Most, hogy lassan már a következő listába is gyűlhetett pár meccs, ideje összeszedni a tavalyiakat.

A 2012-es listában  kevesebb meccs szerepel, mint tavaly. Valószínűleg nem néztem kevesebb sportközvetítést, viszont határozottan kevesebbet "jegyzeteltem": míg a korábbi hasonló posztjaim általában úgy születtek, hogy évközben leírtam röviden a lényeget, év végén meg csak feltupíroztam kicsit a tartalmat, illetve kiselejteztem azt, amit pár hónap elteltével kevésbé éreztem fontosnak, ezúttal szinte semmit sem írtam fel év közben.

Nem hoztam focimeccset. Pedig nagyjából követtem a BL-t és sokszor belenéztem a Barca spanyol meccseibe, csakhogy ezek mind egy nagy katyvaszként szerepelnek a fejemben. Látványos, szép, de katyvasz. Ahogy ezt írom, eszembe ötlik, hogy volt egy Eb is, hát abból se sok maradt meg. Rémlik egy frenetikus orosz-cseh mérkőzés, ami után mindeki elkönyvelte az oroszokat favoritnak, meg egy orosz-görög, ami után a "favoritok" kiestek. Ja, és nyertek a spanyolok, naná. Mondjuk inkább, mint az olaszok...

Hasonló okok miatt nincs pl. Ebel hokimeccs: továbbra is rengeteg harmadot láttam, de nem volt igazából olyan Volán meccs, ami pár hét után ne keveredett volna össze a fejemben a többivel.

Így aztán az idei poszt alapvetően a kézilabdáról szól, bár,kakukktojásként vettem bele egy válogatott hokimeccset is.

Magyarország-Franciaország 26-23 (férfi kézilabda Eb, január 20.)

(Ha nem látszana, klikkide!)

Sokak szerint ez egy tét nélküli Eb volt számunkra, hiszen az olimpiai selejtezőtornára már az előző évi vb-n kvalifikáltuk magunkat. Ez azonban nem volt teljesen igaz, ugyanis a 2013-as vb európai play-off meccseire az Eb helyezések alapján születtek a kiemelések, így egy esetleges gyenge szereplés esetén nagyon kemény ellenfelek jutottak volna. (Az más kérdés, hogy kiemeltként is belehúztunk, a norvégok az egyik legerősebb lehetséges ellenfelek voltak...) Szóval a csoportból azért tovább kellett jutni.

Mire az utolsó csoportmeccsen a franciákkal játszottunk, addigra ez már megtörtént. Az oroszok elleni döntetlen ugyan aggasztó volt, mert benne volt a pakliban egy gólkülönbségverseny, de aztán a spanyolok elleni bravúrdöntetlen és két tisztelettudó orosz zakó bebiztosította a csapat helyét a középdöntőben. A franciák ellen tehát már csak az volt a kérdés, hány pontot viszünk magunkkal. A magam részéről meg voltam győződve róla, hogy a szokásos módon döcögve kezdő francia csapat felszívja magát erre a meccsre és behúzza a két pontot, már csak azért is, mert ők addig egy spanyolok elleni vereséget gyűjtöttek be, egy újabb zakó esetén búcsúzhattak érmes reményeiktől. Ami ugye egy francia válogatott esetén óriási blamázs.

Ehhez képest mi felszabadultan, szellemesen játszottunk, ők meg görcsösen. Bár egy francia csapat ellen elvileg mindig az utolsó pillanatig aggódni kell, mert a money time-ban képesek megrázni magukat, ezúttal éppen hogy mi voltunk azok, akik a végén a megalázó pofonokat kiosztották.

Ezt a meccset januárban kérdőjelesen az év meccsének tituláltam és bár szerencsére voltak ennél nagyobb és fontosabb meccseink is, tehát az ideiglenes címet mindenképp elvesztette, azért a bővebb listában semmi nem veszélyeztette a helyét. Csigazabálókat verni minden sportban nagy öröm, kézilabdában meg hatalmas bravúr.

A meccs után velem együtt mindenki az elődöntőről álmodozott, amiből persze nem lett semmi: a középdöntőben simán kikaptunk mind Izlandtól, mind Szlovéniától és a horvátok elleni döntetlen is inkább csak annak tudható be, hogy az utolsó csopormeccsüket a már elődöntős horvátok nagyívben letojták. Így aztán a középdöntő megmutatta a magyar csapat nagyonis valós korlátait és lehűtötte a vérmes szurkolótábort is egy kicsit.

Magyarország-Izland 34-33 (férfi kézilabda, olimpiai negyeddöntő, augusztus 8.)

(Ha nem látszana, klikkide!)

Na, ha nem a franciaverés, akkor ez. Hogy miért?

• Mert 8 év után újra a legjobb 4 közé jutottunk az olimpián, ami ugye az olimpiacentrikus magyar sportközvélemény szemében minden nemzeti sorscsapásra időszakos gyógyírt kínál.
• Mert igazi totógyilkos bravúr volt: az elmúlt években rendszeresen simán kikaptunk az izlandiaktól, akiket a mienknél tekintélyesebb eredménylistájuk - olimpiai ezüst 2008-ból, Eb bronz 2010-ből - és a pillanatnyi forma - ők franciaveréssel csoportelsők, mi elfogadható dán és némileg kiábrándító horvát és spanyol zakóval csoportnegyedikek voltunk - is esélyessé tett.
• Mert jobbak voltunk, mint az izlandiak. A rendes játékidő nagy részében mi vezettünk, és bár a vikingek szívósan tapadtak és többször felzárkóztak, mindig volt válaszunk, valakinek mindig "elsült" a keze. Igazából 60 perc alatt meg kellett volna nyernünk ezt a meccset és ha a végén nem hagyunk ki néhány ordító ziccert kritikus helyzetben, akkor ez meg is lett volna.
• Mert az elképesztő utolsó perces jelenet felejthetelen YouTube klasszikus lett (a lengyeleknel volt hasonló végjátékuk Norvégia ellen a 2009-es vb-n): Egygólos izlandi vezetésnél a vége előtt 14 másodperccel Fazekas Izlandölő Nándi hetest hárít, a kipattanó a mienk, két villámpasszal eljut Lékai Szintén Izlandölő Mátéhoz, aki a védőjét becsapva 2 másodperccel a vége előtt bevágja az egyenlítő gólt.
• A dupla hosszabbításért, amit a végén heroikus küzdelemben egy góllal mi nyertünk.

Ez a meccs nem csak magyar szemmel volt kéziklasszikus, a semleges nézők is sokáig fognak rá emlékezni.

Magyarország-Svédország 26-27 (férfi kézilabda, olimpiai elődöntő, augusztus 10.)

(Ha nem látszana, klikkide!)

Hol van az megírva, hogy csak pozitív élmény lehet benne a listában? Sehol. Hát akkor vegyük bele ezt a meccset is.

A magyar csapat ugyanis megfogta az Isten lábát az elődöntő párosítással. A másik ágon két  favorit, a franciák és a horvátok nyüstölték egymást, a mi águnkon viszont két meglepetéscsapat küzdött, a svédek ugyanis elkapták az Európa-bajnok dánokat. Ezáltal lényegében a francia-horvát meccs az arany és bronz, míg a mienk az ezüst-negyedikhely sorsáról döntött.

A magyar-svéd tipiusan megjósolhatatlan meccs volt. Az előzetes vélemények megoszlottak, a Hatosfal esélylatolgató posztja szerint például a "svédek jobbak nálunk", ezt aztán kommentekben szétcincáltuk, amiből kb. az jött ki, hogy elvileg posztonkénti összevetésben valamivel jobbak, a mindenféle helyezéseik ugyanakkor ugyanazon a szinten vannak, mint a mienk (egy vb 4. helyük volt, de azt otthon szerezték, a többi világversenyen kb. ott voltak, mint mi, sőt picit még hátrébb is...), az egymás elleni tétre menő párbajok meg mindig nagyon szorosak voltak (a legutóbbi kettő egy döntetlen és egy egygólos magyar győzelem volt). Szóval lehetett reménykedni, mert egyáltalán nem voltunk esélytelenek.

A mérkőzés azonban sajnos nem a mi szájunk íze szerint alakult. Az első félidő második felében egy gyengébb magyar periódusban a svédek összehoztak egy négygólos vezetést és gyakorlatilag a meccs végéig ezt az előnyt őrizgették. Persze nem volt sima ügy, többször feljöttünk rájuk egy gólra, de egyenlíteni sose sikerült. Pedig a végén nagyon közel voltuunk hozzá, Harsányi és Iváncsik is ordító ziccert hibázott.

Egy ilyen eredményhez mindig kéféleképp lehet hozzáállni. Az egyik hozzáállás az, hogy nem volt szerencsénk, egy-egy véletlenül ki vagy bepattanó labda döntött. A másik meg az, hogy nincsenek véletlenek, a kimaradt ziccerek valamit jeleznek, a csatár fáradtságát, a kapus magabiztosságát, ilyesmi. Mindkét álláspontban van igazság. Egy-két gólos különbségnél gyakran érzem nevetségesnek a "megmagyarázó" álláspontot, ugyanakkor az is tagadhatatlan, hogy a "ha azt a ziccert Gerzson bedobja" mellett szinte mindig ott van a másik csapatból is egy hasonló helyzet, amire ugyanolyan jogosan mondhatják mások, hogy az is bemehetett volna.

Szóval én nem tennék igazságot, hogy most csak szimplán pechünk volt, vagy a vereség törvényszerű volt. Az biztos, hogy mindkét csapat gyengébben játszott, mint a negyeddöntőben, de a magyar egy árnyalattal még fáradtabb volt. Ha mindenáron racionális magyarázatot keresünk, akkor azt is mondhatjuk, hogy ezt a meccset azzal vesztettük el, hogy Izland ellen 80 percet kellett játszanunk. Na meg azzal, hogy a csoportban mi a dán-spanyol-horvát-szerb-korea meccseket játszottunk, ők meg francia-izland-angol-argentin-tunéz  sorozatot abszolváltak. A vastagon szedettek tekinthetők komoly ellenfélnek, hát ebből nekünk pont kétszer annyi volt.

Akármi is volt az ok, kikaptunk, ami nagy csalódás volt. Mert hiába csodaszép a 4 közé jutás, nem tudom mikor lesz legközelebb ilyen oltári szerencsénk, hogy nem csak a 4 között vagyunk, de ott kapunk egy magunkhoz hasonló outsidert.

Magyarország-Hollandia 6-7 (férfi jégkorong, olimpiai selejtező torna, november 11.)

(Ha nem látszana, klikkide!)

Ha már vereségek, itt egy másik.

Ez ráadásul még kellemetlenebb élmény, mint a kézisek olimpiai elődöntője. A kézisek ugyanis mindent megtettek a győzelemért. Kikaptak, de azt emelt fővel tették. Én, a szurkoló, nem bennük csalódtam, hanem az eredményben. A hokisokról nem mondhatom el ugyanezt.

Nagyon régen kapott ekkora pofont a magyar hokiválogatott. Vereségeket ugyan szenvedtünk el minden évben, de csak nálunk magasabban jegyzett csapatoktól. Olyan A csoportban rendszeresen játszó országoktól, mint az olaszok, szlovének, osztrákok, németek. A világranglistán mögöttünk szereplő csapatokat, ha néha nem is könnyen, de mindig vertük. Japántól pl. 2006-ban, Nagy Britanniától 2005-ben kaptunk ki utoljára világbajnokságon (illetve most tavasszal, de erre mindjárt visszatérek).

Ehhez képest most a még ezeknél a csapatoknál is lejjebb jegyzett hollandok vertek meg minket egy olyan meccsen, ahol mélyen a megszokott tudásunk alatt teljesítettünk. A támadásainkkal nem volt különösebb gond, 6 gól az teljesen rendben van, de a védelmünk egy átjáróház volt. Hátul sose voltunk egetverően stabilak, a csatárainkra mindig büszkébbek lehettünk, mint a védőinkre, de azért kapusposzton Szuper Levente divizió I-es szinten kiemelkedően megbízható és stabil teljesítményt nyújtott. Ő még egy viszonylag ingatagabb védelem mögött is képes volt lehúzni a rolót. Most viszont Bálizs Bence betlizett. Hogy ez mennyiben az ő rossz estéje és mennyiben az előtte játszó védelem hibája volt, azt nehéz megitélni. Énszerintem mindkettő, mert a gólok között volt ajtó-ablak ziccer, amiről nem ő tehetett, hanem a dekoncentrált védelem, és voltak becsorgó távoli lövések, amiket viszont szerintem illett volna kiszedni és jobb napjain (pl. az Alba Volán nem egy Ebel meccsén, sokkal erősebb csapatok ellen, mint a holland) ki is szedte volna őket.

Szóval Szuper után egyelőre űr maradt, annak ellenére, hogy amúgy elvileg Hetényi és Bálizs semmivel se kisebb tehetségek. Mégis, Hetényi már két sorsdöntő vb meccsen is hibázott csúnyán (2010-ben Szlovénia, 2011-ben Olaszország ellen), Bálizs pedig most. Hogy aztán ennek mi az oka, arra én csak tippelni tudok. Az egyik ilyen tippem, hogy "túl jó dolguk" volt az Ebelben, ahol sokkal erősebb védelem állt előttük. Eszerint nekik szokniuk kell a válogatott sajnálatos módon "szellősebb" védelmét.

De nem akarom csak a kapusokat hibáztatni. A gyenge védelmet már említettem, de azt hiszem itt az egész csapat küzdőszellemével és koncentrácójával gond volt. Én úgy láttam, hogy hányavetin, a hollandokat lebecsülve korcsolyázott ki a társaság. Szerintem egyszerűen nem hitték el, hogy itt gond lehet és azt gondolták, rutinból lehozzák a meccset.

Ráadásul ilyen volt már az idén, tavasszal a vb-n ugyanígy kaptunk ki a britektől. Nem vettük őket komolyan, ellazsáltuk azt a meccset is. (Amivel egyébként a fenti állításomat is pontosítanom kell, mert tavaly ilyenformán nem egy, hanem két váratlan pofont kapott nálunk lejjebb sorolt csapatoktól a válogatott.) A tavaszi fiaskóra még rá lehetett fogni, hogy az nem is volt igazi tétmeccs, hiszen az utolsó fordulóra biztossá vált, hogy mindenképp bronzérmesek leszünk, de az olimpiai selejtezős vereségnek tőbb komoly következménye lesz. Egyrészt lemaradtunk a jövő héten esedékes tavaszi selejtező tornáról. Az olimpiára ugyan valószínúleg nem jutottunk volna ki, de nagyon jó felkészülés lett volna az áprilisi vb-re. Ehelyett egy jóval gyengébb barátságos tornán tudunk csak részt venni. Másrészt az olimpiai selejtezőtorna világranglistapontokat is hoz, hát ezekből most nem sok jut majd nekünk. Ezek a pontok négy év alatt futnak csak ki a rendszerből, addig érezni fogjuk a hatásukat.

Én 2012-t emiatt a két vereség miatt egy korszak lezárásának érzem. Volt egy nagy nemzedékünk, de bennük talán már nincs meg a szükséges tűz. Vannak remek fiataljaink, de őbennük mintha még lenne meg elődeik mentalitása, ők még nem "a nemzedék" és még nem "a csapat". Ami azt is jelenti, hogy átmeneti korszak következik, a korábbinál rapszodikusabb teljesítményekkel. Szóval lehet, hogy áprilisban a legfontosabb meccseket nem a kazahokkal vagy az olaszokkal vívjuk majd a feljutásért, hanem mondjuk Koreával vagy Nagy Britanniával a bentmaradásért...

Ja igen, a másik ok, ami miatt ez év egyik meccse lett: Jácinttal együtt ültük végig a a BS nézőterén.

Magyarország-Románia 26-23 (női kézilabda Eb, december 11.)

(Ha nem látszana, klikkide!)

Igazából it nem egy meccsről, hanem egy menetelésről van szó.

A női kézisek egy igencsak siralmas olimpiai ciklust hagytak maguk mögött. A pekingi negyedik hely után Mátéfi Eszter korszaka következett, sajna a mélyrepülés korszaka, A 2009-es vb gyengébb szereplését még lenyeltük, mondván ez "átmeneti", meg "csapatépítési" időszak, de igazából a 2010-es Eb és az utána következő vb selejtező ráébresztett mindenkit, hogy nem épült itt semmi, inkább szétesik. Ennek eredményeképp a nagy múltú magyar női kézicsapat sem a 2011-es vb-n, se a londoni olimpián nem vehetett részt. Ami a játékosállományt figyelembe véve csakis a szakvezetés bazinagy kudarcaként értelmezhető.

Mátéfi tehát távozott, a szövetség pedig (ahogy erre ráéreztem én is) nem talált itthoni jelöltet a helyére. Jött Karl Erik Böhn, azaz KEB. A norvég csodaedző, aki majd megvált. A megváltásra persze sokat kellett várni, lévén se vb-re, se olimpiára nem voltunk hivatalosak, így KEB egy felemás győri vendészerepléssel múlatta idejét és borzolta a honi kedélyeket. Amiket a végre valahára elérkezett Eb nyitómeccse még tovább borzolt,lévén utolsó másodperces góllal kaptunk ki az előzetesen leggyengébbnek gondolt csoportellenféltől, a horvátoktól. Minden adva volt egy Csoknyai féle "már a csoportból is kiesünk" fiaskóhoz.

De nem ez jött, hanem egy szép sorozat. Kiemelhetném a németek elleni győzelmet, mert ugyan a németek messze nem egy világverő csapat, de mégiscsak ők  vertek ki minket csúnyán, volt mit törleszteni. Kiemelhetném a spanyolokat, mert ők voltak a csoportfavoritok, ehhez képest viszonylag simán, végig vezetve győztük le őket.

De én a románok elleni derbit választottam, két okból. Először is, egy román-magyar az román-magyar, mindig egy komoly érzelmi töltéssel bíró meccs. Másodszor is ezzel a meccsel jutottunk az elődöntőbe. Nem is akárhogyan. Az elején még a románok vezettek, de a félidő végére már fordítottunk. A második félidő magyar jutalomjáték volt. Simán vertük az egyébként addig magasabban jegyzett románokat és a 2008-as pekingi olimpia után újra elődöntőt játszhattunk.

A bronzérem pedig akkor is értékes, ha tudjuk, hogy az olimpiai utáni Eb mindig gyengébb, mint a többi világverseny, ez most is igaz volt. Éppen ezért a jövőre nézve nem kell csodákat várni. Ez továbbra sem egy világverő csapat, az első két helyezettől kikapott (a norvégoktól nagyon simán, Montenegrótól kicsit szorosabban) és legközelebb jó pár most gyengébben szereplő csapat "harapni" fog. Szóval újabb érmekért lehet szurkolni, de nem szabad elvárni.

<script src="http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/01/20/22/Ferfi_kezilabda_Europa_bajnoksag_2012__Magyarorszag_Franciaorszag.aspx/Embed"></script>

Ha már így belekeveredtem az év elején gy szlovák ciklusba, legyen belőle poszt-trilógia.

Az alábbi képet évvégi szlovák kiruccanásunk során lőttem. A megörökített tetőtéri ablakdesign kapcsán gúnyolódhatnék a szlovák géniuszon, de az igazság az, hogy az ilyesfajta tervezési hülyeség egyetemes emberi kultúrkincs és kis hazánk is jól el van eresztve hasonló építészeti igazgyöngyökkel.

Ha ez egy rendes méretű ablak lett volna, akkor valószínűleg könnyebben megbocsátom, hogy rövid tartózkodásunk alatt kb. háromszor vertem bele a fejem a plafon mredekebb részének élébe. Mivel azonban az alsó ablakperem kb 185 cm magasan kezdődött és ezáltal a kilátásban csak székre felállva lehetett gyönyörködni, úgy éreztem, kénytelen leszek az egyszeri blogger egyetlen lehetséges bosszúját alkalmazni és megörökíteni ezt a kevéssé vendégbarát építészeti vlágcsodát.

Bosszankodásom mértékét fokozta, hogy a fenti cellaablak mögött az alább látható kilátás rejtőzött:

Gondolkoztam rajta, hogy menyire húzzam le emiatt a szállásunkat, végülis alapvetően jól éreztük magunkat bár a kaja megosztotta társaságunkat - az egyik tábor értékelte a házias szlovák ízeket, a másik fele ugyanakkor rámutatott pár minőségi defektusra, pl. a rendkívül silány virslire vagy a teljesen vízízű reggeli üdítőre - és a szilveszteri tombola kürüli anomáliák sem hagytak jó  benyomást (eredetileg úgy volt, hogy a szilveszteri különjegy árában bennefoglaltatik pár tombola jegy is, de másnapra már meggondolták magukat, egyet se kaptunk, csak venni lehetett).

Végül úgy döntöttem, nem csapok nekik hangos negatív kampányt. Persze aki élelmes, az kitalálhatja, hol voltunk, de elrettenteni senkit nem akarok a helytől. Viszont azt javaslom, ragaszkodjon, hogy ne a tetőtérben kapjon szobát!

Ez már csak egy ilyen kekecledő évkezdet, csak most egy újságcikk helyett egy blogot pécéztem ki. Írtam ugyanis tegnap délután egy kommentet Csehszlovák Kémnek, ami láthatólag átlépte nála a küszöbértéket, ezért kicenzúrázta. Mivel szerintem a kommenttel semmi baj (annál inkább a poszttal, amire válaszként született), ezért tartalmilag ide villámposztolom:

A poszt: http://dotoho.blog.hu/2013/01/05/vilagnyelv_lett_a_magyar

Az első kommentem és CSK válasza:

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2013.01.05. 18:28:24

Természetesen Magyarország képes sok kellemetlen meglepetést szerezni az egyszeri turistának, ami mindenképp szégyenletes, de azért a Tékozló Homártól vehetnél néhány leckét az ilyen jellegű sztorik tálalásában, mert abszolút nem derül ki semmi arra nézvést, miért késett a gép, milyen légitársasággal repült, mennyiben hibás a légitársaság és mennyiben a reptér.

Csehszlovák Kém · http://www.sercsecs.cz 2013.01.05. 18:39:47

@promontor: Köszönöm a véleményed, valóban szánalmas egy országimázs. Azt pedig, hogy a Tékozló Homár hogyan tálal, pont leszarom.

Erre a válaszra született a második komment, ami aztán már nem felelt meg CSK kényes ízlésének. (Gondolom a poszt trackbacket is letiltja majd, de azért megpróbálom...) Tartalmilag idézem, a pontos szöveg csak a dotoho blog titkos archívumában található meg:

"Látom, hogy leszarod, ami kár, mert egy kis forráskritika nem ártana. Gúnyolódó posztot írsz egy rövidke bulvárhír alapján (ld. http://www.blesk.cz/clanek/radce/188082/figly-leteckych-dopravcu-jak-neplatit-nahrady-odradi-vas-treba-madarstinou.html), nyilván a magyarral ellentétben a cseh bulvársajtónak minden szavát el lehet hinni. Az pl. véletlenül se fordulhat elő, hogy az egész cikk - amiben szinte semmilyen ellenőrizhető tény nem szerepel - azért jelent meg, hogy aláfestésként szolgáljon a Skpylan.cz reklámjához, akik - mit tesz isten - pont ilyesfajta repülési kártérítések behajtására szakosodtak."

A poszt azóta az index címlapján tölti megérdemelt trollvonzó és klikkgyújtő óráit. Kár a dotoho blogért, mert amúgy cseh-szlovák-magyar viszonyban remek témát dolgoz fel és ha nem a provokatív klikkvadászatot tekintené elsődleges feladatának, akkor sokkal szívesebben olvasnám, gondolom nem csak én.

Eredetileg nem ezt szántam évkezdő posztnak, de a magyar sajtó megint kutyulja a dolgokat, én meg bosszankodom rajta: olvasom ugyanis a Zindexen, hogy a szlovákok meglépték, amit nekünk is kéne, nevezetesen megszüntetni az egykulcsos adórendszert.

Merthogy Robert Fico megszüntette. És ugye - ha máshonnan nem, a Dotoho blogról - tudjuk, hogy amihez az aranykezű szlovákok mostanában nyúlnak, azt úgy kell csinálni, hisz Szlovákia fellendül, míg mi lemaradunk. Nosza, idézi is a cikk Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértőt (korábbi APEH főmuftit), hogy nekünk is valami ilyesmit kellene csinálni: megszüntetni a lineáris adórendszert és egy a nyugatihoz hasonló, "mérsékelten progresszív" adórendszert bevezetni helyette.

Aha. Ez egy régi kritka, közgaszdászok és az ellenzéki politikusok részéről, nevezetesen, hogy az egykulcsos szja nem jó, társadalmilag igazságtalan és közgazdaságilag se váltja be a hozzá fűzött reményeket. És lám, a szlovákok is megszüntetik.

Namármost, ez a poszt nem arról fog szólni, hogy kinek van igaza itthon az egykulcsos szja kérdésével kapcsolatban, hanem arról, hogyan sikerült a magyar sajtónak ezzel kapcsolatban egy szlovákiai hírt teljesen félreértelmezni... Ugyanis a cikk olvastán nekem eszembe jut egy korábbi hír, amikor még csak tervezgették az atyafiak (illetve elsősorban Fico) az egykulcsos szja megszüntetését, és kezdem gyanítani, hogy itt vagy egy csúsztatásról, vagy egy trehány újságcikkről van szó, ami megint keveri a dolgokat.

Mert az egy dolog, amit pl. Vámosi és a hazai ellenzék mond, az meg egy másik, amit a szlovákok csinálnak.

A szlovák szja ugyan valóban nem egykulcsos többé formailag, de hogy a progresszivitása megfelel-e annak, amit a az itthoni ellenzők elvárnak, azt kétlem. Az index rövid ismertető cikke szerint ugyanis szlovák szja adókulcs továbbra is 19% egészen havi 3310 euro bruttó jövedelemig. Felette pedig 25 %.

Most a dolognak azt a részét hagyjuk, hogy a szöveg szerint 3310 euro felett a teljes összeg a magasabb kulccsal adózik, ami akkora adózási baki, hogy szerintem Vámosi Nagy Szabolcsnak égnek állna tőle a haja, hiszen így aki mondjuk 3300 bruttót kap, az több nettóhoz jut, mint aki 3400 bruttót. Emiatt nem lepne meg, ha ez félrefordítás lenne, de persze ki tudja, Ficotól kinézem ezt a színvonalat.

Ami sokkal fontosabb: az intézkedés hatása elenyésző. 3310 euro ugyanis még 280 forintos árfolyamon számolva is havi 926 ezer forint. Ami a minden csodavirágzása ellenére is alapvetően a magyarországihoz hasonló jövedelmi viszonyokkal rendelkező Szlovákiában se mindennapos jövedelem, Valahol azt olvastam (ezt a cikket már nem tudtam megtalálni), hogy Fico szerint ez a szlovák adózók 1 %-át érinti. Azaz a szlovák szja az adózóok 99 %-a számára egykulcsos marad.

De akkor mi értelme az egésznek? Gazdaságilag nem sok. Politikailag nyilván több: ha ideveszem azt is, hogy a hír szerint a szlovák közjogi méltóságok, nevezetesen a "parlamenti képviselők, a kormány tagjai, valamint az államfő" 5% többletadót is fizetnek majd, (akkor is, ha 3310 euro alatt lesz a bruttó jövedelmük) akkor jól látszik, hogy itt szimplán egy populista politikus "fizessenek a gazdagok meg a politikusok" elv alapján hozott népszerűséghajhász döntéséről van csak szó.

De akkor miért idézi az index Sidó H. Zoltánt, a pozsonyi Új Szó főszerkesztő-helyettesét, miszerint "az egykulcsos adórendszer szlovákiai megszüntetésének fő oka, hogy Robert Fico kormánya szeretné 3 százalék alá szorítani az államháztartási hiányt" és hogy "a szlovák kormány már jövőre jelentős - a GDP több mint fél százalékát kitevő - többletbevételt remél az intézkedéstől."

Hát azért, mert az adócsomagban nem csak ez a 3310 euros szja intézkedés van. Pl. megnövelték a "a jogi személyek jövedelemadójának" mértékét is, 19-ről 23 %-ra. Az idézőjelbe tett kifejezés magyar terminológia szerint pedig a társasági adó. Na, ez az intézkedés az, ami szlovák szemmel nézve igazából megszünteti az egykulcsos adót, annak ugyanis ott az volt a lényege, hogy a három fő adófajta (szja, társasági, áfa) mind 19% volt. Ráadásul ez az az intézkedés (meg pár másik, pl. a költségelszámolások és egyes kedvezmények szigorítása) az, ami a fent említett fél százaléknyi GDP-t tényleg behozza a szlovák államkasszába. És gyanítom, hogy a szlovák ellenzék elsősorban a erre az emelésre mondta, hogy "csökkenti az ország versenyképességét", hiszen nyílván attól tartanak, ez a viszonylag jelentős emelés elriaszt majd egyes vállalatokat, akik majd máshol ruháznak be.

Szóval sikerült egy egyébként érdekes hírt megint teljesen összekutyulni: igen, megszűnt a szlovák egykulcsos rendszer, de a lényeg nem az szja, hanem a társasági adó emelése, ami köszönő viszonyban sincs azzal a "tanulsággal", amit a cikk sugall.

Ez kb. a jereváni rádió szintje: a hír igaz, csak nem osztogatnak, hanem fosztogatnak...

A csajok mostanában ismerkednek a számítógéppel, álljon itt néhány korai zsenge a számítógépes grafikai pályafutásukból, némi még zsengébb (az apai elérzékenyülést leplezendő) kritikaparódiával nyakon öntve.

Az első rajz egy klassszikus gyerektéma feldolgozása, az új technika megismerésének eszköze: az egyszerű gépi geometriai formák dominálnak, ezeket vegyíti a művész a hagyományos szabadkezi rajz elemeivel. A "régi" és a "új" technika harca sajátos feszültséget teremt, ami művészi szintre emeli az egyébként ujjgyakorlatnak szánt alkotást:

A következő rajz absztrakt elemei, a hatalmas szem és az elvágyódást jelző nyíl egyszerűségükben is kifejezik a kisdiák türelmetlen vágyát, hogy végre elérkezzen a várva várt (téli) szünet, amelyet az expresszionista felirat felkiáltójelként húz alá:

A harmadik rajz a halak nehéz életét mutatja be egyszerű eszközökkel, de az egyszerű jelenet túlmutat önmagán és az élet veszélyeinek keserű felismerését, illetve a felnőtté válás első lépéseinek dilemmáját is kifejezik. A  nyíl és a szem láthatólag a művész kedvenc szimbólumai. Az ötszögletű szem szimbolikája még megfejtésre vár:

A negyedik rajz a szárnyát bontogató ifjabb testvér műve. Ő elsősorban nővére munkáit másolja, mint látható, ugyanakkor életvidám természete és kreativitása is kiütközik. Nem elégszik meg a szolgai másolással, hanem az életörömöt és a szabadságot kifejező új elemekkel gazdagítja a képet. Az almák eredetitől eltérő elhelyezése az idősebb testvér, illetve általánosságbana mindenkori tekintéllyel szembeni lázadás jele:

Végezetül egy hagyományos rajz, alkalomhoz illő témában:

Ezzel el is érkeztünk a mai poszt leglényegesebb mondatához:

Boldog, békés karácsonyt kívánok a blog minden olvasójának!

Más nem lehet. Szándékosságot fel sem tételezek.

Történt, hogy a Spar akciózott egy sörmárkát, nevezetesen az Valentins világos és barna szüretlen búzasörét. Bár a nevezett terméken egy echte sörforradalmár talán fanyalogna, ha másért nem, a páncélozott csomagolás okán, az igazság az, hogy a termék egész iható, legalábbis a barna változat. A magyar átlagbolti búzasörkinálatot mindenesetre magasan veri, az akciós 179 fabatkás ár pedig ilyenformán nehezen felülmúlható ár-érték arányt testesített meg.

Így aztán, amikor az akció utolsó napján betértem a Ráday-Kinizsi utca sarkán található Sparba és ott szembetalálkoztam a polcon a nevezett páncélossal, egy pillantással meggyőződtem róla, hogy az árcédula még az akciós árat mutatja, majd leemeltem egyet a polcról. Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor a pénztár viszont 259 fabatkás áron számolt. Meglehetős magabiztossággal tettem szóvá a dolgot, hiszen az akciós árral már találkoztam más boltokban is és itt is éz az akciós ár volt feltüntetve.

A magabiztosság hamar elfogyott, ugyanis érveimet gyorsan szétzúzták. Egyrészt közölték velem, hogy ez nem Spar, hanem City Spar bolt, náluk nem érvényes az alció, másrészt a helyszínre hívott eladó szépen levette a polcról az ominózus árcédulát (odaláttam a pénztártól, az volt az), odahozta és az orrom alá dugta: ugyan valóban 179 forint volt (kb. 48-as betúnagysággal) de az Holsten felirat is szerepelt rajta (kb 10-es fontméretben , persze).

Mit volt mit tenni, visszaadtam a páncélos vitézt és csökkentett kosártartalommal ütöttük nyélbe az aznapi vásárlási tranzakciót.

Tanulság? Figyelni kell.

Mindenesetre az eset kapcsán sikerült Spórolósék új (illetve nem is annyira új) márkanevét jól a fejembe vésniük, bár nem vagyok benne biztos, hogy ezt a marketingesek ideális módszernek tartanák. Mindenesetre ha már így adódott, elgondolkoztam néhány olyan árazási szabályon (ezek csak részben kapcsolódnak a posztbeli sztorihoz) amelyek egy valóban minőségi, prémium üzlettípust jellemeznének. Legalábbis szerintem.

• Ha a Spórolósban akció van, akkor ugyanaz az akció érvényes a Városi Spórolósban, meg a Nagy Spórolósban is.
• A polcra kitett árcédulán az áru neve ugyanakkora betűkkel van feltűntetve, mint az ára.
• A cimkén van egységár és az nem csak nagyítóval olvasható.
• A polcon mindig az a termék van, ami az alatta lévő cimkén is fel van tüntetve.
• Ha netán mégsem (ami igen ritkán fordulhat csak elő), akkor nem azzal védekezik az eladó, hogy biztos a vevők keverték össze és különben is miért nem figyeltem, hanem szimplán elnézést kér.
• Egy termékcsalád (mondjuk a panda sajt sonkás, szalámis és paprikás változata) mindig ugyanannyiba kerül (a natúr lehet kivétel, esetleg), ha az egyik akciós, akkor a többi is az.

Persze kérdezheti valaki, mi ebben a prémium, ez szimplán a tisztességes kereskedő jellemzője. Csak sajnos Magyarhonban az ilyesmi prémiumnak számít. Ha egyáltalán létezik.

Fejlemények

http://www.peticiok.com/sasad

A legutóbbi sasadi poszt óta történt egy s más, volt index cikk, volt riport a Kossuth Rádióban, volt interpelláció az önkormányzat testületi ülésén és volt egy lakossági fórum. Foglalkozott az üggyel a hivatalos helyi sajtó és a nem annyira hivatalos is, továbbá a helyi blogoszféra is, egyszer másképp, máskor másként.

Ezek során megtudtunk ezt-azt, de nem tudtunk meg túl sokat. Megtudtuk, hogy a megnyitandó úszakasz egyirányú lenne, megtudtuk, hogy nincs végleges döntés, mert előbb lesz forgalomszámlálás és szimulációs vizsgálat.

Megtudtuk, hogy a "megnyitás" hivatalos indokai a következőek:

• Az útnyitást előírja a 2005-ben elfogadott "kerületi közlekedésfejlesztési koncepció". Hogy pontosan mi is áll ebben a koncepcióban, pl. vannak-e benne érvek is, vagy csak egy kijelentés, hogy megnyitjuk, 'oszt jónapot, azt nem tudjuk, mert ez a dokumentum nyilvánosan nem elérhető, az ujbuda.hu honlapon sehol sem található.
• A "Farkasréti Általános Iskolába járó gyermekek szülei, valamint az iskola tágabb környékén lakók ... régóta panaszkodnak az utcáikban megjelenő reggeli forgalom miatt... " (idézet az ujbuda.hu cikkéből), az önkormányzat pedig ezen szeretne segíteni.

Az idézett cikkben szerepel még az alábbi vicces kijelentés is:

"... A gyermekeket nem merik gyalogosan egyedül iskolába engedni, mivel az autósok a járdákat is igénybe véve, (ott is parkolva), közlekedési szabályokat áthágva próbálnak meg a Németvölgyi út felé eső csomóponthoz eljutni.Ezen enyhítene a Dayka Gábor út megnyitása."

Nos, az tény, hogy az említett parkolási szabálytalanságok mindennaposak, de hogy ez mennyiben lehet érv egy új útszakasz építésére, azt nem értem. Lehet persze, hogy ez egy igen forradalmi új módszer útépítések kikényszerítésére. Esetleg kezdjünk egy járdán parkolási népmozgalmat szerte az országban. Mondjuk a Budapestiek parkoljanak járdán, hogy elérjék az M0 északnyugati szakaszának megépítését, a kaposváriak az M9-ért, a szolnokiak az M4-ért foglalhatnák el gépjármúveikkal a járdát.

De persze az is lehet, hogy pár Demszky-karó is sikeresen megvédené a járdát.

A probléma

Az iskola körül a reggeli forgalomra vonatkozó panaszok késégtelenül jogosak. Torlódás van a Brassó, a Süveg, a Tömös, Törcsvár és Zajzon utcákban. (Ezekről a dugókról készítettem is egy fényképalbumot nemrég.) Ugyanakkor az én tapasztalatom szerint ez a torlódás 7.30 és 7.55 között áll fenn Ha netán valaki 8 óra 10-kor vetődik arra, meglepve tapasztalhatja a szinte kongó utcákat. (Délután is van erősebb forgalom az iskolánál, de az jobban eloszlik időben...)

Brassó utca dugóval és anélkül

Törcsvár utca autókkal és anélkül

Ez a tény önmagában is arra utal, hogy a dugót az iskolához kötődő forgalom okozza.

Mindezt megerősíti egy privát forgalomszámlálási adat is, amelyet egy környékbeli közlekedésmérnök és családja végzett el. Ők a Brassó és Rákó utca sarkán (ld. a térképet alább) strigulázták a Brassó és Rákó utcákon felfelé tartó autókat. Ezt két napon tették meg, az egyik nap egy átlagos hétköznap volt, ekkor 40 perc alatt (7.30 és 8.10 között) 403 autót számoltak össze. A másik nap az őszi szünet egy napja volt, azaz ekkor az iskolában nem volt tanítás, viszont munkanap volt: aznap 143 autót számoltak össze.

