Láttunk egy francia-libanoni filmet, a Karamellt. Igazából libanoni történet, francia minták alapján. A szereplők, a környezet, a sztori libanoni, de a filmkészítés stílusa alapján lehetne egy francia film is, mondjuk Eric Rohmer vagy Agnes Jaoui rendezésében. Ami persze nem baj, sőt.

Május 21. (bevásárlás, pakolás)

Ahogy írtam tegnap, bementem a konferenciára. Megérte, mindkét előadást Kishor Trivedi tartotta, remek pasi, kicsit nárcisztikus alkat, de van humora és van is mire büszkének lennie.

Ráadásul a hozzám hasonló földhözragadt mérnökök számára kifejezetten hasznos volt, hogy végre nem egy olyan tipikus tudományos előadást kellett meghallgatnom, amelyben egy szakterület egészen kis részletkérdésében elért legújabb eredményecskéjét fejtegeti valaki hosszasan, elmagyarázva, hogy ha ezt az apróságot másképp csináljuk, mint eddig, akkor 3,14%-al jobb eredményt is elérhetünk, persze csak ha teljesül 27 peremfeltétel (ennek elmagyarázása húsz oldal érthetetlen levezetés mindenféle hieroglif képletekkel, amikből jó, ha egy integráljelet néha felismerek), továbbá elmondja, hogy milyen további kutatások vezethetnek esetleges újabb 1,23% javuláshoz, de az ezzel járó peremfeltételeket és további tízoldalas levezetést majd csak a következő évi konferencián fogjuk megtudni. (Félreértés ne essék, nem akarom a tudományos munkát lebecsülni, nagyon is fontos az, csak nem az én világom. Nyilván egy tudós számára meg mondjuk az én mérnöki világom részletei érdektelenek...)

Hosszú, munkás napok voltak. Egész nap bent ültem a konferencián. Ráadásul mindkét nap fogadás volt az előadások lezárultával, így este kilenc után kerültem haza. Hétfőn este az előadásaimon végeztem az utolsó simításokat, kedden, már túlesvén ezeken nem bírtam ki egy esti séta nélkül. Nem mentem messzire, csak a Shinjuku állomás környékét fedeztem fel és néhány esti képet készítettem. A fényreklámok erősségét és számát jól jelzi, hogy gyakorlatilag állvány nélkül tudtam fényképezni este tizenegykor.

Sajna holnap már az utolsó napom lesz itt. Kicsit hezitáltam azon, hogy teljesen ellógjam a konferenciát, de igazából van egy-két olyan előadás, amit vétek lenne kihagyni, s sajnos persze ezek jól el vannak szórva. Végül abban maradtam, hogy háromig bent leszek, csak utána lépek le. Sajna a délután hiába tűnik hosszúnak, sok a vásárolnivalóm, egyelőre semmit nem vettem még, szerintem ez elviszi majd az időmet.

FOLYT. KÖV.

Kapcsolódó blogbejegyzéseim:

• Tokióban jártam 1. (2008. május 12-14.)
• Tokióban jártam 2. (2008. május 15.)
• Tokióban jártam 3. (2008. május 16.)
• Tokióban jártam 4. (Asakusa és Nikko)  (2008. május 17.)
• Tokióban jártam 5. (2008. május 18.)
• Tokióban jártam 6. (2008. május 19-20.)
• Tokióban jártam 7. (2008. május 21-22.)

Kapcsolódó linkek:

• A konferencián készült képek (by Hiroshi Kato)
• A tokiói fényképeim
• A nikkói kirándulás képei

(A szombati beszámolót majd később pótolom... Pótoltam.)

A tegnapi kirándulás eléggé leharcolt mindkettőnket, én kilenckor keltem, de csak azért nem később, hogy a reggelit elérjem. Norbi tizenegy körül ment el vásárlásokat intézni, addig én kimostam pár dolgot és pofozgattam a keddi előadásaim anyagát. Nem haladtam túl jól.

Norbi fél három körül ért vissza, kicsit lepihent, aztán négy körül indultunk a városba. A tokiói városházával (Tokyo Metropolitan Government Building) kezdtük. Mindkét tornyában van egy kilátótorony. mi ezúttal az északi toronyba jutottunk el, a délit bezárták mire odaértünk volna, ezen kicsit fel is húztam magam, mert korábban bezárták, mint a másikat, pedig speciel abból lett volna jobb kilátás. Ki érti ezt? Na mindegy, az élet tele van csalódással. Azért az északi toronyból is készítettem néhány egész jó képet.

Ma kirándulunk, a cél Nikko, egy kisváros Tokiótól kb. 140 kilométer északra, bő kétórás vonatút. Az itt található buddhista és sintóista szentélyek a világörökség részét képezik. Továbbá itt van eltemetve a Tokugava sógunátus alapítója, Tokugava Ieyasu, akiről annak idején a híres filmsorozat (illetve James Clavell bestsellere) szólt.

Péntek, ma kicsit korábban, délután három körül végeztem, Hazafelé csináltam néhány képet Shinjukuról, aztán a szállodában dolgoztam egy kicsit. Öt óra körül megjött Norbi, kicsit kifújta magát, aztán irány a város.

Először boltokat néztünk a környéken, aztán Norbi mutatott egy jó kis (illetve nagy) áruházat az állomás másik oldalán. itt készítettem is néhány mókás képet, fánk alakú kulcstartókról, nyakhűsítőről és egyéb hasonló épületes termékről.

Ma húzós munkanapom volt, csak este hat körül végeztem.

Munka után séta a egyetemről a vasútállomásra, közben fényképek. Keskeny utca, épphogy két sáv az autóknak (nálunk ez egyirányú lenne) a "járda" mindössze egy csík az utca egyik felén. A házak kicsik, sűrűn egymás mellett.

Pontosabban járok. Legalábbis megpróbálom a beszámolómat még az utazás során megírni. Aztán majd meglátjuk, sikerül-e.

Egy szabványosítási megbeszélésre illetve egy ezzel kapcsolatos konferenciára kellett Japánba utaznom. A két esemény együtt 8 napig tart, magában foglalva egy hétvégét is, ami nem hangzik rosszul, tekintve, hogy a hétköznapok elég sűrűek lesznek, nem sok időt adva városnézésre.

Május 12.

Pünkösd hétfőn este indultam, párizsi átszállással repültem Tokióba. A párizsi gépen ablak melletti széket kaptam, tudtam is néhány képet csinálni felszálláskor és leszálláskor is, bár elég homályosak lettek. A felszállásnál az épülő M0-ás híd volt a leglátványosabb, bár egy képet a Dunakanyarról is összehoztam. Leszálláskor elég jó rálátásom  volt Párizsra, a Defense negyed és az Eiffel-torony még a képeken is kivehető.

Március-április fordulóján Lillafüreden voltunk. Kevés festőibb hely van Magyarországon Lillafürednél. Két patak, a Garadna és a Szinva összefolyásánál, a Garadna által felduzzasztott Hámori-tó partján, három hegy által körbevéve épült fel 1930-ban a neoreneszánsz Palota szálló. Mellette a Szinva 20 méter magas vízesése, kicsit távolabb az erdei kisvasút állomása és alagútjai.

Hát ez csodaszép volt fiúk!

Sporttörténelmet írtak a magyar jégkorongozók Sapporóban, ahol a kissé enervált (vagy nagyképű?) ukrán válogatottat legyőzve, 100 %-os teljesítménnyel fejezték be a divizió I-es vb-t. A jutalom jövőre esedékes, Svájcban, ahol az igazi, "nagy" vb-n szerepelhet magyar csapat.

A részleteket majd nyilván megírja a sportsajtó, meg a jegkorong.blog.hu, én most csak egy kicsit a jövőbe (meg a múltba) szeretnék nézni.

