Olvasom a Zindexen Rogántóni legújabb épületes nyilatkozatát. Aszondjahogy:

A BKV-nak adott rendkívüli állami támogatásokat ugyanúgy nem fogják szeretni Brüsszelben, és "valószínűleg ugyanúgy egy eljárás elébe nézünk, hogy ha ezt a gyakorlatot folytatjuk", mint a Malév esetében - hívta fel a figyelmet a politikus, utalva arra, hogy január elején az Európai Bizottság felszólította Magyarországot a Malévnak 2007 és 2010 között nyújtott, az EU-s szabályokkal "összeegyeztethetetlen" - 70-100 milliárd forint közötti - állami támogatás visszafizettetésére.

Hú, de remek gyerek ez a Rogán, hogy így feltárja a rejtett összefüggéseket, ugye?

Vagy mégse.

A Malév-ügyben azért büntettek meg minket, mert a nemzetközi légiközlekedésben komoly verseny van, magánvállalatok és állami cégek (bár utóbbiak egyre kevésbé) versenyeznek. Márpedig minden állami támogatás torzítja ezt a versenyt, hiszen a piaci szereplőket hátrányos helyzetbe hozza. Nem Magyarországot "pécézték ki" mellesleg, hasonló határozatokat az utóbbi években hoztak más támogatott állami légitársaságok esetében is: ha jól emlékszem az Alitalia ügye még érintette is a Malévot, mert az EU határozat miatt kellett az Alitaliának megszabadulnia a Malév részesedésétől.

A nagyvárosi tömegközlekedés ezzel szemben nem az a terület, ahol komoly piaci verseny lenne. Szinte minden európai nagyvárosban egy monopolhelyzetű tömegközlekedési vállalat van, amelyeket komoly közpénzekkel támogatnak. Mivel nincs verseny, ezért a támogatás nem torzít semmit: ezért aztán az EU nem is bünteti.

(Az is teljesen lényegtelen, hogy az adott esetben az állam és az érintett város - netán tartomány, mint pl. Németországban - között hogyan oszlik meg a támogatás. A lényeg az, hogy közpénzről van szó, tehát az sem lehet igaz, - amire Rogán burkoltan utal - hogy az lenne a baj, hogy az állam is támogatja a BKV-t, nem csak a főváros. Ha versenykorlátozásról lenne szó, akkor az önkormányzati vagy tartományi pénzek ilyetén felhasználását is szankcionálná az EU. De nincs verseny, tehát versenykorlátozás sincs.)

Magyarán Rogántóni nézetem szerint egy oltári nagy baromságot mondott.

Ami persze nem azt jelenti, hogy hülye lenne, szerintem pontosan tudja, hogy miről van szó.

De azt is pontosan tudja, hogy a mai magyar bulvárpolitikában nem az számít, hogy mekkora hülyeséget mond, hanem az, hogy ha valami jó csattanósat mond, akkor azt minden hírportál lehozza. A cáfolat meg általában elsikkad. Ha mégse, akkor rutinosan mond még egy baromságot vagy beleköt az ellenérv egy részletébe. Végső esetben rá lehet kenni az egészet az "ellenséges" újságírókra vagy meg lehet magyarázni, hogy nem úgy értette, eltorzítoták a mondanivalóját.

Frissítés (február 7. reggel 7 óra): Na tessék, már itt is van a megmagyarázat...

Naszóval, Prága.

Ezúttal lemaradtunk a NOSZF-ról, lévén éppen őszi szünet volt, ekkor tehát családilag sopronoltunk. De ami késik, nem múlik: egy héttel később, egy kellemes novemberi péntek estén már az Ökörben söröztünk.

Ez a poszt azonban a szombati sörözéseinkről szól. Általában ezek is jól bevált koreográfia szerint zajlanak, az Ökör, a Tigris és a Medvebocsok általában kihagyhatatlan programpontok, emellett leginkább még délelőtt engednek meglehetősen konzervatív haverjaim némi kisérletezgetést. Ezek aztán néha elég rosszul sülnek el, ami után általában levonják a következtetést, hogy a fentebb említett intézményeknél nincs jobb. Azért egy-egy új kocsmát minden évben sikerül beimádkoznom a programba.

De elég a dagályos bevezetőből, nézzük sorban az új felfedezéseket, az idén rögtön hármat is!

Jelínkova Plzeňská Pivnice

Ez egy "must-see", klasszikus hely több különböző forrás szerint is, már régóta fájt rá a fogam. Viszont sokáig csak hétközben volt nyitva, azaz esetünkben a péntek esti Ökör vizitet kellett volna feláldozni, ez pedig szóba sem kerülhetett. Szerencsére a nyitvatartási gyakorlat megváltozott, így idén sikerült beicsempésznünk a szombati programba.

A Jelínkova az egyik legrejtőzködőbb belvárosi kocsma. Honlapja nincs és e poszt írásakor még az igazán mindentudónak gondolt Google Maps sem jelöli a Jelinkovát. Minek is, úri huncutságok ezek, a sört nem lehet weben keresztül csapolni. Turistákat nem akar magához csábítani, a helyiek meg honlap nélkül is idetalálnak. A helyismeret mellesleg kell is, mert bár csak egy saroknyira van a Narodni Tridától, egy meglehetősen néptelen és jellegtelen utcában található. A Charvátova tipikusan az az utca, ahova ha véletlen betéved egy turista, egy pillantás után visszafordul.

Mi nem fordultunk vissza, de nem sok választott el attól, hogy csalódottan hagyjuk el a helyszínt. Az egyébként igazán értékes Sörmentén Prága valamilyen rejtélyes okból a 10-es számot adja meg házszámnak (és a mellékelt térkép is ennek megfelelően jelöli a helyet), így mi először ott kerestük a kocsmát. Nem volt ott, pedig még néhány kapualjba is behatoltunk, hátha valami hátsó udvaron vagy passzázsban rejtették el az ügyes prágaiak egyik kedvenc kocsmájukat a turistahordák elől.

Végül úgy döntöttünk, megnézzük az utca másik végét: ez bejött. Mint utóbb kiderült, a Jelínkova nem a 10-es, hanem az 1-es szám alatt található. Gondolom a prágai sörmanók apró kocsmavédő varázslata eredményeképp került egy extra nulla a címhez...

Behatoltunk és letelepedtünk. A berendezés és a kora reggeli cseh közönség visszaigazolta a különböző kalauzok értékítéletét, ez valóban egy remek prágai kiskocsma, meglehetősen alacsony turistafaktorral (amit jelen esetben mi képviseltünk). Szombaton a pultnál kell kikérni a sört, ami igazán jól esett, mondjuk a pilzeni ritkán okoz csalódást nekem. Éhesek viszont egyáltalán nem voltunk, még eltelített minket a bőséges reggeli, így a taliansky-nak nevezett, állítólag manapság már kevés helyen megtalálható sörfalatot (gőzölt krinolin) kihagytuk.

Talán majd legközelebb.

Restaurace Baráčnická rychta

Nem gondoltam volna, hogy az Ökör-Kandúr vonal mentén (azaz a Hradzsin oldalában) van még számomra ismeretlen kocsma, de ebből is látszik, hogy szerényen kell nyilatkoznom prágai kocsmaszakértelmemről. Az új hely felfedezését amúgy valamelyik viszonylag újdonsült prágai kocsmablognak köszönhetem, így utólag meg nem mondom, hogy a Sercsecsen vagy a pragaisorozok.hu-n olvastam a helyről előbb, mindenesetre megemlítem mindkettőt, sörissza prágalátogatóknak kötelező olvasmányként.

Bár mindkét beszámoló visszafogott lelkesedéssel íródott és szerzőik láthatólag nem tartják kihagyhatatlannak a helyet, számomra a háromféle csapolt Svijanský jelenléte egyértelmű jelzés volt, hogy márpedig ide be kell néznünk. Eddig ugyanis egyetlen Svijanskýhoz volt szerencsém, az viszont pilzenibb volt a pilzeninél, harapnivaló komlózással, imádtam. Itt ugyan nem ezt csapolták, de akinek ugye az egyik söre ilyen jó, annak érdemes kipróbálni a teljes szortimentjét.

