Ezt a posztsorozatot már régóta tervezem, most belecsapok.
Ki mit gyűjt? Sokan sokfélét gyűjtenek, van aki bélyeget, van aki érmeket, van aki festményeket, de pl. van egy ismerősöm, aki tevéket, persze nem igazit, hanem bármit, ami tevét ábrázol (plüss, matrica, hűtőmágnes, porcelán, stb .). Én nem igazán tudok semmiféle értékes vagy komoly gyűjteményt felmutatni, vannak visszamaradt érméim mindenféle utazásokból, meg kb. két cipősdoboznyi söralátétem, talán az utóbbiakra majd egyszer szánok egy-két posztot.
De ez a posztsorozat a harmadik "gyűjteményemről" szól, azaz a pólóimról. Na de mi érdekes van egy pólógyűjteményben?
Hát, igazából semmi. Illetve talán a hozzájuk fűződő emlékekben lehet némi érdekesség, pl. hol szereztem, merre jártam velük, ilyesmik. Nahát ezekről az emlékekről fog inkább szólni ez a sorozat. Persze ne várjon senki csodát, a pólóim többségét elég hétköznapi módon szereztem, szóval ezek a posztok nosztalgikus emlékfoszlányok lesznek, amiket leginkább magamnak írok.
Szóval van egy csomó pólóm. Az első pólóposztnak elvileg valami bombasztikus sztorinak kéne lenni, mondjuk egy nagyon egzotikus helyen vagy módon beszerzett darabról, de ilyennel nem nagyon tudok szolgálni, szóval kiválasztottam egy hétköznapi darabot, a HVG-s pólómat.
Íme, a műtárgy:
Egyszerű sötétkék darab, visszafogott HVG-s logóval, ami ahhoz képest meglepő, hogy amúgy egy reklámkampány részeként szereztem be.
Ez még valamikor a kilencvenes évek végén, esetleg a kétezres évek elején lehetett, a fene emlékszik rá pontosan. Akkoriban még minden héten megvettem a HVG-t az újságosnál. Lehetőség szerint csütörtök reggel munkába menet (Budapesten a legtöbb helyen aznap reggel jutott el a lap az újságosokhoz) és az irodában általában gyorsan át is lapoztam. Néha volt valami reklámanyag is a lapok közé csúsztatva, ezekket általában egy gyors pillantással kiselejteztem, de egy alkalommal szerencsére másként tettem. Egy előre megcímzett postai levelezőlap volt, amit a HVG-nek kellett visszaküldeni és azt igérte a szöveg, hogy az első 500 beküldő kap egy HVG-s pólót.
A póló persze azonnal megmozgatta a fantáziámat, de először ennek ellenére lemondóan legyintettem: a HVG akkoriban bőven 100 ezer feletti példányszámban fogyott, kevés esélyt láttam arra, hogy bekerüljek az első 500 beérkező levelezőlap közé, meg nem is volt kedvem a postán sorba állni. De aztán tovább olvastam és kiderült, hogy valójában emailen is lehet jelentkezni, azaz az első 250 levelezőlap és az első 250 email beküldője kap pólót. Ez már reménykeltőbb volt. Ekkoriban még nem volt mindenkinek email címe, az ilyesfajta reklámakciók általában a "küld vissza postán, az első N darab beküldő nyer", esetleg a "küld vissza postán május 35-ig és kisorsolunk N db nyertest" jelleggel működtek, az emailes beküldés eléggé szokatlan volt még. Én viszont ott ültem az irodában, előttem már bekapcsolva a gép, szóval minden adott volt egy villámgyors email küldéséhez. Így is tettem, aztán már csak várni kellett és reménykedni.
Jól számoltam, mert kb. egy hét múlva jött a visszajelzés, hogy nekem is jut póló, legyek türelemmel, nemsokára küldik. Így is lett, én pedig azóta is rendszeresen hordom. Nem mondanám a kedvenc pólómnak, de kedvelem és azt is meg kell állapítsam, hogy igen masszív darab, elvégre nagyjából negyedszázada szolgál és egyelőre semmi baja, amit nem minden pólómról mondhatok el. Szóval a hondurasi textilipar joggal lehet büszke erre a termékére.
Nos, ennyi volt az első pólóposzt. Folytatása következik.
Az év újbudai nagy szappanoperája a hosszúréti Lidl ügye.
(Na jó, nem egész Újbuda ügye, nagyjából a Budaörsi úttól a hegy felé elterülő terület nyugati fele érintett, azon belül elsősorban Gazdagrét, továbbá a lakótelep és Budaörs között elterülő, egyre gyorsabb ütemben beépülő három városrész - úgymint Hosszúrét, Mádárhegy és Spanyolrét. Ld. az alábbi sematikus térképet!)
A történet nyilvános része januárban kezdődött, amikor Keller Zsolt helyi képviselő bejelentette, hogy a gazdagréti tanuszoda melletti telken, amelynek tulajdonosa a főváros, de kezelője 1992 óta a helyi katolikus egyházközség, az egyház egy Lidl áruház felépítését kezdeményezte. Ehhez azonban Újbuda önkormányzatának a közreműködése is szükséges, mert a kerületi építési szabályzat nem engedi azon a telken kiskereskedelmi épület felépítését. Az önkormányzat viszont ekkor azt mondta, hogy az építési szabályzatot csak a helyben lakók egyetértése mellett hajlandó módosítani, emiatt egy helyi szavazást kezdeményeztek.
A januári bejelentés óta sok drámai fordulat történt, most mindenesetre ott tartunk, hogy az önkormányzat meghirdette a szavazást, amely július 28-án kezdődik. (Király Nóra, a helyi Fidesz oszlopos tagja, korábbi önkormányzati képviselő és várhatólag jövő évi képviselőjelölt, pedig szervezett egy lakossági fórumot a gazdagréti templomba, ahol a magam részéről parázs vitát várok és az se lepne meg, ha várna még ránk újabb fordulat az ügyben.)
Az eddigi fordulatokat és vitákat nem nagyon szándékozom itt visszaidézni, aki történeti összefoglalót szeretne, olvassa el ezt az újságcikket, a helyi vitákról pedig képet kaphat a Védegylet vagy a Gate egyesületfacebook oldalán.
Ez a poszt arról szól, nekem mi a véleményem a kérdésről, illetve mit gondolok az ezzel kapcsolatban eddig elhangzott kölönböző érvekről.
Az én véleményem
Nos, én azt gondolom, hogy semmiképp ne épüljön oda Lidl.
A döntő érv szerintem környezetvédelmi: az ott jelenleg egy beépítetlen fás-bozótos zöldterület. Ilyenből egyre kevesebb van Budapesten. Ráadásul a jogi helyzete alapján is viszonylag könnyen megvédhető lenne, nincs magántulajdonban és a helyi építési szabályzatban sincs építési telekké minősítve. Egy ilyen területet szerintem mindenáron meg kell őrizni zöldterületnek.
Kérdések és válaszok
No de akkor mégis mik azok az érvek, amik a Lidl mellett szólnak és mit gondolok én ezekről:
Kérdés:Nem holmi multiellenességről van itt szó, nehogy már a külföldi Lidl újabb boltot építhessen?
Válasz: Egyáltalán nem vagyok a Lidl (és általában a külföldi láncok) ellensége. A kiskereskedelmi verseny szerintem fontos és a Lidlt személy szerint kedvelem is. Amikor nem messze a mostani helyszíntől, a Budaörsi-Beregszász sarkon épült egy Lidl nemrég, azt a magam részéről üdvözöltem is. Ott ugyanis nem egy zöldterület szűnt meg, nem vágtak ki fákat, hanem egy üresen álló, lerobbant üzlethelységet vettek át és újítottak fel. Ezt rendben valónak találtam. Azt viszont nem, ha egy zöldterület szűnik meg egy bolt kedvéért.
Kérdés:Hosszúrét, Madárhegy és Spanyolrét rohamosan épül be, folyamatosan nőnek ki a lakóparkok a földből, miközben boltok egyáltalán nincsenek a környéken, a beköltözők kénytelenek több kilométerre lévő boltokba autózni, hogy elintézzék a bevásárlást. Nekik nagyon jól jönne egy olcsó bolt a környéken, nem?
Válasz: Nos, az tény, hogy ezekben a városzrészekben nincs jelenleg semmilyen bolt, sőt, igazából sok más infrastrukturális elem (pl. iskola, orvosi rendelő, vendéglátás) is hiányzik. Ez egy komoly várostervezési hiba, ami sajnos tipikus Budapesten és az agglomerációban. Ennek következtében a beköltözők szinte automatikusan rákényszerülnek az autós életmódra, így a bevásárlásaikat is autóval intézik. (Az más kérdés, hogy azoknak is van ebben felelőssége, akik oda beköltöztek. Vajon mégis mit gondoltak erről a kérdésről előzetesen? Megnézték a térképet, tájékozódtak a helyi körülményekről? Végiggondolták, mivel jár az élet egy ilyen ellátatlan környéken? Vagy csak utólag morognak azon, hogy nem ilyennek képzelték el ezt a zöldövezeti idillt?) De változtatna-e ezen egy Lidl, ami Hosszúrét legszélén, közvetlenül a gazdagréti lakótelep mellett, ráadásul egy kaptató tetején épülne fel. Nos, nem. Annyival ugyanis egyáltalán nem lenne közelebb, hogy az itt lakók gyalog járjanak oda. A legnagyobb lakóparktól, a spanyolréti Sasad Resorttól légvonalban kb. 1300 méter lenne a Lidl, az bő húsz perc gyalog, emelkedővel nehezítve. Az ottaniak ide ugyanúgy kocsival járnának bevásárolni, mint ahogy eddig kocsival jártak bevásárolni a gazdagréti vagy budaörsi boltokba. Ezen városrészek ellátási problémáját nem egy Gazdagrét szélén épülő bolt oldja meg, hanem egy olyan, ami valóban helyben épülne fel, ahova gyalog is ki lehet ugrani. Üres telkek egyébként még lennének is (ld. a lenti térképet, rajta három sárga ponttal meg is jelöltem a szerintem alkalmas helyeket, illetve feketével azt, ahol a Lidl lenne), az önkormányzatnak azon kéne gondolkodni, hogyan tudná elérni, hogy ezekre ne egy sokadik társasház, hanem egy helyi bolt épüljön!
(Sárga pontok jelölik a potenciális, gyalog elérhető kisboltok helyét)
Kérdés:Ok, de egyelőre szó sincs arról, hogy helyi boltok épülnének a fenti térképen megjelölt helyeken, A Lidl meg mégiscsak közelebb lenne a helyiekhez, mint az eddigi boltok, azaz autóval is kisebb távolságot kellene megtenni, ez kevesebb üzemanyag, kevesebb károsanyag kibocsátás. Ez is egy fontos környezetvédelmi szempont, nem?
Válasz: Ez elsőre jól hangzik, de egyáltalán nem biztos, hogy ténylegesen csökkenne az összforgalom. Ha a boltok távolabb vannak, az macerás. Rákényszeríti a családokat a megfontoltabb, tervezettebb vásárlásra. Átgondolják, hol, mikor érdemes vásárolni. Pl. a munkahelyük melletti boltban. Vagy útközben hazafele megállnak valahol. Illetve nem is vásárolnak minden nap. Esetleg felfedezik a házhozszállítást. Ezzel szemben, ha van egy közeli bolt, amit ráadásul a kertek alatt is meg tudnak közelíteni, az enyhíti ezt a kényszert, gyakrabban fordul elő a "jaj, hát pont nincs itthon tejföl, kiugrom a Lidlbe, félóra az egész" jellegű vásárlás. Ami nem lenne baj, ha az a bolt két saroknyira lenne és a kiugrás az gyalogszerrel történne, de mint megbeszéltük, ez egy autós manőver lenne. Végezetül azt is megjegyzem, hogy elég visszatetszőnek érzem azt, ha a fenti érvet olyasvalakik hangoztatják, akik amúgy ezekre a helyekre kiköltöztek és most mindenhova autóval járnak. Nekik azt üzenem, hogy ha aggódnak a károsanyagkibocsátás miatt, akkor tegyenek ellene: üljenek kevesebbet autóba. Ez még egy ilyen környéken is megoldható, csak akarat kérdése. Tapasztalatból beszélek, tudom.
Kérdés:Na de a gazdagrétieknek csak jobb lenne ott a Lidl, és ők aztán igazán mehetnének gyalog, nem?
Válasz: Nos, ez kétségtelen. A bolt a lakótelep középső részéhez lenne közel, az ottaniak tényleg gyalog járhatnának oda. Viszont ők lennének a bolt miatt növekvő gépjárműfogalom kárvallottjai is. Bár a látványtervek műfajáról tudjuk, hogy abban a látvány a lényeg, nem a terv, azért az sokatmondó, hogy a bolt melletti parkolóban 144 helyet számoltam össze. Ha a pillanatnyi átlagos kihasználtság az 100 autó és félóránkénti cserélődéssel számolunk, az óránként 200 be- és kihajtást jelent és lényegében ekkora forgalomnövekedést a Gazdagréti úton, ami nem kevés. Csúcsidőben pedig nyilván ez magasabb is lenne. A forgalomnövekedés jelentős lenne Madárhegy irányába az Angyalka utcán is.
Kérdés:Na de az egyháznak fontos lenne, hogy hozzájussanak a Lidl által fizetett bérleti díjhoz. Nagyon magasak a templom közüzemi terhei, az egyházközségnek pedig komoly nehézségeket okoz ennek az összegnek az előteremtése. Így a Lidl megépítésével egyben az egyházközséget is támogatnánk, nem?
Válasz: Nos, a gazdagréti plébános valóban ezt állítja. Sajnos az állításait nem tudom elfogadni, több okból sem:
A plébánia fenntartása teljes mértékben a katolikus egyház felelőssége. Hamis az az állítás, hogy az egyházközség független lenne az egyháztól. Ha az egyházközség önálló bevételei nem elegendőek, az egyház feladata, hogy ezeket kiegészítse.
Az időnként elhangzó "miből fedezze az egyház az egyházközségek támogatását" kérdésre pedig az a válasz, hogy az egyháznak van saját vagyona, vannak saját bevételei, továbbá sokmilliárdos állami támogatásban részesül.
A sokmilliárdos állami támogatás kapcsán néha elhangzik, hogy "dehát abból az egyház iskolákat, idősotthonokat stb. tart fenn, csak arra kapja a támogatást". Ez csúsztatás. Arra is kap. Meg kap ezen kívül alanyi jogon, szabadon elkölthető támogatást, illetve hitéleti feladatok ellátására is, ezekből lehet és kell támogatnia az esetlegesen rászoruló egyházközségek alapműködését.
Vegyük észre emellett azt is, hogy a gazdagréti templom nem csak egy sima templom. A wikipédia az alábbiakat írja: "Az épületegyüttes a szakrális feladat mellett kulturális, egészségügyi, karitatív szolgálat ellátására is képes. A templomépület déli szárnya vendégház, munkatársi ebédlő és médiaszerkesztőség lett, az északi szárny pedig közösségi házzá lett alakítva, előadóteremmel és könyvtárral. Az északi oldalon elkészült az irodák és a levéltár épülete. " Tehát ez egy komoly multifunkciós vallási központ, ami még inkább aláhúzza azt, hogy ennek fenntartása nem egyetlen egyházközség feladata, hanem az egyházé.
Tehát az a nem is olyan burkolt érzelmi ráhatás, hogy jaj, hát segítsünk szegény egyházközségnek, mert különben nem lesz pénzük a fűtésre, hát az minden, csak nem hiteles és semmilyen módon nem elfogadható: a plébániát (ami nemcsak plébánia, hanem jóval több) tartsa fenn az egyház. Az ő tulajdonuk, az ő felelősségük.
Kérdés:Na de a telek az egyház kezelésében van, akik jogot szereztek arra, hogy ott felépítsék a Lidlt, nem?
Válasz: Nos, a gazdagréti plébános ezt is állítja. Sajnos ezeket az állításokat sem érzem se hitelesnek, se elfogadhatónak.
