Miért pont egy ilyen baljóslatú napon kell nekünk túzvédemet oktatni?

Sokan azt mondják, jó hogy a törökök győztek Bukarestben, mert így megmaradt az esély a pótselejtezőre.

Szerintem viszont rossz, mondom miért:

• Mi simán kikapunk a hollandoktól, Andorra ellen nyerünk, 17 pont.
• Románok nyernek az észtek és Andorra ellen is. 19 pont, azaz dehogy lesz nekünk pótselejtező.
• Törökök nyernek az észtek ellen. Aztán Isztambulban fogadják Hollandiát és - szemben velünk - belőlük kinézem, hogy (hazai pályán) megverik a hollandokat. Azaz nekik is 19 pont, lehet román-török gólkülönbségeket számolgatni.

Nekünk meg marad a negyedik hely...

Nemrég jöttünk vissza bajorországi nyaralgatásunkból. Azt még nem tudom, lesz-e erről rendes bajor nagyposzt, de addig is itt van néhány észrevétel:

• A bajor mezőgazdaság virul. Ezt onnan tudom, hogy tízpercenként kifordult elénk az útra egy traktor.
• Bajorország egyik legjellemzőbb mezőgazdasági terménye a napelem. Az utak mentén rengeteg szépen megművelt napelemföld található. A napelem egyébként kúszónövény, a háztetőkön is megtelepedik.
• Ha az ember Legolandba készül, akkor tuti, hogy egy hét verőfényes időjárás után aznap esni fog. Ez a németeket egyébként nem fogja nagyon zavarni, a vidámpark esős napokon is tele van. Persze lehet, hogy a szerzőhöz hasonlóan botor módon ők is a Zinterneten vettek utólag nem módosítható dátumú jegyet és nem akarták teljesen veszni hagyni a kiadott pénzt. (Azért nem volt vészes, nem esett egész nap...)
• Ha az ember Neuschwansteinbe készül, tanácsos az alábbiakat figyelembe venni:

1. 1. A környék országútjain az elérhető átlagsebesség nem lesz sokkal több 50-60 km/h-nál, köszönhetően egyrészt a rengeteg átszelt  falunak és kisvárosnak, másrészt a már említett magas haszongépjárműkoncentrációnak.
   2. A fenti módon kiszámolt menetidőre érdemes további egy órát rászámolni az utolsó útszakasz miatt: Füssen előtt több kilométeres sorok tudnak képződni, mivel a kastély felé tartóknak át kell vergődni a város  központján.
   3. Interneten semmiképp sem érdemes előre jegyet foglalni. Aki ugyanis ezt teszi, az kihagy egy kb. kétszáz méteres, becslésem szerint többórás sort és nem mesélhet később a hüledező baráti társaságban az átélt szörnyúségekről. Ehelyett kénytelen lesz egy kb. kétperces villámvárakozással beérni, ami ugyebár elég snassz.
   4. A parkolók és a pénztár egyébként a völgyben található, a vár onnan egy kb. 15 perces séta felfelé. Lehet busszal is menni: bár a kifüggesztett buszmenetrendből nem derül ki, a buszok negyedóránként járnak, de ha nagy a sor, előfordul, hogy az elsőre nem fér fel az ember. Előnyük viszont, hogy felvisznek a Marienbrückéig.
   5. A vezetésre szóló jegyen található időpont komolyan veendő. Öt percenként indulnak csoportok, azaz max. ennyit lehet késni.
   6. Kétfajta vezetés van, idegenvezetős, vagy audio. Az előbbi csak angolul és németül: előnye, hogy lehet kérdezni az idegenvezetőtől (egy keveset, mert sok idő nem lesz rá). Az audio-vezetés esetén kiosztanak egy zsebrádiószerű ketyerét, ami a fülünkhöz kell tartani és azon hallgatni az idegenvezetést. Előnye, hogy magyar nyelv ís kérhető, azaz pl. nyelveket még nem beszélő gyerekeknek ideális. A magyar nyelvű szöveg igényes, színvonalas és jól is érthető, nyilvánvalóan anyanyelvi beszélővel vették fel.
   7. Neuschwansten mellett egy másik kastély (Hohenschwangau) és egy múzeum is látogatható, persze külön jeggyel. Ezeket mi kihagytuk, de pl. a kastély valószínűleg megéri a pénzt és az időbe is belefér.

• Find and Replace bajor->sváb, azaz tulajdonképp mi nem az "igazi" Bajorországban jártunk, hanem Svábföldön. Bajorország délnyugati vidéke ugyanis történelmileg Svábföld része és az itteniek nam bajorok, hanem svábok. Ezt a házigazdánk nyomatékosan hangsúlyozta is, de sosem felejtették el megemlíteni a mindenféle turistabrosurákban sem.
• Apropó házigazda. Igazi falusi, sőt, tanyasi turizmusban volt részünk, láttunk tehénfejést, etettünk kecskéket, a szerencsésebbek traktoroztak. A legmegdöbbentőbb élmény mégis az volt, amikor a háziassszonyomtól megkérdeztem, hova tehetjük ki az össszegyűlt szemetet. Erre ő átvette tőlem a szemeteszacskót, kinyitotta és kiguberálta belőle a szelektíven gyűjthető darabokat. Ezeket egyenként fogta és a pajtában található nagy szemetes konglomerátumban helyezte el, külön megmutatva a papír, a műanyag, a fém és egyéb (volt még vagy háromféle általam nehezen beazonosítható kategória)  szemetek tárolására szolgáló nagy dobozokat. A zacskónk háromnegyedét szétszortírozta ilyenformán. A maradékot elhelyezte a "Restmüll" feliratú kukában és végül jelentőségteljesen megjegyezte, hogy akkor legközelebb ezt már nyilván én is így fogom csinálni, ugye... (Hát, igyekeztem...)
• Az amúgy rögtön feltűnt, hogy PET palack nem volt a szelektív szemetek közt. Hamarosan kitaláltuk az okát is. Németországban a PET palack is betétdíjas. A ReWe sajátmárkás olcsó ásványvize pl. 1,20-ba került egy hatos csomagban.. Amire rájött palackonként 25 cent. Elég húzós, ugye? Ennek megfelelően rögtön megérdeklődtem, hogy a PET palack visszaváltható-e, igen, hangzott a választ, ott a visszaváltó automata. Pár nappal később ki is próbáltuk: felismerte a német eredetú PET palackot, viszont kidobta a magyart és szépen kinyomtatta a végén a vonalkódos cetlit, amit lehetett aztán a pénztárnál beváltani. Hogy aztán mit csinált az autómata a visszaváltott PET palackkal? Hát jól összepréselte.
• Azt nem teljesen látom, hogy a fenti rendszer mennyiben ösztönzi jobban a gyártókat a környezetbarátabb csomagolások alkalmazására, de azt tapasztatltunk, hogy mind az ásványvizes, mind a kólafronton sokkal jobban állnak a többször használatos palackok, mint nálunk. Mindenütt láttunk nagy üveges ásványvizeket, többször használható műanyag palackosakat is. (Ezek szintén betétdíjasok voltak.) Volt sok PET is, de messze nem annyira domináns a PET, mint nálunk.
• Sörösdobozt is alig látni, hogy egy nekem kedvesebb italfajta egyáltalán nem kedves csomagolása is szóba kerüljön.

Végezetül egy mondás a családi aranyköpésgyűjteményből. Augusztus 23. Az M1-esen haladunk hazafelé a nagy nyári utazás végén. Csend. Én vezetek, a többiek mélán bámészkodnak. A hallgatást a párom kinyilatkoztatása töri meg:

- "Hogy én hogy utálom a telet..."

Jön az év meccse, legalábbis magyarfoci-rajongóknak.

Tekintettel arra, hogy tavasszal egész jól ment ellenük, kifejezetten sajnálom, hogy minden valószínúség szerint nem láthatom élőben a meccset. Persze kérdés, hogy most is "egész jól" megy-e majd, mert mondjuk ha tíz perc alatt berámolnak két gólt, utána meg szenvedünk, akkor nem is baj, ha nem látom. Viszont ezúttal a viszonylag tisztességes helytállásnak  nem a szokásos 0% esélye van, nem is annyira a mi utóbbi évekbeli milliméteres-araszolgatós előrelépésünk miatt, hanem inkább azért, mert a románok haloványabbak a korábban megszokottnál.

Én ennek ellenére inkább román győzelmet várok, egyrészt a hazai pálya, másrészt a még mindig gyenge pontnak számító magyar védelem miatt, dehát szurkoljunk, hogy ne így legyen.

Viszont CSK talált egy érdekes román felvezetó videót, ide is belinkelem:

Ez egy teljesen normális, szurkolói ráhangoló klip, természetesen román szemmel. Magyar szemmel sincs benne semmi bántó, már amennyiben a románokat emberszámba veszük és nem alapból bántó bármi, amit csinálnak. (Mondom ezt úgy, hogy nem értem a román szöveget, tehát abban esetleg lehetne valami. Mondjuk a klip hangulata alapján nem hiszem.)

Viszont van benne két érdekes momentum. Az egyik, amit valszeg sokan észrevesznek majd, a legvégén:

A fejreállított zászló nyilván nem tévedés, sokkal inkább egy ügyes fricska, ami burkoltan azt üzeni, hogy Bukarestben fejreáll majd a magyar csapat. Ezt lehetne amúgy bántónak tekinteni, de elegánsabb szerintem elsiklani felette. Engem mindenesetre nem sértett vérig a dolog...

A másik egy érdekesebb kocka:

A román szurkoló mellkasán egy pillanatra megjelenő tetoválás ugyanis a nagymagyar autósmatricák román párja, amely Romániát a két világháború közti határok közt ábrázolja. Szóval burkoltan azért itt is megjelenik egy kis nacionalizmus, bár ez persze nem elsősorban magyar-román, hanem mondjuk román-bolgár, román-moldáv és román-ukrán viszonylatban lehet pikáns...

Na, ennyit a meccs elé, egyébként meg tessék nyerni, ideje lenne!

Tegnap délelőtt jártunk az Artigiana Gelati fagyizóban a Csaba utcában, ahol látogatásunk tanulságát a címben már összefoglaltam. Kifejtés alább:

Ezt a Csaba utcai fagyizót nagyon ritkán szoktam meglátogatni, mert nem nagyon esik útba, bár azért számon tartottam, mint az egyik legjobb fagyizóhelyet Budán. Pár hónapja a feleségemmel kettesben is jártunk itt (egy Herczku Ágnes koncerten voltunk a Városmajori Színpadon) és ez a vizit is megerősítette a korábbi besorolást. Valószínúleg neki is ízlett a fagyi, mert tegnap ő vetette fel, hogy a "családi évnyitó fagyizást" ejtsük meg itt, ezúttal a gyerkőcökkel.

Először elmentünk mellettük, de mikor vissszafordultunk, már megvoltak. Éppen akkor nyitottak, ezért nem vettük észre őket elsőre. Mi voltunk az első kuncsaftok, más nem is volt még az üzletben. Ennek kifejezetten örültünk, mert kisebbik lányunknak mostanában az a szokása, hogy akkurátusan végigmondatja választékot (olvasni még nem tud), mielőtt kiválasztja a citromfagyit. Az Artigiana Gelati fagylaltismertető szempontból nem könnyú feladat, mert sok specialitásuk van, ami a szokásosnál jobban gondolkodóba ejtette Csillát (meg persze a többieket is). Szóval pont jó volt, hogy nem tartottunk fel senkit az elég hosszúra húzódó felolvasásunkkal.

Azonban sajna egy ponton a lányunk elkövetett egy égbekiáltó búnt. Az egyik fagyiköltemény kapcsán kicsúszott a száján az a mondat, hogy lehet, hogy az ő gyomra nem bírna el egy speciálisan fűszerezett fagyit és esetleg kihányná azt. Már éppen mondtuk neki, hogy ez nem valószínú, de nyugodtan válasszon másikat, amikor a boltban rendezkedő hölgy (gondolom a tulajdonos lehetett) közbevágott és kioktató hangon közölte, hogy már elnézést, de igazán modortalan dolog egy fagyizóban hányásról beszélni.

Valóban nem illik ilyesmit mondani (bár nálam az etikett ilyesfajta megsértése a legenyhébb kategóriába tartozik), a feleségem elnézést is kért, hozzátéve, hogy ezt azért egy gyereknek el lehetne nézni, azonban a hölgy nem volt megbocsátó hangulatban és úgy gondolta, hogy ezt ki is fejti. A pontos szövegre nem emlékszem, de a kioktató, ingerült hangjára igen. Olyasmiket fejtegetett, hogy ez igazán a jólneveltség alapvető része és hogy a gyerekenek is meg kellene ám tanítani. (Nyilván úgy képzelte, hogy én előre tudom, mit fog mondani a következő pillanatban a gyerek és ha az ellentétes a jómodorral, akkor egy gombnyomással letilthatom a kijelentést...)

Bizonyára mi is hibásak vagyunk, mert valahogy ahelyett, hogy megalázkodva végighallgattuk volna a kioktatást, próbáltunk egy-két megjegyzéssel arra utalni, hogy jó-jó, de talán nem kéne ekkora ügyet csinálni ebből. Ez rossz taktika volt, felingerelte vendéglátónkat és folytatta nevelésünket. Ennek hangneme viszont minket ingerelt fel egyre jobban.

Egy idő után aztán (ez kb. két-három percnyi arrogáns hangú kioktatásfolyam elteltével történhetett meg) elszakadt nálam a cérna, közöltem, hogy mi fagyizni jöttünk volna, de ha valahol ennyire nem látnak szívesen, akkor erre már nem is vágyunk és elkezdtem kifele terelni a családot.

Nem gondoltam volna, hogy lehet rontani a helyzeten, de sikerült. Távozási szándékunk még inkább felháborította a hölgyet. Ekkor már lebunkózások es egy "Takarodjanak innen'" is elhangzott (utóbbi teljesen feleslegesen, hiszen éppen takarodtunk...). Még az utcán is utánunk kiabált, ekkor már a hölgy (olaszul is beszélő) férje is csatlakozott hozzá. Ebben a fázisban azért már én se maradtam adós. Gondoltam, ha már ordítozós-olaszos hangulat, hát legyen: talán ezzel is teszek egy kis jószolgálatot a hely hírnevének és hasonló hangerővel viszonoztam a jókivánságokat.

Mindazonáltal utólag is teljes értetlenséggel állok az incidens előtt. Nem értem, hogy miért kellett egy szerencsétlen elejtett gyermeki megjegyzésnek ilyen vitává fajulnia. Azt gondolom, hogy ezt simán szó nélkül kellett volna hagyni és azt meg végképp nem értem, hogy miért nem lehetett elfogadni az első (második, harmadik) elnézéskérésünket. Egy kereskedőnek nem szítania kellene a konfliktust, hanem megelőzni, vagy ha már kialakult, akkor csitítani. Hát itt nem ez történt és ebben nem mi voltunk a hibásak.

Kár, mert ezek után nyilván még kevésbé fog útba esni az Artigiana Gelati, mint eddig. Ettől nyilván nem fognak csődbe menni, nem is azért írtam ezt le. Viszont figyelmükbe ajánlom, hogy egy igazán jó helyhez nem csak a jó fagyi, hanem a vendégváró mosoly is hozzátartozik. Ha ez hiányzik, a fagyi sem lesz az igazi.

Az "évnyitó fagyizást" ebéd után a gazdagréti Diamante fagyizóban eszközöltük, ahol pont ebből a mosolyból bőven részesültünk: kedvesen tűrték a lányom válogatósmúsorát, egy alkalommal kóstolót is adtak ez egyik rejtélyesebb nevű kompozíciójukból. És a fagyijuk is ízlett.

