Hm, nem felejtettem el valamit? De biztosan, elvégre mindig mindent elfelejtek. De most konkrétan mocorog bennem valami. Hoppá, hát persze! Már mindenki az Oscar esélyeket találgatja (sőt, már ki is osztották), én meg most jövök rá, hogy még nem adtam ki az idei Promontor-díjat!

A jelöltek száma ezútta se túl magas. A 2009-es 15-ről tavaly 17-re emelkedett a Promontor által moziban megtekintett filmek száma. Ráadásul míg a 2009-es 15-ből négy gyerekfilm volt, addig tavaly csak egyszer vittem el a lányomat moziba (nem kell félteni, az anyjával bepótolta), így az emelkedés egész jelentős. Aminek az "ára" a filmes posztok számának sajnálatos csökkenése volt. Így jó pár egyébként igencsak markáns filmélményemről csak ebből a posztból fog értesülni a blog törzsközönsége.

Na selejtezzünk egy kicsit: a szokásos halivúdi limonádékat (pl. Avatar, Eredet vagy Harry Potter 7/A) egy pillanat alatt félresöpörjük. Ugyancsak hamar kiesnek az egyéb nemzetiségű, szintén limonádénak besorolt alkotások, pl. az Adele, ami annak ellenére csalódás volt számomra, hogy amúgy látszik Luc Besson zsenialitása. Mondjuk a Tetovált Lányon azért egy  picit tovább gondolkodom: remek film és a regény is nagyon jó. De nem, annyira nem volt jó, hogy az egész év legjobbjának válasszam: külön posztot meg majd talán a harmadik rész kapcsán kap az egész trilógia.

Volt aztán egy csomó film, ami ugyan nem limonádé, de nem tartoztak a markánsabb filmélményeim közé: a Báthory pl. túl széteső vol, a Soul Kitchent kedveltem, de az is csak olyan egy kaptafára készült német multikulti film volt, amilyenből már láttam vagy tizenhetet.  A Barátom, Eric már jobban tetszett, de tavaly egy hasonló angol film nyert, ez pedig még akkor is csökkentené az esélyeit, ha nem lenne annál egy picit azért gyengébb. Vagy itt van pl. az év számomra egyetlen magyar filmje (elég szomorú, így belegondolva) az Oda az igazság, ami ugyan tartalmazott egészen zseniális mozzanatokat és talán összeségében is sokat elmondott a magyar történelem sokféle őrültségéről, ugyanakkor be kell vallanom, hogy sok jelenetét elveszetten bámultam.

Na, akkor nézzük a dobogós jelölteket:

• A zenekar látogatása varázslatos film, amelyről írtam posztot, abból kiderül, miért van itt a helye.
• A fehér szalag sokkal nyomasztóbb. Pedig első látásra nem kéne annak lennie: egy jómódú, tüchtig észak-német protestáns falucskában vagyunk a XX. század elején, ahol minden adott lenne a városiak által oly idillinek hitt vidéki lét bemutatásához. Erről azonban szó sincs: A rideg, szigorú erkölcsi szabályok leple alatt titkaikat őrző, torz lelkű embereket látunk, akik kifelé látszólag következetesen képviselik magasztos, tiszta elveiket, a valóságban azonban kegyetlenkedve nyomorítják meg környezetük életét. Az erőszak, képmutatás és a hatalommal való visszaélés mindent átható legrosszabb keverékét látjuk itt szépen lassan, németes alapossággal kibontakozni, ami után senkit se érhet meglepetésként (legalábbis a nézőtéren), hogy mindezt a kegyetlenséget és képmutatást a gyerekek viszik igazán tökélyre.
• A szemekbe zárt titkok se vidám történet. A látszólagos visszafogottság ellenére is szenvedélyes, szinte szappanoperákat idézően végletes érzelmek, egy lassan kibontakozó klasszikus krimi és egy lassan kibontakozó tipikus latin-amerikai diktatúra történetének lehetünk tanúi. S bár európai szemmel a szenvedélyek talán túlzottnak tűnnek, a film és a történet mégis a helyén van: nagyjából ugyanazt alassan kibontakozó, de végül magával ragadó történetmesélést látjuk itt remek szereplőkkel, gyönyörűen fényképezett jelenetekben, amit könyvekben Marquez vagy Llosa nyújt.

Na, hát ebből a háromból kéne egyet kiválasztani, Nem könnyű. Nem nagyon tudok esztétikai alapon dönteni: egyrészt annyira más mindhárom film, másrészt pedig mindhárom annyira elvarázsolt, hogy igazságtalannak érezném bármelyiket is azért kigolyózni, mintha gyengébb lenne a többinél.

Így aztán egy banális marhaság alapján fogok dönteni. A tavalyi kritériumot vetem be ezúttal is: a "legkisebb királyfit" választom. Azaz nem a Szemekbe zárt titkokat, lévén az  Oscart kapott (mint a legjobb idegennyelvű film, ami amúgy az én szememben messze a legértékesebb Oscar). És nem a Fehér szalagot, mert az meg egész díjesőt kapott, köztük pl. a cannes-i nagydíjat is.

A 2010-es év Promontor-díjas filmje tehát: