Na ilyen az, amikor az emberfia kezd szenilissé válni. Elfelejt belevenni filmeket a féléves jelentésbe. Aztán meg lehet utólag pótolni. 

Blue Jasmine (mikoris?): Azt nem tudom, miért lenne ez vígjáték, szerintem egy elég lehangoló történet egy depressziós, szétesett nőről, aki a film végére még jobban szétesik. Vagy talán nem is, a szétesés már az elején totális, csak a maradék látszatok hullanak teljesen szét körülötte a film során, hogy a végére végképp ne maradjon semmi remény.. Közben szembesül két világ, Blue Jasmine (Cate Blanchett) előkelő, gazdag, kifinomult, ízléses világa és Ginger (Sally Hawkins itt is remek, nemcsak a Hajrá Boldogságban volt az, mondjuk kb. ugyanazt a zsánert adja itt is) együgyű, szegényes világa. Persze Woody Allen hűen önmagához jól megfricskázza az előbbit, sajna a kifinomult gazdag világ egyben hazug, képmutató és csaló is. Csalják az asszonyt, csalják az adót, átverik a szegény rokont. Az együgyű, szegény rokon meg azért valahogy mégis jobban elvan, talpra esik.

De kap némi fricskát az "amerikai álom", az örök újrakezdés mítosza is. Hány filmben láttuk már a "hogyan kezdünk tiszta lappal új életet a keleti/nyugati parton, a prérin, a hegyekben, a kisvárosban, a nagyvárosban, bárhol", mert hiszen mi amerikaiak vagyunk a nagy újrakezdők. Na, hát ezt csinálja Blue Jasmine is, újrakezd, átrepül New Yorkból San Franciscoba. Keres állást, munkába áll, fog ez menni. De nem, mert Blue Jasminenak semmi se jó, totális önsorsrontó üzemmódban képtelen felismerni, hogy nincs sok választása már. Így aztán végigfanyalogja a kinálkozó lehetőségeket és elmar magától mindenkit, aki segíteni akar. Keresi a régi csillogást, de ahhoz meg túl idegbajos és erre előbb utóbb mindenki rájön.

Amúgy a kritikákat böngészve kénytelen voltam megállapítani, hogy irodalmi ismereteim hagynak maguk után kivánnivalót: mint kiderült, a történet Tenessee Williams darabjának,  A Vágy Villamosának egyfajta parafrázisa. Nos, úgy látszik, nem ártana többet színházba járni. Ámbár, mint az idézett kritika bizonyítja, a mélyebb irodalmi műveltség nem garancia arra, hogy az illető képes is felfogni, amit lát, nevezetesen azt, hogy  Woody Allen filmjének értékéből semmit nem von le az, hogy az eredeti  történet hangsúlyait átheyezi.

Végjáték (Ender's Game) (mikoris?): Újabb sci-fi, mert ugye ez promontor kedvenc műfaja. A regényt nem olvastam, azt mondják, hogy jó darab. Az biztos, hogy üzletileg sikeres volt, mert sorozat lett belőle. És most film. Ami remélhetőleg nem lesz túl sikeres, mert akkor talán lemondanak a folytatásról. Egy ilyen gyenge, vérszegény, sekélyes filmből, aminek komolyságában még a színészek se hittek, elég egy is. Ben Kingsley és Harrison Ford neve ne tévesszen meg senkit, ők se fognak dicsekedni ezzel a szerepükkel.

Törvényszerű, hogy időnként átkok sújtsanak minket.

De ez a tegnapi nagyon fájt.

Pedig tulajdonképpen meg lehet magyarázni és olyan egetverően nagy meglepetés sem volt.

Az Eb ugyanis eleve nem a magyar férfikézilabda válogatott műfaja, egyszerűen túl sűrű a mezőny és ezt hagyományosan nem bírjuk erőnlétileg.

Megaztán sújtott minket a bibliai hét csapás is:

• Az idei csapatból hiányzott Nagy László, aki méltán a legnagyobb sztár, általában 50 perceket játszik, a védelem oszlopa, garantáltan lő meccsenként 5-6 gólt és kioszt ugyanennyi gólpaszt. Na, hát idén meccsenként 0 gólt lőtt és 0 gólpasszt osztott ki, merthogy sérült volt. Hozzájárulása az Eb szereplésben ezúttal némi értetlenkedésben merült ki.
• Hiányzott Harsányi Gergely, aki nem a csapat kulcsembere, de egy rutinos, megbízható szélső, akiben benne van a gólesély kritikus helyzetekben is.
• Jelen volt Császár Gábor, csak éppen egy szörnyű klubidény után, meccshiánnyal küszködve, hát ez meg is látszott rajta. (Ilyesmivel egyébként a fociválogatott szokott bajlódni, ahol sajna olyan nagy a córesz, hogy aki a lapp másodosztályban játszik egy félidőt egy idényben, az már komoly esélyes a válogatottban. Császár Gábor ugyan egy sztárcsapat tagja, kb. az a szint, mintha lenne egy focistánk mondjuk az Arsenalban, de sajna ott igen keveset játszik mostanság. El lett ez szúrva, kedves Gáborom és ez nemcsak a Te bajod, hanem a válogatotté is, úgyhogy jó lenne valamit lépni...)
• Valami vírusokról regélt a sajtó, ami megintcsak nem segíti az erőnlét karbantartását, mint tudjuk a nátha egy hétig tart, ha nem kezelik, ezt kezeléssel hét napra lehet rövidíteni. Szóval vitaminkoktélok ide vagy oda, a beteg sportolótól nem lehet elvárni ugyanazt a teljesítményt, mint egy egészségestől.
• A magyar válogatott átlövőposzton nem nagyon jeleskedett ezen az Eb-n, az alól többé-kevésbé Ancsin Gábor jelentette a kivételt, aki ugyan nem egy Nagy László, de azért elfogadhatóan szerepelt. Egészen a dánok elleni meccsig, ahol viszont elfogadhatatlanul megsérült, ezért aztán az osztrákok ellen már nem játszhatott. Ezzel kiesett az egyetlen olyan átlövőnk, akiről elhitte az ellenfél védelme, hogy képes átlövésből gólt lőni.
• Több csapás nem jut eszembe, de az öt az majdnem hét, maradjunk ennyiben.

Azaz kiálltunk egy hullafáradt, átlövőmentes csapattal az utolsó meccsre.

Másfelől viszont ellenfelünk az az Ausztria, amelynek játékosállománya elvileg messze gyengébb volt a mienkénél és elvileg kutyakötelességük lett volna ugyanolyan hullafáradtnak lenni, mint mi. Ez egyszeri szurkoló azért azt gondolná, hogy azért ellenük egy dánok-spanyolok ellen betliző átlövősor is mutat azért valamit.

A magam részéről mindezek figyelembevételével egy nyögvenyelős, vért izzadós, viszonylag kis gólkülönbségű győzelmet vártam.

Az első félidőben ez kb. be is jött, két észvesztően fáradt és tompa csapat kb. megyekettő színvonalú ütközetében kb. végig vezettünk két-három góllal. Merhogy mi voltunk a megyekettő, az osztrákok meg a megyehárom.

Most mondhatnánk, hogy a második félidőben megtáltosodott a megyehárom, de szerintem nem ez történt. A megyehárom kb ugyanolyan szarul játszott a második félidőben is. Elméletem szerint az történt, hogy az osztrákok a félidőben lefizették Voldemortot, aki Imperius átkot bocsátott a magyarokra. Azt a hihetetlen balfékeskedést, amit műveltünk, mással nem tudom magyarázni.

Pedig végig reménykedtem, hogy a "money time-ban" azért csak kiizzadjuk magunkból a győzelmet. Hát nem. A money time-ban láttunk egy végképp hülye Mocsai húzást, mert ugye miért gondolja valaki, hogy az utolsó öt percben kell egy tejfelesszájú újonctól várni a csodát? Olyankor dörzsölt rókákat kell beküldeni, akik eleget pihentek, mert korábban játszott helyettük pár percet az a tejfelesszájú is. Persze Vadkerti Attila elvileg dörzsölt róka, aztán mégis kihagyta a maga ordító ziccerét. Amivel nem akarom személy szerint kiemelni a társaságból, mert neki legalább volt értékelhető próbálkozása...

Mondhatnánk, hogy tulajdonképp mindegy. A 8. helyünk be volt biztosítva, a 7. hely elérhetetlen volt, mert a svédek 6 ponttal lettek csoportmegyedikek a másik csoportban. a 6. helyhez (merthogy a helyosztón - a lengyeleket elnézve - tutira kikaptunk volna) meg amúgyis izlandi és dán segítség kellett volna (merthogy afelől sincs sok kétségem, hogy ha nyertünk volna 1-2 góllal, akkor nincs ekkora dán győzelem az utánunk következő meccsen). A jövőre nézve az 5-8 hely között semmi különbség nincs, a következő vb-re selejtezni kell, de kiemeltek leszünk így is.

Igazából két bajom van:

1. Az egyik, hogy sajna ha meccset nézek, akkor szurkolok és ha szurkolok, akkor az ilyen meccsek nagyon rosszul esnek.
2. A másik, hogy az utánnempótlásunkat elnézve pár év múlva ez a szint nem kivétel lesz, hanem szabály.

After Earth (Július eleje): Ezt nem kellett volna. Végtelenül szar...

Szerelem, örökség, portugál (augusztus eleje): Ez viszont egy kifejezetten kedves film, ami ráadásul a könnyed franciás vígjátéki elemek mellett azért ad egy kis ízelítőt mai világunk migrációs és integrációs problémáiból is. Illetve inkább az egyel korábbi időszak migrációs és integrációs problémáiból, amikoris a mediterrán országokból áramlottak a gazdag Franciaországba a bevándorlók. Ez a mostaninál azért némileg könnyebben kezelhető válfaja a problémának, lévén a mindenféle (történelmi, kulturális, bőrszínbeli) különbségek kevésbé jelentősek. Mindenesetre a film finom humorral mutatja be, ahogy a  ZelőkelőMegArisztokratikus őslakosok képmutató módon kihasználják az igyekvő, befogadásra vágyó idegenek szorgalmát. De legyünk optimisták, a film is az: a ZelőkelőMegArisztokratikus őslakosok meglepve tapasztalják, hogy gyerekeik már skrupulusok nélkül vegyülnek a lenézett idegenek gyerekeivel.  Éljen, éljen, heppiend.

Mielőtt éjfélt üt az óra (augusztus 31.): Egy trilógia, aminek az első két részét elszalasztottam. Persze megáll ez a film magában.is, nem kell az előzmények részletes ismerete a megértéshez. Alapvetően egy megállapodott házasság pillanatképét látjuk, amelyben a kapcsolatnak el kell viselnie a sok-sok éves megszokások, megoldatlan - mert megoldhatatlan - problémák, viták terhét, a jól ismert és éppen ezért megunt játszmákat. Úgy túnik, Julie Delpy és Ethan Hawke kapcsolata - ha döccenőkkel is - el fogja viselni. Hogy ennek mi a titka, arra nincs egyértelmű válasz, mint ahogy általában a valódi kapcsolatokban is nehéz megmondani. Akárhogy is, meg kell maradjon valamiféle vonzás és ez a két színész hitelesen be tudja mutatni ezt a problémák közt egyensúlyozó, viszontagságokat  túlélő vonzást. Jó kis kamaradarab, jutalomjáték két jó színésznek.

Elysium (szeptember 5.): A District 9 nekem nagyon bejött, hát ez a film azért már nem annyira. Úgy tűnik megkezdődött a bedarálási folyamat vagy a másik oldalról a tehetség aprópénzre (pontosabban nagy pénzre) váltása. OK, de akkor miért kap mégis egy "like-ot"? Hát félig nosztalgiából, félig meg azért, mert ez a film még nyomokban tehetséget és egyéniséget tartalmaz, ami több, mint amit a legtőbb mai sci-fi elmondhat magáról.

Iron Sky (mikoris?): Persze ha tehetségről és egyéniségről beszélünk, akkor itt van rögtön az Iron Sky. Egy könnyed, de azért remek paródia, ami nemcsak a nácizmusnak mondogat oda, hanem mai világunknak is, benne pl. mindenféle nagyhatalmi arroganciának és politikai képmutatásnak. Kedvenceim az Ensz BT-s viták, de a Fehér Házban játszódó jelenetek (Yes, She Can!) maró gúnya sem sokkal marad el tőlük. Frenetikus, na...

Na nézzük az idei termést, szokás szerint elég féloldalas, áprilisig sűrűn jöttek a meccsek, aztán a nagy semmi egész decemberig.

Ferencváros - Krim Ljubljana 30-26 (női kézilabda BL, február 17.)

(Video: az utolsó tíz perc)

Csalóka.meccs volt ez.

A Fraditól igazából azt se várta el senki, hogy bejusson a BL-ben a legjobb nyolc közé. Azt végképp nem, hogy a középdöntő csoportkör első meccsén idegenben verje az egyik favorit Valcea-t. Ekkor persze mindenki rögtön az elődöntőről kezdett álmodozni (mármint a szurkolók, a szakvezetés ezt sose "igérte", sőt). Aztán jött a második forduló, ahol a Zvezda Zvenyigorodot is megvertük, ezúttal, itthon: az álmodozás fólytatódhatott. Illetve nem egészen, mert az azon a meccsen kidőlt a spanyól légiós átlövő, Pena. Utólag visszatekintve ezzel a sérüléssel dőlt el, hogy a Fradinak nem lesz esélye a négy közé jutni, azonban itt volt még ez a becsapós meccs a 3. fordulóban, ahol a tartalékos Fradi mégiscsak megverte az esélyesebb Ljubljanát.

Ez volt az a meccs, ahol nagyjából megbocsátottam Tomorinak (ezt), ahol Kovacsicz és Szamoránsky olyanokat mutatott, amiket aztán decemberben hiába vártunk tőlük, pedig ha a felét mutatják, akkor ma nem Brazília lenne a világbajnok.

De ez volt az a meccs is, ami a Fradi hattyúdala volt a BL-ben, nemcsak tavaszra nézvést (amikor utána három meccset elvesztettek), hanem sajna az őszi idény tekintetében is, amikor viszont elvárás volt a 8 közé jutás és ezt elég ramaty játékkal elbukták, pedig elvileg Zácsikkal, Penával és Steinbachhal erősödtek...

Magyarország - Románia 2-2 (foci, vb selejtező, március 22.)

(Ha nem látszik, klikkide)

Tipikusan "félig tele, félig üres a pohár" meccs volt. Ha azt nézzük, hogy a románok az elmúlt két évtizedben ötször simán elvertek minket, ehhez képest most játszottunk velük egy olyan meccset, ahol kb. nyolcvan percen keresztül lefociztuk őket a pályáról és a végén ők örülhettek a döntetlennek, akkor félig tele. Az persze már tavasszal is kurvára idegesítő volt, hogy ha 80 percig lefociztuk őket, akkor mi a fene történt az utolsó tíz percben és főleg hogy a francba lehetett azt az ákozott gólt összebénázni a legvégén, amiről persze már akkor is sejthető volt, hogy könnyen okozhatja a kiesésünket. Szóval félig üres.

Persze azóta szétesett Egervári csapata és megalázó vereségekkel emlékeztetett minket arra, hogy a magyarfoci mennyit is ér, szóval most sokan teljesen üres pohárról füstölögnek, de szerintem csak részben van igazuk. Az amszterdami zakón nem tudom, miért kelll "tragédiázni", szerintem az business as usual: ha emlékeim nem csalnak, az elmúlt 5 meccsünk a hollandok ellen mind hasonló nagy verés volt, négynél kevesebbet sose kaptunk, de volt ott 5, 6 és 7 kapott gól is, szóval az, hogy most éppen nyolcat rúgtak, az nem kellett volna, hogy meglepjen senkit, pláne nem azok után, hogy Egervári már a meccs előtt elvesztettette realitásérzékét és megpróbálta győzelemre tüzelni a csapatát, ami kb. olyan volt, mint amikor a II. világháború elején a lengyel lovasság nekirohant a német tankoknak. A bukaresti vereség, illetve leginkább annak módja egyébként ugyanez volt kicsiben, feltüzelt csapat, feltüzelt közvélemény, nagy várakozások, pedig talán szerényebben kellett volna rákészülni arra a meccsre is.

Valahogy ha elér a csapat egy-két jó eredményt, akkor azt mindenki kezdi alapnak venni és ezután "elvárni" ugyanezt, vagy még többet legközelebb. Holott inkább az a valóság, hogy a bukaresti és amszterdami vereség az "alap" és ezt tudja egy jól összerakott csapat szerencsésebb estéin felülmúlni, mint ahogy ez történt márciusban. Csak hát őszre már nem volt jól összerakva a csapat: a mindig is leggyengébb védelem teljesen szétesett és ezen Egervári valószínúleg akkor se tudott volna segíteni, ha egyébként nem veszti el a fonalat.

Viszont azt semmiképp se mondanám, hogy az őszi égéseink teljesen lenullázták volna ennek a meccsnek az értékét, vagy akár a nem sokkal utána elért isztambuli döntetlenét. Ezek a tavaszi meccsek ugyanis azt bizonyították, hogy lehetne egy elfogadható csapatot összerakni a magyar válogatottból, olyat, amelyiknek a meccseire le lehet ülni a tévé elé és ha nem is ad egy el clasico színvonalat, de megüti a szurkolhatósági szintet.

Magyarország - Kazahsztán 2-1 (jégkorong, divízió I. vb, április 17.)

(Ha nem látszik, klikkide)

Ezen ott voltam, tessék elolvasni a beszámolómat!

Magyarország - Olaszország 1-2 (jégkorong, divízió I. vb, április 19.)

(Video: a gólok)

Ezt a meccset viszont a tévé előtt ültem végig, Valahogy előre sejtettem, hogy a "vb-kvótámat" inkább a kazahok ellen kell felhasználnom. Az utódállamok csapatai ellen nekünk viszonylag jól megy, valószínűleg lebecsülnek minket, annyira nem vagyunk rajta a hokitérképen, míg az olaszokban valahol benne van a lustasággal kevert győznitudás, amivel a végén mindig begyötrik nekünk azt a szívszaggató döntő gólt.

Persze a kazahverés után ott motoszkált a remény, hogy na talán most. Az eszem tudta, hogy nem, a szívem hitte, hogy igen, kb így ültem le a tévé elé. A csapat pedig a vereség ellenére maximálisan megérdemelte a szurkolást. Két majdnem egyenrangú csapat küzdelmét láttuk ahol a magyar csapatnak sokkal kisebb szerencsére lett volna szüksége a győzelemhez, mint amennyi szerencséje volt egyébként a kazahok ellen, azonban erre a meccsre a szerencseadagunk elfogyott. Maradt a tudás és a lelkesedés. Ez is sokáig elég volt, a meccs kb. 50 percig döntetlenre állt és ez a játék képe alapján igazságos is volt.Remek meccs volt, hullámzó játék, nagy hajtás, helyzetek mindkét oldalon. Aztán a hajrában az olaszok még rá tudtak tenni egy icipicit, lőttek egy emberelőnyös gólt és ezután mi már nem tudtunk újítani: az utolsó pár percet rutinosan kibekkelték a taljánok.

Ők ezzel továbbjutottak, nekünk maradt a másodosztály.

Alba Volán - Red Bull Salzburg 6-3 (Ebel, december 13.)

(Ha nem látszik, klikkide)

Ezen ott voltam, tessék elolvasni a beszámolómat!

Brazília - Magyarország 33-31 (női kézilabda vb, december 18.)

(Ha nem látszik, klikkide)

Kézilabdában nem túl gyakori a döntetlen, így a nagy tornák kieséses szakaszainak ritka csemegéi a hosszabbításos meccsek. Érdekes módon viszont ezekből a csemegékből mi magyarok viszonylag gyakran részesülünk. A legemlékezetesebb persze a zágrábi katasztrófa volt,, amit jobb lenne elfelejteni, de emellett volt jó pár sikeres hosszabbításunk is, férfivonalon pl. a nagy klasszikus a londoni negyeddöntő Izland ellen, a nőknél nyertünk Eb-döntőt és Eb bronzot is hosszabbításban.

Ezúttal egy vesztes meccset hozott nekünk a sors.

Nehéz besorolni ezt a meccset. Egyfelől nagy klasszikus, kétszeri hosszabbításos thriller, tragikus utolsó percekkel: a lényegében döntő 32. gólt úgy kapjuk, hogy kapufáról Herr hátára pattan a labda és onnan csorog be, jaj ne. Innen már csak egy elszúrt magyar támadás és egy kétségbeesett kitámadás miatt bekapott gól van hátra, hát így.

Másfelől ez a kihagyott lehetőségek bosszantó mérkőzése volt. Egy siralmas első félidő után valahogy feltápászkodott a csapat és a második félidőben átvette a vezetést, többször vezetett két góllal úgy, hogy támadhatott a harmadikért. Ilyenkor aztán az újabb gól helyett egy eladott labda jött és a brazilok felzárkóztak. A rendes játékidő végén döntetlennél mienk volt az utolsó támadás, teljesen elbénáztuk, még kapura se lőttünk belőle. Az első hosszabbításban mi szereztünk vezetést, sőt egy eladott labdából "meccslabdával" mehetett egyedül a kapura Kovacsicz, kétgólos előnyünk lett volna, de ellépte, fél percre rá jött egy magyar kétperc, onnantól viszont mi futhattunk az eredmény után.

Szóval többször a kezünkben volt a meccs és buta hibákat elkövetve szalasztottuk el a lehetőségeinket.

Pedig utólag a brazilok menetelése felértékelte a csapat teljesítményét, a dánokat simán, a szerbeket szoros meccsen, de nálunk könnyebben verték, szóval adódna a szurkolói "vaslogika", ha akkor nyerünk, most "nyilván"  mi lennénk az aranyérmesek. Ez persze baromság, nemcsak a női csapatok híres szeszélyessége folytán, hanem azért is, mert az idei csapatunk meglehetősen lyukas volt (kezdve az edzővel), szóval semmi garancia nincs arra, hogy mi is ugyanolyan lendülettel vettük volna az akadályokat, mint a brazilok tették.

Ezzel együtt, kár ezért a vb-ért. Kihagyott lehetőségnek tűnik így utólag is, hiszen a nagy mumusainkat szépen eltakarították előlünk, nem tudom, mikor lesz megint ilyen szerencsés águnk.

Végezetül:

Boldog, szurkolásban gazdag új évet kívánok!

A karácsony a család és azon belül is leginkább a gyerekek ünnepe, legyen hát itt karácsonyi üdvözlet gyanánt két gyerekrajz, ezúttal a kisebbik lányom által elkövetve.

Az első kép egy klasszikus szavannai jelenet, amelyben egy büszke oroszláncsaládot ismerhetünk meg:

Az ábrázolás hangsúlyos eleme a bajusz és a farokbojt. Figyelemre  méltó a szavannai bozótos illetve a madarak egyszerű ábrázolása. Az alkotó stílusát ismerve, szokatlan és meglepő a nap hiánya. A jelenetet a szürreália irányába tolja a háttérben található fekete objektum, aminek mibenlétét nem árulom el, tessék kitalálni!

