Eltelt pár nap a magyar női kézilabda válogatott kiesése óta, lejátszották a döntőket (naná, hogy a norvégok nyertek; de legalább a románok letaszajtották a dánokat a dobogóról) és kisorsolták a jövő évi vb selejtezők párosítását is (hogy a fene vinné el azokat a fránya németeket!). Tehát nagyjából itt az ideje egy olyan szokásos promontoros értékelésnek, illetve jósolgatásnak. Tekintettel arra, hogy ez az Eb erős déjà vu jelenségek sorát produkálta, az értékelésnél újfent az "idézek korábbi önmagamtól" szerénytelen módszerét fogom alkalmazni.

Itt vannak pl. a svédek. Nézzük, mit is írtam két éve:

Kezdjük a spanyolokkal svédekkel. Hát ők jól megtréfáltak mindenkit, beleértve engem is. Csütörtökön sSimán betippeltem őket a 4. helyre, ehhez képest az elődöntőben megverték a németeketrománokat és bejöttek a 2. helyre. Most választhatok a között, hogy egy újabb szerencsés betlinek tulajdonítsam a sikerüket (ehhez lehetne muníciót találni, a németek az olimpián is lebőgtek, szóval ez nem az ő évük voltrománok rutinos elődöntőelvesztők, mindig megbotlanak a döntő pilanatokban, meg ugye sérültjeik is voltak), vagy inkább ismerjem el, hogy az a csapat, amelyik három favorit ellen öt pontot szerez egyedüliként tíz gól alatt tartja a norvégokat, az nem érdemtelenül lesz ezüstérmes. Hát nyilván az utóbbi a helyzet.

Mindenesetre ahogy két évvel ezelőtt a spanyolok, úgy most a svédek robbantak be az női kézilabda élvonalába. Valószínűleg ott is maradnak egy darabig, ha nem is mindig fognak érmet nyerni. Valahogy úgy, ahogy a spanyolok sem: ők idén elég rosszul szerepeltek, de tavaly a vb-n negyedikek lettek. Érdekes hasonlóság amúgy, hogy két olyan kézilabdanagyhatalomról van szó, amelyik eddig csak férfi vonalon jeleskedett. Úgy látszik, emancipálódnak a női csapataik is. Kiváncsi vagyok, ki lesz a következő emancipált meglepetéscsapat: talán a horvátok vagy a lengyelek jöhetnek szóba. Aztán majd jön  Izland is.. ;-)

De folytassuk az idézeteket:

Nézzük a mieinket: a középdöntőben végig rosszul és az ukránoktól eltekintve eredménytelenül játszottunk, ez volt a "nagy" csalódás. Ugyanakkor a selejtezőcsoportban mutatott teljesítmény árnyal a képen. Ott se játszottunk valami hűdejól, de végülis két pontot is hozva, franciákat verve továbbjutottunk a "halálcsoportból".

Hát igen, az akkori forgatókönyvhöz igencsak hasonló volt a mostani. Ami arra is utal sajna, hogy nagyjából ugyanott tartunk, mint két éve:

Az elvárásokat valószínűleg még a következő világversenyek kapcsán is lejjebb kéne adni, mellesleg. Ez már nem a 2000-es vagy a 2003-2005-ös csapat. Ez annál gyengébb. Szerintem még így is stabil helye van minden világversenyen, nagyjából ott lehet az 5-10. helyek valamelyikén. Persze az érem se lehetetlen, van rá mondjuk 10-20 % esély. Boldog leszek, ha bejön.

Hát, eddig stimmel a jóslat: tavaly egy 9. vb-helyezés elődöntős esély nélkül, idén egy 10. az Eb-n, bár "csak" 15 perc választott el minket az elődöntőtől. Kevésbé mérvadó, mert sehova se számít, de a nyolccsapatos világkupán is indulgatunk (a meghívás ténye azért a csapat - hajdanvolt sikerek által megalapozott - még létező presztizsét mutatja) és négy közé ott se jutottunk az utóbbi években, jobb esetben egy-egy győzelem összejött a csoportban.