A Baráčnická rychta egyáltalán nem akar elbújni a turisták elől, a honlapjának pl. angol verziója is van, ennek ellenére elsőre ugyanúgy nem találtuk, mint a Jelinkovát. Ez még péntek este történt, hazafele battyogtunk az Ökörből. Azt tudtam, hogy a Nerudováról egy kapulajon keresztül lehet megközelíteni az intézményt, ezt a kapualjat azonban az istennek se találtuk, pedig a kérdéses helyen még vissza is fordultunk.

Másnap aztán a hátsó utcán keresztül mentünk, így már sikerrel jártunk. (Távozáskor pedig a Nerudova felé mentünk, ekkor felismertem a helyet: előző este azonban itt egy bezárt kapu volt, ez okozta a tévelygésünket, már persze az ökörbéli Kozelek mellett...)

Emlékezve az online beszámolók tanácsára, kajára eleve nem készültünk (nem azért mert rossz, hanem mert drága), viszont négyen szépen kikérünk háromféle sört, így egy kör alatt végigkóstoljuk a teljes választékot. Nekem a Máz ízlik a legjobban, ami meglepő, mert a szüretleneket szoktam inkább szeretni, a Karamel csak harmadiknak futott be: bár nem volt rossz, de szombaton szintén az Ökör után voltunk itt, a barna Kozel után pedig eleve kevés esélye van bármilyen más barnának.

A hangulat persze nem éri el a klasszikus cseh kocsmák szintjét, vegyes a közönség és a berendezés is "éttermesebb" kicsit, de egyáltalán nem rossz hely ez (pl. szemben a Sercseccsel, nekünk egyáltalán nem tűnt expatos helynek, bár az is igaz, hogy mi déltájban jártunk arra) és a söröket mindenképp érdemes kipróbálni: egy hosszabb prágai tartózkodás alatt már bőven ajánlott ide is benézni egyszer.

Fényképekért klikkide!

Beer Museum

Ennek a helynek már a neve is jelzi, hogy itt nem egy autentikus cseh kiskocsmáról van szó. Ugyanakkor nem is a Prágában szokásos knédli-káposzta-sör-svejk alapokon nyugvó turistacsalogató (és rosszabb esetben kopasztó) álkocsma ez. Itt kérem egy hazai és nemzetközi sörínyenceknek kitalált divatkocsmáról van szó. Ennek megfelelően csapolnak vagy 30-féle sört, ráadásul ezek mind különlegességnek számítanak.

A Beer Museum patrióta söröző: az alapkoncepció viszonylag kevésbé ismert vidéki cseh sörök bemutatása, amelyek egy átlag kocsmában nem nagyon jutnak szóhoz a nagy cseh márkák (Pilsner Urquell, Staropramen, stb.) mellett. Mivel Csehországban egy tízezres városban már biztosan van serfőzde, gyakran a kisebbekben is (nem lepne meg, ha a várossá nyilvánítás alapfeltétele lenne a helyi sörfőzés), a választék bőséges, ehhez képest a kb. 30 csapolt sör nem is olyan sok, sőt tulajdonképp a választékot se mondanám nagyon egzotikusnak. Legalábbis aki a magyar sörblogok, sörboltok és csehkocsmák világában jártas valamennyire, az jó pár ismerős nevet talál a listán.

Ami nagyon tetszik, az a kóstoló intézménye. Ez öt vagy tíz másfél decis pohárka (külön erre a célra kialakított tartóban felszolgálva: ezekbe tetszés szerint válogathatjuk össze a kiválasztott söröket. Az ötlet remek, hiszen így még egy gyorsvizit során is egész sok sört meg lehet kóstolni. Ennek megfelelően jó alaposan áttanulmányozom a sörlapot, osztok, szorzok, kivonok, hogy jól meg legyen tervezve a kóstoló. Készülök egy ötös és egy tízes változattal is, utóbbi arra az esetre, ha a haveroknak is bejön az ötlet.

Ehhez képest alighogy leültünk, a pincérlány közli, hogy valami rendezvényre készülnek a belső teremben, odakészítették az összes kóstolópoharat, rendeljünk korsót vagy pohárt. Na tessék, ennyit az alapos tervezés előnyeiről. Maradunk négy pohárnál, én ajánlok párat, van aki elfogadja, van aki a saját feje után megy. Majd körbeadjuk őket, így csinálunk egy négyeskóstolót.

Bő másfél hónap távlatából három sörre emlékszem. A Pardubicky Porter nagy siker a haveromnál, az őszi Főzdefesztről is ismert Kocour főzde Samurai IPA söre nagy siker nálam, a Real Deal Ale egy hatalmas össznépi bukás, valami mosószerszaga és íze van. Tekintettel arra, hogy ez gyanúm szerint ugyanaz a sör, mint a pragaisorozok.hu által istenített „Museum”, nem intek óva mindenkit eleve tőle, lehettünk egy alkalmi baleset áldozatai is, de csak kockázatkedvelő kuncsaftoknak ajánlott.

Az árak meglehetősen borsosak, de aki hajlandó az Urquell/Staro duó sörein kívül mást, köztük máshol igen nehezen megtalálható söröket is kóstolni, annak mindenképp ajánlott!

Fényképekért klikkide!

Resztli

Jártunk persze a Bocsokban, legurult egy korsó a Tigrisben is, az Ökörröl volt ugye - azóta szerencsére okafogyott - vészposzt, abból csak a matjeszt emelném ki újra, mint sokadik kipróbálandó delikáteszt.

A szállásunk immár második éve a Pension Beetle. A korábban megdicsért Penzion Domov Mládeže ugyanis elkezdett borsos előlegeket követelni. Ezt persze sok prágai szálláshely megteszi, de amikor egy helyen már harmadszor jelentkezem be - azaz kezdenék éppen törzsvendéggé válni - és az első két alkalommal nem ragaszkodtak ehhez, akkor én bizony hajlamos vagyok megsértődni és másfelé keresgélni. Így találtunk rá a Pension Beetle-re, illetve most nézem, átnevezték, már Pension Královský Vinohrad a neve, hát tényleg, talán nem jó ötlet egy panziót bogarasnak nevezni, bár engem nem zavart a régi név és élőben nem volt szerencsénk a névadó állatkákhoz.

Naszóval az új helyünk ugyan kér kártyaszámot a foglaláskor, de előleget nem vonnak le (sőt, készpénzes fizetésre adnak időnként kedvezményt) és a lemondási feltételek meglehetősen méltányosak, két nappal az érkezés előtt költségmentesen lemondható a szállás és utáni is csak egy napot vonnak le. A szobaár pont a feleanyiba kerül, mint a Domov Mladeže-ben, , ami azért manapság nem mellékes szempont, a villamosmegálló is közelebb van. Ezért még azt is elnézzük, hogy az autót viszont csak jó pár utcával arrébb tudjuk leparkolni, lévén a panzió utcája kékzónás, azaz csak a helyi járgányoknak van fenntartva.

Aztán, hogy idén megint Prágába megyünk-e, vagy esetleg Český Krumlovba, az majd kiderül...

Sörtérkép e táj

Végezetül íme a szokásos Prága térkép, frissítve:

Kedvenc prágai sörözőim nagyobb térképen való megjelenítése

Úgy látszik, ez már csak így lesz: rohanó világban rohanó mozijelentés, immáron másodszor. (itt az előző):

Vad Magyarország (július 17.): Gyönyörű természetfilm, olyan, amilyeneket a National Geographic szokott adni olyan egzotikus helyekről, mint Új Zéland, Botswana vagy éppen a Tűzföld. Hát most rólunk is van egy ilyen, tessék megnézni. Én még a viszonylagos rövidségét is előnynek értékelem, mert így kisebb gyerekekkel is biztosan meg lehet nézni. A mozivászon komoly hozzáadott érték, tévén ez nem az igazi.

Harry Potter finálé (augusztus 8.): A rész, amikor minden kiderül. Az Abszol úti fogadóirodák ugyan tízszeres pénzt fizettek az esélytelennek tartott Harry győzelméért, de nekik fogalmuk se volt a mugli dramaturgia kegyetlen törvényszerűségeiről: naná, hogy Harryék nyertek. (Remélem ez senkinek nem volt most spoiler...) Legfeljebb az elkerülhetetlen áldozatok kiléte a kérdés. De részleteket nem árulok el, tessék megnézni: egy-két csavar van a sztoriban, a látvány meg aber natürlich sehr látványos.

A majmok bolygója: Lázadás (szeptember 2.): Nézzük csak, van egy klasszikusunk, amihez az idők során csináltunk már huszonhárom folytatást, egy huszonnegyedik már snassz lenne. De hoppá, van egy zseniális ötletem, csináljunk előzményfilmet! Ugye milyen eredeti? Na, a történet is hasonlóan eredeti lesz, keverünk bele pl. egy kis Algernont, ha már állatkisérletekről van szó, egér vagy majom, az már secko jedno. Na, kész is van! Már csak az a kérdés, hogy ki a nagyobb majom? Aki megcsinálta, vagy aki beült rá? ;-)

Felperzselt Föld (szeptember 2.): A félév egyik nagy filmje, Promontor-díj jelölt. A többit már megírtam.

Hupikék törpikék (szeptember 10.): Ezt a filmet a gyerekek kedvéért néztem meg, de a rendezők igyekeztek a felnőtteknek is nyújtani valamit, legalábbis azoknak a felnőtteknek, akik szeretik a sematikus, idióta tanmeséket a szülővé válás nehézségeiről, meg a karrier és a család közti választásról. Én sajnos nem ilyen vagyok. Ennek ellenére azt kell mondjam, a törpikék még így sem a legrosszabb az idei termésből, a Maci Lacinál pl. egy árnyalatnyival szórakoztatóbbnak találtam, bár képtelen vagyok logikusan megindokolni miért. Talán Hókuszpók és a macskája vidított fel egy icipicit. Mindazonáltal, aki teheti, valaki mást küldjön a gyerekekkel.

Még egy év (október 30.): Még egy év, még egy nagy Mike Leigh film, a részleteket már megírtam. Ez is jelölt, persze...

Delfines kaland (október 31.): Megint gyerekfilm, cukorfalat delfinekkel és didaktikus tanmesével, ami annyira szájbarágó és annyira nyálas, hogy nem tehetek róla, de ilyenkor menthetetlenül cinikus leszek és csak gúnyosan tudok röhögni az egészen. Hol vannak a régi magyar gyerekfilmek, humorral, hús-vér karakterekkel és történetekkel, plíz!!!

A Guardista (november 25.): Tekintsünk el attól a magyar betegségtől hogy bárgyú szóviccekkel kell felturbózni már a fillmcímeket is, a film maga ugyanis igazán remek. Eleve szeretem a jenki vs. angol csipkelődést, aminek ugye az angolszász (film)világban hatalmas hagyománya van. Namármost ennek egyfajta parafrázisát láthatjuk itt a jenki vs. ír átiratban, megspékelve egy kis fricskával az amcsi polkorrekt közbeszéd irányában (azaz megcsodálhatjuk, ahogy a fanyar ír polinkorrekt duma lenyomja), meg néhány guyritchies fordulattal.

Éjfélkor Párizsban (december 11.): Új fiatal Woody Allent fedeztünk fel Owen Wilson személyében, talán csak egy baj van vele, hogy az eredetihez képest túl jóképű, de végülis ezt a bónuszt - vagy hátrányt? - a mester ügyesen lekezeli a szellemes, sziporkázó forgatókönyvben, ráadásul Wilson karaktere mellett több más nehézsúlyú epizódszerepben is frenetikus alakítások tanúi lehetünk. Újabb gyöngyszem Woody Allen európai sorozatából, már csak az a kérdés, legközelebb melyik város kerül terítékre. Lásd még Zita alapos kritikáját!

Az élet fája (december 20.): Filozófikus, áradó filmköltemény, vagy filmeposz, vagy mi a fene. Élet, halál, isten, univerzum, teremtés, elmúlás. A kritika egy része oda van érte, a másik fanyalog. Én meg hezitálok a kettő között, mert ugyan tényleg vannak katartikus pillanatok, gyönyörűen fényképezett, megkapó jelenetek, zseniális színészi pillanatok, viszont van benne valami mesterkélt, most-jól-megmondom-a-tutit-mindenről-de-istenuccse-tényleg-bizony jellegű modorosság is. De persze lehet, hogy én vagyok túl kocka. Azért kellő hangulati rákészülés mellett mindenképp ajánlott.

Olvasom a Zindexen, hogy:

A lengyel-svéd volt az első meccs, és két tökéletesen ellentétes félidőt láttunk. A másodikban pontosan annyi gólt lőttek a lengyelek, mint az elsőben a svédek, és pontosan annyit is kaptak. Így lett 29-29, aki nem annyira jó matekos, az is könnyen kiszámolhatja, két 20-9-es félidőt láttunk.

Höhöhö.

Aki nem annyira jó matekos - mint láthatólag a zindexes újságíró - az lehet, hogy ki tudja számolni.

A jobb matekosok viszont leginkább tanácstalanok, mert a megadott információk alapján pontosan 15 lehetséges félidei eredmény létezik: 29-0, 28-1, 27-2 stb. egészen 15-14-ig. Hogy miért lenne pont a 20-9 a megoldás mondjuk egy 18-11 helyett, az számomra rejtély...

Van nekem egy listám, amiben az év során a legjobb meccseket gyűjtöm, hogy aztán az év végén legyen egy poszt róla.

Januárban mindig erős a felhozatal, egyrészt zajlik az Ebel, heti három fordulóval, azaz ilyenkor könnyű elkapni egy jobban sikerült Volán meccset. Aztán meg van férfi kézilabda világverseny hol Eb, hol vb, amiken szerencsére törzsvendég a magyar csapat is.

Idén már a szerdai spanyol-magyar bőven megütötte a mércét, mondogattam magamban, hogy ez akár az év meccse is lehet kézilabda fronton. Hát, nem sokáig volt jelölt:tegnap egy olyan csapatot győztünk le, amelyik jelenleg egyszerre Európa, világ- és olimpiai bajnok.

Képzeljük el ugyanezt fociban: a magyar válogatott kijut az Eb-re, majd ott beosztják a "halálcsoportba", Spanyolország (Eb és vb győztes), Németország (vb. 3.) és mondjuk a "csak" bivalyerős Oroszország mellé. A nyitómeccsen az oroszok ellen döntetlenezünk és kicsit fanyalgunk, hogy kimaradt a győzelem. Aztán Németország ellen is döntetlen, itt már mindenki csodáról beszél, ráadásul még a továbbjutás is reális lehetőséggé válik. A harmadik meccsen aztán legyőzzük a Fabregassal (Fernandez), Iniestával (Karabatic), Puyollal (Dinart) felálló Spanyolországot.

Na, hát így tessék értékelni a tegnapi meccset!

És még nincs vége. Az Eb folytatódik, lesz idén olimpiai selejtező és ezt a csapatot nézve teljesen reális cél lehet az olimpia is (kop-kop-kop). Szóval az biztos, hogy az év végi posztba bekerül ez a meccs, de az még nem, hogy tényleg ezt fogjuk az év meccsének tekinteni. (Ha meg mégis, akkor soha rosszabb évet!)

