis sütit, szóval nem haltam éhen.
A vacsorát viszont egy kicsit zokon vettem.
Az európai közös projektekben az a bevett gyakorlat, hogy a házigazda fizeti a szokásos "social event" számláját. Ezért aztán a valutaváltáskor nem is számoltam komolyabb kiadással arra az estére. Ezt rosszul tettem, ugyanis a házigazda - aki amúgy nemzetiségre olasz, de láthatólag sikeresen integrálódott - a legnagyobb természetességgel közölte az este végén, hogy akkor most mindenki legyen kedves beadni a közösbe a számla 1/23-ad részét.
Tulajdonképpen nem az volt a bajom, hogy nekem kellett kifizetnem a saját vacsorámat (egyébként szusit ettünk és japán sört ittunk, az előbbit szeretem és ezúttal kifejezetten ízlett, az utóbbi meg tapasztalatnak jó volt), hanem az, hogy mindezt nem az elején mondta. A szokásjog nagy úr, ha valaki eltér tőle, akkor - szerintem - ezt illene idejében jelezni.