Itt az archív mozinapló rovat következő darabja, a 2006-os év listája.
Mit kell tudni az archív mozinapló rovatról?
Arra gondoltam, hogy ha már megérte a tíz évet a blog, akkor emlékezzünk meg az elődről. Volt nekem egy honlapom, amit még 1998-ban csináltam és amit sokáig blogszerűen irogattam. Volt benne pl. mozinapló is.
Namármost ez a honlap már eltűnt a web feneketlen bendőjében (mond valakinek valamit a GeoCities név?), de a saját archívumomban még előásható a tartalma. Elő is ástam és úgy döntöttem, egy kis munkát megér, hogy újra publikus legyen. Ennek gondolom mind a négy (kb.) törzsolvasóm nagyon fog örülni, elvégre mi lehet annál jobb, mint tizensok éves poros mondatokat olvasni rég elfelejtett filmekről. (Mondjuk vannak még ötleteim, de azokról majd máskor...)
Szóval ez egy sorozat lesz, az 1998 és 2009 közötti mozilátogatásaim listája, évenkénti bontásban. Itt ugye van némi átfedés, mert a blog 2007 végétől élt, de egyrészt egy darabig még karbantartottam a honlapot, másrészt viszont a blogon csak a jobb filmekről írtam posztokat, szóval úgy döntöttem, az átfedésben lévő évek listáját is fel fogom tenni. A sorrendiség nem lesz teljesen lineáris, ugyanis 2003 előtt csak angol verzióban írtam a honlapot, az akkori listák fordítása viszont időbe telik, így a sorozatot az eredetileg is magyarul írt oldalakkal kezdem, a korábbiak majd később jönnek.
(Figyelem, a megszokottól eltérően ezekben a listákban a későbbi filmek vannak elől. Eredetileg így írtam a honlapon, megfordítani meg túl lusta vagyok.)
Háttérinformációnak annyit hogy ebben az évben már egész nagy volt a kölyök, így viszonylag rutinszerűen lehetett a nagymamáknál leadni egy-egy estére-délutánra. Ehhez képest a 21 film, amit teljesítettünk, tulajdonképp nem is olyan sok.
Az ember gyermeke (november 20.)
Valami nem stimmel. Még nem tudjuk, mi fogja a vesztünket okozni, a felmelegedés, vagy a harmadik világháború (vagy leginkább a kettő együtt), de az biztos, valami nagy baj készülődik. Legalábbis ez sokak félelme, és ez kifejeződik a rengeteg világvége filmben is, ami mostanában kijön Hollywood műhelyeiből. Ez is egy ilyen film, a jobbik fajtából, Alfonso Cuaron rendezésében. Itt az alapsztori abból a kissé misztikus feltételezésből indul ki, hogy mi lenne, ha egyszer csak nem születne több gyerek. Hát, ez valami olyasmi társadalmi szinten, mint amikor valakivel közlik, hogy rákos és van hátra öt éve: még élhetsz valamennyit, de a halál árnyéka rajtad van. Ti emberek, még leélhetitek a saját életeteket, de gyerekeitek már nem lesznek. Nem egy kellemes tudat, bele is roppan a társadalom, de ez már a film sztorija. Nagy Britannia még tartja magát, a világ többi része összeomlott. Persze a brit demokrácia már a múlté, egyfajta katonai diktatúra tart rendet, illetve tart fenn egy folyamatos rendkívüli állapotot, hogy megbírkózzon a menekültek áradatával, a terroristákkal és a gazdasági összeomlással. Ez idáig elég sematikusan hangzik, de a film nem az. Valahogy sikerül egy nagyon érdekes és aggasztó látomásban elegyíteni azt, ami ma van, azzal, amivé mindez válhat. Apropó Cuaron: egyike a Hollywoodban nemrég befutott mexikói kontingensnek. Én valamikor a 90-es években láttam tőle a Sólo con tu pareja című filmet (a magyar címe valami olyasmi volt, hogy "Rettegés az AIDS idején", de ebben nem vagyok biztos. Abban sem, hogy rendes moziforgalmazásban láttam-e, vagy valamilyen filmfesztivál/filmhét kapcsán, valószínűleg az utóbbi), ami egy szellemes és frenetikus vígjáték volt, még Mexikóban. Manapság már Hollywoodban filmez, a legismertebb filmje valószínűleg a Harry Potter és az azkabani fogoly, nem mellesleg az eddigi legjobb Harry Potter, szvsz.
Hétköznapi menyország (november 18.)
Hétköznapi történet egy visszavonuló karmesterről, aki egy kis faluban találja meg a nyugalmat és a boldogságot. Tipikus skandináv mozi, hétköznapi és kevésbé hétköznapi emberek problémáiról, a boldogság és a harmónia kereséséről.
Szabadság, Szerelem (november 15.)
