Budapestnek is van ám szent hegye, mint a japánoknak a Fuji vagy az örményeknek az Ararát! Íme a behavazott János-hegy. A kép 2009. október 16-án készült.

A képre katintva az eredeti kép is megtekinthető az Indafotón.

(85,3)

Mostanában lokálpatrióta lettem, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy sok Budapesttel foglalkozó cikket és blogot olvasok. A témán belül három csapásirány van, az egyik Újbuda (szűkebb pátriám, aminek még a neve is új...), a másik a város közlekedése, a harmadik meg a város építészete. Na, ez utóbbi kapcsán érzem úgy, hogy múlhatatlan megmondhatnékom van.

Az utóbbi időben elég sokat írtam különböző afférjainkról az északi szomszédainkkal. Tekintettel arra, hogy nem vagyok külpolitikai szakértő, és nem is szándékozom valamiféle szlovákmagyarügyi tótumfaktummá kinőni magam, megpróbálom lezárni ezt a témát. Méghozzá egy kicsit távolabbról szemlélve ezt a kérdést.

Mától öt százalékkal csökken az élelmiszerek áfája. Mármint Finnországban. 17 százalékról 12-re. Na ja, az egy másik ország.

Eddig nem voltak videók ezen a blogon, itt az ideje ezen is változtatni. Következzen az első PromontorKlip! Méghozzá rögtön egy remake, egy korai puritán Promontor zsenge csilivili multimédiás felújítása!

Jön az esedékes Critical Mass felvonulás. Emellett Zoli fikázta nemrég a kerékpárosokat (pontosabban a hülye kerékpárosokat, ami ugye egy részhalmaz), teljes joggal, egy Margit hídi baleset és a kerékpáros közvélemény reakciói kapcsán. Szóval a téma aktuális, itt az alkalom, hogy kifejtsem, én miért nem kerékpározom Budapesten.

Már elhatároztam, hogy leállok ezzel a szlovák-magyar vonallal (bár némi skandináv analógiákat még ki fogok elemezni egyszer), de a Balázs Péter interjú és persze a szlovák reakció után óhatatlan ujjhegybizsergésem van.

A következő üzenetet küldte nekünk szeretett szolgáltatónk, a Pannon:

Egyenlege felhasználhatósága 275 nap múlva lejár. Egyenlegfeltöltés a feltöltőkártyán jelzett módokon vagy bankautomatáknál.

Eltekintve attól, hogy ennél feleslegesebb üzenetet keveset tudok elképzelni (mert ugye a pótlás nem tűnik nagyon sürgősnek, legalábbis nem érzem, hogy lélekszakadva rohannom kellene újra feltölteni az egyenleget), nem zavarna különösebben, ha ilyeneket küldözgetnek.

Annak viszont nagyon nem örülök, ha reggel 7 óra 7 perckor teszik. Ez még munkanapon is necces, munkaszünetin (amelyen konkrétan megkaptuk) pedig kifejezetten morcos vagyok miatta. Az assony még morcosabb volt, ő ugyanis már nem tudott visszaaludni.

Kedves Pannon, ne tessék ilyeneket csinálni, mert megharagszunk!

Ei Mainoksia!

Magyarul nem kérünk reklámanyagot! Finnországban rengeteg postaládán szerepel a címbeli felirat, nagyjából minden másodikon. A terjesztők tiszteletben is tartják a kérést, én legalábbis nem láttam olyat, hogy ezekbe a ládákba szórólapokat vagy reklámújságokat tettek volna.

Azt már elárultam, hogy augusztusban a Mátrában voltunk nyaralni, de a programjainkról még nem esett szó. Nosza, pótoljuk a hiányt!

Ma ki kellett töltenem egy adatlapot.

Történt, hogy az állam úgy döntött, hogy mostantól finoman megadóztatja a családi pótlékot. Azaz maga a pótlék nem lesz adóköteles, de beleszámít az adóalapba. Aki már töltött ki adóbevallást, az tudja, hogy ez azt jelenti, hogy "feljebb tolja" az adóköteles jövedelmet, aminek így nagyobb része fog magasabb adósávban tanyázni. Ezt a változtatást már elég régen beharangozta a sajtó, egyike "válságintézkedéseknek".

Lassan csillapodik a szlovák-magyar botrány:

Galyatetőn töltöttünk pár napot a Galya hotelben. Illetve bocsánat, Grandhotel az. Róluk fog szólni ez a poszt.

Az ember álnaívan azt gondolná, a diplomácia arról szól hogy a felek finom körmondatokban kerülgetik a forró kását és egy-egy mellékesnek tűnő jelző használatával küldenek fontos üzeneteket a másiknak, ügyelve arra, hogy mindezt az udvariasság, a tisztelet, a jóindulat és az arcokról le nem olvadó mosolygás légköre vegye körül.

Nahát, errefelé ez nem így van. Hanem úgy, hogy olyanokat mondunk a másik ország köztársasági elnökéről, hogy az

szándékosan provokál... nem mond igazat... nem akar mást, csak provokálni és rosszat tenni.

Van egy régóta pofozgatott posztom, ami az istennek se akar elkészülni. Ennek kapcsán régi fényképek után kutakodtam az interneten, és egy ismerős képbe botlottam, ami talán megér egy rövidke külön posztot.

Óvodás-kisiskolás gyerekkorom egyik fontos emléke a fényreklám. Ebből az időszakból persze csak halvány emlékképeim vannak, amire mégis nagyon elevenen emlékszem, az az Erzsébet és Szabadság híd közötti pesti partszakaszon található neonreklámok sora: azokat mindig élvezettel bámultam. Sajnos ezekről a Duna-parti fényreklámokról nem találtam fényképet, pedig azokat is szívesen nézegetném. Viszont rábukkantam az alábbi képre, amely egy másik hajdani kedvencemet ábrázolja: