Na jöjjön akkor 2017.

Az.összbenyomás vegyes. Tulajdonképpen sok meccset láttam, de olyat, ami nagy benyomást tett volna rám, nem nagyon... Ráadásul olyan nagyon nem is volt jó évünk csapatsportokban, talán a kosarasokat lehet kivételként említeni. (A női kosarasainktól ezúton kérek elnézést, nagyon szépen szerpeltek az Eb-n, de sajna egy meccsüket sem láttam, így nem kerültek bele a listába, csak a férfiak...)

Magyarország-Dánia 27-25 (férfi kézilabda vb nyolcaddöntő, 2017. január 22.)

Tulajdonképp "tudhattam" volna.

A magyar válogatott híresen rapszódikus, egyszer kikap Belarusztól (vagy mondjuk Ausztriától), máskor meg felszívja magát és elkalapál egy nagyágyút. Az előjelek amúgyis emlékeztettek a 2012-es londoni olimpiára, ahol a válogatott nem túl ambíciózus és nem túl épületes játékkal csoportnegyedikként jutott a negyeddöntőbe, ahol a másik csoport győztese várta. Mit tesz isten, ugyanaz a Gudmundur Gudmundsson volt akkor az ellenfél szövetségi kapitánya, mint most. És mit tesz Isten, megint kivertük a csapatát, igaz, akkor Izlandot, most meg Dániát küldtük haza.

Ha a papírformát nézzük, a mostani győzelem nagyobb fegyvertény volt. A dánok nyertek Eb-t és megnyerték a legutóbbi olimpiát, továbbá szinte "automatikus" résztvevői az elődöntőknek bármely világversenyen, tagjai a "négy nagynak" (francia, spanyol, horvát, dán), akiket a szakértők mindig esélyesnek tartank a végső sikerre. (Mondjuk mostanában ez lazult kissé, jönnek föl megint a németek, nagyon jók a norvégok, titkos esélyesnek számíthatnak a szlovénok, de ez most mindegy...). A Londonban megvert izlandi csapat ugyan szintén nagyon jó volt, de nem ennyire.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az olimpia és az olimpia utáni első vb fontossága azért nem egészen ugyanaz. Ebben a sportágban (is) azért sokan hajlamosak "olimpiai ciklusokban" gondolkodni és ebből a szempontból ez a vb ugye az első esemény volt, amolyan "majd meglátjuk" alapon állnak sokan hozzá. A dánok ráadásul friss olimpiai bajnokként érkeztek, ez valószínűleg kissé jóllakottá tette őket, nehéz ilyenkor a következő versenyre is ugyanúgy felpörögni.

Nem is igen sikerült nekik. Szerintem azt gondolták, a magyarokkal félgőzzel is elbánnak. Nos, félgőzzel nem bántak el velünk, egész gőz meg nem volt bennük. Mi viszont az addig nyújtottakhoz képest igencsak felszívtuk magunkat, végig jól, összeszedetten játszottunk. Még a money time-ból is jobban jöttük ki, pedig az azért bőven benne volt a meccsben, hogy az egyébként elég öreguras tempóban játszó dánok a végén csak behúzzák: hiába vezettünk szinte végig, az utolsó perceknek egy dán rohamnak köszönhetően egyenlő állásról vágtunk neki. De ezúttal mi lőttük a gólokat a végén!

Szóval jó kis meccs volt, még akkor is, ha - szemben azzal a bizonyos olimpiai negyeddöntővel - itt nem annyira mi nyertünk, mint inkább a dánok vesztettek. Ami abból is látszott, hogy ennél tovább már mi se jutottunk: a következő körben a minket komolyan vevő és egyáltalán nem félgőzzel játszó norvégok simán elintéztek minket.

Rhein-Neckar Löwen-Szeged 24-30 (férfi kézilabda, BL csoportmérkőzés, 2017. március 8.)