Idei nyári jeremiádámat kezdjük két apróbb panasszal, zárótételnek meg egy erősebb anyázás jön majd:

1: Elfogadjuk a Széchenyi kártyát, de mégse

Tavaly után idén is eltöltöttünk pár napot a Velencei tónál (ez azért jó amúgy, mert leviszem a családot, aztán másnap reggel feljövök Pestre dolgozni és csak hétvégére térek vissza, ebben az üzemmódban a távolság - pontosabban a közelség - fontos tényező). A szállást még tavasszal lefoglaltuk, még előleget is fizettünk (újabb pozitív megjegyzés, hogy ezt  lehetett Széchenyi kártyával abszolválni, ez egy igen vevőbarát szolgáltatása a rendszernek). Fizetni érkezéskor kellett és megbeszéltük a szállásadóval, hogy mivel mi Széchenyi kártyát használnánk a fizetéshez, akkor nem a mi szállásukra megyünk, hanem az ő házukhoz pár utcával arrébb, mert ott van a kártyalehúzó ketyere.

Fizetéskor azonban kiderült, hogy porszem került az addig olajozottan működő gépezetbe. A "hibás" persze én voltam, ugyanis a hátralévő összegre nem volt elég a kártyán lévő pénz. Ezt persze én előre kiszámoltam és a szállásadó orra alá odatoltam az előkészített számítást, hogy akkor kéretik 9763 fabatkát a kártya megadott alszámlájáról lehúzni, a maradékot meg kipengetem készpénzben.

Hát ez így nem megy, mondja a hölgy: így nem tudja a számlát kiállítani, merthogy akkor külön számla kell a két összegről és az összegek nem felelnek meg az általa nyújtott szolgáltatás árainak. Vagy valami ilyesmi. Fizessem ki az egészet vagy így vagy úgy. Esetleg azt meg tudja tenni, hogy 9000 fabatkát levesz a kártyáról, bár ez is elbonyolítja a számlaadást.

Ekkor egy közepesen hosszú és sajnos végezetül eléggé eredménytelen eszmecserére került sor.

Egyfelől kifejeztem értetlenségemet, hogy szerintem a számla az egy dolog, a kifizetés módja egy másik, azt nyugodtan rá lehetne írni a számlára, hogy az összeg x, ebből fizetve kártyával y, kp-ban x-y, de erre csak zavaros magyarázatokat kaptam, hogy ez miért ne lenne jó. Mondtam ugyan, hogy már többször fizettem ilyen módon hotelekben, tavasszal pl. egy szállodában ebből semmi gond nem volt, de ez nem hatotta meg. Erre azzal vágott vissza, hogy akkor nem okozhat gondot máshol a maradék 763 fabatka elköltése. Rámutattam, hogy ez nem így van, mert egy egészen kis maradék  részösszeg kifizetése kártyával mindig bonyolultabb, mint egy jelentősebb tételé.

Újabb oldalvágásként próbáltam érvelni azzal is, hogy tulajdonképpen az előleg se volt pont akkora összeg, mint a szolgálatás ára, sőt az általa emlegetett 9000 fabatka se lenne az, de erre azt mondta, hogy ezeket még meg tudja oldani, de a 9763-at már  nem, és kész. Illetve teljesen nem volt kész, mert  azért tulajdonképp segítőkész volt, felhívta a könyvelőjét és rákérdezett a dologra. Csak sajnos ez az egész agyrém valószínűleg a könyvelő agyréme lehetett, mert határozottan elutasította a felmerült eretnekséget. Ezúton is tiszteltetem az illetőt,de üzenem, hogy többet kellett volna sorban állnia, amikor a józan paraszti észt osztották...

Végezetül lenyeltem a békát. Abban maradtunk, hogy akkor a 5000 fabatkát fizetek a Széchenyi kártyával, így a maradék elég jelentős összeg ahhoz, hogy máshol gond nélkül elhasználjam. (Az így kifizetett részösszeg persze szintén semmilyen nyújtott szolgáltatásnak nem felelt meg, de ezen a vendéglátom már nagyvonalúan átsiklott.)

"Utolsó szó jogán" pedig azt tanácsoltam, hogy gondolkozzon el az egészről a vevő szemszögéből: ezeken a kártyákon tipikusan munkaadók által fizetett éves keretek vannak, amit a rákövetkező év végéig el kell költeni. Ebből kifolyólag az enyémhez hasonló részösszegek elköltése nem egy különc igény, hanem egy meglehetősen gyakori eset, amivel valószínúleg találkozni fog még.

Egyébként az egész történetet kicsit általánosabb keretbe helyezve, itt annak a jelenségnek lehettem szenvedő alanya, ahogy a magyar állam agyonbonyolítja a kisvállalkozások életét mindenféle bonyolult és követhetetlen adminisztrációs szabállyal. Ezért történhetett meg az, hogy a konkrét esetben nem elsősorban arra törekedett a hölgy, hogy a kuncsaft problémáját oldja meg, hanem arra, hogy az állam (vélt) szabályát lenyomja a torkomon, nehogy ebből valami könyvelési malőr keletkezzen, amiből aztán neki mindenféle kellemetlensége támadhat.

Utóirat: a maradék 4763 fabatkát azóta elpancsoltuk a Gellért fürdőben, ahol a megosztott fizetés az égadta világon semmilyen problémát nem jelentett.

2: Hol van már a kaller?

Szóval ahogy említettem, a család maradt a tónál, én meg feljöttem a székesfővárosba húzni az igát. Ez remek alkalom volt, hogy teszteljem a Máv szolgáltatási színvonalát. Fiatal koromban viszonylag sokat vonatoztam itthon, Balatonra, kaposvári rokonokhoz, kirándulásokra. Ez azonban a kilencvenes évek közepe táján abbamaradt, így az elmúlt szűk két évtizedben csak hallomásból értesültem a Máv állapotáról.

Ennek alapján apokaliptikus állapotokat vízionáltam, elvégre a sajtóból elsősorban arról értesülhettünk, hogy a Mávot szétlopkodták, az állomások omladoznak, koszosak, büdösek, a vonatok omladoznak, koszosak, büdösek, késnek. Továbbá kisiklanak, netán el se indulnak. A jegyárak drágák, a pénztárakban rossz jegyet adnak, erre fel a kalauzok kéjes örömmel büntetnek. Stb, stb.

Ehhez képest előző este elsétáltam az agárdi  állomásra, szépen felújított peron, kulturált padok, esőbeálló, helyes kis állomásépület fogadott, menetrend szépen kifüggesztve, az ún. ütemes menetrend is láhatólag megvalósult, minden óra x perckor (illetve nem csak egyszer óránként, de engem az első érdekel) van vonat a Délibe, szuper.  A pénztár zárva, de ott a hirdetmény, hogy ha olyankor szállok fel a vonatra, amikor zárva, akkor a kallertől is pótdíj nélkül megvehetem a jegyet. Ez jó, bár én jobban örültem volna, ha nyiva a pénztár és megvehetem másnapra a jegyet. (Most arról ne is álmodjunk, hogy a "fejlett Nyugaton" liyen helyeken van jegyárusító automata, ne legyünk telhetetlenek.)

A viszonylag pozitív összkép másnap reggel tovább javul, a pénztárnál lehet kártyával fizetni, a pénztáros hölgy kedves, udvarias. A vonat jön időben, modern, légkondicionált szerelvény, hely van bőven, leülök. Kallerhölgy érkezik, kedves, udvarias,a jegy jó, büntetés nuku, helyette kedves mosoly. A vonat halad, bámulok ki az ablakon. A többi állomás is kulturáltnak tűnik, legalábbis eleinte, aztán már nem figyelem, olvasok. Később azért kezdenek fogyni a helyek, láthatólag sokan ingáznak reggelente a fővárosba, de az utazóközönség abszolut kulturált és a vonat se alakul szardíniásdobozzá, a végefelé páran állnak, de ez belefér.

Na jó, ennyit a rothadó Mávról. Ez teljesen OK volt.

Két nappal később visszafelé nem Kelenföldön szállok fel, hanem a Camponánál, egy felejthető mozi abszolválása után.

Mellesleg egy dicsérő megjegyzés a hasonlóan "apokaliptikus" állapotban leledző BKV-nak is jár a 133E buszjárat kapcsán, amivel az Urániától átszállás nélkül kb 25 perc alatt eljutottam a Camponáig.