'56 a'la Hollywood. Ami persze nem baj, kellenek ilyen "könnyű" filmek is '56-ról. Végülis látványos, jól megcsinált film, neves szereplőkkel, akik korrektül jtszanak. Ezt a filmet lehet majd két-három évente vetíteni a tévében, iskolai osztályoknak bemutatni (az eseménytörténet is jól követhető benne). Ráadásul van benne egy egészséges adag patetizmus is, ami bizony ránk fér: ez a film azt üzeni, legyünk büszkék '56-ra, ami egy kis nemzet bátorságának és szabadságvágyának a jelképe. Így látta a világ '56-ot és elsősorban lássuk így mi is. A részleteket, a hibákat, az árnyaltabb értékelést hagyjuk máskorra.
Az ördög Pradát visel (november 11.)
Élvezhető vígjáték a "hogyan csinál a megszeppent, fiatal csitri karriert" fajtából. Meryl Streep nagyon kell a sikerhez, de azért a többiek is elfogadhatóak.
Sírugrók (november 1.)
Szlovéniáról valahogy mindenkinek az jut eszébe, hogy egy problémamentes, jómódú kis ország délnyugaton, amelyik könnyedén szabadult meg nemcsak a délszláv káosz, hanem a kelet-európai gazdasági nyomorúság nyűgétől is. És ez persze igaz is. De azért ez a film mégiscsak valahogy olyan Underground-os emlékeket ébreszt bennem: mintha a szlovének sem lennének teljesen mentesek az elragadó, de egyben ön- és közveszélyes délszláv temperamentumtól.
Da Vinci Kód (szeptember 18.)
Nem olvastam a könyvet, úgyhogy nem tudom megitélni, hogy jól sikerült-e az adaptáció. Önmagában viszont nem egy nagy durranás. Persze Tom Hanks meg Audrey Tautou hozza a kötelezőt, de attól ez még csak egy átlagos holywoodi kalandfilm.
Magyar szépség (augusztus 24.)
Az amerikai szépség magyar parafrázisa, ami persze elég sokat elmond mind a filmkészítés, mind a társadalmak különbségeiről. Kezdve a filmkészítéssel, a magyar filmek típushibája a gyenge, döcögős, következetlen forgatókönyv, ami sajna erre a filmre is igaz, még annak ellenére is, hogy persze sok mindent az amerikai eredetiből vettek át. A gyenge forgatókönyvön a jeles szereplőgárda és a helyenként sziporkázó rendezés sem segít. Ezzel együtt azért nem egy teljesen reménytelen film ez, sokat megmutat a magyar "középosztálybeli" valóságból. Már az is egy remek ötlet, ahogy a kezdeti képsorokban az új lakópark a nagy lakótelep tövében épül, jelképezvén, hogy a kitörés a dzsumbujból bizony igencsak viszonylagos. Aztán a film erősen gunyoros, kicsit groteszk stílusa is nagyon találó, valahol azt jelezvén, hogy itthoni állapotaink az amerikai ideál karikatúrái csak: minden igyekezet, törekvés ellenére valahol minden felemás, lerobbant változata csak a nyugati mintának.
A karib tenger kalózai 2. - A Holtak Kincse (július 20.)
Bár eredetileg kicsit fanyalogva írtam az első részről, utólag meg kell állapítsam, hogy nagyon jó kis darab volt, igazi kosztümös-kardozós-stb. csemege. Legalább kétszer végigélveztem tévében is, ami nálam nagy szó. Most fanyaloghatnék a második részről is, mert a sztori továbbra is eléggé zavaros, de valószínűleg ugyanúgy járnék, mint az első résszel: a remek gegek, a látványos csatázós, vívós, stb. jelenetek ezt a filmet is hosszú távon menthetetlenül - és talán nem is érdemtelenül - klasszikussá avatják majd. A kalózos filmek Csillagok háborújává, vagy valami hasonlóvá.
Kebab Connection (július 16.)
Német válasz a Bazi nagy görög lagzira. Talán még jobb is, mint az eredeti. A "szokásos" multikulti poénok mellett rengeteg filmparódia található benne, főleg kungfu filmekről, de még a Patyomkin páncélos híres lépcsőjelenete is új értelmezést nyer.
A velencei kalmár (június 24.)
Újabb látványos Sekszpír adaptáció. Elég felejthető.
Tutira kamuzunk (június 11.)
Kellemes komédia francia zsidókról és persze nem csak zsidókról. A tehetség és a szerelem mindent legyőz, ugye.
Az eltakarítónő (június 9.)
Kellemes fekete komédia, bár kicsit kiszámítható.
Az igazság fogságában (május 18.)