Azt hiszem, az év meccse volt ez a szegedi kézilabdacsapatnál.

Ugyan "csak" egy BL csoportmeccs volt, meglehetősen sok múlt rajta. A BL-ben a csoportbeli helyezés meghatározza nyolcad és negyeddöntők sorsolását. Ezzel a győzelemmel pedig a Szeged nagyjából bebiztosított magának egy viszonylag kényelmes nyolcaddöntőt. Vereség esetén valószínűleg a német Kiel jött volna szembe, míg a győzelemmel a sokkal gyengébb dán Silkeborgot lehetett megkapni.

Idegenben egy Bundesliga csapattal szemben még egy Veszprém se lenne egyértelmű esélyes, a Szeged még kevésbé. Már csak azért se, mert a szegedi csoportmeccsen is csak egy döntetlenre sikerült jutni a német oroszlánokkal. Szóval a papírforma Löwen győzelmet igért. Azonban előzetes esélyek ide vagy oda, ezen az estén kb egy csapat volt a pályán, a Szeged, amely végig vezetve, parádés iskolajátékkal vert egy Bundesliga topcsapatot. Nem is akármelyiket, a Löwen később megnyerte az azévi bajnokságot!

Tulajdonképp az egész nem is lett volna izgalmas, ha az ember nem ismeri a két csapat renoméját. Akkor ugyanis csak az egyértelmű fölény látszott volna. Így viszont végig az a kérdés motoszkált bennem, hogy lehet-e ezt a szenzációs játékot végig bírni, megtörténhet-e a csoda, győzhet-e a Szeged. És a válaszra azért várni kellett kb. 55 percet. A Szeged bírta és simán nyert. Jutalomként pedig egy extra kört kapott a kieséses szakaszban.

Magyarország-Ausztria 1-3 (jégkorong, divízió 1/A vb, 2017. április 24.).

Két katartikus vb után következett a kijevi divízió 1 vb. Krakkóban feljutottunk, Szentpéterváron helytálltunk, mi más lehet az elvárás, mint az újbóli feljutás, mondaná a laikus drukker.

Promontor azonban szemilaikus drukker, azaz némi fogalmam már van a sportági erőviszonyokról; így aztán realista énem egyáltalán nem "várta el" a feljutást. Bivalyerős mezőny várt ránk Kijevben, ráadásul egy megygyengült csapattal érkeztünk. Egyrészt voltak fontos hiányzók, Banham visszavonult, Sofront eltiltották, Sebők finn bajnoki döntőt játszott. Másrészt a jelentős kontingenst adó fehérvári hokicsapatnak harmatgyenge Ebel szezonja volt, formán kívül játszottak és láthatólag probléma volt a csapategységgel is.

A szövetségi kapitánynak viszonylag hosszú felkészülés állt rendelkezésére, hogy kezelje a problémákat. A hiányzó vezéregyéniségek miatt láthatólag egy egységes, fiatal, hajtós csapatot próbált összehozni. Ez tulajdonképp  sikerült neki és az első meccsen, az ukránok ellen végülis győzni tudtunk. Ez annak ellenére sem volt "sima" ügy, hogy  Ukrajna éppcsak feljutott az eggyel lejjebbi divízióból. Egyrészt hazai pályán játszottak, másrészt a hokisaik jók, technikai tudásuk alapján ebben a divízióban van a helyük, Ezt be is bizonyították, igencsak megnehezítvén a dolgunkat.

Dehát ez így volt Krakkóban is, minden meccs nehéz volt, mégis feljutottunk. Kijevben viszont jöttek az osztrákok. Akik előttünk vannak a világranglistán, akiknek előttünk jár a bajnokságuk és számunkra egyelőre elképzelhetetlenül mély a merítésük.. Az Ebel persze részben a több pénz miatt erősebb, televásárolják a csapataikat légiósokkal, de csak részben. Az Ebelből ugyanis még így is simán kitelne mondjuk 3 olyan osztrák válogatott, amelyikkel igencsak meggyűlne a bajunk.