Tiltakozzunk a Dayka Gábor utca "megnyitása" ellen nagyobb térképen való megjelenítése

Azaz iskolaszüneti munkanapon a számolt forgalom 35 %-a volt a normál munkanapnak. De még ezzel a 143 autóval se lehet teljes egészében számolni, mint potenciális "Dayka-használóval", hiszen azok közt az autósok közt is nyilván vannak olyan szülők, aki egyébként a tanítási napokon mindenképp felviszik a gyereküket. (Számoljunk szerényen csak 20 ilyennel, az elvi nyereség máris 120-ra csökken.)

Ráadásul az említett két utca (Brassó és Rákó) csak a környék reggeli forgalmának egy részét jelenti. Sokan kanyarodnak be az iskola elé az Érdi útról és még többen a Zajzon-Törcsvár útvonalon. Ezekkel nem foglalkozott a privát forgalomszámlálás, de meglepne, ha nem jönne be ott legalább 200 autó az iskolához. Ebben az esetben a reggeli csúcs idején 600 autó fordul meg ezekben az utcákban és ezek közül 480 az iskola miatt jön. A maradék 120 (akik nem az iskolához jönnek, csak ki akarnak jutni a Süveg utcán a Németvölgyi útra) tehát az itteni forgalom 20%-a legfeljebb.

Persze ezek a számok csak egy kétnapos maszek számlálás illetve némi becslés eredményei. A most folyó "profi" forgalomszámlálás eredményei nyilván pontosabbak és részletesebbek lesznek, reméljük ezeket megismerhetjük majd. Feltéve, hogy nyilvánosak lesznek (ezzügyben az eddigi tapasztalatok alapján vannak kételyeim). Ugyanakkor a becslés sem lehet olyan nagyon rossz: az iskolába 615 gyerek jár, az óvodába további 100. Nyilván vannak testvérek köztük, legyen mondjuk 150, akkor marad 565 gyerek. Ha ezekhez 480 autót számolunk, az azt jelenti, hogy a gyerekek 85%-át autóval viszik a szülők, ez sajnos szerintem megfelel a mai valós helyzetnek.

Mit lehetne tenni?

Adott tehát egy forgalom, amelynek kb. 80 %-át az iskola okozza. Kérdés, mi segítene a környéken? Próbáljuk meg elvinni a maradék 20 %-ot egy máshol nyitott új úttal? (Ami egy drága beruházás lenne, összességében több forgalmat hozna a környékre és a hatása eleve csak időleges lenne, de ezeket már múltkor írtam.)

Nem kéne megvizsgálni más lehetőségeket is? Pl. ne próbáljuk meg a forgalmat általában csökkenteni? Vannak erre ismert, máshol bevált megoldások is (egyirányúsítás, forgalmi hurkok kialakításával a távolabbról jövő forgalom ellehetetlenítése, parkolás korlátozása), ezekre sok példát lehet találni manapság elsősorban a belvárosban. Ismervén a környéket, teljesen érthetetlen számomra, hogy pl. a Rákó utca meredek szakasza miért nem egyirányú már régen lefelé.

Ilyesféle forgalomszabályozási megoldásokat egyébként már 2007-ben vizsgáltak, csak aztán egyik sem valósult meg (és persze a részletes anyag a helyi nyilvánosság nagy dicsőségére sehol sem elérhető...). Most december elején ugyan változott a forgalmi rend (volt is belőle kisebb káosz az első nap forgalommal szemben behajtó autókkal...), de az új rend is csak két rövid szakaszt egyirányúsít. A hatást majd meglátjuk: bizonyos kereszteződésekben elvileg könnyebbé teszi majd a forgalmat és egy szakaszon remélhetőleg ellehetetleníti a járdán parkolást, de tartok tőle, hogy a lényegen nem fog változtatni. Az ugyanis a forgalom nagy részét kitevő iskolai forgalom csökkentése lenne.

Hogyan lehetne tehát csökkenteni a reggeli iskolai autóforgalmat? (Ez szerintem nem csak sasadi probléma, rengeteg iskola előtt panaszkodnak hasonló helyzetre.)

Amiben nem hiszek

Fel szoktak vetni általános megoldásokat.

Ősi gumicsont pl. a tömegközlekedés használata és fejlesztése. Amivel nagyjából a végtelenbe odázunk bármilyen változást, mert a tömegközlekedésünk olyan, amilyen. Aki ma nem használja, az magától nem fog holnaptól jobb belátásra térni, csak ha komolyabb pozitív változást tapasztal. Az viszont nem lesz, mert pénz se metróra, se HÉVre, se villamosra, de még új buszjáratokra sincs. (Az már más kérdés, hogy a mostani tömegközlekedésről is azoknak van a legrosszabb véleménye, akik sose használják. A valóság ezeknél a hamis mítoszoknál azért sokkal jobb...)

Szóba került a Sas-hegy Védő Egyesület fórumán a helyi iskolabusz-minibusz ötlete. Ez elvileg valóban működhetne. Ahogy a hozzászóló elmondta, Budaörsön van hasonló és ott a kezdeti időszak pangása után mára már népszerúvé vált az egyébként ingyenes busz. Ha arra gondolok, hogy az önkormányzat nem sajnált öt milliót kiadni a most megnyitandó útszakasz megterveztetésére és félre van téve a keret az építésre is, akkor akár pénz is akadhatna erre.

A valóságban ezt Újbudán sajnos nem érzem megvalósíthatónak: nem hiszem, hogy politikailag vállalható lenne, hogy a kerület egyik legjobban eleresztett részén iskolabuszt finanszírozzon az önkormányzat. Az amúgy is egyik leggazdagabb magyar település hírében álló Budaörs Újbudánál sokkal homogénabb szociális összetételű, ami ott megy, az itt nem menne.

Persze az is kérdés, hogy miért kell egyáltalán vinni a gyereket. Én anno elsős koromtól egyedül mentem az iskolába, talán az első egy-két hónap kivételével. Pedig volt úttest, amit kereszteznem kellett, de ezt megtanultam. Megtanulta a többi gyerek is, elvétve akadt olyan, akit autóval hoztak, pedig a lakótelepen azért már akkor is volt sokaknak autója, a házak előtti parkolók már akkor is tele voltak. Felsős koromban pedig már buszon, villamoson is önállóan utaztam (igaz, iskolába napi szinten csak hetedikes koromtól kellett, amikor elköltöztünk és a fél városon kellett keresztül utaznom, hogy visszajárjak a suliba...).

Ehhez persze kellene az iskolai körzetek komolyan vétele is, mert aki nyolc kilométerre lakik, az nem fog gyalogolni (most a tanyavilágból származó számos irodalmi példát hanyagoljuk el...). A mai szabad iskolaválasztást amúgy is sokan kárhoztatják és egyébként is speciális magyar jelenség: Németországban vagy éppen Skandináviában ismeretlen jelenség, ott a gyerekek a körzeti iskolába mennek és kész.

Persze ez amolyan naiv nosztalgikus álmodozás. A mai gyerekek kevésbé önállóak, a szülők is jobban féltik őket (némi alappal, de azért van ebben túlzás is, "hála" a bulvársajtó folyamatos félelemgerjesztésének), az iskolakörzetesítés kényes politikai pite, az autó meg annyira beépült sokak mindennapjába, hogy hiába mondogatom én (meg persze a zöldek), hogy lehetne anélkül is, ettől nem változik semmi. A kényelem, a megszokás nagy úr.

Ahhoz, hogy lehessen változtatni, két dolog kellene. Egyrészt olyan ötleteket felvetni, amelyek mai szülői problémákat és aggodalmakat oldanak meg konkrétan, másrészt pedig ezeket a megoldásokat kellő ügyességgel és vehemenciával el is kell adni. Ez utóbbi nem egyszerű feladat, a magyar ember makacs, kifogáskeresésben élen jár, a "propaganda" lepattan róla. További fontos kritérium, hogy ne folyamatosan sok pénzbe kerülő megoldásokat találjunk ki, mert sok pénz az nincs és nem is lesz. Nyilván kisebb kezdőösszeget ki lehet imádkozni mondjuk az önkormányzattól a dolgok beindításához, de hosszabb távon önjáró megoldásra van szükség. Végül az is fontos kritérium, hogy a kitalált megoldás ne az iskolát illetve a tanárokat terhelje, azaz ne nekik kelljen az eddigieknél többet dolgozniuk.

Az alábbiakban néhány olyan ötletet vetek fel, amik megfelelnek a fenti kritériumoknak:

• Egy autó - több gyerek. Németországban remekül bevált a telekocsi rendszer. Ez itthon nem nagyon akar beindulni, talán azért, mert a magyar ember nem szívesen enged idegent a kocsijába. Viszont a gyerekek iskolába vitelénél működhetne, ott ugyanis nem vadidegeneket, hanem a gyerekek osztálytársait lehetne beültetni a sajátunk mellé, akiknek a szüleit is ismerjük, ha máshonnan nem, a szülői értekezletről. Ráadásul a dolog működhetne viszonossági alapon: hétfőn és szerdán én viszem a Te gyereked, kedd-csütörtökön Te az enyémet, a pénteket meg elosztjuk páros-páratlan hét alapon. Ehhez nyilván kellene szervezés, az egymáshoz közel lakó gyerekek összehozása, de ebben az iskola illetve elsősorban a szülői munkaközösség sokat segíthetne. És vegyük észre, hogy a szervezéssel és alkalmazkodással járó megoldásnak lenne haszna is: nem kell mindennap nekem vinni a kölköt a suliba.
• Egy szülő - több gyerek, gyalog vagy busszal. A fenti opció autómentes változata. Ahol nem lakik olyan messze a gyerek, ott a kisebb gyereket gyalog is el lehet kisérni az iskoláig. Ezt is meg lehet osztani a szomszéd szülővel. Távolabbról, de busszal közlekedő szülők pedig szintén összefoghatnának. Működés, előnyök ld. fent.
• Önkéntes tárcsás forgalomirányítók az iskola körül. Nemrég Brüsszelben jártam és a villamoson ülve láttam több helyen sárga mellényes önkénteseket, akik az iskolák környékén segítettek a gyerekeknek. Összegyüjtötték az egyedül érkező nebulókat a zebránál, majd amikor megvolt egy átkelésnyi "adag", szépen kiállta az úttestre, felmutatták a tárcsájukat az autósoknak és a gyerekek biztonságosan át tudtak kelni. Ezt a rendszert itthon is meg lehetne valósítani és megintcsak nem kellene hozzá sok pénz, csak szervezőkészség és jóakarat. Szervezhetné az egészet a szülői  munkaközösség, az önkéntesek meg a szülők közül kerülnének ki. Farkasréten van kb. ezer szülő, biztos sok jelentkező akadna. Félórás reggeli elfoglaltságról van szó, ez még a dolgozó szülőknek is beleférne az idejébe alkalmanként, arról nem is beszélve, hogy vannak anyukák GYED-en, GYES-en, bevonhatók segítőkész nagyszülők és - sajnos - munkanélküli szülők is. Ha konkrétan a Farkasréti iskolára gondolok, négy-öt ponton elég lenne egy-egy tárcsás ember és máris nem kellene minden autónak pont az iskola kapuja előtt megállni: egy sarokkal távolabbról is biztonsággal beérne a gyerek.
• Diák forgalomirányítók az iskola körül. Ez kb. ugyanaz, mint fent, csak nem a szülők, hanem a nagyobb, hetedik-nyolcadikos diákok csinálnák, esetleg egy-két felnőtt segédletével. Az ötlet egyébként a helyi Jobbiktól származik. Működés, előnyök ld. fent.
  
• Gyerekgyűjtőpontok az iskolától távolabb. Szintén önkéntesek segítségével (szülők, nagyobb diákok) lehetnének az iskolától pár saroknyira eső "gyűjőpontok", ahol csak ki lehetne gyorsan "dobni" a gyereket, majd onnan az önkéntesek felkisérnék őket az iskolába. Ehhez se kellene nagyon sok ember, a Farkasréti iskola esetében pl. lehetne egy ilyen hely a Márton Áron téren, mondjuk két önkéntessel. Ezek ideérnek 7.25-re, begyűjtik a gyerekeket, majd 7.40-kor elindulnak a Törcsvár utcán át az iskolához. Sárga mellény lenne mind az önkénteseken, mind a gyerekeken az elveszések elkerülésére. Ha népszerűnek bizonyul a rendszer, még két önkéntes bevonásával már két "turnust" is lehet üzemeltetni. És persze a más irányból érkező szülők használhatnának más gyűjtőpontot: bejelöltem pár lehetséges pontot a Farkasréti Iskola környékén a térképen.

Igazából a fenti módszerek mindegyikével meg lehetne és kellene próbálkozni egyszerre. A szervezés a szülői munkaközösség dolga lenne elsősorban akár osztály, de még inkább iskolaszinten. Valószínűleg kellene honlap, ahol a telekocsi párokat lehetne szervezni, ahol az önkéntesek jelentkezését lehetne gyűjteni illetve lehetne látni, egyes napokon és helyeken kik vannak "szolgálatban" (felnőtt önkéntes esetén meg lehete adni mobilszámot esetleg a biztonságérzet növelésére), de ezt a mai webkettes világban nem lenne nehéz összehozni.