Ez nem az egyetlen példa arra, hogy a "a haldokló" BKV értelmesen kitalált járatokkal enyhíti a korábbi csomópontcentrikusságát. Ezek a nagy csomópontok (Moszkva tér, Örs, Körtér-Bocskai-Kosztolányi trió, stb.) régen afféle végvárként "védték" a belvárost a külvárosoktól és viszont: nem nagyon lehetett rajtuk keresztüljutni "ostrom"  nélkül, magyarán itt az elővárosokból érkezőknek mindig át kellett szállni. Ez a jelenség már az "antivilágban" is domináns jellemzője volt a BKV-nak, aztán a '90-es évektől a leépülés idején vált szinte kizárólagossá, amikor a járatszűkítésekkel tipikusan azt a néhány csomóponton átmenő járatot "optimalizálták ki" a rendszerből, ami még létezett.

Szerencsére ez a trend az utóbbi pár évben megfordult, villamosjáratokat hosszabbítottak és jópár várost átszelő új buszjárat is létrejött, amolyan "szegény ember U-bahnja" jelleggel.

A Campona az csak egy megállóhely, állomásépület sincs, csak egy konténeres pénztár, de az zárva. Sebaj, majd a vonaton, gondolom kiokosítva. Sokan szállunk fel, este nyolckor is sokan mennek, persze lehet, hogy ez csak a péntek miatt van. Ugyanaz a légkondicionált, modern vonat, hely is akad azért, szóval leülök, várom a kallert.

Közben olvasok, a múltkor már kinézelődtem magam. Martonvásár környékén eszmélek, hogy kaller még sehol, hm, gondolom, csak aztán nehogy az legyen, hogy egyszer megjelenik, és kérdőre von, hogy miért nem kerestem. De aztán vállat vonok, ilyen szép nyári estén csak nem lesz gond, a kalauznak jönnie kell, nem nekem kell keresni. Közben elmorfondírozom a finn rendszeren, ott viszont külön megjelölik, hogy melyik kocsira szálljon az, akinek nincs jegye: azon székel a a kalauz és minden felszállóhoz rögtön odamegy, a maradék szerelvényen aztán később sétál végig. Persze azért a külföldiekkel toleránsak, azokat akkor se büntetik, ha máshol találnak rájuk.

Míg ezt végiggondolom, a vonat megérkezik a Velencei-tóhoz, most már kiváncsi vagyok, sikerül-e eljutnom Agárdig anélkül, hogy jönne a kaller. Jelentem, sikerült. Elblicceltem a visszautat.

Hogy ez miért kivánkozik egy nyárihomáros posztba?

Elismerem, kicsit kakukktojás, elvégre kényelmesen és gyorsan utaztam (bár ahogy Jácinttól megtudhatjuk, nincs ez mindig így)  nem büntettek meg, nem csaptak be, nem károsítottak meg, sőt tulajdonképp jól jártam, összességében "féláron" utaztam a Mávon. Két okból hoztam fel ezt a sztorit mégis: egyrészt kérdés, hogy vajon rosszul csináltam-e valamit, netán mégis nekem kellett volna a kalauz után kajtatnom. Erre nézve a Máv honlapján semmilyen forrást nem találtam, tehát továbbra is úgy gondolom, a magam részéről helyesen jártam el.

Másrészt, felvetődik a kérdés, hogy ez az eset mennyire általános. Bennem naívan az a kép élt, hogy a Mávon a kalauz márpedig jön, akkor is, ha kisbalták hullanak az égből. De ha ez nem így van, akkor vajon mi tartja vissza az "okos" magyarokat, hogy a Mávból ne csináljanak ugyanolyan "bliccelőszolgáltatást", mint amilyen sajna a BKV, annak minden káros következményével?

3: A nagyméltóságú zánkai lángosos, avagy az "Új Nemzedék"

Nos, ideje az eddigi enyhébb hangvételről egy keményebb stílusra váltani, a zánkai szabadstrand lángososa ugyanis a pofátlanság magasiskoláját mutatta be azon három alkalommal, amikor interakcióba kerültünk vele.

Első alkalommal a leérkezésünk napján akadtunk össze velük, délután értünk le, kipakolás után leugrottunk a strandra (ez a zánkai gyermekváros - oppardon, Új Nemzedék Központ - strandja) egy gyors fürdésre, majd a feleségem elindult, hogy beszerezze az idény első balatoni lángosát. Bő tíz perc múlva nem kicsit mérgesen tért vissza, ugyanis tíz perc sorállás után közölte vele az a nyikhaj, hogy akkor ő most bezár. Merthogy már hét óra van. Nem tudom, leesett volna-e az aranygyűrű az ujjáról, ha még egy lángost kisüt, de ha ha netán igen, az akkor is orbitális bunkóság, hogy hagyta sorbaállni az asszonyt és csak a végén szólt.

A következő alkalomra pár nappal később került sor, a közbeeső időben a másik zánkai strandra jártunk, ahol semmi gondunk nem volt az ottani büfékkel. Ezúttal délután kettő körül lehetett és én indultam el beszerezni a lángost. Nekem nem kellett tíz percet sorbaállnom, hogy megtudjam, nem fogok lángost kapni, mert csak két lány volt előttem és hallottam, amint közli velük a méltóságos úr, hogy ők most takarítani fognak és félóráig nem lesz kiszolgálás. Hm, gondoltam, és visszatéértem a családhoz további instrukciókért. Ugyanis sajna az adott strandon két vagy három büfé van csak és lángost egyedül ennél a büfénél  lehet kapni (a kép nem az enyém és nem most készült, ráadásul rajta van a szomszéd büfé is, de jobbat nem találtam...). lletve nem lehet.

A családi kupaktanács lemondott a lángosról, ehelyett sültkrumpli- és kukoricavásárlás mellett döntött, remélvén, ezt a szomszédos büfében is be lehet szerezni. Ezúttal az asszony indult neki, sikerrel is járt. Pontosabban a kukorica szintén a lángosostól származott, merthogy úgy tűnik, nemcsak a lángos, hanem a kukoricamonopóliumot is megszerezték, de a másik büfés volt olyan kedves, hogy átugrott a lángosos büfébe a kukoricáért, így a félórás higiéniás szünet ellenére sikerült tengerihez jutnunk.

A másik büfés kedvessége és a trükkös beszerzés miatti öröm egészen addig tartott, míg meg nem kóstolták a lányok a kukoricát, az ugyanis rágós és ízetlen volt. Hogy csak egyszerűen nem főzték meg rendesen, vagy netán takarmánykukoricát kaptunk, azt nem tudom, de ennyi tapasztalat alapján elmondhatjuk a végkövetkeztetést:

A zánkai szabadstrand lángosbüféjét üzemeltető díszes kompániát páros lábbal kellene kirúgni és többet semmilyen vendéglátóipari intézmény közelébe sem szabadna engedni.

Mi mindenesetre a továbbiakban a másik strandra jártunk.

Az alábbi képek a két kedvenc ingemről készültek:

Igazi oldtimerekről van szó, 1994-ben vettem őket, ha jól emlékszem 10 dollár volt a kettő együtt egy los angelesi plázában. Ez az összeg akkor se volt túl magas: kifogtam egy leárazást. De nemcsak a leárazást fogtam ki, hanem egy olyan minőséget is, amit azóta sem.

Itt van pl. két másik ing, ezeket kb. nyolc-kilenc éve vehettem itthon:

Az árukra már nem emlékszem, de 5 dollárnál drágább volt mindkettő, az tuti. Nem kínai turkálóban vettem és nem is a legolcsóbb darabok voltak az üzletben: közepes árfekvés, azt mondanám. Ezekett is kb. ugyanolyan gyakran hordom, illetve csak hordtam (ha nem lennék a "minden kacatot megtartunk, mert jó lesz az még valamire" típus, akkor igazából már kidobtam volnaőket), mert a gallérjuk teljesen kikopott.

Baloldalt az Amerikában vásárolt 19 éves ing, jobboldalt egy 10 évnél fiatalabb itthon vásárolt ing galérja látható:

Ez a példa sajnos egyáltalán nem egyedi: Magyarország a gyatra -  és ahhoz képest egyáltalán nem olcsó -  áruk országa. Szó sincs arról, hogy csak a kínai boltok termékei ilyenek. Jó pár közepes vagy éppen drága (na jó, azt azért bevallom, hogy igazán prémium márkákat nem vásárolok...) nemzetközi hátterű plázamárka is ugyanazt a sillány szintet hozza, lényegesen magasabb árakon.