Tehát két évvel ezelőtti elvárásaim szempontjából nem tragikus a mostani szereplés. Az, hogy most két hellyel hátrébb végeztünk, az részben szerencse kérdése is: akkor 3 középdöntőbeli pont is elég volt a csoport 4. helyéhez a körbeverések miatt, most 4 ponttal csak az 5. helyre futotta, sag schon, mondom én erre. Az, hogy a szövetségi célkitűzés (első nyolc között végezni) nem teljesült, az gyakorlati szempontból szintén nem túl lényeges (persze ha netán valakik ki akarnák rúgni Mátéfit, érvnek remekül megfelel majd). A vb selejtezőkön így is az első kalapba kerültünk, más jövőbeli jelentősége pedig nem volt ennek a szereplésnek.

Ugyanakkor azt kell mondjam, nekem ez az Eb ennek ellenére csalódás. A tavalyi vb-n (aminek a meccseit az időeltolódás miatt nem láttam) a tudósítások alapján egy fordulóról fordulóra egyre jobban játszó csapatunk volt. Ennek alapján lehetett reménykedni abban, hogy az idei csapat a tavalyinál érettebb, összeszokottabb játékkal fog előrukkolni. Elvégre Mátéfi második tornája ez már, a játékosok is nagyjából ugyanazok, tehát elvárható lett volna némi előrelépés a mutatott játék tekintetében.

Ilyesfajta előrelépést azonban nem láttam, sőt. Ami az egyes játékosok teljesítményét illeti, a Hatosfal okosságaihoz nincs sok hozzátennivalóm, legfeljebb óvatos mérnökként annyit tennék hozzá, hogy mélyebb elemzés tárgya kellene legyen, hogy némelyik játékos gyenge teljesítménye képességbeli korlátokat, rossz formaidőzítést vagy éppen hozzáállásbeli problémákat jelez-e. Nyilván kinél ez, kinél az.

Persze ott van még egy tényező, nevezetesen az, hogy mennyiben oka a gyengébb teljesítményeknek a rosszul összerakott csapatjáték.

Mert az a bizonyos csapatjáték az hiányzott. A védelmet ugyan általában mindenki dicsérte, de azért igazából ez a dicséret csak az első két csoportmeccsre jogos, ahol valóban húsz gól alatt tartottuk az ellent. A középdöntőben azonban már mindhárom meccsen bőven húsz gól felett kaptunk. A támadás pedig egészen elkeserítő volt. Igazán értékelhető, kombinatív támadójátékot szinte egyáltalán nem mutattunk be. Eleinte még egy-két kettős kapcsolat működgetett (pl. Vérten és Kovacsics között), de aztán egyre inkább csak egyéni akciókból próbáltunk megélni. Ezek során egyrészt kiderült, hogy mind Szucsánszky, mind Kovacsics igen tehetséges játékos, másrészt azonban az egy (illetve esetünkben kettő) fecske nem csinál nyarat mondás igazsága is bebizonyosodott.

Van aztán még egy engem némiképp aggasztó jelenség: a megfelelő csapatszellem, illetve az edző-játékos viszony kérdése. Ilyesmin elbuktak már más edzők is, legutóbb pl. Németh András 2007-ben. Nem állítom, hogy most ugyanott tart a csapat, mint akkor; már csak azért sem, mert kívülről mindig csak a jéghegy csúcsa látszik. Viszont egy-két hasonló jelet láttam: pl. sosem szeretem, amikor az edző a tévén keresztül üzen a játékosainak, mint tette Mátéfi a norvég meccs után vagy éppen a svédek vereség utáni nyilatkozatában, amikor a csereembereket "szólta le" (meg a magyar bajnokságot, hát az se volt szerencsés...). Bejáratos az öltözőbe, sokkal tisztességesebb az ilyesmit ott elmondani. (Ráadásul az már csak az én egyéni véleményem, hogy teljesen felesleges volt a norvég meccs után a játékosokat abajgatni: a norvégok ennyivel jobbak és kész. Inkább előre bagatelizálni kellett volna a meccs jelentőségét, mint utólag szégyenérzetről és nem megfelelő hozzáállásról papolni. Persze ez nem csak Mátéfi sara, a sajtó is jól rátett a nagy "szégyenre".)