A második kép egy szobai csendélet virággal, kakaduval:

A kompozíció négy egyenrangú motivum közt egyensúlyozik . Az első a kalitkában üldögélő kakadu, melynek rabságát egy vidám bohócfigura édesíti meg. A kollázstechnikát is bevető virágcserép a második hangsúlyos elem. A háttér viszont érdekesen ellenpontozza az előtér két "szobai" elemét, hiszen mind a madár, mind az innen nem hiányzó vidám napocska a természetet jelképezi. Végezetül az itt is megtalálható rejtélyes fekete objektum, ami itt még szürreálisabb...

Na jó hagyjuk az idétlen gyerekrajzelemzést, inkább jöjjön a mai poszt leglényegesebb mondata:

Boldog, békés karácsonyt kívánok a blog minden olvasójának!

Ha Jácint-Promontor bloggertalálkozó, akkor az vagy sörkóstolás, vagy hoki. Ezúttal hoki, ráadásul a változatosság kedvéért nem válogatott meccs, hanem Ebel.

Igen, kimentünk a pénteki Winter Classicra.

Nagy poszt nem lesz, csak a benyomásaim gyors felsorolása, meg a fényképek és videók beszúrása:

• Teltház nem volt, sőt sokáig aggasztóan foghíjas volt a nézőtér, de aztán  sokan az utolsó pillanatban csak megérkeztek. Így azért nem maradtunk "szégyenben", de a két oldalsó tribün mindenesetre elég szellős volt.
• Egy jövőbeli budapesti Ebel csapat szempontjából nézve a dolgot, kicsit csalódott vagyok. Tavasszal kb. 8 ezer ember eljött a válogatott vb meccseire, most 4200 nézőt se "bírtunk" kiállítani egy hasonlóan izgalmasnak és színvonalasnak igérkező meccsre. Ráadásul a mostani nézők jelentős számban Fehérvárról érkeztek. Hogy lesz így nézőbázisa egy pesti Ebel csapatnak hétről hétre?
• Aztán Jácint mondja, hogy karácsony előtt a Zemberek elfoglaltak és hát a jegyárak is borsosak, szóval ez még nem jelent semmit. Abban maradunk, hogy ezek a jegyárak biztosan magasak lennének egy sorozathoz, de ettől eltekintve felesleges mélyebb következtetéseket levonni.
• A meccs látványos volt és élvezetes. Meglepő módon a mostanában szokásos Volán szenvedésnek nem sok nyoma volt. szinte végig vezetve, magabiztosan nyert a Fehérvár. Illetve hátul persze voltak bénázások, a második gól pl. a védőmunka hiányosságait mutatta (a kipattanóra nem volt védő, a csatár zavartalanul lőhetett), a harmadik meg kifejezetten bosszantó volt, majd hét percig emberelőnyben játszhatott a csapat, erre ki lő gólt ebből? Persze, hogy a sóbányászok!
• Mondtuk is az utolsó harmad előtt, hogy ha valami, akkor ez az emberhátrányos gól lesz az oka a Volán bukásának. Túl sokszor láttunk már elfáradó és bedarált Volánt a végjátékban, sajna. Ezúttal azonban nem ez volt a forgatóköny, a harmad elején ütünk egy gyors (és mellesleg tanítanivaló) gólt, aztán a harmad közepe táján még egyet. Még mindig lehetne nagy salzburgi hajrá és fehérvári összeomlás, de a máskor félelmetes vörösbikák ma inkább lilatehenek módjára ténferegnek csak a pályán, a vége kedélyes korcsolyázgatás, kellemes szurkolói danolászással körítve. Sose rosszabb Téli Klasszikust!
• Egy téli klassikushoz jól fel kell öltözni, három óra álldogálas a szabad ég alatt alaposan átfagyasztja az embert. Felül jól vizsgázott a szerelésem (kb. két vastag plusszpulcsi volt rajtam a szokásoshoz képest), alul viszont még fejleszteni kell a dolgot, egy pár zokni tutira nem elég és kell egy vastag talpbetét is, a cipőtalp alulról kezd átfagyni. Sapka, sál, kesztyű szintén elengedhetetlen.
• Nem árt vinni energiabombákat se (csoki, müzliszelet), sőt egy termosz forró ital is jól jöhet. Ez persze utólagos bölcsesség, ami sajna nem egy nappal korábban jutott eszembe.
• Persze az expedíciós élelmiszercsomagot pótolhatja a büfé is, azonban sajna a Winter Classic szervezői alulméretezték a kapacitást. Már a bemelegítés alatt is hosszú sorok kígyóztak a büfé előtt és ami még nagyobb baj, iszonyúan lassan haladt a sor. A szünetekben már meg se próbálkoztunk. Reméljük, legközelebb ezt jobban megszervezik.
• Még egy kritikai megjegyzésem van: a műsorvezető egy-két alkalommal a jóízlés határán túl piszkálgatta az osztrákokat. Pl. amikor a legjobb osztrák játékosnak felajánlott jutalmat hirdette ki, akkor bicskanyitogatóan gúnyos hangnemben tette ezt, vagy amikor a "Salzburg-nulla" rigmust skandáltatta a közönséggel. Az egy dolog, hogy mit gondolunk a sógorok viselt dolgairól, az is belefér, ha a közönség "üzen" ezt-azt, de hogy mindezt a "hivatalos" müsor részeként nyomassuk, az szerintem nem elegáns. Nem kéne ezt...

De hogy ne negatívumokkal zárjam a posztot: a gyermekbetegségek ellenére remek hangulatú, szuper esemény volt a pénteki Winter Classic, csodás díszletek közt. Repetát kérünk!

Fotók:

Ha nem látod a képeket, klikkide!

A meccsvégi ünneplés:

Ha nem látod a videót, klikkide!

További videók a meccsről:

• Bemelegítés
• Fehérvári bemelegítés
• Játékvezetők fotózása
• Csapatnévsorok felolvasása
• A fehérváriak bekorcsolyáznak
• A 2. salzburgi gól
• Buli a 2. harmadban
• Buli a 3. harmadban
• A meccs vége

Újra NOSZF, újra Prága, bejáratott időpont, bejáratott szállás, bejáratott villamos a várba és máris ott ülünk a Fekete Ökörben, ahol minden szép és jó...

Péntek, '13

... ülünk a Fekete Ökörben. Iszogatjuk a fekete Kozelt (az ára elérte a 30 koronás "álomhatárt", de amúgy remek, mint mindig), eszegetnénk is valamit, jön a pincér, aki egyébként új darab, de magabiztosan hozza a szokásos morc stílt. Hermelinre, topinkára, tlacsenkára rázza a fejét: csak parek (virsli, némi kolbászos beütéssel) és klobasa van (ez kolbász, komoly kolbászos beütéssel), kérjük-e. Kérünk, egyelőre két adag pareket és két adag klobasat.

Aztán sörözünk tovább, beszélgetünk "ikertársaságunk" (háttérinfó itt) már délután óta ott üldögélő tagjaival, kikérünk egy újabb kör sört. Azt egy icipicit megütközve tapasztaljük, hogy az ikerbanda hamarabb kapja meg a megrendelt kolbászait, holott ők a mi rendelésünk apropóján kaptak kedvet a dologhoz és utánunk rendeltek. De két sör után ezen inkább csak nevetünk, mondván ők korábban jöttek és annyi sört ledöntöttek, hogy ennyi kivételezés jár nekik.

Aztán megérkezik a mi adagunk is, remek, mint mindig, lassan beköszönt a világbéke, amire persze iszunk még egyet (vagy kettőt), sőt még újabb két adag párek is elfogy. A nirvána közeli állapot tízig tart, akkor ugyanis zár a kocsma, ideje szedelődzköni. Jön a pincér, számolgatja magában a strigulákat, mormog magában, majd felírja a cetlink hátára, hogy 1220 korona. Ezen megrökönyödünk, mi kb egy ezrest vártunk. Nézzük a cetlit, nézzük az árlapot, nem értjük, hogy ami az étlapon 47 korona, az miért 79 a cetlinken, a pincér morc kettes fokozatba kapcsol és tört angolsággal (ez önmagában "szentségtörés", pincért én az Ökörben még nem hallottam angolul megszólalni, csak csehül; szerintem ez alkotmánysértő) magyarázza, hogy a mi virslink több volt, mint 150 gramm.

Ezt ismerjük, de eddig az Ökörben nem tapasztaltuk.

Vitatkozni nincs kedvünk, morcosan kiperkálunk 1300 koronát, majd türelmesen megvárjuk, hogy a pincér kiperkálja a visszajárót és távozunk. Otthon megtanulmányozzuk a cetlit, az étlapról vannak fényképeink, kalkulálunk, érvelünk, ellenérvelünk és némi hezitálás után megállapítjuk, hogy az Ökör elvesztette féltve őrzött szűzességét. Ettől rossz kedvünk lesz. Másnap kihagyjuk az Ökröt és vasárnap reggel is csak egy kör sört iszunk meg, a szokásos villásreggeli elmarad.

Számlaelemzés

Nézzük akkor részletesen, mi is történt. Alább látható a klasszikus cseh "kocsmacetli" két oldala a Fekete Ökörből. Balra a fogyasztás, jobbra a végösszeg:

Nézzük a fogyasztást: 4 virsli (parek), 2 kolbász, három sligovica, 1 pilzeni, 15 fekete Kozel.

A Sligovica ára az egyetlen, ami hiányzik, azt az itallapról leshetjük le:

Szóval a Slivovica 40 korona volt, ezzel megvan az összes tétel. Máris eljutunk az 1. vádpontig: a fenti öt tételt összeadva 1119 koronát kapunk, a végösszeg viszont 1220 korona, azaz 101 korona a "ráadás".

De van itt még valami:

Ahogy már említettük, a parek az étlapon 47, a cetlin viszont 79 korona. A kolbász pedig 55 korona helyett 99. Azaz itt összesen 216 koronányi túlszámlázás gyanúja merül fel. Ez lenne a 2. vádpont.

Na, akkor nézzük ezeket sorban.

1. vádpont, avagy osztható-e 101 3-al?

Kérdés tehát, hogyan  lett 1119 koronából  1220 korona?

Erre mondjuk éppenséggel van magyarázat:

Ugyanis három kosárka kenyeret is elmajszoltunk parekezés közben, a kenyér szeletje pedig 3 korona. Ez ugyan nem szerepelt a cetlin, de a 101 korona valószínűleg ez lehetett: mondjuk kosaranként 10 szelet, az 90 korona lenne, a többi "kerekítési hiba".

Azaz az 1. vádpont alól lényegében felmenthetjük a kocsmát: a "kerekítési hiba" és a kenyér hiánya a kocsmacetlin egy ejnye-bejnyével megúszható vétség, annak ellenére is, hogy Promontor mérnöki szépérzékét sérti ez a fajta "nagyvonalúság".

2. vádpont, avagy hány deka lehet egy pár virsli?

Szóval miért is volt a 47 koronás parek 79 korona és az 55 koronás klobasa 99 korona? Hát azért, mert súlyra megy, magyarázta ingerülten a pincér. Súlyra megy, aha. Ősi cseh turistakopasztó módszer. A 47 korona az 15 deka, a mi 1 pár virslink ezek szerint 25 deka volt. Az egy szál - szintén vékonyka - kolbászunk is "súlyos" darab volt, 55 korona helyett 99, azaz 28 deka. Na persze.

Azt azért hozzá kell tenni, hogy jobban is figyelhettünk volna. Az étlapon ki van írva (a "cena dle váhy" azt jelenti, az ár a súly szerint) és a rendelésnél a pincér azonnal felírta a megrendelt tételek árát a cetlire, csak nem figyeltünk fel rá.

Szóval szavunk se lehet és akkor ezek szerint korrekt a számla?