Nézzük először a középdöntőt: három ponttal állunk, a négypontos horvátok mögött, holtversenyben a spanyolokkal. Normál esetben most azt fejtegetném, hogy a magyar válogatott reálisan 2-3 pontot szerezhet még a középdöntőben, hiszen

• A magyar csapat ismerten rapszodikus, egy-egy meccsre felszívja magát, aztán egy látszólag gyengébb ellenféltől képes kikapni,
• A világversenyek erőnléti terhelését nem szoktuk bírni, a tornák végére tipikusan elfáradunk,
• Az ellenfeleink bivalyerősek, Izland tavaly megvert minket, Szlovénia talán verhető, de semmiképp sem sima ügy, a horvátok ellen meg kinéz egy papírforma vereség.

Ez mind igaz és akár be is jöhet ez a 2-3 pontos jóslat. Csakhogy egy ilyen csoporteredmény után nem lehet nem az elődöntőtől beszélni. Amihez nem 2-3 pont kell, hanem minimum négy vagy még több. De most hagyjuk a számolgatást. Nem ez a lényeg.

Ez a csapat nem ezzel a számolgatós mentalitással fog kiállni, hanem azzal a frenetikus győzniakarással és tartással, amit eddig láthattunk tőlük és amiről minden sportember példát vehet.

És amiért nekem kedvencem a Mocsai-féle magyar kézilabdaválogatott.

Olvasom, hogy "pontosításra szorul a nemdohányzók védelméről szóló törvény" és aggódni kezdek. Csak nehogy a hajdani Kádár vicc módjára pontosítsák a törvényt...

- Kádár elvtárs - kérdezi a riporter - milyennek a magyar-román kapcsolatok?

- Jók.

- De mégis, kedves Kádár elvtárs, a nézők kedvéért kifejtené ezt bővebben?

- Nem jók.

Mert ugye nagy a jajongás. A háttérben megy a nagy lobbizás és vannak kisérletek is ilyen-olyan lazítások becsempészérésre. Szóval egy ilyen mondat több mint aggasztó: könyörgöm, mit kell azon pontosítani, hogy tilos? Minél jobban "pontosítják", annál kevésbé lesz az.

Pedig kár lenne, mert lassan ott tartunk, hogy ez a törvény lesz a mostani kormány egyetlen tényleges eredménye. És ezt legalább az EU vagy az IMF se akarja visszavonatni...

Olvasom, hogy tavaly 361 ezer bliccelőt kaptak el a BKV ellenőrök és a pótdíjbevétel 800 millió forintra rúgott.

A 361 ezer elsőre hatalmas számnak tűnik. Budapestnek 1,7 millió lakosa van és ha feltételezzük - persze nyilván nem így van - hogy a 361 ezer bliccelő külön személy, akkor ez azt jelentené a főváros lakosságának 21 %-a bliccel. Ez egyébként akár igaz is lehetne, hallottam én már olyan becslést is, amely szerint a bliccelők aránya akár 30-40%-os is lehet.

Azonban ezt a számot nyilván nem így kell értelmezni. Ugyancsak a BKV statisztikája (illetve becslése, gondolom) szerint évente kb. 1,3 milliárd utast szállítanak, azaz ez nyilván nem ennyi személyt, hanem ennyi utazást jelent: naponta 3,7 milliót. Ennek az évi 1,3 milliárd utazásnak a során kapnak el bliccelőket, összesen 361 ezer alkalommal.

Nézzük csak, ez nem tűnik túl hatékonynak, ugyanis ez azt jelentené, hogy a leleplezett bliccelések száma az a teljes utazásmennyiségnek alig észrevehetően picinyke része, mindössze 0,027%-a (361000/1300000000). Akkor, amikor ezt a bliccelést a BKV maga 30-40%-ra becsüli. De számoljunk csak 20%-al: ebben az esetben az 1,3 milliárd utazásból 260 millióra becsüljük a ki nem fizetetteket, ennek az elkapott 361 ezer bliccelés még mindig csak 1,3 ezreléke. Ezer utazásból egy, nagyjából. Ha én bliccelő lennék, nem igazán rettentene el ez az arány.

Persze mondhatnánk, hogy az ellenőrzés pénzügyi hatása ennél jóval kedvezőbb, hiszen az ellenőrök jelenléte önmagában csökkenti a bliccelést és jegybevételt generál: a metrón az ellenőrök láttán a bliccelők is gyakran eleve jegyet váltanak, a villamosokon meg nyilván sokan még az utolsó pillanatban kezelik a náluk lévő "vészjegyet" egy ellenőr felszállásakor.

Akit meg elkapnak, az ugye nemcsak azt az egy utat fizeti ki, hanem a büntetés (helyben fizetve hatezer, utólag 12 ezer) nagyjából egy havi bérletet fedezne. Már persze elvileg. A gyakorlatban a 800 milliós pótdíjbevételt összevetve a 361 ezer alkalommal, azt kapjuk, hogy ez alkalmanként csupán 2216 forint, azaz valahol a BKV pótdíjbehajtási hatékonysága ugyancsak csapnivaló.

De azért az ellenőrzés pénzügyi hatása még így is felülmúlja a fentebb említett 13 ezreléket. Ha a 2010-es BKV jelentés adataival számolunk (gondolom nem nagy az eltérés a 2011-es adatoktól), akkor a jegybevétel kb. 50 milliárd forint lehetett, ennek a 800 millió már 1,6%-a, sőt, ha a becsült 20% bliccelés alapján 10 milliárdra tesszük a kieső jegybevételt, akkor ennek már 8%-át behozzák az ellenőrök.

Hogy ez sok vagy kevés, azt nyilván mindenki eldöntheti maga.

Szerintem mindenesetre elszomorító, hogy már húsz éve folyamatosan megy a szövegelés arról, hogy most már tényleg nemsokára elektronikus jegyrendszer lesz, meg sorompók a metróban, meg elsőajtós felszállás, meg hasonló szuper bliccelésírtó megoldások, azonban a gyakorlatban ezekből lényegében semmi nem valósul meg. Pedig nem valami ördöngősségről van szó, ezek a megoldások a világ más nagyvárosokban működnek és nyilván megérte őket bevezetni és megéri őket működtetni. Mi húsz éve képtelenek vagyunk ezeket itthon megvalósítani.

Pedig évi 8-9 milliárd pluszbevételért megérné, nem? És akkor talán akkor Tarlósnak is ennyivel kevesebb milliárdot kellene kikönyörögnie...

"A világ össztüze zúdul Orbánra" - írja a Zindex és persze más hírportálok is.

Mint önjelölt finnországi (táv)tudósító, jelentem a kartácshoz a finnek is csatlakoztak.

Nyelvrokonság ide vagy oda, Finnországban ritkán szerepel Magyarország a napisajtóban, távol vagyunk, kicsik vagyunk. Az elmúlt időszakban a két vb selejtező meccsünk kapcsán kerültünk szóba, illetve Hetényi révén, aki a finn jégkorongligában mostanában debütált. Ahogy látszik, ezek sem elsősorban "magyar" hírek, hanem finn sporthírek inkább, némi magyar vonatkozással. Igazi magyar hír, ráadásul politikai, igen ritka vendég a finn sajtóban.

Most viszont egy hónapon belül kétszer is szerepeltünk. Az első cikk még decemberi (dec. 15.), ez nagyjából arról szó, hogy a Finn Legfelsőbb Bíróság elnöke (egy nő, egyébként, jól mutatva a női emancipáció finnországi helyzetét) tiltakozott az Európai Bizottságnál az új magyar alkotmány bíróságokat érintő rendelkezései miatt. A cikk szerint a tiltakozás nem egyedi, más EU országokból is érkeztek hasonló jelzések. A cikk röviden felsorolja a "szokásos", magyar sajtóban is elhangzott kifogásokat és aggodalmakat a magyarországi demokrácia meggyengítésével kapcsolatban.

Tegnap (jan. 5.) újfent bekerültünk a finnországi hírekbe, ezúttal a finn külügyminiszter, Erkki Tuomoja emlékezett meg rólunk. A cikk egyfelől megemlít néhányat a korábban elhangzott nemzetközi kritikák közül (Juppe és Clintonné), másfelől konkrétan idézi Tuomoja nyilatkozatát, amely szerint a magyar fejlemények aggasztóak, az új alkotmány erodálja a demokrácia alapjait. Külön említi a független igazságszolgáltatás és a jegybank elleni támadásokat. Megállapítja, hogy ha Magyarország még csak tagjelölt lenne, nem vennék fel.

A helyzet kezelésével kapcsolatban először "politikai" jelzéseket tart fontosnak, azaz hogy figyelmeztessék a magyarokat, rossz úton járnak, de felveti azt az egyébként precedens nélküli elvi végső lehetőséget, hogy ha egy ország nem követi az EU demokratikus alapelveit, akkor annak nincs helye az EU-ban. Ehhez képest a cikk "enyhébb" köztes szankciónak nevezi az EU támogatások befagyasztását, illetve megemlíti a magyar EU-IMF hitelkérelemmel kapcsolatos tárgyalások megszakítását.

Hát így állunk.

Persze ami innen nézve össztűz, az a vilagsajtóban nyilván csak a huszonharmadik hír, tehát szó sincs arról, hogy velünk kezdenék az esti hiradót. Viszont ha figyelembe vesszük, hogy az év 364 napján nem is szereplünk a hiradóban, akkor nem túl örömteli, hogy ez az egy alkalom, amikor mégis, az arról szól, hogy összeomlik a magyar forint, a gazdaság és a demokrácia. Ezek persze ebben a formában nem igazak, az összeomláshoz egyelőre a forint áll legközelebb, már ha mondjuk a "belengetett" apokaliptikus 340-es forintárfolyamot összeomlásnak tekintjük. (Én nem tekintem annak, "csak" egy nagyon rossz hírnek...)

Ugyanakkor a finnek nem elsősorban a gazdasági problémáinkról írnak, náluk egyértelműen a "demokrácia védelme" vonal dominál. És persze lehet rájuk legyinteni a kétharmad "védelmében", meg mindenféle összeesküvésekről beszélni, de azt meg kell, hogy állapítsuk, hogy egy amúgy általában velünk rokonszenvező ország felől érkeznek a kritikák.

Hogy miért jó nekünk, hogy ennyire magunkra maradtunk külpolitikailag, azt nem tudom, mint ahogy azt sem, mi az az elvi ok, ami miatt a kifogásolt intézkedéseket körömszakadtunkig védelmeznünk kell.

Ezek persze költői kérdések voltak...

Az idézett hírek egyébként a Helsingin Sanomat angol nyelvű verziójából származnak, ez naponta kb. 8-10 hírt vesz át (persze változtatásokkal, gyakran rövidítve) a finn változatból. Általában egy-két-három hír foglalkozik ezek közül nemzetközi politikával, azaz ide bekerülni már közel van a "címlapsztori" státuszhoz.

Idén talán valamivel kevesebb meccset tudtam zavartalanul végignézni, ez meg is látszik a válogatáson.

Nem került bele pl. Ebel hokimeccs, pedig rengeteg félharmadot láttam, csak éppen ezek a töredékek ritkán álltak össze egész meccsé: sajna a Volán fürdetési és meseidőben játszik. Aztán nem került bele a női kéziválogatott két vb-selejtező meccse sem, pedig tulajdonképp a negatív élmény is élmény, de aztán némi hezitálás után mégis kihagytam őket: ne tépjük fel a fájó sebet!

Ami maradt, az sem rossz azért:

A nagy menetelés (Férfi kézilabda vb, január)

Nehéz kiválasztani a magyar válogatott legjobb meccsét a januári kézilabda vb-ről. Nem is fárasztom magam ilyesmivel. Olyan csodálatos tornát produkáltak és három olyan skalpot gyűjtöttek be, hogy bűn lenne bármelyiket is kihagyni.

Magyarország-Norvégia 26:23 (január 15.)

Elég foghíjas összefoglaló itt.

Ez a meccs nagyjából úgy indult, mintha nem a férfi, hanem a női válogatottunk játszott volna a norvégok ellen, ami ugye mostanában általában 20 közte, nem nekünk. Férfi vonalon viszont a két válogatott kb. egy szint: volt fájdalmas, de szoros vereség vb play-off meccsen, volt szoros magyar győzelem vb csoportmeccsen, szóval lehetett izgulni, illetve kellett is, mert Izlandtól a nyitómeccsen kikaptunk, ezután szükség volt nagyon a két pontra.

Ehhez képest egy 0-6-tal indítottunk, mondom, mintha a csajok játszottak volna az északiakkal. Aztán Mocsai időt kért és a csapat is lassan összeszedte magát, a félidőre -2-n álltunk, a második félidőben pedig irtózatosan idegtépő, irtózatosan harcos küzdelemben ledaráltuk őket. Ha úgy vesszük, -6 után sima ügy volt, de persze ez nagyon sokáig egyáltalán nem így nézett ki. A 40. percben még -4-en álltunk (16-20), onnan lett az 50. percben egál és a végére 3 ide.

Akárhogyis, norvégokat verni mindig nagy öröm, megvolt az első nagy skalp!

Magyarország-Németország 27:25 (január 24.)

Zenés diadalklip itt.

A németekkel már a középdöntőben találkoztunk, ahol a francia-német-spanyol hármas tornyosult előttünk: mindnek volt világverseny aranya a 2000-es évekből, a spanyol és német klubcsapatok lényegében kisajátították a kézi BL-t, szóval itt mi az esélytelenek nyugalmával készülhettünk. Illetve az volt az általános vélemény, hogy a németek elkaphatók. Az ő vb-aranyuk eleve a hazai pályának volt betudható és az utóbbi években érezhetően hanyatlott a csapatuk, szóval, ha valaki verhető volt ebben a csoportban, azok ők voltak.

Ez meg is történt, egy újabb idegtépő, ordítozós (mármint én ordítoztam a tévé előtt) meccsen, ahol megint az ellen vezetett sokáig (36.perc: 12-14), de megint a végén fordítottunk. A "nagy" német sztárok csődöt mondtak, mi meg újabb nagy skalpot gyűjtöttünk be.

Magyarország-Lengyelország 31:28 (január 24.)

Rövid összefoglalók a két félidőről itt (vagy itt)

Végül itt van a helyosztó a lengyelek ellen. Nálunk magasabban jegyzett, az utóbbi években többször elődöntős csapatot vertünk lényegében simán: a végén a meglehetősen egyoldalúan bírásodó sípmesterek hozták csak fel a lengyeleket, nélkülük 6-8 gól is lehetett volna közte. Fontos meccs volt, mert a 7. helyezett kvalifikálta magát az olimpiai selejtezőtornára, míg a 8. (egyelőre) nem, szó sem volt tehát tétnélküliségről.

Ferencváros-Viborg 33:32 (február 12.)

Az utolsó hat perc itt.

Amikor a Fradinak a KEK-ben már a legjobb 16 között a BL-ből éppen csak kiesett Viborgot sorsolták, "a francba" felkiáltással fogadtam a hírt. A Viborg az előző két évben ugyanis megnyerte a Bajnokok Ligáját (az egyik döntőt a Győr ellen, amúgy) és ugyan a mostani idénynek gyengébb csapattal futottak neki, azért még mindig bőven voltak világsztárjaik, pl. Grit Jurack, vagy a vb-n is brillírozó Skov és Frafjord. Szóval elkönyveltem, hogy a Fradinak pechje volt és talán majd jövőre.

Tulajdonképp azért lehettem volna kicsit optimistább, végülis a Fradi Zácsik-Szucsánszki-Tomori belső sora potenciálisan igencsak sokra lehet hivatott és a kiegészítő emberek közt is akad válogatott, szóval nem volt azért teljesen lefutott ez a párosítás elsőre sem. Még kevésbé lehetett annak tekinteni az mindössze egy góllal elvesztett odavágó után (34-33 oda), bár persze láttunk mi már bőven olyat északi csapattól, hogy egy szorosabb otthoni meccs után idegenben gázolták le az ellenfelüket.

Gázolás nem volt, elképesztően izgalmas és szoros meccs viszont igen, a különbség szinte sosem volt egy-két gólnál nagyobb (na jó, egyszer talán elment a Viborg 4 góllal), bár az igaz, hogy általában a Viborg vezetett és állt továbbjutásra. Sokáig azon is lehetett izgulni, hogy elég lesz-e az egy gólos győzelem, nagyon termelték a gólokat a lányok. Aztán az 50. perc táján kezdtek megremegni a kezek (vagy összeállni a védelmek) és lelallsult a gólgyártás: innentől minden gólnak óriási jelentősége volt.

Ehhez képest 32-31-re még a dánok vezettek másfél perccel a vége előtt: de aztán jött egy remek Szucsánszky bejátszás Szamoránskynak, aki bevágta. Aztán ugyanezt (okos passz a beállósnak) lemásolták a dánok, azzal a különbséggel, hogy a ziccer hőse magyar kapus lett, aki hatalmas bravúrral kivédte azt. Negyven másodperc volt még egy Fradi támadásra, amit góllal kellett befejezni. Sokáig nem úgy tűnt, hogy lesz gól, a dánok szorosan védekeztek, a magyarok nem találtak rést, pörögtek a másodpercek.

Végül Tomori ment neki a falnak, amolyan nem sok jót igérő mohácsi lovasroham ez, aztán lelépett az egyik védőről, nekiment-lökték a másiknak, láss csodát, hetes. Merthogy a második védő belül védekezett. Hát, végülis talán igaz, a védő éppen a vonalon állt. Nem odarohant, hogy elzárja Tomori útját, hanem eleve ott állt, sőt, tulajdonképp az is határeset, hogy tényleg belül állt-e vagy Tomori tolta be. Szóval ez az a szitu, amelyikben az esetek nagyobb részében szerintem inkább szabadot fújnak: igazi gólhelyzet nem volt, a fal zárt, azt az éppenhogy vonalra lépést meg tipikusan akkor veszik észre - vagy nem - a sporik, amikor úgy tartja kedvük.

Most így tartotta, örüljünk! De persze egy hetest is ki lehet hagyni. De nem most: jön Zácsik bevágja, vége!

Akárhogyis, dánokat verni mindig nagy öröm, megvolt az első nagy KEK-skalp!

Magyarország-Korea 6:3 (április 18.)

Összefoglaló itt.

Tekintve, hogy Promontor igen ritkán látogat el személyesen sporteseményre, ezt a meccset nem lehetett kihagyni a válogatásból, bár talán szigorúan véve a meccs maga nem feltétlenül éri el a bestof szintet. Nem mintha rossz meccs lett volna: az elején nagyon szép gólokat lőttek a fiúk, aztán a meccs közepén kicsit meghaltak a szépségben, a koreaiak meg a harmadik harmadban nagy tartással visszajöttek a meccsbe. Ekkor volt pár kritikus percünk, de a végén szerencsére egy huszáros hajrával érvényesítettük a papírformát.

Ugyanakkor ez a meccs csak előjáték volt az év igazi jéghokis meccse elé.

Magyarország-Olaszország 3:4 (április 23.)

Összefoglaló itt.

Hát, erről a meccsről sokan és sokat beszéltek. Általában a magyar válogatott hősies helytállását emelik ki a nálunk esélyesebb olaszok ellen, hangsúlyozva, hogy már a szoros eredmény és a hosszabbítás kiharcolása is hatalmas fegyvertény volt. Ezzel nem is akarok vitatkozni: hatalmas élmény volt a tévé előtt végigszurkolni a meccset. Az ilyen élményekért érdemes magyar hokit nézni, ezért a látványért, küzdésért, feszültségért és drámáért. (Na jó, egy győzelemért még érdemesebb lett volna...)

A szokásos "mi lett volna" is gyakran előkerült: mi lett volna, ha Hetényi nem betlizik az elején (illetve Ted Sator kapásból Szupert teszi be), vagy ha 3-3 után, amikor az olaszok megroppantak egy kis időre, valamelyik ziccert benyomjuk. Nos, egyfelől a fene tudja, ez a szép a sportban, ezek a centik, ezek a másodpercek, a nüanszok. Tényleg lehet, hogy most az A csoportos vb-t várnánk, ha akkor ott valami máshogy pattan.

Ugyanakkor (majdnem) végig a meccsen volt bennem egy olyan érzés, hogy itt csak az olaszok nyerhetnek. Mit is írtam a koreai meccsről? Írjuk ezt át egy olasz szurkoló szemével az olasz meccsre:

...az elején nagyon szép gólokat lőttek a fiúk, aztán a meccs közepén kicsit meghaltak a szépségben, a koreaiak magyarok meg a harmadik harmadban nagy tartással visszajöttek a meccsbe. Ekkor volt pár kritikus percünk, de a végén szerencsére egy huszáros hajrával érvényesítettük a papírformát.

A hasonlóságot még jobban kiemeli az olaszok fociban is gyakran látható mentalitása, a "pont annyit adok ki magamból, amennyit kell, nem többet". Ez nagyon látszott ezen a meccsen is: kétszer nyomtak igazán, az elején (hogy kiépítsék a megnyugtató előnyt) és a végén (hogy meglegyen a döntő gól). Amikor megvolt a kétgólos előnyük, visszaálltak tartalék üzemmódra, bekkelgettek, mondván, majd csak  kihúzzák egy kis alibihokival a végéig.

Erre persze már fociban is ráfizettek párszor, most is majdnem, ami persze tényleg minket dicsér. És tényleg volt a harmadik harmadban pár perc, amikor megzavarodtak, akkor esetleg el lehetett volna kapni őket. (Pont úgy, ahogy a koreaiak is elkaphattak volna minket pár nappal korábban.) De nem sikerült, utána meg már nagyon látszott, hogy mi csak a hokiban szokásos "támad az ellen, mi meg találunk egy gólt" sémában reménykedhetünk, netán a szétlövésben. Sajnos nem jött be.

Pedig olaszokat verni mindig nagy öröm, kár, hogy ez most elmaradt!

Magyarország-Svédország 2:1 (szeptember 2.)

Összefoglaló itt.

Nézzük, mit is írtam egy éve a finn-magyar után:

Hogy aztán a válogatott idén mire jut, az persze nyitott kérdés: én a magam részéről tökéletesen elégedett lennék, ha  csoporthamadiknak befutna. Ha pedig netán a svédeket végre egyszer elpáholnánk itthon (függetlenül attól, hogy megelőzzük-e őket a végén) akkor a "boldogságom" maradéktalan lenne.

Szavam nem lehet. Megvertük a svédeket és csoportharmadikok lettünk. Az, hogy a csoport második helye milyen messze volt tőlünk, azt azért az is mutatja, hogy utána a finneket már nem bírtuk megverni és végül a svédek öt ponttal előztek meg minket. A finn meccs ráadásul nagyon is jól megmutatta a magyar válogatott előrelépésének határait.

De vissza a svéd meccshez, ünnepeljünk egy kicsit! Nem mondhatjuk, hogy hadilábon álltunk a szerencsével, az első gól nagyon jókor jött, meg hát persze a második is. Ráadásul előtte volt egy időszak, amikor a svédek nagyon nyomultak és bizony nem annyira a roskatag védelmünk érdeme, hogy nem rámoltak be nekünk több gólt, mint inkább a jó nagy szerencsénké.

