HTML

 

PromontorBlog

Mozik, utazások, fotózás. Budapest, Újbuda. Fogyasztóvédelmi füstölgések. Sportkommentárok. Sörélmények. Rendkívül eredeti, ugye...

Friss topikok

  • Pál Hop: Kár, hogy a Soproni Porter még csak nyomokban sem emlékeztetett porterre (2022.01.03. 07:53) Az év legjobb sörei, 2021
  • promontor: @nyelv-ész: Felhasználóként nem, adófizetőként érdekel. (2021.09.04. 07:41) Bubi reloaded
  • odamondó: @Muhammad Balfas: előbb? Portugáliában közel 0%-os oltottság mellett április e... (2021.07.17. 10:04) Oltásregisztráció magyarosan
  • promontor: @Linusblabla: 1) Szövegértés: Két pártról beszél Gerő, a hidat ellenzők az egy... (2021.03.12. 18:20) A "nagyvonalú" történész és a Galvani híd
  • promontor: Örömmel jelenthetem, hogy a Budapest Közút már ki is javította a lámpaprogramo... (2021.02.10. 20:34) Duplapiros zebra

Ők meg látogatnak

free counters (2008 november 28. óta)

Őket hirdetem

Bloggerunió

Magamat hirdetem

Első Magyar Háromcsillagos SuperBlog!

Ezt szívom

Budapest szmogtérképe

Ehhez próbálom tartani magam

Ehhez próbáld tartani magad

Creative Commons Licenc

Férfi kézilabda EB 2012

Férfi kézilabda EB 2012

Férfi kézilabda VB 2011

Férfi kézilabda VB 2011

Női kézilabda EB 2010

Női kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda VB 2009

Férfi kézilabda VB 2009

Női kézilabda EB 2008

Női kézilabda EB 2008

Férfi kézilabda EB 2008

Férfi kézilabda EB 2008

Női kézilabda VB 2007

Női kézilabda VB 2007

Az év legjobb sörei, 2021

2021.12.31. 10:11 promontor

Szubjektív sörlista, rövid kommentárral:

Bronzérem: Soproni Porter

soproniporter_2021_12_21_004ca_478x406.jpgEz egy szomorú bronz, ugyanis a Soproni Portert kinyírta a Heineken Hungária. Valamikor május tájékán még betáraztam pár dobozzal, ezek mostanában járnak le, így az utóbbi évtized legjobb magyar nagyüzemi söre sajnos már csak emlék marad.

Annak viszont nagyon is jó.

Sűrű, sötétbarna teste és tartós, párnás habja van. Kellemes, tejcsokis, kakaós  aroma, enyhe vaníliás beütéssel. Később némi piros gyümölcsös illatok is előkerülnek.

A hab krémes, keserű, enyhén pörkölt ízzel, árnyalatnyi fanyarsággal. Maga a sör egy kellemes, tejcsokoládés, enyhén pörkölt alapíz mellett némi kenyerességet és időnként kellemes gyümölcsös (meggy, szilva) felhangokat hoz. Az utóízben a domináns, de enyhe csoki mellett picinyke kenyeres savanykásság érezhető. Mérsékelt szénsavasság, lágy, krémes, enyhén vizes kortyérzet teszi teljessé az élményt.

Összességében egy nagyon kellemes, harmonikus porter. Nagy kár, hogy csak volt.

Ezüstérem: Grabanc IPA

grabanc_287x301.jpgTavaly a bronzérmen gondolkoztam sokat, idén az ezüstön. A bronzot egyértelműen a Soproni Porternek szántam, afféle különdíjként a magyar nagyüzemi sörfőzésnek, amelytől általában nem várunk sokat, de mint a példa mutatja, képesek lennének ők jó söröket is csinálni. Az arany is nagyjából egyértelmű volt, az ezüstre viszont nem volt igazán emlékezetes jelöltem.

Jó söröket kóstoltam a fesztiválidényben, de valahogy egyik se emelkedett ki annyira, hogy most az év vége felé emlékeztem volna rá. Emellett remek darabokat tesztelgettem otthon is esténként, de itt se volt egyértelmű, melyiket is kellene választanom. Végül a Ratebeer-es értékeléseimhez fordultam, ami persze kicsit igazságtalan. Egyrészt mert nem minden elfogyasztott sörről írok értékelést, másrészt mert így végül az elért pontok alapján választottam, ami így utólag visszanézve kicsit esetleges, mert mondjuk nem biztos, hogy egy januárban 4,3 pontot elért sör tényleg jobb, mint egy júniusban 4,2 pontra értékelt darab. De mindegy, ez van.

Végül 3 jelölt maradt, mindhárom 43 pontot ért el (50-ből). Két belga mellett egy magyar kézműves. Az Achel 8 Bruin egy remek trappista, a St. Bernardus Prior 8 pedig egy "majdnem" trappista apátsági sör, szintén egy kifinomult komplex darab. De nem őket választottam, hanem a Grabancot.

A Grabanc egy legenda, a magyar sörforradalom és a letűnt Főzdefesztek zászlóshajója. Ami ugyanakkor nem egy állandó sör, hanem egy ún. gerillasör.

Mi az a gerillasör?

A gerillasört gerilla sörfőző főzi. Neki nincs saját sörfőzdéje, viszont van jó receptje, amiben hisz. Ezzel a recepttel bekopog egy sörfőzdéhez, ahol némi egyezkedés után megengedik neki, hogy vendégfőzőként megfőzze a sörét. Sok gerillasör van, amit egyszer lefőznek, megisznak, aztán feledésbe merül. A sikeresebbeket azonban a gerilla sörfőző időnként újra megfőzi. Lehet, hogy ugyanannál a főzdénél, de lehet, hogy egy másiknál. Mivel alapvetően egy "szerzői sörröl" van szó, itt nem a főzde a lényeges, bár a főzde technológiai korlátai illetve képességei igényelhetnek módosításokat a recepten és befolyásolhatják a végeredményt is.

A Grabanc története során leginkább egy sokarcú fesztiválsör volt. Az első, "klasszikus" Grabanc egy IPA volt. Illetve a későbbi Grabancok is mind IPÁk voltak, ha jól emlékszem, de időnként kaptak valamilyen csavart, volt pl. búzás, gyümölcsös, kis ízelítőt adva a nemzetközi trendekből, amelyek az IPA cimke alatt folyamatosan újabb és újabb altípusokat hoztak létre.

A 2021-es Grabanc viszont nem fesztiválra készült, hanem "csak úgy". Illetve nem egészen, mert ez egy évfordulós sör volt, tíz éve készült az első Grabanc, ennek emlékére pedig nagyjából az eredeti recept szerinti nosztalgiafőzetet kaptunk.

Na de nézzük, milyet. Ködös, sötét narancsszínű test, piszkosfehér, tartós hab. Mérsékelt gyümölcsös aroma, leginkább grapefruit. Mellette erős élesztő, gyanta és kenyeres savanykásság. Klasszikus IPÁs keserédes íz, érezhető malátás alap némi gyümölccsel, mézzel, de egyre inkább eluralkodik a grapefruitos, kissé fűszeres, üdítő keserűség, ami aztán az utóízt is dominálja. Mérsékelten szénsavas sör selymes kortyérzettel, amit érezhető alkoholmelegség kisér. Talán a kedvenc komlóim (különösen a Csacade) teszik, talán a markáns vad keserűség mellett is időnként előbújó malátás alap, de szerintem ez egy nagyon harmonikus, jól eltalált sör, minden kortyát imádtam!

Aranyérem: Postřižinské Francinův ležák

hrabalfrancin_2021_12_11_001c_478x465.jpgOK, szóval volt két otthon elfogyasztott dobozos sör, hol van egy igazi csapolt egy hangulatos kocsmából? Nos, az aranyat azért egy ilyen sör kapja, annak ellenére, hogy idén kevesebb jelölt volt. Eleve csak hazai élményekből tudtam válogatni, ugyan egyszer voltunk külföldön is, de Bled nem a sörröl szólt.

Szóval nézzük, hol ittam a legjobb csapolt sört az évben? Itt azért megint meg kell említenem két végül alulmaradt versenyzőt. Egyrészt a Kisblazsejben a remek Primator Stoutot, másrészt a Háček kiváló Svijany választékát, különös tekintettel a Máz/Rytíř párosra.

De a nyertes ezúttal egy másik klasszikus, a Francin. (Aki nem tudná, kiről kapta a nevét a sör, az nézze meg a Sörgyári Capriccio-t, kötelező darab!) A Francin több helyen is elérhető a városban, de az én kedvencem a Hrabal Söröző, ahol utolérhetetlenül krémes habbal érkezik az asztalra a korsó. Ennek oka egyébként tudtomal az, hogy ők a szokásos tisztán széndioxidos csapolás helyett részben nitrogént használnak.

Csapolási módszerek

Ha már nitrogénes csapolás, nézzük meg milyen csapolási módszerek ismeretesek jelenleg a nagyvlágban! A lista nem feltétlenül teljes, szakértő javításokat szívesen fogadok:

  • Széndioxidos: a "klasszikus" módszer, pontosabban a legelterjedtebb, legalábbis Magyarországon és általában is a világban. Jellemzője, hogy mivel a széndioxid a sörben feloldódik és szénsav lesz belőle, ez a módszer mindenképp növeli a sör szénsavtartalmát. Ennek mértéke persze függ a technológiai fegyelemtől is, jó csapolás esetében elfogadható szinten marad. A lager sörtől pedig a közízlés amúgy is viszonylag erőteljes szénsavasságot vár el, bár persze ez egyénfüggő, én pl. még lágerek esetén se rajongok a túlzottan szénasavas sörökért.
  • Nitrogénes: ez a briteknél elterjedt módszer, előnye az istenien krémes, selymes hab és a sokkal kevésbé "buborékos", lágyabb, krémesebb test. Magyarországon általában a Guinness-t (és a Kilkenny-t) csapolják így.
  • Széndioxidos-nitrogénes keverék: Csehországban és Szlovákiában viszonylag gyakran előforduló módszer, tippem szerint a Hrabal is ezt használja. Ötvözi a két módszer előnyeit, láger sörökhöz talán jobban passzol, mint a tisztán nitrogénes.
  • Sűrített levegős: ez szintén Csehország szokásos, de terjedőfélben van máshol is, a tankos söröket is így csapolják. Szintén lágyabb, krémesebb testhez vezet, mert csak a sörben amúgy természetesen is meglévő szénsavadagot kapjuk meg így.
  • Pumpás: Ez megint csak egy brit módszer, a hagyományos sörpumpa, ami elég régi találmány és manapság a real ale mozgalom hatására reneszánszát éli a szigetországban.
  • Gravitációs: Végül egy harmadik brit módszer, amit egyébként Oxfordban láttam is egyszer. Főleg fesztiválokon vagy kézműves vendégsörök esetén használják. A sörcsap a itt a hordó aljára kerül és a sör "magától" folyik bele a pohárba.

A Francin egyébként visszafogottan komlózott sör, mérsékelt keserűséggel, a komló inkább csak egyfajta fűszerességgel enyhíti az egyébként nem túl sűrű malátás testet. Ez egy igazi, könnyed, mégis ízgazdag sör, krémes habbal, selymes testtel, a legjobb cseh hagyományok szerint. Már csak egy jó hermelin vagy matjes kell mellé!

Összességében nem volt ez rossz év, de azért remélem, jövőre lesz alkalmam külföldön is jókat sörözni.

Egyébként, mivelhogy ez az év utolsó posztja:

 

Boldog Új Évet Kívánok!

 

1 komment

Címkék: sör porter évértékelő beszéd index2 2021 sörgyári capriccio cseh sör grabanc ipa Grabanc Postřižinské Francinův Ležák

Az én meccseim, 2021

2021.12.28. 09:18 promontor

A járvány ellenére is eseménydús évünk volt sportilag. Érdekesség, hogy magyar csapatok három világversenyen is kulcsmeccset játszottak a németekkel az idén, mindhárom meccs szerepel is az alábbi válogatásban. Emellett csak egy "kakukktojás" fért be, egy olaszok elleni hokirangadó.

Na lássunk is neki:

Magyarország - Németország 29-28 (férfi kézilabda  vb, 2021. január 19.)

(Itt a link, ha nem látszana a beágyazott videó...)

Az év elején jött a szokásos férfi kézilabda világverseny, ezúttal egy vb. A magyar csapatnak az első komoly megmérettetése a német válogatott elleni meccs volt. Addigra már két "futottak még" csapat elleni győzelemmel az biztossá vált, hogy a csoportból továbbjutunk, a német meccset emiatt inkább a középdöntő első erőpróbájának lehetett tekinteni, mivel az itt szerzett pontok már oda is számítottak. Ráadásul a középdöntős ellenfelek (két verhető mellett egy klasszis csapat) ismeretében nem volt kizárható, hogy lényegében a középdöntőből való továbbjutásunkat eldöntő mérkőzés előtt állunk.

Bár Németország a kézilabdázás egyik hagyományos fellegvára és a válogatottnak van viszonylag friss Eb aranyérme 2016-ból, azért Németország még teljes kerettel sem számított éremesélyesnek, én inkább amolyan negyeddöntős csapatnak tartottam. Viszont több kulcsjátékos a járványhelyzet miatt lemondta a vb-részvételt, így a mi fiatal csapatunk számára reális - bár nehéz - célkitűzés lehetett a németek kitúrása ebből a negyeddöntős pozícióból.

A meccs aztán egy szurkolói örömünnep volt, már ha az "örömünnep" alatt egy izgalmas, körömrágós, de a végén az utolsó pillanatban a mi javunkra eldőlő mérkőzést értünk.

Amiből egyébként több fontos következtetést is le lehetett vonni. Egyrészt, nagy pozitívum volt, hogy a csapatnak megint volt tartása egy kemény ellenféllel szemben, ha kellett, képes volt hátrányből is visszajönni. Az is kiderült, amit persze tulajdonképpen tudtunk, hogy van pár klasszisunk, akik képesek vállukra venni a csapatot: Lékai, Bánhidi, Mikler és Máthé voltak a nap hősei. Fontos volt, hogy a védelmünk is masszívabb lett, egyre kevesebb gyengébb periódussal. Másrészt az is látszott, hogy elég féloldalas a csapat: a széleken alig jelentettünk veszélyt és a második sorunk azért gyengébb az elsőnél.

Ezzel együtt is nagy sikert ért el a csapat és mivel utána a középdöntőben is hozta a hozható meccseket, végül el is érte a célul kitűzött negyeddöntőt.

Németország - Magyarország 2-2 (labdarúgó Eb csoportmérkőzés, 2021. június 23.)

(Itt a link, ha nem látszana a beágyazott videó...)

A magyar válogatott vitathatatlanul szépen szerepelt az Eb-n, a regnáló és az előző világbajnok elleni döntetlenek bravúros eredmények.

Ugyanakkor aki ismer, az talán nem fog meglepődni, hogy némi illúziórombolással kezdem: valójában mindhárom csoportmeccsünkön pontosan olyan eredmény született, ami az éppen aktuális ellenfelünk stratégiai céljának megfelelt. Az első fordulóban a portugáloknak fontos volt, hogy a két nehezebb meccsük előtt megszerezzék a három pontot. Utána viszont mind a franciák, mind a németek azzal a tudattal léptek ellenünk pályára, hogy lényegében egy pont elég nekik a továbbjutáshoz. Ezt meg is szerezték, mi pedig kiestünk. Az ellenfeleink aktuális erejét pedig nem annyira a korábbi címeik jelzik, hanem az a tény, hogy a továbbjutásuk utáni következő akadályt már egyikük sem vette sikerrel, mindegyikük elvérzett a nyolcaddöntőben.

Ez azonban szurkolóként teljesen mellékes volt aznap este. A németek elleni mérkőzés ugyanis egy szurkolói örömünnep volt, már ha az "örömünnep" alatt egy izgalmas, körömrágós, de a végén a sokkal esélyesebb ellenfél javára eldőlő mérkőzést értünk, amely után a természetes csalódottságot joggal enyhíti az a tudat, hogy esélytelenként is hatalmas csatára késztettük világklasszisokkal felálló ellenfelünket. Az a fajta sportteljesítmény volt ez, amelyre a "vesztesként" is joggal lehetünk büszkék, sőt, talán nekünk több okunk volt a büszkeségre, mint az ellenfelünknek.

Magyarország - Olaszország 2-1 (jégkorong, olimpiai selejtező, 2021. augusztus 29.)

(Itt a link, ha nem látszana a beágyazott videó...)

A magyar válogatott az olimpiai selejtezősorozat utolsó körében lépett pályára augusztusban Rigában. Már az is önmagában szép eredmény volt, hogy eljutottunk idáig, utoljára három olimpiáva ezelőtt jártunk ilyen "magasan". Itt viszont reálisan nem volt esélyünk, a franciák és különösen a lettek simán elintéztek minket. Az utolsó fordulóban aztán a csoport harmadik helyéért játszottunk a szintén két vereséggel álló olaszokkal.

Az ő legyőzésük nem volt lehetetlen feladat: bár elöttünk állnak a világranglistán, az utóbbi időben le szoktuk őket győzni, ahogy annak a legutóbbi tétmeccsünkön magam is tanúja voltam. Ezúttal is hasonló meccsnek lehettem szemtanúja: két csalódott, de azért bizonyítani akaró csapat brusztolós csatáját láthattuk, ahol mi egy picit jobban összpontosítottunk, vagy talán picit nekünk pattant jobban a korong, ez mindegy is, a végén szoros meccsen legyőztük az olaszokat, sorozatban immár harmadjára.