Na igen, de emlékeink szerint a parek és a klobasa a Fekete Ökörben korábban mindig annyi volt a számlán is, mint az étlapon az egységár. Az Ökör - eddig - nem játszotta el ezt a módszert. De vajon jól emlékszünk-e: az emlékezet csalóka lehet. Ha megnézzük pl. ezt a 2011-ben készült képet, akkor láthatjuk, hogy már akkor is súlyra ment a parek. Szóval akár az is lehet, hogy régen is így volt, csak éppen nem vettük észre? Hát, arra nem teszem le a nagyesküt, hogy apróbb eltérés nem volt, de ekkora különbséget az étlapi és a kiszámlázott ár között szerintem észrevettünk volna. Hiszen ilyesmik miatt már felkerült pár hely a feketelistánkra az évek során, erre tehát felfigyeltünk volna.

De hagyjuk a múltat. Kérdés, mennyit nyom egy pár virsli: lehet a 25 deka reális?

Nos, a haverom által készített képen egy itthoni pár frankfurti virsli látható:

lyesmi volt a parekünk is, vékonyka, de hossszú. Nos a képen látható frankfurti 145 grammot nyomott, szemben a prágai párek "hivatalos" 250 grammjával.

Szintén a haverom megjegyzése, hogy manapság egy adott virslifajta sztenderd méretben beszerezhető és egy darab vagy pár súlyának tényleges ingadozása pár százaléknyi lehet csak. Azaz ezeket "súly szerint" számlázni indokolatlan és az átverés melegágya. Le kell mérni egyszer, azt a súlyt rávésni az étlapra, esetleg kis ráhagyással, és máris megvan a fix, átverésmentes ár. Mellesleg nem lepne meg, ha ezért lett volna 150 gramm az árlapon 100 helyett...

Arra is kiváncsi lennék, hogy ez a díjszabás nekünk, külföldieknek szólt csak, vagy mindenkinek ennyiért "mérik" a pareket. Tippem persze van, de ezt valószínűleg sose fogjuk megtudni.

Ítélet a virsliperben

Láttunk már ennél vérlázítóbb csalást. Igazából, ha nagyon akarnánk, meggyőzhetnénk magunkat, hogy tulajdonképp minden rendben volt, lehettek (volna) azok a cseh virslik és kolbászok fajsúlyosabb darabok, mint magyar társaik, az az itthoni mérés nem perdöntő bizonyíték.

Nem is áll szándékunkban casus belinek tekinteni az esetet, kb. huszonöt éve (vagy még régebben) járunk ide, nem volt ilyen esetünk korábban. Amúgy is, túl sok emlék köt ehhez a helyhez: csak magunkkal szúrnánk ki, ha bojkottálnánk őket. Így aztán nyilván vissza fogunk még térni ide.

De azért egy strigulát mi is behúztunk.

Vonatozósdi

Minden rosszban van valami jó. Ezúttal pl. sokkal könnyebb volt társaságunk konzervatívabb tagjait új helyek becserkészéséről megyőzni. Szombati első célpontunk egy régi várólistás hely, a Výtopna. Ez egy étterem a Vencel téren. A sörválaszték semmi különös, az árszint elég magas, mégis mi a fenét kerestünk itt?

Hát a kisvonatot.

A Výtopna ugyanis egy vonatos terepasztallal egybeépített étterem. Az asztalok mellett végigfutó sínpárok ráadásul nemcsak díszként szolgálnak. A szerelvények ugyanis elég nagy teherbírásúak ahhoz, hogy az italrendeléseket kiszállítsák. Időnként tehát el-el húz a könyökúnk mellett egy-egy söröskorsőval vagy éppen fantásüveggel megrakott vagon (sok kisgyerekes család jár ide), amit a magunkfajta turista szájtátva bámul.

Aztán megérkezik a saját rendelésünk, a szerelvény megáll és várja, hogy leemeljük söreinket. Sokat nem vár, ha a hülye turista a sör levagonírozása helyett netán fényképezkedik, akkor a szerelvény gondol egyet és továbbáll. Szóval tessék gyorsan leemelni azokat a korsókat!

Enni amúgy nem érdemes és a sörök árszínvonala is csak egy korsót tesz indokolttá. Jelenleg krusovicei söröket csapolnak, abból a Malvazt javaslom választani.

Nem lesz törzshelyünk, de egyszer érdemes megnézni. A vasút szerelmesei persze repetázhatnak is.

Képek itt:

Pardubická pivnice V Konviktské, izé U Chlupatýho ducha

A Pardubická pivnice 2013-ban került várólistára, a pragaisorozok.hu-n vadásztam. Viszont ők sajna rosszul tudták a nyitvatartást. Szerintük szombaton délben nyit a hely, mi viszont valamikor szombat délután három fele jártunk itt (még a Tigris nyitást is kihagytuk miatta), de zárva találtuk, szombaton csak ötkor nyitott a hely. Addig viszont nem vártunk. Remélhetőleg jövőre sort tudunk rá keríteni.

Így aztán kicsit továbbsétáltunk és rátaláltunk az U Chlupatýho ducha nevű intézményre. Ez egy kicsit steril, csehkaja-inkompatibilis pincehelyiség, lényegében egy pizzéria. Pizzát köszönjük, de Prágában nem fogyasztunk, így csak ittunk, valamelyik vidéki gyár söreit csapolják, de meg nem mondom, melyiket, az itallapjukról meg nem derül ki (ami megintcsak eléggé csehkocsma-inkompatibilis...). Talán Černá Hora. Azért iható darab volt, amúgy... Szóval eléggé a határon mozog a hely, de egy próbát megér, ha éppen erre tévedünk.

Hrom do Police

A másik felfedezésünk szombat esti "zsákmány", a szállásunktól nem messze találtuk. (A Rate Beer-en találtam amúgy: http://www.ratebeer.com/p/hrom-do-police-prague/5153/) A rendőrséghez semmi köze: Polička város (nemrendőrségi) sörfőzdéjének söreit csapolják itt, vagy ötfajtát, barnát, világosat, szüretlent, szűrtet. Hangulatos, "kispolgári" hangulatú hely a szó legjobb értelmében, ahová a környékbeliek járnak beszélgetni. A sörök nem kiemelkedőek, de magabiztosan hozzák a cseh átlagot, azaz garantáltan jól csúsznak. A matjesük pedig fenomenális!

Összességében ennek a kocsmának szavaztuk meg a "Hétvége Nyertese" címet és talán hosszú évek óta az első olyan újonnan kipróbált hely, aminek annyira megfogott a hangulata (meg a matjes) hogy valószínűleg vissza fogunk menni.

Fényképekért klikkide!

Egyebek

Volt kötelező knédli a Bocsokban, "állófogadás" a Tigrisben, pivovarský guláš a velke popovicei gyári sörözőben.

Volt turistáskodás az Óvárosi téren, ahol már kitelepültek a szokásos fabódék a karácsonyi forgataghoz. Volt hatalmas forgósonka nyárson, mindenféle sült izé (mi egy óriás bramborákot vételeztünk), meg mutatványosok is, mi egy óriászappanbuborék-eregetőt bámultunk meg, kiélvezvén a kora XXI. századi hangulatot késő középkori elemekkel vegyítő forgatagot.

Bridzseztünk is esténként, már ha azt bridzsnek lehet nevezni...

Sörtérkép e táj

Végezetül íme a szokásos Prága térkép, frissítve:

Kedvenc prágai sörözőim nagyobb térképen való megjelenítése

Mikor jönne a legjobbkor egy csodaszép szivárvány, ha nem egy unalmas téli hétfő reggelen?

A kép persze nem adja vissza a jelenség szépségét, de dokumentálásra jó:

Egyébként éppen csak látszik (vagy nem), hogy ez bizony dupla szivárvány volt!

Olvasom a Zorigón, miszerint:

Horthy Miklós lovas szobrának Szent Gellért téren történő felállítását követelték a szónokok azon a vasárnapi budapesti demonstráción, amelyet a Jobbik szervezett az egykori kormányzó 1919-es budapesti bevonulásának érvfordulóján.

Szóval megy ezerrel a Jobbik-féle Horthy biznisz. Azt már elmondtam, hogy mit gondolok Horthyról, abból az is pontosan kiderül, pontosan hány szobrorra tartom méltónak a főméltóságosságos úr nagyrabecsült életművét.

Úgyhogy nehezen tudom eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek, amikor a Jobbik egészalakos lovasszobrot követel a gellért térre. De aztán eszembe jut egy olyan szoborterv, ami talán passzolna. Ezt most legmélyebb tisztelettel előterjesztem megfontolásra:

(Az ötlet egyébként innen jött...)

Utazni jó dolog. Megismerni valami újat, rácsodálkozni a világra, feltöltődni új élményekkel.

Persze vannak jó utazások és vannak még jobbak. Olyanok, amikre mindig emlékszünk. Amik miatt imádunk utazni. Amik meghatározzák a gondolkodásunkat, amik nélkül nem lennénk azok, akik vagyunk.

Az egyik ilyen utazásomra 17 éves koromban került sor.

Hárman indultunk el, hogy kb. egy hetet Prágában töltsünk. Ez jó régen volt, az antivilágban. Csóró diákok voltunk, de olcsó volt a vonat (legalábbis a "táboron" belül), és olcsó volt még Prága is. Kalandos volt az út: megtanultuk, hogy a Balkán felől érkező vonatok sokat késnek (260 perc), hogy nem szabad vasárnap érkezni, mert minden zárva van, hogy Prágában előre kell szállást foglalni, meg hogy a pályaudvar padjain nem kényelmes az alvás.

De aztán megoldódtak a dolgok, találtunk egy olcsó kempinget (még ma is megvan, nahát) és nekiindultunk felfedezni a várost. Nem sokat utaztam korábban külföldön (egy szlovákiai iskolai kirándulás és pár bulgáriai nyaralás szerpelt a listán), nem is tudtam, mit várjak Prágától, nem is az én ötletem volt az egész. Nekem addig Budapest volt a város, a mérték.

Egy hét után Prága lett az. Prágából áradt sok minden, ami Budapestből hiányzott. Áradt a középkor: szűk, hangulatos árkádos utcácskák. Mesebeli templomtornyok. Mesebeli híd, mesebeli vár. Orloj. Még Vysehradot is imádtam, pedig ott azért nem sok maradt meg a régmúltból, de ahogy az osztáytársam felolvasta az utikönyvet, aztán mesélt Libušéről (mondákban mindig nagyon jó volt...) meg a Premysl dinasztiáról, oda is oda tudtam képzelni a kora-középkori várat.

De Prága - akkor még - nemcsak egy építészeti rezervátum volt, hanem egy varázslatos hangulatú élő város is. Már akkor is sok volt a turista, de a várost még a helyiek birtokolták. Ahol ma a Károly hídon  (vagy éppen az Óvárosi téren) japán, német és orosz turisták özönlenek és a helyiek csak szuvenírárusok formájában képviseltetik magukat, ott anno esténként helyi fiatalok gitároztak, énekeltek: keveredtek itt a számunkra ismeretlen  cseh népdalok és slágerek a Beatles vagy a Shadows dalaival. Szívesen láttak minket is, ahogy csendesen melléjük telepedtünk és hallgattuk a dalaikat.

Gasztronómiailag/sörileg is nagy felfedezés volt Prága. (Nemigen kérdezték a kocsmákban, hány évesek vagyunk...) A Károly utcában még létezett az U Malvaze. A Vencel téri önkiszolgáló Automat Korunaban keveredtek a cseh kispolgárok és melósok az olcsó sörre, knédlire, párekre, ruszlira és franciasalátára vágyó turistákkal. Az U Fleku már akkor is főleg turistáknak szólt, de a sör még olcsó volt (és félliteres volt a korsó, nem szégyenszemre négydecis, mint manapság). Beültünk a Kehelybe és a Szent Tamásba is, az előbbi azóta tiltott turistakopasztó, az utóbbi megszűnt. Nem emlékszem, hogy az Arany Tigrist, a Kandúrt és az Ökröt felfedeztük-e már ekkor, vagy csak pár évvel később, de a cseh kocsmahangulat így is rabul ejtett.

Volt még Italská Cukrárna a Vodickován, ahová évekig visszajártunk fagylaltkelyheket enni, hogy aztán a drezdai Eiscafék letaszítsák a trónról. Volt csónakázás a Moldván. Volt buszos kirándulás Karlovy Varyba, frenetikus ruszli-sör párossal a buszpályaudvar melletti talponállóban.

Prága (és Csehország) azóta is visszavár, ahogy azt a blog olvasói nagyon jól tudják.

Azt a lányt, aki hármunk közül kitalálta ezt az emlékezetes prágai utat és Libušéről mesélt nekünk, már hiába várja vissza. Ez a poszt az ő emlékének szól.

Ezt a posztsorozatot valamikor tavaly decemberben vagy legkésőbb januárban kellett volna megírni, mondjuk az én meccseim mellé, de akkor nem volt rá időm/kedvem. Most megpróbálom a júniusi nagy sörfesztiválidény, (belga, Főzdefeszt, budavári, cseh), illetve közülük is elsősorban is a Főzdefeszt aprópóján elsütni. Végülis a Főzdefeszt a magyar "sörforradalomról" szól, hát nézzük meg, hogy áll a nemzetközi sörforradalom ügye a világ más tájain.

Következzék tehát egy utibeszámoló sorozat tavalyi utazásaim alapján: "Négy Évszak" a világ és a sörök körül,

Illetve ma a záró tétel, a korábbiakhoz tessék klikkelni: Tavasz, Nyár, Ősz

Tél

Na jó, nem is tél, november volt ez, de az már majdnem tél és különben is ha négy évszak akkor kell tél, nincs mese. Szóval novemberben, amit ezennel tiszteletbeli téli hónapnak nevezünk ki, Brüsszelbe vetett az európai együttműködés szele. Márpedig Belgium sörös Kánaán, ugye.

Kánaánnak Kánaán, de ha Promontornak regeltől estig dolgoznia kell, akkor azért annyira nem az. Kocsmázásról pl. szó se volt, esténként a hotelszobában készültem másnapi megbeszélésekre, prezentációkra, demókra. Szóval pl. a stockholmihoz hasonló kocsmafelderítésekre se időm, se energiám nem volt.

Azért persze nem akarom agyonsajnáltatni magam, hazafele menet mindig beugrottam egy közértbe és beszereztem egy üveg sört, elalvás előtti kóstolás céljából. Ezek általában a jól ismert trappista vonalon mozogtak, megvolt az elengedhetetlen Westmalle Dubbel és a Rochefort 8.

Egy sör lógott ki ebből a sorból, nevezetesen a Duvel Triple Hop. Ez két szempontból is érdekes darab volt. Egyrészt a belga sörök inkább édeskések, ez viszont a határozott komlózás okán kesernyésebb (Na jó, ezaz "édeskésebb" minősítés nyilván túl általános, de én eddig szinte mindig gyengén komlózott darabokba szaladtam bele, pedig pl  a trappista söröket nagyjából már végigkóstoltam, és rajtuk kívül is jó pár belga főzetet...)  Másrészt a Duvel kitalálta, hogy az általábában két fajta komlóval főzőtt alapsöre mellé hozzátesz egy harmadikat, ráadásul ez a harmadik minden évben más lesz. Azaz évjáratosították a sört.

A 2012-es "évjárat" extra komlója a Citra volt. ami - amerikai fajta lévén - markáns keserúséget és mellette gyümölcsös ízeket (főleg citrusokat és egyéb trópusi) gyümölcsöket igért. Szóval valamiféle belga jellegű IPÁra számítottam. Ehhez képest a sör, a pezsgő és a száraz fehérbor fura keverékét kaptam. Leginkább ahhoz a japán söröz hasonlított, ami előre almabornak gondoltam, de ez minden furasága ellenére sokkal érdekesebb volt. Sosem lesz a kedvenc söröm (pl. túl szénsavas) , de nagyon egyedi darab, amit mindenképp érdemes megkóstolni. Illetve érdemes lett volna, mert persze idén már más komlót tesznek bele. Kár, hogy ez nem olyan, mint nálunk az Év Tortája, amit - legalábbis néhány cukrásznál - visszamenőleg is a kínálatban tartanak.

Viszont ezek után elképzelhető, hogy az ideit is megkóstolom, szóval a marketingfogás bejött.

Az utolsó este azért végül lett kis kocsmázás is, a megbeszélések sikeres lezárását megünnepeltük azokkal a szerencsés kollégákkal, akiknek másnap reggelre szólt a repülőjegyük. Zöldfülű turistaként persze hol máshol kötöttünk volna ki, mint a Grand Place-on, a Roy d'Espagne (azaz a Spanyol Királyhoz címzett) fogadóban. Ennek megfelelően kicsit drága volt, de egy alkalommal belefért és egyébként jó hely, tetszett a berendezés és a hangulata is.

Idén azért megpróbálok majd kocsmailag is előre felkészülni.

Addig is egy kép, épp csak mutatóba:

(Klikkide a teljes albumhoz!).

"Biciklizni kezdtem" - nyilatkoztattam ki bő egy éve. Azóta is biciklizem, így itt az ideje egy kis visszatekintésnek, az összegyűlt tapasztalatok megosztásának.

Hol biciklizem?

Továbbra is elsősorban munkába járok. Talán annyi változott, hogy ma már kisebb-nagyobb  kitérőket beiktatok néha, főleg olyankor, ha valamit be akarok szerezni hazafelé menet. A legkomolyabb kitérő egy csepeli kiruccanás volt, ezt előre megterveztem, guglimap és egy remek fényképalbum segítségével. Általában is igaz, hogy ezeknek a kitérőknek nem indulok neki az útvonal megtervezése nélkül.

Útvonalvariációkat egyébként próbálgattam a lakás-munkahely viszonylatában is, ezeket néha útlezárások, néha a kisérletező kedv motiválta. A nagy árvíz idején pl. nem lehetett a Hamzsabégi-Ajnácskő szakaszt használni, ekkor próbáltam ki a Villányi-Diószegi útvonalat, ezt hazafelé azóta is választom egyszer-egyszer (munkába menet viszont nem vált be, a Körtér csak bonyolultan kerülhető meg a Villányi felől). Aztán az augusztusi nagykörúti vágányfelújítás remek alkalom volt az ideiglenesen bebuszsávozott Petőfi híd kipróbálására. Apróbb kisérleteket ezen kívül is végeztem, de az igazság szerint még mindig nagyrészt az eredeileg kinézett útvonalat használom: megszoktam, minden hátulütőjével együtt.

Aztán persze kérdés, a Bubi esedékes bevezetése milyen forgalmi változásokat hoz. A Nagykörútról sokat írtak mindenfelé, de én láttam XI. kerületi terveket is, ott is elég sok változást tervez a BKK. Pl. csomó egyirányú utca lesz megnyitva és új kerékpársáv meg kerékpáros nyom is lesz itt-ott, ha jól emlékszem. Persze kérdés, mi valósul meg ezekből, talán nemsokára meglátjuk.

Statisztika/1: Mennyit bicikliztem?

Nos, erre mindentudó Sports Tracker tudja a választ, ugyanis meglehetősen szorgalmasan mértem a megtett utakat a mobilommal. Az összegyűlt statisztikák szerint 1977 km-t tekertem le egy év alatt (szeptembertől augusztusig):

Hm, mondom magamban, miért nem kétezer?

Aztán belenézve kicsit részletesebben az összegyűjött statisztikákba, látom ám, hogy voltak kimaradt napok..Találtam 17 olyan esetet, amikor délutáni mérés után egy másik délutáni következett (vagy egy reggeli után egy másik reggeli), ezekben az esetekben nyilván kimaradt a retúrmérés, mondjuk lemerült a telefon vagy elszállt a GPS. OK, mondom, ez alkalmanként 7 és fél kilométerrel számolva már 2000 fölé viszi a távot, egészen pontosan 2105 kilométerre. Hurrá!

Persze azért kérdés, hogy a kedves Sports Tracker barátunk mennyire mér pontosan távolságot. Ha megnézem a térképre rajzolt nyomvonalakat, mókás jelenségeket látok:

Átrepülök a Duna felett, keresztülhatolok épületfalakon, kacskaringózok, mint az ökörhugyozás.Szóval jól méri ez a fránya program a megtett út hosszát?

Természetesen nyilván nem, viszont ugyanazt az utat sokszor megméri, az abból kijövő átlag valószínűleg elég pontos. Márpedig ezt az átlagot szépen megmutatja a SportsTracker. Nekem pl. az odaútra 7,5 km, a visszaútra meg 7,6 km. Gyorsan csinálok egy ellenpróbát Google Mapsen, ott ezekre 7,4 és 7,6 adódik, szóval valami kis eltérés van, de nem jelentős.

Összességében tehát kijelenthető, hogy megvan a 2000 kilométeres "álomhatár". Sokkal több meg nem lesz jövöre sem, hacsak nem költözünk el vagy váltok munkahelyet. Egyiket sem tervezem.

Felszerelés

Szemben a Totalcaros Bende Tiborral, aki nagy  - és amúgy tiszteletre méltó - lendülettel és alaposságal veti bele magát a milyen kerékpárt, milyen kiegészítőket, milyen ruházatot kérdéskörbe és jelenleg a harmadik bringáját tervezgeti, hozzá a harmadik lámpával, meg mindenféle egyéb úri huncutsággal, nálam ez kb. úgy működik, hogy akkor veszek valamit, ha már anélkül végképp nem megy és persze bemegyek az első boltba és kiválasztok valami jó olcsó cuccot.

Na ja, én sose voltam rendes hobbista, pl. anno a tükörreflexes fényképezőgémehez is csak 6 év után vettem második obejktívet, azt is csak azért, mert azt gondoltam, az esedékes új funkcióhoz (babafényképezés) az lesz a jó megoldás. Nem sokkal később vettem egy bridge kamerát és azóta is azt nyüstölöm, ennyit az objektívgyüjtögetésről...

Szóval a kerékpárom pl. köszöni, jól van és egyelőre eszem ágában sincs cserélni, pedig tudom, hogy lehetne nála könnyebb, gyorsabb és jobb. Majd ha kezd szétesni, akkor lesz komoly kiválasztási procedúra az utódra, de az még odébb van: kevés jó tulajdonsága van a jelenlegi darabnak, de a tartósság köztük van. Na jó, lámpát azért vettem rá, mert a bicaj tartóssága nem terjedt ki a lámpa vékonyka kis vezetékére, az bizony hamar elszakadt. Helyette jött a Decathlonból egy olcsó USB-vel tölthető, leszedhető lámpapár.

Kesztyűt akkor vettem, amikor - kb. három nap után - rájöttem, hogy a lejtőn menetszélben fázik a kezem. Ekkor minden előtanulmány nélkül bementem egy közeli kerékpáros boltba, kipróbáltam  a három legolcsóbb kesztyűt és megvettem azt, ami a legkényelmesebbnek tűnt. Télire már másik kesztyű kellett (olyan, ami az ujjaimat is védi a lefagyástól), de szerencsére pár éve megpróbálkoztunk  a sífutással, amiből nem lett semmi, de az akkor megvett kesztyű téli bicajozáshoz is tökéletes.

Ezenkívül vettem két hótolcsó hosszúujjú kerékpárospólót, ezeket váltogatom és az évszaktól függően veszek főlé további rétegeket. Most éppen azon morfondírozok, hogy esetleg egy őszi nadrág kéne. Nyáron jók a régi bermudáim, télen jó a sífutáshoz vett  bélelt nadrág, de őszre kéne egy hosszúnadrág, ami azért nem olyan meleg.

