Villámlátogatásokról villámposzt...
Křivoklát
Ahogy azt már többször megörökítettem, prágai hétvégéink záróprogramja a vasárnap délelőtti megállás. Évtizedes programról lévén szó, itt is voltak korszakaink. Eleinte várakat látogattunk, később városokat, legújabban inkább sörfőzdéket. Az első korszak nagy beteljesítetlen vágya volt a festői Křivoklát.
Volt egy utikönyvünk, benne csodás színes fényképekkel Křivoklát váráról, mindig lelkesen megállapítottuk, hogy ide el kell jönni. Aztán megnéztük a térképet és csalódottan megálapítottuk, hogy Křivoklát rossz irányban van. Vagy Budapest, ahogy vesszük. (Mélyebben belegondolva, Budapest van rossz irányban, de ezt hagyjuk...) Merthogy kb. pont ellenkező irányba kellett volna menni, azt meg nem akartuk bevállalni.
Egy idő után persze megjegyeztük és már fel se vetődött a dolog.
De idén távolabbra merészkedtünk, egészen Plzeňig, ugyebár. És onnan nézve már Křivoklát jó irányban volt, így aztán a nem túl hosszú szombati Plzeň-Prága utazás ideális kitérője lett. Nem túl hosszú kitérő. Körbejártuk a kastélyt kívülről, körbejártuk belülről, felmentünk az egyik toronyba, aztán indultunk is tovább: a vezetést egyrészt a korgó gyomrunkra, másrészt az angol vezetés hiányára hivatkozva kihagytuk.
Kicsit vicces az is, hogy utólag végignézve a fényképeimet, a legemlékezetesebb fotók nem az egyébként tényleg nagyon szép várról készültek, hanem a vár lábánál elterülő faluban.
1) A kockaház külső oldalán kiépített lépcsőről már megemlékeztem.
2) Figyelemre méltó a modern cseh kerítésépítészet is:
3) Élénk és izgalmas a település kulturális élete is:
4) És a végére azért akadt egy modern (épületgépészeti/fűtéstechnikai/?) megoldás a várból is:
De azért érdemes végigkattintgatni a teljes albumon, szép az a vár:
Dalešice
És jött a szokásos kérdés, mit csináljunk vasárnap hazafelé?
Nem emlékszem, volt-e más jelölt, de ha volt, akkor se rúgott labdába Dalešice mellett. Dalešice ideális villámvizit helyszín lusta turistáknak. A látnivaló 1 darab sörfőzdeépület, amin amúgy nem lenne sok látnivaló, ha nem itt forgatták volna a Sörgyári Capricciót. Ez persze kellő indok arra, hogy megilletődötten tapodjuk a patinás macskaköveket és felidézzük Pepin bácsi vagy Gruntorad doktor klasszikus mondatait, de még így is kb. tizenöt perc alatt körbejárható és minden kötelező fénykép kényelmesen elkészíthető.
Utána meg be lehet ülni a pivnicébe, ahol megkóstolhatóak a helyben főzőtt remek sörök, amikkel egyetlenegy bajom van: az, hogy nem palackozzák őket, így nem hozható haza belőlük tartalék készlet a hazai ínséges napokra.
Végezetül a képek:
