Augusztusban Karintiában voltunk és én azóta készülök valamiféle beszámoló írására. Már csak azért is, mert ennyi öemfaus és Rábás fikázás után jönnie kell a kompenzációnak. Hiszen azért volna mit tanulnunk a sógoroktól. Például vendéglátást.

Hasonlóan a tavalyi vb-hez, íme néhány összekapart megjegyzés:

Kezdjük a spanyolokkal. Hát ők jól megtréfáltak mindenkit, beleértve engem is. Csütörtökön simán betippeltem őket a 4. helyre, ehhez képest az elődöntőben megverték a németeket és bejöttek a 2. helyre. Most választhatok a között, hogy egy újabb szerencsés betlinek tulajdonítsam a sikerüket (ehhez lehetne muníciót találni, a németek az olimpián is lebőgtek, szóval ez nem az ő évük volt), vagy inkább ismerjem el, hogy az a csapat, amelyik három favorit ellen öt pontot szerez, az nem érdemtelenül lesz ezüstérmes. Hát nyilván az utóbbi a helyzet.

Hát, ez se volt sokkal szebb látvány, mint a tegnapi. Leginkább a mexikói foci vb-n Kanada ellen játszott meccsre emlékeztetett. Akkor is egy bazi nagy vereségen voltunk túl és jött egy könnyebb ellenfél. Akik ellen valami végtelenül ramaty játékot mutattunk. Na, hát ézt a végtelenül ramaty játékot láttam ma este is.

Na, hát ez nem volt kellemes látvány, még akkor se, ha olyan észvesztően senki nem lepődhetett meg azon, amit látott. Sajna a papírforma eleve sima vereséget igért, ráadásul a pillanatnyi forma alapján egy saját magánál (vagy pontosabban a saját elvárásainál) gyengébb magyar, és egy saját magánál ha nem is erősebb, de mindenképp önbizalomtól duzzadó norvég csapat találkozott.

Na, ma se sok kézilabdát néztem. A magyar-ukrán alatt éppen hazafelé zötyögtem a buszon, a román-spanyol alatt pedig vacsora és babafürdetés volt a program. A dán-norvég meccs első félidejébe bele-bele néztem, de aztán mesélni kellett a nagylányomnak.

Adásunkat megszakítva jelentjük, hogy Magyarország legismertebb, legelismertebb és legnépszerűbb blogkitüntetését 2008-ban a minden eddiginél erősebb mezőnyben, minden eddiginél élesebb versenyben, minden eddiginél nagyobb közönségsikert elérve a  PromontorBlog nyerte el!

Igazán nem tudom, minek galivúdi thrillereket nézni, amikor lehet női kézilabdát is. Itt volt pl. ez a ma esti meccs a gallok ellen. Ugyan csoportmeccs volt, de gyakorlatilag kieséses rendszerben játszottunk: vagy mi, vagy a franciák. Ez amúgy nem sok jót igért az elmúlt pár évet tekintve, ld. pl. a 2003-as vb-döntőt, az athéni olimpia negyeddöntőjét, vagy mondjuk a tavalyi vb helyosztóját, ezek mind.mind igen fájdalmas vereségek voltak, amelyeket a gall tyúkoktól szenvedtünk el. Ráadásul vannak komoly hiányzóink, Ferling, illetve különösen Tóth Timea nagyon hiányzik, ahogy ez pl. a románok ellen látszott is. Ugyanakkor a fanciáknál is új csapat épülget, tehát egyáltalán nem tűntek verhetetlennek.

Vagy a kiröhögött kertitörpék átkoztak el, vagy az Osztrákok Istene állt kicsinyes bosszút  rajtam a schwechati csata miatt, ki tudja.

Locsmándi tartózkodásunk harmadnapján hajnalban erős hányingerre és hasfájásra ébredtem. Sokáig váltakozó intenzitással szenvedtem, de tíz körül nem bírtam tovább, kitaccsoltam az előző napi kaját. Naivul azt hittem, ez egy rövid gyomorrontás lesz, kis pihenés után délutánra jobban leszek, de frászt. Jött a hasmenés, majd amikor átmeneti javulást érezve legyűrtem két kiflit, akkor délután öt körül jött az újabb róka, ráadásul ekkorra már 39 fokos lázam is volt.

A Munka törvénykönyve és a munkáltatóm nagyvonalúsága (tíz év munkaviszony után tíz nap extraszabi) okán idén meglehetősen sok szabadságom volt, illetve még mindig van is belőle. Ezért aztán amikor a párom kitalálta, hogy az őszi szünetben menjünk valahova pancsolni pár napra, nem nagyon ellenkeztem. (Mondjuk minket elvileg ez az őszi szünet nem kellene érintsen, lévén a csajok még nem iskoláskorúak. Ezzel szemben a gyakorlat az, hogy az óvodákban ilyenkor összevont csoportok vannak és az óvónők kedvesen érdeklődnek, hogy hozzuk-e a gyereket, vagy nem. Hát jó, akkor nem visszük, inkább menjünk pancsolni.)

Prágai sörhétvégénk szokásos vasárnapi menetrendje szerint 10-kor beülünk reggilizni az Ökörbe, megesszük az utolsó kolbásztunkat, megisszuk az utolsó sörünket, aztán indulunk haza. Útközben pedig megállunk valahol: vagy egy szép kisvárosban sétálgatunk egy órát, vagy egy várat nézünk meg. A listánkon már kipipálva szerepel Cesky Sternberk, Konopiste, Kutna Hora, Telc és Lednice.

Prágában jártam a múlt hétvégén a haverokkal. Azt már korábban írtam, hogy 25 éve jártam először ott és azóta is kedvenc városom, gyakran látogatok vissza. A haverokkal a '90-es évek óta járunk közösen Prágába, elsősorban sörözni. Pontosabban első-, másod- és harmadsorban is sörözni. A "kulturális" program ilyenkor a sörözők közti sétákra korlátozódik, amelyek során a többi turistát megtévesztheti a kezünkben található utikönyvnek látszó tárgy, ami azonban valójában sörkalauz. Idén egy viszonylag friss kiadványt használtunk, 2002-ig egy régebbi, klasszikussá vált vékony könyvecskét hordoztunk, ahol mellesleg minden évben felírtuk az aktuális sörárakat is, tanulságos számsor jött ki belőle. A lényeg: a mostani beszámoló szinte kizárólagosan prágai sörözőkről fog szólni. A mellékelt térkép segít megtalálni a bemutatott helyeket.

Olvasom a HVG-ben (és jót derülök rajta), hogy:

Örmény és görög ortodox szerzetesek verekedtek össze vasárnap a jeruzsálemi Szent Sír-templomban... A papok gyertyatartókkal rontottak egymásnak, a rugdosásba a hívek is bekapcsolódtak. A rendbontásnak az izraeli rendőrség vetett véget.... A bazilikát ellenőrző hat keresztény felekezet között máskor is robbant már ki konfliktus....Az egyetlen bejárattól jobbra a 19. század óta áll egy létra, mert a papok nem tudják eldönteni, ki távolíthatja el. A viták elkerülésére a kapukulcsot egy muszlim család őrzi.

Olvasom, hogy a PSZÁF felfüggesztette az ingatlanalapok forgalmazását, mert az elmúlt napokban (hetekben) rengeteg pénzt vontak ki belőlük a befektetők. Az ok: a megemelkedett betétkamatok miatt az ingatlanalapok már nem tudtak versenyképes hozamot garantálni. Ajjaj, mondom, mi lesz az én pénzemmel? És hány csontváz dől még ki a szekrényből?

Csilla kutyaszarba lépett. Csak otthon vettük észre, pontosabban éreztük meg a penetráns szagot, így az amúgy szerdán esedékes takarítás egy részét előre kellett hozni: flóraszeptes felmosás az előszobában és a lépcsőházban, orrfacsaró cipőtisztítás (a kefét ki is dobtuk), ami elsőre nem is sikerült, a talp vékony recéi között remekül megbújtak az utolsó fekáliapartizánok, a cipő tovább bűzlött, jelenleg az erkélyen ázik flóraszeptes oldatban. Holnap teszünk egy újabb kisérletet.

Még most is az orromban van a kutyaszar undorító szaga, így megvan a kellő motiváció hogy alapos fejmosásban részesítsem kutyatulajdonos polgártársaimat. Íme:

Mostanában sajnálatosan igen ritka mozilátogatásaink legújabbikáról következik egy rövid értékelés: megnéztük A nyomozó című filmet.