Tóth Timea behívását sem igazán érzem szerencsésnek, több okból sem. Egyrészt a norvég meccs után kissé váratlanul bejelentett behívásnak lehetett egy olyan üzenete a jelenlévő csapattagok felé, hogy "Ti most megbuktatok, ezért jön Tóth Timi, a Megmentő". Másrészt arra azért lehetett számítani, hogy az éppen csak edzésbe állt Tóth valószínűleg nem fogja megváltani a világot. Nem is váltotta, bár az ukránok ellen lőtt három gól még mindig egy árnyalatnyival jobb eredmény volt, mint a többi átlövőnké. Ugyanakkor a hollandok és a svédek ellen már csak rövid időre küldte be Mátéfi, ami meg mintha azt jelentette volna, hogy "nahát Timi, benned is csalódtam". Különösen a svéd meccsen volt ez számomra érthetetlen, ahol annak ellenére hagyta Tomorit végigjátszani a második félidőt, hogy semmi sem sikerült neki. (A svéd meccsen egyébként nem csak Tóth Timeát mellőzte, hanem Herrt és Sopronyit is, holott a 31 %-al védő Pálinger és a 3 gólt termelő Bulath helyére azért be lehetett volna küldeni őket egy időre.) Szóval van ennek a Tóth Timea ügynek egy ilyen határozatlanságot, bizonytalanságot és befolyásolhatóságot sugalló értelmezése.

Aztán itt van még a svéd-norvég meccs kérdése. Mármint nem az a kérdés, hogy most akkor bunda volt-e vagy sem (bár amit szabad szurkolói blogokon és fórumokon, azt szerintem nem szabadna egy játékosnak), hanem az, hogy hogyan hatott ez a csapatra. Felmerült ugyanis bennem a kérdés, hogy a hollandok elleni igen ramaty teljesítmény nem annak a zavarodottságnak az eredménye-e, amit a svédek győzelme okozott. Nevezetesen, hogy az elődöntős esély veszni látszott, akkor meg "minek". Régi magyar gond ez: ha meghiúsul a "nagy álom", összeomlik a csapat.

Szóval vannak jelek, amik arra utalnak, hogy Mátéfi ezen az Eb-n nem tudta megfelelően kézben tartani és motiválni a csapatot.

Persze ez csak spekuláció. Világért sem akarnám én Mátéfi fejét követelni: egyrészt, az eredmény így is nagyjából megfelelt a várakozásaimnak, másrészt, még ha igazak is az "összeesküvéselméleteim", akkor se biztos, hogy egy rosszul sikerült világverseny után ki kéne őt rúgni. Ha levonja a tanulságokat és legközelebb jobban csinálja, az speciel jobb lehet, mint egy új edzővel mindent előlről kezdeni.

Már csak azért is, mert ugye ki lenne az az új edző. Olyasfajta minőségi cserét, mint a férfiaknál volt a Csoknyai-Mocsai váltás, nem nagyon látok: a női vonalon nagynak számító nevek meglehetősen elhasználódtak az utóbbi pár évben. Az egyetlen, magamfajta laikus számára kézenfekvő jelölt Konkoly Csaba lenne, akinek viszont gondolom eszében sincs otthagyni a szinte garantált BL elődöntőt érő győri kispadot, arról nem is beszélve, hogy ő azért még messze nem Mocsai (bár persze reméljük, hogy az lesz majd...).

Akárhogy is, sok idő nincs a sorok rendezésére: a Szent Olimpiai Ciklus első fele lezárult, mostantól megkezdődik az olimpiai kvalifikáció. Rögtön elsőnek egy nem kis falattal: Németországgal. A helyzet nagyon hasonló ahhoz, amivel a férfiak szembesültek januárban: egy nem túl jól sikerült Eb után jön egy kifejezetten nehéz ellenfél a világbajnoki selejtezőn. Annak a világbajnokságnak a selejtezőjén, ahova mindenképpen ki kell jutni ahhoz, hogy a londoni olimpiára eljuthasson a csapat.

A férfiak - nem kis részben hála Mocsai Lajos színrelépésének - sikerrel vették az első akadályt. A nőknél nem látok deus-ex-Mocsait, ez némileg ellenünk szól. Ugyanakkor a németek nem verhetetlenek és ők legalább annyira félnek tőlünk, mint mi tőlük. Az "emberanyagunk" (feltéve, hogy a Görbicz, Zácsik, Tóth trió nem sérült) mindenképp olimpiára hivatott. Nagy kár lenne, ha már az elején elbuknánk.

Úgyhogy jövő júniusban szeretnék egy ilyesfajta posztot írni a csajokról is!

(A posztot egyébként Jácintnak ajánlom: ez a legkevesebb azok után, hogy szemérmetlenül lenyúltam tőle a poszt címét!)