A terület tulajdonosa a főváros. 1992-ben használatba adták az egyháznak, azzal a feltétellel, hogy az egyház ott mindenki számára elérhető közösségi funkciókat létesít majd. Szó se volt semmilyen boltról, ráadásul a szerződésben határídők is voltak a közösségi funkció létrehozására. Azóta 33 év telt el. Az eredetileg megszabott határidő lejárt. Az egyház kérésére ezt többször meghosszabbították és a szerződésmódosítások során az egyház egyre kedvezőbb feltételeket alkudott ki magának, miközben az előzetes vállalásai szinte soha nem teljesültek. Ezt külső szemlélőként nem igazán tudom mire vélni és mindenképp visszásnak tartom, érthetetlen és elítélendő a főváros ténykedése. Ez egy köztulajdonban lévő terület, ha az egyház nem volt képes az igért közösségi célokat ott megvalósítani, akkor a helyes megoldás az lett volna, ha a főváros visszaveszi a területet. (Jelenleg is ezt tartanám a legcélszerűbb megoldásnak.)
Kétségtelen, hogy a főváros és az egyház közti szerződésbe egy ponton beleerőltették a kiskereskedelmi funkció lehetőségét, de a nyilvánosságra került szerződésszövegben feltételként meg volt szabva a kerületi önkormányzat egyetértése. Tehát valódi jogszerzés nem történt, ahhoz kellett volna a kerület egyetértése is, amit nem kaptak meg. Tehát valójában a plébános úr nem a kerület és a főváros "labdapattogtatása", hanem a kerület ellenállása miatt lobbizta ki a minisztériumnál a beruházás kiemelté nyilvánítását, azért hogy átnyúlhasson a helyi önkormányzat feje fölött.
Jelenleg tehát ott tartunk, hogy a Lidl kiemelt beruházás, így az egyháznak valóban van joga azt felépíttetni. De azért én azt gondolom, ez egyike azon sajnos nem ritka eseteknek. ahol a jog és az erkölcs ütközik egymással.
Kérdés:Na de lesz ott egy sportközpont is, annak legalább örülünk, nem?
Válasz: 1 focipálya, 3 teniszpálya meg egy röplabdapálya lesz ott, plusz egy épület öltözőkkel, konditeremmel. Nyilván fizetős szolgáltatás lesz, ez azért remélem mindenki számára világos, mert az ismertető anyagokban ezt valahogy nem érezték fontosnak megemlíteni. Gazdagrétnek több mint tízezer lakosa van, biztos van köztük, aki járna oda. Nem túl sokan, én azt gyanítom.
Kérdés:De az egy elhanyagolt terület, állítólag a fák sem értékesek, sokat ki is kéne vágni, csak jobb lenne rendbetenni, nem?
Válasz: Ami az elhanyagoltságot illeti, az sajnos igaz. (Ismert "ingatlanfejlesztési" érv: nézzétek, milyen lepusztult ez a terület, hát nem jobb ide az általam javasolt csodaingatlan? Ennek különösen visszatetsző változata, amikor a "fejlesztő" maga hanyagolja el a területet előzőleg.) Valóban rendbe kéne tenni. De a rendbetétel nem kellene, hogy a zöldterület felszámolását jelentse. Fogadjuk el, hogy a fák egy részét ki kellene vágni (az invazív fajtákat biztosan). De lehetne helyettük újakat ültetni. Az évek során lerakott szemetet fel lehetne szedni. Ehhez ráadásul olyan nagyon sok pénz se kellene, közösségi munka keretében is meg lehetne oldani, eddig is megtehette volna az egyházközség, remek alkalom lett volna a helybeliek bevonására, közösségépítésre. Ezzel szemben, ha oda egy nagy épület és egy parkoló kerül, akkor az már sosem lesz zöldterület újra.
Kérdés:De a látványterveken a Lidlnek zöld lenne a teteje és a parkoló is be lenne ültetve fákkal, nem?
Válasz: A tetőn egy gyep nem egyenértékű sok évtizedes fákkal és bokrokkal, erről talán senkit sem kell meggyőzni. A parkolókba pedig rendelet írja elő a faültetést, de a gyakorlat azt mutatja, hogy azok a fák a gondozás hiánya és a gyökérzetűknek biztosított elégtelen hely miatt sosem nőnek meg.
Az ügy szereplői (avagy a díszes kompánia)
Bár az ügy némely szereplőjéről már esett szó, érdemes róluk külön is megemlékezni.
Az egyház, illetve konkrétan Szederkényi Károly Miklós plébános: Nos, a Magyar Katolikus Egyház és helyi képviselője nem a legszebb arcát mutatja a történetben. Kaptak egy földterületet közcélokra. Az ezzel kapcsolatban tett igéreteiket folyamatosan megszegik, de lobbierejük révén ennek ellenére mégis egyre több joghoz jutnak. Ezt azonban továbbra sem az igért közcélok elérésére fordítják, hanem lényegében egy üzleti vállalkozást próbálnak létrehozni, meglehetősen hamis és képmutató érveket hangoztatva. Bár ezeket az "érveket" a legutóbbi időkig nem is halhattuk, a plébános ugyanis sokáig a nyilvánosságot kerülve próbálta elérni célját. Amikor a helyi önkormányzat némi ellenállást mutatott a tervekkel szemben, akkor pedig politikai kapcsolatait kihasználva állami kiemelt beruházássá nyilváníttatta a projektet.
Fővárosi Önkormányzat: A főváros leginkább évtizedeken átnyúló gyengeséget mutat a történetben. Van egy terület, amelynek ők a tulajdonosai. A terület kezelője az igéreteit nem teljesíti, a területet elhanyagolja. Egyértelmű, hogy a probléma helyes megoldása a terület visszavétele lenne, de mégsem ez történik, ehelyett a negatív értelemben bizonyított kezelőnek adnak újabb és újabb jogokat. Az okokat csak találgatni tudom, leginkább talán az egyház általános politikai lobbierejét látom a történetben.
A plébános politikai kapcsolatai illetve az állam: A fent említett lobbierő abban is megnyilvánul, hogy az állam kiemelt beruházássá nyilváníttatta a projektet. A fent már említett Telex cikk emögött KDNP-s kapcsolatokat sejt. Ezt nem tudhatom, de az biztos, hogy a befolyás létezik és erős, hiszen sikerült egy olyan projektet kiemeltté nyilváníttatni, ami lényegében egy darab helyi élelmiszeráruház és egy kis sportlétesítmény létrehozására irányul. Miközben egyébként hivatalosan plazastop van, amelynek keretében az elmúlt évtizedben számos hasonló boltnyitási szándékot akadályozott meg ugyanez a kormány.
Király Nóra: A jelek egyébként arra utalnak, hogy ez a befolyás a helyi Fidesz egyik befolyásos emberét is bedarálhatja. Király Nóra az állami kiemelés hírére először még arról posztolt, hogy szó sincs Lidlről, csak hitéleti és sport funkcióról, Lidl a plazastop miatt sem épülhet. Aztán elkezdett egyeztetni a kérdésről az illetékes minisztériummal és eljutott oda, hogy ő ugyan személy szerint ellenzi a Lidl-t, de üdvözli a kérdésben megtartandó lakossági szavazást, "hiszen nem hagyhatjuk, hogy sport- és szabadidős célra kijelölt zöldterületet kereskedelmi célokra építsenek be a helyiek véleménye nélkül." (Ezek szerint, ha a lakosság megszavazza, akkor azért hagyhatjuk, a plazastopról meg ne essék több szó...) Végül meghirdetett egy lakossági fórumot a gazdagréti plébánia épületébe július 28-ára, itt már nem említi a saját ellenző álláspontját, csak annyit igér, hogy "Igyekszünk minden kérdésre hiteles és pontos választ adni". Ettől persze a fórumon még bármi történhet, ebben a történetben nem ez lenne az első fordulat.
Újbuda Önkormányzata és a helyi képviselők (leginkább Keller Zsolt): Az újbudai önkormányzat hivatalosan semleges álláspontot foglal el. Döntsön a nép, mondják, ők azt fogják képviselni. Ennek hitelességét sokan kétségbe vonják és gyanújukat alátámasztja, hogy pl. a szavazás előtt terjesztett tájékoztató szórólap szövege a kiegyensúlyozottság álcája alatt sokkal inkább támogató, mint semleges. Szóval akkor ők a semlegesség képmutató álcája mögött valójában a Lidl szekerét tolják? Néhányan elég hangosan ezzel vádolják őket. Én nem vagyok ebben annyira biztos, inkább lavírozást vélek felfedezni. Egyrészt el tudom képzelni, hogy mondjuk Keller Zsolt helyi képviselőként jobban látja a helyi közvélemény megosztottságát, mint a projekt civil ellenzői, akik szerintem hajlamosak elfelejteni, hogy 27 facebook kommentelő vagy éppen a velük egyetértő 7 szomszéd messze nem reprezentálja az érintett városzrészek kb. tízezer fős lakosságát. Másrészt azt is el tudom képzelni, hogy egyfelől a fővárosi önkormányzathoz hasonlóan ők se nagyon akartak szembeszállni a befolyásosnak ítélt egyházi projekttel, másfelől viszont érezték, hogy a zöldterület elvétele ellen lesz lakossági tiltakozás, így próbáltak egy kecske-káposzta megoldást találni a lakossági szavazás ötletével. (Egyébként ugyanezt némi jóindulattal lehetne akár úgy is interpretálni, hogy a szavazás révén esélyt akartak adni a projekt megfúrására, hiszen ha a helyi közvélemény bizonyítottan ellenzi a projektet, akkor azt sokkal nehezebb átnyomni még a láthatólag erős lobbierő mellett is.) Mindez persze csak spekuláció, az önkormányzat valódi szándékai nem igazán kiismerhetőek és összességében ugyanazt a határozatlan, gyenge álláspontot mutatják, mint a főváros.
Zárszó
Itt tartunk jelenleg.
Úgy néz ki, lesz egy szavazás és talán ez dönt a Lidl sorsáról. Bár a közösségi médiában én inkább kritikus hangokkal találkoztam, az itt megszólaló saccperkábé 30-40 ember egyáltalán nem reprezentatív minta, ezért szerintem egyáltalán nem vehető biztosra, hogy a többség mire szavaz majd. A Lidl népszerű lánc és a környezetvédelem sokaknak kevésbé fontos, mint egy olcsó bolt a közelben.
Csak reménykedni tudok abban, hogy a többség megérti: itt egy értékválasztásról van szó, a fenntarthatóság és a fogyasztói társadalom értékei közt kell választani. Talán 2025-ben már elég sokan felismerik, hogy az utóbbi zsákutca.
Alacsony lángon, de folyamatosan folyik a közvélemény megdolgozása az esetleges magyar olimpiarendezés kapcsán. Ezúttal ráadásul Budapest ellenzéki főpolgármesetere is viszonylag pozitívan nyilatkozik a kérdésről.
Én teljesen irreális ötletnek, erőn felüli vállalkozásnak tartom az olimpia megrendezését. Ennek illusztrálására álljon itt egy táblázat:
Év
Város
Ország
GDP (milliárd USD)
Rendező GDP/ Magyar GDP
2036?
Budapest
Magyarország
179
1
2024
Párizs
Franciaország
2783
15,5
2021
Tokió
Japán
4231
23,6
2016
Rio de Janeiro
Brazilia
1920
10,7
2012
London
Egyesült Királyság
3071
17,1
2008
Peking
Kína
17963
100,3
2004
Athén
Görögország
219
1,22
2000
Sidney
Ausztrália
1675
9,4
1996
Atlanta
USA
25462
142,2
1992
Barcelona
Spanyolország
1398
7,8
1988
Szöul
Korea
1665
9,3
A tíz legutóbbi nyári olimpia rendező országának GDP-je látható (2022-es adat, forrás itt), összevetve a magyar GDP-vel. Látható, hogy ezen országok nemzeti jövedelme egy kivétellel minimum nagyjából egy nagyságrenddel magasabbak, mint kis hazánké.
Az egyetlen kivétel Görögország. Hozzánk hasonlóan ők is úgy érezték, "jár" nekik a rendezés. Hát meg is kapták végül, bár elég komolyan megsértődtek azon, hogy az 1996-os centenáriumi rendezés Atlantának jutott helyettük. Nos, végül nyolc év késéssel megkapták, amit akartak és tudjuk, milyen jól jártak az olimpia megrendezésével, még ma is nyögik a terheit.
Nem véletlen, hogy a hozzánk hasonló gazdasági erejű, méretű országok vezetőinek fejében meg se fordul, hogy olimpiát rendezzenek...
Aki szerint nekünk olcsóbb lenne, mert már mindenünk megvan, annak itt van erről néhány részletesebb cikk, egy-egy gondolatot kiemelve:
Telex: Párizs 2024-ben a tervezett költségek dupláját költötte el közvetlenül az olimpiarendezésre (azaz az infrastruktúrafejlesztéseket nem is számítva!) és a bevételek messze elmaradtak a kiadásoktól, nagyjából a rendezési költségek felét az államnak kellett fedeznie. Pedig Párizsnak is "megvolt mindene", mint nekünk...
Kiszámoló: A tervezett költségek mindig elszállnak (átlagosan háromszorozódnak!) és a rendező ország-város mindig hatalmas veszteséggel jön ki a dologból.
G7: Az se igaz, hogy "mindenünk megvan", mert mire megkapnánk a rendezést, addigra a mostani létesítmények felújítására (minimum egy ráncfelvarrásra) költenünk kellene.
Szóval továbbra is azt gondolom, eszement marhaság lenne Magyarországon olimpiát rendezni.
"Biciklizni kezdtem" - nyilatkoztattam ki 2012-ben. Aztán megosztottam a további évek tapasztalatait. Azóta is biciklizem, ez a poszt most két évet ölel fel a 2022 szeptembertől.
"Tartalomjegyzék"
Menetteljesítmény, azaz mennyit bicikliztem egy év alatt (2022-23)
Menetteljesítmény, azaz mennyit bicikliztem egy év alatt (2023-24)
Merre tekertem?
Budapesti bringahelyzet
Na, akkor kezdjünk is bele.
Mennyit bicikliztem? (2022-23)
Itt a válasz: a 2022-23-as szezon eredménye 7043 km:
Éves bontásban:
Az előző évi 6873 km után 170 km növekedés. Ez ugye kb. 2,5%, azaz minimális növekedés.
Ez így azonban egy picit csalóka. Ebben az évben ugyanis egy jelentős trendváltás történt. Az időszak elején (azaz 2022 őszén) még némi növekedés, mérhető (ld. az előző időszak adatait), ehhez hozzájárult néhány kirándulás (ezekről később), meg a rendszeres rakparti hétvégék. Utána viszont először (kb. 2023 májusáig) stagnálás, végül pedig jelentős csökkenés következik. Ahogy az a következő évben látszani fog, egy tartós trendváltás kezdete volt.
Mennyit bicikliztem? (2023-24)
Itt a válasz: a 2023-24-es szezon eredménye 5577 km:
Éves bontásban:
Az előző évi 7043 km után ez egy jelentős csökkenés, majdnem 1500 kilométerrel kevesebbet tekertem az idei szezonban. Nem végeztem részletes analízist az adatokon, így inkább csak érzésre tudom mondani, hogy a csökkenés két tényező együttes hatásának tudható be.
Egyrészt, hétköznapokon kevesebb "felesleges" kitérőt tettem, azaz általában a rövidebb útvonalakon jöttem-mentem munkába, mint az előző két-három évben. Ennek egyik oka a kicsit gyakoribb határidős munkáimban keresendő. Másrészt, a hétvégi edzés jellegű bringázásaim száma visszaesett némileg. Ha elmentem szombaton, akkor a vasárnapot gyakrabban ellustálkodtam.
Igazából mindkét jelenség mögött részben ugyanaz az ok van: egy kicsit úgy éreztem, hogy az elmúlt pár év növekedése már csak amolyan l'art pour l'art kerékpározás volt. Csak azért mentem kerülőúton munkába, meg kerültem meg hétvégén egyel több szigetet, hogy legyen egy újabb távolsági rekord. Ezt elégeltem meg: eleinte csak ösztönösen csökkentettem a távolságokat, később viszont már tudatosan "engedtem el" a "rekordhajhászást".
Persze ez egyáltalán nem jelent kegyvesztettséget: továbbra is szeretek bringázni, mind hétköznapi közlekedésre, mind hétvégi rövidebb edzésekre, kirándulásokra jelenleg is a bringa az elsőszámú választásom.
Merre tekertem?