Lehetne az egész köré szervezni egy iskolai pontversenyt, egyéni és osztályok közötti versennyel, rendszeres havi dicsőségtáblával, év végén jutalomkönyvekkel és ami belefér. Egy lehetséges pontozási szisztéma pl. így nézhetne ki:

• Aki busszal jön 10-20 pont, kortól függően.
• Aki gyalog jön, 5-20 pont távolságtól és kortól függően
• Aki kocsival jön¨az iskola elé, 0 pont.
• Aki kocsival a gyüjtőpontig jön, 2-4 pont létszámtól és kortól függően.
• Aki kocsival hoz mást, 2-6 pont, létszámtól és kortól függően.
• Aki gyalog vagy busszal hoz mást, az az elhozott gyerekért járó pontot is megkapja (ilyenkor mindkét gyerek kap pontot, az is, akit hoznak és az is, akinek a szülei a kisérők)
• Önkénteseknek alkalmanként 20-50 pont, feladattól és kisért gyerekszámtól függően.

A pontverseny lényege az lenne, hogy a gyerekek fogékonyabbak a "kampányokra", rajtuk keresztül pedig a felnőtteket is meg lehetne fogni.

Most nyilván sokan felvetik, hogy egy ilyen közösségi összefogáson alapuló rendszer nem működne Magyarországon.

Nos, szerintem ez nem igaz. Egyrészt pont a Farkasréti iskola esetében volt már példa szülői összefogásra, a legismertebb példa a 2008-as iskolamentés, de apróbb példák is folyamatosan vannak (pl. nyári felújítások, karbantartások szülői segítséggel).

Másrészt meg, ha meg se próbáljuk, akkor biztosan nem fog működni. Kezdjünk neki, aztán meglátjuk.

http://www.peticiok.com/sasad

Végezetül az említett fényképalbum az iskola környéki forgalmi helyzetről. (A fényképek elvileg egyébként "archív" állapotot tükröznek, ahogy már említettem, december elején változott a forgalmi rend: http://www.ujbudaportal.hu/2012/11/forgalmi-rend-valtozas/. Mindazonáltal gyanítom, hogy a dugó hosszabb távon az itt láthatóhoz hasonló marad.)

Ha nem működne a beágyazás, katt ide!

Ötéves lett a blog.

Ilyenkor lehet statisztikákat előszedni: 5 év, 376 poszt a maival együtt, több mint 148600 oldalletöltés, legyen ennyi elég, pipa. Lehet kedvenc meg népszerű posztokat visszaidézni: ezeket azonban oldalt felsorolom Óbor és Tíz perc hírnév címszó alatt, akit érdekel scrollozzon le a megfelelő oldaldobozokig. Pipa.

Na, ezzel megvolnánk.

Viszont arra gondoltam, csinálok egy nagytakarítást és előszedek pár megíratlan posztot. Na nem olyat, amit egyáltalán nem írtam meg, hanem olyat, amit elkezdtem, de aztán valahogy elsikkadt. Túl sokáig tartott, aktualitását vesztette, vagy valami ilyesmi. Ezeket eddig nem töröltem, mert sajnáltam őket: valamennyi munkát már belefeccöltem, sajnáltam beismerni, hogy ezekből már nem lesz poszt.

Hát most lesz. Új munkát már nem teszek beléjük, viszont szépen idemásolom őket, úgy ahogy vannak, legfeljebb egy-két helyen megvágom a szöveget, hogy a teljesen értelmetlen részek kimaradjanak.

Azt nem tudom garantálni, hogy ezek nagyon érdekes olvasmányok lesznek, de egy születésnapon amúgy is illik elnéző mosollyal nyugtázni az ünnepelt rigolyáit. Én meg megnyugszom, hogy valahogy mégiscsak hasznosultak a leírt bekezdések.

1. poszt: Eladó telek befektetőknek

Az első maradványposzt tulajdonképp egyáltalán nem vesztette el az aktualitását, bár ennek egyáltalán nem örülök. 2008 nyarán dobtak be a postaládánkba egy helyi ingatlanhirdetést, amelyek az alábbi sorok írására késztettek:

Bedobtak a postaládánkba egy füzetkét, amely eladó ingatlanokat hirdet. A Duna House kiadványa, a XI. kerület és környéke eladó ingatlanjai, 2008 tavasza. Mondjuk tavasz már elmúlt, a fene se érti, hogy került ez most ide, de mire ezt észreveszem, már megakad a szemem egy hirdetésen: "XI. Dayka Gábor u. 981 nm telek. Befektetőknek. Jelenleg természetvédelmi terület része.kiváló tulajdonságokkal rendelkező, csendes nyugodt helyen." de hisz ez itt van nem messze, a Sashegy oldalában. Na de mi az hogy befektetőknek? A Sashegy nemcsak most természetvédelmi terület, hanem tudtommal a jövőben is az lesz. Vagy mégsem?

Kicsit jobban utánagondolva, van egy terület a Dayka Gábor utca és a Brassó út által közrefogott részen, ahol nem a Sashegyre oly jellemző bozótos, hanem telkek találhatóak. Persze ház nem áll rajtuk (eltekintve néhány aprócska kalyibától) és tudtommal nem is szabad ott építkezni, de mindenesetre magántulajdonban vannak. Többé-kevésbbé látszik is, hogy járnak oda a tulajdonosaik.

...

Aztán eszembe jut, hogy áttéteken ("az ismerősőm ismert valakit, aki hallott róla, hogy...") keresztül hallottam én ezekről a telkekről, a '90-es évek elején szorgalmazták az ottani tulajdonosok, hogy sorolják át az itteni telkeket is beépíthetőnek, de az önkormányzat nem engedett. Ami bizony nagy érvágás a telektulajdonosoknak: a Sasadon aranyárban mérik az építési telkeket (újépítésű lakásokat tudtommal már 500 ezres négyzetméterár felett adnak el). Tipikus történet: veszek egy telket egy olyan alig lakott területen, amit majd egy-két-három emberöltő múlva elér a város és értékes építési telkem lesz, és addig is el lehet itt kertészkedni - gondolhatták a vevők 50-100 éve. És csalatkoztak, mert tévedtek húsz métert. Az utca túloldalán valóban az történt, amit megjósoltak, de az ő telkük védett terület lett. Pech.

Szóval egy ilyen tulajdonos szerette volna eladni a telkét, nyilván kell neki a pénz. De mennyire reális vajon a hírdetésben foglalt burkolt igéret: "befektetőknek", meg "jelenleg"?

 ...

De azért az emberben ott motoszkál a gyanú (illetve közelben lakóként a félsz is). Hátha egyszer egy ingatlanmogul szemet vet erre a területre, és elkezdi megvásárolni az itteni földeket, majd szépen kilobbizza a besorolás megváltoztatását. Végül is olyan remek kis "lakóparkot" lehetne ott rittyenteni, a centrumhoz és az M1-M7-eshez egyaránt közel, a hegyoldalból kilátással a városra. A  bikapók és a Pannon gyík meg ugyan kit érdekel? Vajon megbízhatok annyira a választott politikusainkban, hogy nem engednek a szűk lobbiérdekeknek? Persze, hát hogyne.

2. poszt: Magánpénztári mi lett volna ha... (2. rész: A Pénztárak)

2011 a magánpénztärak éve volt. Már úgy értem, a magánpénztárak kicsinálásának éve. Volt erről jó pár posztom, amolyan odamondogatós. Ezekben főleg az államnak mondogattam oda, ezért arra gondoltam, a végén odamondogatok a pénztáraknak is: mert azért ezt a magánpénztári rendszert az én ízlésem szerint túlságosan is a saját javukra üzemeltették: a saját hasznukat folyamatosan biztosították a magas költségek, míg a kockázatokat gyakorlatilag kizárólag a pénztártagok viselték (amúgy persze a legtöbb befektetési pénzügyi konstrukció ilyen ebben az országban, csak legfeljebb a többi nem volt kötelező...)

Sokra nem jutottam, a téma további kidolgozásra várna, de a végvonagló magánpénztárakba ma már felesleges rugdosni.

Befejeződik a magánpénztársirató posztsorozat. Legutóbb a kormányok hibáiról volt szó. De felmerül az a kérdés is, hogy vajon a pénztári rendszer jó volt-e úgy, ahogy volt. Szerintem nem nagyon.

Költségek

Kezdjük a költségekkel. A magánpénztárak alapvetően kétfajta költséggel dolgoznak. Egyrészt a befizetett járulékokból levonnak nagyjából 5%-ot, másrészt a pénztári vagyont vagyonkezelőkre bízzák és nekik ezért vagyonkezelési díjat fizetnek. Ez utóbbit a teljes vagyon arányában fizetik: tudtommal nagyjából 0,5-0,6%-os díjak jellemzőek.

Nézzük az első költségelemet: a rendszer védelmezői mindig megemlítik, hogy az 5% (ami persze az elmúlt 12 év átlagos értéke, a törvényes határ volt ennél magasabb és alacsonyabb is) az egyszeri levonás. Ha azt nézzük, hogy utána a befizetett pénz akár 30-40 évig is hozamot termel utána, akkor hatása elenyésző.

Ugyanakkor nekem ez a rendszer nem nagyon tetszik: gyakorlatilag minden kockázatot a tag nyakába varr, míg a pénztár (illetve a mögötte álló pénzügyi intézmény) bevételét gyakorlatilag az első pillanattól kezdve garantálja.

Azzal, hogy a költségrendszer "fejnehéz", a tag az első években garantáltan mínuszban van (5% levonás és évi átlagos 1%-os reálhozam mellett 5 év kell csak ahhoz, hogy egy adott évi befizetés visszahozza a levonást,..

Hät, ennyi tellett. Nem sok, ennél jóval alaposabban körbe kellett volna járni a témát, nemcsak a költségeket, hanem a hozamokat is. Akartam is: elképzeltem ide remek Excel táblázatokat meg diagramokat, de ezekre végképp semmi idő nem jutott.

3. poszt: A huncut lift

Terveztem egy posztot az irodaházunkban levő liftekről, amelyek múködése az utasok szempontjából hagy némi kivánnivalót maga után. Lényegében az Otis szemetet gyártott, ami azóta is naponta többszáz embert bosszant éktelen hülyeségeivel.

Aki teheti ne vegyen Otis liftet. Pontosabban liftet vegyen Otis helyett.

Panaszlista következik:

Megyek be reggel az irodába, hívom a földszinten a liftet. Hallom, nyílik az ajtó. Körbepillantok, látom, hogy a legtávolabbi lift érkezett meg. Elindulok, de hiába sietek, mire odaérek, az ajtó becsukódik és a lift elmegy. Megnyomom újra a hívógombot, most a másik oldalon nyílik az ajtó, már szaladok, így éppen be tudok csusszanni. A gyakorlott liftvadászok előrenyújtják a kezüket, hogy a kalimpáló végtagjukkal stimulálják a fotocellát, megakadályozandó az ajtók esetlege becsukódását.

De olyan is van, hogy a lift el se megy, csak azért csukja be az orrom előtt az ajtót, mert megunta a várakozást. Lassú voltam, megérdemlem. Ha ilyenkor újra hívom a liftet, akkor viszont kinyílik egy másiknak az ajtaja. Mert az is itt van, akkor menjek át abba.

Olyan is van, hogy van aki lefelé menne, van aki felfelé, egyszerre jön mindkét irány. Na, ez aztán az igazi kavalkád, ilyenkor a fentebb leírt szaladgálást többen egyszerre végzik. Azt persze kívülről nem lehet látni, melyik lift megy melyik irányba, így aztán gyakori jelenet, hogy bekukkant az illető a liftbe, esetleg kérdezi is a már bentlévőktől a menetirányt, majd csalódottan visszafordul. Ha peche van, a jó irányról már le is maradt.

Ha nagy a tömeg, előfordul, hogy a lift túlterhelt lesz, ezt jellegzetes dudálással jelzi. Ilyenkor az utolsónak beszállt utasnak, esetleg kettőnek ki kell farolnia. A lift úgy gondolja, ebben az esetben az a helyes eljárás, ha a már megnyomott emeletgombokat nem veszi figyelembe. Tessék újra megnyomni, elvégre nem tudni, a kiszállók melyik emeletre mentek volna, az meg mégse járja, hogy feleslegesen álljon meg valahol, ugye?

Sajna ezt nem mindenki tudja, így ilyenkor előfordul, hogy többen elszalasztják a saját emeletüket. Sőt, extrém esetben a lift akár az ellenkező irányba is elindulhat, ha valaki onnan hívta.

Az emeleteken se teljes az összhang az utasok és szállítóeszközük között...

(De ezt már nem sikerült kifejtenem...)

Otis. A lift.

A lift?

Na, ennyit mára. Megigérem, hogy legközelebb a 10 éves blogfordulón lesz hasonló takarítás.

Sasadon megint helyzet van.

Öt évvel ezelőtt a farkasréti iskola ügye kavart hatalmas helyi vihart és keltett némi országos figyelmet is egyben.Ettől még messze vagyunk, helyben egyelőre csak a viharfelhők gyülekeznek és országos figyelem végképp nincs, de a helyzet egyértelmúen fokozódik. Sajnos egyes régi módszerek sem sokat változtak.

