Jöjjön a második féléves mozitermés, elég vegyes.
Mamma mia 2 (július 21.)
Habkönnyű romantika, halivúdi sztárparádé, Abba és görög turizmusreklám. Viszont annak kifejezetten remek, akárhogy is nézzük.
Napszállta (október 7.)
Nemes Jeles László második filmje. Vajon lehet-e egy elsőfilmes Oscar után még nagyobbat dobni? Hát, nemigen. Vannak erős pillanatok, a stílus továbbra is markáns, de ez a film nem áll össze, legalábbis szerintem. Azért persze egy olyan mű, aminek a bukásában is van nagyság. Egy példabeszédet látunk arról, hogy a civilizált máz mögött az emberi természet vad és erőszakos, a bennünk lévő erőszak pedig időről időre kitör, mint egy vulkán, elpusztítva mindent maga körül. Bár a történetet némileg erőltetettnek, kimódoltnak és vontatottnak érzem, egy-egy jelenet azért mégiscsak emlékezetesre sikeredett.
Néma forradalom (november 3.)
Míves német történelmi film '56-ról. Mármint arról, mi történt ugyanekkor Kelet-Németországban, hogyan reagált a "rendszer" az ellenállás legapróbb jeleire, hogyan reagáltak az emberek az elnyomásra. Tanulságos sztori hatalomról, hatalmi technikákról, emberi tartásról illetve annak hiányáról, keserű döntésekről, sorsokról.
Legendás állatok - Grindelwald bűntettei (november 25.)
OK, az első rész siker volt, a közönség bekapta a horgot, jöhet a sorozatterhelés. Kezdődjék a többmenetes Grindelwald-Dumbledore bokszmeccs. Az alapséma ismert, de azért a részletekbe sikerült némi eredetiséget csempészni és persze az álomgyár hozza a kötelezőt a látványvilág, a forgatókönyv és a színészi játék tekintetében.
Egy nap (november 28.)
Egy ilyesfajta filmre régóta vágytam. Valahogy még a legrealistább filmek is elsiklanak afelett, ahogy a mindennapok gondjai, legyenek azok anyagiak vagy szervezésiek, illetve leginkább mindkettő egyszerre, mennyire agyon tudják nyomni az embert. Hát most megkaptuk. Az Egy nap elképesztő hűséggel mutatja be.azt a fajta hétköznapi verklit, azt a küzdelmet a fejünk felett összecsapó hullámokkal, ami megnyomorítja napjaink átlagemberét.
Amúgy egy haverommal láttam a filmet és érdekes volt a reakciónk alapvető különbsége. Én megértéssel, együttérzéssel figyeltem a főhős küzdelmét, ő viszont alapvetően idegenkedett tőle: szerinte egy rossz mentalitás áldozata az, aki az ilyesfajta hétköznapi küzdelmekben elfásul. Meg kell találni az örömöket, mondta ő. Sokkal pozitívabban kell állni az élethez és akkor ez (mármint az örömök megtalálása) sikerülni fog. Számára ez a film hamis volt emiatt. Nem igazán tudtam hatásos ellenérvet szembeállítani az érvelésével, mert tulajdonképp igaza van: az, hogy az élethez hogyan állunk, az nagyrészt belülről fakad.
Ugyanakkor utólag is azt gondolom, ez a film egy érvényes üzenetet fogalmaz meg. Mert ha egy országban tömegek (százezrek vagy inkább milliók) törnek meg az ilyesfajta gondok súlya alatt, akkor ott hiába hivatkozunk az egyéni felelősségre és a hozzáállásra. A probléma társadalmi lesz és társadalmi szinten kellene kezdeni vele valamit. Nem mintha tudnám persze, hogy mit.
Imagine (december 22.)
Ez egy régi film felújított változata, amit az Urániában lehetett megnézni egy alkalommal, Zsuzsa szűrta ki. Hát, nem is tudom. Ez egy mozifilm hosszúságú klipsorozat, illetve egy művészi performance egyvelege. Felemás érzéseim voltak, mert egyfelől szívesen hallgattam John Lennon zenéjét, másfelől Yoko Ono letagadhatatlan hatását a filmre (és John Lennonra) nem igazán szerettem, szerintem ő egy középszerű alkotó volt.
Rossz versek (december 28.)
A Van valami... nagy siker volt és tulajdonképp nekem is bejött, így elég evidens volt, hogy az új próbálkozását is megnézzük. És élveztük. Nagyon. Ami jó volt a VANban, az itt is jó: hangulat, stílus, frenetikus poénok, éles meglátások. Ugyanakkor ezt a filmet összességében jobban megkomponáltnak éreztem. És egyre erősödik bennem a meggyőződés, hogy még párszor meg kell majd néznem. Persze kell némi türelmi idő, hogy ülepedjen az első élmény...