Itt néhány érdekesebb kirándulást említenék meg:
Tihany (2022 ősze)
2022 őszén, az autómentes napon a MÁVnak volt egy remek akciója: egy akármilyen járatra megváltott jeggyel egész nap lehetett közlekedni, nem csak az adott járaton, hanem bármely másikon is. Emellett még kerékpárjegy se kellett. Ezt ráadásul elég jól reklámozták is, így előtte pár nappal úgy döntöttem, aznapra szabit veszek ki és egy vonatozós-bringázós napot tartok. Az alapjegy egy Kelenföld-Velence vonatjegy volt, ez kevesebb volt, mint egy ezres és egyben abszolváltam egy Velencei tavi bringázást is. Utána viszont nem haza mentem, hanem a Balatonra, így egy kisebb túrát ott is lenyomtam, ez egy Balatonakali-Balatonfüred szakaszt jelentett tihanyi kitérővel. Nyílván nem egy teljes balatoni kör, azt meghagyom a nálam edzettebbeknek, de egy kora délutáni tekerésnek jó volt, ráadásul a szeptemberi hétköznapi időpont miatt a forgalom se volt túl nagy, a tömegmentes Balaton viszont csodaszép volt.
Nagyon jó kis nap volt, sajna nem lett folytatása. Arra már nem emlékszem, 2023 miért maradt ki, talán a MÁV nem reklámozta elég intenzíven, én meg elfeledkeztem róla. Idén pedig ugyan láttam, hogy kissé módosított formában megint meghírdették, de sajna ezúttal nem tudtam szabadságot kivenni...
BuBa (2022 ősze)
Nem sokkal később, októberben pár napig egyedül voltam itthon, mert a lányokat külföldi rokonlátogatásra invitálta az unokatestvérük. A felszabadult hétvégét így teljes egészében a bringázásnak szentelhettem.
A szombati napon a friss Budapest-Balaton kerékpárutat teszteltem, persze nem az egészet, továbbá vittem bele egy kis csavart: nem Budáról indultam, hanem Velencéről visszafele. A nagyjából 72 kilométeres távot egyébként két részletben teljesítettem, Etyeken ugyanis tettem egy kitérőt az Etyeki Sörmanufaktúrába, ezt másoknak is ajánlom, persze mértéktartó sörfogyasztással... ;-)
A tapasztalataim egyébként vegyesek. Természetesen nagyon élveztem a tájat. Különösen az Etyek és Gyúró közötti szakaszt, ami kifejezetten változatos és gyönyörű. Ugyanakkor a táblázás helyenként hagy (illetve hagyott) kivánnivalót maga után, párszor sikerült kisebb hurkokat-kerülőket beiktatnom emiatt, pl. Pázmándon, Biatorbágyon vagy éppen Törökbálinton, de máshol is meg kellett időnként álljak útkeresési célzattal. Emellett zavaró volt néhol a kanyarokban felhordott kavics és az elhíresült kajászói lejtő (ami számomra emelkedő volt) is veszélyesnek tűnt. Mindazonáltal a BuBa a kritikai megjegyzéseim ellenére mindenképp ajánlott kiránduló útvonal, némi felkészüléssel és és gyenge-közepes edzettséggel már egy nagyon élvezetes túra lehet!
Szentendre (2022 ősze, 2023 nyara)
BuBa túra másnapján nem a babérjaimon pihentem, hanem "pihenésképpen" kikerekeztem Szentendrére. Már a budapesti szakasz is érdekes volt, kicsit megálltam a Rómain, ahol elég régen jártam, aztán végigkerekeztem a békásmegyeri gáton. A legszebb szakasz a városhatáron túl az ártéri erdőben következett, itt egy kifejezetten vadregényes, mesebeli erdőségen keresztül vezet a bicikliút. (A lenti képek egyébként egy második, immáron nyári kiruccanás alkalmával készültek, amikor Kánya Tamás műalkotásaiba is belebotlottunk.) A végén pedig jutalmul lehet lángosozni egyet a szentendrei Duna parti sétányon...
Åland (2024 nyara)
A következő (szerintem) érdekes bringázásra viszont elég sokat kellett várni, egészen idén nyárig. A Nagy Nyári Repülős Utazásra a családi kupaktanács Stockholmot jelölte ki célpontnak és már bőven benne voltam a szervezésben, amikor eszembe ötlött, hogy talán beleférne még a keretbe egy kiruccanás Ålandra. Egyrészt ezzel a városnézős programot tudnánk jól ellensúlyozni egy jellegzetesen északi hangulatú vidéki táj megtekintésével, másrészt pedig egy tengeri kompolást is be lehetett iktatni, ami önmagában egy érdekes élmény lehet a lányoknak, akik még nem láttak ilyet. Az érvek meggyőzőek voltak, a kupaktançs rábólintott a javaslatra. Viszont Ålandon egyértelműen a bicikli a legjobb közlekedési eszköz egy távolból, autó nélkül érkező turista számára, így a hajójegy és a szállás mellett rögtön a biciklibérlést is intéztem. A két éjszakás, 1+2*félnapos kirándulás tehát alapvetően bringázással telt.
A bringákat a kikötővel szemben vettük fel és rögtön egy jó nagyot tekertünk a sziget belsejében található szállásig (meg persze harmadnap visszafele is...):
A középső, teljes napot pedig a szállás viszonylagos közelségében található látnivalók felkeresésével és persze a jellegzetes északi táj kiélvezésével töltöttük:
Az alábbi anziksz csak egy ízelítő, ha lesz időm-kedvem-energiám, akkor Ålandról lesz külön poszt:
Budapesti bringahelyzet
Utoljára négy éve írtam a budapesti bringahelyzetről, nézzük mi változott azóta?
Hát, nem is tudom. Történtek lépések a kerékpáros hálózat fejlesztése terén, a látványosabbakat fel is kapja a sajtó (Lánchíd, Üllői úti pollerek), a kevésbé látványosak inkább csak helyi szinten keltenek figyelmet. Az biztos, hogy ezek hasznos és fontos fejlesztések. Másfelől az is látszik, hogy még mindig sok a tennivaló és még mindig nincs meg a Szép Nagy Álom (azaz a modal split változásának 2030-ra kitűzött célja) eléréséhez szükséges részletes és reális terv és főleg nincs meg rá a pénz. Néha azt is kétlem, megvan-e rá a valódi akarat.
A helyzet másik fontos aspektusa a közlekedési morál kérdése. Erről többször írtam már, a legrészletesebben talán 2017-ben. Sajna azt kell mondjam, a helyzet nem változott, a magyar közlekedési morál továbbra is a béke feneke alatt van, az agressziv, veszélyesen és tahó módon közlekedő kisebbség tovább keseríti a normális(abb) többség életét. Ebben nem is várok javulást, magától ez a réteg nem fog megváltozni, a hatóságok pedig minden ellenkező híresztelés (azaz a saját állításuk) ellenére tojnak az egészre, sajna.
Erről persze felesleges lett volna posztot írni, így pár pontban összeszedtem, hogy ha az állam valóban javítani akarna a közlekedési morálon (illúzióim persze nincsenek), akkor nagyjából hogyan kellene elkezdenie a dolgot:
Promontor Drasztikus Javaslatai a Közlekedési Morál Javítására
A Kresz módosítása, ezen belül:
A védtelen közlekedők védelme (lehet érdeklődni pl. Lengyelországban, ahol nemrég szigorítottak a szabályokon, hogy hogyan kell a gyalogosok elsőbbségét szabályozni...)
Gumiparagrafusok kigyomlálása (csak egy példa: kereszteződésben bennragadás esete)
Objektív felelősség általánossá tétele. (Erről már írtam, a lényeg, hogy minden közlekedési szabálysértés pénzügyi szankciója az objektív felelősség alapján legyen kiszabva.)
Bírságösszegek lényeges megemelése, ezen belül
Alaptételek megemelése és évenkénti indexálása az inflációval
Felső maximumok eltörlése
Progresszív bírságolás, azaz a második-harmadik-stb. alkalommal a többszörösére emelkedjenek a bírságok.
A gépjármű elkobzása, bizonyos szabályszegések esetén (ld. Árpád híd) azonnal, de visszaeső szabályszegőknél kisebb szabálysértések után is.
Megfontolandó, hogy a parkolási bírságok is minősüljenek közlekedési szabályszegésnek.
Pontrendszer szigorítása: a jelenleginél sokkal hamarabb történjen meg a jogosítvány elvétele visszaeső szabálysértők esetében. Bizonyos szabályszegések (ld. Árpád híd) azonnali, életfogytig tartó eltiltással járjanak.
Térfigyelő kamerák használata közlekedési szabálysértések detektálására a jelenleginél sokkal több esetben. (Azt se bánom, ha kiadják a szükséges fejlesztéseket a 4iG-nek... ;-) )
Átlagsebességmérés
Jelenleg nem megfigyelt szabálysértések detektálása (követési távolság, oldaltávolság előzésnél, indexelés elmulasztása, stb.)
Kamerarendszerek használata övezetekre szóló szabályok (célforgalom, sebességkorlátozás) betartatására
Nyilván lehetne még ötletelni a részleteken, de azt hiszem, a lényeg világos.
A zárszó a szokásos: balesetmentes közlekedést kívánok mindenkinek!
Volt nekem egy posztom arról, mennyi pénzről döntünk az önkormányzati választásokon. Ezt öt éve, a Tarlós-Karácsony párbaj előestéjén írtam. Gondoltam, nézzük meg, mi a helyzet ma, egy választási ciklussal később.
Kezdjük egy kis emlékeztetővel. 2019-ben azt néztem meg, hogy mekkora Újbuda (szűkebb pátriám Budapesten belül), a Fővárosi Önkormányzat, illetve az állam költségvetése összesen, illetve egy főre vetítve. Íme, az akkori eredmények:
2019
Költségvetés
Lakosság
Költségvetés/fő
Helyi/Állami költségvetés
Újbuda (Budapest 11. kerülete)
27,8 milliárd forint
148 517 fő
187 184 Ft/fő
8,89%
Budapest
380 milliárd forint
1 752 286 fő
216 892 Ft/fő
10,3 %
Magyarország
20 579 milliárd forint
9 772 756 fő
2 105 731 Ft/fő
A táblázatot az eredeti poszthoz képest egy helyen változtattam meg: az utolsó oszlop számai most azt mutatják, hogy az adott helyen az egy főre eső költségvetési összeg az állami költségvetés egy főre eső összegének hány százaléka. Ezekből az adatokból jól látszik, hol volt öt éve a pénz Magyarországon: az államnál.
Egy budapesti polgárra a kerületi és a fővárosi önkormányzat együttesen is kevesebb, mint az ötödét (pontosan 19,19%-át) tudta költeni annak, amit az állam.
Nézzük, hogyan alakultak ugyanezek a számok 2024-ben:
Az állami költségvetés számszerűleg megduplázódott. (Ez egyébként, ha hiszünk a hivatalos inflációs adatoknak, akkor elég komoly reálértéknövekedést jelent, mert az 5 éves kumulált infláció az "csak" 51% volt.)
Újbuda költségvetése szintén duplázódott, sőt relatíve még egy picit (8,89-ről 9,5 %-ra ) nőtt is a kerületi pénz részaránya az állami pénzhez képest.
Ezzel szemben a főváros büdzséje nominálisan mindössze 16,6 százalékkal nőtt csak, az aránya pedig jelentősen csökkent, 10,3-ról 6,2 %-ra. Természetesen ez reálértékben is nagymértékű csökkenés.
A főváros és a kerület együttes büdzséjének részaránya összességében is csökkent (19,19% helyett csak 15,7%)
A fenti számok alátámasztják azt a sokszor elhangzott állítást, hogy a kormány a főváros költségvetését igencsak jelentősen megnyírbálta az elmúlt években. (Azt persze mindenki döntse el maga, hogy ennek mi lehet az oka.)
Kerületi költségvetések
Az újbudai költségvetés alapján elgondolkoztam azon is, mekkora lehet más kerületek büdzséje. Újbuda nagy kerület, a budai kerületek a közvélekedés szerint "gazdagok" (bár szerintem ez inkább az I-II-XII hármasra vonatkozik...), szóval kiváncsi voltam, más kerületeknek mennyi pénze van. Egy gyorskereséssel begyűjtöttem pár másik kerület adatait is:
Szóval Újbuda budapesti szinten elég jól el van eresztve, a szúrópróbaszerűen kiválasztott kerületek nagyrészt kevesebb pénzből kénytelenek működni. Mondjuk az is igaz, hogy Újbuda nagy kerület...
Már majdnem a végszót fogalmaztam a poszthoz, amikor a költségvetésekről szóló cikkeket olvasva rájöttem, hogy a fenti kép nem teljes. A 2024-es önkormányzati költségvetéseknek ugyanis van egy komoly kiadási tétele, amely 2019-ben még nem volt, a szolidaritási adó. Amit ugye a koronavírus járvány idején vezetett be a kormány, de annyira "bevált", hogy 2024-ben is él és virul.
Budapest 2024-ben 75,5 milliárd forint szolidaritási adót kell befizessen az állami költségvetésbe, ami a fővárosi kiadások 17 %-a, azaz valójában a fenti táblázat utolsó két oszlopának számait ennyivel kell csökkenteni. (A főváros egyébként ennél kevesebb, mindössze 42 milliárd forintot kap az államtól az ún. normatív támogatás keretében, szóval az a Karácsony-féle tétel is igaz, hogy a főváros többet fizet az államnak, mint amennyit kap tőle.) Újbuda költségvetésében is jelentős tétel a szolidaritási adó, 4,2 milliárd forint.
A fentieket táblázatba foglalva a következő adódik:
2024
Költségvetés
Szolidaritási adó
Nettó költségvetés/fő
Helyi/Állami költségvetés
Újbuda (Budapest 11. kerülete)
58,3 milliárd forint
4,2 milliárd forint (7,2%)
374 ezer Ft/fő
8,9%
Budapest
443 milliárd forint
75,5 milliárd forint (17%)
220 ezer Ft/fő
5,2 %
Azaz:
A szolidaritása adó elvette Újbuda költségvetésének látszólagos növekedését, arányaiban a kerület ugyanott tart, mint öt éve.
A fővárosi költségvetés zsugorodása az állami büdzséhez képest még jelentősebb, 10,3-ról 5,2 %-ra csökkent, azaz lényegében megfeleződött.
A főváros és a kerület együttes büdzséjének részaránya összességében is jelentősen csökkent (19,19% helyett csak 14,1%), nagyjából az együttes költségvetés negyede "veszett el".
A fentieket érdemes figyelembe venni, amikor az elmúlt ciklust értékeljük és persze akkor is, amikor a jelöltek jövőbeli igéreteinek pénzügyi fedezetét keresnénk.
Idén két "kategória" nyújtott kiemelkedő sörélményt számomra.
A legjobb cseh lager
A cseh lagerek nagy kedvenceim és idén erős volt a felhozatal.
Egyrészt eltöltöttem Csehországban is pár napot, régebbi olomouci kocsmaélményeimet sikeresen felevenítve, A Moritz, a Svatováclavský pivovar vagy éppen a Chomout söreit bátran ajánlom mindenkinek.
Másrészt a a sörfesztiválokon is akadt néhány újdonság, leginkább a Rebel söreit említeném, azon belül is a Rebel IPÁt találtam kiemelkedően jónak. (Kéne is egy Cseh IPA kategória a BJCP-be egyébként, mert szerintem van egy határozottan európaisabb jellegük a csehek által főzőtt IPÁknak...)
Harmadrészt a Hetedik Lépcső-Hrabal páros is kitett magáért, volt például szüretlen pilzenijük, illetve a szokásos nymburki sörökből is akadt pár hordó szűretlen csoda a csapjaikon. Ezek közül a szűretlen Postrizinske Hrabaluv (leánykori nevén Jubilejní Ležák), amelyik amúgy szűrt változatban is nagy kedvencem éppenséggel nyerhetett is volna ebben a kategóriában, ha nem felejtem el lefényképezni, márpedig ugye egy blogposzt nem az igazi fénykép nélkül... ;-)
Végül a Hetedik Lépcső egy másik versenyzője kapta az elismerést, egyáltalán nem érdemtelenül.
Valamikor október tájékán hoztak be pár hordó frisskomlós sört. Ezek amolyan "szüreti sör" jellegű specialitások, ilyenkor a frissen leszedett komlóval főzik le a sört. Ezeknek a söröknek vadabb, frissebb, egyedibb ízük van, mint az év közben, szárított, tartósított komlóval, netán valamilyen komlókivonattal főzött sztenderd főzeteknek, szóval mindenképp érdemes ráhajtani ezekre a rövid ideig elérhető darabokra.
Én idén két főzetet kóstoltam, két ismert cseh kézműves főzde egy-egy remek sörét. Mindkettő nagy élmény volt, kettejük közül ezúttal a Sibeeria Kill the Saaz nevű kompozíciójának jut a vesztesek sanyarú sorsa, így nincs más hátra mint kihirdessem a 2023-as egyik legjobb sörét:
A Wet Hop receptje roppant egyszerű. Vedd a főzde egyik alapsörét, a Světlé névre hallgató pilzeni típusú sört, és főzd le frissen szüretelt, nagy nedvességtartalmú Saaz (alias Žatec) komlóval. Az alapsörhöz egyébként még nem volt szerencsém, de ismerve a Matuška egynémely igen remek darabját, arra is nagyon kiváncsi lennék. De most a Wet Hopról kéne nyilatkoznom, csak azért húzom az időt,a mert igazából megint csak a szokásos szegényes sörleíró szókincsemet tudom elővenni:
Egy rendkívül harmonikus, a malátát nem elrejtő, de a komló keserűségét, csehes fűszerességét, frissességét azért kiemelő nedű volt ez, amelynek minden kortya volt egyszerre ismétlése az előző kortynak és adott hozzá közben egy picit eltérő ízélményt, egy-egy újabb árnyalatnyi fűszeres-füves-virágos illat vagy ízkomponenst, mindezt persze csak megerősítve, gazdagítva a megszokott pilzeni harmóniát. Kb, mint egy Bach vagy Vivaldi mű, csak sörben!
A legjobb belga sör
A mindenféle belga ale-ek nagy kedvenceim és idén erős volt a felhozatal.
Egyrészt elég sokféle belga sört lehet itthon kapni és pl. a Belga Sörmester nagy választékából rendszeresen (bár nem eléggé gyakran) csemegézek, az idén kóstolt söreikből talán az Augustijn Donker-t tudnám kiemelni.
Másrészt a szokásos sörfesztiválokon is akadt egy újdonság, nevezetesen a Val-Dieu sörei nyerték el tetszésemet.
Harmadrészt eltöltöttem Belgiumban is pár napot, itteni élményeimből két kocsmalátogatást emelnék ki. Az egyik a brüsszeli Delirium Village, ahol nemcsak a hatalmas sörválaszték, hanem a hangulat is kiemelendő. A másik viszont már az idei díjazott lesz.
Westvleteren 12, van-e belga sörrajongó, aki e nevet nem ismeri?
A trappista sörök Szent Grálja, amelyet "hivatalosan" csak egyetlen helyen, a meglehetősen félreeső nyugat-belgiumi Westvleteren kolostor főzdéjében (Brouwerij de Sint-Sixtusabdij van Westvleteren) lehet beszerezni. Kereskedelmi forgalomban elvileg nem kapható, se boltokba, se vendéglátóhelyekre nem szállít a főzde, a bonyolult működésű webshopban elvileg csak regisztrált magánszemélyek vásárolhatnak alkalmanként limitált mennyiségben és a megvásárolt söröket a főzdében kell átvenniük (illetve kisérleti jelleggel, 2023 januárjától házhozszállítást is vállalnak, de csak Belgium területén...).
Persze a valóság az, hogy messze nem csak magánszemélyek veszik meg a webshopban a söröket. A Benelux államokban némely sörboltokban illetve bizonyos sörözőkben azért a hírek szerint rendszeresen megtalálhatóak a Westvleteren sörök. Én is ilyen közvetett módon jutottam hozzá még 2019-ben, a Csakajósör hozott be egy ládányit. Persze a bolt honlapjára fel sem került, született egy Facebook poszt, arra lehetett jelentkezni, aki akart belőle, el is fogyott pillanatok alatt, szerencsém volt, hogy nekem is jutott belőle egy palack. 2019 karácsonyán fogyasztottam el, be is került az éves sörposztba.
Amikor idén Belgiumba készülődtem el is gondolkodtam rajta, hogy esetleg valahogy meg kellene ismételni a kóstolást. Mivel nem autóval mentem, a helyszíni beszerzés eleve kizárt volt. Szerencsére emlékeztem arra, hogy pár évvel ezelőtt olvastam egy Sörvadászat posztot, amely szerint a brüsszeli Au Bon Vieux Temps kocsmában rendszeresen kapható Westvleteren 12-es, így ennek az egyébként általam már korábban (sajna akkor még tudatlanul) meglátogatott kocsmának az újbóli vizitje is bekerült az utitervembe.
A fent említett 2014-es keltezésű híradás óta volt némi áremelkedés, így a helyszínen már 17 eurót kellett kiadni az elfogyasztott 0,33-as palackért, amivel egészen biztosan a Promontor által valaha is elfogyasztott legdrágább sör címét is elnyerte sörünk, de az igazság az, hogy ezt egy percig se bántam. A Westvleteren 12 ugyanis tényleg egy csodálatosan finom sör:
Sűrű, sötétbarna test, szép krémes és tartós hab. Mind aromájában, mind ízeiben egy rendkívül komplex, sokoldalú sör. Szemben másik díjazottal, ahol a sokoldalúság mindvégig a domináns pilzeni jelleg keretein belül valósul meg, itt sokkal "vadabb" kilengések érezhetőek az egyes kortyok között, az erős belga barna sörök szinte minden ízkomponense előfordul, kezdve a csokival, a karamellával, piros gyümölcsökkel, dióféleségekkel. Ha zenei hasonlattal akarnék élni, akkor mindenképp valamilyen romantikus darabra kéne gondolni. Persze a harmónia itt is megvan, ezt leginkább talán a selymes, meleg, lágy kortyérzet bíztosítja, amely az ízkavalkádot úgymond megszelídíti.
Nem tudom, hány évet kell várnom egy következő kóstolásra, de az biztos, hogy sort fogok rá keríteni, ha lesz rá alkalmam!
Igazából ez egy 2022 Első Félévének a díja lesz, mert a második félévben mindössze egyetlen, kellemes, de felejthető filmet láttam.
Az első félév viszont egész jól sikeredett, volt benne később némi meglepetésre Oscar díjat nyerő zseniálisan fura sci-fi melodráma, a Minden, mindenhol, mindenkor, vagy éppen egy "szokásosan" zseniális, érzékeny Almodóvar darab. Az előbbit különösen szerettem, szóval akár a Promontor díjra is esélyes lehetne, de ha már Oscart kapott, akkor inkább egy másik kedvencet választok.
Ami lehetne egy japán film, a Vezess helyettem: egy másik érzékeny darab, ami egyrészt nagyon más, sokkal visszafogottabb, mint Almadóvar kicsit mindig harsány stílusú története, másfelől viszont japános zárkózottsággal és szertartásossággal elfojtva mégis legalább ugyanannyira szenvedélyes, mint Almodóvar kicsit szappanoperás története.
De némi hezitálás után mindkettőt elvetem és inkább Kenneth Brannagh Belfastját választom:
A történet ugyan Észak-Írországban játszódik, de sajnos a világ tele van olyan hellyel, ahol hasonló dilemmákkal küszködnek az ott élők. Az északír "bajok" kezdetét alulnézetből, egy család, illetve azon belül is leginkább egy kisfiú szemszögéből mutatja be ez a film. Menni vagy maradni, ezt a kérdést járja körbe a film: maradjunk-e azon a helyen, ahol felnőttünk, ahol a szeretteink, barátaink élnek, ahol kedves számunkra minden tégla, ahol jól érezzük magunkat. Nem is lenne ez kérdés, ha tényleg jól éreznénk magunkat. De egyre kevésbé érezzük jól magunkat, mert egyre jobban félünk. Egyre több ismerősönkről derül ki, hogy már nem a barátaink, hanem az ellenségeink, akik gyűlölnek minket, a számunkra kedves téglákkal dobálnak meg minket, feldúlják az utcáinkat. Féltjük magunkat és féltjük a gyerekeinket kiengedni az utcára.
A történet hősei végül elmennek, máshol, egy biztonságosabb helyen próbálják meg felépíteni az életüket, de azt is látjuk, mennyire fájdalmas ez a döntés. A film egyszerre egy érzelmes, kedves, szeretnivaló visszaemlékezés a csodás gyerekkorra, a szerető családra és a fenti szörnyű dilemmának az érzékeny, árnyalt bemutatása. Brannagh egyik legjobb filmje!
Ahogy a dátumból látszik, ennek a filmnek az első félévi listában lett volna a helye, de onnan feledékenység miatt kimaradt. Pedig a film komoly benyomást tett rám. Valamilyen filmfesztivál alkalmából néztük meg ezt az orosz dokumentumfilmet, egy orosz filmrendezőnő forgatta arról, milyen a nők élete Oroszországban. Végtelenül elkeserítő, ugyanakkor végtelenül groteszk képet kapunk három egyedülálló harmincas nő sorsán keresztül arról, hogyan lehet társat találni egy demográfiailag nőtöbbségű, ugyanakkor társadalmilag nagyon erősen patriarchális, férfiközpontú társadalomban, ahol ráadásul a társkeresés nem csak a szerelemről, hanem az egzisztenciáról is szól.
Komáromban jártunk. Az obligát "átruccanunk a túlpartra egy szupermarketbe csehszlovák retró cuccokért, aztán eszünk valami csehszlovák kaját egy étteremben a sztrapacska-knédli vonalon" előtt ezúttal a magyar oldalon találtunk kultúrprogramot.
A megelőző századforduló népszerű ismeretterjesztő módszere volt a gipszmásolatok készítése. Valahol logikus: a nagyközönség akkoriban még nem özönlötte el ilyen mértékben a Louvre vagy éppen az Uffizi termeit, HD TV se volt még, szóval egy híresebb műalkotást jó minőségben, testközelből sokan csak egy helyben készült másolat révén tudtak megtekinteni, ezeket pedig a legolcsóbban gipszből tudták elkészíteni. A Szépművészeti Múzeum is hatalmas gyűjteményt tartott fent ilyen gipszmásolatokból, amit sok évtizedes raktári porosodás után reaktiváltak és a frissen felújított Csillagerődben találtak neki végleges helyet.
Az ismeretterjesztés feladatát ez a kiállítás is lelkiismeretesen elvégzi. Az anyag tényleg gazdag és bármennyire is a tömegturizmus korát érjük, a bemutatott művek nagyobb részét bizony még nem láttam személyesen és valószínúleg nem is fogom: a világ egyszerűen túl nagy ehhez, se idő, se pénz nincs rá elegendő.
A kisérő szövegek pedig meglehetősen részletesek, így a kiállított művekről a legfontosabb információkat átadják az érdeklődő látogatónak, így aki akar, az később alaposabban is utánanézhet egy-egy mű vagy alkotó hátterének, illetve adott esetben a másolat alapján az eredetit is bakancslistára veheti, mint pl. én tettem azt mondjuk a Bambergi Lovas esetében.
2000 óta létezik az ARC kiállítás, de bevallom, én csak pár éve látogatom rendszeresen, amiben nyilván szerepet játszik a kényelem is: a Bikás park sokkal közelebb van hozzám, mint a Városliget.
Azt nem tudom, hogy régen mennyire volt ellenzéki ez a kiállítás, ma nagyon az.
Illetve javítom is magam: nem "ellenzéki" ez olyan értelemben, hogy a politikai ellenzék szócsöve lenne (ezért nem ellenzéki az "ellenzékinek" nevezett sajtó sem), inkább csak kormánykritikus. Ezt a különbségtételt persze sokan a szokásos "aki nincs velünk, az ellenünk" logikája alapján nem értik vagy nem akarják érteni. És persze sokan azt gondolják, minden rendben van itthon, legalábbis minden rendben van azzal, ahogyan a kormány kormányoz és amilyenné formálja, próbálja formálni a társadalmat.
Nos, ez a kiállítás nem az ő kedvencük, ami nagy kár egyébként, mert bizony a maga radikális, poénos, polgárpukkasztó stílusában ez a plakátgyűjtemény nagyon is valós képet ad a dolgok állásáról. Jó lenne, ha ezeken a "poénokon" nemcsak felháborodnának, hanem el is gondolkodnának némelyek.
Ebben a minősítésben persze felfedezhető némi malícia, ami talán az őket körülvevő marketingnek szól illetve ezen marketing időnkénti túlzásainak. Igazából azonban a kritika nem indokolt. Ezek a sztárkiálítások általában jók és ez konkrétan igaz a Matisse kiállításra is. A marketing meg egy korunkban egy szükséges dolog, különben a kiállítás termei üresen konganának.
Szóval Matisse.
Ha régebben megállítottak volna az utcán és megkérdezik, mit tudok Matisse-ról, az őszinte válasz az lett volna, hogy "híres francia festő". Persze híres francia festőből Szajnát lehet rekeszteni, szóval ez azért elég szegényes válasz. Ha el kellett volna helyeznem, akkor valahol az impresszionista-posztimpresszionista korszak vége felé tippeltem volna, ami egyfelől időben egész pontos lett volna, legalábbis a pálya kezdeteit illetően, másfelől az életmű egészét illetően nyilvánvalóan elég nagy tévedés lett volna.
Ehhez képest a kiállítás nagyon alaposan és érdekesen végigvisz Matisse különböző korszakain, jól érzékeltetve a változások logikai ívét, pontosabban a művész fejlődését/gondolkodását. Kicsit az egész kiállítás emlékeztetett a párizsi Picasso Muzeumra, ahol hasonló következetességgel és alapossággal mutatták be Picasso pályívét. Mindkét kiállítás nagy érdeme, hogy érthetővé tett egy laikus számára egyébként önmagában nehezen értelmezhető életművet.
A megértés pedig fontos lépés a tetszés irányába is, legalábbis számomra.
Újhullámos természetfilm, avagy inkább egyfajta filmetűd. A lényeg nem az ismeretterjesztés, hanem inkább a rácsodálkozás. A mondanivaló persze elé közhelyes, azt üzeni a film, hogy a természet csodálatos, ezt a témát már sokszor megfilmesítették. Mindazonáltal ez egy elég jól sikerült alkotás.
Nagyjából egy hete megy a pollervita, ideje, hogy mindentudómegmondóemberként én is kifejtsem ezügyben megfellebbezhetetlen okosságaimat.
Kezdjük egy rövid történeti összefoglalóval: Az Üllői út és a Váci út úttestje 2017-ig lényegében teljes szélességében a gépjárműforgalmat szolgálta ki, ez a legtöbb szakaszon 2x3 sávot jelentett, parkolósáv nélkül (legalábbis az Üllői úton, a Váci út egyes szakaszain volt parkolás). Buszsáv nem volt, nem járt arra busz, hiszen a föld alatt közlekedett a hármas metró. 2017-ben elkezdődött a metró felújítása, ekkor a metrót buszokkal pótolták, amelyeknek buszsávot jelöltek ki, azaz az autósoktól "elvettek" egy sávot a háromból. Nagyjából ez az állapot hat évig tartott, a metró felújítása 2023-ban fejeződött be. Ekkor már Karácsony Gergely volt a főpolgármester, aki úgy döntött, hogy a felszabaduló buszsáv helyén kerékpársávot alakíttat ki a BKK-val. Amely ezt ráadásul oly módon tette, hogy nem csak kitáblázta és felfestette a kerékpársávot, hanem elválasztó műanyag pollereket is kihelyezett, amelyek elválasztották a kerékpársávot a normál közúti sávtól.
Magát az alapintézkedést, azaz a kerékpársávlétesítést is sok támadás érte, ezek nagy része jól ismert és szinte mindig elhangzik, amikor valamilyen kerékpáros infrastruktúra kedvéért "elvesznek" sávokat az "autósoktól", éppen ezért ezekre különösebben nem térnék ki, akit érdekel, az elolvashatja, mit írtam ezekről korábban.
A mostani vita specialitása a poller, nézzük hát az ezzel kapcsolatos kifogásokat: illetve hát igazából egy érdemi kifogás van, a mentők helyzete. A probléma az, szól az érv, hogy a mentők a kihelyezett pollerek miatt képtelenek a kerékpársávot használni, ami az amúgy forgalmas utakon komolyan lassítja a közlekedésüket és megnehezíti az esetleges parkolásukat.
Ez nagyrészt igaz. Ugyan a pollerek és a járdaszegély között elférnek, de az így kiadódó sáv elég keskeny, így ott biztosan nem tudnak nagyon gyorsan haladni és természetesen a pollerek közti mozgás (azaz a sávváltás) is nehézkes. Ami a parkolást illeti, az ugyanakkor viszonylag könnyen megoldható. (Erre még kitérek.)
A fentieknek megfelelően most a sajtó és a közvélemény egy része fennhangon szídja Karácsony "Alkalmatlan" Gergelyt, hogy hát hogy nem lehetett erre gondolni, meg hogy érhet többet néhány poroszkáló biciglis, mint az emberi életet mentő mentős. Ugye.
A kép illusztráció egy olyan országból, ahol ezek szerint a biciglisek fontosabbak, mint a mentők (Forrás: egy erősen ajánlott olvasmány)
Nos, én kicsit másképp látom a helyzetet.
Egyrészt szögezzük le, hogy a felhördülők többségét 2017-ig semmilyen módon nem zavarta a mentők közlekedésének problémája. Amikor mindhárom sávot gépjárművek használták, akkor az rendben volt. Most, hogy egy sáv a kerékpárosoké, ez hirtelen igen nagy probléma lett.
Ugyanezen felhördülők többségét az se zavarja, hogy Budapest most is tele van olyan 2x2 sávos utakkal, ahol se buszsáv, se biciklisáv és amelyek rendszeresen bedugulnak. Ott nem gond a mentőautók mozgása?
Nehezen tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy a mentők itt csak a kifogás szerepét töltik be azért, hogy esetleg ki lehessen lobbizni a pollerek leszerelését. Aminek nyilvánvaló közetkezménye nem elsősorban az lenne, hogy ott a mentőautók ezután szükség esetén akadálytalanul közlekedhetnek, hanem az, hogy a szabályok betartására kevésbé hajlamos autóstársaink is "alkalomadtán" használják azért hébe-hóba azt az amúgy is "felesleges" kerékpársávot. Parkolgatunk rajta egy kicsit, mert nem tudunk sehol máshol megállni, kicsit előreosonunk, mert nekünk sietős a dolgunk és jár nekünk a gyorsabb haladás dugó esetén is. Ugye ismerjük ezeket a jelenségeket buszsávokban, pollermentes kerékpársávokban mindannyian?
Persze most valaki szememre vetheti, hogy a klasszikus whataboutism módszerét alkalmaztam. Attól, hogy korábban ezeken az utakon rosszabb volt illetve máshol még most is rossz a mentők közlekedési helyzete, attól még igaz, hogy a 2017-23 közti állapotokhoz képest viszont itt konkrétan most romlott, hiszen akkor volt egy pollermentes buszsáv, ahol könnyebben mozoghattak.
Éppen ezért, bár általánosságban egyetértek a Sétáló Budapest blog idevágó friss posztjában kifejtett véleménnyel, miszerint a fennmaradó 2x2 sávon itt is megoldható a mentő közlekedése, mint ahogy rengeteg más helyen is, azért felvetnék két másik megoldást is. (Előrebocsátom, gyanúm szerint egyiket se fogják szeretni a mostani tiltakozók...)
Poller helyett kamerák?
Az eddigiekből azt hiszem nyilvánvaló, hogy a pollerek szerepe az, hogy a kerkpársáv szabálytalan használatát megakadályozzák. Na de mi lenne, ha ezt nem pollerekkel, hanem az adott útszakaszok bekamerázásával érnénk el. Kamerát felszerel, felvételeket rendszeresen kiértékel, bírságokat kiküld, hamar rájönnek a szabálytalankodók, hogy nem éri meg a bringasávot használni. Mellesleg, ugyanezt sok más helyen is meg lehetne tenni, hiszen elég általános a buszsávok és kerékpársávok szabálytalan használata.
Nahát Promontor feltalálta a spanyolviaszt, itt a zseniális megoldás, csak ez a hülye Karácsony még erre se jött rá, pedig milyen egyszerű megoldás lenne!
Nos, sajnos nem. Van ugyanis egy "aprócska" törvényi probléma. Nevezetesen az, hogy a kerékpársáv használata nem tartozik az objektív felelősség alá. Mint ahogy egyébként a buszsáv használata sem. Azaz felesleges kamerázgatni, hiszen a rutinos szabálysértők kibújhatnak a szankciók alól azzal a jól ismert szokásos módszerrel, hogy kijelentik, nem ők vezették a járművet és nem kötelesek elárulni, ki volt az.
Tehát lenne egy egyébként tökéletes megoldás, csak éppen kellene hozzá egy törvényi módosítás: a buszsáv és a kerékpársáv használatával kapcsolatos szabálysértéseket is a objektv felelősség hatálya alá kellene helyezni.
Persze ez nem Karácsony dolga lenne, hanem a kormányé. És nagyon ideje lenne meglépni!
Objektív felelősség 2.0
Mellesleg, ha már szóba került az objektív felelősség, megemlíteném régi vesszőparipámat: igazából nem hozzáadni kéne a listához újabb szabálysértéseket, hanem teljesen megszüntetni a listát és ehelyett általánossá tenni az objektív felelősség alkalmazását. Azaz bármilyen közlekedési szabály megsértése esetén a pénzbírságot az objektív felelősség elve alapján kellene kivetni, amennyiben nincs meg az elkövető személye. Minden más szankció (büntetőpont, jogsielvétel, kaloda, száműzetés, börtön, guillotine) természetesen csak a tényleges elkövetőre lenne kiszabható.
Szűkebb kerékpársáv, szélesebb külső sáv
A másik megoldási javaslatom a pollerek arrébb tétele lenne. Ahogy a Zindex cikkéből kiderül, a pollerek a járdaszegélytől jelenleg ténylegesen 240-270 cm távolságra vannak.
Ennek egyébként az a következménye, hogy a pollerek a kerékpársávon parkolást igazából nem akadályozzák meg, hiszen ennél a legtöbb gépjármű keskenyebb, nemcsak a mentők, hanem még a közepes méretű teherautók is beférnek. És bizony be is állnak, magam is láttam már itt megállni furgonokat, "lerobbant" BMW-t és egyéb állatfajtát, a sajtóban is számos kép megjelent ilyen esetekről.
Nos, mi lenne, ha a pollereket közelebb helyeznénk a járdaszegélyhez? Mondjuk saccperkábé 150-160 centire. Ezzel a kerékpársáv még budapesti viszonylatban elfogadható szélességű maradhatna, a külső normál sáv meg nyerne bő egy méter extra szélességet, ami lényegesen megkönnyítené a mentőautók előli lehúzódást.
(Persze ennek nyilván lenne egy olyan következménye is, hogy ezentúl a pollerek és a járdaszegély közé már nemigen férnének be a gépjárművek, azaz így a szabálytalan parkolás nagy része nem a kerékpársávra, hanem a szélesebbé vált külső sávra esne, de szerintem a felvetett elvi problémát - a mentő közlekedését és parkolását - így is megoldottuk, másrészt pedig pont a szélesebb sáv miatt az így parkoló járművek is a szokásosnál könnyebben kikerülhetők lennének.)
Jöjjön hát az idei meccsposzt! Illetve a tavalyi, merthogy ezúttal sajnos nem sikerült időben (még karácsony után) kihozni ezt a hagyományos sportügyi évértékelő írásművet.
A 2022-es hangsúlyok ezúttal elég egyértelműen a foci irányába tolódtak. Nemcsak azért, mert sok focimeccs lesz, nem meglepő módon, hanem azért is, mert a másik két kedvenc csapatsportom nem kényeztetett el különösebben. Főleg a kézilabda "esett vissza", egyetlen találkozóval képviselteti magát mindössze. A másik kedvencemet, a hokit se a magyar csapatok mentik meg, hanem inkább a finnek kétfrontos menetelése.
(Itt a link, ha nem látszana a beágyazott videó...)
Az év elején jött a szokásos férfi kézilabda világverseny, ezúttal egy hazai rendezésű Eb. Két sikeresnek mondható világverseny után hazai pályán sokan egy nagy dobásban reménykedtek. Én nem annyira: "... a csoportból se lesz könnyű a továbbjutás, Portugália és Izland nem legyőzhetetlenek, de vért fogunk ellenük izzadni...", írtam előzetesen. És sajna az egész azzal kezdődött, hogy az általam meg sem említett, a csoport leggyengébbnek tartott tagja, Hollandia rögtön a nyitómeccsünkön meglehetősen magabiztosan győzött le minket. Eléggé kijózanító pofon volt. Ami után a portugálok elleni meccsnek úgy mentünk neki, hogy egy esetleges újabb vereség esetén már akár ki is eshetünk.
Ez elvileg nem igért sok jót, mert a portugálok az előző néhány évben nagyon feljöttek és igazából normál esetben ők lettek volna ellenünk a favoritok. Persze normál esetről szó se volt, a portugál csapat covid fertőzések miatt erősen foghíjasan lépett ellenünk pályára.
Ez annyiban meg is látszott, hogy nyoma se volt a két évvel korábbi portugál-magyaron látott elsöprő portugál fölénynek, inkább két hasonló erejű középcsapat körömrágósan izgalmas, harcos csatáját láttuk. Amelyben az izgalmakat a felváltott vezetés illetve a többször ledolgozott hátrányok is növelték. Tipikus egygólos meccs lett belőle a végén, szerencsére azt az egy gólt mi lőttük. Legyőztük Portugáliát, a remény a továbbjutásra tovább élt!
Az már más kérdés, hogy aztán a következő fordulóban Izlandtól megint kikaptunk...
(Itt a link, ha nem látszana a beágyazott videó...)
Bár ez a sportrovat, nem megkerülhető az a tény, hogy ez volt az utolsó olyan nagy nemzetközi sportesemény, amelyen az orosz válogatott részt vehetett. Egyébként az is igen valószínű, hogy ez a mérkőzés hozzájárult ahhoz, hogy az orosz támadás Ukrajna ellen csak február 24-én kezdődött el: nyilván Putyin meg akarta várni az olimpia végét, benne az esetleges orosz hoki arannyal. Ennek fényében így utólag különösen örülök annak, hogy az oroszok vesztesen hagyták el a pályát, úgy érzem, van ennek valami jelképes jelentősége.
De hagyjuk az oroszokat és ünnepeljük a finneket! Akik a szokásos hajtós, jól szervezett, masszív, önfeláldozó játékukat mutatták be és az első harmadban bekapott emberhátrányos gólt a második harmadban kiegyenlítették, majd a harmadik harmad elején a győztes gólt is belőtte a döntőspecialista nyakigláb Anttila. Az oroszok utána nyomtak, de a szuperstabil finn védelemmel nem bírtak.
Akik először nyertek olimpiai aranyat, by the way!
(Itt egy másik link, ha nem látszana a beágyazott videó...)
Elég gyakran nézegetem a foci BL meccseit, elég jók. Szerintem a Magyarországon elérhető fociélmény csúcsát jelentik, merthogy az európai klubfoci csúcsa egyértelműen felülmúlja a világ fociválogatottjainak produkcióját, amit persze a nemzeti büszkeséggel alátámasztott szurkolói önérzet nehezen ismer el, de ettől még nehezen vitatható tény.
Ez a meccs pedig több szempontból is az idei BL szezon csúcsa volt.
Egyrészt láttunk egy szenzációsan, lendületesen, szellemesen játszó csapatot, amelyik a meccs nagyobbik részében szinte megalázóan lemosta a pályáról az egyébként nem akármilyen klasszisokkal teletűzdelt ellenfelét. A City volt ez a csapat és őszintén szólva lenyűgőzve néztem, ahogy varázsoltak a pályán. Régen láttam ennyire évezetes focit, a 82-es brazil és francia csapatokra emlékeztető kreativitással bűvölték a labdát.
Igazából egy gondom volt a City játékával, a gyatra helyzetkihasználás. Merthogy a játszi könnyedséggel megteremtett helyzeteik nagy részét félelmetes könnyelműséggel hagyták ki. Ami aztán vissza is ütött. Ugyanis - és itt jön a másrészt - hiába kergette reménytelenül a labdát a meccs nagy részében a Real Madrid, ezen a meccsen őszintén szólva én azt is megsejtettem, hogy idén igen jó esélyük van a végső BL győzelemre. Merthogy nincs rajtuk kívül még egy csapat, ami ilyen magabiztossággal képes a semmiből megrendítő ütéseket bevinni az ellenfelének.
Ez a fajta ragadozó ösztön egyértelműen kiemelte őket a mezőnyből, ahogy erről ezen a meccsen is tanúbizonyságot tettek. Mert nyerni ugyan nem nyertek, de megúszták egy egygólós vereséggel, ami után reális esélyük maradt a továbbjutásra. A pályán látottak alapján ez hatalmas fegyvertény volt.
(Itt a link, ha nem látszana a beágyazott videó...)
"Nincsenek feljutási elvárásaim: Romániát kell vernünk a bentmaradásért, emellett a koreaiak legyőzése lehet esetleg teljesíthető, de egyáltalán nem könnyű cél", írtam a vb előtt.
Ehhez képest Putyin elintézte, hogy két divízió I-es csapat (Ausztria és Franciaország) játék nélkül már idén feljusson az A csoportba a kizárt orosz és belarusz csapat helyett. Így a divízió I/A vb ötcsapatossá alakult, két feljutóval. Az egyik feljutó helyre a házigazda szlovének voltak a toronymagas esélyesek, de a második helyre most már reális esélye volt a magyar csapatnak is: a román és litván csapat legyőzése elvárható volt és a ranglistákon előttünk álló Korea legyőzése se tűnt földöntúli bravúrnak, "csak" egy kemény, de teljesíthető célkitűzésnek.
Azaz az első vb meccsünk Korea ellen rögtön sorsdöntőnek is tűnt: ha nyerünk, már "csak" a két papírforma győzelem van hátra, ha kikapunk, akkor meg kb. elszállnak a továbbjutási remények. Ennek megfelelő izgalommal ültem le a szurkolói fotelembe, hogy aztán a meccs után megnyugodva, bár némi rejtett elégedetlenséggel keljek fel belőle.
A megnyugvás a tükörsima győzelemnek szólt. Tíz perc után már két góllal vezettünk, a második harmadban további három gólt rámoltunk be, hogy aztán a harmadik harmadot takaréklángon lehozva végül 5-1-re lemossuk az igencsak halovány koreaiakat.
Valahol ez a tükörsimaság okozta az elégedetlenségemet is. Egy vérbeli rangadóra számítottam a korábbi években megszokott harcos, villámgyors, életveszélyes távolkeleti csapat ellen, ehelyett kaptam egy enervált, formán kívüli ellenfelet, akik persze küzdöttek tisztességgel, de igazság szerint ilyen gyenge koreai csapatot utoljára több, mint egy évtizeddel korábban láttam csak, amikor az alsóbb osztályokból először szivárogtak fel a mi szintünkre. Illetve talán még akkor sem. Nem volt ez a győzelem komoly fegyvertény sehogy se.
Éppen ezért motoszkált bennem az érzés, hogy ez a feljutás így nem lesz túl értékes. Ez a motoszkáló érzés egyébként a további meccseken csak erősödött bennem. A litvánok ellen formán kívül játszva vért izzadtunk, ahogy Románia ellen is. A szlovének meg röhögve lemostak minket. Azaz négy felejthető mérkőzés eredményeként jutottunk tovább.
Igencsak messze volt ez az élmény a 2008-as szapporóitól vagy a 2015-ös krakkóitól.
Persze félreértés ne essék, erről nagyrészt nem mi tehetünk. Ezúttal ezek voltak az ellenfelek, őket kellett legyőzni. Ezt megtettük. És minden tavalyi hiányérzet mellett idén ugyanúgy csodára várva fogok szurkolni a csapatnak az A csoportos vb-n, mint tettem azt anno 2009-ben és 2016-ban.
(Itt a link, ha nem látszana a beágyazott videó...)
Jöjjön az évad harmadik emlékezetesnek ítélt hokimeccse, a "nagy" vb döntője. A résztvevők harmadik alkalommal ugyanazok, Kanada és Finnország. Lassan ez már egy korszak lesz, a Nagy Finn-Kanadai Rivalizálás Korszaka. Legutóbb Kanada nyert sajna, előtte Finnország, kérdés, tudnak-e a finnek hazai pályán végre vb-t nyerni és egyben visszavágni a tavalyi hosszabbításos vereségért?