Egy iskolai kör-emailel kezdödött. Az iskola szülői munkaközössége küldte ki a szülőknek, egy felhívást tartalmazott:

Újbuda Önkormányzata vizsgálja felül, hogyan lehetne a Farkasréti Általános Iskola környékéről (Süveg utca - Rákó utca - Brassó út - Érdi út) elterelni a rendkívüli mértéket öltő autós forgalmat, különös tekintettel a reggeli órákra....Lehetséges megoldásként merült fel a Dayka Gábor utca felső szakaszának megnyitása az autós forgalom számára,...

Ajjaj. Ez egy régi ötlet, amivel több alapvető probléma is van.

• Egyrészt a  Dayka Gábor utca a Sas-hegy oldalában, természetvédelmi terület mellett vezet. Ha ide nagyobb forgalmat terelnek, az idővel kinyírja az amúgy is tenyérnyinek mondható védett területet.
• Másrészt a Dayka Gábor utca megnyitása semmit sem oldana meg, a Farkasréti Iskola környékén a fő forgalmi forrás az iskola maga, ahová kb. 600 diák jár és ezeknek bizony nem kis részét autóval szállítják ide a szüleik (Bevallom, ezt általában mi is így csináljuk bár időről időre kitalálom, hogy egy reggeli séta jót tenne, de aztán valahogy mindig visszabillenünk az autós üzemmódba.) Viszont a Dayka megnyitása vonzó menekülőutat nyitna meg a Budaörsi út megadugóját elkerülni akaró ügyeskedők számára. Azaz összességében megnövekedett forgalomban és az eddigi egy dugó helyett kettőben volna része a területnek. Nem egy okos gondolat.
• Harmadrészt itt szó sincs "megnyitásról". A félrevezető kifejezés mögött egy komoly útépítési projekt húzódik meg. A Dayka Gábor utca egy szakasza jelenleg egy erdei gyalogösvény, itt "zöldmezős" útépítést jelentene a "megnyitás", egy másik szakaszon olyan szűk a völgy, hogy a jelenleg egysávos úttest csak támfalazással bővíthető.

Szóval egy rakás pénzt költenénk arra, hogy saját magunknak tegyük sokkal elviselhetetlenebbé a környezetünket.

Mivel ez ennek ellenére egy időről időre felvetődő javaslat, kicsit érdeklődni kezdtem, hogy miért került elő megint. A miértre ugyan nem kaptam választ, de az hamar kiderült, hogy az útépítési szándék ezúttal komoly. Az Önkormányzat már meg is rendelt egy tervezési munkát. Ami elég fura annak fényében, hogy hivatalos döntés az út "megnyitásáról" nincsen. ("Elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet!", ugye...) Hm.

Ekkorra már néhány szomszéddal egyetemben eléggé felhúztuk magunkat, ennek eredményeképp gyorsan megfogalmaztunk egy petíciót, amit szépen lassan elkezdtünk reklámozni is:

http://www.peticiok.com/sasad

(Az iskola egyébként korrektül ezt is kiküldte minden szülőnek.)

Aztán gyorsan az is kiderült, mások hamarabb megneszelték a bajt: a Sas-hegy Védő Egyesület már át is adott 240 tiltakozó aláírást az Önkormányzatnak (hm, kombinál ilyenkor a paranoiás polgár, akkor lehet, hogy emiatt van az iskolai aláírásgyújtés: kell az "ellentömeg"?) és jelenleg is egy lakossági fórumot készít elő az ügyben.

Ez a novemberben esedékes fórum csak a második lesz a sorban, a helyi Jobbik ugyanis gyorsan rákapott a témára, már tartott egyet a héten. (De vajon hol van ilyenkor a zöld pártnak is tartott LMP? Frissítés, 2012. november 25. délután 3-kor: delbudamaskepp.blog.hu/2012/11/15/a_posztmodern_midasz_kiraly_esete_dayka_gabival ) Ott a beszámolók szerint elég sokan voltak, messze nem csak pártszimpatizánsok. Megjegyzem, ezt a Jobbik nem túl korrektül érte el: sokan csak a helyszínen jöttek rá, hova kerültek, ugyanis a rendezvény szervezése során a minden postaládába bedobott "lakossági fórumra hívó" cetlin szemérmesen elhallgatták, hogy a szervező egy politikai párt - én is csak azért jöttem rá, mert a megadott címről rémlett, hogy ott valami pártiroda van és egy rövid guglizás vissza is igazolta ezt...

Szóval jelenleg itt tart az ügy. Folytatása meg nyilván lesz.

Cui prodest - avagy a Sashegy-konteó

Kérdés az is, mi az útépítési projekt valódi indítéka. Nem lennénk Magyarországon, a Konteó blog és a korrupció hazájában, ha nem merülne fel az emberben óhatatlanul többféle - természetesen légből kapott és bizonyíthatatlan - magyarázat is:

• Persze lehet, hogy mindez valóban csak a szokásos "az autós dugókat csak új utak építésével tüntethetünk el" című téveszme újabb jelentkezése. Az iskola környékén reggelenként valóban van egy kb. félórás csúcsidőszak, amikor az arra haladó autóknak kell nagyjából három perc sorbanállás is ahhoz, hogy kijussanak a Mártonhegyi útra. Nem vonom kétségbe, hogy van olyan helyi lakos, aki öszintén hiszi, hogy egy új út megnyitása esetén neki nem kellene ezt a pár perces várakozást elszenvednie. Az más kérdés, hogy a mi bőrünkön (és nem mellesleg igencsak drágán) fogják megtanulni, hogy nem, nem fog megszűnni a várakozás, mert az új út új forgalmat fog vonzani és a "fejlődés" csak annyi lesz, hogy reggelenként kiválaszthatja, melyik utcán óhajt 3 percet várakozni.
• De persze az se lepne meg, ha itt egy szép zsíros útépítési projektet akarna valaki begyűjteni. A hiányzó szakasz kiépítése illetve az egysávos szakasz bővítése a domboldal közelsége (plusz van ott egy víztározó is) miatt valószínúleg komoly biztonsági elemek beépítését teszi szükségessé, ami ugye sokba kerül és ilyenkor könnyebben beveszi a köznép, ha vastagon fog a ceruza, elvégre "a biztonság mindenek előtt".
• A legtöbbször hallott spekuláció szerint itt egy hosszútávú "ingatlanfejlesztési projekt" első lépésének lehetünk tanúi. Mert azért lássuk be kérem, ez az egész Sas-hegyi Természetvédelmi Terület egy úri huncutság. Mert mi van ott egy járhatatlan bozótoson kívül? Semmi. Nem lenne jobb egy remek lakópark szép halványlila és mediterránkék házakkal, decensen villogó garázskijáratokkal? Nézzük csak gyorsan a térképet! Ó, hát itt szerényen becsülve is 50 ház tuti elfér, legyen mondjuk házanként 5 lakás, darabja 60 milla, elvégre igazán exkluzív a környezet, természetközeli (még, hehehe), de a város is itt van, szóval az annyi, mint összesen ... Na, hát hol hoz ekkora bevételt egy természetvédelmi terület?

(További magyarázatokat kommentben szívesen várok...)

Akármi is a "megnyitás" motivációja, azt megjegyezném, hogy bár a 2007-ben regnáló Molnár Gyula már megbukott, mégis mintha az ő módszerei köszönnének vissza régi ismerősként:

• Megint a semmiből - értsd a helyi közösségel való előzetes párbeszéd nélkül - bukkant elő egy olyan kezdeményezés, ami elég alapvető változást jelent a helyi közösség életében.
• Semmi nyoma nincs alapos döntéselőkészítésnek (probléma pontos felmérése, lehetséges opciók vizsgálata, forgalmi adatok, stb), mégis már a "megoldás" tervezése folyik.
• Az is legalábbis fura, hogy a helyi média ingerköszöbét még nem lépte át egy több párhuzamos aláírásgyűjtést és lakossági fórumot felmutató ügy. (Frissítés, 2012. november 3. este 7-kor: Ez már szerencsére nem igaz, a Jobbik fórum már hírértékű volt: http://ujbuda.hu/hirek.php?articleid=5696 )

Zárásként jöjjön a Dayka Gábor utca jelenlegi állapotát bemutató fényképalbum:

Ha nem működne a beágyazás, katt ide!

A nap kérdése: Vajon sikerül-e az Egervári csapatnak legyőznie a törököket?

A válasz: Illene, elvégre a név kötelez. ;-)

Lábjegyzet: Megjegyzem, az erőviszonyok is kb. ugyanolyanok, mint anno, nagy meglepetés lenne a győzelem...

Mostanában igen lassan dolgozom fel az utazási élményeinet, ez a poszt is egy júliusi látogatást fog feleleveníteni: a Rejtett Kincsek sorozat második darabja következik, a neszmélyi hajóskanzen.

A skanzenről először a Dunai Szigetek blogon olvastam és mivel véletlen egybeesésként már tervezgettük a neszmélyi kirándulásunkat, azonnal elraktároztam az infót: ha Neszmély, akkor hajóskanzen. Így aztán érkezésünk másnapján szépen le is sétáltunk a partra, megtekintendő Neszmély fő nevezetességét.

A skanzen honlapja öt hajót sorol fel, ez azonban egy kicsit félrevezető, a valóságban ezek egy része nem, vagy csak korlátozottan látogatható (ezt egyébként a honlap is korrekt módon megírja, csak el kell olvasni):

• A Petőfi gőzös pl. egyáltalán nem, nagyon rossz állapotban van és felújításra vár.
• A Vöcsök, gyermekkorom misztikus szárnyashajója (amit kisgyerekként mindig vágyakozva bámultam a parton haladó villamosról, de sose utaztam vele, illetve talán egyszer, jóval később középiskolásként...) a parton lett kiállítva, és a belseje nem megtekinthető. Ide kiállíást nem is terveznek, előadóterem lesz belőle, majd egyszer.
• A Neszmély helyzete nem teljesen világos. Mármint az világos, hogy itt a jegypénztár és hogy egyébként szálláshelyként is üzemel. Mivel éppen volt egy csoportnyi vendégük, errre hivatkozva nem engedték megtekinteni a hajót. Az, hogy ezzel pontosan mit is vesztettünk, nem derült ki. A honlap is csak annyit ír, részlegesen van felújítva és további munkálatokat terveznek.

Az első "sikertörténet" a Zoltán, egy XIX. századi, linzi építésű gőzhajó. Na, ezt végre meg lehet nézni: keresztül-kasul körbejárható. A hajó belsejében egy nagyon érdekes hajózástörténeti kiállítást rendeztek be, rengeteg régi festménnyel, fényképpel, hajómodellel, informatív tablókkal. Ezek a dunai hajózás történetét járják körül meglehetősen alapos és mindenképp nagyon érdekes módon. Két kedvenc témám is volt, az egyik az osztrák és a magyar hajóstársaságok (és a mögöttük álló kormányok) XIX. században kezdődött versenye, a másik a hajózásnak, mint elterjedt tömegközekedési formának a bemutatása, menetrendekkel, korhűn berendezett első és másodosztályú kabinokkal és végül képzelt, de nagyon is életszerű utaséletrajzokkal. Szóval a Zoltánnak kijár csillagos ötös.

A skanzen minden bizonnyal legexkluzívabb darabja a Lajta monitor. Ez több okból is izgalomba hozott.

Egyrészt a monitorhoz, mint hajótípushoz ősi irodalmi emlékek kötnek. Teknős Péter Az elnök futára című ifjúsági regénye kedvelt olvasmányom volt (emlékszem, amikor először olvastam, rögtön utána lendületből a Képes Történelem sorozat illetékes darabján - Polgárháború Észak-Amerikában - is lelkesen végigrohantam). Bár az egész könyv nagyon tetszett, azon belül a Merrimack és a Monitor hires csatájának leírása külön megragadta a fantáziámat. Legalább félévig folyamatosan mindenféle páncélozott hajókat rajzolgattam esténként a vázlatfüzetembe.

Másrészt a Lajtának a magyar történelemben is jutott szerep. Alig tíz évvel az eredeti amerikai monitor után már le is gyárották, ezután pedig részt vett Bosznia-Hercegovina 1878-as megszállásában, majd az I. világháborúban is. Legismertebb - bár messze nem legsikeresebb - szereplése azonban az 1919-es monitorlázadás volt.

Ezen a hajón szintén van kiállítás, bár nem annyira részletes, mint a Zoltánon. Mindössze egy kis helyiségbe jutottak tablók. A többi helyiség is megnézhető, bár a világítás hiányos és egy helyen négykézláb kell áthaladni a szűk ajtónyíláson. Tulajdonképp az is lehet, hogy ezeket a részeket egyelőre nem a látogatóknak szánták, de ez rajtam kívül másokat sem tartott vissza.

Bár a poszt elsősorban a hajóskanzenről szól, pár szót szánjunk Neszmélyre is.