Szép eredmény volt ez ettől az egyébként magát lereső, nem igazán sziporkázó magyar csapattól.

Magyarország - Németország 24-25 (női kézilabda  vb, 2021. december 6.)

(Itt a link, ha nem látszana a beágyazott videó...)

A magyar női kézilabda válogatott szinte pontosan ugyanazt a feladványt kapta decemberben, mint a férfi válogatott januárban: olyan csoportdöntőt vívott a németekkel, amely egyben azt is eldöntötte, bejutunk-e a negyeddöntőbe. Nos, ahogy a régi sláger mondja, az egyiknek sikerült, a másiknak nem: a férfiak egy körömrágós meccsen egy góllal győztek, a nők egy körömrágós meccsen egy góllal vesztettek.

Ez látszólag minimális különbség, de a játék képe alapján valójában a nők elég messze álltak a győzelemtől. Ennek részben lehetett az oka a csapatépítés állapota (a férfiaknál már a második évét nyomta a szakvezetés, míg a nőknél Golovin az olimpia után kapott csak megbízást), nekem inkább az egyéni teljesítmények féloldalassága tűnt fel. Volt, akit sérülés hátráltatott, volt aki erőnléti gondokkal küzdött (azaz mondjuk 15 percig jól játszott, de aztán elfáradt és onnantól túl sokat  hibázott) és olyan is, aki egy pillanatra se tudta megmutatni, hogy itt lenne a helye. Szóval túl sok volt a gyenge egyéni teljesítmény, ezt a pár húzóember és az csapatban azért időnként (legalábbis ezen a meccsen) megmutatkozó mentális tartás nem tudta kompenzálni.

Ehhez képest a szoros vereség tulajdonképpen elfogadható eredmény volt, őszintén szólva ettől a fiatal és több kulcsemberét elvesztő csapattól ez egy reális teljesítmény volt, még akkor is, ha szurkolóként reménykedtem a németek esetleges legyőzésében. (A dolog azért bosszantott egy picit, mert egyébként szerencsés volt a sorsolásunk, a negyeddöntőben egy legyőzhető ellenfél várt volna ránk, így a legjobb négy közé jutás se lett volna lehetetlen eredmény ezúttal.)

Mi lesz jövőre?

Hát, nyilván sok izgalmas meccs feltéve, hogy az omikron vagy ki tudja melyik új variáns nem durvul be. Alább az első félév izgalmasabb versenysorozatait sorolom fel, a második félvet egyelőre hagyjuk...

handball.gifFérfi kézilabda Eb januárban: Két igéretes világverseny után egy hazai Eb. Ilyenkor szokott megnőni a szurkolói elvárás, a középdöntő az "alap", de a vérmesebbek már érmekről álmodnak, hiszen mikor, ha nem most, hazai pályán, szurkolói támogatással. Én mondjuk kicsit féltem ettől a csapatot, az Eb nehezebb műfaj a vb-nél, nem nagyon vannak "pihentető" meccsek mondjuk Dél Alaszka ellen. Már a csoportból se lesz könnyű a továbbjutás, Portugália és Izland nem legyőzhetetlenek, de vért fogunk ellenük izzadni (Portugália mostanában nagyon jó, két éve az Eb-n simán vertek minket...), ha pedig továbbjutunk, a középdöntőcsoportban valószínűleg a dán-szlovén-horvát-francia négyes vár majd ránk, bitang kemény meccsek!

hockey2_39x46.pngKülönböző hokibajnokságok: Tavaly erdélyi döntő volt az Erste Ligában, idén a fene tudja, a Fradi és az UTE sem teljesen reménytelen, de az erdélyi csapatokat nem szabad lebecsülni. Én egy vegyes döntőnek szurkolok, mondjuk egy Fradi-Csíkszereda elklasszikónak. A Fehérvár frenetikusan kezdett az Ebelben, aztán a novemberi válogatott szünet után megtorpant, jelenleg nem fogadnék nagy összegben a rájátszásra.

hockey2_39x46.pngFérfi hoki vb áprilisban Ljubljanában. Ezt már írtam kétszer is, ehhez képest a járvány mindkétszer keresztbe tett. De azért megismétlem, hogy nincsenek feljutási elvárásaim: Romániát kell vernünk a bentmaradásért, emellett a koreaiak legyőzése lehet esetleg teljesíthető, de egyáltalán nem könnyű cél. A szlovén-osztrák-francia trió ellen már akkor elégedett lennék, ha szoros meccseket játszanánk velük...

handball.gifKézilabda klubcsapatok: Vajon visszahódítja a Győr BL-t és bejut végre a Fradi a négyes döntőbe? A Győr ősszel hengerelt. A négyes döntőt szerintem simán hozza és ott is esélyes lesz, de egy-egy meccsen bármi lehet, szóval majd meglátjuk. A Fradi is jól szerepelt ősszel, de bennük továbbra sem látom a Final Four potenciált, a negyeddöntő se lenne rossz eredmény tőlük. De persze örülnék, ha tévednék. Ugyanez férfi vonalon: vajon bejut a Veszprém vagy a Szeged a kölni négyes döntőbe? Talán. A keret mindkét csapatnál elég erős, de a mezőny félelmetes (PSG, Barca, Kiel, Kielce, Montpellier stb.) A magam részéről a Szegednek drukkolok, ott kicsit jelentősebb a magyar részvétel a csapatban és ezúttal talán erősebbek is az átalakulóban lévő Veszprémnél.

Végezetül jó szurkolást kívánok mindenkinek 2022-ben is!

Szólj hozzá!

Címkék: sport foci vb magyarfoci olaszország németország olimpia jégkorong női kézilabda férfi kézilabda évértékelő beszéd index2 2021 Eb

Paulus Velocipedus 9.

2021.11.10. 09:26 promontor

"Biciklizni kezdtem" - nyilatkoztattam ki nyolc éve. Aztán megosztottam a további évek tapasztalatait. Azóta is biciklizem, ez a poszt a kilencedik évről szól.

"Tartalomjegyzék"

  1. Menetteljesítmény, azaz mennyit bicikliztem egy év alatt.
  2. Merre tekertem?
  3. Endomondo sirató

Na, akkor kezdjünk is bele.

Mennyit bicikliztem?

Itt a válasz: a 2020-21-es szezon eredménye 6843 km:

paulusvelocipedus_2021_08_31_2020f_2063km_478x359.jpgpaulusvelocipedus_2021_08_31_2021_4780km_478x360.jpg

A tavalyi 6101 km után több mint 700 km növekedés.

Nehéz pontosan megmondani, minek köszönhető ez, mindenesetre itt van néhány tényező:

  • Egyrészt enyhe telünk volt, mindössze 3 napot hagytam ki januárban hóesés miatt. Tavaly ezzel szemben volt egy két-három hetes kiesés, amikor korcsolyapályává változott a város.
  • Másrészt egyre rendszeresebben bringáztam hétvégén is. Továbbra sem komoly túrákról van szó, hanem nagyjából egy-két órás "egészségügyi" tekerésekről, de ez egyre kihagyhatatlanabb szokásom. Tavasztól ráadásul újra megnyitották hétvégenként a pesti alsó rakpartot, ahol aztán egyre hosszabb "köröket" mentem: eredetileg  a Margit hídnál volt a forduló, aztán később már rendszeresen eltekertem az Árpád hídig, illetve a Duna Arénáig.

 A jövő évre nézvést nincs növekedési célkitűzés, talán nem is lenne reális.

Merre tekertem?

Budapesten a szokásos útvonalak mellett pár távolabbi alkalmi célpont (Kispesten, Óbudán) említhető, amelyek webes vásárlásokhoz illetve ügyintézésekhez köthetőek.

budapestheatmap2021_478x449.png

(A teljes szezon budapesti heatmap-je)

Budapesten kívül családilag nem bringáztunk, mind a "szokásos" Velencei-tavi, mind a tervezett Tisza-tavi túra elmaradt sajna. Ezzel szemben két utunk alkalmával is tettem rövidebb egyéni köröket a szálláson talált bringával, így kerültem meg a Bledi-tavat, illetve tekeregtem Keszthely és Szigliget között néhányszor.

tavitekeresek2021_478x118.jpg

A jövő évi tervek változatlanok, ez elmaradt tókerüléseket kéne abszolválni...

Endomondo sirató

"Az Endomondo nyugdíjba megy", kapom az email-t tavaly novemberben. A fenébe, mi ez? Elolvasom, mint kiderül, az Endomondo az Under Armour nevű cég tulajdona, nekik meg van másik hasonló alkalmazásuk, a MapMyRide, térjek át arra. Az összegyűlt régi edzéseimet is átvihetem és a MapMyRide amúgy is tud egy csomó mindent, amit az Edomondo nem tudott, szuper lesz, higgyem el.

Hát, nem repesek az örömtől. Ha el is hiszem, hogy a MapMyRide jobb lesz, akkor is bajlódnom kell majd vele, letölteni az alkalmazást, regisztrálni, átvinni az eddigi edzéseimet és útvonalaimat, megszokni az új felhasználói felületet, hát kellett ez nekem? Persze sokat nem vethetek az szemükre, ingyenesen használtam egy programot, ők meg nem akartak két hasonló funkciójú alkalmazást karbantartani, ezt a békát le kell nyelni. És amúgy van két hónapom az áttérésre, addig még használhatom a megszokott programomat.

Azért  emlékezvén a pár évvel ezelőtti Sports Tracker/Endomondo váltásra, elkezdek véleményeket olvasgatni a MapMyRide-ról, elég vegyesek. Egy panasz rendszeresen előjön: a MapMyRide nem exportálja rendesen az edzéseket, azaz nem (vagy csak nehezen) lehet átvinni őket más alkalmazásokba. Nos, ezen némileg elgondolkozom: ha ez tényleg így van, akkor az kizáró ok lesz, mert nem akarom egy olyan alkalmazásban tárolni az edzéseimet, amelyből aztán nem, vagy csak vért izzadva tudom esetleg pár év múlva átvinni egy másik programba.

Így aztán hamar megszületik az elhatározás, hogy az Endomondo leváltását egy tesztidőszak fogja megelőzni és több alkalmazást is versenyeztetni fogok. Némi webes keresés után az alábbi három alkalmazás letöltése mellett döntöttem:

  • Strava (ezen már a Sports Tracker/Endomondo váltás idején is gondolkoztam)
  • MapMyRide (mégiscsak ez a "hivatalos" javaslat, hátha nem olyan bonyolult az az export)
  • Sports Tracker (ha már régen ezt használtam, főleg, hogy mint kiderült, még az accountom se veszett el...)

Nagyjából három hétig mindhárom alkalmazást használtam (illetve persze negyedikként az Endomondót is, hiszen még működött), Hol az egyikkel, hol a másikkal vettem föl az aktuális bringázásaimat, kipróbáltam az export-import funkciókat, meg persze nézegettem, hogy a szimpla útvonalrögzítés mellett miegyebet tudnak.

Az eredmény elég vegyes volt:

  • Nagy veszteség volt, hogy az Endomondo útvonalkezelését egyik új alkalmazás se támogatta rendesen. A MapMyRide-nak ugyan volt ilyene, de az Endomondo migrálás során az Endomondo útvonalai elvesztek, az összes régi útvonalat kézzel kellett volna hozzáadnom, ami irgalmatlan munka lett volna. Egyébként nekikezdtem, de elég hamar feladtam, több ezer edzést kellett volna feldolgoznom és több mint száz útvonalvariációt kellett volna újra létrehoznom egy bonyolult és nem túl felhasználóbarát kezelőfelületen... A Sports Trackernek pedig ugyan van egy automatikus implicit útvonalfunkciója (ha megnézek egy edzést, automatikusan kilistázza, hogy ugyanazon az útvonalon hányszor mentem végig és milyen időeredményeim voltak), csak éppen az útvonalbeazonosítás nem működik jól: egyrészt nem talál meg minden alkalmat, másrészt idönként kölönböző útvonalakat is tévesen begyűjt.
  • A MapMyRide esetében valóban problémás az export. Egy konkrét napi edzést .tcx formátumban lehet kimenteni, ezt viszont a többi program nem tudja importálni, mert .gpx formátumban várja az adatokat. (Persze tud a MapMyRide .gpx formátumú exportot, de csak az útvonalakra. Viszont egy útvonalhoz nem tartozik időadat...) Ez nem megoldhatatlan probléma, kell egy tcx-gpx konverter, de azért nem repestem az örömtől, hogy akkor egy ilyet is keresnem kéne.
  • Általános probléma a tömeges exportálásnak, mint funkciónak a hiánya. Ez persze nem meglepő, tömeges exportra akkor lehet szükség, ha valaki úgy dönt, hogy áttér egy másik alkalmazás használatára, érthető, hogy ezt senki sem akarja kényelmessé tenni. Csak hát az Endomondo példája azt mutatja, hogy ez mégiscsak egy fontos funkció lenne, mert nem csak én dönthetek a váltás mellett, hanem az alkalmazás támogatása is megszűnhet.

A fentiek mellett az volt a benyomásom, hogy bár egyik új jelölt sem tökéletes, ugyanakkor a célnak mindegyik megfelelne. Összességében a Strava tűnt a legszegényesebbnek (ez az ingyenes változatra vonatkozik persze!), a MapMyRide meg a Sports Tracker kb. hasonló szinten áll, persze mindegyik másban jobb.

Viszont a sok webes keresés során elég hamar eljutottam odáig, hogy léteznek olyan programok is, amelyek automatikusan szinkronizálják a fenti alkalmazások adatait. A Tapiriik volt az első ilyen, de aztán jött szembe a többi is: Google Fit, FitnessSyncer, stb. Adódott a gondolat, hogy akkor ezeket is tesztelgessem, hiszen egy ilyen program használata megoldhatja a tömeges export problémáját. Ebből az újabb tesztelgetőkampányból aztán nem lett semmi, ugyanis elég hamar kiderült, hogy a Sports Tracker mostohagyerek, valahogy senki nem foglalkozott vele. Egy kivétellel: a SyncMyTrack listáján szerepelt.

Ez persze egy fizetős alkalmazás, de némi hezitálás után úgy döntöttem, hogy egyszeri 999Ft-ot hajlandó leszek fizetni érte, ha beválik. És mivel ingyen is letölthető volt a próbaverzió, amivel max 40 alkalom erejéig ki lehetett próbálni, ezért belevágtam. A dolog működött, így nagyjából egy héttel később letöltöttem a fizetős verziót is.

A végeredmény tehát:

  • Le van töltve a Sports Tracker, a MapMyRide és a SyncMyTrack.
  • A SyncMyTrack segítségével a 2012-es indulástól kezdve minden felvett bringázást szinkronizáltam a Sports Tracker és a MapMyRide között.
  • A felvételre napi szinten általában a Sport Trackert használom, aztán a SyncMyTrack-kel töltöm át a MapMyRide-ba.
  • Statisztikák tanulmányozására a MapMyRide webes felületét használom inkább, az picit jobb.

Ez a rendszer kb. egy éve viszonylag olajozottan működik. Csak nehogy valaki megint megszüntesse a programját, mert akkor kezdhetek megint keresgélni és már eléggé unom...

Zárszóként balesetmentes közlekedést kívánok mindenkinek!

Szólj hozzá!

Címkék: közlekedés keszthely kerékpár bicikli szigliget critical mass kritikus tömeg 2020 bled index2 2021 bringázz munkába endomondo mapmyride strava paulus velocipedus trilógia sportstracker

Bubi reloaded

2021.09.03. 10:07 promontor

Újraindult a Bubi.

A blog kb. 11 hűséges olvasója emlékezhet az eredeti Bubi idején publikált hármas posztsorozatra (Mire jó a Bubi? Kellett ez nekünk? Bevezetés, javaslatok, tapasztalatok), amiben elég alaposan körbejártam a Bubi ügyét. Aztán visszatértem még a témára két éve a Bubi hanyatlásáról elmélkedő cikkhullám kapcsán is.

Hagyományos téma tehát számomra a Bubi, így aztán nem lehet nagyon meglepő, hogy az újraindulás kapcsán is írok róla. Íme:

Első benyomások

Kezdjük ott, ahol legutóbb abbahagytam: akkor azt mondtam, a Bubi hanyatlását sok tényező együttes hatása okozta, ezért nem lesz könnyű a bajokat orvosolni, "valószínűleg egy komplex megoldás húzná csak ki a Bubit a csávából".

Nézzük, megtalálta-e ezt a komplex megoldást a régi problémákra az új Bubi:

  • "Nehezek, lassúak a bringák", írtam a régi Bubiról. Nos, az új Bubi még mindig nem versenybringa, de városi használatra teljesen jó. Ezt először közvetve tapasztaltam, amikor meglepve észleltem, hogy Bubival közlekedő embertársaimat egyáltalán nem olyan könnyű megelőzni, mint régen. Aztán magam is kipróbáltam a bringát és egész fürgének találtam, nagyjából hozza a saját bringám (tipikus városi fajta, széles és magas kormány, nehéz acélváz, vastag gumik) sebességét. És most már  egy tíz perces, kényelmes tempójú úttól nem izzadok halálra. Az ülés kellően magasra is beállítható, a telefontartó is remek. A bringa pipa.
  • "Körülményes a használat" illetve "Elavult a rendszer": Nos, a gyakorlati használhatóság nagyon sokat javult. Nem kell személyes megjelenés, lehet weben vagy mobilon regisztrálni, egy bankkártya kell hozzá mindössze, ahogy az hasonló fizetős szolgáltatásoknál megszokott. A mobilapp kifejezetten jó, a felvétel kb. két kattintás, a leadást is pillanatok alatt észleli (Régebben perceket is kellett várni, amíg a rendszer lekönyvelte a visszaadást.) Dokkolóállomások továbbra is vannak és tapasztalatom szerint a használók döntő többsége még a bringák kerekét is az állványokba csúsztatja, holott ez igazából már nem szükséges. De azért én is így teszek, rend a lelke mindennek. ;-) Ugyanakkor az elvárás, hogy az állomás közvetlen közelében legyen a bringa leadáskor. (Ezügyben kicsit ellentmondásos volt a helyzet, mert a Bubi honlap egyértelműen leírta, hogy az állomáson kell leadni a bringát, ellenkező esetben a begyűjtésért 5000 Ft elszállítási díjat számolnak fel, azonban a gyakorlatban ezt nem tették és lehetett látni időnként "elhagyott" Bubit a városban. Mindazonáltal nemrég egyértelművé tette a BKK, hogy az engedékenységnek vége, a rossz helyen leadott bringákért fizetni kell.) Ezt igazából nem is bánom, sőt: lehet, hogy kényelmesebb lenne bárhol otthagyni, de lokálpatriótaként nagyon nem szeretnék a Limehoz hasonló "Bubi-káoszt" látni a városban.
  • Tarifarendszer: a régi Bubi tarifarendszere elég drága volt. Én legalábbis annak találtam és csak egy "kiskapu" miatt voltam rendszeres használója: mivel egyszerre négyen is lehetett használni, ezért pár munkatársammal közösen vettünk éves bérletet, amelynek költsége így megoszlott. Az új Bubi olcsóbb, illetve a tarifarendszer egyszerűbb is. Van éves bérlet 5000 forintért (régen 12000 volt...), van havi bérlet 500 forintért, illetve lehet bérlet nélkül is használni, akkor 20Ft/perc a taksa. Nekem a havi bérlet jött be: éves szinten még nem látom előre, hogy mennyit fogom használni, de a havi bérlet már akkor megéri, ha két alkalommal kiváltok vele egy buszjegyet, márpedig erre a típusú használatra az én praxisomban gyakran van példa: egy munka utáni esti sörözés esetén a Bubi pont két buszjegyet vált ki.
  • Kerékpárosbarát város: Ez mindig is vesszőparipám volt: minek Bubi, ha a tapasztalatlan, becsábítani kívánt bringásjelölteket egy bringások számára nem vonzó környezet várja, amely elrettenti őket a további bringahasználattól. Nos, Budapest továbbra sem Amszterdam vagy Koppenhága, még csak nem is Helsinki, de azért a helyzet sokat javult az elmúlt években. Ha a Bubi által lefedett területet, azaz a tágabb értelemben vett belvárost vizsgáljuk, akkor a hálózat már egész használható. A fejlődés tagadhatatlan, az alkalmankénti megtorpanások ellenére is.

Ami nem tetszik

Két bosszantó apróság gyűlt össze eddig a hibalistámon, lássuk ezeket fontossági sorrendben:

  • A térkép nem teljesen megbízható. Mármint az a funkció, ami az állomások telítettségét jelzi. Már többször előfordult, hogy az állomáson nem találtam kerékpárt, holott a rendszer szerint volt ott. És itt nem csak arról van szó, hogy közben elvitték, hanem pl olyan esetekről is, hogy ott volt a bringa, de amikor ki akartam venni, foglaltnak jelezte. Ezután pedig a rendszer is frissült és az addig jelzett bringa hirtelen "eltűnt" az állomásról.bubi_2021_08_25_378x185.jpg
  • A havi bérlet automatikusan megújul, azaz egy hónap után újra megterhelik a kártyát és egy újabb hónapra használhatom a rendszert. Sag schon, mi ezzel a baj, sok hasonló szolgáltatás működik így? Nos, ha rendszeresen akarnám használni a Bubit, akkor éves bérletet vennék rá, hiszen az gazdaságosabb. Havi bérletet pont azért veszek, mert nem vagyok benne biztos, hogy mikor akarom legközelebb használni. (Eddig kétszer vettem bérletet, az első lejárta után elég hosszú idő eltelt a másodikig...) Természetesen le lehet mondani a megújítást, de ezt minden alkalommal külön meg kell tenni. Macerás. Sokkal vevőbarátabb lenne, ha alapértelmezésben egy alkalomra szólna a havibérlet megvétele, legfeljebb külön ki lehetne jelölni, ha valaki automatikus hosszabbítást kér.

Az mindenesetre pár hónap után is látható, hogy az új Bubi előnyeit mások is hasonlóan ítélik meg, aminek következményeképp a használat az "egekbe szökött". Legalábbis ezt mondja a BKK és erről cikkezik a sajtó is. És tulajdonképpen ezt érzékelem én is a mindennapokban: a korábbihoz képest sokkal több mozgó Bubit látni és sokkal kevesebb álló Bubit a dokkolókban (erről még lesz szó). A leginkább azon lepődtem meg, hogy még  Woltos (vagy Netpincéres?) futárokat is lehet időnként Bubin látni...

bubi_2021_07_25_478x180.jpg

Családi bubizás, kreatív, de szabálytalan...

Nézzük meg pontosan, mit is jelent ez az "egekbe szökött" használat? Nos, az első két hónapban a BKK híre szerint egy bringát átlagosan naponta 5 alkalommal használtak (kb. 6000 napi használat, 1200 bringára). Egy augusztusi facebook poszt alapján kiszámolható, hogy ezt azóta egy picit még feljebb is csúszott (5,4 használat-nap). Ez olyan szempontból tényleg nagyon jó eredmény, hogy a régi Bubi még alkalmanként se nagyon közelítette ezt meg, tartósan meg pláne nem. De a napi 5 alkalom például a sokkal régebbi és népszerűnek, sikeresnek mondott londoni közbringarendszer eredményét is felülmúlja, ők évek óta napi 4 alkalom/bringa értéken állnak a nyári hónapokban.

Mennyibe kerül a Bubi?

Szóval akkor minden szép és jó, nem? Hát, ezzel a kijelentéssel még várjunk. Volt nekem jó pár lényeges kifogásom még az eredeti Bubival kapcsolatban. 2014-ben elég alaposan körbejártam azt is, hogyan teljesít a Bubi a közösségi közlekedés hagyományos részével szemben. Akkori számításaim röviden összefoglalva az alábbi végkövetkeztetést hozták: biciklinként napi 4 úttal számolva a Bubi utaskilométerben számolva kb. kétszer olyan drága (53 Ft/km), mint a BKK egésze (26 Ft/km). Ez persze csak egy becslés volt, ami az első generációs Bubi esetében egy elképesztően optimista és hibás becslésnek bizonyult, hiszen a valóség ennél sokkal rosszabbul alakult. A Bubi még a napi 1 utat se érte el átlagosan, következésképpen egy utaskilométer költsége tragikusan magas volt.

Nézzük meg, most hogyan alakulnak ugyanezek az utaskilométer költségek.

A BKK egészére nézve egy G7 cikkben találtam releváns adatokat. Eszerint:

  1. A BKK teljes utaskilométer teljesítménye 2018-ban 6360 millió km ( azaz 6,36 milliárd km) volt.
  2. A BKK költségvetése 2018-ban 194,47 milliard Ft volt.
  3. Azaz egy utaskilométer ára a BKK-nál kb. 31 forint volt.

Becsüljük meg a Bubi utaskilométer költségét is:

  1. 4 út /bicaj/nap (tudom, most 5 felett van, de télen csökkenni fog, ez még így is egy optimista becslés!),
  2. Számoljunk 15 perc/út átlagos időtartammal (a fentebb említett facebook poszt szerint: 8.100.480 perc / 540.032 alkalom), azaz 60 perc/bicaj/napnyi út 
  3. Számoljunk 12 km/óra bubisebességgel, ez ~12 km/bicaj/nap
    • Megjegyzem, hogy a fentebb említett facebook poszt alapján csak napi 8 km jönne ki (1.080.064 km / 540.032 alkalom, azaz 2 km/út), azaz , de szerintem ők az állomások közti távolsággal számolnak, ami rövidebb a ténylegesen megtett útnál, hiszen a Bubi sajna nem tud légvonalban közlekedni...
  4. 1200 bicikli, 365 nap =>  5.256.000 utaskm/év/Bubi
  5. A Bubi éves díja a 337,92 millió Ft (a Szolgáltatási Szerződés szerint, amely innen tölthető le), ezek szerint a Bubi egy utaskilométert kb. 64 forintból hoz majd ki.

Azaz az új Bubi a sikeressége ellenére is még mindig kb. 2x drágábban hoz majd ki egy utaskilométert, mint a fővárosi tömegközlekedés egésze.

Ez eddig nem hangzik túl jól. Persze az is kérdés, hogy ezt ki fizeti ki. Ezt egyelőre nem lehet pontosan tudni.

  • A Mol továbbra is támogatja a Bubit, de a pontos összeg nem ismert, én legalábbis nem találtam róla információt. Az első generációs Bubit évi 120 millióval támogatták, felteszem, hogy némileg emelkedhetett az összeg, számoljunk saccperkábé 140 millióval.
  • A jegybevételről három hónap után nehéz nyilatkozni, mindenesetre azt lehet tudni, hogy 54.096 felhasználó regisztrált a Bubi alkalmazásba, feltehetőleg ők minimum egyszer ki is próbálták. Ha a felük éves bérletet vett (5000 Ft), a másik felük alkalmilag használja (mondjuk 3 alkalommal vesz havi bérletet, azaz befizet 1500 forintot), akkor eddig befolyhatott nagyjából 175 millió forint. Ha feltesszük, hogy lesznek még új felhasználók, mondjuk az első év hátralevő részében össszesen 10 ezren (teljesen jogos azt feltételezni, hogy a kezdeti nagy roham után már kevesebb új felhasználót csábít be a rendszer, főleg télen...), hasonló bevételi megosztásban, akkor bejöhet még éves szinten további 32,5 millió forint.
  • (Azt persze látni kell, hogy ami bevétel a Bubi oldalán, az részben kiesés a BKK jegybevételeinél. Az egészen biztos, hogy én az eddig megvett két havibérletem 1000 forintos összegénél többet spóroltam azzal, hogy kevesebb buszjegyet vettem és ezzel nyilván nem vagyok egyedül. Erre egyébként már 2014-ben is rámutattam, szóval ez nem újdonság. Viszont azóta annyiban változott a helyzet, hogy a városban más mikromobilitási eszközök is elterjedtek (Lime, Donkey Republic, stb.), tehát ez a fajta elszívó hatás mindenképpen jelentkezik. Akkor viszont lehet a Bubira nem mint elszívó, hanem mint "visszaszívó" eszközre tekinteni, azaz a Bubi létezése az egyébként is elszivárgó bevételek egy részét visszahozza.)

A fentiek alapján nem teljesen légbőlkapott feltételezés, hogy ezúttal a jegybevétel (207,5 millió?) és a Mol támogatás (140 millió?) fedezheti a Bubi költségét és talán nem szükséges azt közpénzból kiegészíteni. Ez persze egyelőre csak becslés, remélhetőleg a tényleges eredményekről beszámol majd a sajtó.

Kis kitérő a sajtóról

Amely nem teljesít túl jól. 2014-ben még szinte minden lényeges Bubi adatot össze lehetett szedni újságcikkekből, a mostani újraindulásról azonban lényegében csak a nem túl adatgazdag BKK közleményeket ismételgetve tudósítottak. Ezért nem tudom pl. azt, hogy a MOL mennyit fizet a Bubi névhasználatáért. A Bubi költségeiről se írtak semmit, azt is csak azért tudom, mert a szerződés elérhető az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer honlapján.

Mindenesetre ha ez így lesz, akkor a legfontosabb eredeti fenntartásom okafogyottá válik majd és végre elmondható lesz, hogy a Bubi az nem csak egy értelmetlen közpénzzabáló presztizsberuházás, hanem egy önfenntartó szolgáltatás.

Hogyan tovább?

Persze azt nem szabad elfelejteni, hogy a Bubi 2.0 még csak pár hónapos. A kezdet jó, de ez önmagában még nem garancia a sikeres folytatásra. Gyakran előfordul, hogy egy jól induló szolgáltatás idővel kifullad és elveszti a népszerűségét. A tartós sikert nem könnyű elérni. 

Azt nem állítom, hogy én tudom a sikeres folytatás titkát, de két dolog azért motoszkál a fejemben ezzel kapcsolatban.

1: Hiányjelenségek

Gyanítom, hogy a jelenlegi bringaszám mellett a napi használat már közel van az elérhető maximumhoz.

Ez furának hangozhat, hiszen a napi 5 kölcsönzés az egy és negyed órányi használatot jelent csak, miért ne lehetne azt még növelni? Nos, leginkább azért, mert az igény nem egyenletes és már most is gyakran előfordul, hogy egy-egy állomás, vagy akár egy egész környék több állomása üresen áll, nincs ott egy bringa sem. (Erről a jelenségről egyébként írtam már 2014-ben is, de aztán a Bubi 1.0 általános sikertelensége miatt ez a gyakorlatban nem nagyon fordult elő.)

bubimap_2021_08_24_478x453.jpg

6 szomszédos állomás is üresen áll, bizony ez elég gyakran előfordul...

Ha ez rendszeres, akkor a felhasználók egy része elfordul a Bubitól és más megoldás után néz. A végén persze beáll egy egyensúly, amelyben a megmaradó felhasználók tolerálják az időnkénti hiányt, de erről az egyensúlyi szintről nehéz lesz felfelé elmozdulni. (Elméletileg lehetne növelni a bringák mozgatására vonatkozó szolgáltatási színvonalat, csakhogy ez drága mulatság, nem hinném, hogy megérné az árát.)

2: Több bringa?

Lehet persze növelni a bringák számát. Ha több bringa van, akkor később alakulnak ki a helyi hiányok, az előbb említett egyensúly magasabb felhasználószám mellett fog kialakulni. A szolgáltatási szerződésben ráadásul szerepel egy opció, amely szerint még 360 kerékpárt "lehívhat" a BKK. Ez anyagilag meglehetősen kedvező, ugyanis egy ilyen opciós kerékpár havi díja mindössze 1500 forint, azaz ha mind a 360 kerékpárt lehívná a BKK, akkor az éves díj mindössze 6,48 millió forinttal növekedne, azaz az egy kerékpárra eső fajlagos költség jelentősen csökkenne, miközben a kényelmesen kiszolgálható felhasználók száma vélhetőleg lineárisan növekedhetne.

A BKK egyébként a kezdeti népszerűség láttán már tett némi bizonytalan igéretet ennek a 360 kerékpárnak a lehívására. Ez üdvözlendő, de én azért óvatos duhajként árgus szemekkel figyelném, hogy a nyári növekedés folytatódik-e összel: nem biztos, hogy érdemes az extra bringákat a téli szezon elejére megrendelni.

Konklúzió

Bevallom öszintén, a Bubi 2.0 kezdeti sikere meglepett, de sose legyen nagyobb bajom. Szurkolok, hogy a népszerűsége kitartson!

2 komment

Címkék: budapest közlekedés kerékpár közpénz mol bubi index2 latolgatok bringázz munkába bubi trilógia

Mozinapló, 2021/1

2021.08.29. 10:32 promontor

Régen volt mozis poszt, ami a körülmények ismeretében gondolom nem meglepő.

Na de majd most: miután országunk és pártunk hősies győzelmet aratott a harmadik hullám felett, májusban a mozik is megnyitottak. Hogy ősszel mi lesz, azt meg majd meglátjuk nemsokára. Éppen ezért nagy örömmel használtam ki a rég várt és ki tudja meddig tartó lehetőséget, így következik most egy rövidke beszámoló az első félév (azaz valójában annak utolsó két hónapja) három mozilátogatásáról.

good.gifDavid Copperfield rendkívüli élete (május 8.)

Fura film ez, több szempontból is. A Copperfield David egy Dickens regény, amit ráadásul valamikor kiskamasz koromban még olvastam is. Megmondom őszintén, alig emlékszem belőle valamire. Ráadásul nem is Dickens legnépszerűbb regénye, így (szemben mondjuk a Twist Olivérrel vagy a Karácsonyi Történettel) korábbi filmemlékem sincs róla. Mindenesetre Dickens-t ismerve egy korhű, realista, komoly, kicsit moralizáló filmet vártam.
Na ez az, amit nem kaptam meg. Egyrészt szembetalálkoztam a colour-blind castinggal, amiről eddig csak felületesen hallottam.

Aki nem tudná, a "színvak szereposztás" azt jelenti, hogy egy adott történet szerepeit a színészek a karakterek nemzetiségétől, testalkatától, bőrszínétől, vagy akár nemétől függetlenül kapják meg. Tehát elvileg akár egy japán férfi színész is eljátszhatná Erzsébet királynő szerepét. Ez elég vad elgondolásnak hangzik, de ha belegondolunk, hogy pl. az ókorban és a középkorban a női szerepeket is férfiak játszották, akkor tulajdonképp minden csak megszokás kérdése. Változnak az idők, változnak a szokások.

A fent belinkelt wikipédia szócikk elég sok filmet felsorol, amely ilyen szereposztással készült, az ottani lista szerint már a hatvanas években is voltak ilyen filmek. Persze sok listázott film esetében ez a fajta szereposztás egyáltalán nem feltűnő. Az, hogy a Remény Rabjaiban az egyik karaktert egy fekete színész játsza el, pedig a film alapjául szolgáló regényben egy ír szerepel, az egyáltalán nem kirívó egy XX. századi börtöntörténetben. De egy Marvel képregényfilmben sem érzem különösebben lényegesnek, hogy egy asgardi (azaz eredetileg nyilván szőke viking) karakter szerepét egy fekete színész kapja meg: nem tökmindegy, hogy egy fantáziavilágban ezer más dolog mellett ebben is eltérnek az alapul szolgáló mondáktól?

Persze vannak ennél radikálisabb példák is. Mostanában a Netflixes Bridgerton kavart némi vihart, ahol egy kora XIX. századi angol történetet pakoltak tele fekete színészekkel. Mivel mindez többé kevésbé egybeesett a BLM mozgalom vetette friss hullámokkal, ezért az egész pikáns politikai felhangokat is kapott, azaz sokan poltikai hozzáállásuk alapján alkottak véleményt, függetlenül attól, hogy maga a sorozat jól sikerült-e, illetve, hogy egyáltalán látták-e.

Nahát a Copperfield Davidban ezt az elvet elég következetesen alkalmazták. A főszerepet egy indiai (Dev Patel, a gettómilliomos) kapta, emellett fekete és távol-keleti színészek is jelentős szerepekben játszanak, mindezt egy XIX. századi angliai történetben, ahol értelemszerűen ezek a szereplők a valóságban mind fehérek voltak. Hm, hát ehhez hozzá kellett szokni.

De nem csak ehhez. A film tele van fura, hóbortos alakokkal, abszurd jelenetekkel. Valahogy a XIX. század nyomorúságainak (adóságok súlyát nem bíró, nyomorgó családok, gyerekmunka, kegyetlen bentlakásos iskolák stb.) kifigurázott, humoros változatát látjuk. A szereplők pedig a maguk együgyű, fura módján ellenállnak a kegyetlen valóságnak, egyszerűen nem vesznek róla tudomást. Ennek persze nyilván megvan a maga szándékos üzenete (azaz a flim a maga egyedi, vicces stílusában nagyon is moralizál), valami olyasmi, hogy a boldogságunkat, vagy akár csak elégedettségünket megtalálhatjuk sanyarú körülmények között is, mert az elsősorban belülről fakad.

Összességében azt kell mondjam, hogy a végeredmény meglehetősen tetszett. Ha van példa arra, hogy a colour-blind casting helyénvaló egy olyan történetben, ahol egyébként totálisan ellentmond a történeti hűségnek, akkor egy ilyen, stílusában egyedi, kissé bolondos, némileg polgárpukkasztó film éppen ilyen példa.

Történetek a végtelenről (május 18.)

Roy Andersson zseni. Imádom a filmjeit, az egyedi, utánozhatatlan stílusát, a festményszerű jeleneteit (ld. még Edward Hoppert), a hétköznapiba rejett szürreális, abszurd helyzeteit, amelyekkel egy pillanat alatt bemutatja az emberi szenvedés és nyomorúság mélységeit. Híres trilógiájának (Dalok a második emeletről, Te, aki élsz, A galamb...) mindhárom filmje csodálatos, magával ragadó, elgondolkodtató alkotás.

Éppen ezért nem is volt kérdés, hogy a legújabb filmjére is beülök. Csalódtam is benne, annak rendje és módja szerint. A korábbiakhoz képest ugyanis meglehetősen vérszegényre sikeredett Andersson legújabb darabja. Az bizonyos fokig érthető, hogy ha valaki egy ilyen egyedi stílushoz következetesen ragaszkodik, akkor egy idő után ismételni fogja önmagát. Ez már a trilógiájára is jellemző volt, ott is volt olyan érzésem, hogy a későbbi darabok gyengébbek voltak a korábbiaknál, de ott a "gyengülés" mérsékelt volt, végső soron a trilógia későbbi darabjai is kiváltották bennem azt a katarzist, amit a legelső kiváltott.

Nehéz megfogalmazni, mi hiányzott ezúttal. Talán az a fajta intellektuális erő, lendület, gondolati ív, illetve szenvedély, ami az egyébként összefüggő történetet soha nem alkotó jeleneteket összefűzte. Persze bizonyos alapgondolatok most is visszaköszöntek, de valahogy sokkal sekélyesebb, didaktikusabb volt az egész. Kicsit olyan volt, mintha a trilógiából kmaradt zsengéket fércelte volna össze egy filmmé.

Persze az is lehet, hogy nekem volt rossz napom. Eddig mindegyik Andersson film jobban tetszett másodjára (na jó, a Dalok kivétel, mert az már elsőre is annyira tetszett, hogy azt nem lehetett másodjára se felülmúlni), lehet, hogy ezzel is így járok. De azért az a második alkalom odébb lesz még...

 good.gifNomádok földje (június 20.)

Bezár a kisváros létének egyetlen fenntartója, a gyár. Az élete nagyobb részét ott ledolgozó, férjét nemrég elvesztő idősödő nőnek is mennie kell, de nincs hova. Ezzel a világon bárhol előforduló alaphelyzettel kezdődik ez a film, a folytatás viszont tipikusan amerikai, persze nem a hollywoodi értelemben.

A konvencionális Hollywood az ilyen alaphelyzetből olyan filmet forgatna, amelyben az állhatatos főhős elmegy ennek a csodálatos országnak egy másik csücskébe, lehetőleg jó messzire az előzőtől, ahol mindenféle bonyodalmakat leküzdve a film végére sikeresen újrateremti az egzisztenciáját. Természetesen az obligát romantikus szál se hiányozhat, idővel új társát is megleli. A talpraesett amerikai kisember hétköznapi diadala című optimista tanmesét látták.

A Nomádok földje nem ilyen. A mi főhősünk vesz egy lepukkant lakókocsit és útnak ered, de nem igazán érkezik meg sehova. Illetve megérkezik a hozzá hasonlóak, az ún. nomádok közé, akik az országban alkalmi munkákat keresve kóborolnak és a városokon kívüli ideiglenes lakókocsitelepeken gyűlnek össze. Szegény, mindennapos anyagi gondoktól szenvedő - bár nem teljesen nincstelen - társadalmi réteg ez, amely egyébként a fentebb említett amerikai talpraesettségnek sincs híján és teljesen boldogtalannak se lehet őket mondani a film alapján. A vándorlás szabadságérzetet ad, az esténként tábortűz mellett  együtt énekelő, beszélgető emberek egy szolidáris, már-már idilli közösség képét mutatják. Ráadásul ahogy némelyik főszereplő történetéből kiderül, a visszatérés se lehetetlen, legalábbis akad olyan, akit a család visszavárna, visszafogadna, ha akarná.

Szóval akkor itt minden rendben, szabad emberek szabad akaratukból választottak egy életmódot, amely minden nehézsége ellenére rengeteg szépséget rejt? Hm. Nem igazán. Vitathatatlan, hogy amerikai nomádnak lenni  jobb, mint mondjuk budapesti hajléktalannak, de itt mégiscsak a társadalom elveszett, cserbenhagyott legalsó szeletét látjuk, akik az anyagi gondjaik mellett megannyi személyes kudarc és trauma is sújt. A szabadságuk inkább illúzió, mint valóság és szó sincs arról, hogy ők választották volna. (Illetve lehet, hogy ezt választották, de a választék nem volt túl széles...) Persze az élet mindenhol kínál örömöket és ezeket ők igyekeznek megtalálni, de összességében az útjuk lefelé tart és egyre kilátástalanabb.

Szólj hozzá!

Címkék: film mozi oscar roy andersson 2021 mozinapló Nomádok földje Történetek a végtelenről Copperfield David

Oltásregisztráció magyarosan

2021.07.15. 09:35 promontor

A csodás magyar oltásregisztrációs rendszerről sokan írtak már, most én is csatlakozom a sorhoz.

Mi kell ahhoz, hogy ma egy magyar állampolgár koronavírus elleni oltást kaphasson? Szemben az év eleji állapottal, ma már vakcina van dögivel, tehát azt gondolná a naív ember, akit még nem oltottak be, hogy gyorsan hozzájuthat az oltáshoz, ha esetleg csak most döntene úgy, hogy mégiscsak kéri.

Mondjuk nagy tolongás nincs, aki a felnőttek közül akart oltást, az már megkapta. Igazából a poszt apropója az, hogy van egy a 12-15 éves korosztályba tartozó gyermek a családban (továbbiakban A Gyermek), aki számára csak nemrég nyílt meg az oltás lehetősége. Miután szerintünk az oltás az általában is egy jó és fontos dolog, a koronavírus esetében meg különösen az, ezért a család többi tagja már "régen" beoltatta magát. Nem meglepő tehát, hogy a családi kupaktanács kb. 17 másodperc alatt eldöntötte, hogy márpedig A Gyermeket is elküldjük (illetve elvisszük) oltásra.

Oltásprocessz 2021 nyarán

Tehát mi kell ahhoz 2021 nyarán, hogy oltáshoz jusson A Gyermek? (Vagy bárki, ugyebár...)

1: Regisztráció

Erről sokat írtak. Aki a minimális számítástechnikai ismeretekkel rendelkezik, vérmérséklete szerint dühöng vagy röhög a regiszrációs honlap megvalósításának gyermeteg hibáin. Pl. azon, hogy a fő azonosító nem a TAJ szám, hanem egy email cím, vagy pl. azon, hogy arra nem voltak képesek, hogy a megadott email címre visszaigazolást küldjenek a regisztráció beérkezéséről. (Azazhogy fogadták az adatokat és elkezdték feldolgozni őket.) Szóval az ember beleregiszrál a nagy magyar állami adminisztrációs semmibe és reménykedik, hogy nem veszik el az egész.

2: Regisztráció Sikerességét Ellenőrző Honlap

Az esetek többségében azért a regisztráció sikeres. A magyar adminisztráció csikorgó fogaskerekei mozgásba lendülnek és az egészségbiztosítási rendszerbe bekerül az a tény, hogy A Gyermek szeretne oltást kapni. Erről a tényről "természetesen" ugyanúgy nem küldenek emailt, mint ahogy a regisztráció befogadásáról sem küldtek. Ehelyett lehet ellátogatni a Regisztráció Sikerességét Ellenőrző Honlapra, ahol a megfelelő adatok (TAJ szám + születési dátum) bepötyögése után választ kapunk arra, hogy a magyar egészségügy szerint kért-e A Gyermek oltást. Ha a válasz igen, akkor boldogok vagyunk. Ha nem, akkor belekerülünk egy végtelen ciklusba, amelyben vérmérséklettől függő gyakorisággal kérdezgetjük újra és újra a Regisztráció Sikerességét Ellenőrző Honlapot, hogy most akkor mi van. Ha szerencsénk van, akkor pár nap után pozitív válasz érkezik, mehetünk tovább. Ha nincs szerencsénk, akkor valami félrement, lehet próbálkozni újra a regisztrációval. (Amihez új email cím kell és persze az se kizárható, hogy a végén két regisztrációnk lesz két email címmel, ugyanarra a TAJ számra...)

3: Időpontfoglalás

Ha a regisztráció sikeres volt, innentől már egyenes út vezet  az oltáshoz. Az időpontfoglaló honlap ugyanis egész  elfogadhatóra sikeredett, talán azért, mert szemben az első két honlappal, amit teljesen ad hoc módon, a semmiből programoztak le lóhalálában, aztán meg úgy hagyták, ez már része a nagy állami honlaprendszernek (azon belül is az eeszt-nek), ami ugyan még mindig nem az informatika csúcsa, de már a használható kategóriába tartozik. Meg lehet adni kívánt dátumokat, lehet választani hozzánk közel eső oltópontot, végül pedig egy konkrét időpontot. És az egészről még visszaigazolást is kapunk, ki lehet nyomtatni, illetve emailben is elküldik. Józan ész rulz, hurrá!

4: Oltás

Az oltás maga flottul megy, nagy tömeg nincs, megvan az egész kevesebb, mint egy óra alatt, beleértve ebbe az oltás utáni biztonsági üldögélést is. Megkapjuk az időpontot a második oltásra is, lehet bevésni azt is a naptárba.

Szóval A Gyermek megkapta az Oltást, mi akkor mi a gond?

Hát leginkább az, hogy az egész értelmetlenül túl van bonyolítva. Hogyan lehetne ezt jobban csinálni?

Elsősorban fel kellene ismerni, hogy a regisztráció ma már teljesen felesleges. Vakcina van bőven. Mi lenne, ha az oltópontra bárki besétálhatna, amikor kedve tartja és egy rövid ellenőrzés után (TAJ szám, igazolványok) már kapná is az oltást? Nem lenne sokkal egyszerűbb?

Természetesen előfordulhatna, hogy valahol hosszabb sor alakul ki, ennek kezelésére az időpontfoglalót meg lehetne tartani, az amúgy is az egyetlen normálisan sikerült eleme az oltásokhoz készített informatikai rendszernek. Persze az időpontfoglalás nem lenne kötelező, de egyrészt valamivel csökkentené a váratlanul kialakuló sorok esélyét, másrészt mentesítené a sorállás alól azokat, akik vették maguknak a fáradságot az időpontfoglaláshoz. (Vegyük észre, hogy ez pont ugyanaz a rendszer, ami az okmányirodákban van: ha foglalsz időpontot, biztosan gyorsan végzel, de azért odamehetsz időpont nélkül is.)

Ezzel a rendszer két legrosszabb elemét ki lehetne iktatni és fel lehetne gyorsítani az oltáshoz jutást.

Ráadásul a rendszer egyszerűsítése révén több esély lenne az eddig még nem beoltott felnőtteket is rávenni az oltásra, Nem mindenki megrögzött oltásellenes ugyanis, egy jelentős részüket csak nem igazán érdekli ez az egész. Öket nem lenne lehetetlen rávenni az oltásra, viszont sokan nem túl képzett emberek, kétkezi melósok, cigányok, stb. akik garantáltan bele se kezdenének a fent leírt négylépcsős regisztrációs rémálomba. (Persze ahhoz, hogy ezeket a meggyőzhető oltatlanokat tényleg elérjük, a rendszer egyszerűsítésénél több kell, de erre is vannak máshol a világban átvehető próbálkozások, pl. valamiféle jutalom, legyen az vakcinalottó, ingyensör, ingyencsoki, vásárlási utalvány - ahogy pl. a véradóknak is jár, stb.)

U.I. (2021. július 14.): Sajnos be kell ismernem, hogy a gondolat egyáltalán nem zseniális, mások is rájöttek már. Éppen befejeztem a poszt szövegét, amikor ezt hallottam az Infó Rádióban: 

Már regisztráció nélkül is oltanak Szlovákiában

Mi lenne, ha példát vennénk az atyafiakról?

49 komment

Címkék: index politika magyarország szlovákia homár állam vakcina oltás blődli villámposzt index címlap koronavírus

A "nagyvonalú" történész és a Galvani híd

2021.03.11. 12:17 promontor

Olvasom minap a Zindexen Gerő András cikkét a Galvani hídról.

Röviden méltatnám is:

  • Nagyvonalú írás egy nagyvonalú történésztől. Kezdi azzal, hogy nagyvonalúan egybemossa azokat, akik nem akarnak hidat, azokkal, akik Albertfalván akarnák. Tényleg, hát mi különbség van köztük?
  • Majd nagyvonalúan elővesz egy 150 éves történetet a Margit hídról, hiszen mi bizonyítaná jobban, hogy ma helyes a Galvani hidat megépíteni az Albertfalvai előtt, mint az, hogy 150 éve helyes volt a Margit hidat megépíteni a Szabadság (szül. Ferenc József) híd előtt.
  • Végül nagyvonalúan megállapítja, hogy majd egyszer lesz Albertfalvai híd és utódaink majd mindkettőnek az áldásait élvezhetik. A sorrend meg nem tökmindegy? Végülis csak 30 (40, 50, 60?) évig tart majd az a jelentéktelenül rövid időszak, amíg csak az egyik híd áll, és amíg Budapest polgárainak együtt kell élni annak a döntésnek a következményeivel, amely most a Dél-Budapesten a Galvani hidat preferálja. Mit számít az a pár évtized egy nagyvonalú történésznek?
Annyit még hozzáfűznék, hogy Éljen Gerő, a hídverő!
avignon_bridge_450x204.jpg
Utóirat
Aki a nagyvonalú történész mellett esetleg hozzáértőkre is kiváncsi, azoknak az alábbi cikkeket ajánlanám:

6 komment

Címkék: budapest index politika közlekedés történelem dörgedelem villámposzt index címlap Budapest Gerő András Galvani híd Albertfalvai híd

Duplapiros zebra

2021.02.07. 09:39 promontor

Régen volt videós poszt, kezdjük egy ilyennel az évet. A helyszín ezuttal Buda, az Etele tér:

Sok kommentárt nem igényel a dolog: sikerült úgy megszervezni a lefilmezett zebra lámpaciklusát, hogy az előtérben lévő zebraszakaszon a másfél perces lámpaciklus során egy teljes percen keresztül mindkét érintett fél (azaz a gyalogosok és az ott áthajtani kívánó járművek) egyidőben kap pirosat.

A járművek esetében ez érthető, hiszen közben más járművek a kereszteződésben nyilván zöldet kapnak.

De miért nem lehet közben a gyalogosoknak zöld?

(A járókelőn bejelentettem, remélhetőleg idővel átprogramozzák a lámpát...)

Frissítés (2021. február 10.)

Örömmel jelenthetem, hogy a Budapest Közút már ki is javította a lámpaprogramot, ahogy azt ma délután magam is tapasztaltam. Köszönet a gyors intézkedésért!

11 komment

Címkék: budapest video közlekedés homár lámpa fogyasztóvédelem zebra újbuda blődli villámposzt index címlap gyalogátkelőhely Etele tér

Az év legjobb sörei, 2020

2020.12.31. 09:09 promontor

Szubjektív sörlista, rövid kommentárral:

Bronzérem: Keserű Méz

keserumez_250x242.jpgEzen sokat gondolkoztam.

Az év két legjobb söre egyértelmű volt számomra, a sorrenddel együtt. De melyik legyen a harmadik? Bár idén sok sörfesztivál elmaradt, azért volt néhány, amit megtartottak ezeken jó hangulatban remek söröket ittam. Pl. kétszer is volt cseh sörfesztivál a Westend tetőteraszán és nyáron Keszthelyen is belefutottunk egybe. Végül a Corvin Sétányon megtartott szeptemberi Szezonzárón kóstolt egyik sört ítéltem meg úgy utólag, hogy az volt a legemlékezetesebb "fesztiválsöröm".

Ráadásul nem is valami újdonságról van szó, hanem egy igazi klasszikusról, a Fóti Keserű Mézről, a sörforradalom veteránjáról. Mostanában boltokban kevésbé látom, nem is volt már otthon nálam palackban talán két-három éve (elvileg kapható itt-ott, tehát a Gyenge-Bart jogvita nem nyírta ki egyelőre) és fesztiválokra se mindig viszik a fótiak, de most volt és kihasználtam az alkalmat. És bizony nagyon jól esett az egyszerre malátás és markánsan komlós, jól eltalált harmonikus íz, a magyar hoplagerek őse, amit amúgy én amolyan imperial pilsnernek mondanék inkább az európai komlózás és a kicsit markánsabb, kekszes, mézes test miatt.

Akárhogy is, azon a szeptemberi délutánon a Corvin Sétányon igen jól esett!

Ezüstérem: Rampušák (szüretlen)

 praga_2020_08_10_038c1_478x384.jpg

Az idei nyarunk nem teljesen úgy alakult, ahogy azt eredetileg terveztük, a járvány mellett egy gazdasági totálkár és egy elhúzódó autószállítás is nehezítette az utazásainkat. Viszont ez a két tényező együtt adta az ötletet, hogy vonatozzunk el Prágába családilag. Ez nem sörtúra volt, szorgalmasan végigjártuk a város nevezetességeit (már amennyi három napba belefér) és csak az esti vacsora mellé jutott nekem némi folyékony kenyér. A környék legtöbb sörözőjében pilzenit csapoltak, de az utolsó este találtunk egy kocsmát (U Kohouta), ahol mindenféle kis főzdének a sörei is elérhetőek voltak. 

A képen a kedvencem, a Pivovar Dobruška főzete, a Rampušák névre hallgató 12-es szüretlen nedű. Négy hónap távlatából nehéz pontos sörkritikát adni, de nem is ez a lényeg: ez egy viszonylag kiegyensúlyozott, harmonikus cseh lager, friss kenyeres, malátás test felesel a fűszeres komlóval, minden kortya mennyei élvezet, mindig picit más, de közben ugyanannyira frissítő és csábító, csak az a baj vele, hogy olyan gyorsan lecsúszik...

Aranyérem: Sibeeria Podzim 2020 (Black NEIPA)

nebipa_at_hetediklepcso_2020_10_31_478x762.jpg

A Hetedik Lépcső két sörbarát részhalmaz metszetét célozza meg: a cseh sörök rajongóit és a mindenféle újmódi forradalmi sörök kedvelőit. Mivel ebbe a metszetbe többé-kevésbé én is beletartozom, viszonylag folyamatosan követem a csaplistájuk változásait. Október vége felé érkezett hozzájuk a Sibeeria főzdétől egy Black IPA, ami nálam kedvenc típus, így viszonylag hamar benéztem hozzájuk, hogy megkóstoljam. Aztán a következő napokban benéztem még vagy háromszor, annyira ízlett.

Ez egyébként egy abszolút sörforradalomkompatibilis alkotás, polgárpukkasztó módon felrúg minden eddigi konvenciót, gátlástalanul kombinál sörtípusokat és vadul "túladagol" mindent. Az ilyesmiből gyakran valami fura ihatatlan lötty kerekedik, de én pont azért szeretem a cseheket, mert az ottani kis főzdék még az ilyen kisérletezgetős típusokhoz is biztos kézzel nyúlnak. Nem mindig persze, de elég gyakran. Ebben az esetben ez így történt, szenzációs sör kerekedett ebből az egyébként DDH Black NEIPA besorolású keverékből.

Na de mi is az a DDH Black NEIPA pontosan?

  • IPA: OK, ez alap, ha már a Borsodi is gyárt ilyet, akkor ezt nyilván mindenki tudja, hogy erősen komlózott, gyümölcsös illatú és ízű felsőerjesztésű világos (esetleg félbarna) sörről beszélünk.
  • NE IPA: New England IPA, egy manapság divatos IPA változat, ami az alap IPÁknál kevésbé keserű, még sokkal gyümölcsösebb és a teste olyan sűrű opálos, mintha egy rostos gyümölcslét innánk. Ez egyébként tudtommal a hidegkomlózás mellékhatása, ami a NE IPA esetében lényegben kötelezően alkalmazott módszer.
  • Black IPA: Szintén egy IPA alfaj, ami elsősorban színében tér el a többi IPÁtól, nevezetesen ez barna illetve fekete. Ízben csak mérsékelten "barnák" ezek a sörök, itt is a gyümölcsös illatok és ízek dominálnak.
  • DDH: Ez a Double Dry Hoped kifejezés rövidítése, ami azt jelenti, hogy duplán hidegkomlózott. Egyesek szerint minden NE IPA eleve ilyen (kellene legyen), szóval lehet, hogy csak egy marketingfogás ezt külön odaírni...

Szóval összességében két IPA alfaj kombinációjával állunk szemben.

Ez mind OK, de milyen a sör?

Mennyei! Egészen remekül összehangolták a felsőerjesztésű barnasörök csokis, karamelles testét a déligyümölcsök intenzív illataival és ízeivel. Minden korty kicsit más, hol a csoki picit erősebb, hol egy kis mandarin bújik elő, harmadjára grapefruit, negyedjére megint csoki, és így tovább, Úgy bomlik ki a sör a kortyolgatások során, mint egy Bach concerto. Mindeközben a hab imádnivalóan krémes, a korty selymes, az utóíz kellemesen keserű és tartós.

Szóval ez a sör kérem egy csoda!

Sose legyen rosszabb évem!

Egyébként, mivelhogy ez az év utolsó posztja:

Boldog Új Évet Kívánok!

 

5 komment

Címkék: sör csehország 2020 ipa évértékelő beszéd villámposzt index2 cseh sör hrabal söröző Fóti Kézműves Sörfőzde Corvin sétány Keserű Méz Sibeeria Rampusak Podzim 2020 Pivovar Dobruska Pivovar Dobruška Rampušák Hetedik Lépcső

Az én meccseim, 2020

2020.12.29. 08:25 promontor

Nem volt túl jó évünk. Járvány, karantén, stb. Így aztán összességében az általam kedvelt csapatsportágakban se volt túl jó évünk, bajnokságok, világversenyek maradtak el. Úgyhogy ez most egy viszonylag rövid lista lesz.

Az év elején persze még csak Kínában dúlt a vírus, így a férfi kézilabda Eb-t megtartották:

Magyarország - Izland 24-18 (férfi kézilabda  Eb, 2020. január 15.)

(Itt a link, ha nem látszana a beágyazott videó...)

Egy bravúros menetelés csúcspontja volt ez a meccs. A magyar férfi kézilabda válogatott új szövetségi kapitánnyal, sok újonccal, minimális elvárásokkal indult el az Eb-n. Simán benne volt a pakliban, hogy három vereséggel kizúgunk a csoportunkból, ahogy azt egyébként az előző Eb-n tettük. Ehhez képest először megvertük az oroszokat (1 góllal, idegtépő hajrában, biztosnak tűnő előnyt leadva, de az mindegy...), majd döntetlent játszottunk Dániával.

Régebben ez már elég is lett volna a továbbjutáshoz, mert a hagyományos Eb rendszerben csak egy csapat esett ki, de ezen az Eb-n a létszámbővítés miatt két csapatot  is kiszórtak csoportonként. Így aztán Izland ellen minimum egy döntetlen kellett a továbbjutáshoz: egy vereséggel kiestünk volna. Márpedig hiába a dánok elleni bravúrdöntetlen, az esélyesek itt se mi voltunk. Izland ugyan már túl van a csúcson kézilabdában, azért a mi nevenincs csapatunk ellen ők voltak a favoritok. Ez az első félidőben nagyjából be is bizonyosodott, ha nem is szereztek behozhatatlan előnyt, azért magabiztosan vezettek a szünetben.

A csoda a második félidőben következett be. Ez egy kétfázisú csoda volt, az első fázis amolyan csodácska volt, kb. 15 perc alatt kiegyenlítettünk, így a meccs utolsó negyedórájának 17-17-es állásról futottunk neki. Az igazi csoda ezután következett, ugyanis abban az utolsó 15 percben 8-1-re legyőztük Izlandot, így a végére magabiztos győzelmet arattunk.

Ha a magyar csapat múltját nézzük, ezek az eredmények nem példa nélküliek. Vertük már meg az oroszokat és Izlandot is, Dánia ellen is voltak bravúros csatáink. Ugyanakkor a mostani csapat a korábbiaknál jóval "vékonyabb" volt, több nagy "öreg" vonult vissza, sérültjeink is voltak, helyettük részben fiatalok, részben a hazai bajnokság "névtelenjei" szerepeltek a csapatban. A nevek alapján nagyon sima zakóktól tartottam. Ehhez képest egy remekül teljesítő, jól összerakott csapatot láttam, stabil védekezéssel, néha akadozó, de azért igéretes támadásokkal, ráadásul egy olyan csapatot, amelyiknek volt mentális tartása, vissza tudott jönni hátrányból és vissza tudta venni az előnyt, amikor az ellenfél utolérte. Szóval nagyon jó élmény volt látni ezt a három meccset!

Ezzel ráadásul a középdöntőben rögtön két ponttal indultunk, a vérmesebb szurkolók már az olimpiai selejtező eléréséről álmodoztak. Ebből aztán nem lett semmi, egy bravúrgyőzelmet ugyan még aratott a csapat, mellette azonban három sima vereség után ráadásul még a négypontos csapatok egymás elleni mérlegéből is mi jöttünk ki a legrosszabbul, így a bravúros kezdés "csak" 9. helyet ért.

Ilyenkor szokták mondani, hogy erre az Eb-re lehet építeni, ezt a csapatot pedig fel lehet építeni úgy, hogy elérje az elődök szintjét, kijusson olimpiára, elcsípjen jó helyezéseket világversenyeken. Én erre öreg rókaként csak annyit mondok, hogy szép is lenne, szurkolóként ezekre várok, ugyanakkor erre semmi garancia nincs. Egy jól sikerült világversenyre simán jöhet egy gyengébb és azt sem tudhatjuk, hogy nem ez az Eb volt valójában egy kiugró eredmény ettől a generációtól. Én mindenesetre már akkor elégedett leszek, ha a mostanihoz hasonló bravúrok továbra is benne lesznek a csapatban...

A többit majd meglátjuk. Mondjuk most januárban, a vb-n...

Nagy Britannia - Magyarország 1-4 (jégkorong, olimpiai selejtező, 2020. február 9.)

(Itt a link, ha nem látszana a beágyazott videó...)

Tavaly azt írtam, az olimpiai selejtező szerintem fontosabb, mint a vb, mert innen sokkal reálisabb lehetőség továbbjutni, mint a vb-ről. A racionális szempont mellett volt persze érzelmi is, rögtön kettő is. Egyrészt, az utolsó két olimpiai selejtezőnket fájdalmas kudarcokkal zártuk (a hollandok és a lengyelek ellen), másrészt a britekkel is volt elszámolnivalónk. Szóval szurkolóként nagyon is vártam a "csorbaköszörülést".

A fentiek fényében érthetően nem lelkesedtem, amikor kiderült, hogy az északon játszó legjobbjaink (Galló és Sebők) nem jönnek, azaz picit tartalékosan fogunk kiállni. Ugyanakkor a továbbjutást továbbra is teljesíthető feladatnak éreztem. Bár a britek a világranglistán is előttünk álltak és 2019-ben még azt a bravúrt is összehozták, hogy bent maradtak az A csoportban, azért egyáltalán nem tűntek verhetetlen csapatnak. Hajtós, gyors, klasszikus kanadai stílusban játszó csapat, mentálisan nagyon erősek, de kiismerhetőek és technikailag sem kiemelkedőek. Szerintem mi egyénileg valamivel jobbak vagyunk, ha sikerül a játékot jól összerakni és főleg ha sikerül mentálisan is összerakni magunkat, akkor a britek verhetőek.

Persze ami elvileg teljesíthető, az attól még a gyakorlatban nem könnyű és nem természetes, szóval igencsak izgatottan ültem le a képernyő elé, hogy lássam, mire jutunk a hazai pályán játszó, magabiztos britekkel szemben.

Amit láttam, az visszaigazolta a várakozásaimat. A britek hajtottak, nagy iramot diktáltak, de mi veszélyesebbek voltunk. Ez már a hullámzó, gólnélküli első harmadban is így volt, de a góljainkra várni kellett a második harmadig. Hátrányba kerülve a britek elkezdtek még jobban nyomni, be is szorultunk, de itt is az látszott, hogy a "mennyiség nem megy át minőségbe", azaz hiába lőnek sokat, fegyelmezett védekezéssel és jó kapusteljesítménnyel ezek blokkolhatók, foghatók. Közben pedig  mindig ott volt a veszély a kontráinkban...

Persze mindez nem jelent semmit, a britek már korábban is megmutatták, hogy nagy küzdők és a hokijuk jellegéből következően azért bármikor betuszkolhatnak egy gólt. Ami egy mentálisan gyengébb vagy éppen elbizakodott csapatot megroppanthat. Ahogy ez megtörtént velünk két éve, aztán megtörtént tavaly az A csoportban a franciákkal is.

A gólt most is betuszkolták a harmadik harmad elején, de a magyar csapat ezúttal nem ismételte meg a korábbi hibát: álltuk a rohamokat, a brit gólnak nem lett folytatása, mi viszont két remek gólt is berámoltunk válaszként és magabiztosan nyertünk.

Ami láthatólag nagyon fájt a briteknek, akik két szenzációs év sikereit szerették volna megkoronázni hazai pályán. Látszott ez a játékosokon is és leszűrhető volt a máskor végtelenül sportszerű edzőjük nyilatkozatából is. Nem tudom, mikor játszunk legközelebb a britekkel, de a két legutóbbi meccsünk után azt gondolom, hosszú ideig lesz megfelelő "kémia" mindkét oldalról a két csapat jövőbeli meccsein...

Magyarország - Izland 2-1 (labdarúgó Eb pótselejtező, 2020. november 12.)

(Itt a link, ha nem látszana a beágyazott videó...)

Na, akkor ugorhatunk is egy jó nagyot. A tavaszi sportszezon nagyját elvitte a korona. Tulajdonképpen az őszi szezont sem mondhatjuk zavartalannak, hogy finoman fogalmazzak, de az UEFA végső soron elég jól kidolgozta a zártkapus meccsek módszertanát, így mind a klubcsapatok, mind a válogatottak lejátszhatták a nemzetközi meccseiket. Minket ezúttal a válogatott érdekel, amely némileg váratlan, de annál örömtelibb menetelést hajtott végre. És hát természetesen ebből a legfontosabb meccs került be ide, az Izland elleni pótselejtező.

Amire pár perc késéssel érkeztem a képernyő elé, így le is maradtam Gulácsi kapuspályafutásának (remélhetőleg) legnagyobb potyájáról. Aminek következtében pont az történt, amit szerettünk volna elkerülni: Izland játszhatta azt, amit a legjobban szeretett és tudott, nevezetesen a mindent megfojtó védekezésből induló villámgyors kontrákat.

Persze ugyanez megtörtént már velünk négy éve az Eb-n, akkor egyenítettünk a végén. Na de fogunk-e most is? Hát, ami a szenvedést illeti, az ugyanúgy megvolt. Labdabirtoklásban jók voltunk, minden másban meg rosszak. A kapu elé nem nagyon jutottunk el, se a passzaink, se a cseleink nem ültek, átlövéseink sem igen voltak. Hajtott a csapat becsülettel, de hiányzott az a kreativitás, ami a rutinos izlandi védelem feltöréséhez kellett volna. Az izlandiak mindent olvastak: mindenbe beleléptek, mindent blokkoltak. Közeledett a meccs vége és nem bírtunk velük, látszólag egyre magabiztosabban tartották az eredményt, sőt a végefelé még egy ordító helyzetük is volt, szerencsére kimaradt. Nem rajtunk múlt.

De azért valahogy a nyomást egyre növeltük és a végén csak nekünk pattant az a labda! Loic Nego gólja a 88. percben meglehetős mázlival született, de szerencsére nincs olyan szabály, amely szerint a mázlis gólok érvénytelenek lennének.

Maradt még pár perc és Izland hirtelen megmutatta, hogy támadni is tud, most ők szorítottak be minket és volt is pár veszélyes helyzetük. Egyébként ebben kisértetiesen hasonlított a mostani meccs a 2016-osra, a végén az egyenltésünk után akkor is nekik volt hatalmas utolsó perces helyzetük, ami majdnem bement. De nem ment be, mert egy blokkoló védőről mellépattant. Most is blokkolt egy védőnk, de róla nem kipattant, hanem egy másik védőhöz, aztán előrevágtuk Szoboszlainak. A többi meg focitörténelem: a válogatott újra kijutott az Eb-re, egymás után másodszor!

Azt hiszem már sokszor értekeztem a szerencse szerepéről, tehát lehet, hogy ismételni fogom magam. Rutinosan magyarázzák meg a sportújságírók és egyéb szakértők, hogy miért volt törvényszerű egy adott meccs eredménye, miért mi győztünk és nem ők (vagy fordítva) és miért nem szerencse volt mindez. Mégha el is ismerik, hogy a szerencse közrejátszott, akkor is hozzáteszik, hogy "jó csapatnak van szerencséje", azaz igazából mégse szerencse volt az, hanem a jó csapat megérdemelt diadala.

A magam részéről megérdemeltnek tartom a magyar csapat diadalát Izland ellen, ugyanakkor egyáltalán nem gondolom azt, hogy ennek "így kellett" történnie. A fenéket. Lehetett volna ez a meccs egy sima 2-0 Izlandnak, ha azt a bizonyos ajtó-ablak helyzetet bevágja az izlandi csatár a 87. percben. Vagy lehetett volna 2-1 Izlandnak, ha azt a lövést Szoboszlai gólja előtt nem blokkoljuk, hanem valahogy besurran a lábak között a kapunkba. Vagy lehetett volna hosszabbítás egy idegtépő tizenegyespárbajjal a végén. Ez mind benne volt. És ha a végén Izland jut tovább, az se lett volna érdemtelen. Ez egy kiélezett play-off meccs volt két hasonló erősségű csapat között, aminek az eldöntésében szerintem igenis szerepe volt a szerencsének.

Ez nem jelenti azt, hogy a "megmagyarázóknak" ne lenne igazsága abban, hogy mi kellett a győzelemhez, meg hogy a "jó csapatnak van szerencséje". Csank János csapatának pl. esélye se volt "szerencsésnek" lenni Jugoszlávia ellen '97-ben, mert az nem volt egy jó csapat.

Marci Rossi válogatottja viszont jó csapat. Igazából egész jó csapat volt már tavaly is, hiába lett csak negyedik az Eb-selejtező csoportjában. Nem sokon múlt az, ha megvertük volna Szlovákiát itthon, akkor minden bizonnyal továbbjutottunk volna. Így is csak két ponttal maradtunk le a továbbjutó Wales mögött és eggyel a harmadik Szlovákia mögött. (Nem mellesleg ez lett az egyetlen selejtező csoport, ahonnan végül négy csapat is kijutott az Eb-re, ami azért utólag is igazolja az akkori eredmények értékét.)

És abban is sok igazság van, hogy idén őszre összességében nagyon összerakta a csapatot Rossi. Nekem a törökök elleni meccsek tetszettek a legjobban, de még a gyengébb alkalmainkon is látszott, hogy az egyébként messze nem világklasszisokból álló (Szoboszlai még nem az) csapatunk tudja, mit akar játszani és van tartása is. Mindezt ráadásul nem csak egy-egy meccsre "felszívva magunkat", az ment régebben is, hanem az egész őszi szezonban folyamatosan, összesen 8 tétmeccsen.

Mennyit ér egy Nemzetek Ligája szereplés?

Tudom, a Nemzetek Ligája sokak szerint kevésbé tétmeccs, mint mondjuk az Eb- vagy vb-selejtezők. Abban van igazság, hogy vannak csapatok, amelyek kevésbé veszik komolyan. Ugyanakkor szerintem a mi példánk is mutatta, hogy nagyonis valós tétje lehet egy jó NL szereplésnek, főleg a B és C ligákban, ahol egy jó NL szereplés könnyen Eb vagy vb play-off helyet érhet. A mi mostani csoportgyőzelmünk pl. könnyen két play-off helyet is érhet: a vb kapcsán erről sokat írt a sportsajtó, de a következő Eb play-off-jába A-ligás "pofozógépként" is bejuthatunk, ld. Izland esetét. Ezt a lehetőséget pedig egyre inkább fel fogják ismerni azok a csapatok is, amelyek most még kevésbé vették komolyan ezt a sorozatot...

Aztán persze az nagy kérdés, hogy mi lesz tavasszal és nyáron, képes lesz-e a Rossi csapat hasonló menetelést bemutatni. A magam részéről vannak kételyeim, a vb-selejtező csoportunk szerintem túl erős lesz, én elégedett leszek, ha biztos harmadikként zárunk, legyőzve Albániát és esetleg pontot csenve a lengyel-angol duótól. Az Eb-t meg szimplán jutalomjátéknak kell tekinteni, minden gólnak, szoros meccsnek örülni kell, kb. úgy, mint a Fradi BL csoportszereplésének. 

Mi lesz jövőre?

Hát, elvileg nyilván sok izgalmas meccs és esemény. Vagy sok elhalasztott és lefújt meccs és esemény, ha eldurvul a járvány. Nézzünk egy szubjektív és hiányos listát:

handball.gifFérfi kézilabda vb januárban: Egy igéretes Eb után egy fenetudjamilyen vb. Fene tudja milyen, hiszen a koronavírus bármelyik csapatnak betehet. Ezzel persze úgy se lehet kalkulálni, szóval maradok a hagyományos latolgatásnál. A csoportból továbbjutni kötelező, a két nem európai csapatot a mi fiatal társaságunknak is illik tönkreverni. A németek elleni csoportdöntő normál esetben sima német győzelmet ígérne, de a németek nagyon tartalékosak, szóval ki tudja. Mondjuk szerintem tartalékosan is egyértelműen ők az esélyesek. A középdöntő csoportban egy verhetetlen csapat (a spanyolok) mellé két erős jön (brazil-lengyel-tunéziai trióból kettő), nehéz menet lesz. Innen két csapat jut a kieséses szakaszba (négy középdöntő csoport lesz, azaz 8 csapat jut a kieséses szakaszba), hát igen nagy bravúr lenne megcsípni azt a negyeddöntőt.

Olympic_rings.jpgNői kézilabda olimpiai kvalifikációs torna márciusban Győrben: Kína, Szerbia, Oroszország az ellenfelek, ebben a sorrendben. A kulcsmeccs Szerbia ellen várható. A kimenetel bizonytalan, több okból is. A "személyi állomány" képes lenne legyőzni a szerbeket, de mint csapat, már két világversenyen produkáltunk csapnivaló teljesítményt és egyelőre nem látom, mitől lennénk jobbak márciusra. Ugyanakkor várhatólag egy meccs dönt, azon meg ugye bármi lehet...

hockey2_39x46.pngKülönböző hokibajnokságok: Fehérvár meccsek az Ebelben: vajon bejutunk a rájátszásba? Most nagyon jól megy a csapat, arra tippelnék, meglesz az. Szlovák extraliga, Miskolc részvétellel: a Jegesmedvék eddig igen haloványak, nem fogadnék a rájátszásra... Erste Liga: eddig nem nagyon figyeltem az idei évad meccseit, de azt tippelném, hogy a Fradi és a Csíkszereda mellé bejött trónkövetelőnek a szlovák bajnokságból visszatérő MAC...

hockey2_39x46.png

Női hoki vb áprilisban Kanadában. Női hokiban évek jövünk föl, mint a talajvíz. A nagy célt (az egyiket, legalábbis) tavaly érte el a csapat, amikor története során először feljutott az A csoportba. Ami aztán idén tavasszal elmaradt. 2021-ben viszont megtartják, ráadásul, ha jól értem, ki se lehet esni, mert az alsóbb dívíziókban nem lesz vb, emiatt senki se juthat fel. Ha ez így marad, akkor a nők két A csoportos vb-t "kapnak" a koronavírustól, azt hiszem, ők a ritka haszonélvezői a helyzetnek.

Olympic_rings.jpgFérfi hoki olimpiai selejtező augusztusban Lettországban, csoda lenne kijutni az olimpiára. A papírforma a negyedik hely, de az olaszok azért elcsíphetők. A franciák legyőzése hatalmas bravúr lenne, Lettország legyőzése meg szerintem kizárt. De attól ez még egy jó kis torna lesz!

 

Persze komoly események kimaradtak a fenti listából, pl. nyáron lennének a nagy durranások, foci Eb és olimpia, de vajon lesznek-e? Hát, remélem...

Végezetül jó szurkolást kívánok mindenkinek 2021-ben is!

6 komment

Címkék: sport foci kézilabda olimpia jégkorong izland 2020 női kézilabda eb selejtező férfi kézilabda évértékelő beszéd index2 Magyarország Nagy-Britannia Eb

Paulus Velocipedus 8.

2020.11.25. 09:26 promontor

"Biciklizni kezdtem" - nyilatkoztattam ki nyolc éve. Aztán megosztottam a további évek tapasztalatait. Azóta is biciklizem, ez a poszt a nyolcadik évről szól.

"Tartalomjegyzék"

  • Menetteljesítmény, azaz mennyit bicikliztem egy év alatt.
  • Budapesti bringás infra fejlemények
    • Mit jelentett nekem
    • Világmegváltó vélemény

Na, akkor kezdjünk is bele.

Mennyit bicikliztem?

Itt a válasz: a 2019-20-as szezon eredménye 6101 km:

endomondotraining_2019-2020_002_cycling_478x206.jpg

A tavalyi 5237 km után majdnem 900 km növekedés.

Ez nagyjából annak tudható be, hogy hétvégén is egyre gyakrabban használom a bringát, részben vásárlásra, részben "egészségügyi sétakerekezésre", részben pedig családi kiruccanásokra. Tavasszal a járvány miatt először visszaesést vártam (nálunk is bevezették a Hómofiszt), de aztán hamar rájöttem, hogy ha nem megyek ki mindennap bringázni, akkor hamar egymás idegeire megyünk, így elég gyorsan beálltam arra, hogy otthonról is mindennap tettem egy bringás kört, később pedig munkailag is vegyes üzemmódra álltam át, otthoni munkanapokat keverve irodaiakkal.

Idén kevesebb "egzotikus" útvonalat tudok felmutatni. Családilag egyszer körbetekertük a Velencei-tavat, párszor elugrottunk a Dunaparty Megállóhoz, nagyjából ennyi. Emellett nyártól a hétvégi bringázásaimat általában a megnyitott pesti alsó rakparton abszolváltam.

A jövő évi terveket nyilván jelentősen befolyásolja majd a járványhelyzet, mindazonáltal átadták a kerékpáros hidat a Tisza-tónál, azt jó lenne kipróbálni. Egyelőre hezitálok, hogy saját bringás, MÁV-os megoldást válasszak vagy inkább helyben béreljünk bringát...

Bringás fejlemények

Szóval 2020 sok egyéb váratlan esemény mellett a Nagy Pesti Bringás Áttörést is elhozta. Olyan helyeken lett egyszer csak bringasáv, ahol még pár éve is elképzelhetetlen lett volna, gondolok itt elsősorban a Nagykörútra és az Üllői útra.

Az én közlekedési lehetőségeimet viszonylag kevéssé érintették a változások. Nyolc év rutinjával eddig is megtaláltam azokat az útvonalakat, ahol elég jól lehetett kerékpárral közlekedni. Az egyetlen jelentősebb változást a Bartók Béla út középső szakaszán kijelölt sáv hozta, ez az úgynevezett "rövid bejárós" útvonalamat egyszerűsítette le némileg, ahogy az az alábbi térképen látható:

bartokbringasutvonal_03_478_x465.jpg

Persze azért kipróbáltam az új sávokat máshol is, a nagykörúti pl. jól jött, amikor a British Store-ban kalandoztam teabeszerzés céljából, de azért ezek ritka alkalmak voltak.

Ugyanakkor jól emlékszem arra, amit nyolc éve írtam, amikor én voltam kezdő: az akkor viszonylag friss kiskörúti bringasáv komoly vonzerőt jelentett számomra az induláshoz. Nylván most is sokan kezdtek az új sávok hatására kerékpározni. A forgalom mindenesetre szubjektív benyomásom és a kerékpáros számlálók szerint is nőtt.

Na de mi a véleményem a bringasávokról?

Nos, alapvetően támogatom a létrehozásukat és a megmaradásukat, de gondolom ez a blog eddigi tartalmai alapján nem meglepő. Ugyanakkor van pár általánosabb dolog, amiről a témával kapcsolatban írhatnékom van:

  1. Az alapvető kérdés itt egyáltalán nem az, hogy legyen-e itt-ott bringasáv és hogy kitől "vegyük el" az erre szolgáló helyet. Az alapvető kérdés az, hogy mekkora gépjárműforgalmat akarunk a városban. Erre viszont van a fővárosnak egy hivatalos, még Tarlós István idejében elfogadott, elvileg minden párt által támogatott válasza (Balázs Mór tervnek hívják, itt olvasható): sokkal kevesebbet, mint eddig!
  2. Pontosan mennyivel is kevesebbet? Nos az úgynevezett modal split (azaz a közlekedési módok megoszlása) esetében a konkrét cél az, hogy a gépjárműközlekedés 35-ről 20 %-ra csökkenjenbmt_modalshare2030_400x74.jpg Ezt a célt viszonylag sokan ismerik, de szerintem nem sokan gondolják végig, mennyire radikális változást jelent. Ha magát a gépjárműforgalmat nézzük, akkor ez annak 43 %-os csökkenését jelentené. Ha pedig figyelembe vesszük azt, hogy a gépjárműforgalom hivatásos része (áruszállítás, taxi, szerelők, betegszállítás stb.) lényegében nem csökkenne, azaz a csökkenést a privát forgalomnak kellene összehoznia, akkor nagyjából ott tartunk, hogy a magánforgalom fele eltűnne, azaz minden második autós más módon közlekedne a városban.
  3. Kérdés, ennyi ember közlekedési módváltását hogyan lehet elérni. Az idilli elképzelés az, hogy fejlesztjük az alternatív lehetőségeket és majd a vonzó és gyors közösségi közlekedés átcsábítja a most autóval közlekedőket. Na persze. Nem vonom kétségbe, hogy ez a vonzó hatás létezik, de az, hogy a fent említett mértékű váltást csak ez a vonzerő elérje, azt elképzelhetetlennek tartom. Pontosabban elképzelni el tudom. Kellene hozzá mondjuk nyolc metróvonal és további 10-12 agglomerációt behálózó és a városközponton is áthaladó elővárosi vasútvonal (S-bahnnak szokták ezeket hívni német mintára). Meg lesz ez gyorsan, Krisztus után 2213-ra átadjuk az utolsót is. Tudom, mostanában remek híreket olvasunk a szentendrei és a csepeli-ráckevei hévek összekötéséről, de aki figyelmesen olvassa ezeket, az tudja, hogy konkrét ütemezés még nincs, ez optimistán is több évtizedes fejlesztés lesz. A Déli Körvasúttal talán valamivel jobb a helyzet, az megvalósulhat mondjuk egy évtized alatt, feltéve, hogy a mostani viták lezárulnak és pénz is lesz rá. De konkrét ütemterv és allokált költségvetés itt sincs, szóval ez is egy nagy "feltéve, ha". És ugyan ezek hasznos projektek, de szó sincs 8 metróvonalról és 12 S-Bahn vonalról. (Egyébként az egész jelenség annyira jellemző ránk. Nagyot álmodunk, sokmilliárdos csilivili projektet, amihez évtizedes építkezés kéne. Ehhez képest a reális, viszonylag kevés pénzből kihozható fejlesztések, pl. járatsűrítés, egységes jegyrendszer, buszsávok, na azzal csigalassúsággal haladunk...)
  4. Szóval az átcsábítás igencsak odébb van. Hogyan lehet akkor mégis elérni a módváltást? Ha nem tudjuk vonzóbbá tenni a közösségi közlekedést, akkor az autózást kell kevésbé vonzóbbá tenni. Ennek elég sok módja van. Fizetős parkolás, a forgalomszabályozás, a forgalmi kapacitás csökkentése, dugódíj, ezekről gyakran beszélünk. Kevesebb szó esik a cégautók szabályozásáról, az irodaházak teremgarázsainak használatáról vagy éppen a helyi lakosok közterületi parkolásáról. Módszer tehát lenne rengeteg. Ideális esetben ezek jól átgondolt kombinációjával lehetne az autósforgalmat visszaszorítani a belvárosi területekről vagy éppen a lakóövezetekből.
  5. Sajnos a "jól átgondolt kombináció" Magyarországon nagyjából utópia: a hatásköröket ügyesen szétszórtuk a kerületek, a főváros, az agglomerációs önkormányzatok és a kormány között, ezek a szereplők pedig sok mindenben érdekeltek, az együttműködésben és az összehangolt cselekvésben azonban sajna kevésbé. Így aztán pl. a fővárosnak nincs túl sok eszköz a kezében, ha az autósforgalom visszaszorítását szeretné elérni. Lényegében csak a forgalomszabályozás és a kapacitások csökkentése szerepel a Fövárosi Önkormányzat eszköztárában.
  6. Nézzük tehát a kapacitásokat. Ha a cél a feleekkora autósforgalom, akkor sok helyen nyugodtan lehetne a sávok számát csökkenteni, különösen a tágabb értelemben vett belvárosi részeken, hiszen ott arányosan még nagyobb a kivánatos forgalomcsökkenés. Tehát pl. miért ne lehetne elvenni egyet a Nagykörút két sávjából? Vagy éppen az Üllői út három sávjából egyet (Most a Hungária körgyűrűn belüli szakaszról beszélek...)? De ugyanez igaz a Rákóczi útra vagy a Bajcsy-Váci út tengelyre, és még sorolhatnám. Igazából a Hungária körgyűrűn belül minden többsávos út esetében el kellene gondolkodni azon, hogy vajon akarunk-e annyi sávot adni a gépjárműforgalomnak, amennyi jelenleg van. (Ennek persze nagy hatása lenne a mellékutcákra is, ahonnan ki kell szorítani a "menekülőforgalmat"...)
  7. Nem tudom feltűnt-e, de eddig szó se volt biciklisávokról. A biciklis infra csak ott jön a képbe, hogy át kell gondolni a felszabaduló közterület sorsát. A kerékpársáv csak az egyike a jelölteknek. Van, ahol a járdát kellene szélesíteni, sok helyen zöldsáv kéne (bokrok, fasor), de pl. Rákóczi út, vagy az Üllői út esetében parkolóhelyre is szükség lenne. Ahol lenne új biciklisáv, ott az a legtöbb esetben nem foglalná el a teljes felszabadult sávot, tehát a fentiek közül másnak is jutna hely. 
  8. Persze joggal vetheti fel valaki, hogy esetünkben szó se volt egy megtervezett és átgondolt általános kapacitáscsökkentésről, mint ahogy arról se, hogy a biciklisávon kívül mi egyebet lehetne kezdeni az "elvett" sávokkal. Nos, ez igaz, de ezt nem is tagadta senki. A város bevallottan egy váratlan helyzetre reagálva lépett meg olyan lépéseket, amelyekről ugyan gondolkodtak már, de a járvány nélkül most nem került volna sor ezekre. A kérdés az, hogy ez miért baj, illetve hogyan tovább.
  9. Az egyik vélemény az, hogy ez így szörnyű dugókat okozott, megbénította a várost, tessék mindent azonnal visszacsinálni, aztán utána rendesen nekilátni. Azok, akik ezt javasolják, azok persze abban reménykednek, hogy csak az első lépés (a visszacsinálás) történik meg, a második (a "rendes nekilátás") az nem. Szerintük a "rendes nekilátásnak" csak akkor van itt az ideje, ha a 3. pontban említett 8 metróvonal és 12 S-bahn vonal elkészült, azaz kb. sohanapján.
  10. Szerintem viszont nem baj, hogy a város kihasznált egy adódó lehetőséget. Semmi nem omlott össze, a dugók nem lettek nagyobbak, illetve ha azt vesszük, hogy sok helyen eddig két sávon volt dugó, most meg egy sávon van, akkor effektíve kisebbek lettek. Az, hogy a felszabadult sávokon csak bringasáv lett, az pedig érthető, ezt volt a legegyszerűbb megvalósítani, csak festék és új táblák kellett hozzá. Egy járdaszélesítés vagy faültetés az már komolyabb beruházás, aminek az előkészítése (plusz a pénz előteremtése) időbe telik. A hogyan továbbra pedig az a válaszom, hogy tessék folytatni! Van még bőven hely, ahol idén nem történt semmi, pedig nagyon ideje lenne már (pl. a Rákóczi út) és a felszabadult sávok  hosszabb távú sorsát is el kell dönteni és az átalakításokat el kell kezdeni előkészíteni.
  11. Ez utóbbi már csak azért is fontos lenne, mert a kapacitáscsökkentés sokkal inkább vezet forgalomcsökkentéshez, ha az egyértelműen és nyilvánvalóan végleges. Az ideiglenes kapacitáscsökkentést, amihez ugyebár építkezések és útfelújítások kapcsán minden fővárosi hozzászokott nagyjából évtizedek óta, az átlag autós egyszerűen megpróbálja kibekkelni: elfogadja az extra dugót "arra a kis időre",  esetleg a legkritikusabb szakaszokat megpróbálja valahol máshol elkerülni. A végleges forgalmi változás sokkal inkább ösztönzi az érintetteket a közlekedési szokásaik átgondolására.
  12. Nos, igazából eddig tartott a gondolatmenet, de 12 pont jobb, mint 11, szóval ez a mondat még idekívánkozott.

GYIK

A végére jöjjön egy rövid kérdezz-felelek, arra az esetre, ha esetleg a poszt címlapos lenne (van úgy saccperkábé 7% esély rá). Úgyhogy az itt szereplő kommenteket meg lehet spórolni:

Ez egy kétmilliós világváros, természetes az autós forgalom!

  • Az autós forgalom természetes, de nem mindegy a mértéke. Nincs olyan se a Bibliában, se a Zalaptörvényben, hogy bármekkora dugót el kell viselnie egy világváros lakóinak. Egyébként más világvárosok is Budapesthez hasonló célokat fogalmaztak meg az utóbbi időben és van, ahol nálunk már többet is tettek ezügyben.

Ez egy kétmilliós világváros, természetes az autós forgalom, akinek nem tetszik, költözzön falura!

  • Ami a költözést illeti. A világváros pont az a hely, ahol remekül lehet közlekedni autó nélkül is, van pl. busz, villamos, troli és metró is. Ha Te mindenáron ragaszkodsz az autózáshoz, akkor költözz Te falura. De ha netán ideköt a munkád, akkor jól gondold át, mert autóval bejárni egyre lassabb, drágább és kényelmetlenebb lesz. 

A forgalom nem fog csökkeni, az emberek nem véletlenül járnak autóval, hanem azért mert azzal kell járniuk. Én pl. csak autóval tudok közlekedni, mert ...

  • A tapasztalat az, hogy ahol a gépjárműforgalmat lassítják vagy korlátozzák, ott az csökken. És nem csak azért, mert átmegy máshova, hanem azért is, mert egy része egyszerűen eltűnik. Az ott közlekedő autósok egy része más közlekedési módot választ.
  • Ennek pedig az az oka, hogy valójában az emberek nagy többségének nem "kell" autóval járniuk. Azért járnak autóval, mert az adott körülmények között ez a legkedvezőbb számukra. pl. ez a leggyorsabb, a legkényelmesebb vagy a legolcsóbb. (Bár ebben néha tévednek, de ez mellékszál.) Ha a körülmények változnak, akkor lesznek olyanok, akik újra átgondolják a kérdést és rájönnek, hogy nekik így már nem az autó a leggyorsabb, a legkényelmesebb stb.

Nem csökkenteni kell a kapacitásokat, hanem növelni, és akkor eltűnnek a dugók. Új sávok, új utak, új hidak, felüljárók, alagutak kellenek!

  • Nos, egyrészt szerintem is vannak olyan beruházások, amikre szüksége lenne Budapestnek. Pl. az M0 bezárása vagy hidak a Dunára (Bár szerintem nem a Galvani híddal kéne kezdeni.)
  • Másrészt ezek messze nem oldanak meg minden problémát. A város belső területein nincs hely új sávoknak, utaknak. Vagy bontsuk le a mondjuk a Nagykörút házait?
  • Gyakran hallom, hogy közúti alagutak kellenének itt-ott a városban. Remekül hangzik, csak éppen egy vagyonba kerülnek. Annyi pénzért inkább metrót építsünk, ha lehet. Egyébként meg ld. a 3. pontot fent.

Letenném az autómat, de nincs elég P+R.

  • Gondolom az agglomeráçióból jársz, azért mondod ezt.
  • Nos, javaslom elolvasásra ezügyben a Levegő Munkacsoport írását. Csak a leglényegesebb érvet emelném ki: naponta több, mint 300 ezer autó jön be Budapestre. Ennyi P+R parkolónak (vagy akár csak a felének-harmadának) egyszerűen nincs elég hely. A konklúzió az, hogy a legjobb P+R parkoló az a saját garázsod vagy kocsibeállód.
  • Egyébként nem értek teljesen egyet az említett Levegő Munkacsoportos cikkel. Lenne értelme P+R parkolóházaknak, de csak úgy, ha a benne parkoló autók kifizetnék ezen parkolók létesítési és fenntartási költségeit, magyarán a P+R fizetős lenne. A P+R ugyanis a legtöbb országban messze nem jelent ingyenességet, "csak" a belvárosi tarifáknál kedvezőbb díjakat.

OK, tegyük fel, hogy a sávelvételek hatására csökken a forgalom. Ez azonban biztos nem történik meg egy csapásra, ráadásul valószínű, hagy az az egyensúly, ami a végén beáll, az még mindig "dugós" lesz. Akkor meg mi értelme az egésznek? Az autósok szívnak és a városnak se lesz jobb.

  • Abban egyetértünk, hogy idő kell a forgalom csökkenéséhez és abban is, hogy ha csak sávelvétel van, akkor a hosszú távon is maradnak dugók.
  • Abban nem értek egyet, hogy a városnak nem lesz jobb. Egyrészt egy sávnyi autó kevésbé rontja a levegőt, mint két sávnyi, másrészt mégiscsak felszabadul némi közterület hasznosabb célokra.
  • Egyébként pedig ld. az 5. pontot fent. Ideális esetben a sávok elvétele csak egy intézkedés lenne a sok közül. Lehetne dugódíj, megszűnhetne az irodaházi ingyenes parkolás, stb. stb. Ezek az anyagi ösztönzők sokkal hamarabb érnék el a kivánt forgalomcsökkenést: a magyar ember a pénztárcáján keresztül győzhető meg a leggyorsabban. De ezeket a lépéseket az önkrományzatnak nem áll jogában meglépni, a dugódíj esetleges bevezetését pl. parlamenti döntés vette ki az önkormányzatok kezéből.

 

6 komment

Címkék: közlekedés autó kerékpár bicikli critical mass kritikus tömeg autózás index2 bringázz munkába Budapest paulus velocipedus trilógia

Promontor díj, 2018

2020.10.21. 09:44 promontor

"Apróbb" késéssel jöjjenek 2018 kedvencei.

A jelöltek itt vannak:

Ez összesen 15 film, elég soványka termés. Hiába, a mozizás drága, jó az otthoni tévé és nagy a filmválaszték. De ezt hagyjuk, most a moziban látott filmeket értékelem. Ekkora termésre értékelésem szerint két díj már kiadható, úgyhogy lesz egy külföldi meg egy magyar. Na, akkor nézzük.

Külföldi film kategória

Itt az első félév fogja hozni a díjazottat, a másodikban a Néma forradalom érdemel említést, ami egy korrekt német történelmi film, de nem ér fel az első félév legjobbjaival. Közülük először a Sztálin halálát említeném, ami nyugati film létére egész jól sikerült paródia egy nagyon orosz témáról. Egy "bronzéremre" jó lett. Így a versengés egy párviadallá szűkül, a Kutyák szigete és a 3 óriásplakát között. Nem könnyű döntés, Wes Anderson szokás szerint zseniális, az óriásplakátos film meg Hollywood egyik legjobb zsánerében, az amerikai kisváros hétköznapi életét bemutató drámában remekel. 

Végül az utóbbira szavaztam. Wes Anderson "szokás szerint zseniális", írtam fentebb, de végül pont ez a "szokás" döntött ellene. A 3 óriásplakát pedig pont azzal "nyert", hogy amellett, hogy hozza az "amerikai kisváros hétköznapi életét bemutató drámát", mindezt egy nagyon egyedi szemszögből teszi.

 

Magyar film kategória

Itt viszont a második félév fogja hozni a díjazottat, az első félévből a Lajkó érdemel említést, kifejezetten kedveltem, ez is egy picit a Tanúra hajaz és bár nem éri el az előd zsenijét, azért kellemes filmélmény. A nyertes viszont a Rossz versek és az Egy nap párviadalának nyertese lesz. Mindkettő nagyon tetszett, amikor láttam.

Az Egy nap egy frusztráló, elkeserítő pillanatkép a hétköznapi magyar valóságról. Arról, hogy az anyagi gondok, a mindennapos hajsza hogyan teszi tönkre az emberek életét. Nagyon pesszimista film, ami miatt nem is nagyon értettünk egyet a haverommal, de én fenntartom, amit a film után gondoltam, nevezetesen azt, hogy ez egy fontos és jó film. Arról nem is beszélve, hogy kisember sorsának, közdelmeinek bemutatásával olyan nagy rendezők mellé sorakozik fel, mint mondjuk Ken Loach vagy a Dardenne fivérek.

Én végül mégis a Rossz verseket választottam. Ez Reisz Gábor második filmje és az elsőhőz hasonló erényeket csillogtat, elsősorban a filmet átható keserédes hangulat az erőssége, ami úgy fogja meg nagyon jól a mai fiatalabb generáció elveszettségét, sodródását, hogy közben azért van benne egy nagyon kedves, szeretetreméltó vonulat is. És persze remek filmes momentumok, amik még egy sokkal gyengébb filmből is megmaradtak volna. Ami viszont kicsit a gyengéje a filmnek, az a történetvezetés, ami - ahogy az magyar filmeknél szokásos sajna - döcögősre sikeredett.

 Igyekszem nemsokára a 2019-es nyerteseket is kihozni...

Szólj hozzá!

Címkék: film mozi promontor dij 2018 Rossz versek

Mennyit kéne újságra költeni, ha nem lenne internet?

2020.10.06. 08:48 promontor

Reggel hat óra huszonöt. Kilépek az ajtón, lesétálok a lépcsőn. Öt perc a megállóig, a villamos nagyjából nyolc perc múlva érkezik. A három perc pont elég ahhoz, hogy az újságosnál megvegyem a Magyar Nemzetet. (Hacsak nem állnak túl sokan sorba, akkor lemaradok róla, de erre az esetre mindig van nálam egy régebbi HVG.) A villamoson van kb. húsz percem, ilyen korán ráadásul ülőhely is van, lehet kényelmesen olvasni. Ha volt valami meccs előző este, akkor a sportrovattal kezdek, egyébként politika. Mit mondott Kónya Imre, hogy reagált Pető iván, milyen hülyeséggel állt elő már megint Torgyán? Aztán továbblapozok a külpolitikai rovathoz, hol lőnek éppen a Balkánon meg a Kaukázusban, mikorra igérte Kohl az EU bővítését vagy mit mondott John Major az európai közös valutáról.

Azt hiszem, mindenki sejti minek a bevezetése a 90-es évekből származó fenti jelenet. Igen arról lesz szó, hogy adjunk-e pénzt internetes újságért?

A 90-es években nem voltak internetes újságok, csak nyomtatottak, azokért kellett pénzt adni. Persze meg lehetett úszni pénz kiadása nélkül is a hírfogyasztást, ha megelégedtünk a TV vagy a rádió követésével. A köztévé (sokáig nem volt más, az RTL Klub és TV2 párosa csak '97-ben indult) például, bár messze állt a tökéletestől és némileg valóban "húzott" az egyik irányba, összehasonlíthatatlanul megbízhatóbb, alaposabb és tárgyilagosabb hírforrás volt, mint manapság. Ezzel együtt nemcsak nekem volt természetes a kis reggeli kitérő az újságárus pavilonhoz: még 2003-ban is majd' 400 ezer ember vásárolta meg a négy országos napilap valamelyikét és akkor a vidéki megyei napilapokról még nem is beszéltünk.

dailynews_478x418.png

Na de ez "régen" volt, ma már a régi nyomtatott lapok szerepét nagyrészt átvették az internetes hírportálok, azért meg eddig nem kellett fizetni, akkor most minek fizessek? Na ez az, amiről ez a poszt nem fog szólni: a helyzet adott, nyilván van, aki szerint nem kell és nem is érdemes fizetni, mert ő megtalálja a neki megfelelő hírforrást ingyen is és van, aki szerint meg érdemes. Én mostantól az utóbbi körbe sorolom magam, elsősorban azért, mert ugyan van még olyan ingyenes hírportál, amit viszonylag olvashatónak (értsd: viszonylag megbízhatónak, alaposnak és tárgyilagosnak) tartok, de a számuk a korábbi állapotokhoz képest erősen fogyóban van.

Mellékszál: egyéb adományozásra érdemes szervezetek

Sokáig a "jótékonykodásom" mindössze az szja 1%-ának felajánlására terjedt ki, de ez szintén változóban van, két szervezetnek is adakoztam az utóbbi időben:

  • Nem állítom, hogy a Wikipédia tökéletes forrás lenne minden esetben, pl. magyar történelmi témákban nem árt az óvatosság, de összességében egy remek "intézmény", nem nagyon van olyan hét, hogy nem keresek rá valamelyik szócikkükre. Így aztán az utóbbi időszak pénzgyűjtő kampányaiban egy kisebb összeget mindig megajánlottam nekik.
  • Globális után lokális téma, nevezetesen a Járókelő. Remek kezdeményezés, a lényege az, hogy ha bármilyen közterületi problémát (szemetes park, kidőlt Kresz tábla, kátyús utca, stb.) be lehet náluk jelenteni, ők továbbítják az illetékeseknek, akik remélhetőleg megoldják. Vagy nem. De akármi is történik, a bejelentés és a sorsa követhető a honlapon. Szuper kezdeményezés: nem az egyszeri polgárnak kell kitalálnia, melyik hatóság vagy szervezet az illetékes az adott ügyben, megteszi ezt helyette a Járókelő. Amiért különösen kedvelem őket, az az, hogy valahol itt kezdődik a demokrácia és a polgári mentalitás: nemcsak a parlament összetétele határozza meg azt, milyen az ország, ahol élünk, hanem az is, hogy törödünk a közvetlen környezetünkkel. És bizony itt is van tere a fejlődésnek...

A poszt ezek után nem arról szól, hogy fizessünk-e az internetes sajtóért, hanem arról, hogy mennyit.

Merthogy egyelőre azok a hírportálok, amelyek az olvasók pénzéből próbálnak részben vagy egészben működni, még csak most alakítgatják az üzleti-előfizetési modelljeiket, így egyelőre inkább csak adományokat gyűjtenek és gyakran ránk, olvasókra bízzák, mennyit adunk. Amivel nekem az a bajom, hogy az egész egy kicsit a levegőben lóg. Ha azt nézem, hogy mennyi pénzt tudnék adni anélkül, hogy anyagilag ez megrendítene, akkor elég magas összeg is szóba jöhetne. Legalábbis alkalmilag. De ha azon gondolkodom, hogy hosszabb távon, rendszeresen mennyit kellene adnom, akkor mégiscsak egy olyan összeget választanék, ami valamilyen módon annak az értékét fejezné ki, amit kapok.

Ezért némi fejtörés után arra jutottam, visszanyúlok ahhoz az időszakhoz, amikor még papíralapú újságokat vettem reggelenként és az akkor kifizetett összegek mai megfelelőjét próbálom megtalálni.

Azaz először nézzük meg, milyen újságokat vettem meg rendszeresen a 90-es években:

  • Átlagosan heti 5-6 napilap: ez persze változó, a nagyjából '85-től a kilencvenes évek közepéig ez több is volt. (Izgalmas idők voltak és néha napi két újság is belefért, mondjuk a Magyar Nemzet mellé egy Népszabadság is, hogy lássam több oldalról is a dolgokat.) Később már gyakran kimaradt egy-egy nap: bizonyos napilapok a hét bizonyos napjain a szokottnál soványabb tartalommal jelentek meg, ezeket a napokat egy idő után kihagytam.
  • Átlagosan havi 5-8 hetilap. Itt a HVG volt a "kötelező" példány szinte minden héten és amellé vettem meg időnként valami mást. Ez a más sok minden lehetett, Magyarország, Élet és Irodalom, Magyar Narancs, Figyelő, stb.
  • Ekkortájt havilapokat is vettem, mondjuk havonta átlag egyet. Itt nem volt kiemelt kedvenc, az alábbiakból választottam: Mozgó Világ, 2000, Valóság, História.
  • A fenti átlagokat csökkentette az utazások és kirándulások időszaka: se egy bakonyi turistaházban, se egy külföldi hostelben nem jutottam hozzá hozzá a napisajtóhoz, hosszabb utazások esetén a heti sajtóhoz sem, ezeket általában nem is pótoltam...

Ez persze tényleg a hírlapfogyasztási csúcsidőszak volt, ma már ennél kevesebb újságot olvasok, nézzünk egy reálisabb "portfóliót" most már mai árakkal:

  • Egy Népszava manapság 340 forint az újságosnál, havi 25 példánnyal számolva ez 8500 forint.
  • Egy HVG az újságosnál 750 Forint, havi 4 példány az 3000 forint.

Ebből tehát 11500 forint jönne ki havonta. Persze lehet azon morfondírozni, hogy az internetes sajtónak nincs anyagköltsége, meg azon is, hogy előfizetéssel minden újság jelentősen olcsóbb, de egy felső határnak ez elfogadható. Az alsó határ meg lehet mondjuk a fele, kicsit lefele kerekítve 5000 forint.

A nem túl tudományos becslés alapján tehát havi 5-12 ezer forintnyi összeggel nem fizetjük túl az internetes sajtót. A magam részéről ebbe a tartományba fogom belőni azt, amit erre a célra fordítok.

Abban persze csak reménykedni lehet, hogy elegendő számú fizető olvasó lesz ezen újságok hosszú távú fennmaradásához...

19 komment

Címkék: index politika internet sajtó wikipédia magyarország népszava hvg sajtószabadság index címlap latolgatok járókelő telex 444 G7 Direkt36

Rejtett kincsek: Halász kastély, Kápolnásnyék

2020.08.25. 08:39 promontor

Előtörténet döccenőkkel

A feleségem nézte ki ezt a helyet még tavaly nyáron, amikor egy egy rövid fürdőzős kiruccanáson volt Gárdonyban. Összeszedett egy prospektust és elkezdte mondogatni, hogy egyszer nézzük meg.

Igazából már tavaly megnéztük. Kivülről, mert hogy jó magyar szokás szerint a prospektus azt az apróságot nem közölte, hogy a kastély még nem nyílt meg, így lepattantunk a zárt kertkapuról.

De az ilyesmi nem szokott elrettenteni minket, idén nyáron aztán a balatoni nyaralásra igyekezvén útközben megálltunk ott egy rövid időre. Persze ezúttal alaposabbak voltunk, előre leellenőriztem a neten, hogy megnyílt-e már végre a kastély. Megnyílt, bár éppen csak, az előző nap volt valamilyen avatóbuli. Viszont a honlap szerint a kastély mellett még egy sörfőzdét is létrehoztak, ami igazán igéretesen hangzott.

Így aztán egy kellemes vasárnap délelőtt újfent leparkoltunk a kastély előtt és ezúttal be is jutottunk.

Igaz, a személyzet csak pár perc után került elő, ráadásul a hölgy mindenáron négy teljesárú jegyet akart velünk megvetetni, hiába magyaráztam, hogy két felnőtt és két gyerek jegyet kérek. Nehezen adta meg magát, elsőre "kompromisszumként" három felnőtt és egy gyerekjegyet akart adni, mondván szerinte a nagyobbik gyerek már 18 felett volt, de nem hagytam magam és némi szóváltás után meghajolt a tények előtt. Elnézést persze nem kért, se a késésért, se a belépőjegyes malőrért, sőt sértetten még ő jegyezte meg, hogy tegnap késő estig fent volt az avatóbuli miatt. Mintha ez mentség lenne bármire...

A "kastély"

De nézzük, mit "tud" a Halász kastély, ha leküzdjük a kezdeti nehézségeket.

Nos, először is a "kastély" megnevezés erős túlzás. Ez egy nemesi udvarház vagy kúria, egy földszintes épület kb. 6-8 helyiséggel. A XIX. század elején epült és bár későbbi tulajdonosai kkicsit kibővítették és egy szép kertet is kialakítottak körülötte, ez semmiképp sem kastély. Persze a sorsa sok tekintetben hasonlít a megnevezésre valóban rászolgáló sorstársaira, amennyiben '45 után az államosított épület erősen leromlott állapotba került és  '90 után nyílt csak lehetőség a helyreállításra.

kapolnasnyek_2020_07_19_epulet.jpg

Amit egyébként a nyilvánvaló pénzhiány miatt nem kapkodtak el, végül egy EU projekt keretében állították helyre, a honlap szerint 2016-ra. Azt nem tudom, hogy 2016 és 2020 között pontosan mire szolgált, jelenleg a honlap tanúsága szerint egy múzeum és egy rendezvényközpont keveréke. A fő épület elsősorban kiállítóhelyként szolgál (egy szoba a kastély történetéről, a többi időszakos kiállításoknak), emellett vannak koncertek, illetve privát rendezvényeket is elvállalnak.

drMáriás

Az épület és a kert valóban szépen megújult, bár önmagukban egy negyedórás sétánál és pár fényképnél többet nem érne meg a dolog. A kastélytörténeti kiállítás egy aprócska szoba, ha alaposan elolvassuk a szöveget és végignézzük a régi képeket, bútorokat és dísztárgyakat, akkor se több egy másik negyedóránál.

Tehát a vizit fő programpontja a többi helységben berendezett időszaki kiállítás kell legyen.

Ami jelen esetben egy kortárs festő, drMáriás válogatott festményeit mutatja be. A helyzet az, hogy én most hallottam drMáriásról először, de az biztos, hogy a továbbiakban követni fogom a munkásságát. Festészetileg számomra nem túl izgalmas, amit csinál, az ismertetők szerint kb. pop-art, amit képvisel, nekem laikusként inkább egyfajta "naív" stílusnak tűnt, de a lényeg nem ez. DrMáriás ugyanis abszolut aktuális, politikus képeket csinál. Tulajdonképp egyfajta politikai karikatúra ez, festményekbe oltva. Annak viszont nagyon jó!

kapolnasnyek_2020_07_19_drmarias_478x373.jpg

Illetve rögtön javítom is magam. Több ez, mint karikatúra. A karikatúra ugyanis pont az a műfaj, ami a napi aktualitásokra reagál. A festészet ugyanakkor a napi eseményektől eltávolodott, időtlen, kortalan műfaj. Tehát a műfaj és a téma között eleve feszül itt egy ellentét, amire ráadásul erősen rá is játszik Máriás azzal, ahogy híres festmények vagy éppen klasszikus beállítások és stílusok jelennek meg mai közszereplők arcaival. Eleve van tehát egy humoros feszültség, amit csak fokoz a beállítások meglehetősen provokatív, polgárpukkasztó és groteszk volta. Álnaív rajongó beállítások mögül kikacsint egy fanyar, cinikus káeurópai gúny. Aminek az a vége, hogy az egyébként nagyonis aktuális témában végső soron megtalálunk valami nagyon általánosat az emberi természetről, a hatalomról, gyarlóságainkról.

Naszóval, remek kiállítás és október 10-ig még van idő megnézni. Irány Kápolnásnyék!

Nyéki Sör

A végére hagytam a slusszpoént: van egy sörfőzde is.

Ami persze igazán rövid poén, mindössze az örvendetes tényt tudom rögzíteni, miszerint most már Kápolnásnyéken is főznek sört. A sörökről sajna nem tudok nyilatkozni, mert palackozott változatban nem voltak elérhetőek. Az előző esti nyitóünnepségre készült pár hordónyi sör, meg főzdeprospektus is volt a kastély pénztáránál, de sört nem lehetett kapni. Utólag megnéztem, a főzde facebook oldala augusztus közepére igérte a palackos változatok megjelenését.

(Igen, az már elmúlt, új hír nincs, gondolom késnek: business as usual. Mindegy, szerintem legközelebb jövőre járunk arra, addigra meg biztos lesz...)

Zárszó

Bár mi belefutottunk néhány malőrbe, ezeket előbb-utóbb nyilván kinövik, a hely pedig mindenképp megér egy vizitet, illetve ha hasonlóan jó kiállításokat szerveznek a jövőben is, akkor akár többet is. 

2 komment

Címkék: turizmus sör sörfőzde kápolnásnyék sörforradalom rejtett kincsek Magyarország Vadász kastély dr máriás nyéki sör

Rakparti benyomások

2020.08.03. 09:25 promontor

Felfedeztem a pesti alsó rakpartot.

Mármint persze nyilvánvalóan ismertem a pesti rakpartot, néha sétáltam is arra, évente egyszer-kétszer talán. Meg jártam arra autóval, mondjuk kétévente egyszer talán, amikor arra navigált valamelyik mobilos csodaszoftver. Egyik formában se fogott meg, gyalogosan ugyan csodás a panoráma, de a folyamatos forgalom zaja eléggé elrontja az élményt, autóval meg sehol se nagy élmény a belvárosban autózni, miért pont ott lenne az.

Az alsó rakparton bringázni jó!

Na de majd most, gondoltam májusban, amikor olvastam, hogy nyáron hétvégenként lezárják majd a gépjárműforgalom elől. Aztán először végül csak egy június végi szombaton kerekeztem el arra, de akkor annyira megtetszett a dolog, hogy másnap rögtön repetáztam is.

pestialsorakpart_2020_06_27_pano1_478x257.jpg

A budai panoráma utolérhetetlen...

pestialsorakpart_2020_pano2_478x186.jpg

Igaz, vannak azért csúnya részletek is...

Balról jobbra a fent sárga téglalapokkal jelölt "csúnyaságok":

  • A már múltkor megénekelt Hotel Clark a pesti oldalról meglehetősen otrombán néz ki és megerősít abban a véleményemben is, hogy a sötét szín nagyon rossz választás volt.
  • A Hilton tetejére frissen felhúzott tetőbár is zavaró szerintem.
  • Na és persze hírhedt SZOT szálló utódja a Rózsadomb tetején, kortárs építészetünk sok "remekének" egyik díszpéldánya.

pestialsorakpart_2020_pano4_478x207.jpg

A pesti oldal építészeti kavalkádja egyáltalán nem rossz...

Ennek aztán folytatása is lett. Bár nem minden hétvégén voltam itthon, de amikor igen, akkor szokásos bringaútvonallá avanzsált a teljes lezárt (illetve az én szemszögemből nézve inkább megnyitott) szakasz oda-vissza.

Az alsó rakparton sétálni jó?

Nagyon élveztem a dolgot, de azt be kell vallani, hogy jelen formájában a megnyitott rakpart leginkább a kerékpárosoknak, futóknak, görkorisoknak és hasonló "gyorsan mozgó" egyedeknek ideális. Lehet viszonylag akadálymentesen suhanni, közben élvezni a csodálatos dunai panorámát. Sétálni viszont nem annyira jó, mert gyakorlatilag a rakparton alig van árnyék, a betonozott felület pedig visszaveri a forróságot. Ennek megfelelően egyelőre a példaképnek tekintett párizsi Szajna parti hangulat elmaradt.

pestialsorakpart_2020_pano3_478x328.jpg

Fent: van, hogy többen vannak, de azért elég tipikus

Lent: Greenpeace demonstráció június 27-én

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a rakpart lezárása (illetve megnyitása, ugyebár) rossz ötlet lenne. Csak azt kell látni, hogy ami az gépjárműveknek jó (nagy betonozott felület), az a sétáló, pihenő gyalogosoknak nem. Nekik árnyék kell, zöld, padok, vendéglátóhelyek, esetleg játszótér, ilyesmik. Ezeket persze nem lehet kialakítani, ha csak ideiglenesen vesszük el a rakpartot a gépjárműközlekedéstől, ahhoz egy sokkal radikálisabb, végleges döntés kell. 

Vagy legalább valami ideiglenes megoldás...

A Nagy Büfékocsi (aka Food Truck) rejtély

Aztán július elején olvastam, hogy nyár végén lesznek majd büfékocsik is.

Ennek nagyon örültem, mert nagyjából valami ilyesmire gondoltam "ideiglenes megoldásként". Persze a fantáziám is beindult: talán a büfékocsik mellett kis teraszokat is kialakítanak majd, esetleg napernyőkkel, valahogy úgy, ahogy pl. a Dunaparty Megállónál. Egész pöpec helyet lehetne csinálni az alsó rakpartból és ezzel talán több embert is ki lehet majd csábítani!

Namármost nyaralásból illetve egyéb elfoglaltságból adódó szünet miatt csak augusztus másodikán sikerült újra eljutnom a rakpartra és kiváncsi voltam, kik lettek a büfékocsi pályázat nyertesei. Ahogy csalódottan konstatáltam, valószínűleg senki: a rakparton egy fia büfékocsit sem találtam. Először azt hittem, a hiba az én készülékemben van, de hazatérvén kis internetes kereséssel hamar kiderült, hogy nem: az eredeti hír szerint a büfékocsiknak már kint kellene lenniük.

Ehhez képest sehol semmi.

És persze magyarázat se: se a városháza, se a sajtó semmilyen hírt nem közölt arról, mi lett a beharangozott büfékocsi pályázat sorsa. Hm, én igazán drukkolok a fővárosnak, hogy abból a kevés pénzből és jogkörből, ami még van neki, sikerüljön egy kicsit jobbá tenni a várost, de úgy látom, itt a szokásos magyaros nekibuzdulásos slendriánkodás esete forog fenn. És persze azon sajtótermékek, amelyek nagy garral megírták a cikkeiket a várható Nagy Büfékocsi Kánaánról, esetleg utánajárhattak volna annak, hogy mindebből miért nem lett semmi.

Kár ezért, mert jó ötlet volt szerintem. csak ügye az ötlet nem elég, meg is kéne csinálni.

Frissítés (augusztus 15.): Lett hivatalos megerősítés is, nem lesznek büfékocsik. A 444 járt utána, az indoklás a romló járványhelyzet, illetve a jogi bizonytalanság. Ez utóbbi nem világos, hogy mit jelent, nekem inkább töketlenkedésfedezésnek tűnik, de végülis mindegy. A járványhelyzet meg valóban romlik valamelyest, az óvatosság tulajdonképp dicséretes, bár annak alapján, amit mondjuk a Balatonon tapasztaltam, nem sok önkormányzat mutat hasonló elővigyázatosságot.

Összegzés

Azért összességében a megnyitás szerintem még így is sikeres, a magam részéről támogatom. És persze fogok még arra bringázni a nyáron!

39 komment

Címkék: budapest kerékpár duna büfé dunapart index címlap

süti beállítások módosítása