Tudtak. Hasonlóan kezdődött, mint a 2019-es finn győzelem során, Kanada vezetést szerzett, de aztán jött három finn gól, az utolsó már csak pár perccel a vége előtt. Innentől viszont átkapcsoltunk a tavalyi meccsre, Kanada huszáros hajrával két kapuslehozatalos góllal egyenlített. Hiába, a sportág őshazája, ők is tudnak valamit, hogy a fene vinné el!
Jött a hosszabbítás, benne egy kanadai kiállítással (kanadai kommentárok napokig fanyalogtak a szerintük "szinészkedős" eset miatt, hát szerintem meg savanyú volt a szőlő...), amit szerencsére kihasználtak a finnek, ezúttal ők megnyerve a hosszabbításos döntőt.
A finn csapat így duplán történelmet írt 2022-ben, első olimpiai aranyat és első hazai pályán elért vb címet ünnepelhettek.
(Itt a link, ha nem látszana a beágyazott videó...)
Erről a meccsről ünneprontás lenne értékelést írni, tessék újranézni, újraélni a gólokat és örülni, hogy egy ilyen meccset végigszurkolhattunk a tévé előtt!
(Itt a link, ha nem látszana a beágyazott videó...)
A Fradi nagy meneteléséből több meccset ki lehetett volna emelni, nem is feltétlenül ez volt a leghősiesebb (a Trabzonspor elleni hazai emberhátrányos diadal volt az...), de a Slovan elleni pozsonyi győzelemmel vált biztossá a Fradi csoportkörös szereplése. Emellett persze történelmi jelentősége is volt ennek a győzelemnek, amelyet sokan az 1992-es nagy Fradi zakó visszavágójának tekintettek.
(Bevallom őszintén, számomra ez talán kevésbé volt fontos. Annak idején szerencsére nem láttam azt a meccset és a Fradi szurkolók pozsonyi összeverése se okozott bennem akkora sérelmet. Persze szégyenteljes és felháborító eset volt, viszont ismerve a Fradi tábor kemény magjának viselt dolgait, nem tudtam teljesen ártatlan áldozatnak tekinteni őket sem.)
A "visszavágó" egyébként nem indult fényesen. A párbaj az Üllői úton kezdődött, ahol a meglehetősen fantáziátlan Fradit viszonylag magabiztosan győzte le a Slovan. Azaz egy otthoni 1-2-es vereség után idegenbeli bravúrral kellett volna kivívni a továbbjutást.
Ami nagyrészt meglepően simán összejött. Kicsit álmoskás kezdés utána Fradi kb. a semmiből lőtt két gólt, amivel máris továbbjutásra állt. Ezt a kétgólos előnyt sokáig magabiztosan őrizte, a Slovan nyögvenyelősen támadgatott. Aztán a második félidőben ők is lőttek egy gólt a semmiből, innentől hosszabbításra állt a meccs. Ettől én a tévé előtt elég ideges lettem, de ahogy az Üllői úti meccsen a Slovan uralta a hajrát, addig most a Fradi volt az, a hajrában bepakolt két szép kontragólt a kitámadó szlovákoknak. Megvolt nemcsak a továbbjutás, de a végeredmény pont lemásolta a húsz évvel ezelőttit, úgymond tökéletes revanssá varázsolva az estét.
(A "revans" persze azért erős korlátozásokkal értendő. Egyrészt akkoriban egy nagyrészt magyar csapatot győzőtt le egy nagyrészt szlovák, most egy magyarországi légiós csapat vert egy szlovákiai légiós csapatot, hát azért az érzelmi töltés nem ugyanaz. Egyébként pedig a játék képe se vethető össze az akkorival: most szó se volt megalázó különbségről a két csapat között: a Fradi persze jobb volt, de a nagy gólkülönbség a hajrában alakult csak ki, addig azért izgulni kellett egy szoros meccsen.)
Akárhogy is, megvolt a továbbjutás és megvolt valamelyik csoportkör is. Jött a Qarabag és visszarángatott minket kicsit a földre. Utólag egyébként azt kell mondjam, így volt jó: így El csoportkör lett a vége csoportelsőséggel, a BL-ben meg csak pofozógépek lettünk volna...
(Itt a link, ha nem látszana a beágyazott videó...)
Hát nem a két kedvenc csapatom vívta a döntőt, az biztos. Megsirattam a brazilokat, megsirattam Angliát, aztán szurkoltam a marokkói döntőért. Na jó, Argentinát megkedveltem menetközben és igazából Messinek valahol végig szurkoltam, szóval a döntőben nem volt kérdés, hogy az argentínoknak drukkolok. Ugyanakkor féltettem őket a franciáktól, akik tagadhatatlanul nagyon jók, egyénileg is és csapatszinten is, talán csak a sok sérült miatt nem lehetett őket egyértelmű favoritnak tekinteni.
Ehhez képest Argentína kb. 75 percig lemosta a pályáról a franciákat, akik enerváltan, az általuk oly szeretettel fogyasztott csigák tempójában közlekedtek a pályán. Aztán 2 perc alatt a semmiből egyenlítettek. Ami persze olyan értelemben nem meglepő, hogy ez foci, ebben a sportban történnek ilyenek. Mondjuk engem a guta ütött meg majdnem. Ahogy akkor is, amikor a hosszabbításban hiába szereztek megint vezetést az argentínok teljesen megérdemelten, megint összehoztak egy totál bugyuta tizenegyest, szóval megint egyenlítettek a franciák a semmiből. Amikor meg az utolsó percben ajtó-ablak helyzetben állt szemben a francia csatár az argentin kapussal, akkor az infarktus kerülgetett.
A végén azért győzött az igazság, Messi megkapta a megérdemelt vb trófeát. Jól zárult az év, legalább a sportban.
Mi lesz 2023-ban?
Hát, nyilván sok izgalmas meccs és esemény:
Férfi kézilabda vb januárban, félig-meddig új szövetségi kapitánnyal, olimpiai kvalifikációs helyet lehetne/kellene elvileg szerezni. Hát, nem lesz könnyű: be kellene jutni a legjobb 8 közé. Ez egyébként két éve sikerült, de szerintem az bravúr volt. Idén ehhez képest egy változással megkaptuk a tavalyi Eb csoportunkat. Portugália szerintem most erősebb lesz, mint tavaly volt sérülésektől és covidtól sújtva, Izland meg lehet, hogy "csak" ugyanolyan erős lesz, de tavaly az nekünk éppenséggel sok volt. A minket meglepetésre verő hollandok helyett jönnek rögtön az elején a koreaiak. Őket kellene megverni a biztos továbbjutásért, szerencsére a vb-n három továbbjutó van, szemben az Eb-val, ahol csak kettő, a továbbjutás tehát az első meccsen Korea ellen bebiztosítható lenne elvileg és Koreát legyőzni azért papírforma eredmény lenne. Dehát az lett volna Hollandia ellen is, Korea pedig kicsit mindig fekete ló a vb-ken, szóval én azért izgulni fogok aznap.
Viszont a neheze csak utána jön. A 8 közé jutásra reálisan csak akkor lenne esélyünk, ha a csoportban mind a portugálok, mind az izlandiak ellen győzünk. Hát ez igencsak nagy bravúr lenne. És akkor jönnek majd a középdöntőben a svédek és a brazilok, meg egy gyengébb csapat, ezekből kettőt (a gyengébb csapatot, meg gondolom talán a brazilokat) ott is meg kéne verni, ami szintén kemény menet lenne.
Minderre azért a játékosállományunk és az őszi formák ismeretében nem fogadnék nagy tétben. Az egyetlen reményem az, hogy csapartsportágról van szó, egy jól összerakott csapat többet érhet, mint a játékosok lineáris összege és van egy tehetségesnek tűnő, ambíciózus spanyol edzőnk, aki ezt képes lehet kihozni belőlünk. Hogy aztán ez így lesz-e, azt nemsokára meglátjuk.
Különböző hokibajnokságok: Bevallom, mostanában nem figyelem különösebben az Erste Ligát. Mintha a Fradi is, a Csíkszereda is gyengélkedne... Na de akkor kik léptek a helyükre? Illetve kik fognak? Fehérvár meccsek az Ebelben: a tavalyi csodaezüst után szerintem elég törvényszerű a visszaesés. De ez nem az alapszakaszban fog kiderülni, a lényeg a rájátszásban dől el. Persze oda be kellene jutni. Az első hat jelenleg elég neccesnek tűnik, de a középszakaszból ennek a Fehérvárnak ebben a mezőnyben illene rájátszásba kerülnie. Reméljük, ez meg is lesz, a többit meglátjuk.
Férfi hoki vb Tamperében. A csoport! Bent maradni csoda lenne, pontot szerezni szintúgy, legalábbis szerintem. Igazság szerint egyértelműen kilógunk a mezőnyből lefelé. A csoportunkban a finn-svéd-amerikai hármas kiemelkedik, ellenük már a gólszerzés, illetve esetleg egy-egy heroikus védekezéssel kapott gól nélkül kihúzott harmad is csoda lenne, illetve már az is szép lenne, ha összesen ellenük 15 kapott gól alatt megúsznánk. A német-dán-francia-osztrák négyes ellen árnyalatnyival több esélyünk lesz, de szerintem ez is csak egy-egy reménykeltő harmadra lesz elég, igazán szoros meccseket, pláne pontszerzést most nem várok, annál mostanában ez a csapat sokkal halványabb játékot mutatott.
Az esélytelenség persze nem kell hogy gátolja a szurkolást. Az A csoport a magyar hoki nagy álma, tessék kiélvezni!
Na de miért nem Budapest?
Persze sokkal jobb lett volna ezt az A csoportos hoki vb-t Budapesten kiélvezni. Amire az oroszok kizárása és a 2023-as vb elvétele Szentpétervártól egyszeri és vissza nem térő alkalmat adott volna.
Normál esetben ugyanis a hoki vb-k helyszínét több évvel korábban kell megpályázni, amit egy nem stabil A csoportos országnak értelemszerűen nem adnak oda, hiszen nem lehet tudni, hogy az adott évben éppen A csoportos lenne-e. Szentpétervár kiesése és a magyar csapat ljubljanai feljutása tehát egy váratlan rendkívüli esélyt adott arra, hogy úgy pályázzunk meg egy adott évre szoló rendezést, hogy a csapat ott van a mezőnyben a saját jogán.
Ennek megfelelően a magyar szövetség iziben meg is pályázta a rendezést, a hasonló helyzetben lévő szlovénekkel közösen. Nagyjából soha vissza nem térő alkalom lett volna és ez egyben egy nyomós marketing érv is volt, hogy kivételesen olyan országokba is elvigyék a csúcshokit, ahol az eddig nem szerepelhetett. Csarnokunk volt rá, a frissen átadott MVM Dome tökéletes helyszín lett volna. Emellett pedig szerintem reálisan lehetett volna számítani a közeli hokihatalmak (Csehország, Szlovákia, Svájc, Németország, Ausztria) támogatására, akik a helyszín közelsége miatt megnövekedett szurkolói létszámban reménykedhettek volna.
Persze nem tudhatjuk, ténylegesen mekkora esélye lett volna a magyar-szlovén közös pályázatnak. Ez nem is derülhetett ki, ugyanis a magyar kormány nem adta meg az ilyenkor szokásos kormánygaranciát, emiatt pedig az utolsó pillanatban lényegében vissza kellett vonni a pályázatunkat, a finn-lett pályázat rivális nélkül nyert.
Én meg, mint egyszeri hokiszurkoló, értetlenül bámultam magam elé.
Egy olyan kormány nem adott meg egy pármilliárd forint értékű garanciát (ami valószínűleg nem tényleges kiadást jelentett volna, a hoki vb-k általában bőven nyereségesek), amelyik egyébként nagyvonalú stadion és sportcsarnoképítésekről és ennél a vb-nél sokkal drágább nemzetközi sportesemények megrendezéséről híres. Totálisan idióta és teljesen irracionális döntés volt.
Egyszerűen nem tudtam felfogni ennek az okát és igazság szerint ma sem értem. Amit erről olvastam, mint félhivatalos magyarázatot, miszerint a választások után éppen csak felállt új (annyira "új", hogy még csak 12 éve van hatalmon...) kormánynak nem volt ideje áttekinteni és alaposan végiggondolni a kérdést, az akkora bullshit, hogy röhögnék rajta, ha nem inkább sírni kellene amiatt, ami történt.
Nem tudom, ki vagy kik hozták ezt a kisstílű, mélységesen rövidlátó, gyáva és buta döntést, de az biztos, hogy sok magyar jégkorongrajongó emlegette keresetlen szavakkal őket az eset kapcsán, teljes joggal. Sújtsa őket így ismeretlenül is a sportszerető magyar közvélemény jogos megvetése!
Remélem, most is csuklanak.
Foci Eb selejtezők márciustól. Nagy éve volt a válogatottnak 2022, de ez csalóka. A 2023-ban várható meccseinket szerintem sokkal inkább az jellemzi majd, amit az év végén Luxemburg és Görögország ellen láthattunk. Nem lehet fegyelmezetten bekkelve kontrákra játszani, nekünk kéne legalább részben dominálni, hát ez nem az erősségünk. Pedig jó lenne, ha ki tudnánk használni a szuperjó sorsolásunkat, az Eb selejtezőcsoportban tényleg verhető ellenfelek vannak. Na jó, Szerbia jobb, de ellenük is el lehetne talán csípni 1-2 pontot és emellett az "albán szindrómát" kéne elkerülni. Azt nem hinném, hogy diadalmenetben végigmasíroznánk a csoporton, szerintem rengeteg rakkolós, fantáziátlan, szenvedős, körömrágós, kicsit béna meccsünk lesz. De ez mindegy is, csak a végén jussunk tovább. Szurkolunk aztán majd meglátjuk.
Kézilabda klubcsapatok: Vajon nyer megint a Győr BL-t és bejut a Fradi a négyes döntőbe? A Fradi szerintem nem, ez gyakorlatilag már az őszi betlisorozattal eldőlt. A Győr nem teljesen esélytelen, bár visszaesőben van. Ugyanez férfi vonalon: vajon bejut a Veszprém vagy a Szeged a kölni négyes döntőbe? Talán a Veszprém, de a mezőny félelmetes (PSG, Barca, Kiel, Kielce, Aalborg, Magdeburg, stb.), szóval nem fogadnék rá. Egyébként az EHF kupában is vannak csapataink, de a férfiaknál eléggé másodhegedűsök, talán a női mezőnyben juthatnak valamivel tovább.
A második félévet egyelőre hagyjuk...
Végezetül jó szurkolást kívánok mindenkinek 2023-ban is!
Negyedik alkalommal próbálom összeszedni az év során elfogyasztott legjobb söröket.
Bevallom őszintén, az idei választékból nehéz nagyon kiemelkedő sört találnom. Ittam persze sok finom sört, de amire még most az év végén is emlékeznék, mint markáns, meghatározó sörélményre, olyan valahogy nem nagyon volt. Pedig nyáron jártam szorgalmasan a sörfesztiválokat, az év többi részében elkocsmázgattam itt-ott és néha otthon is bontottam egy-egy üveg vagy doboz sört esténként.
Szerencsére hajlamos vagyok mostanában nem csak inni, hanem fényképezni is a söröket, meg néha jegyzetelgetni is róluk, így volt mit visszanéznem. Felfrissült emlékekkel, némi válogatás után azért összeszedtem pár figyelemre méltó sört.
Citromdíj:Bia Saigon Export
Ha már ilyen vegyes évem volt, akkor arra gondoltam, megemlékeznék az év legrosszabb söréről is. Szerencsére nem volt nagy a mezöny, a rossz söröket viszonylag biztos érzékkel kerülöm el, illetve ha mégse, akkor is inkább tudatos választásról van szó, mint pl. amikor sok év szünet után vettem egy doboz világos Budvart a boltban. Sejtettem, hogy rossz lesz, hiszen mindig is rossz sörnek tartottam, de sok év szünet után adtam neki egy új esélyt: ellenőrizzük le, hogy még mindig így gondolom-e. (A válasz sajna igen.)
A kategória nyertese is tudatos választás eredménye. A lányaimmal egy vietnami étteremben ebédeltünk és az itallapon thai, japán és vietnami sörök szerepeltek. A japán nagyüzemi söröket már ismertem, a thai-vietnami dilemmát meg az döntötte el, hogy vietnami kajához nyilván vietnami sör dukál. (A lányom persze nem zavartatta magát, rendelt egy thai sört, így igazából azt is megkóstoltam...)