Kérdés, mit lehet tenni.

Nem sokat. Egyrészt keresgél az ember jobb minőséget áruló boltokat, de ez egy hosszas és tapasztalatom szerint egyre reménytelenebb és időtrablóbb vállalkozás.

Lehet aztán külföldre járni. Van kollégám, aki rendszeresen átrándul Ausztriába, mert azt mondja, ott sokkal nagyobb választékot kap meg, gyakran egész jó áron. Persze ő egy igazi kütyümániás, ezért gyanítom, hogy elsősorban elektronikai meg egyéb tartósabb dolgokra utazik. (Konkrétan egy babakocsi vásárlást térgyaltunk ki...) Ezek ráadásul még alapesetben is lényegesen olcsóbbak, mint itthon , arról nem is beszélve, hogy gyakran a gyártók sok típust be se hoznak Magyarországra, ő ezekért is megy. Viszont családilag szokott átrándulni, ezért olyankor a felesége meg a ruhavásárlásokat intézi, hasonló tapasztalatokkal..

Ez viszont nem az én világom. Bár egy-egy komolyabb beruházásra hajlandó vagyok sok időt rászánni, ez nem vonatkozik a vegyünk egy inget vagy egy cipőt esetre, tehát ez az "egésznapos Shopping City Süd túra" nem az én világom. Régebben előfordult, hogy hivatalos útjaimon vásárolgattam ezt-azt, a kilencvenes években pl. pár évig rendszeresen jártam egy projekt kapcsán Toulouse-ba, onnan is volt-van jó pár darabom, de ez manapság megritkult. Az utjaim ritkábbak, rövidebbek, nincs már időm ilyenkor magamnak vásárolni.

Éppen ezért, ruha- és cipővásárlásaim során egyre inkább az olcsóbb (kínai is, egyéb is)  boltokat és márkákat részesítem előnyben: ha már rákényszerülök a gyakori pótlásra, akkor legalább alkalmanként ne kelljen túl sokat fizetni.

Pedig nem nagyon szeretem ezeket. alapvetően a tartós, minőségi dolgokat keresném. De ilyenek nincsenek.

Szoktam ekézni a magyar sportsajtót a hülyeségeik miatt, úgy látszik, a gazdaságiak se jobbak.

Aszondja a portfolio.hu (kiemelések tőlem):

8 500 főt bocsát el a Nokia

A Nokia Solution and Networks (korábban Nokia Siemens Network), a Nokia 100 százalékos tulajdonában álló vállalat bejelentette, hogy újabb 8 500 emberét bocsájtja el 2014-ig, ... - írja a Bloomberg.

Hm, gondolom, ez érdekes, arról a bejlentésről olvastam, hogy a Nokia kivásárolta az NSN-t a Siemens-től és azt is, hogy ennek kapcsán átnvezik Nokia Solutions and Networksre a céget, de elbocsátásokról ezekben a hírekben szó se volt. (Mellesleg már a cím is blődli, mert a Nokia az nem egyenlő az NSN-el és nem az előbbi bocsát el a hír szerint, hanem az utóbbbi, de mindegy, megszoktuk a pongyolaságot...)

Na nézzük, mit ír a Bloomberg, kis guglizás után rá is találok (kiemelések itt is tőlem):

Nokia Siemens Said to Weigh 8,500 Job Cuts in Scale Focus

Nokia Siemens Networks... is considering reducing about 8,500 jobs to boost profitability, according to three people familiar with the matter.

A scenario being discussed would bring its workforce to 42,000 by the end of 2014, or a 17 percent reduction, ... , said the people, who asked not to be identified discussing internal targets.

Aha. Szóval a Bloomberg kapott egy fülest, illetve három egybehangzó fülest. Magukat megnevezni nem kívánó személyektől. Ennek alapján éppenségel a leépítés terve akár igaz lehet.

Csakhogy Kedves Portfoliós Ferdítgetők, ez nem egyenlő egy bejelentéssel. Ugye nem kell magyarázni a különbséget?

Gratulálok!

Akkor jöjjön az idei első félév...

A hobbit - Váratlan utazás (január 12.): Nem volt ez olyan rossz. Hozta, amit egy Gyűrűkúra frencsájznak hoznia kell látvány (tájak, orkok, csaták), izgalom, rohanás tekintetében. Ami a vontatott történetvezetést illeti, csak részben tartom jogosnak a kritikát. Igaz, hogy egy hobbit rész saccperkábé tizedannyi Tolkien szöveget filmesít meg, mint egy Gyűrűk Ura rész, de én inkább választok egy kicsit vontatott fantasy-t, ahol élvezhetem a látványt, mint egy cipőkanállal összepréselt rohanós sztorit, ahol végig az az érzésem, hogy ebből az anyagból nem három, hanem hat részt kellett volna forgatni.

 

Égbőlpottyant Mikulás (január vége fele): Kellemes családi film, elsősorban gyerekeknek, de az a fajta, ami felnőtteknek is tolerálható. Bár egyértelműen a történet és a színészi játék a lényeg, a látványvilág is kedves, minden érezhető fapadpossága ellenére.

 

A király látogatása (január 27.): A dadogós király amerikai szemmel. Mi más is lenne, mint egy ideális mellékszereplő a nagy Roosevelt-show-hoz. Amúgy igen míves mozi, amiben számomra talán az a legmókásabb, hogy a legkifinomultabb brit mozik stílusában mutatnak be egy amerikai sztorit, amelyben a britek kicsit szerencsétlen, kicsit mókás mellékszereplők, akiken szorult helyzetükben (valami Hitler nevű pasi tette a kést a torkukra éppen) megkönyörülhet a jócskán fejükre nőtt valahavolt lenézett gyarmat. Részletesebb kritikát ld. Amáltól.

 

Pardon (február 16.): A dán filmek stabil helyet vívtak ki maguknak a magyar art mozikban, általában nem érdemtelenül. Ez viszont szerintem egy gyengébb darab, legalábbis rám nem gyakorolt  túl nagy hatást: túl modoros és a kétségtelenül bizarr fordulatok ellenére is érdektelennek találtam.

 

Felhőatlasz (február 19.): A Mátrix kapcsán én abba a táborba tartozom, amely szerint a Mátrix alapvetően egy remek sci-fi. Látványos, fordulatos, stb. Ugyanakkor a neki tulajdonított intellektuális tartalmat sehol nem találom benne: az szerintem egy nagy blöff, amit csak olyanok képesek bevenni, akik nem olvastak még komoly sci-fi-t, mondjuk Lemet, Sztrugackijt vagy legalább P. K. Dicket. (A "legalább" nem arra vonatkozik, hogy Dick gyengébb lenne Leméknél, hanem arra, hogy angolul író szerzőként nyilván könnyebben elérhető az angolszász világban.)

 

Namármost emiatt voltak kételyeim, hogy egy megnézzek-e a Mátrix alkotóitól egy újabb monstre szuperlátványos, szuperszereplőgárdás, szuperintellektuálisnak hirdetett filmet, amiben az előzetes információim alapján még az a "menekülőút" sincs meg, ami a Mátrixban igen, nevezetesen, hogy nézhető egy fordulatos kalandfilmként is. Elolvastam pár kritikát, elég vegyes fogadtatásban részesítették a filmet. A kifogások nagyjából a Mátrixból ismerős "üres blöff" vonal mentén mozogtak, ami erősítette az ellenállásomat. De azért volt pozitív visszajelzés is és mivel én alapvetően szeretem a manapság divatos "sok kis független epizódból rakjuk össze a tuti mondanivalót" jellegű filmeket, úgy döntöttem, bevállalom.

 

Nem bántam meg,

 

Nem állítom, hogy nem rezeg a léc a blöff-kérdésben. Adott ugye egy hat különböző korban játszódó, első látásra független történetből álló, de egymásba ágyazott, gyors váltásokkal operáló jelenetfolyam, ami sugallja a "minden mindennel összefügg" és az "itt időtlen dilemmákról van szó" jellegú generáltanulságokat. A színészvetésforgó egyfelől erősíti ugyanezeket az üzeneteket, másfelől a "na sikerül-e felismerni a teljesen elmaszkírozott Hugh Grantet" jellegű játékok szerintem inkább elterelik a néző figyelmét a valódi mondanivalóról, már ha van olyan.