Egyéb beszerzéseket egyelőre nem tervezek.

Ámbár egy fejkamerán néha gondolkozom, de ez már a lentebb kitárgyalandó "állatkert" téma kapcsán merült fel bennem.

Statisztika/2: Költségvetési egyenleg

A mennyibe kerül az autó vs. BKV-bicikli az mindig hevesen vitatott kérdés, amit nem óhajtok ezen poszt keretei között megválaszolni. Egyszerűen összevetem azt a költséget, amit a biciklizésre konkrétan fordítottam tavaly, azzal, amit költöttem volna akkor, ha a kerékpár helyett autóval vagy BKV-val közlekedek. Ez nyilván nem egyenértékű azzal, amit több éves átlagban fogok elkölteni, tehát ezen az alapon felesleges vitatni a dolgokat. (Egyáltalán, bármilyen alapon felesleges, mert nem az a lényeg, hogy a másikat kioktassuk, hogy neki mi a jó, hanem az, hogy magunknak kiszámoljuk azt, ami nekünk jó. Az meg úgyis egyedi lesz...)

Naszóval, a bicikli megvolt. Bizonyos ruhadarabok is megvoltak. Vettem első-hátsó lámpát (5e), volt két szervíz (10e), sisak (5e), kesztyű (3e), két trikó (5e), téli sapka sisak alá, (1e), térdvédő (1e), lakat (7e). Adjunk hozzá tartalékot olyasmire, amit elfelejtettem, legyen a végösszeg 40 ezer forint.

Nézzük ugyanezt autóval: 2100 kilométert tekertem. ez nagyjából 4 tankolás (vagy kicsit több) azaz kb. 60 ezer forint (vagy 65). Vagy számolhatok kilométerre vetített fenntartási költséggel, mondjuk legyen 50 forint/km, az akkor 105e. Biciklizni olcsóbb volt.

A BKV-nál nem kilométert, hanem napot kell számolni. 142 napot bicikliztem (ld.. majd a következő statisztikát...), ha ehelyett buszoztam volna, akkor  az 142x2x300 forint, azaz 85200 forint. Vagy lehet úgy számolni, hogy bérletem van (ez 10 havi + 2 kétheti, a szabadságok miatt becsülöm így), de akkor ebből le kell vonni azt az összeget, amit kiadtam az év során jegyre (ez 38720 forint volt, de abból használt a család is, legyen 20 ezer az én részem), így meg 99 ezer forint jön ki. Biciklizni olcsóbb volt.

Állatkert

Vége a háborúnak, mondja egy nemrégi Kerékagy poszt. Egybecseng ezzel Bende Tibor friss megállapítása: "Más közlekedőkkel nem volt összetűzésem az elmúlt fél évben..." Szóval nincs autós-bringás háború, lehet normálisan közlekedni az utakon, bármennyire másképp tűnik a Zinternet egynémely sarkában dúló anyázásokból, legalábbis ezt mondják az okosok.

Nagyrészt egyetértek. A közlekedők túlnyomó többsége teljesen normális, gyakran előzékeny, figyel a többi közlekedőre, beleértve ebbe a bringásokat is. Nem kalandtúra a pesti bicajozás, aki ésszel közlekedik, annak nem lesz baja.

Ugyanakkor azért ne ringassuk magunkat illúziókba. Nincs viszonyítási alapom a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz képest, de ideálisnak nem mondanám a mai helyzetet sem. Egyrészt van azért egy markáns kisebbség, amelyik annak ellenére közlekedik az utakon, hogy erre teljességgel alkalmatlan. Szubjektív alapon nehéz arányokat mondani, de az biztos, hogy hetente egyszer-kétszer-háromszor biztosan látok ilyet. Sokféle vadbarommal lehet találkozni, kezdve a közveszélyes, agresszív idegbetegektől a csak szimplán bunkókig, illetve a szimplán hülyékig.

Lehet mondani, hogy ez már nem biciklis-auitós ellentét, hanem "normál" állapot, hiszen hülyék mindig lesznek, a közlekedés többek közt azért is veszélyes üzem, mert az ilyenektől is óvakodni kell. Ez részben igaz. Az alábbi példák is sokszor az "általános hülyeség" kategóriájába tartoznak, ugyanakkor tagadhatatlanul jelen van és időnként kifejezésre is jut még a nagyonis létező biciklisfóbia is. Vagy éppen - a másik oldalon - a biciklisarrogancia.

Álljon itt tehát néhány példa az első év gyűjtéséből. Ezek között van komoly balesetveszély, de van "csak" bosszantó figyelmetlenség vagy tahóság is. (Valószínűleg lesz néhány megosztó eset is, hoztam pár provokatív példát is...) Vannak szerencsés természetű emberek, akik ezeket fel se veszik, én sajnos nem tartozom közéjük, így terápiás célzattal ezennel kiírom magamból ezeket az eseteket.

Statisztika/3: Hány napot bicikliztem tavaly?

(Ez egyben a minapi rejtvényposzt megfejtése is...)

A már emlegetett Sports Tracker a forrásom itt is, íme, a napszámok havi bontásban:

• Szeptember: 16 (normál üzemmód, lelkesen tekerek)
• Október: 15 (normál üzemmód, lelkesen tekerek)
• November: 12 (alig kevesebb nap, mint október, az idő még elég száraz)
• December: 4 (az idő kb. OK lenne de hónap elején karácsonyi készülődés, a végén meg szabi.)
• Január: 3 (sok hó, tényleg alig lehet tekerni.)
• Február: 8 (kevesebb hó, szárazabb idő)
• Március: 12 (jön a tavasz, egyre többet tekerek)
• Április: 11 (nem tudom, miért csak ennyi...)
• Május: 20 (normál üzemmód, lelkesen tekerek)
• Június: 15 (normál üzemmód, lelkesen tekerek, ami kimarad, az szabi)
• Július: 16 (normál üzemmód, lelkesen tekerek, ami kimarad, az szabi)
• Augusztus: 10 (2 hét szabi)

Ez összesen 142 nap. Nem hangzik soknak a 365-höz képest, elsőre egész csalódott vagyok.

De aztán persze rájövök, hogy mivel csak munkábajáráshoz használom a bicajt, hát a munkanapok számához kell viszonyítani, az meg csak 251. Hát ahhoz képest sem olyan sok, nézzük tovább. Van kb. 5 hét szabim, voltam legalább egy hetet beteg, az minusz 30 nap, Voltam két hivatalos úton, az további két hét, 211 napnál tartunk.

Azaz abból a kb. 211 napból, amikor bementem a munkahelyemre, 142-n tekertem, ha minden igaz.

Nézzük, hogy jön össze az a 69 nap, amikor nem. Ezeket már nem tudom ilyen pontosan össszeszámolni, de a legjelentősebb tétel nyilvánvalóan a tél. A három téli hónapban letekert 15 nap akkor is nagyon kevés, ha hozzáadom a két hetes karácsonyi szabimat, ekkor is marad kb. 35 nap, amikor nem vállaltam be a bringázást.

A tél tehát egy komoly korlátozó tényező, de az látszik, hogy a hideg önmagában nem riasztott el. Egy korábbi sífutással kapcsolatos kisérletünkből adódóan a téli ruházat (sífutókesztyű és bélelt nadrág) lényegében adott volt, azt csak egy vékony, sisak alá beférő sapkával kellett kiegészítenem. Fagyos, de száraz téli napokon gond nélkül elindultam. Hóban, ónos esőben, latyakos időben viszont nem és azért ilyen napokból akadt bőven az idei télen.

Marad még kb. 35 hiányzó nap. Ezeket viszont nem időjárási, hanem egyéb okok magyaráznak, pl. esti kocsmázások, mozi, gyerekelhozatal, vásárlás, ügyintézés. Sok kicsi sokra megy.

Bakkecskék

Na, kezdjük néhány kerékpáros esettel:

• Állok magányosan kora reggel (forgalom nulla) a rakparti bicikliúton a lámpánál. Feltűnik szemből egy biciklis csaj, jön át a zebrán rendületlenül, majd mérgesen rám szól, hogy ne álljam el az útját. Merthogy a keskeny sáv közepén vagyok, nem fér el. Mondjuk elfér, de valóban szűken, lassítania kell. Felháborító, tényleg. Csak éppen azt nem fogja fel, hogy ha ő nem a piroson jönne át, akkor ez nem lenne gond. De ez nem számít, szerinte én vagyok a bunkó. (Mindenesetre azóta figyelek arra, hogy elég hely maradjon a pirosozó hölgyeknek és uraknak is...)
• Van fordított példám is: állunk a bicikliúton a piros lámpánál, előttem két bicajos. Zöldre vált a lámpa, megindulunk. Átérnek a zebrán, az első lehajt a bicikliútról balra és megáll (ott is zebra és piros lámpa van). A második simán mellé férne, de ehelyett megáll a bicikliút közepén, egy kicsit még el is kanyarodik, így ferdén teljesen elállja az utamat. Én kényszerűen lefékezem, majdnem állok az úttesten - ahol ugye mindjárt pirosra vált a lámpám - és szólok, hogy vigyázat, haladnék. A balfék srácot felháborítja a figyelmeztetés, mutogat és beszól. Az, hogy ő állt meg az út közepén és elállja az utamat, az nem zavarja.
• Bringaút, középen szépen felfestett elválasztóval. jobbra tarts van. Lenne. De nincs, mert szemből két kerékpáros érkezik és a hátulsót (egy agyatlan némbert) nem zavarja, hogy szembejövök (sárga mellényben, nappal is bekapcsolt lámpával járok, tehát csak a vak nem lát), ő kielőz. Kényelmesen, mert amúgy itt nem a "villámgyorsan cikázom a csigák közt" stíl képviselőjéről van szó, ez egy lassú, öntudatos, méltóságteljes előzés. A szembejövő majd megáll, vagy letér a fűbe, vagy esetleg elpárolog, nem számít. Az, hogy ő lassítson és félbeszakítsa az előzést, az szóba se kerül. Én az ütközést elkerülendő fékezek, lehülyézem hangosan, magamban meg sajnálom, hogy nincs a biciklim elején egy vágósarkantyú...
• "Kedvenc" kereszteződésem a Bertalan Lajos utca és a Műegyetem rakpart kereszteződése, itt a járdán vezetett gyalogos- és bicikliút (a bringagyalog) az egyik oldalról a másik oldalra vált, két lámpás zebrán keresztül, amelyeken nincs felfestve kerékpáros átkelés, ugyan minek. A szabályozás nívójához méltó az itt közlekedő kerékpárosok viselkedése, a pirosozás alap. Ebből persze vannak konfliktusok: néhányan - köztük én is - hazafele menet Szabadság híd felől a Bertalan Lajos felé kanyarodnak és a kereszteződésben már az úttesten haladnak. Azonban rendszeresen lassítaniuk kell azon kerékpárosok miatt, akik a Bertalan Lajost keresztező zebrán átpirosoznak, akár azért, hogy elérjék a Múegyetem rakpartot keresztező zebra zöldjét, akár azért, mert ha már azon a bizonyos zöldön lendületet vettek, akkor ugyebár mennyivel kényelmesebb egy svunggal továbbkanyarodni, az a piros meg csak dísznek van.
• Infopark környéke, egyenrangú útkereszteződés. A sarkon tőlem balra kisbusz szabálytalanul parkol, blokkolja  a kilátást.. Lassítok, nézek jobbra, onnan semmi, balra nem látok a kisbusztól, óvatosan gurulok. Jól teszem, mert balról száguldó biciklis érkezik, aki hangos "jaj" kiáltással reagálja le felbukkanásomat. Esélye nincs megállni, de baleset nincs, mert én viszont azonnal megállok. Remélem tanult a srác az esetből.