Kijevbe csak egyet hoztak, de azzal is meggyűlt a bajunk, annak ellenére, hogy tulajdonképp nem lehettem elégedetlen azzal, amit láttam. A fiatal, hajtós, rakkolós csapatunk ugyanis helyenként igazán impozánsan lejátszotta az osztrákokat a pályáról, legalábbis az első két harmadban. Szurkolói énem mélyen igazságtalannak tartotta, hogy két harmad után nem vezettünk, bár szemiszakértő énem pontosan tudta, hogy az eredmény nem hazudik és azt is, hogy a neheze még csak most jön. Jött is. A harmadik harmadban ugyanis az osztrákok tudták fokozni az iramot és viszonylag könnyedén szereztek két gólt. Utána meg jött az, ami a fiatal, rakkolós, de vezéregyéniség nélküli csapatok tipikus baja: hiába rohansz, hiába hajtasz, nincs benned annyi, hogy hátrányból visszagyere egy erős, rutinos ellenféllel szemben.

Szóval kikaptunk. Nem volt ez egy szégyenteljes vereség egyáltalán, tisztességgel hajtott a csapat, helyenként már egyenrangú ellenfele volt az esélyesebb osztrákoknak. Valószínűleg pont ezért fájt annyira a vereség. Ráadásul ott volt a nagy kérdés: hogy lesz képes ez a csapat kevesebb, mint 24 óra alatt kiheverni a vereséget, mind mentálisan, mind fizikálisan. Merthogy várt ránk a következő forduló, a villámgyors, fürge koreaiakkal.

A választ persze hamar megudtuk és nem örültünk neki. De ez már egy másik meccs volt...

Veszprém-Barcelona 34-30 (férfi kézilabda, BL bronzmérkőzés, 2017. június 4.) és Szeged-Barcelona  31-28 (férfi kézilabda, BL csoportmérkőzés, 2017. november 19.)

Az év, amikor mindkét magyar kézilabdacsapat megverte a Barcelonát a BL-ben. És az év, amikor ennek egyik csapatnál sem tudtak ennek igazán önfeledten örülni.

A Veszprémnek ugyanis a BL bronzmeccsen sikerült mindez. Ami ugye azt jelenti, hogy előtte el kellett veszteni az elődöntőt. Innentől kezdve pedig olyan nagyon jól már nem végződhetett az a bizonyos kölni F4 hétvége. A bronzmeccs tipikus kérdése mindig az, melyik csapat képes inkább felülemelkedni az elvesztett elődöntőn és megtalálni a motivációt egy bronzérem elérésében. Ezúttal a Veszprém volt ez a csapat.

A Szeged összel, egy csoportmeccsen (itt a teljes video) futott össsze a katalán topcsapattal. Tekintettel arra, hogy kb. évtizedenként egyszer szoktak győzni ellenük, az eredmény - és persze a mutatott játék - megsüvegelendő. Csak éppen a szegedi őszi szezon kakukktojásáról beszélünk, amit előtte és utána produkált a Tiszta-parti csapat, az bizony siralmas volt.

Magyarország-Csehország 85-73 (férfi kosárlabda Eb, csoportmérkőzés, 2017. szeptember 4.)

A magyar férfi kosárlabda válogatott igen ritka vendég a kontiensbajnokságokon. Legutóbb 1999-ben jutottunk ki, de már az is nagy szenzáció volt, mert előtte meg 1969-ben. A '99-es kijutás csúcsszereplője egyébként az első és azóta is egyetlen magyar NBA játékos, Dávid Kornél, továbbá említésre méltó még Gulyás Róbert, aki szép európai karriert futott be. Az a csapat ezzel együtt is csak epizódszerepet játszott az Eb-n, bár tisztességesen harcoltak, szoros meccseket játszva, mindhárom találkozójukat elvesztve búcsúztak a csoportkörben.