Nos, elég ramaty sör volt. Vizes, édeskés, talán icipicit savanykás is, de leginkább ízetlen. Legközelebb már nem sört fogok rendelni a vietnami kajához, ami egyébként kifejezetten ízlett, hogy pozitívan zárjam le a poszt ezen részét.
A pár évvel ezelőtti állapotokhoz képest visszafogottabban járok sörfesztiválokra, de azért van néhány kedvenc. Főleg azok, amiket viszonylag könnyen el tudok érni, pl. a Corvin Sétány szezonnyitója és zárója, vagy a Westend tetőteraszán a Cseh Sörfesztivál. Emellett a Bikás parkban voltam egyszer, meg Óbudán.
Az idei felhozatalból lehengerlő, emlékezetes újdonságra nem tudok visszaemlékezni. Két jelölt között hezitáltam, az egyik a Kauzen Pils, egy Bajorország északi részéből (azaz Frankföldről) származó sör. Bár a cseh vs. német pilzeni stílusok "csatájában" én általában cseh oldalon állok (az egy Radeberger kivételével), a Kauzen kifejezetten kellemes, friss, jól iható darab volt, ami több fesztiválon is megjelent, így több alkalommal is elégedetten teszteltem.
Végül jó hazafiként mégis inkább a Békésszentandrási Sörfőzde Behemót névre hallgató balti portere mellett döntöttem:
A békésszentandrásiak hagyományosan jók erős barna sörökben, elég, ha csak a legendás Black Rose-ra vagy a szintén remek Feketére gondolunk. Itt volt az ideje, hogy az erős barna lágerek egy újabb klasszikus fajtájában, a balti porterben is kipróbálják magukat. Nos, jelentem az eredmény több mint kielégítő!
A selymes, krémes, sűrű, enyhén alkoholos kortyérzet azonnal elvarázsol. Ezt a kortyolgatás közben előbújó mindenféle ízek (elsősorban fekete csoki, a háttérben piros bogyós gyümölcsök, némi karamell, dió) csak fokozzák és bár a komlózás elég visszafogott, a végén egy enyhén keserédes utóíz még hosszan emlékeztet arra, milyen remek sörfajta a balti porter, ha jól meg van csinálva!
A legjobb kocsmasör: Zichovec Husa
Idén nem voltam Csehországban, így kocsmalátogatásaim elsősorban Budapest különböző cseh kocsmáira korlátozódtak, az ezekben fogyasztott sörök közül került ki az idei legjobb sör. (Na jó, volt még Bécsben a Siebensternbräu és az 1516, Pesten a Kaledónia és a Kolbászda, de hogy őszinte legyek, a még mindig megbízható és ajánlott Kolbászda kivételével ezek csalódást keltő látogatások voltak...)
Ahogy 2020-ban, a színhely megint a Hetedik Lépcső, ahol rendre remek cseh kézműves söröket lehet kóstolni. Ezúttal egy Szent Márton napi sör nyerte el leginkább a tetszésemet, a Zichovec főzde Husa (azaz Liba) névre hallgató ünnepi söre. Kézműves sör, de aki azt hinné, hogy akkor ez biztos valami triplán komlózott libamáj ízesítésű IPA vagy valami hasonló extravagáns újdivatú sör, az nagyot tévedne. Bár a Zichovec (és persze sok más cseh kézműves főzde is) bátran főz ilyeneket, általában kifejezetten jókat is, ezúttal egy "szimpla" világos lágersörhöz van szerencsénk. A cseh kézművesek a klasszikusokban is nagyon jók ugyanis.
Ez egy 13 Balling fokos sör, ez a cseheknél már a speciál, azaz az erős sörök kategóriája, de mivel annak erősségben az alja, azért a Husa ízvilágában leginkább mégiscsak egy átlagos világos cseh láger.
Annak viszont egészen kiváló! Igazi keserédes klasszikus: a 13-as Ballingnak megfelelően viszonylag erős malátás teste van, ezt egyensúlyozzák ki a bőségesen adagolt leghíresebb cseh komlók, az obligát keserű mellett fűszeres jelleget is adó Žatec és Sladek. Mindehhez a láthatóan szüretlen test kenyeres, élesztős ízekkel teszi teljessé az élményt, amit ráadásul a tartós utóíz elég sokáig meg is őriz.
(A fenti leírást persze elég sok cseh pilzenire el lehet sütni, szóval nehéz visszaadni, mitől olyan egyedi ez a sör, legalábbis az én bevallottan amatőr sörleíró szókészletem erre nyilvánvalóan alkalmatlan. Meg hát szerencsére annyira nem is egyedi ez a sör: ez egy nem véletlenül népszerű sörstílus, aminek a csehek igazi mesterei, így szerencsére sok remek példányát lehet fellelni!)
"Biciklizni kezdtem" - nyilatkoztattam ki tíz éve. Aztán megosztottam a további évek tapasztalatait. Azóta is biciklizem, ez a poszt a tizedik évről szól.
"Tartalomjegyzék"
Menetteljesítmény, azaz mennyit bicikliztem egy év alatt.
Merre tekertem?
Jubileum
Szervízcunami
Bébi vs. Bubi
Na, akkor kezdjünk is bele.
Mennyit bicikliztem?
Itt a válasz: a 2021-22-es szezon eredménye 6873 km:
A tavalyi 6843 km után 30 km növekedés. Ez ugye mindössze 0,4%, azaz lényegében azonos a tavalyival.
Ez így azonban egy picit csalóka. Ugyanis valójában szinte minden hónapban többet bicikliztem, mint az előző évben, kivéve a júliust, amikor viszont majd 300 kilométerrel kevesebbet. Ennek az az oka, hogy jól elkaptam egy keményebb nyári megfázást, ami azon túl, hogy levert egy jó hétre a lábamról, még további két hétig tartott, mire a kondimat visszanyertem valamennyire. (Ez így leírva egyébként jó eséllyel koronavírusnak hangzik, akár az is lehetett...). Ha ez nincs, akkor viszont valószínűleg simán mentem volna júliusban is annyit, mint az előző évben.
Ha így nézzük, akkor a 30 km lehetett volna 300 is, azaz egy olyan 3-4% növekedés bőven benne volt a pakliban. Illetve benne lesz idén, ha ezúttal megúszom hasonló lebetegedés nélkül. Ez a 300 km persze már nem olyan sok, mint korábban, szóval azért az látszik, hogy tényleg közelítek egy felső értékhez.
Ezzel együtt itt van pár tényező, ami befolyásolta még a dolgokat:
Megint enyhe telünk volt. Bár idén nem írtam fel, hogy hány hóeséses napunk volt, túl sok alkalom nem lehetett, mert januárban 4, februárban pedig 3 hétköznap volt csak bringamentes és ezek egy része valószínűleg nem a téli útviszonyok miatt lett kihagyva.
A hétvégi bringázások továbbra is rendszeresek. Nyáron ugyan rövidebb ideig lehetett a pesti alsó rakpartot használni hétvégén, viszont volt pár hétvége, amikor a budait meg lehetett. Amikor meg egyik se volt elérhető, akkor kerestem más útvonalat.
A fentiek alapján egyértelmű, hogy a jövő évre nézvést nincs növekedési célkitűzés.
Merre tekertem?
Budapesten a szokásos útvonalak mellett az északi kalandozások említhetőek, amelyek egyrészt webes vásárlásokhoz illetve másrészt a szokásos alsó rakparti tekerésekhez köthetőek, ugyanis ezek keretében párszor egészen az Északi összekötő vasúti hídig is eljutottam.
(A teljes szezon budapesti heatmap-je)
Budapesten kívül kifejezetten mérsékelt teljesítményről számolhatok be. Családi bringatúra lényegében nem volt, a szokásos Velencei-tavi "túrát" azért egyedül lenyomtam. Emellett augusztusban Bécsben jártunk és az ottani közbringarendszert is kipróbáltuk, de erről majd lentebb...
A jövő évi tervek változatlanok, ez elmaradt családi tókerüléseket kéne abszolválni, illetve izgat az új BuBa is. Emellett még Szentendre is lehet egy jó kirándulócélpont.
Jubileum
Azért a tízéves bringázási évforduló mellett ne menjünk el szó nélkül.
Az alábbi heatmap sorozaton jól látszik, milyen nagy utat tettem meg. Az első évben szinte teljes egészében csak a munkába járásra használtam a bringát. (Egy vagy két csepeli beszerzőkörútat abszolváltam mindössze, emlékszem hazafelé az első alkalommal be is görcsölt a lábam. Egyébként az a csepeli kitérő volt az első alkalom, hogy a Lágymányosi hidat használtam dunai átkelésre.) A későbbi évek térképein pedig jól látszik, ahogy a kezdeti limitált "akciórádiuszom" fokozatosan terjedt ki egyre távolabbi célpontokra.
Kb. ugyanez látható az évente megtett kilométereken is:
Végül álljon itt néhány "highlight" az elmúlt tíz évből:
46863km, 6612 alkalom, 3256,5 óra menetidő.
A leghosszabb egyvégtében megtett út: 36,73 km (hétvégi bringázás a pesti alsó rakparton, 2021)
(36,73km-es kör a pesti Duna part mentén, 2021)
Az egy nap alatt megtett legtöbb kilométer: 64,5 km (Tisza-tó megkerülése, 2014)
Külföldi helyszínek:
Krk (2018)
Wachau (2019)
Bécs (2019 és 2022)
Bled (2021)
(Külföldi bringázások)
Szervízcunami
A szervízcunami igazából már tavaly elkezdődött, csak a tavalyi posztban még nem írtam róla.
Először eltört a hajtókar. Ez nem volt újdonság, az első alkalomról még írtam is, de igazából ez egy kb. 3-4 évente előforduló rendszeres hiba volt. Ezt kezdtem unni, ezért úgy döntöttem, hogy kellene egy másik hajtókar. Ez nem bizonyult egyszerű menetnek, ugyanis a bringám tengelye valami régi amerikai szabvány szerinti vastag tengely volt, jóval nagyobb átmérővel, mint a ma szokásos vázak. Ehhez a szokásos törékeny hajtókaron kívül más nem volt kapható. Végül a szerelőm hosszas keresés után talált egy régi mountain bike-os hajtókart, ami sokkal masszívabbnak tűnt, ezt szereltettem be. (Ez egy 24 ezer forintos kiadás volt, amiről később kiderült, hogy nagyrészt kidobott pénz volt...)
A második nagy szervíz a hátsó tengely cseréje volt. Ez az idők során elmaródott. Itt is próbáltam minőségibb darabra cseréltetni, így ez is egy 25 ezres tétel lett.
Még nem volt vége, nem sokkal ezután megadta magát a váltó. Ezen kevésbé bosszankodtam, mert ellentétben az előző két alkatrésszel, ez egy eredeti alkatrésze volt még a bringának, végülis 24 év (ebből 12 év intenzív használat) után megbocsáthatónak éreztem, hogy nem bírta tovább a gyűrődést. Ettől még persze fájt a 40 ezres szervízköltség, igaz, ebben benne volt a lánc és egy új fogaskeréksor is.
Az (eddigi) utolsó csapás egy szép májusi napon kovetkezett be: békésen gurultunk a lányokkal a Dunaparty Megálló felé, amikor egyszerre csak azt vettem észre, hogy a váz a felső rúdján körbe egy spirális repedés látható. Hogy pontosan mikor keletkezett, azt nem tudom, mert nem hallottam-láttam, amikor történt. Mindenesetre azonnal megálljt vezényeltem és rövid hezitálás után hazaindultam. Csigatempóban tekerve sikeresen hazajutottam, szerencsére a váz nem tört teljesen szét alattam, de a diagnózis egyértelmű volt, a váz kuka.
Itt ugye az egyik lehetséges döntés az új bringa. Ehhez azonban nem nagyon volt kedvem. Egyrészt a sajtó folyamatosan arról írt, hogy hiány van, lassan érkeznek a megrendelt alkatrészek, a jobb bringákra várni kell. Másrészt három költséges csere után, továbbá figyelembe véve azt, hogy a korábbi években pl. a kerekek is lecserélődtek, úgy éreztem, hogy a beépített újabb részegységek menthetőek, nem kéne kidobni vagy akárcsak a pincébe száműzni őket.
Úgyhogy némi konzultáció után a szerelőm nekilátott a vázvadászatnak, azzal, hogy a jelenlegi bringa minél több alkatrészét mentsük át. Ez végül nagyjából sikerült is, egyedül a frissen cserélt hajtókar volt menthetetlen, de ezt azzal a vigasztaló gondolattal vettem tudomásul, hogy ennek fejében viszont egy sztenderd tengelyátmérőjű vázhoz jutottam, amihez majd könnyebb lesz alkatrészeket találni. Most már csak abban kell reménykedni, hogy az új váz sokáig bírja.
Mindenesetre ez a négyes cseresorozat összességében majdnem 130 ezer forintba került másfél év leforgása alatt, ami már egy olcsóbb új bringa ára. Ami persze nem meglepő, mert tulajdonképpen az eredeti bringából már csak hírmondónak maradt pár alkatrész, nagyjából a kormány, a sárhányó, meg a csomagtartó jut eszembe így hirtelen.
Mindazonáltal nagyon remélem, hogy most egy ideig alacsonyabb szervízköltségekkel számolhatok...
Bébi vs. Bubi
Bécs vs. Budapest, ősi vetélkedés. Melyik a szebb, melyik a fejlettebb? Na jó, ez utóbbi egyértelmű, de attól még Bécs viszonyítási alap marad Budapest számára mindig is. Nézzük most meg ennek a kérdéskörnek egy mellékhadszinterét, a közösségi kerékpárrendszert. Azaz melyik a jobb: a Bébi vagy a Bubi?
Vágjunk is akkor bele:
Idén augusztus elején bécsi utunkra készülve nem voltam benne biztos, hogy használható lesz számunkra a bécsi közbringa (az okokról lásd a későbbi keretes anyagot), de azért a méregdrága tömegközlekedésre való tekintettel ellenőriztem a 2019-ből származó regisztrációnkat. Meglepetten tapasztaltam, hogy ezek eltűntek. Mint ahogy eltűnt a Citybike Wien honlapja is. Lett helyette WienMobil Rad. Azaz némileg meglepő módon nemcsak nálunk alakították át teljesen a közbringát, hanem Bécsben is.
Az átalakítás lényege az volt, hogy megszűnt az ingyenes használat az első órára. Megszűnt viszont a progresszíven emelkedő díj is. Ehelyett bevezettek egy félóránként 60 centes díjat. Tekintettel arra, hogy korábban 1 eurós regisztráció fejében az első óra ingyenes volt és nyilván a felhasználók többsége ezen belül leadta a bringát, ez elég komoly emelés volt. (Lehet persze éves előfizetést venni 49 euróért, de az turistáknak pár napra már biztosan nem éri meg.)
Ugyanakkor az alkalmanként 60 cent, illetve akár egy hosszabb tekerésre az 1,20 még mindig olcsóbb, mint a normál 2,40 eurós bécsi buszjegy, szóval némi hezitálás után újraregisztráltam az új bécsi közbringára és azt használtuk a lányokkal az augusztusi bécsi vizit során, nagyjából elégedetten. A korábbi bécsi rendszerrel ellentétben ráadásul nem kellett személyenként külön regisztrálni, így egyetlen regisztráció (azaz egyetlen mobiltelefon és egyetlen bankkártya) is elegendő volt hármunknak.
A nagy kérdés persze az, hogyan teljesített a Bébi a Bubival szemben:
Használat terén mindkettő rendben van, a mobilapp és a bringák is alapvetően megbízhatóak, ami persze nem meglepetés, mert lényegében mindkét város a német nextbike rendszert használja, a mobilapp a városspecifikus színezéstől eltekintve ugyanaz, a bringák nagyjából szintúgy. Talán az állomássűrűség Budapesten egy árnyalatnyival jobb, de ebben tévedhetek, mert Bécsben azért jóval szűkebb területen mozogtam, mint Budapesten.
Amiben szintén jobb a Bubi, az az angol nyelvű elérhetőség. A molbubi.hu egy kétnyelvű honlap, minden információ megtalálható rajta angolul is. Ezzel szemben a WienMobil Rad csak egy német nyelvű honlappal kedveskedik a felhasználónak. (Esetemben ezzel is boldogultam, de azért ez rossz pont...)