Az Origó tudósított az orosz sakkcsapatbajnokságról, amelyet egyébként Szocsiban rendeztek meg. Ami a fociban a Premier League, az a sakkban az orosz csapatbajnokság (egyébként így is hívják: "... чемпионат России по шахматам среди клубных команд, Премьер-лига"). Ráadásul az idegenlégiósok jelenléte is a Premier League-hez hasonló tendenciát mutat, a világ minden tájáról igazoltak nagymestereket a csapatok (magyart mondjuk nem), bár a légiósok két nagy kategóriája a volt szovjet országokból (ukránok, örmények, azeriek, stb.) illetve az ugyan nyugati útlevéllel bíró, de orosz származású játékosok csoportja volt. Emellett még a kínai és indiai mesterek jelenléte volt számottevő.

De nem ezért paskolom a billentyűzetet, hanem az alábbi mondatokért:

Tegnap este rendkívül eredeti ötletem támadt. A hétfői BKV sztrájk alaposan betett nekem, mert bár általában otthomról is tudok dolgozni, hétfőn egy telefonhívás miatt mindenképp be akartam menni a munkahelyemre. Ha nem busz, akkor legyen taxi, jött az isteni szikra. Nekem, meg még gondolom ötvenezer embernek. Így aztán telefonon lehetetlen volt elérni bármelyik társaságot is: a mobil hálózat kapásból visszautasította a hívásokat, a Matáv (bocsánat, a Tré-Com) vonalról pedig foglaltat jelzett minden taxis szám.

Ezen a ponton már tulajdonképp sejtettem, hogy nem fogok én hétfőn taxizni, de modern ember lévén megpróbálkoztam a weben rendelni taxit. Na erről fog szólni ez a kis szösszenet: melyik taxistársaságnál hogyan (nem) lehet taxit rendelni interneten.

Húsz éve, ha az ember lakást adott el (ki), az Expresszen kellett feladni tízszavas lakáshirdetéseket, fénykép nélkül, aranyárban egy-egy szót. Aztán várni a hívásokat és elmondani, hogy valójában milyen a lakás: a hívók háromnegyede persze mást szeretett volna, így rengeteg elvesztegetett időnk bánta, ha el akartuk adni a lakásunkat. Szerencsétlen vevők is ugyanígy jártak, csak hivogatták feleslegesen a sok hirdetőt.

Mindezt ma a weben intézhetjük, ahol nincs terjedelmi korlát: regényt is írthatunk kis lakunkról, elvileg feltehetünk képeket, térképet, alaprajzot, akár videót is. Semmi nem gátol minket abban, hogy minden fontos információt megadjunk eladandó lakunkról, így segítsük a vevőt és kíméljük magunkat a felesleges telefonhívásoktól.

Ez elvileg mind nagyon szép, de hol hirdessünk. Rengeteg ingatlanos portál van, melyik a jó közülük?

Pár hónapja intenzíven lakást keresgélek és pár hete intenzíven lakást próbálok eladni. (Szerencsére nem én fogok költözni, hanem családunk egy idős tagja.) Ez nem sok idő, de belátható, hogy nekem már ennyi is elég arra, hogy nagy "szakértője" legyek a budapesti lakáspiacnak... ;-) (Kicsit szerényebben és kicsit komolyabban annyit hozzátennék, hogy 2003 és 2004 során - akkor saját részre - is elég intenzíven adtam és vettem lakásokat, így az akkor felgyűlt tapasztalat is hozzáadódik a mostanihoz.)

Itt van hát az idő, hogy ezt a hatalmas "tapasztalatot" közkinccsé tegyem a blogomon. Persze lakást eladni és venni bonyolult dolog, úgyhogy először is szűkítsük le a kérdéskört: foglalkozzunk az ingatlanközvetítők szerepével, illetve azon belül is a címben említett kérdéssel. Majd későbbi blogokban még más kapcsolódó témákat is kivesézek.

Először az fn.hu-n jelent meg a hír február 18-án délután, hogy a kerület visszakozott: nem adják magánkezelésbe a farkasréti iskolát. Aztán nem sokkal később az Inforádió, majd az SZMK hírlevele és honlapja is megerősítette a hírt, amit aznap sok sasadi családban tárgyaltak nagy örömmel és megkönnyebbüléssel. Másnap az iskola 77. születésnapján tartott délutáni gyűlésen is érezhető volt a felszabadult és örömteli hangulat. És a torta is jobban esett így...;-)