Olvasom, hogy a PSZÁF felfüggesztette az ingatlanalapok forgalmazását, mert az elmúlt napokban (hetekben) rengeteg pénzt vontak ki belőlük a befektetők. Az ok: a megemelkedett betétkamatok miatt az ingatlanalapok már nem tudtak versenyképes hozamot garantálni. Ajjaj, mondom, mi lesz az én pénzemmel? És hány csontváz dől még ki a szekrényből?

Csilla kutyaszarba lépett. Csak otthon vettük észre, pontosabban éreztük meg a penetráns szagot, így az amúgy szerdán esedékes takarítás egy részét előre kellett hozni: flóraszeptes felmosás az előszobában és a lépcsőházban, orrfacsaró cipőtisztítás (a kefét ki is dobtuk), ami elsőre nem is sikerült, a talp vékony recéi között remekül megbújtak az utolsó fekáliapartizánok, a cipő tovább bűzlött, jelenleg az erkélyen ázik flóraszeptes oldatban. Holnap teszünk egy újabb kisérletet.

Még most is az orromban van a kutyaszar undorító szaga, így megvan a kellő motiváció hogy alapos fejmosásban részesítsem kutyatulajdonos polgártársaimat. Íme:

Mostanában sajnálatosan igen ritka mozilátogatásaink legújabbikáról következik egy rövid értékelés: megnéztük A nyomozó című filmet.

A második müncheni napom egyben az utolsó is volt ezúttal, így reggel ki is kellett jelentkeznem a hotelből. Délelőtt a minikonferencián ültem, félig az előadásokat figyeltem, félig a sajátomra készültem. Ez utóbbi ebéd után volt esedékes és végül is nem sikerült rosszul. Nagyjából elmondtam, amit kellett, az időből nem futottam ki, a demo működött.  Még kérdést is kaptam, ami azt mutatja, hogy nem volt teljesen érdektelen a dolog.

A cég Münchenbe küldött a héten egy kisebb konferencia-féleségre.

Ez amúgy nem meglepõ, lévén a cég egyik központja a bajor metropolisz, tavaly is jártam ott egyszer. Ezek persze villámlátogatások, városnézésre nincs idõ, maximum esténként, feltéve ha több napos útról van szó. Ezúttal egy éjszakát töltöttem ott, az esti programról viszont a szervezõk gondoskodtak. Münchenben az ilyen programok általában patinás sörözõk illetve sörkertek meglátogatását szokták jelenteni, most is ez történt: a Paulaner am Nockherberg nevű intézményt látogattuk meg, amelyet a Paulaner sörgyár üzemeltet, egyébként a sőrfőzdéje tőszomszédságában.

Érdekes blogposzt került ki ma este az Index címlapjára. Elsőre nehezen tudom eldönteni, hogy komolyan gondolta-e az írója, vagy paródiának szánta, illetve mennyire az egyiknek, mennyire a másiknak, ezért inkább nem mondok róla közvetlen véleményt.

Viszont lenne néhány megjegyzésem Prágáról, Budapestről, meg még két másik városról is.

(Ez a bejegyzés elsősorban Jácint egy korábbi bejegyzésének klónja. Persze hasonló bejegyzéseket olvastam már máshol is, pl. Zolitól. Ha netán az enyém kevésbé érdekes, mint az eredetiek, arról semmiképp sem az ötletadók tehetnek.)

Híres lettem. Na jó, nem olyan nagyon, csak annyira, amennyire egy kezdő amatőr blogíró híres lehet. Kikerültem az index címlapjára. Szávay Ági mostani pekingi szereplése kapcsán frocliztam egy kicsit azokat a sportújságírókat, akik előzetesen elszámolták magukat Ági várható rangsorbeli  visszaesésével kapcsolatban.

A 8-as busz sofőrje: "A következő megálló a BAH csomópont. Az ajtók a jobboldalon nyílnak."

Már a spájzban vannak (HVG, 2008. szeptember 27.): a cikk arról szól, egyes vadállatok beszoknak a városokba. Londonról például így ír: "10 ezer róka grasszál a közparkokban, amiért - jellemző módon - a konzervatívok a liberálisokat okolják."

Ehhez csak azt tudom hozzáfúzni, hogy a brit konzervatívok teljes joggal lettek megemlítve ebben az állatokról szóló cikkben...

(a HVG online változatában sajna nem találtam meg a cikket, így link nincs...)