Statisztika/4: Útvonalfajták, zebrák, lámpák

Jövet-menet az alábbi útvonalfajtákat használom:

úttest	7615 m	51,6%
bringasáv	1750 m	11,9%
bringaút	400 m	2,7%
bringagyalog	3565 m	24,2%
járda	1000m	6,8%
ösvény	270 m	1,8%
játszótér	150 m	1,0%

Jövet-menet az alábbi lámpa- illetve zebramennyiséget kell leküzdenem:

• 7 lámpa
• 3 biciklis lámpa
• 4 biciklis átkelő
• 8 lámpás zebra biciklis átkelővel,
• 3 lámpás zebra
• 2 zebra

Igazából az lenne egy érdekes statisztika, hogy átlagosan hány lámpánál kapok zöldet és hánynál pirosat, ezt talán majd jövőre "kimérem"...

Varacskos disznók

Nézzünk autós eseteket:

• Vészvillogó autós álldogál a Bogdánffy úti bringasávon. Előfordul az ilyen, a konkrét eset azért emlékezetes, mert tizenöt méterrel előtte ott van kb. háromautónyi üres parkolóhely. Azóta sem tudom, miért nem felelt meg a kényes ízlésének...
• Az első év "fődíját" az a vadállat érdemelte ki, aki eszeveszett tempóban gyorsított rám a Budaörsin, annak ellenére, hogy messziről látta (illetve a fene tudja, fogalmazzunk úgy, hogy látnia kellett volna), hogy tolom át a bicajt a zebrán. Bőven féktávon túl volt, amikor leléptem, sőt, még akkor is, amikor a sávjába értem. Ha nem egy gyorsulási versenyre készült volna éppen, akkor nem lett volna semmi gond. Tulajdonképpen így se lett, de ez nem rajta múlt: amikor láttam, hogy olyan eszeveszettül gyorsít, hogy ebből baj lehet, a "szégyen a futás, de hasznos" elv alapján gyorsan felspuriztam a járdára. Addigra ő is észbe kapott (bár észről az esetében nem nagyon beszélhetünk) és beletaposott a fékbe. Ha még ott vagyok, késő lett volna, mert kb. 5-6 méterrel a zebra után sikerült csak megállnia.Ez egy közveszélyes őrült volt, akitől minimum örökre el kellene venni a jogsit.
• A fenti vadállat párja nem annyira veszélyes, mint inkább pofátlan. Ugyanott kelek át, ő ugyan közelebb van, de jóval lassabban jön, bőven átférek, gondolom. Ő viszont a lassítás helyett változatlan sebességgel továbbhalad és közben átvált a belső sávba, hogy majd ott "kikerül". Persze én is arra haladok. Haladnék, de nem erőltetem a dolgot (nem szoktam, az előző esetben is azért indultam el, mert olyan messzire volt az a vadbarom, hogy meg se fordult a fejemben, hogy bármi gond lenne), megállok és megvárom, míg méltóságteljesen elhalad előttem. Simán megállhatott volna.

Statisztika/5: Időeredmények

A SportsTracker szerint munkába menet 27:47 perc, hazafelé menet pedig 35:34 perc az átlagos teljesítményem. Ezek garázstól garázsig értendő idők, nincs benne otthon a kerékpár kitolása a tárolóból )illetve betolása esténként), a munkahelyi garázsban a ki- és belakatolás, a beöltözés és az egyéb apróságok. Ezek kb. 10 percet adnak hozzá a fenti időeredményekhez.

Az én szubjektív érzésem szerint a 27:47 kicsit rossszabb, mint a valóságos átlagom, a 35:34 nagyjából stimmel. Persze minek jövök a szubjektív érzéseimmel, ha a gép mér, azon nincs vita, nemde? Márpedig van, felfelé torzítanak pl. olyan esetek, amikor leesett a lánc (volt egy ilyen időszak, amikor ez rendszeres volt, egy racsnicsere után ez a jelenség szerencsére nagyjából megszűnt...) vagy amikor megállok egy boltban vásárolni, lefelé meg az olyanok, amikor Sports Trackert úgy állítottam be, hogy álló, illetve illetve nagyon lassan haladó kerékpár esetén ne mérje az időt, ilyenkpr a tényleges menetidőnél 4-5 perccel rövidebb eredmények jöttek ki (kb. egy hónapig használtam ezt a beállítást).

Ennek megfelelően se a reggeli útvonal minimuma-maximuma (21:35 illetve 36:32), se a délutánié (28:51 ill. 41:52) nem igazán valós érték. Reggel valóságban jó érték a 25 perc alatti beérkezés és kiváló a 24 körüli. Délután jó a 35 körüli és kiváló 34 alatt. Ezzel szemben 28 illetve 38 perc felett pedig csak akkor végzek, ha valami közbejön, megállok egy benzinkútnál kereket fújni, leesik a lánc, ilyesmi.

Rinocéroszok

Végezetül pár buszos megoldás:.

• Tekerek a Budafoki úton a Karinthy fele, a piros lámpánál áll az autósor, legelől egy csuklós busz. Simán elférek mellettük jobbról, szépen gurulok is előre. Kb. a busz csuklójáig érek el, amikor a buszsofőr elfordítja jobbra a busz első kerekét és a busz orrát kihűzza jobbra. Így már nem tudok előre csorogni. Nyilván ez a cél, nehogy már előre tudjak menni. Gondolom az a "fenyegetés" zavarja a buszdsofőrt, hogy esetleg előtte fogok tekerni és lelassítom. Én viszont elkanyarodnék jobbra a Karinthyn. Egyébként is, a piros lámpánál szabályosan előre lehet gurulni, bunkőságnak érzem, ha valaki ezt akarja megakadályozni.
• Tekerek a Lónyai utcán a Kálvin tér felé. Utolér a busz nagyjából az Erkel utca magasságában és elkezd "nyomni", nagyjából egy méterrel mögöttem jön, bőgeti a motort. A Lónyai nem túl széles utca, szerintem nincs elég helye a busznak előzni, nem értem mit akar. Kb. száz méterre van a megállója, újabb ötven méterre a Kálvin téri lámpa, ami már látszik, hogy piros. De ez nem számít, a buszsofőr nyomul. A lámpánál mindketten megállunk én balra fogok menni, ő jobbra, de nem állja meg, hogy kiszóljon, hogy miért tartom fel, miért nem húzodok le jobbra. Mondom, hogy biztonságos oldaltávolság kell a parkoló autóktól, tőle is, meg hogy egyébként sem értem, hova előzne, amikor itt állunk a piros lámpámál mindketten. De az érvek nem számítanak, én egy nyamvadt bicilis vagyok, aki feltartja őfőméltóságát. Az, hogy ő nem tart követési távolságot és veszélyeztet, az nem számít.

A következő rész tartalmából...

Promontor második biciklis évada izgalmasan indul.

Hősünk "tartós" biciklije egy késő szeptemberi hétfőn megadja magát az anyagfáradás törvényének: eltörik a hajtókarja. Mindez a kiskörúti biciklisávon történik, ami viszonylagos szerencse, mert jó pár másodperbe belekerül, míg hősünk újra uralni tudja a veszélyesen impolygó kerékpárt és le tud fékezni.

A közelben van egy szervíz, ahol azonban közlik, hogy ilyen hajtókarjuk nincs, rendelni kell, legalább egy hét, míg megjön.

Némi hezitálás után a bicikli beletörődően ottmarad, hősünk pedig reményvesztetten ül a buszon és azon kesereg, hogy ha nem készül el időben, akkor nem lesz esély összegyűjteni a kellő számú biciklisnapot az aktuális BAM kampányban...

(Figyelem, a poszt szövege frissült....)

Promontor két kedvenc témáját kombinálja az alábbi villámposzt: a sört és a kekeckedést.

Történt, hogy Jácint egy lehetséges jövőbeli bloggertalálkozónk kapcsán megemlítette, hogy látott a Kuponvilágon egy sörkupon hirdetést az Kopaszi Gáton szerveződő budapesti Októberfestre, nézzem meg, hogy szerintem megfelelne-e nekünk. Megnéztem:

(Igen, déjà vu poszt következik, először nem is akartam foglalkozni a témával, de aztán a 2.0-ás hirdetésváltozat meggyőzőtt. Ez az eset magasabb homárfaktorú, mint amikért a PremiumPivo-t és a BónuszBrigádot ekéztem, úgy fair, ha a KuponVilág & Co is megkapja a kitüntetett figyelmet...)

• Az Oktoberfest Budapest 2013. október 11-12-13. (péntek-szombat-vasárnap) kerül megrendezésre a Kopaszi Gáton
• Az ajánlat:
• 10 korsó (0,4L) sör + 1 db üveg korsó (0,4L), melyet emlékként hazavihetünk!
• Világos, barna vagy szüretlen söröket kóstolhatunk tetszőlegesen. A kupont "sör füzetre" váltják be, amely 10 db perforált sörkupont fog tartalmazni. Ezeket kell átadnunk a sörcsapolóknak.
• A 10 korsó sört akár 10-en, barátainkkal közösen is elfogyaszthatjuk, viszont csak 1 db üveg korsó jár 1 db kupon mellé
• A programok:
• Hazai kézműves és nemzetközi sörök
• Termelői és kézműves piac
• Színpad, ahol sváb, bajor, fesztiválhoz illő zene fog szólni
• Magyar és bajor specialitások
• stb.

Fontos tudnivalók

• Előzetes beváltás szükséges! Nevünket és kuponkódunkat az alábbi e-mail címre kell elküldenünk: info@gastrofestival.eu
• A sörfüzetet a fesztiválon, a Kupon Világos sörstandnál tudjuk átvenni a kinyomtatott kuponunkért cserébe
• Az üvegkorsónkat egy bontatlan sörfüzet bemutatásával kapjuk meg

Jól hangzik, nem? 10 korsó sör, 400 forint darabja tetszőlegesen kiválasztva a "hazai kézműves és nemzetközi sörök" széles választékából... Vagy nem?

Olvassuk csak figyelmesen: "Világos, barna vagy szüretlen söröket kóstolhatunk tetszőlegesen." Ezek a megnevezések sörtípusokat jelölnek, de azért léteznek olyan sörök, amelyek nem férnek bele ezekbe a kategóriákba, pl. félbarna, vörös, illetve ha már itt tartunk, elkezdek morfondírozni azon, hogy mennyiben világos egy IPA vagy egy belga kolostori sör. Éppenséggel lehetnek világosak, de gyanítom, hogy ezeket a specialitásokat a forgalmazóik nem szívesen adnák 400 forintért.

Átolvasom mégegyszer a szöveget és egyre gyanúsabb, hogy itt a kupon beválthatósága korlátozott lesz, csak ezt a tényt a hirdető el akarja kenni. Akkor viszont rá kell kérdezni, hogy ténylegesen hányféle sörre váltható be a csodakupon!

Rákérdezni a Kuponvilág oldalán nem lehet, de ott a link az Oktoberfest Budapest Official facebook oldalára, majd ott. Sőt, rá se kell kérdezni, mások már megtették (kiemelés tőlem):

- Egy gyors kérdés egy tudatlantól: minden sör egy kupon lesz?

- ...A kuponokat a Kuponvilág standjánál lehet beváltani kiváló hazai kézműves sörökre!3 fajta sör lesz itt kostólható, egy kézműves világos, szüretlen, és barna! Akik szélesebb választékra vágynak, azok teljes áron kóstolhatnak meg több, mint 100 fajta hazai és nemzetközi sörcsodát kiállítóink standjainál. Tehát a Kuponvilág 3 akciós sört kínál, ráadásul egy ajándék korsóval. Ideális szerintünk a csomag olyanoknak, akik jobb áron többet akarnak inni, szeretnének egy ajándékot magukkal hazavinni, vagy nagyobb társaságoknak is. Kérem jelezzék , írják meg nekünk üzenetben, hogy mi volt félreérthető az ajánlatban, és ezt azonnal továbbítjuk partnerünknek, a Kuponvilágnak! Várjuk Önöket sok szeretettel a Fesztiválon! Üdvözlettel: Az Oktoberfest Budapest Csapata!