 

Nem tudom, van-e, valószínűleg igen. Minden blőffgyanú ellenére a film magával ragadott. Egyrészt technikailag remekül meg van komponálva: a sok vágás, a remek zene, a csodás képek, a történetek párhuzamos előrehaladása fenntart egy egy folyamatos feszültséget és intellektuális izgalmat (meg kéne nézni még párszor, hogy minden összefüggést-szimbólumot felfedezzek), másrészt bármilyen közhelyesnek tűnnek az előző bekezdés nagy igazságai, mégiscsak igazságok: ha kellően hiteles sztorit és kellően hiteles előadást teszünk mögéjük, akkor a banális mondatok egyszerre megtöltődnek valódi tartalommal. Nálam megtöltődtek: az előzetes fenntartásaim elolvadtak és egyszerűen csak élveztem a filmet és "éreztem" a mondanivalót is.

 

Azt a könyvet el kéne olvasni...

 

Tango libre - Szabad a tánc (március ??): Fura film ez, bizarrságában vetélkedik a Pardonnal, ennyiben megfelel az érvényben lévő európai művészfilmes kiskáté előírásainak. Ettől még lehetne unalmas, ahogy a pl. Pardon is az volt. De ez valahogy nem az. Itt a színészek képesek megtölteni élettel a fura karaktereket és a fordulatok egy része is megfogott, pl. a tangóláz a börtönben egy nagyon szép metafora.

 

A burok (áprils 6): Én szeretem a női szerzőket, Jane Austen pl. az egyik kedvencem, így tulajdonképp ezt a határozott női vonásokkal rendelkező sci-fi románcot is toleráltam. Hard-core sci-fi rajongóknak némi óvatossággal ajánlanám, erős romántika-beütései miatt. Kifogásolhatnám az intellektuális tartalom sekélyességét is, de igazából ebből a szempontból nem lóg ki lefelé a mai átlagból.

 

A nagy nap (május 5.): Hollywoodi családi vígjáték, jutalomjáték sztároknak, jópofaságok, poénra hegyezett jelenetek, polkorrekt tarkabarkaság, tökéletesen hiteltelen és persze habkönnyen megoldódó problémák. Hát nem is tudom. Inkább ne.

 

Feledés (május 8.): Nem volt ez olyan rossz, Tom Cruise ellenére se. Bár azért vékonyka a sztori és nagyon eredetinek se mondanám. Persze nem könnyű eredetit alkotni 2013-ban az egyik legnépszerűbb rétegműfajban, ahol már mindent megírtak, meg az ellenkezőjét is, De mondjuk a szintén nem agyondicsérendő A burok (ld. kettővel feljebb) érezhetően magasabban áll az eredetiség skálán. Amit csak részben pótol a kétségtelenül míves látványvilág.

 

Star Trek - Sötétségben (május 16.): Na ez is megvolt, strigula. Remélem, most lesz pár év szünet...

 

Búcsúkoncert (június 16.): Jól megkomponált melodráma, korrekt színészi alakításokkal. Zeneileg teljesen analfabéta lévén engem az asanisimasa által említett hangszerkezelési bénázások se zavartak. Ugyanakkor azért minden korrektsége és jólmegkomponáltsága ellenére kicsit súlytalannak éreztem ezt a filmet, a tavaly látott Tétova félrelépők pl. kb. ugyanezt a témakört (na jó, nem teljesen) érdekesebben és hitelesebben járja körbe...

Frissítés, 2013. június 30.: Kóstolási lista és egyéb összegző megjegyzések a kommentekben. A megkóstolt söröket sötétzölddel jelöltem a táblázatban.

Frissítés, 2013. június 23.: A Pivo kommentje alapján eszközöltem pár javítást, ld a dőlt betűs részeket...

Az eredeti poszt, 2013. június 19.:A júniusi sörszezon lezárásaként következzék egy "tudományos" publikáció: 2011 és 2012 után a fesztív sörszelekciós algoritmusok még újabb, még optimálisabb metodikája a bohémsörfesztre!

Az alkalmazott módszertan a következő:

1. Ami itthon beszerezhető, azt mindenképp kizártam, még akkor is, ha egyébként nagyon szeretem. Ezeket pirossal jelöltem és megadtam a beszerezhetőséget is. Szintén pirosat kaptak azok a fajták, amiket ugyan nem kapni itthon, de már kóstoltam és vagy nem jók, vagy ugyan nem rosszak, de annyira tuti nem jók, hogy most újra sorra kerüljenek.
2. Az itthon beszerezhetetlen (és nem mellesleg Prágában se könnyen megtalálható) "egzotikus" sörmárkák lettek a sárgák és a zöldek. Igazából ezek mind érdekelnek, de a zöldek egy fokkal jobban, ezeket fogom elsősorban keresni. A sárga-zöld határvonal amúgy meglehetősen szubjektív, a megjegyzés rovatban néha találhatóak utalások a besorolás okaira.
3. A megjegyzés rovatban jeleztem a korábbi kóstolási tapasztalataimat is, ezeket lehet bátran "felhasználni".

Jöjjön tehát a táblázat:

Aztán persze ember tervez, isten végez: az pl. tuti, hogy egy adott napon nem lesz kint mindegyik fajta, meg tapasztalatom szerint egyéb spontán tényezők is eltéríthetnek a lefektetett sörkiválasztási alapelvektől, pl. sorok hossza, pavilon távolsága a telephelyünktől, stb. A kánikula pl. egy kicsit a világosabb és gyengébb sörök felé terel, ami talán nem is baj, mert eddig inkább barna-orientált voltam.

Akárhogy is, nem szentírás ez, el lehet tőle térni...

PS:Az árak emelkedtek tavaly óta, úgy látszik, erre nem terjed ki a rezsicsökkentés hatása. A 600/korsó még elmegy, de a 800/1000 a "prémium kategóriás" sörökért az aggasztóan hangzik, remélem nem sok ilyen lesz.

Olvasom az Zorigón a "nagyonokos" latolgatós cikket, miszerint:

Az Európa Kézilabda Szövetség hírlevele szerint a résztvevőket a tavalyi Európa-bajnoki szereplés és a mostani Eb-selejtezők alapján sorolták be, és látva a kalapokat nagyon úgy tűnik, hogy a magyar válogatott a lettek elleni döntetlen és a szlovákoktól elszenvedett vereség miatt került nehéz helyzetbe.

A második kalapba került csapatok közül ugyanis Izlandnál, Franciaországnál és Svédországnál jobban szerepeltünk az Eb-n, a csehek pedig tovább se jutottak a csoportból.

Így csak a mostani selejtezők játszhattak döntő szerepet, a franciák hat győzelemmel, maximális 12 ponttal jutottak tovább, a cseheknek nyolc, a svédeknek és az izlandiaknak tíz-tíz pontjuk lett.

Aha, lazsáltunk, de póruljártunk, vonja le a tanulságot az okos újságíró (aki valszeg nem origós, hanem MTI-s lehet amúgy) mert emiatt nem lettünk 2. kalaposak, pedig milyen jó lett volna, ugye? Kár, hogy a csoportbeosztásra valószínűleg sokkal egyszerűbb magyarázat van, aminek semmi köze az "ellazsált meccsek" miatt elvesztett pontokhoz.

Nevezetesen az, hogy az 1-2. kalapba a mostani selejtezőcsoportok győztesei, a 3-4. kalapba pedig a 2. helyezettek jutottak. (Kicsit precízebben: az 1-2. kalapba a házigazda/címvédő dánok és a csoportgyőztesek, míg a a 3-4. kalapba a csoportmásodikok és a legjobb harmadik jutottak, a legjobb harmadik nyilván ezen belül is a 4. kalapot kapta.)  Ez megmagyarázza azt is, hogyan lehettek az egyébként 10 pontos lengyelek is csak 3. kalaposak, pedig nekik a cikkíró logikája szerint járt volna a 2. kalap: hát úgy, hogy ők is csak másodikok lettek a csoportjukban.