Nemrég panaszkodtam egy Shell kútra. Beküldtem a történetet a Shell ügyfélszolgálatához is, ahonnan postafordultával az alábbi választ kaptam:

Hétköznapi, de azért érdekes posztot olvastam ma az autózz blogban. A történet tipikus autós sztori, A leparkol rendesen, B (mint bunkó) elé áll szabálytalanul, hogy A alig tud kiállni, A felhúzza magát, kicsit betesz B-nek, B visszavág, a dolgok autós párbajjá eszkalálódnak, de szerencsére végül nem történik baj. Na, ezt írta meg A egy blogbejegyzésben.

Ami a szokásostól eltérővé teszi A posztját, az az, hogy tulajdonképpen nem azért írta a posztot, hogy B-t anyázza, (legalábbis nem ez a lényeg) hanem azért, hogy arra reflektáljon, amiben ő maga hibázott. Azt mondja, hogy nem kellett volna viszonoznia B "nemtörödömségét", mert így "belőle is kibújt az állat", aminek rossz vége lehetett volna.

Nagyrészt egyetértek a poszttal.

Szávay ezen a héten tavalyi nagy sikerének helyszínén, Pekingben játszik a China Open-en. Hangzatos címekkel tudósít erről mindentudó sportsajtónk, az index pl. azt írja, hogy "Szávaynak nyernie kellene...", mert "amennyiben nem nyer minimum két meccset a tornán, legalább 200 pontot veszíthet, ami 6-10 hely visszaesést jelenthet." Hasonlóan látja a helyzetet az origo, az ő cikkük szerint Szávay "amennyiben ... Kínában sem szerepel jól, még hátrébb csúszhat", illetve "Szávaynak összesen 275 pontot kellene megvédenie Pekingben".

Aha. Hát, úgy látom lassan alakul a blogom egyik fő rovata, a "mennyi marhaságot képes összehordani a magyar sportsajtó". Nemrégiben frocliztam őket a női kosárlabda eb selejtezők kapcsán (ld. Esélylatolgatási lecke sportújságíróknak és Újabb esélylatolgatási lecke sportújságíróknak), hát most froclizom őket megint, ezúttal teniszügyben.

Húsz éve, a nagy változások korában mindennap vettem újságot, néha akár kettőt is, mondjuk hogy összevessem a Népszabit és a Magyar Nemzetet (nagyon más volt még akkor mindkét lap...). Faltam a híreket, elemeztem a kommentárokat, latolgattam az esélyeket. Manapság kicsit visszafogottabb vagyok újságvásárlás ügyben. Egyrészt van jobb dolgom is (pl. a családom), másrészt leggyakrabban az interneten tájékozódom, harmadrészt pedig kicsit elegem is van már a hírekből és az elemzésekből, a latolgatásokból meg pláne.

Két mohikán van, az egyik a csütörtökönként vásárolt HVG (ami általában egy teljes hétig ki is tart), a másik a szombati Népszabi. Ez utóbbi ebéd után kötelező olvasmányom, általában valamelyik benzinkútnál szerzem be, miután leadtam a nagyobbik lányomat az anyukámnál.

Menny-pokol-menny. Nagyjából ez volt tegnap a sorsdöntő horvát-magyar női Eb selejtező kosármeccs koreográfiája magyar szemszögből. Mint írtam pár napja, még versenyben voltunk a legjobb harmadik pozíciójáért, ami a bejutásunkat jelenthette az Eb-re.

Fontos selejtezőt játszott válogatottunk ma este.

A női kosárlabda válogatottra gondolok, amely életben tartotta továbbjutási esélyeit a jövő évi Eb-re. Ez első félidő nyögvenyelős játéka után a másodikban végre hengerelt és 26 ponttal győzte le Romániát. Egy forduló van hátra a selejtezőcsoportból, szombaton Horvátországban játszunk. 

Két dologról is akarok ennek kapcsán írni. Az egyik a válogatott teljesítménye, a másik a sportújságírók trehánysága.

Ha már így szóba került Ausztria, akkor szenteljünk neki egy-két további bejegyzést! Már csak azért is, mert családi nyaralásunk helyszíne is a szomszéd zöld alpesi rétje volt, ahonnan nemsokára muskátliszagú, áradozó blogbejegyzéseket fogok írni a gyönyörű és romlatlan tájról, a kedélyes osztrákokról, vagy éppen a kiváló sörökről. Következésképpen most a bennem mélyen gyökerező kuruc ösztönök kielégítésére kell egy kis ellenpontozás.