Aha. Szóval ez egy tipikus példája a mesteri módon megfogalmazott félrevezető reklámnak. Minden mondata igaz, lehetetlen belekötni, de van kétfajta értelmezése. Az egyik, amit sugall, hogy sokan megvegyék, de nem igaz. A másik amit elrejteni próbál, mert  így már egyáltalán nem olyan kedvező a leányzó fekvése. De ha valaki rákérdez, netán reklamál, akkor hirtelen kiderül, hogy az utóbbi a helyes értelmezés, a másik az csak valami félreértés vagy figyelmetlen olvasás következménye lehet.

Az Oktoberfest Budapest egyébként olyan nagyon nem sietett továbbítani a kifogásokat a Kuponvilághoz, de miután újabb kritikai megjegyzéseket kaptak, ezt végül megtették. Így kedd délelőtt a megjelent a hírdetés 2.0 változata is (pirossal a változások):

• Az Oktoberfest Budapest 2013. október 11-12-13. (péntek-szombat-vasárnap) kerül megrendezésre a Kopaszi Gáton
• A kuponos vásárlóknak külön sört is főzetnek. A nedűk a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének egyik kiváló tagjánál, a Fenyves Sörházban, Zsombón készülnek frissen, a fesztiválra, tartósítószerek nélkül. 3 típusú sör lesz itt kostólható: Két világos, Haefen, szűrt és szűretlen lager típusú sör, és egy vörös, ír típusú sör
• Az ajánlat:
• 10 korsó (0,4L) sör + 1 db üveg korsó (0,4L), melyet emlékként hazavihetünk!
• Világos, barna vagy szüretlen söröket kóstolhatunk tetszőlegesen. A kupont "sör füzetre" váltják be, amely 10 db perforált sörkupont fog tartalmazni. Ezeket kell átadnunk a sörcsapolóknak.
• A 10 korsó sört akár 10-en, barátainkkal közösen is elfogyaszthatjuk, viszont csak 1 db üveg korsó jár 1 db kupon mellé
• A programok:
• Hazai kézműves és nemzetközi sörök
• Termelői és kézműves piac
• Színpad, ahol sváb, bajor, fesztiválhoz illő zene fog szólni
• Magyar és bajor specialitások
• stb.

...

"Kijavították", de persze ettől semmi nem lett jobb, sőt. Az első hozzáadott mondat rögtön ez: "A kuponos vásárlóknak külön sört is főzetnek." A csalijelentés itt is megvan, hiszen az "is" szócska azt sugallja, hogy a kuponosok a többi sör mellett választhatják a külön nekik főzőtt három sört is. Kár, hogy ez a szervezők által elmondottak alapján egyáltalán nem így van. Láthatólag a cél továbbra is a csábító hirdetésszöveg fenntartása. Még akkor is, ha ez így átverés.

A facebookon egyébként valaki beidézett egy Sörbúvár posztot amely szerint ezek a sörök Zsombón 170 illetve 200 forintos áron csapolódnak: azaz - így a burkolt kritika - nem olyan nagy durranás ezeket 400 forintért adni. Ezzel a kritikával nem értek egyet, szerintem nem jogos egy dél-alföldi kis falu árait összevetni egy pesti sörfesztivállal. Az más kérdés, mennyire hihető az oktoberfestesek azon válasza, miszerint a Fenyvesnek nem ugyanazokat a söreit hozzák Pestre, mint amit Zsombón csapolnak...

Ha már szóba kerültek, a Fenyves Sörház söreit amúgy nem kóstoltam még, de valószínűleg hozzák a magyar kisüzemi főzdék korrekt átlagát: egyszer voltak Főzdefeszten, a reklámban ír vörösnek nevezett (valójában valószínűleg egy félbarna lager lehet) sörükről pedig olvastam dicséretet. Szóval csodát nem kell várni tőlük, de valószínűleg jobban járnak ezekkel a kuponosok, mintha mondjuk az Oktoberfesten szintén jelenlévő ER-PÉ Serfőző Bt. - hm, hogy is mondjam finoman - vegyes fogadtatású söreit kapnák...

Hogy miért jó az ilyen átverős reklám, nem értem. Sosem értettem, szerintem ez hosszútávon inkább visszaüt.

Aki - hozzám hasonlóan - figyelmesen olvassa a hirdetést és rájön-rákérdez a trükkre, abban is az marad meg, hogy "át akartak vágni". Aki nem olvassa elég figyelmesen és netán abban a hitben vásárol, hogy sokféle sört kaphat a kuponjaiért (kiváncsi vagyok, az eddigi 400+ vásárlóból hányan ilyenek) az a helyszínen fog rájönni az átverésre és valószínűleg még mérgesebb lesz.

Hogy is mondja a szlogen? München messze van. Nemcsak földrajzilag, hanem színvonalban is...

Rendkívüli Sajtóközlemény

Kiadva 2013. szeptember 26. du. 6-kor:

Örömmel tudatjuk, hogy megjelent a hirdetés 3.0-ás változata is.

A PromontorBlog Homárügyi Főosztályának Sörkupon Albizottsága megvizsgálta az új szövegváltozatot és örömmel tapasztalta, hogy annak Félreinformálási Együtthatója a riasztási köszöbérték alá sülyedt, azaz a szöveg jelenlegi formájában megfelel a PBH-65-0001 szabvány vevőtájékoztatási előírásainak.

Az új változat alábbi kulcsmondatainak sikerült elérni ezt a világraszóló sikert::

• A kuponos vásárlóknak külön sört is főzetnek.
• A sörfüzetet kizárólag a központi Kupon Világos standnál lehet sörre váltani!
  

Örömteli, hogy a hirdetés 24 órával a lejárta előtt végre korrektül tájékoztatja a potenciális vásárlókat.

A mozinál "bevált" (vagy nem), próbálkozzunk meg az időhiányos posztolás újabb változatával, a kirándulásnaplóval. Terítéken az első féléves kiruccanásaink. Némelyik igazi rejtett kincs.

Nógrádi bóklászások

(Rónafalu, Salgótarján, Fülek: III. 28 - IV. 1)

Ez egy hosszabb lélegzetű túra volt. A szállásunk Rónafalun volt, ebben a festői fekvésű kis faluban a Medves fennsík peremén. Innen több kirándulást terveztünk, egyet pl. a szomszédos Salgó várhoz, na ezekből nem lett semmi, mert Nagy Húsvéti Hóesés jó alaposan elvágta a falut a külvilágtól, egy napra legalábbis. Ettől függetlenül remekül éreztük magunkat Rónafalun, amit nem kis részben házigazdánk (a Hollófészek vendégház tulajdonosa) vendégszeretetének és remek főztjének köszönhettünk. Egy nap után azért kiszabadultunk a hó fogságából és az íly módon a tervezettnél szűkebbre szabott programba egy füleki és egy salgótarjáni kirándulást tudtunk belepasszintani.

Salgótarjánban a - számomra egy gyerekkori osztálykirándulásról egyébként is nagyon emlékezetes - Bányamúzeum  volt a látogatás fénypontja, ezt mindenkinek ajánlom, annak ellenére, hogy felemás érzésekkel veszi tudomásul az ember azt, hogy mennyi iparág ment Magyarországon sűlyesztőbe  az elmúlt évtizedekben. Pedig az ezáltal vélhetően tönkrement számos családi sorsnak végképp nem volt nyoma a múzeumban.

A füleki várat a kilencvenes években láttam először, akkoriban elég elhanyagoltnak tűnt. Ehhez képest  örömmel tapasztaltam, hogy azóta a Bebek bástyában egy remek kis kiállítást rendeztek be, ahol egy nagyon kedves, informatív magyar nyelvű vezetést kaptunk. Kár, hogy a várat teljes egészében nem tudtuk bejárni, részben időhiány, részben a csúszós hó miatt.

A város maga egy kellemes, hangulatos felvidéki kisváros, a kilencvenes évekbeli emlékeimhez képest határozottan élettel telibb arcát mutatta ezúttal, bár az utak állapota helyenként az "erdélyi minőséget" is alulmúlja, szóval itt a szlovák gazdasági csoda egyelőre még nem tette tiszteletét. Persze az is lehet, hogy Fülek benevezett a Ki Tud Több  Európai Történelmi Kátyút Megőrizni versenybe...

Akárhogy is, nógrádi kiruccanásunk túl rövidre sikeredett, lesz tehát ok visszatérni ide, valószínűleg megint a Hóllófészekbe, amit ezúton is melegen ajánlok mindenkinek!

Ócsa nem ócska

(IV. 13.)

Ez egy félnapos kiruccanás volt. Ócsán nemcsak elhíresült lakópark van, hanem pl. egy nagyon szép román stílusú templom, mellette pedig egy piciny, de érdekes faluház, ahol annak ellenére nagyon élveztük az ízes vezetést, hogy éppen felújítás alatt állt, így nem tudtunk mindent megnézni.

A közelben több tanösvény található, mi ezek közül a Selyem-rétit választottuk szúrópróbaszerűen. A főútról balra kell letérni, de elsőre eltévesztettük, a kis fatábla egyáltalán nem feltűnő, mindenesetre bejelöltem a Google Maps-en, (a hozzánk hasonlóan) gyengébbek kedvéért.

Ide érdemes egyébként vízálló bakancsot vinni, nekünk több helyen kellett nagy tócsákat és sárfoltokat kerülgetni. Ez persze "akadály" felkiáltással imádták a kölykök. Jutalmul a sikeres akadályversenyért, a Selyem réten egy apró béka várt ránk, ezt is imádták.

Vár Csákvár

(V. 1.)

Ez egy egynapos kirándujás volt, az ócsaihoz hasonló tervvel, azaz az elején rövid műzeumlátogatással, utána meg egy erdei sétával, itt is egy tanösvény mentén. A tervek icipicit félresiklottak, a Geszner-ház zárva volt, így csak a mellette csordogáló Császár-patakból duzzasztott tavacskát tudtuk körbejárni. A következő programpont a közelben található Haraszt-hegyi Tanösvény megtekintése volt, itt is csak félsikerrel jártunk, szégyenszemre eltévedtünk, így a hát tájékoztató táblából kb. hármat találtunk csak meg. Ezzel szemben két gyíkot is találtunk, a gyerekeket ez a tény bőven kárpótolta, én meg levontam a tanulságot, hogy legközelebb alaposabban fel kell készülni, ha Csákvárra jövünk, ahol egyébként van pár más látnivaló is.

Továbbá feltétlenül meglátogatandó a csákvári Csuta cukrászda is!

Veszprém

(V. 18-20.)

Ez megint egy hosszabb lélegzetű túra volt, három kellemes éjszakát töltöttünk a hotelben. Ez két teljes és két félnapot jelentett Veszprémben. Ebből egyet lefoglalt az obligát állatkerti vizit (Az állatkertet egyébként szépen fejlesztik és bővítik, csak így tovább!). Az alábbi fotóalbum viszont a maradékról szól, a belvárosi sétáinkról. amelyek ezúttal viszonylag alaposak voltak.

Volt egy elfelejtett rejtvényposztom, próbálkozzunk meg vele másodszor, frissítve az adatokat:

• Szeptember: 16
• Október: 15
• November: 12
• December: 4
• Január: 3
• Február: 8
• Március: 12
• Április: 11
• Május: 20
• Június: 15
• Július: 16
• Augusztus: 10

A kérdés: mit jelentenek ezek a számok?

Frissítés 2013 október 2-án: Paulus Velocipedus - Egy év múlva