Szép fekvésű (északon a Duna, délen barátságos dombok), kellemes átlagfalu, ami a hajóskanzenen kívül leginkább talán a Hilltop borászatról ismert, így nem lepett meg, hogy a falu környékén kószálva lépten-nyomon szőlőtőkékre és  borospincékre akadtunk, bár itt szó sincs villányi vagy egri jellegű idegenforgalmi hasznosításról.

Szép a kilátás a Várhegyről, ahol értékelhető mennyiségű rom már nincs, de azért a vár alakja még kivehető. Innen végigkövethetjük a Duna csíkját és átintegethetünk Szlovákiába. Szép a főút mentén a templomtorony, vaskos, középkorias, kicsit szokatlan kontrasztot alkotva a későbbi barokk kupolával.

A Hilltop éttermét kihagytuk, helyette a Zöld Kakas Vendéglőben voltunk egyszer: nagyon mély nyomot nem hagyott bennem, három hónap elteltével fogalmam sincs már, mit ettünk, tehát tipikusan az az eset, hogy nagyon jó nem lehetett, de nagyon rossz sem.

Visszatérve a a fő témára: bár még így is nagyon érdekes, összességében erősen félkész a hajóskanzen. Amivel nem a fennartó Zoltán Gőzös Alapítványt akarom bántani, gondolom a költségvetésükből egyelőre ennyire telik. A látogatók száma sem lehet túl magas, erre utal az is, hogy bár a skanzen szerda-vasárnapi nyitvatartással üzemel, a parti büfék (két darab) viszont csak hévégén nyitnak ki.

Talán egy kicsit tényleg túlzottan rejtett helyen van a Skanzen. Na persze, mondhatják most vidéki olvasóim, tipikus pesti, akinek minden eldugott, ami tíz kilométernél távolabb van a Nullás Kilométerkőnél. Ebben nyíilván van igazság: Neszmély "eldugottsága" mindenekelőtt annak tudható be, hogy a "tipikus pesti" Duna parti kirándulórádiusza nagyjából Esztergomig terjed, aki viszont ennél nyugatabbra indul, az meg urasan az M1-en közlekedik, ami viszont délebbre halad és csak Komárom felé közelíti meg a Dunát.Persze ez azért nagyon relatív eldugottság: ha Tatánál letérünk az M1-ről, húsz perc alatt ott vagyunk. Mit szóljanak ehhez képest mondjuk a füzériek?

Szóval valójában nem eldugott hely ez. Pestről (illetve bárhonnan az M1 mentén) bőven belefér az egynapos kirándulás kategóriába. Talán csak egy kis hírverés hiányzik neki.

Persze vannak más elképzelések is: olvasom, hogy a Lajtát fel akarják hozni Pestre, hogy a Parlament előtt legyen az állandó, "méltó" kiállítási helye. Sőt, a belinkelt cikk szerint ez már eldöntött tény: már idén tervezték és ugyan egyelőre elhalasztották, de előbb-utóbb, talán már jövőre tényleg sor kerül rá.

Nos, felemásak az érzéseim, több okból sem teszik a terv:

• Van egy nagyon csúnya einstand jellege. Szegény Nemecsek Neszmély boldogan játszik a színes üveggolyóival, izé, hajóival, de jönnek a "vörösinges" pestiek és elveszik a legszebbet. Biztos tovább mélyíti ez a gesztus a Megbonhatatlan Budapest-Vidék Barátságot.
• A skanzen jelenlegi formájában a Lajta elvesztése kb. megfelezi a kiállítási anyagot: ez fellendülés helyett szerintem további vegetálásra kárhoztatja őket...
• Az tagadhatatlan, hogy a Lajta gazdag történelme és ritkasága folytán megérdemelné a kiemelt helyen a kiemelt turisztikai figyelmet. Másrészt viszont ha szimbolikus áthallásokban gondolkozunk, akkor a Parlament mellé helyezett monitornak volna negatív értelmezése is, nem is egy:
  
  • Hadihajó a Parlament mellett, micsoda militáns dolog ez?
  • Zsebhadihajó a monumentális Parlament mellett, utalás az újabbkori siralmas magyar hadi eredményekre, Inkább nevetséges, mint méltóságteljes gesztus.
  • Utalás a monitorlázadásra. Egyrészt fenyegetés a "kommunisták" ellen, másrészt megintcsak nevetséges: zseblázadás, kb 27 és fél perc alatt leverve.

Szóval én sokkal inkább annak lennék híve, hogy maradjon a monitor is Neszmélyen és a létező kiállítás további fejlesztését támogassuk. De persze ahogy olvasom, ez már eldöntött kérdés.

Viszont addig is, mindenkinek melegen ajánlok egy neszmélyi kirándulást. Persze előbb tessék felhívni őket, mert bár a honlap - a poszt megírásakor legalábbis - nem írja, ősszel szerintem változhat a nyitvatartási rend.

Végezetül jöjjenek az obligát fényképek:

Klikk a képre!

Lehetséges magyarázatok:

1. Naptárreform
2. Túl sok sört ittak a palackozóban
3. 4-es számrendszer
4. Szegény szeptembernek is igazán jár 31 nap

A sör amúgy lehetett volna jobb is...

Pénteken munkahelyi események, hétvégén gyermekbetegségek. Emiatt két igen rövidre szabott Főzdefeszt-inspekció igen rövidre szabott összefoglalója következik:

Stari Ír Vörös:

Restancia az előző Főzdefesztről. Emlékeimhez képest csalódás. Pedig a kezdeti, vékony, de krémes hab igéretes indítás és tulajdonképp az összkép se rossz: kellemes, frissítő sör ez. Elvileg egy igen mérsékelten komlózott, gyümölcsös sör lenne. A mérsékelt komló stimmel, egyáltalán nem keserű. Találok benne itt-ott mustos, pirosszőlős ízeket is éppen. Mégis, a múltkori korty valahogy sokkal markánsabbnak maradt meg bennem. Ez meg OK, de mégis kicsit semmilyen. Persze bár minden magyar sör ennyire lenne semmilyen...

Freaky Wheaty Grabanc:

Régen ittam már Grabancot, így a mostani és az eredeti közti különbségről nem sokat tudok mondani. Ízre ez is IPA elsősorban, a Weihenstephaner élesztő nem alakította búzasörössé: markáns keserű, üde gyümölcsillatok és ízek. Kicsit visszafogottabb, mint amire emlékeztem, nincs benne annyi egymással bujócskát játszó íz, de aztán persze bőven lehet, hogy nem a sör más, hanem nekem kevésbé különleges már ez az egész IPAverzum.

Sub-Náhradník IPA 11°:

IPÁra IPA, hát én se vagyok normális. Arról nem is beszélve, hogy az eredeti tervem (már a nyári feszt óta) az alap világos és barna lágerek tanulmányozása lett volna, hát ehhez képest már a harmadik olyan sört iszom, ami megint csak felsőerjesztésű. Ennyit Promontor sörfegyelméről.

Amúgy persze nem bánom olyan nagyon, mert ez a cseh remek tényleg remek. Így utólag meg nem mondanám miért, de még a Grabancnál is jobbnak érzem, talán azért, mert úgy bír illatozó, keserű-gyümölcsös minta-IPA lenni, hogy közben van benne valami nehezen megfogható cseh ivósörös könnyedség is. A nap söre.

Blonder Barna:

Na, végre egy láger. Kellemes pörkölt-kenyeres illat, vastag, sűrű hab, határozott pörkölt malátás, csokis íz, sűrű bajoros test. Szóval remekül indít a Blonder Barna. Később kicsit enyhülnek az ízek, el-el tűnedezik az illat, átmegy magát jól itató egyszerű, friss barnasörbe. Jó kis darab, talán a Kissler anno nekem jobban ízlett, de ez se okoz csalódást. Ajánlott kategória..

Ogre Söre:

Hát nem is tudom.

Ez lenne ugye a magyar kisfőzdék válasza a csehek 12-es ivósöreire, illetve arra a nagyon is jogos kritikára, hogy nem elég sárgabarackos vagy marcipános sörkülönlegességekkel előrukkolni, csinálni kell rendes alapsöröket is.

Már csak azért is, mert az ízesített "csodák" esetén gyakran jogos a gyanú, hogy egy alapvetőn gyenge sört akarnak elrejteni a különlegesség álcája mögött. Nem mondom, hogy nincs jó magyar gyümölcsös sör, de azt erős túlzásnak - és egyben a magyar sörízlés éretlensége jelének - érzem, hogy a Főzdefeszt 68 féle kisüzemi söréből 18 (a kínálatnak több, mint a negyede!) gyümölcsös vagy legalábbis valami komlótól különböző ízesítőanyagot is tartalmaz.

Alapsörből is van persze pár fajta, ez egy rendesen megkomlózott pilzeni akar lenni. Egyszer már csináltak valami ilyesmit egy korábbi fesztre Fesztivál Pils néven, attól nem voltam nagyon elragadtatva. Sajnos nekem egyáltalán nem jött be a mostani sem, nem igazán találtam benne se a komlót, se a malátát. Olyan semleges, semmilyen valami volt. Csúszott éppen, de hiányzott belőle bármiféle magát itató íz vagy üdeség.

Nem akarom túlragozni azonban a kritikát, ugyanis valószínűleg a sorrend miatt esélye se volt Ogre sörének. Ötödiknek ittam, két ízbomba IPA és egy markáns barna után. Igazából nem sokon múlt, hogy erről a végéről kezdjem a fesztet, de aztán a Stari Vörös miatt végül a Kálvin tér felöl indult az offenzíva, így Ogre Söre a végére maradt. Sorrendben és - egyelőre - értékítéletben is.

Egyelőre, mert amúgy beszereztem a palackos verziót is, azzal csinálok majd egy újabb próbát. Hátha ezzel kezdve többet mutat.

Apróságok, kritikusan:

• Kiváncsi vagyok, eljut-e valahova az ország oda, hogy ha egy  sörfesztivál hivatalosan 12 órakor kezdődik, akkor másfél órával később már mindegyik pavilon mindegyik csapjánál kapható sör.. A Főzdefeszt ettől még távol van, becslésem szerint max. a sörök fele volt elérhető ekkor.
• Bár arról is volt szó, hogy mindenütt lesz 2 decis kostolóadag, erről nem mindegyik résztvevő értesült, a Stari pl. biztosan nem... :-(
• Az infláció helyenként elég tempós léptekkel halad, péntek kora délután még 800 fabatkáért vettem Mérges Fenevadat, szombatra ez már egy ezrest kóstált.

A zsákmány, reménykedve:

A zseniális Kandúr emblémát nézegetve már majdnem mondom kishitű magyarként, hogy micsoda távolságban kullogunk a csehek mögött cimkedesign tekintetében (is), de aztán rájövök, hogy a Grabanc azért nincs olyan nagyon lemaradva...

Nem biciklizem Budapesten, nyilatkoztattam ki kb. három éve.

Módszeresen áttekintve a budapesti biciklis tényállást, következetes vaslogikával levezettem, hogy Budapesten nem biciklizem, mert nincs elég kerékpárút, ami van, az rossz, az autósok veszélyesek, lopják a bicikliket, stb. Újraolvasva magvas gondolataimat, elégedetten állapítottam meg, hogy tökéletesen igazam volt.

Ehhez képest kb. két hónapja biciklivel járok a munkahelyemre.

Úgyhogy most akkor szép dialektikusan megírom, miért biciklizem mégis Budapesten.

Mi változott?

Tulajdonképpen nem sok. A három éve megírt összkép szerintem alapvetően még mindig változatlan. Kevés és rossz minőségű a bicikliút, az autós közlekedési morál továbbra is ramaty és persze a lopásveszély se lebecsülendő.

Ugyanakkor átadtak egy-két új bringautat, amelyek pont számomra fontosak. A kiskörúton ugyan csak kb. 250 métert tekerek, de az a sáv pont egy kritikus szakaszt old meg, ott biciklisáv nélkül nagyon nem szívesen mennék. Ugyancsak jól jött a Bogdánffy úti új szakasz, bár azt mondjuk ki tudnám valahogy kerülni. Persze a szokásos útvonalam egy jelentős része még így sincs lefedve, tehát ha tartanám magam azokhoz az elvárásokhoz, amiket három éve felállítottam, akkor még most se bicikliznék.

Viszont nem lehet nem észrevenni, hogy egyre többen kerékpároznak. Ismerősök is "lebuknak". Az irodai garázs tele van biciklivel. Legalább két közeli kollégát láttam már reggel bicajjal beérkezni, az egyik haverom sörözni is kerékpárral jelenik meg mostanság (mondjuk ezt a példát nem fogom követni). De valahogy a városban járva, autózva-buszozva is úgy érzékeltem, emelkedik a létszám.

Ha pedig egyre több ember csinál valamit, akkor az óhatatlanul befészkeli magát az ember gondolataiba: nem kéne nekem is csatlakoznom? Így visszagondolva, tulajdonképp az a három évvel ezelőtti poszt is egy lépés volt ebbe az irányba, mert több év szünet után először gondoltam újra végig a pro és kontra érveket.