Idén kicsit másképp festett a dolog, amiben persze benne volt az is, hogy míg '99-ben 16 csapatos volt a torna, most 24 csapat szerepelt. Aztán azzal se jártunk rosszul, hogy a csoportkörben a házigazda románokkal kerültünk egy csoportba, lévén Románia az Eb leggyengébb résztvevője volt, az egyetlen olyan rendező ország, amely magától nem jutott volna be a selejtezőkből. (Ez a bekerülés egyébként nem sorsolás, hanem némi sportdiplomácia eredménye volt, minden rendező választhatott maga mellé egy válogatottat, a románok pedig engedtek a magyar szövetség lobbizásának és minket választottak, valószínúleg az így megnövekvő jegybevétel reményében...)

Tehát máris volt egy legyőzhető csoportellenfél, már csak egy második kellett, hogy a hatcsapatos csoport négy továbbjutójába beleférjünk. Ezek pedig a szakmai konszenzus alapján a csehek voltak. Ők ugyan velünk szemben viszonylag picit gyakrabban voltak az utóbbi idően Eb résztvevők, ráadásul 2015-ben a 7. helyen végeztek, de az inkább egy egyszeri kiugrás volt. Ezúttal gyengébb csapattal jöttek: bár egy NBA-s irányítót fel tudtak mutatni, húzóemberek hiányoztak. Reális célként lehetett kitűzni a legyőzésüket.

Persze egy dolog, hogy ki "legyőzhető" és egy másik, hogy sikerül-e valóban legyőzni. Erre a harmadik csoportmeccsen derülhetett fény. Az elsőn szoros vereséget szenvedtünk Horvátországtól, a harmadik harmadban még vezettünk, a végén persze az esélyesebb horvátok rákapcsoltak és behúzták a meccset. Papírforma, de tisztes helytállás. A másodikon Montenegro nagyon simán vert minket, ez azért megmutatta, hol a helyünk. De a lényeg a csehek ellen jött.

Tulajdonképp sima meccs volt, rajt-cél győzelem. Az első negyedet nagyon simán nyertük, onnantól pedig szépen tartottuk a különbséget. Persze volt hullámzás, többször közelebb jöttek, ilyenkor lehetett körmöt rágni, de aztán valaki mindig megrázta magát (leggyakrabban Hanga, aki mára komoly klasszissá nőtte ki magát, a nagy kérdés, meglesz-e személyében a második magyar NBA játékos) és meglett a vágyott bravúrgyőzelem.

Innentől kezdve már csak a papírformát kellett hozni a románok legyőzésével, hogy meglegyen az áhított továbbjutás. Nos, a papírformát hoztuk és én egy pillanatra el is gondolkodtam azon, hogy a románok elleni diadal kerüljön be ide az év meccsei közé. Elvégre egy román csapatot saját pályáján (plánesőt Kolozsváron) legyőzni szurkolói szemmel speciális élmény. De aztán győzőtt a sportszakmai racionalitás: ennek az Eb-nek a magyar csúcsteljesítménye a csehek elleni meccs volt, annak van itt a helye.

Azt azért látni kell, hogy ez az Eb-nek egy "alsóházi" afférja volt. A tornát két sima vereséggel zártuk, a spanyolok és a szerbek pont annyit adtak ki ellenünk, amennyi egy tisztes, de szerény tudású csapat legyőzéséhez kell egy hosszú tornán. Nekünk a reális célunk a közeljövőre nézve az lehet, hogy túllépjünk a '99-es nemzedék egyszeri Eb részvételén és legközelebb is kijussunk az Eb-re. Erre van reális esély, de garancia nincs. Azaz lehet izgulni majd a selejtezőkön...

Franciaország-Magyarország 29-26 (női kézilabda vb nyolcaddöntő, 2017. december 10.)