Ugyanakkor két utolsó perces "basszameg" Ibra-gól után ennyi szerencse "járt" nekünk és persze az a csapat érdeme, hogy ezzel élni tudott: pl. rúgtak két gyönyörű gólt a svédeknek. Erre évtizedek óta nem volt példa, az utolsó pontszerzésünk 1-1 (Gelleivel) volt, az utolsó győzelmünk 1-0, de ez is még az előző évezredben volt.

Hogy aztán az észt-román-török hármassal mit kezdünk a következő selejtezőcsoportban, az már nagy kérdés. Én egy újabb harmadik helynek és egy románverésnek nagyjából ugyanúgy örülnék, mint a svédek legyőzésének.

De addig is: svédeket verni mindig nagy öröm, élvezzük ki a diadalt!

Real Madrid-Barcelona 1:3 (december 2.)

Összefoglaló itt.

Megtörik-e a Barca varázs végre, kérdezték sokan. Voltak jelek, amelyek arra mutattak, igen. A Barca elég sok pontot elszórt, a Real vezet a bajnokságban és nagyon magabiztos játékot mutatott. Ráadásul tulajdonképp a tavaszi négy (!) összecsapás is azt mutatta, hogy a Madrid lassan feljövőben van, szoros meccseket vívtak, még egy Real győzelem is összejött (igaz, hosszabbításban, a talán legkevésbé fontos meccsen).

Az első percben ráadásul a Barca összeszedte az év legbutább Barca gólját, máris vezettek a madridiak. Szóval lesz "végre" Barca-verés? Nem lett. A Barca-boa összeszedte magát és a szokásos, lassúpasszos, cselezgetős stílusában fojtotta meg a Realt.

Ez annyira rutinszerű, hogy tulajdonképpen nem is írtam volna bele ebbe a posztba, ha nem akarnám elmondani azt a kellemetlen érzésemet, hogy egy idő után minden csoda unalmassá válik és számomra nagyjából ez történik a Barca (és nem mellesleg a spanyol) csodával.

Hiába szemet gyöyörködtető a Barca labát eldugó, technikás, fineszes, ritmusváltásos stílusa, egyre többször veszem észre magamon, hogy kezdek az ellenfélnek drukkolni (nem, a Realnak még nem drukkoltam, az a "nem, nem, soha" kategória, hogy egy El Clásico-n a Realnak szurkoljak). Vegye már el tőlük valaki azt a labdát végre, plíz! Egy kis rohanós focit, pályát átívelő átadásokat, gyors kontrákat szeretnék végre látni! Meg azt, hogy valaki már az első csel után szereli Messit, netán Puyol vagy Piqué mellett lazán elviszik a labdát. Meg hogy egy meccsen a Barca labdabirtoklása csak 49%.

(Na, ez a fenti bekezdés egyben egy jó kis teszt lesz: lemérjük, Pontilyen reakcióidejét, mert ugye az nem lehet, hogy ő egy ilyen Barca-ellenes kirohanást szó nélkül hagyjon... ;-)

Szóval ilyesmiket gondoltam, miközben nyugtáztam, hogy Mourinho és céRonaldo megint nem képes hozni azt, amiért őket idehozták. És bár nem bánnám, ha idén nem a Barca nyerne mindent, amíg a spanyol bajnokságban a Real lenne az alternatíva, addig a hazai porondon maradjon csak katalán hegemónia.

De akkor kinek szurkoljak a BL-ben?

Eszter mostanában futószalagon ontja a rajzokat, következzen néhány karácsonyi témájú alkotás (a többi képért kllikkide!):

Ez egy bibliai jelenet, szerintem felismerhető. Bár azért az jellemző, hogy itt az állatok a "főszereplők".

Karácsonyfatanulmányok, nekem különösen a baloldali tetszik a vízszintes szaloncukrokkal.

Végezetül álljon itt egy családi idill:

Ezzel el is érkeztünk a mai poszt leglényegesebb mondatához:

Boldog, békés karácsonyt kívánok a blog minden olvasójának!

Vajon ki bérelte fel a Schmitt Pál kertjébe behatoló 007-es vaddisznót? A lehetőségek a következők:

• Bécs
• Moszkva
• Brüsszel
• New York (A Zijemef, ugye...)
• Pozsony
• Bukarest

Megfejtések jöhetnek kommentben...

Hamár Sopron, akkor legyen egy bécsi kiruccanás is, gondolta Zsuzsa, én pedig megadóan bólogattam.

P+R

A bécsi parkolás viszont a hírek szerint horribilis összegekbe kerül, amit manapság még horribilis euroárfolyam is súlyosbít, egyébként is ne menjen az ember autóval a belvárosba, ha nem kell, gondoltam és nekiálltam megtervezni a Nagy Bécsi P+R Hadműveletet. Minden tervezés alapja manapság a gugli, ami a parkanadride.at honlapot dobja ki elsőnek. Ezt áttanulmányozva hamar eldöntöm, hogy a Sopron felől érkező turistának az ideális P+R parkoló a Siebenhirten parkoló, amely az U6-os metróvonal végállomásánál található. (Gyakorlott bécsjáró bevásárlóturistáknak: ez a Shopping City Südhöz legközelebbi metróállomás...). Ugyan halványan motoszkált bennem, hogy az az 500 hely elég-e Bécs déli kapujában, de azt gondoltam, hogy ha nem, akkor egy ilyen a külvárosban biztos az utcán is lesz hely, ha nem az állomás mellett, hát egy utcával arrébb.

Hát, nav voltam. Mint kiderült Bécsben sincs kolbászból se a P+R, se a közlekedési és parkolási helyzet, legalábbis Siebenhirten környékén semmiképp. A parkolóhoz vezető Triesterstrasse-Ketzergasse útvonal dugója megadta az alaphangot, az igazi pofára esés azonban a parkolóháznál következett be, ami tele volt. (Részben talán azért is, mert éppen bővítik...) Külön dühített, hogy az előttem lévő autó még éppen bement, de nekem már csak a "megtelt" kiírás jutott.

Mit volt mit tenni, kitolattunk és megpróbáltuk a B tervet megvalósítani, azaz a környező utcákban leparkolni. Csináltunk egy jó nagy kört és elkeseredtünk. Mindenütt autók tömkelege, hely az nincs. Öt-hat utcával arrébb éppen lett volna egy-kettő, de erre Zsuzsa mondta, hogy szerinte ez már túl mesze van, menjünk vissza a P+R-be, hátha felszabadult pár hely.

Ezt teljesen valószínűtlennek tartottam, ki is fejtettem Zsuzsának, hogy ne beszéljen zöldségeket, a P+R-be azért megy a Zember, hogy reggel bemetrózzon a városba és este visszajöjjön, úgyhogy délelőtt fél tízkor nem fog felszabadulni egy hely se. Ő azonban nem hallgatott az én jól átgondolt, racionális érveimre, megmakacsolta magát és ragaszkodott az ötletéhez. Hiába, a nők néha teljesen logikátlanok. De nem volt mit tenni, engedelmeskedtem, visszamentünk.

Mit tesz isten, ezúttal bejutottunk, én meg azóta is azon gondolkodom, hogy miért van az, hogy vaslogika ide, vaslogika oda, néha a nőknek van igazuk. Jelenlegi elméletem szerint biztos a női autósok a hibásak, aki nem rendeltetészszerűen használják a P+R-t... ;-)

Jegyvásárló automata

Szóval, leparkoltunk, átsétáltunk a metróállomáshoz, nosza vegyünk jegyet. Két automata álldogál békésen a fal mellett, osztrák csúcstechnológia, szép képernyő, nagy gombok, több nyelven beszél, elfogad készpénzt és kártyát is, gyors ellenőrzés, hogy kint vannak a nemzetközi kártyalogók, akkor tehát négy felnőtt és négy gyerekjegyet (ellenőriztem a Zinterneten, a családi meg a napijegy is jegy drágább lenne) kérünk, ezzel a visszautat is letudjuk.

Pötyögök, kártyát inzertálok, PIN begépelve, semmi.

Pötyögök, kártyát inzertálok, PIN begépelve, semmi.

