Tehát Berlin.

Az utazási információk és a látnivalók (fal és egyebek) után következzen egy kis gasztronómia. 

Currywurst

Berlin gasztronómiai jelképe igazán turistabarát cucc. Pontosabban a csóró keleti turisták barátja. Merthogy egy egyszerű olcsó utcakaját ehetsz potom pénzekért s közben elmondhatod, hogy egy echte berlini specialitást fogyasztasz. 

A currywurst amúgy nem meglepő módon nem egy ősi német étel. Pontosabban a wurst, ami ugye kolbászt jelent, az nagyjából igen, de a ketchupos-currys öntet az semmiképp. A legelfogadottabb eredettörténet szerint a currywurstot 1949-ben "találta fel" egy nyugat-berlini asszony, onnan indult világ-, de leginkább berlinhódító útjára. Annak ellenére, hogy ez egy "nyugati" kaja volt, állítólag keleten is elterjedt, bár halványuló NDK-s emlékeim szerint ott a szimpla Bratwurst ment inkább. De ez már a múlt, a mai Berlinben mindenhol kapható, egyszerű, de olcsó kajáról van szó.

Amúgy egy viszoylag semleges ízű, virsli jellegű kolbászt kapunk megsütve, "katonákra" vágva, leöntve ketchuppal, megszórva curryporral. Mellé egy szelet kenyér, de méginkább sültkrumpli dukál. Nem egy Michelin-díjas fogás és az egésszégtudatos konyha híveinek sem kedvence, de aki Berlinben jár, az ne hagyja ki. 

Markthalle Neun

Markthalle Neun (9. sz. vásárcsarnok), avagy Naschmarkt. Ide a nagyobbik lányom kérésére látogattunk el. Egy osztálytársa az előző évben járt Berlinben és lelkére kötötte, hogy ezt mindenképp nézze meg. Merthogy nagyon kúl. Legyen, mondtam, Kreuzberg amúgy is szerepelt a listán. A városközponttól és a Spree folyótól délre található negyed, amely korábban Nyugat-Berlin periférikus része volt és rengeteg bevándorlót vonzott, mára egy hangulatos, kissé bohém jellegű negyeddé változott. A Markhalle Neun is nagyjából ebbe a képbe illik: bár vannak rendes piaci napok, leginkább egy étteremkomplexumról van szó, pontosabban streetfood-komplexumról. Budapesten egy kicsit a Hold utcai piac hasonló jellegű, de szerintem a berlini "változat" természetesebb, "helyibb". Kevesebb turista, kevesebb "divatkajálda".

Amíg a csajok választottak maguknak valami harapnivalót, addig én felfedeztem magamnak a helyi sörfőzde, a Heidenpeters söreit. Mármint egyet. Vagy kettőt? Már nemigen emlékszem, meg arra sem, hogy mit ittam, szerintem valami könnyű summer ale lehetett, ami nem gyakorolt rám nagy benyomást, de olyan nagyon rossz se volt. A hangulathoz hozzátette a magáét.

Hopfenreich

Ha már Kreuzberg, akkor Hopfenreich. A kocsma, amiről még a Magyar Sörforradalmi Sajtó is beszámolt. Mondjuk leginkább azért, mert ők nyitották, tehát ez a beszámoló elsősorban önreklám volt, nem egy objektív pubkritika, de ez végülis lényegtelen. Már csak azért is, mert előzetes kutatásaim során a kiguglizott "Berlin legjobb craft sörös helyei" listákon szinte mindegyiken szerepelt (pl. itt, ott, amott és emitt is), szóval nem lehet ez olyan rossz hely. És olyan nagyon messze se volt a Naschmarkttól, szóval belefért egy rövid vizit.

Kora délután estünk be, nagy tömeg nem volt (konkrétan az első vendégek voltunk), de ez nem is volt baj, így több időm jutott válogatni. Volt amúgy egy magyar sör is, egy New England IPA a Mad Scientisttől, de hát azt nyilván nem választom egy berlini kocsmában, meghagyom a helyieknek. Az első söröm így egy helyi pils volt, a Spent Collective Pilsz nevű söre. Kellemes, könnyen iható, kicsit vizes sör volt emlékeim szerint, de persze a fene emlékszik már rá. Másodjára egy Stout következett, a Berliner Bierfabrik főzete. Maple Walnut Stout, azaz juhar és dió ízesítésű stout. Ez nem hangzik túl jól, de az eredmény szerencsére finom volt, egy lágy, selymes, tényleg kicsit diós, enyhén édeskés ízeket hozó komplex, harmonikus stout, ahol a fent említett diós jelleg jól megfér a fekete csolkival meg az enyhén pörkölt malátás alapízzel. Olyan kortyolgatós desszertsör, aminek a képen látható krémes habja külön dicséretet érdemel.

Lemke

A Lemkét nem találtam berlini kocsmalistákon, de ha egy hely az Alexanderplatztól alig 350 méterre van, akkor talán erre nem is szorul rá. A Hopfenreichnál jóval nagyobb, kiülős szekcióval is rendelkező hely inkább étterem, mint kocsma, és csak saját főzésű, azaz Lemke sörök kaphatóak.

Bár itt is van APA, IPA, meg ilyesmik, én egy Bohemian Pilsnerrel kezdtem, ami nem volt sem annyira csehes, sem olyan nagyon finom, de kezdetnek megfelelt. Folytatni viszont mással akartam, így az Original névre hallgató bécsi ászok stílusú (azaz félbarna) sörre esett a választásom, ami kicsit karamelles, kicsit diós, kicsit vizes jellegű volt. Összességében mindkettő kellemes és egyedi volt, aki az Alex környékén jár, próbálja azért ki, érdekesebbek ezek a sörök, mint a közeli éttermek nagyüzemi darabjai. Kajálni is lehet, nem túl olcsón, mi ezt kihagytuk.

Georgenbrau

Az éttermi kaját ugyanis az utolsó estére hagytuk, az előző posztban említett Nikolai Viertelt jártuk körbe, ott találtunk rá a Georgenbrau étteremre. A negyed esténként tele van, az éttermek nagyjából szintén (amelyik nem, oda nem is nagyon akartunk bemenni) kétszer is körbejártunk, mire a Georgenbrauban akadt egy asztal.

Jellegében leginkább a Kinizsi utcai Kaltenbergre emlékeztet a hely (bár szerencsére a turista kevesebb), ami elsősorban egy klasszikus németes stílusú étterem, a saját főzésű sör inkább csak ráadás. A választék se nagy, egy világos, egy barna, mindkettő egy klasszikus könnyű lager. Önmagukban egyik se egy nagy eresztés, kifejezetten vizes, "házijellegű" sörök, viszont a vacsora mellé kisérőnek tökéletesek voltak.

Akkor nézzük a kaját, ami ezúttal a lényeg volt. Nem panaszkodtunk. Ahogy a képeken látszik az adagok nem fogyókúrás méretűek voltak. Az ízekre se volt panaszunk. Én egy remek matjest ettem, de volt sült sonka káposztával-krumplival, vegyes saláta (szintén jó sok krumplival meg nagy baconszeletekkel) illetve vegetáriánus töltött paprika, (ami abban is különbözött a magyar változattól, hogy nem volt paradicsomtúlsúlyos).

Mit is mondjak, jól elteltünk a végére.