Amiből az is látszik, hogy az 1-2. kalap esélye nem mostani "ellazsált" meccseken szállt el, hanem akkor, amikor a horvát-magyar oda-visszavágókat negatív gólkülönbséggel zártuk, ugyanúgy, ahogy a tízpontot elért lengyelek is a svédek elleni negatív mérlegük (-7, +4) miatt szorultak a második helyre, pedig ők nem lazsálták el a mostani két meccset.

Ettől függetlenül nem volt öröm látni a lettek elleni kínlódást és nem repestem a szlovák zakó után sem, de ezt okolni a 3. kalapért ciki sajtóbaki.

Ezt a posztsorozatot valamikor tavaly decemberben vagy legkésőbb januárban kellett volna megírni, mondjuk az én meccseim mellé, de akkor nem volt rá időm/kedvem. Most megpróbálom a júniusi nagy sörfesztiválidény, (belga, Főzdefeszt, budavári, cseh), illetve közülük is elsősorban a Főzdefeszt aprópóján elsütni. Végülis a Főzdefeszt a magyar "sörforradalomról" szól, hát nézzük meg, hogy áll a nemzetközi sörforradalom ügye a világ más tájain.

Következzék tehát egy útibeszámoló sorozat tavalyi utazásaim alapján: "Négy Évszak" a világ és a sörök körül,

Illetve ma a harmadik tétel, a korábbiakhoz tessék klikkelni: Tavasz, Nyár

Ősz

Ha ősz, akkor Prága a haverokkal. Vagy nem. Hát ezúttal nem, mert ehelyett Cesky Krumlovba mentünk. Én már voltam itt 2000-ben, három napot töltöttünk itt Zsuzsával, de a prágajáró társaságunk többi tagja még nem ismerte. Aztán egyikük valami utikönyvben kiszúrta és némi fényképmutogatás után rávett minket, hogy egy alkalommal áldozzuk fel Prágát és jöjjünk ide helyette. A szállás- és kocsmafelderítésben (ami hagyományosan az én feladatom) a régi emlékek és a gugli mellett (sőt, leginkább helyett) a már korábban említett Péter segített, ő ugyanis nem csak Brno, hanem Cesky Krumlov vonatkozásában is igen tájékozott (kiváncsi vagyok, legközelebb mi derül ki róla...).

Így ő javasolta a szállásunkat (Pension Vltavín), amely az ár/kényelem/közelség követelményháromszöggel kapcsolatos elvárásainkat tökéletesen kielégítette) és a fontosabb kocsmákat is, ezekről mindjárt következik a lista, de előbb még pár általános megjegyzés Cesky Krumlovról.

Krumlov nem véletlenül a világörökség része. Van itt minden, ami egy turistát elvarázsolhat. Hatalmas várkastély (két vezetett túra cseh módra a kastély termeiben, várszínház, több múzeumi részleg, torony, stb.), a kanyargó, zubogó Moldva által körbekerített ódon hangulatú óváros hidakkal, tornyokkal, sikátorokkal, középkori terecskékkel. Van helytörténeti múzeum és Egon Schiele múzeum is. Lehet továbbá vadvizi evezésre befizetni a Moldván vagy kirándulni a környező hegyekben. Egy hetet simán el lehet itt tölteni, és akkor már válogatni kell, hogy a közeli várkastélyok-városok közül melyik nem fér bele az időnkbe.

Mi persze elsősorban sörözni jöttünk. A múzeumok kimaradtak (én annyira nem hiányoltam, 2000-ben voltam vári vezetésen és a helytörténeti múzeumban is, utóbbinak kifejezetten érdekes és meglepően tárgyilagos volt a szudétanémet kérdést érintő része), az egyetlen belépőjegy, amit ezúttal megváltottunk, az a vár tornyába szólt, ahonnan csodálatos a kilátás a városra ls a várra, Bebarangoltuk persze a vár szabadon látogatható részeit meg az óvárost is, illetve elzarándokoltunk a városka sörfőzdéjéhez az Eggenberghez is, de mindezt elsősorban az éttermek és kocsmák közti összekötő séták keretében tettük.

Szóval Krumlov egy ékszerdoboz. Csak persze sok a turista nagyon. Pedig igyekeztünk nem a legnagyobb csúcsszezonban menni, október eleje volt már. Lehet, hogy nem is lett volna olyan sok a turista, ha nincs éppen valami moldvai evezős hétvége. De volt. Ez nem igazán az utcákon vagy a várban okozott gondot, hanem szombat este, amikor vacsorahelyet kerestünk volna. Ekkor ugyanis dugig volt minden. Persze tele van Krumlov vendéglátóhellyel, szóval valamit találtunk azért, de az nem volt az igazi: pont az előző nap kinézett és bejáratott kedvenceinkben nem jutott hely. Éhen nem haltunk, beültünk ide-oda, sör is jutott, de maradt bennünk hiányérzet emiatt. Ahogy maradt bennem hiányérzet a sörválaszték kapcsán is, de ezt majd a most már tényleg következő kocsmalista kapcsán elmondom:

• Hospoda Na louži: Péter első ajánlata maximálisan bejött, ez egy remek hangulatú hely, nagyjából klasszikus cseh kocsmai berendezés, megtoldva a falakon régi bádog reklámtáblákkal, ezeket remekül lehet katalogizálni, miközben a sörünket kortyolgatjuk. Finoman elkészítve és a környezethez képest teljesen elfogadható áron megtalálhatóak itt a szokásos cseh sörkorcsolyák, többet is kóstoltunk és egyikre se volt panaszunk. Háromféle Eggenberg.kapható itt (szűrt és szüretlen világos, illetve barna), nekem a szüretlen lett a kedvencem, a barna is elég jó.) A hely abszolút ajánlott!
• Hospůdka Láb: Ezt is Péter ajánlotta, idézném is kezdetnek őt: "A főtéren, a kínai vendéglő mellett jobbra egy árkád alatt, szinte rejtetten van egy ajtó. Restaurace LÁB. Ami mögött egész szürreális kocsma fogad. hagyományos kocsmabelső, rengeteg régi képpel, tematizálva a cseh nacionalista szemléletre (Benes, Masaryk stb.). A sör elképesztően jó (több féle, PU, Gambrinus, stb, talán Kozel barna is). Pár éve a káposzta leves lenyűgözött. van pincehelyisége is, én a felső klasszikus kocsmát joban bírom. bementek a kapualjba, aztán kicsit jobbra az ajtó." Nos, a belső nekem is tetszett, a sör viszont csalódás volt. indításnak óriási rosszpontként a barna Kozel elfogyott (na de kérem, miféle cseh kocsma ez, ahol estére elfogy a sör....) A pincér világos Mastert ajánlott, aki nem tudná, ez a pilzeni sörgyár pár éve bevezetett speciálja, azaz viszonylag erős söre (van egyébként barna és félbarna változata is), én a palackos változatát kóstoltam már, nem nagyon szerettem, ezért itt is inkább Prazdrojt kértem. Hamar megbántam, ennyire vizes pilzenit még soha nem ittam. Ezután már én is Mastert kértem, az iható volt. A kaja emlékeim szerint nem volt rossz, de nem tudta kompenzálni a dupla sörügyi buktát. Másnap kipróbáltuk a pincehelységet is, azaz a katakombát, onnan egy sör után gyorsan kijöttünk, az étlap kifjezetten drága és használhatatlan volt, a berendezés se tetszett, olyan modernkedős-előkelősködő volt.
• U dwau Maryí: A hely belül is hangulatos, de a legnagyobb előnye a Moldva parti terasz csodás kilátással a várra. Itt kóstoltuk először az Eggenberg füstölt barnáját, a Nakouřený Švihák-ot. Eddig csak a bambergi füstölteket kóstoltam, azok nekem egyáltalán nem ízlettek, a füstölés elnyomott bennük minden mást, olyanok voltak, mintha egy vagonnyi Karaván sajtot főztek volna bele a sörbe. Ehhez képest az Eggenberg füstöltje egész kellemes, a visszafogott füstös íz mögött érezhetőek a barna eredeti ízei is. Ezzel együtt  ez a sör se igazán győzőtt meg a füstölés, mint malátakezelési metódus létjogosultságáról, bár talán egyszer még teszek vele egy próbát valamikor (talán a Pivoban).
• Restaurace Eggenberg: Az Eggenberg sörgyár "hivatalos" étterme, a főzde területén található. Pontosabban ez is (ahogy az szokás a cseheknél) egy éttermi és egy kocsmai (Formanka) részből áll. Az utóbbi tele volt, így az éteremben jutott nekünk hely. A szokásos cseh kaja (knédli és tsai) jó, a már ismert sörök is jól csúsztak, az egyszerű, de impozáns terem kifejezetten passzol egy patinás sörfőzdéhez, csak a szomszédos asztaloknál megtelepedő zászlócskás japán nyugdíjas turistacsoport volt egy kicsit illúziórmboló. Az összkép jó, de ha legközelebb erre járunk, megpróbálkozunk a Formankával.
• A fabódé: a sörgyár bejáratánál, nem messze a sörgyári étterem épületétől található egy kis fabódé, ahol a csapolt világos mellé sült kolbász rendelhető. Ez az a hely, ahol keveredhetünk egy kicsit Hrabal hőseivel (kezdve a sokat látott csapossal), ha éppen arra járnak. Szóval van hangulata a helynek és a kolbász jó is volt, viszont az itt csapolt 10-es nagyon semmilyen volt és nekem nem igazán ízlett.
• Hospoda U Báby: Na, ez az a hely, amire fentem a fogam és ahová nem jutottunk el. Ugyanis hiába olvastam több forrásból is a legjobbakat róla, sajnos időközben a hely megszűnt. Ami nagy kár, itt talán nem vizezték volna a pilzenit és nem fogyott volna el a barna Kozel. Ráadásul állítóllag fenséges volt a csülök...