Valahol szomorú meccs volt ez. Nem önmagában azért, mert kikaptunk. Hanem inkább azért, mert tulajdonképp semmi rosszat nem lehetett elmondani a csapatra: küzdött, hajtott, kihozta magából azt, amit tud. Csak sajna ennyit tud.

Ami azért szomorú, mert olyan valaha klasszis vagy annak gondolt játékosokra kell ezt mondani, mint Görbicz, Szucsánszky vagy éppen Zácsik. Na jó, Szucsánszky de facto sérülten játszott, ez jogos "kifogás", bár akkor meg felmerül a kérdés, hogy miért nem volt helyette jobb. Görbicz már levezet, neki megbocsátunk az epizódszerepért. Zácsik nagy veszteség, belőle régebben sokkal szebb karriert néztem ki. A többiek (Háfra, Klivinyi, stb.) teljesítménye tulajdonképpen kiegészítő emberként akár elfogadhatónak is minősíthető, csak hát régebben még a kiegésztő csapattagok is el-el kapták néha a fonalat. Igazából persze mindenkinek "megbocsátunk", hiszen ahogy mondtam, hajtott, küzdött ez a csapat. Voltak jó teljesítmények is amúgy, jó volt Bíró Blanka a kapuban, továbbá jók voltak a szélsőink.

A rezignáltság összességében inkább a női szakág hanyatlásának szól. Ma sajnos az a helyzet, hogy egy francia-magyar  meccsen sima 1-es a papírforma és kb. a csoda kategória lett volna, ha mi nyerünk. És felesleges mentegetni a csajokat azzal, hogy a vb lebonyolítás lutri és ha a nyolcaddöntőben egy igyengébb csapat jön szembe, akkor lehet, hogy továbbjutunk. Ugyanis a csoportmeccsek pont arról szólnak, hogy előrébb kell végezni, hogy gyengébb csapat jöjjön szembe. Mi viszont két vereséggel kezdve eleve csak a csoportharmadik helyért voltunk versenyben, ami viszont a másik ág ismeretében nem sok jót igért. Szóval ebben a csapatban ez volt benne, egy 9-16. helyezés.

Rasmussen értékelés

Kim Rasmussen második világversenyét abszolválta a válogatott élén. A tavalyi Eb-n 12. majd idén 15. lett a csapat. Ilyen eredmények pár éve még nagy kudarcnak minősültek. Mátéfi és Németh András ehhez hasonló eredményekbe keményen belebukott, Rasmussen ezzel szemben maradhat. Felmerül a kérdés, miért. Nem csak bennem amúgy, Idézném Fradista Utazó véleményét, miszerint "aki nem tudja szállítani (a csodát - a szerk.) azt felesleges is megváltóként kezelni. Arra, mondhatjuk így is, igazából nincs szükségünk. Rasmussen nem tudott semmi olyat hozzátenni a válogatotthoz, ami indokolná az ő szükségességét.". 

Nos, én ezzel a véleménnyel vitatkoznék. Nézzük az érveimet pontokba szedve:

• Ami pár éve még fájdalmas meglepetésnek számított, az mára papírforma. Némi késéssel a sportág vezetői is észrevették, hogy a magyar női kézilabda visszaesett. Éremesélyesek nem vagyunk, Igazából a nemzetközi középmezőnybe tartozva mutatunk rövidtávon ingadozó, középtávon hanyatló teljesítményt.
• Igazából Mátéfi és Németh sem önmagában egy gyenge eredménybe bukott bele, hanem az olimpiai részvétel elbukásába. Rasmussen egyelőre nem tart ott, számára jövőre jön el az első komoly vizsga ezzel kapcsolatban. Eddig nem hozta azt, amit reméltünk tőle, de ennek nincs is olyan nagy jelentősége. A szövetség megtette a tétjeit, erre az olimpiai ciklusra nézvést Rasmussenre. A kérdés az, nyernénk-e most bármit a leváltásával, a ciklus felénél?
• Ha az eddigi eredményeit nézzük, akkor egyfelől persze csalódás, hisz két gyenge világversenyen vagyunk túl, másfelől viszont némi javulás azért talán látható. Tavaly kikaptunk a nálunk gyengébbnek sorolt csehektől. idén legalább azokat megvertük, akiket "kellett". Ez persze a jövőre nézve semmire se garancia, de azt azért Rasmussen korábbi pályafutásából tudjuk, hogy képes lehet gyengébb csapatokól kihozni kiugró eredményt, ld. akár válogatott szinten a lengyeleket vagy klubszinten a Bukarestet.
• És persze a fő kérdés az, ki lenne az, akit a helyébe hoznánk? Külföldről nála olyan sokkal jobbat, aki a "garantálná" azt a csodát, amit ő "esetleg" hoz, biztos nem találunk. Továbbá annak a valakinek előlről kell kezdenie az ismerkedést a magyar játékosállománnyal.  Akkor nézzünk olyat, aki a hazai bajnokságban dolgozik? Ambros Martin foglalt, Elek Gábor nem vállalja (és nem is gondolom jobbnak Rasmussennél), a többi csapatunk edzőit annyira nem ismerem, de ha arra gondolok, hogy idén hogy kizúgtak a csapataink a kupákból, akkor azt sem hiszem, hogy lenne jobb hazai jelölt. Hacsak nem hozzuk vissza Hajdú Jánost, aki némileg meglepő módon az utóbbi időszak legjobb eredményeit hozta a magyar szövetségi kapitányok közül. Beugróként sikeresen abszolvált fontos rangadókat (negyeddöntős győzelem Románia ellen a pekingi olimpián és nyolcaddöntős siker Spanyolország ellen a négy évvel ezelőtti vébén). Nála jobban egyedül a megboldogult Karl Erik Bøhn szerepelt, az egyetlen világversenyén elért bronzéremmel. De hát gyanítom, se Fradista Utazó, se a nálam szakértőbb kézilabdás közönség nem Hajdú Jánost szeretné Rasmussen helyén látni.

Na, akkor ennyit a Rasmussen-kérdésről.

Mi lesz jövőre?

Hát, nyilván sok izgalmas meccs és esemény.

• Férfi kézilada Eb januárban, Lubomir Vranjes debütálása. Nincs konkrét elvárásom, a csoportokat és az ágrajzot elnézve bravúr lenne, ha beférnénk a legjobb nyolcba  A 9-10. hely inkább reális, de persze azért is meg kell küzdeni...
• Fehérvár meccsek az Ebelben: vajon bejutunk a rájtszásba? Tippem szerint nem, de az új edzővel azért növekedtek az esélyek...
• Magyar hokibajnokság: megállítja valaki a Miskolcot? Szerintem nem.
• Férfi hoki vb áprilisban, itt Budapesten. Új szövkap (más hokikulturális háttérrel), nagyjából új nemzedék, amelybe vezéregyéniségek kerestetnek. Nincs nagy elvárásom, szerintem az 5. hely felett bármilyen eredmény siker. Ha a papírformát nézem, akkor a briteket kell verni a bentmaradásért az utolsó meccsnapon. Ha optimista vagyok, akkor egy jól sikerült csapatépítéssel esetleg elkapható Lengyelország és/vagy Olaszország. Kazahsztán és Szlovénia szerintem túl nagy falat.
• Kézilabda klubcsapatok: Vajon nyer megint a Győr BL-t és bejut végre a Fradi a négyes döntőbe? Szerintem egyik sem, de lehet drukkolni. Ugyanez férfi vonalon: vajon bejut megint a Veszprém a kölni négyes döntőbe? Talán. És vajon lesz Fradi/Szeged bajnoki cím? Nem hiszem.
• Női kézilabda Eb decemberben, a kijutás tuti, a többi lutri.

Végezetül jó szurkolást kívánok mindenkinek 2018-ban is!