Pötyögök, másik kártyát inzertálok, másik PIN be, semmi.

Na jó, akkor fizessünk kp-ban.

Aprónk nincs annyi, de ez osztrák csúcstechnológia, biztos lehet papírpénzzel fizetni. Aber natürlich möglich. Kár hogy százassal nem, hát ez tényleg ritka eset, hogy egy turistának csak százasa van, erre igazán nem gondolhattak.

Na jó, az állomás előtt láttam egy újságárust, kiszaladok, kérdem van-e jegye, mondja nincs, akkor legyen kedves váltsa már fel nekem ezt a százast. Kicsit húzza a száját (kedélyes bécsiek, persze), de adja az aprót.

Vissza az osztrák csúcstechnológiához.

Pötyögök, bankjegyet inzertálok, nem köll neki, kiköpi.

Pötyögök, bankjegyet inzertálok fordítva, nem köll neki, kiköpi.

Pötyögök, bankjegyet inzertálok a másik végével, nem köll neki, kiköpi.

Ekkor felismerek egy apró piros ledecskét valamelyik sarokban, ami azt jelzi, hogy az osztrák csúcstechnológiának elege van a bankjegyekből, mert elcsapta velük a gyomrát, adjak neki érmét.

Érme nincs. És nem szívesen mennék vissza az újságoshoz megint.

Nézzük a másik automatát, itt nem világít a piros led.

Pötyögök, bankjegyet inzertálok, kerreg egy kicsit, aztán kiköp nyolc jegyet. Hörög is egy keveset és kiköp pár euroérmét visszajáró gyanánt. Minden klappol, heppiend.

Boldog vagyok, egy öröm ezzel a jól megtervezett osztrák csúcstechnológiával üzletelni, végilis negyedóra alatt megkaptam a jegyeimet. Irány a belváros, vár Bécs, a csodás.

Die Spanische Hofreitschule

Zsuzsa azt is kitalálta, hogy Bécs belvárosában kevés dolog köti le a lányokat, de talán a Spanyol Lovasiskola egyike lehet ezeknek, Eszter imádja a lovakat, Csilla meg mindent imád, amit Eszter imád. Szóval az első bécsi programpont a Spanyol Lovasiskola. Persze promontor erre is készül, így tudjuk, hogy vezetés csak délutánonként van, előadás aznap éppen nincs, de talán jobb is, mert egy vagyon lenne, viszont 10-kor kezdődik a Morgenarbeit.

Amiről nem tudom pontosan, micsoda, ráadásul hála a nem annyira flott P+R és jegyvásárlási procedúrának, van vagy háromnegyed 11, mire beesünk a kasszához. A hölgy azonban (végre egy tényleg kedélyes bécsi) megnyugtat, hogy semmiről sem késtünk le. Így megvesszük a családi jegyet és megyünk a Morgenarbeitra.

Egy elegáns bálterembe jutunk, illetve nem az, mert homokkal van felszórva és öt lovas kering benne körbe karikába. Illetve eléggé össz-vissza, Brown-mozgásnak tűnik ez elsőre, ami persze másodikra nagy marhaság, mert a lovasok egyáltalán nem ütköznek össze, nagyonis ügyesen kerülgetik egymást és közben láthatólag iskoláztatják a lovakat: ügetés, kis vágta, helybenfutás térdemeléssel, meg ilyesmik.

A teremben körben egyébként három emeletnyi karzat, a korlátoknál egy sor pad, ezek tele vannak, mögöttük az úri közönség álldogálva (csütörtök délelött van, november, mit keres itt ez a rengeteg ember, köztük sok bécsi is a nyávogó kiejtés alapján?) nézi az elegánsan öltözött lovasokat. Mi felmegyünk a másodikra, ott jut hely a padokon is, igaz innen a kilátás nem olyan jó, a terem egyik vége nem látszik, de a gyerkőcöket nem zavarja, nekik tetszik így is.

El is töltünk itt egy órát, ezalatt négy turnus váltja egymást, a váltás úgy néz ki, hogy az öt lovas szépen beáll egymás mellé, leszökken a nyeregből, megpaskolja a ló fenekét, kockacukrot ad neki, majd lelép. A lovakat lovászfiúk vezetik el. Mire mind eltűnik, belovagol az első új lovas, majd kb. félpercenként az újabbak, míg kitelik a létszám.

Ez elsőre nagyon érdekes, másodikra kifigyelem a finomságokat, a harmadiknál jól megbámulom a terem díszeit, a negyediknél le-lecsukódik a szemem, aztán felébreszt Zsuzsa, hogy mehetünk. Addigra a gyerekek is kiélvezték a dolgot, mert nem ellenkeznek.

Egyebek

A vizit maradéka mérsékelten érdekes. Spacírozunk a Grabenen, bekukkantunk a Stephansdomba, veszünk valahol Mozart kuglit.

Aztán a gyerekekek megéheznek, ideje ebédelni. Zsuzsa kitalálja, hogy menjünk a Vapianoba. Mibe? Vapiano, mondja ő, ez egy olasz gyorsétteremlánc, útközben látott egyet.

OK, menjünk. A Vapiano azonban tele van, a sorok alig haladnak, a rendszer nem tetszik (ld. Jácintnál bővebben) kínunkban odamegyünk az egyetlen pulthoz, ahol nem áll sor, már nem emlékszem, mit adtak ott, talán valami tésztát, mindenesetre közlik velünk, hogy 6-8 perc. Basszus, ez egy gyorsétterem? Körülnézünk, az agyondizájnolt asztalok és székek tömve vendéggel, tehát addig le se tudunk ülni, na mondom, itt most jártam utoljára, keressünk egy kedélyes bécsi kisvendéglőt, állítólag olyan is van még.

Volt. A Hopferlbe teljesen találomra tértünk be. Jót ettünk, kellemes hangulatban. Bár tagadhatatlanul volt egy enyhén turistacsalogató beütés, ha körbenéztünk, sok osztrák is itt ebédelt, tehát olyan nagyon hamis nem lehetett a hely. Mi mindenesetre jól éreztük magunkat. A számla nagyságát egyrészt mentegessük a centrális környezettel, másrészt meg borítsa jótékony feledés, ne rontsuk el a kellemes emlékeket. Az mindenesetre biztos, hogy szemben Budapesttel vagy Prágával, a számla minden küzdés nélkül is csak azt tartalmazta, amit megettünk, annyiért, amennyi az étlapon eredetileg is szerepelt.

Innen már csak egy Billába szabadult be Zsuzsa pár obligát bécsi delikáteszt beszerezni (addig én vigyáztam a kisebbik gyerkőcre, aki megdöntötte a hányszor tudja egy óvodás körbeszaladni a Freyung teret tíz perc alatt Guinness Rekordot), utána lehetett visszametrózni a parkolóhoz.

Onnan meg egy órába se telt az út Sopronig. Bécs idénre kipipálva.

Volt riadalom, volt petíció, de szerencsére hamar rendeződtek a dolgok, a Fekete Ökör megmenekült.

Ennek örömére tegnap este hozzányúltam a titkos készlethez:

A banán az én leleményem volt, ezt azonban a kisebbik lányom rakta ki. Hiába ez egy vigyor-orientált család:

Jön délután a telefon egy haveromtól, hogy be akarják zárni az Ökröt, olvassam el a prágai fórumot és írjam alá a petíciót, hogy ne tegyék. Elolvasom a fórumot, elolvasom a petíciót (van német és angol szöveg hozzá), majd alá is írom.

Azt is olvasom szerencsére, hogy a helyzet nem reménytelen, még semmi sem dőlt el, állítólag 13-án lesz a kerületi önkormányzatnak egy ülése, ahol tárgyalnak a kérdésről. Szóval lehet, hogy nem lesz semmi gond, de maga az a tény, hogy a gondolat egyáltalán felmerülhetett, azt mutatja, hogy már Prága sem a régi.