Úgy látszik, ez már csak így lesz: rohanó világban rohanó mozijelentés, immáron másodszor. (itt az előző):

Vad Magyarország (július 17.): Gyönyörű természetfilm, olyan, amilyeneket a National Geographic szokott adni olyan egzotikus helyekről, mint Új Zéland, Botswana vagy éppen a Tűzföld. Hát most rólunk is van egy ilyen, tessék megnézni. Én még a viszonylagos rövidségét is előnynek értékelem, mert így kisebb gyerekekkel is biztosan meg lehet nézni. A mozivászon komoly hozzáadott érték, tévén ez nem az igazi.

Harry Potter finálé (augusztus 8.): A rész, amikor minden kiderül. Az Abszol úti fogadóirodák ugyan tízszeres pénzt fizettek az esélytelennek tartott Harry győzelméért, de nekik fogalmuk se volt a mugli dramaturgia kegyetlen törvényszerűségeiről: naná, hogy Harryék nyertek. (Remélem ez senkinek nem volt most spoiler...) Legfeljebb az elkerülhetetlen áldozatok kiléte a kérdés. De részleteket nem árulok el, tessék megnézni: egy-két csavar van a sztoriban, a látvány meg aber natürlich sehr látványos.

A majmok bolygója: Lázadás (szeptember 2.): Nézzük csak, van egy klasszikusunk, amihez az idők során csináltunk már huszonhárom folytatást, egy huszonnegyedik már snassz lenne. De hoppá, van egy zseniális ötletem, csináljunk előzményfilmet! Ugye milyen eredeti? Na, a történet is hasonlóan eredeti lesz, keverünk bele pl. egy kis Algernont, ha már állatkisérletekről van szó, egér vagy majom, az már secko jedno. Na, kész is van! Már csak az a kérdés, hogy ki a nagyobb majom? Aki megcsinálta, vagy aki beült rá? ;-)

Felperzselt Föld (szeptember 2.): A félév egyik nagy filmje, Promontor-díj jelölt. A többit már megírtam.

Hupikék törpikék (szeptember 10.): Ezt a filmet a gyerekek kedvéért néztem meg, de a rendezők igyekeztek a felnőtteknek is nyújtani valamit, legalábbis azoknak a felnőtteknek, akik szeretik a sematikus, idióta tanmeséket a szülővé válás nehézségeiről, meg a karrier és a család közti választásról. Én sajnos nem ilyen vagyok. Ennek ellenére azt kell mondjam, a törpikék még így sem a legrosszabb az idei termésből, a Maci Lacinál pl. egy árnyalatnyival szórakoztatóbbnak találtam, bár képtelen vagyok logikusan megindokolni miért. Talán Hókuszpók és a macskája vidított fel egy icipicit. Mindazonáltal, aki teheti, valaki mást küldjön a gyerekekkel.

Még egy év (október 30.): Még egy év, még egy nagy Mike Leigh film, a részleteket már megírtam. Ez is jelölt, persze...

Delfines kaland (október 31.): Megint gyerekfilm, cukorfalat delfinekkel és didaktikus tanmesével, ami annyira szájbarágó és annyira nyálas, hogy nem tehetek róla, de ilyenkor menthetetlenül cinikus leszek és csak gúnyosan tudok röhögni az egészen. Hol vannak a régi magyar gyerekfilmek, humorral, hús-vér karakterekkel és történetekkel, plíz!!!

A Guardista (november 25.): Tekintsünk el attól a magyar betegségtől hogy bárgyú szóviccekkel kell felturbózni már a fillmcímeket is, a film maga ugyanis igazán remek. Eleve szeretem a jenki vs. angol csipkelődést, aminek ugye az angolszász (film)világban hatalmas hagyománya van. Namármost ennek egyfajta parafrázisát láthatjuk itt a jenki vs. ír átiratban, megspékelve egy kis fricskával az amcsi polkorrekt közbeszéd irányában (azaz megcsodálhatjuk, ahogy a fanyar ír polinkorrekt duma lenyomja), meg néhány guyritchies fordulattal.

Éjfélkor Párizsban (december 11.): Új fiatal Woody Allent fedeztünk fel Owen Wilson személyében, talán csak egy baj van vele, hogy az eredetihez képest túl jóképű, de végülis ezt a bónuszt - vagy hátrányt? - a mester ügyesen lekezeli a szellemes, sziporkázó forgatókönyvben, ráadásul Wilson karaktere mellett több más nehézsúlyú epizódszerepben is frenetikus alakítások tanúi lehetünk. Újabb gyöngyszem Woody Allen európai sorozatából, már csak az a kérdés, legközelebb melyik város kerül terítékre. Lásd még Zita alapos kritikáját!

Az élet fája (december 20.): Filozófikus, áradó filmköltemény, vagy filmeposz, vagy mi a fene. Élet, halál, isten, univerzum, teremtés, elmúlás. A kritika egy része oda van érte, a másik fanyalog. Én meg hezitálok a kettő között, mert ugyan tényleg vannak katartikus pillanatok, gyönyörűen fényképezett, megkapó jelenetek, zseniális színészi pillanatok, viszont van benne valami mesterkélt, most-jól-megmondom-a-tutit-mindenről-de-istenuccse-tényleg-bizony jellegű modorosság is. De persze lehet, hogy én vagyok túl kocka. Azért kellő hangulati rákészülés mellett mindenképp ajánlott.