Eszeveszett mesék (január 4.)
Argentín remekmű hétköznapi őrültségekről, amik annak ellenére ismerősek, hogy tagadhatatlan latinos temperamentum hatja át az egész filmet. Sajnos a társadalmi minták félelmetesen hasonlóak a mieinkhez, legyen szó egymásnak bemutató autósokról, zombi parkolótársaságról vagy éppen az új és régi gazdagok arroganciájáról. Félelmetesen eltalált film, félelmetes magyar áthallásokkal. Bonuszként megkapjuk a világ legfrenetikusabb szappanoperaparódiáját is.
Zita véleménye itt...
A hobbit - Az öt sereg csatája (január 7.)
Hát igen. Látvány a köbön, tartalom kb. nulla. Hacsak Tölgypajzsos Thorin jellemfejlődésének ábrázolását vagy a Tauriel-Fili románcot nem tekintjük annak, de inkább nem, sőt az utóbbiért szerintem letöltendő büntetést érdemelne Peter Jackson. Esetleg valaki megvághatná a hobbit trilógiát másfél órára, kihagyva belőle ezt a marhaságot, meg sok mást is, még a végén egész jó film kerekedne belőle. Esetleg szólni kéne Pálfi Györgynek, ő jó ebben. ;-)
Büszkeség és bányászélet (január 18.)
N+1. brit ujjgyakorlat a toleranciáról és a másság elfogadásáról, láttuk már sokszor és még fogjuk is. A leckét nem lehet elégszer sulykolni és a brit film még gyengébb napjain is élvezhető, de azért ez a film ennek ellenére gyenge, sematikus és minden pillanata kiszámított, megjósolható.
Lavina (január 27.)
Svéd remekmű a modern emberek elkényelmesedett életéről, ahol a minket körülvevő technikai védőburok kiöli belőlünk az elemi ösztönöket és érzelmeket is. Aztán a védőburok egyszer csak megreped és szembesülünk azzal, mivé váltunk. Mindezt persze módjával, ez se nem katasztrófafilm, se nem Bergman.
Kódjátszma (január 30.)
Rutinos brit történelmi film, tisztelgés egy zseni előtt, filmes vezeklés az ellene elkövetett bűnök miatt, hozza, amit várunk tőle, se többet, se kevesebbet.
Végre egy magyar film, ahol majdnem minden passzol. Van saját stílusa, frenetikus látványvilága és zenei anyaga, rengeteg poén, ismeretlen, nem elhasznált és ezért is remek, hiteles karakterei és a sztoriban se találunk felesleges üresjárokat. Persze kicsit habkönnyű, kicsit (nagyon) emlékeztet erre-arra (Amelie, Holdfény Királyság), kicsit van egy stílusgyakorlat jellege, ezért a majdnem az első mondatban, de boldog lennék, ha a legközelebbi magyar filmemben is csak ennyi kifogást találnék.
Zita véleménye itt...
Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről (?)
Egy trilógia harmadik darabja. Az első (Dalok a második emeletről) nagy kedvencem, biztos beválogatnám az öt legmeghatározóbb filmélményem közé. A második (Te, aki élsz) talán kicsit gyengébb, de még mindig hozza ugyanazt a katartikus érzést, hogy itt valami nagy dolgot látunk, átérzünk valami az emberi élet és az emberi civilizáció nyomorúságából.
És akkor itt a harmadik darab, ami a hírek szerint egyben a záródarab is. És sajnos ez is gyengébb, mint az előző, talán ez a legegyenetlenebb film, mintha a pár zseniális jelenet - mert azért vannak szívszorító mondatok és képek most is - mellé be kellett most már rakni pár gyengébbet is, hogy kitelljen a másfél óra. Talán kevesebb csalódás lett volna bennem, ha a film eleje nem teszi rögtön ugyanolyan magasra a mércét, mint a Dalok. Az első pár jelenet itt is elképesztő intenzív és mély (és ezért mégiscsak megadom azt az ajánló jelzést odafent), csak aztán valahogy leülnek a dolgok, legalábbis én így éreztem. Aztán akad még egy-egy zseniális pillanat elszórva, de azt a végig magas intenzitású, "úristen, ez zseniális, megragad és odaszögez és napokig a jelenetek járnak a fejemben" katarzist nem hozza, amit az elődei.
Persze az is lehet, hogy csak meg kéne nézni még egyszer.
Hétköznapi vámpírok (május 2.)
Hogyan lehet a toleranciáról és a másság elfogadásáról, egy áthallásos, kissé didaktikus, de azért végső soron szórakoztató filmet csinálni? Hát kb. így.
(Egyébként nem tudom, feltűnik-e, ahogy a moziforgalmazás "beavatkozik" egyes itthoni közéleti vitákba. Hiába, aki szerint a filmes propaganda - vagy lágyabb megközelítésben nevelés - csak a valahavolt szovjet filmek sajátja, az jobban teszi, ha újragondolja a dolgokat...)
Kukoricasziget (május 28.)
Lassú folyású mese egy gyorsfolyású folyó mentén. Gyönyörű természet, vad természet, szótlan emberek, küzdelem, élet, halál, körforgás. Filozófikus keleti mese posztszovjet beütéssel.
A 44. gyermek (?)
Krimi, Szovjetúnió, nyomasztó hangulat, ahogy illik, profi színészi játék, pipa.
Abigél bulija (május 30.)
A kakukktojás, merthogy ez nem film, hanem színdarab, a Kamrában láttuk. Ugyanakkor annyiban azért idepasszol, hogy ez az egyik kedvenc angol filmrendezőm (Mike Leigh) darabja, sőt igazából nem is darab, vagy nemcsak darab, hanem film is, 1977-ben rendezte meg, még nem láttam (de mostantól vadászni fogok rá).
Jó darab és a Katona is jó színház, jó színészekkel, így aztán egy emlékezetes előadás kerekedett belőle, bár éreztem a színészi játékban némi magyaros túljátszást helyenként, de a történet ereje és a kb. szokásos Mike Leigh féle "szerencsétlen és boldogtalan kisemberek vagyunk, bezárva saját képmutatásunk és önbecsapásunk kalitkájába" üzenet azért átjött. Ajánlott, és persze kiváncsi leszek a filmre is.
Hölgy aranyban (június 8., azt hiszem...)
Na, megint tanultam valamit , ami ráadásul azért volt érdekes, mert remekül ellenpontozta a Muzsika hangját, amit kb. n+1-edszer láttunk a tévében és hát ugye kicsit más képet fest a II. világháborús osztrák történelemről, mint amit a talán leghíresebb Klimt festmény története. A film amúgy tipikusan amerikai és legalább annyira sematikus mint a majd' negyven éves cukormázas Julie Andrews musical : jók, rosszak, jók nyernek, győz az igazság. A történelmi ismeretbővítés miatt azonban mindenképp megéri.
Kardfog kapitány és a Lama Rama kincse (június 17., azt hiszem...)
Norvég gyerekfilmet se láttunk még, hát ezt is kipipáltuk. Nézhető, a látványvilág OK, telik az olajból, a szereplők elmennek, a történet persze gyerekes, de milyen legyen egy gyerekfilmben. Az egész messze van attól, hogy magával ragadjon és hát a poénok egyszer-kétszer nagyon közönségesek. Felnőttszemmel tehát nem egy nagy durranás. Amúgy kb. Hook kapitány norvég verzióban...
TrueY-nak még kevésbé tetszett...
Holnapolisz (június 21.)
Kicsit didaktikus, de igen látványos anti-antiutópia. Ne add fel, yes, we can, hát persze.