Aztán voltak személyes szempontok. Promontor legendásan smucig és a tankolás egyre borsosabb összegekbe kerül, míg a kerékpározás ingyen van. Na jó, ha nagyon tudományosan közelítem meg a kérdést, kalóriákkal fizetek, amit elvileg pótolnom kell, de az igazság az, hogy az étkezési kiadásaimon nem érzékelek különbséget.

Ráadásul az utóbbi években szinte semmit sem sportoltam. Néha eljutottam egy uszodába, a fogyókúrám alatt jártam konditerembe, de ezek egyedi esetek maradtak és hamar elhaltak. Egyszerűen nem találtam időt sportolásra. A munkába bicajozás viszont összeköti a "kellemest" a "hasznossal": az utazásra fordított idő egyben sportolás is.

Első tapasztalatok

így aztán nyáron elhatároztam: itt az ideje egy próbát tenni. Előszedtem a Helsinki óta (lassan tizenhárom éve!) csak porosodó bringát, felfújtam a gumikat, alaposan áttöröltem, majd elvittem egy szervízbe átnézésre. Közben megterveztem az útvonalat, az ismeretlen útszakaszokon még terepszemlét is tartottam. Bár Helsinkiben anno minden biztonsági felszerelést feleslegesnek éreztem, itthon ennél jóval óvatosabb voltam, így beszereztem egy sárga mellényt és egy sisakot is.A próbaútra egy hétvégén került sor. Sikeresnek bizonyult. Nem gázoltak el, én se ütöttem el senkit és ugyan lógott a nyelvem, mire beértem az irodába, de célba értem. Aznapra ez elég is volt, bent hagytam a biciklit és csak másnap mentem érte. A hazaút kritikus volt, mert dombon lakunk, hát nem is bírtam végig feltekerni: négy saroknyi távolságot szégyenszemre a biciklit tolva kellett megtennem.

Szóval a Tour de France nem opció, de ezzel számoltam. A következő héten beindult az éles munkába járás. A hétköznapi forgalom se bizonyult elviselhetetlennek, persze reggel jó korán elindultam, meg hát nyár is volt, ami a beszoktatáshoz ideális volt. Az utóbbi két hétben már érezhetően erősebb lett a forgalom, meg persze az iskolakezdés miatt én is később tudok csak indulni, de mostanra már belelendültem a dologba, így nem sokkol, ha egynél több autó megy el mellettem két lámpa között.

Az időeredményem is feljavultak, az első héthez képest gyorsultam vagy 5-10 percet. Így reggel 26-28 perc kaputól kapuig, délután 35-37 perc, ráadásul ma már csak egy saroknyit kell tolnom a bringát: szeptember végére szerintem már hazafele is teljes távot tudok majd teljesíteni. Az utazás időtartama pedig abszolút versenyképes. Autóval persze azért általában gyorsabb volt, de a különbség nem vészes és nincs dugóveszély sem, a busznál meg gyorsabb is vagyok (ennek a várakozás és a megállók eléréséhez szükséges séta ideje a fő oka.)

Az átlagsebességem reggel 17, délután 13 kilométer/óra körül van, ezen azért lehet még javítani, bár a sebesség növelésének a városi forgalom korlátot szab. Jó pár kereszteződésen, lámpán kell átjutnom, a bicikliutak többsége pedig gyalogosokkal közös, ami szintén lassító tényező.

A sebességemet egyébként onnan tudom, hogy a múlt héten feltettem a mobilomra a Sports Tracker nevű alkalmazást, amivel viszonylag pontos statisztikákat lehet gyűjteni tekerés közben: megtett távolság, átlagsebesség, csúcsssebesség, ilyesmik. Az útvonalat is szépen felrajzolja egy térképre, A lefogyasztott kalóriamennyiséget is megbecsli, illetve a tengerszint feleti magasságot is méri, ez utóbbit szerintem nagyon pontatlanul.

Egyelőre csak ismerkedem a programmak és alapstatisztikákat gyűjtök, de idővel majd olyasmiket is ki fogok próbálni, hogy mennyi a tiszta menetidő (szüneteltetni lehet az időmérést, ha állunk, pontosabban, ha a sebesség egy beállított határérték alá esik), illetve a valahogy állítólag a szokásos útvonalakat is meg lehet jegyeztetni vele.

A morál, avagy amorál

Kényes  téma következik, de hát a trollokat is etetni kell, így nem térhetek ki előle: mi a helyzet a "legendás" biciklis szabálytalanságokkal illetve hogyan látja egy zöldfülű biciklista a többi közlekedőt?

Kezdjük a kerékpárosokkal, először seperjünk a saját házunk táján.

Az egész bicikliprojekt legsúlyosabb kompromisszuma, illetve főbűne a Szabadság híd. Itt ugyanis járdázok. Namost itt vagy az úttesten kéne mennem, ettől azonban ott félek, vagy le kellene szállni, és gyalogosként járdázni, az viszont túl lassú. Így aztán biciklizek a járdán, kerülgetem a gyalogosokat. Ez reggelente nem nagy gond, mert olyankor elvétve akad csak gyalogos, délután viszont elég sokan vannak. Mentségemre annyit tudok felhozni, hogy nem suhanok, hanem lassan kerülök, nem centizek és soha sem csengetek türelmetlenül. Szóval igyekszem kulturáltan, óvatosan viselkedni, kis sebességkülönbséggel közlekedni, de tagadhatatlanul szabálytalan vagyok.

A 2. számú kerékpáros főbűn az egyirányú utcán szembemenés. Igen, ezt is elkövetem. Általában nem derogál kerülni egy utcát, ahol van autósforgalom, ott szabályos vagyok. Egyetlen kivétel van: hazafelé menet van három párhuzamos utca, kettő szomszédos szembe egyirányú, a harmadik - kissé távolabb - kétirányú. Ez utóbbin kellene közlekednem, csakhogy ez viszonylag forgalmas és az aszfalt is borzalmas. Az első egyirányú utcán viszont két hónap alatt egyetlen autó sem jött szembe. Itt is tagadhatatlanul szabálytalan vagyok, annak ellenére, hogy mindenkinek jobb, hogy ott közlekedem.

A 3. számú főbűn a piros lámpa. Ez egyáltalán nem annyira elterjedt, mint egyesek állítják, bár kétségtelenül látni néhány szemtelen példát. Itt számomra egy helyen nagy a kisértés, a Dunaparton van egy mellékutca lámpás zebrával, ahol nemigen jár autó, tökéletesen belátható és biztonságosan át lehet menni bármikor. A többség át is megy. Én eleinte tartottam magam a szabályhoz. Aztán volt egy időszak, hogy mentem a tömeggel (elég mókás volt, hogy egyedül álltam a lámpánál, a többi kerékpáros meg ment át zavartalanul). Mostanában megint megállok: az a fél perc belefér, úgy tekintem, mint egy kis pihenőt, a lelkiismeretem meg mégiscsak nyugodtabb így. Egy-két társam is akad, szóval nem vagyok teljesen magányos harcos. Piroslámpa-főbűn tehát némi bizonytalankodás után részemről kiiktatva.

Aztán van néhány nem feltétlenül szabálytalan, de engem kifejezetten idegesítő magatartásforma. Amit nagyon nem szeretek, azok a száguldozók. Ilyen nem csak autósban van, hanem bicajosban is. Ők azok, akik fizikailag képesek 35-ös átlagot tekerni, hát akkor meg is teszik. Nem számít, ha gyalogos van, nem számít, ha szűk a bicikliút és jönnek szembe. Centizgetnek, szlalomoznak, száguldoznak. Intenzíven használják a csengőt: jobb esetben nem haragszanak, csak informálnak, rosszabb esetben viszont a neheztelésüket fejezik ki vele: mit keresel Te ott, és főleg mit tötymörögsz! Sietünk kérem, ne tessenek feltartani!

A másik állatfaj a"nem érdekel, hogy más hogyan kerül ki, én megyek ott, ahol nekem kényelmes" típus. Ők azok, akik a forgalomhoz képest kifejezetten keskeny parti bicikliúton hármasban egymás mellett kerekeznek flegmán és közben egy jót beszélgetnek. Ha szembejön egy gyalogos vagy kerékpáros, nagy kegyesen hagynak neki 15 centit az út szélén, tessék ott elférni.

Nézzük a gyalogosokat. A színtévesztés náluk is elfordul, akár az autós típus (azaz jaj, hát előbb még ződ volt, átférek én még ezen, különben is elmegy a villamosom), akár a biciklis (totálpiros már évek óta, de nem jár itt senki, akkor meg mire várjak). Pontosabban ezekkel az a baj, hogy néha bizony járna arra valaki, aki persze nem akar gyalogost gázolni, hát fékez.

A másik jelenség a biciklis infrastruktúra használata. Ez vonatkozik a kizárólagos bicikliútra (tipikusan mellette három méterre ott a kitáblázott párhuzamos kizárólagos gyalogút, de az nem tetszik neki valamiért), meg vonatkozik gyakran a kerékpárút-normálút kereszteződésekre (pl. Fehárvári út), amelyek ugyan kizárólag a kerékpáros közlekedést szolgálnák elvileg, de hát jó az zebra helyett is ugyebár.

Szóval a gyalogosok is megérik a pénzüket. Ezekkel a szabálytalankodásokkal ugyan feltartanak, ami elvileg nem szép dolog és nem vagyok boldog, amikor fékezgetnem kell, de ha ilyet látok, a Szabadság-hídi járdázásomra gondolok és lelassítva, óvatosan, nemcentizve, nemcsengetve kikerülöm a pácienseket: mert ugye ha nekem "szabad" ott, akkor legyen nekik is."szabad" itt.

Zárjuk a körképet az autósokkal: na, belőlük nem sokat látok. Egy csomó idegesítő szabálytalanság, amit autóstársként rögtön kiszúrok (narancssárgázás, sebességtúllépés, nemindexelgetős bevágás, jobbkéznemmegadás, fenekembemászás, pofátlan vészvillogós feltartós-parkolgatás, stb.), biciklisként nem nagyon látszik. Amitől eredetileg tartottam, az a biciklisávon megállás:, nos ez előfordult már éppen, de azért nem olyan gyakran. Oldaltávolságot is biztonságosan tartanak, legalábbis én még soha nem éreztem magam veszélyben ilyen módon, remélem ez így is marad. a másik félelmem az a kanyarodó autós esete az egyenesen haladó kerékpárossal, de úgy látszik ezt is megtanulták az autósók, legalábbis még nem láttam olyat, aki ne adta volna meg az elsőbbséget. Kereszteződésben-zebrán ragadás dugóban már gyakrabban előfordul, de azért eddig még mindig elfértem.

Az egyetlen viszonylag gyenge pont az a nemlámpás zebra. Hát ott nem szeretnek megállni. A Budaörsi úton szoktam átkelni egy ilyen zebrán, kínosan szabályosan és óvatosan. Állok a járdán, mellettem a bicikli (tehát leszálltam róla és tolva, azaz gyalogosként kelnék át), türelmesen nézek és várok. Hát itt kb. kéthetene egyszer fordul elő, hogy az első autós megáll. Jellemzően öt-tíz autó is elmegy, mire valaki átenged.

Ez persze nem lep meg, ismert jelenség. Annál furább az, amikor nem zebrán kelek át, hanem amikor a bicikliút keresztezi a főutat. Ilyen van a Fehérvári úton meg a Budafokin ahogy már szóba került. Ezeken a helyeken egyértelműen az autósoknak van elsőbbsége, mégis itt gyakrabban és hamarabb megállnak (pedig itt is kínosan óvatos vagyok), mint a fenti zebránál. Hiába, az autóslélek kiismerhetetlen. Én mindenesetre ilyenkor egy intéssel mindig megköszönöm az előzékenységet.

Hogyan tovább?

A jelenlegi biciklihasználatomnak vannak azért komoly korlátai. Szinte kizárólag munkába járásra használom. Így mind othon, mind az irodai garázsban zárt helyen tárolhatom, kikerülve a lopásveszély kényes kérdését. Egyszer tettem egy aprócska kitérőt hazafelé menet egy könyvesboltba, ahol egy előre megrendelt könyvet vettem át. Az expedíciót ugyanolyan komoly útvonaltervezés előzte meg, mint annó az első munkahelyi tesztutamat és a három könyvesboltban töltött perc alatt végig az ajtó mellé lakatolt bringámat fixíroztam. Szóval spontán "menjünk mindenhova bicajjal" kalandozásokról egyelőre szó sincs.

Az is kérdés még, mi lesz a téli szezonban. Anno Helsinkiben télen buszra váltottam, de ott persze hosszú és hideg a tél, általában tartós hótakaróval. Pesten se fogok hóban, latyakban tekerni, de nálunk enyhék a telek, bőven elképzelhető, hogy a hó csak pár napos leállást okoz. Inkább az öltözködés az, amit még végig kell gondolnom. A nyári váltóruha, a laptop és egy-két apróság elfér a hátizsákban, de egy teljes rend téli öltözék nadrággal, pulóverrel, kabáttal biztos nem. Talán megoldható ez úgy is, hogy a nadrág, pulcsi stb. permanensen az irodában állomásozzon. Majd meglátom.

De október végéig még tuti tekerek.