Amikor itthon bemutatták, akkor a tartalmi ismertetők illetve a kritikák alapján úgy döntöttem, hogy kihagyom, mert - bár dicsérték a filmet és Atom Egoyan színvonalas rendező - nem igazán fogott meg a téma. Aztán Helsinkiben volt egy szabad délelőttöm, beestem a legközelebbi moziba és éppen ezt vetítették, így megnéztem. Nem bántam meg. Az ötvenes évek Amerikája a tömegmédia korának kezdete, ugyanakkor a társadalom a mainál - vagy legalábbis a hatvanas évekhez képest - még sokkal konzervatívabb (a felszínen mindenképp). A film két korabeli szupersztár története, egy humorista duó két tagjáé, akik karrierjük csúcsán állnak és "jó dolgukban" nem tudják már, mit csináljanak: dorbézolnak, csajoznak, kábítószereznek, titokban összeverik a nekik nem tetsző nézőket, elcsábítanak feleségeket, bármi belefér, következmények nélkül. A médiának szüksége van rájuk és az üzlet érdekében minden elsimítanak. Aztán egyszer egy lányt holtan találnak a szállodai szobájukban és bár ezt is eltussolják, ezúttal átlépnek egy határt és a saját lelkiismeretük már nem hagyja őket nyugodni: a duó röviddel ezután felbomlik és bár egyénileg is sikeresek maradnak, karrierjük lassan leszálló ágba kerül. Bár az eredeti megérzésemet is korrektnek tartom, azért valamennyire mégis megfogott a film. Jók a szereplők, jó a rendezés, markáns a hangulat és végülis mond is valami izgalmasat és időtlent a média hatásáról, a sztárokról, még akkor is, ha - számomra kevésbé izgalmasan - a sztárokra koncentrál.
Match Point (május 13.)
Ezúttal nem a szokásos Woody Allen-es bohóckodás zajlik, hanem egy Balzac-os karriertörténet és Dosztojevszkíj Bűn és bűnhődésének modern, némi cinizmussal átitatott (pl. a bűnhődés elmarad) keverékét láthatjuk. Egyébként a film remek, és nekem mint erősen plebejus beállítottságú nézőnek különösen tetszik a felső tízezret bíráló vonulata a filmnek, amely egyébként már előfordult Woody Allennél (ld. Small time crooks): bár a modern tömegdemokráciában már az elkülönülés már nem annyira teljes, azért azt még mindig megnézik, kit engednek be a köreikbe. Az időnkénti vérfrissítés persze elengedhetetlen, de a befogadásnak számos feltétele van, többek között az azonosulás és engedelmesség képessége.
Jégkorszak 2. (április 15.)
Az első részt imádtuk. Ez most egy icipicit gyengébb, de azért így is jót szórakoztunk.
Nagypályások (április 5.)
"Régi idők focija" orosz változatban. Nem hiszem, hogy a rendező ismerte Sándor Pál klasszikusát, bár a történet alapja nagyon hasonlít. Minden más viszont különbözik: a Nagypályások egy sötét és kegyetlen mozi egy sötét és kegyetlen világról. A foci itt a barátságot és egy jobb világba való hitet szimbolizálja (vagy talán a menekülést a valódiból) egy vad és széteső Oroszországban, közvetlenül a világháború és a forradalom előestéjén. Nemcsak a világ, a mozi is kegyetlen, némely jelenete vér nélkül is kifejezetten brutális.
Casanova (március 14.)
Kellemes szórakozás. Az alapsztori és a főszereplők is elég jók, de igazából a mellékszereplők és a remek poénok viszik a hátukon a filmet.
Rokonok (február 24.)
Korrekt megfilmesítése egy nagy műnek. Szabó évtizednyi szünet után először forgat magyar filmet. A film méltó az eseményhez: egy időtlen alkotás a korrupt elitekről. Biztos nem Szabó legjobb filmje ez (pl. a Szembesítés sokkal jobb) de jól beleilleszkedik Szabó nagy témájába, az egyén és a hatalom viszonyának, az egyén korrumpálásának, megalkuvásainak bemutatásába. Külön fűszerezi a hatást Szabó saját életrajzának nemrég napvilágra került sötét foltja: Szabó az ötvenes évek végén kényszerből, illetve emberi gyengeségből besúgó lett. Életművének több darabjának valószínűleg ihletője lett ez, s bár Szabó, mint ember talán kisebb lett ezáltal a szememben, az mindenképp érdekes, hogyan válik egy emberi gyengeség a rendezői nagyság forrásává.
Zhatura (február 13.)
Pontosabban Jumanji 2. Sablonos, kiszámítható, de látványos. Végülis nézhető.
Rashevsky tangó (január 14.)
Élvezhető filmecske egy belgiumi zsidó családról. A nem túl eredeti történet a zsidó identitáskeresés (vagy megörzés) különböző útjait mutatja be a családtagokon keresztül. A nem túl eredeti végkövetkeztetés valami olyasmi, hogy a különbözöségeik ellenére ők azért mégiscsak egyek, mégiscsak zsidók. A nem túl eredeti és meglehetősen kiszámítható történetet a kedves, gyarlóságaikkal együtt is szerethető karakterek teszik elviselhetővé.
Szent Lajos király hídja (január 7.)
Impozáns szereplőgárda és híres regény, mi kell még egy nagy filmhez? Talán egy jó rendező, de az sajnos hiányzott, így aztán a film viszonylagos csalódást kelt. Néhány nagy pillanat (pl. Kathy Bates vagy Harvey Keitel némelyik jelenete) emlékezetes marad, de az egész valahogy nem állt össze. Persze még így is jobb a film a hollywood-i átlagnál. És persze el kellene olvasni a könyvet is.