Szóval Krumlov csodaszép és remek helyeket is találtunk, de pont a sörök nem győztek meg maradéktalanul: ahol éppen pilzeni volt, ott vizezték, az Eggenbergek meg szerintem nem hozták a megszokott stabil cseh színvonalat. Illetve a fene tudja, talán igazságtalan vagyok, végülis a szűretlenjük jó, a barnájuk is, a többi nekem nem jött be annyira. (Ezt a vegyes benyomást egyébként a hazahozott palackos kontingens is megerősítette bennem.) Ezzel senkit sem akarok lebeszélni se Krumlovról, se az Eggenbergről, épp ellenkezőleg. Szerintem én se most jártam itt utoljára. Mindenesetre olvasnivalónak addig is itt a "Csehország nem csak Prága" blog krumlovi cikkgyűjteménye.

És persze az obligát albumhoz klikk a képre:

Péntek után vasárnapi sörlista, villámvizit-villámértékelés:

• Hopfanatic Splash: Egy könnyű, friss, komlós sör. Kellemes, de elég szimpla, kezdésnek pont jó a nagy melegben.
• Brandecker Barna Bodza: A bozdaszörpöt imádom, gondoltam nézzük, mi lesz, ha házasítjuk egy barnasörrel. Az eredmény elfogadható, édeskés, de azért friss íz. A bodza bujkál benne, hol előjön, hol eltűnik. Összességében kellemes, de nem világrengető élmény. Nyárra jó.
• Marian Maid: Pénteken a White Hops jó volt, de búzának felismerhetetlen. A méz kevésbé "destruktív" hatást gyakorolt, tehát a citrusos-banános búzaízek könnyebben felfedezhetőek benne. Hogy a hozzáadott méz "bakosítja", vagy eleve eléri a baksörök sűrűségét, azt most nem tudnám mmondani, mindenesetre egy bajor búzabak harmonikus selymességét is felfedezni véltem benne. Ha állandó tagja lesz a Bors szortimentnek, akkor további tanulmányozásnak fogom alávetni.
• Kissler Világos: A magyar pilzeni, szólt az ismertető pár éve és egyelőre még mindig ez a magyar sör van a legközelebb ahhoz, amit egy jól komlózott cseh tizenkettes hoz. Kellemes, abszolút elfogadható kisérlet, de van még bőven tere a fejlődésnek
• Jokerface IPA: IPA nélkül nincs Főzdefeszt-nap. A Jokerface remek darab. Harmonikusabb, szelídebb, mint pl. a Grabanc vagy a Bitterfly. de ez egyáltalán nem hátrány, kell ilyen is meg olyan is. Valahogy a Legenda Pale Ale-jeit én sokkal angolosabbnak érzem, azaz a komló és a gyümölcsös ízek sokkal békésebben élnek egymás mellett, mint az amerikai változatokban.

Slusszpoénnak egy elszomorító fénykép. Amíg ilyeneket lehet fényképezni egy Főzdefeszten, kb. tizenöt méterre a Grabanc sörsátrától, addig a Magyar Sörforradalom nem győzött:

Pénteki sörlista, villámvizit-villámértékelés:

• Grabanc Hopaocolypse: A komló keserűje megvan, a gyümölcsösség elveszett. Nem rossz, de a korábbi Grabancok szerintem jobbak, komplexebbek voltak. (Vagy csak túl hideg volt, én meg túl türelmetlen kivárni, míg egy kicsit felmelegszik...)
• Kárpi szűretlen búza: A bajor csúcsszinttől nagyon messze van, de az alapokat hozza, egész iható. Kellemes, friss söröcske.
• Zip's ESB: Egy igazi ESB jobb, de ez is elmegy. Mondjuk érdekes esb-értelmezés a zip standján szereplő English Special Bitter felirat, ugyanis az ESB ugyanis Extra Strong/Special Bitter, ahogy azt egy gyors guglizással ellenőrizzük is...
  
• Csobánkai Fekete Bársony: A nap orbitális csalódása. A Fekete Bárány és a Fekete Mária helyett kaptuk ezt, mondván így sikerült. Hát, sehogy se sikerült, leginkább. Hab nuku, íz nuku, már a savanyút leszámítva, Körbekóstolta mindenki, egyöntentűen szarnak találtatott, a 3 deciből 2-t kiöntöttünk, remélem nem hervad el a bokor. Csobánka, részemről RIP...
  
• Hopfanatic White Hops: Egy nagyon pöpec keserű sör, amiből a komló sikeresen kiölte a búzasörök üdítő ízeit, nem rossz, de így mitől White...
• Vyskovy NZ: A Pivo mindig kitesz magáért és hoz valami specialitást. Az NZ a Cascade komló új-zeelandi változatára utal és egyébként egy felsőerjesztésú próbálkozás. Hatodik pohárként nem tudok érdemit mondani róla, bár amúgy jól esett.
  

Zsákmányoltam palackos söröket is, úgymint Domján (2-féle), Armando Söre, Kocour (3-féle), Kaltenecker IPA, Lehmann Barna, Odilia, Rocket és Corvinus Rex. Ezekről beszámolót nem igérek. (Esetleg a Rate Beer-en...)

Kortyoltam-szagoltam haverok Jokerface-ét, az nagyon jó.A Samurai IPA is népszerű volt körükben.

Végezetül tudom ajánlani a Darshan bajor kolbászát, nemcsak finom, az ár és az adag is OK.

Hétvégi szomorú frissítés bajor kolbász ügyben:

Nos, a kollégám szombaton is járt kint, addigra a pénteken még 500 forintos kolbász hirtelen 750 forintra drágult, ezzel szemben a pénteken még bőségesen mért mustár adag kb. negyedére csökkent. A Kenyéradag ennél kisebb "rezsicsökkentést" szenvedett el, mindössze felére csökkent.

Már az 50%-os áremelés is durva, a kisérők csökkentése meg végképp alantas módszer, mert nincs annál kiábrándítóbb, mint amikor az ember elfogyasztana egy kellemes adag kolbászt, de a kisérőket a nagy ukrajnai éhínség idejét idéző módszerekkel kell hozzá beosztania. Sose tudtam felfogni, miért jó ez: lehet, hogy aznap nyernek rajta párszáz forintot, hosszabb távon azonban inkább elriasztja a vevőket. Régen még lehetett az egy érv, hogy mindenki ezt csinálta (ld. mondjuk a classic balatoni szabadrablást...), de ma már találni bőven okosabb kereskedőket is.

Kedves Darshan, ez most egy bazinagy rosszpont Nektek!

Folyt. köv. vasárnap.