A Bubi lényegesen olcsóbb. Az éves bérlet itt 5000 forint, Bécsben 49 euró, azaz kb. 20000 forint. A Bubinak van 500 forintos havibérlete, ami a turisták számára is tökéletes, és amivel minden bérlés első félórája ugyanúgy ingyenes, mint az éves bérlettel. Ennyi pénzért Bécsben csak 1 óra jár. (Mi végül 3 nap alatt 3 főre összesen 13,8 euróért bébiztünk...)
Egyetlen apró előnye van a bécsi rendszernek, bár ez tulajdonképp csak az alapvetően előnytelenebb tarifarendszer következménye: egy kisebb társaság vagy egy család egy regisztrációval is használhat több bringát, ami azért kényelmesebb, mint fejenként regisztrálni. (Persze a Bubi esetében is lehet egy regisztrációval több bringát bérelni, de a havijegy csak az első bringának ad ingyenes első félórát, a másodikra már nem, szóval a kényelemnek ára van...)
Összességében tehát szoros versenyben, pontozással a Bubi 2.0 legyőzte a Bébi 2.0-át, Budapestnek (szerintem) jelenleg jobb közbringarendszere van, mint Bécsnek.
Bébi 1.0 sucks, azaz a láthatatlan led a dokkolón
Na de mi volt a helyzet korábban?
Már legutóbb, 2019-ben is azzal az elhatározással mentünk Bécsbe, hogy közlekedésre elsősorban a helyi közbringát (ami Citybike Wien névre hallgatott) fogjuk használni.
A rendszer akkoriban jóval olcsóbb volt, mint a pesti: 1 eurós regisztrációs díj fejében lehetett használni a rendszert a pestihez nagyon hasonló díjszabásrendszerrel, de annál jóval kedvezőbb ingyenes időkerettel, azaz az első óra ingyenessége után óránként emelkedett a tarifa. Mivel természetesen mi ingyenes időkereten belüli használattal számoltunk, ez mindenképp kedvezőbb volt, mint az akkori Bubi, ahol még egy 72 órás alkalmi jegy is 1000 forintba került, az éves bérlet pedig 12000 forintba. Igaz, a Bubi éves bérletet egyszerre négyen is használhattuk, Bécsben ezzel szemben mindannyiunknak külön regisztrálni kellett, ami nem is volt olyan egyszerű, mert ehhez 4 telefon illetve 4 bankkártya is kellett és ugye az utóbbival a kisebbik gyerek még nem rendelkezett.
Mindazonáltal a regisztrációt megejtve az első nap elégedetten használtuk a Bébit. A gond a második nap délutánján, illetve estéjén következett be. Délután az Operánál letettük a bringákat, majd egy kiadós belvárosi séta után a Hofburg környékéről szerettünk volna hazajutni. Amikoris kiderült, hogy az egyik "leadott" bringa sajnos valójában mégsincs leadva. Rohantunk vissza az Operához, ahol ugyan ott volt a leadott bringa, de a dokkolón lévő led valóban nem világított. Némi rángatás után sikerült elérnünk, hogy kigyulladjon, de addigra a délutáni leadástól számítva több óra is eltelt.
Ekkor felhívtam a telefonos ügyfélszolgálatot. Ez nem volt túlzottan gyümölcsöző beszélgetés, ideges is voltam, nyelvi nehézségek is voltak. Valami olyasmit mondtak, hogy tizenvalahány euróba fog kerülni ez a bérlés, amit ők nem tudnak törölni és a rendszer a legközelebbi használatnál fogja levonni. Némi hezitálás után aznap már nem vettünk ki bringát, inkább hazasétáltunk.
Végül másnap se bringáztunk, az utolsó napunk volt és inkább az autóval mentünk be a megtekintendő múzeum melletti mélygarázshoz, a múzeumozás után meg már rögtön indultunk haza, így a Bébi-kérdéssel már csak otthon foglalkoztam újra.
Ekkor visszagondolva az eseményre, továbbra is úgy éreztem, hogy mi alapvetően helyesen jártunk el, rendesen visszatoltuk a bringát a dokkolóba, ami lezárt. A telefonon az ügyfélszolgálatos valamit magyarázott a dokkolón lévő ledről és persze a használati utasítás is írta, hogy a dokkoló lámpáját ellenőrizni kell, mert az jelzi a sikeres visszaadást. A baj csak az, hogy aznap délután verőfényes napsütés volt, a dokkolón lévő aprócska led pedig egyáltalán nem látszott. Persze kétségtelenül ellenőrizhettük volna a visszaadást az applikációban is, de mivel addig semmi gondunk nem volt a visszaadással, ezt elmulasztottuk.
Ha szigorúan vesszük, hibáztunk, viszont ez tipikusan az az eset, amikor a rendszer tervezési hibáit (kis méretű, erős fényben láthatatlan lámpa + megbízhatatlanul működő dokkoló) a felhasználó nyakába varrják.
Ennek megfelelően írtunk is egy szívhezszóló levelet a Citybike Wiennek, hogy legyenek szívesek eltekinteni ennek a "bérlésnek" a díjától, de az udvarias válaszukban csak azt magyarázták el újra, hogy az eset nem az ő hibájuk és nem törlik a kivetett díjat.
Ugyanakkor a helyzet az volt, hogy a rendszerük nem terhelte meg az érintett kártyát. Ahogy a telefonos ügyfélszolgálatos munkatársuk mondta, erre csak a következő bringabérlésnél került volna sor, mi viszont már nem voltunk Bécsben, nem volt következő bérlés. Persze a banki kivonatokat figyeltem, hogy esetleg nem vonják-e le mondjuk a hónap vagy az év végén, de semmi. A következő évben pedig le is járt a kártya, azaz akkor már le se tudták volna vonni.
Ez valahol elég vicces. Nyilván ők a rendszeres, bécsi illetőségű felhasználókra tervezték a rendszert, akik előbb-utóbb újra béreltek volna. Így viszont mi megúsztuk.
Persze gondolom a rendszer nem feledkezett el a tartozásunkról, ezért idén, amikor újra Bécsbe készültünk, akkor fontolóra vettem, hogy mi legyen ennek a három évvel ezelőtti összegnek a sorsa. Mivel ezúttal csak hárman utaztunk, azzal is számoltam, hogy esetleg nem is lesz szükségünk a tartozással megterhelt negyedik regisztrációra, csak persze arra nem emlékeztem, hogy az melyikünk telefonjához tartozott.
Amikor viszont ezt ellenőrzendő megpróbáltam belépni a Citybike Wien rendszerébe, meglepve tapasztaltam, hogy a honlapnak nyoma veszett. Némi nyomozás után sikerült kiderítenem, hogy a Citybike Wien teljesen megszűnt és a helyébe lépő új rendszerben tiszta lappal indulhatunk.
Az élet apró örömei, gondoltam, kuruc diadal az idióta, igazságtalan, elnyomó császáriak felett. Aztán persze regisztráltam a WienMobil Rad új rendszerébe és indultunk az elnyomó császárvárost gazdagítani pár napra.
A zárszó a szokásos: balesetmentes közlekedést kívánok mindenkinek!
Van abban valami elkeserítően jelképes, hogy a Közlekedéstudományi Intézet Budapest egyik legkátyúsabb, legtoldozottabb utcájában található. Persze lehet, hogy túlzok és ez messze nem a legkátyúsabb pesti utca, csak egy átlagos. Annál szomorúbb. Ilyen utakon közlekedni, hát ez is egyfajta tudomány. Bár lehet, hogy ezt Zötyögéstudománynak kellene nevezni.
Itt az archív mozinapló rovat következő darabja, az 1999-es év listája.
Mit kell tudni az archív mozinapló rovatról?
Arra gondoltam, hogy ha már megérte a tíz évet a blog, akkor emlékezzünk meg az elődről. Volt nekem egy honlapom, amit még 1998-ban csináltam és amit sokáig blogszerűen irogattam. Volt benne pl. mozinapló is.
Namármost ez a honlap már eltűnt a web feneketlen bendőjében (mond valakinek valamit a GeoCities név?), de a saját archívumomban még előásható a tartalma. Elő is ástam és úgy döntöttem, egy kis munkát megér, hogy újra publikus legyen. Ennek gondolom mind a négy (kb.) törzsolvasóm nagyon fog örülni, elvégre mi lehet annál jobb, mint tizensok éves poros mondatokat olvasni rég elfelejtett filmekről. (Mondjuk vannak még ötleteim, de azokról majd máskor...)
Szóval ez egy sorozat lesz, az 1998 és 2009 közötti mozilátogatásaim listája, évenkénti bontásban. Itt ugye van némi átfedés, mert a blog 2007 végétől élt, de egyrészt egy darabig még karbantartottam a honlapot, másrészt viszont a blogon csak a jobb filmekről írtam posztokat, szóval úgy döntöttem, az átfedésben lévő évek listáját is fel fogom tenni. A sorrendiség nem lesz teljesen lineáris, ugyanis 2003 előtt csak angol verzióban írtam a honlapot, az akkori listák fordítása viszont időbe telik, így a sorozatot az eredetileg is magyarul írt oldalakkal kezdem, a korábbiak majd később jönnek.
(Figyelem, a megszokottól eltérően ezekben a listákban a későbbi filmek vannak elől. Eredetileg így írtam a honlapon, megfordítani meg túl lusta vagyok.)
Háttérinformációnak annyit, hogy ez volt a honlapom első éve, eredetileg egy felsorolás volt a hobbijaimról, benne pár kedvenc filmemmel, de aztán gondoltam egyet, és elkezdtem beleírni a frissen megtekintett filmeket is. Hiába, sok időm volt akkoriban, facér mérnökként Helsinkiben: ugyan jártunk a magyar kollégákkal mindenfele, de azért sok magányos estém volt a számítógép előtt.
A honlap eredetileg csak angolul készült, nemzetközi környezetben nemzetközileg olvasható honlap dukál, gondoltam anno. Így a mostani lista egy utólagos fordítás eredménye. Talán egyszer az eredeti angol szöveget is felrakom, majd meggondolom még...
Ami így több mint 20 évvel később talán érdekes lehet, az leginkább némelyik, azóta "klasszikussá" vált film értékelése:
Bár kedveltem a filmjét, azt nem gondoltam volna 1999-ben, hogy a füstölgő puskacsövekkel Guy Ritchie hollywoodi csúcsrendezővé avanzsál.
Az méginkább meglepett, hogy a nézhetetlen, végtelenül idióta Taxi akkora siker lesz, hogy három folytatást is kap.
A Mátrix sikere annyira nem lepett meg: ha Hollywood elkezd nyomni egy filmet, akkor az sikerre van ítélve. Ugyanakkor fenntartom eredeti véleményemet, miszerint egy jó filmről van ugyan szó, de azért sokkal kevésbé eredeti vagy zseniális, mint azt sokan gondolják.
Érdekes példa persze van még a fentieken kívül is. Úgyhogy ennyi elég is, jöjjön a filmlista. Vigyázat, hosszú lesz, 28 film szerepel rajta! Mondtam, hogy sok időm volt akkoriban...
Elgondolkodtató, nagy hatású film. Unalmas és a legtöbbször meglehetősen ellenszenves embereket látunk (némelyiket kifejezetten undorító perverzitásokkal) meglehetősen fura, egyedi módon bemutatva. Megvetjük és kinevetjük őket, de aztán valahogy mégis elkezdjük sajnálni és bizonyos mértékig megérteni őket.
Monumentálisnak szánt hollywoodi film a hatvanas évekből, amelynek minden centje pénzkidobás volt. Leon Uris híres regényének filmváltozatát látjuk, a zsidó állam megalapításának regényes történetét. A lényegében letehetetlen könyvet pár évvel korábban olvastam és kifejezetten kedveltem. Uris szenvedélyes és egyben olvasmányos stílusa annyira magával ragadja az olvasót, hogy az egyébként láthatóan és érthetően nagyon elfogult, propagandista történetet is megbocsátja. A film viszont egy dögunalmas melodrámát csinál az egészből.
De ha már zsidó államalapítás és irodalom: bármennyire kedveltem is Uris világhírű könyvét, nyomába sem ér a témában Kardos G. György három regényének (Avraham Bogatir hét napja, Hová tűntek a katonák, a Történet vége). Na, azokat érdemes elolvasni!
Francia film André Téchiné rendezésében. Nem ismertem ezt a rendezőt, az Orionban futott egy életműsorozata, abból csíptem el ezt a darabot. Tinédzserek a kora 60-as évek Franciaországában. A szokásos felnövéstörténet (szerelem és az élet egyéb nagy dolgainak felfedezése) mellett kapunk egy kis bepillantást az algériai háború okozta politikai viharokba is. Egy korrekt módon megcsinált, érdekes film.
Nagyon jó film, bár talán nam annyira, mint Kubrick korábbi alkotásai. Azért persze bőven ajánlott. Fura, hogy mi itt Európában egy bővebb változatot láthatunk, mint az amerikai közönség...
Ha kritikus hangulatban lennék, jól lehúznám a kiszámítható és unalmas forgatókönvet, a közhelyes hidegháborús kémfilmes kliséket és persze a buta sztereotípiákat Finnországról. Szerencsére nem voltam kritikus hangulatban, amikor beültem a moziba. Sokat segített persze az elfogadásban Irene Jacob minden klisét legyőző kisugárzása (gyanítom, ez a nőnemű nézőkre kevésbé hatott, nekik a sokkal unalmasabb Bill Pullman jutott) és néhány őrült finn gag.
Újabb sci-fi a virtuális valóság témaköréből. Kifejezetten jó darab, ami persze a rendező (David Cronenberg) ismeretében nem annyira meglepő. A történet maga nem túl eredeti, de nagyon erős a film atmoszférája és azért egy-két igazán egyedi ötletet (pl. a csontpuska) is kapunk.
Nem a kedvenc Peter Greenaway filmem. Bár egy csomó megkapó részlet van benne, főleg az operatőri munka miatt, időnként kifejezetten untatott és igazából még utólag se nagyon értem, miről is akart szólni ez az egész. Persze Greenaway nem az a közérthető rendező, nem merném magabiztosan állítani, hogy mondjuk a Rajzoló szerződését, vagy a Szakács, a tolvaj és a feleség és a szeretőjét megértettem, de azok a filmek legalább valamilyen ösztönös szinten nagyon megfogtak és a mozivászon elé szegeztek. Szemben ezzel a filmmel.
Bár a kritikák odavoltak ezért a filmért, engem nem nagyon érintett meg. Hiába a sztárgárda, a látványos fényképezés, valahogy olyan lapos, rutinszerű volt az egész. Ha már Shakespeare, akkor inkábbKenneth Brannagh és a Sok hűhó semmiért!
Olyan sok rosszat hallottam a filmről, hogy igazán alacsonyra tettem a lécet. A film szerencsére nem volt annyira szörnyű, de azért a sztori végtelenül bugyuta és egyértelműen gyengébb, mint az eredeti trilógia bármelyike. Persze a látvány rendben volt, szerencsére. Reméljük a következő részhez jobb forgatókönyvet írnak.
A Mátrix egy egész jó sci-fi. Illetve cyber-fictionnek mondanám leginkább: az emberiség egy virtuális valóság szolgaságában él, amelyet a Mátrix nevű szuperkomputer hozott létre. Keanu Reeves lesz a rokoszenves, jóképű főhős, aki kiszabadít minket a rabságból a filmre szabott két óra során. Talán az előző mondatból is kiderül, hogy nem igazán tudtam komolyan venni ezt az egészet. Azt pl. elég nehezen fogtam fel, miért kell egy telefonhívás ahhoz, hogy a valódi és a virtuális világ között közlekedj, annak ellenére is, hogy persze jól esett látni, milyen komoly szerephez jutott ezáltal a Nokia Banántelefonja ;-) Emellett is találtam pár furcsa illetve (valószínűleg nem szándékosan) vicces történetszálat ebben a magát talán a kelleténél kicsit komolyabban vevő filmben, de összességében azért ez egy kifejezetten jól megcsinált, látványos, élvezhető darab volt.
Újabb kellemes brit mozi a "Trainspotting" kategóriából. Illetve nem is, ez egy önálló kategória inkább. Bár stílusában emlékeztet a Trainspottingra, annál könnyedebb: ez nem nagyon akar mondani semmit, szimplán szórakoztatni szeretne. Ez sikerül is neki, vicces stílus, néhány zseniális poén teszi emlékezetessé. Kedveltem.
Általában nem értékelem túl nagyra Spielberg "komoly" filmjeit. Azt hiszem Spielbergre hosszútávon az Indiana Jones, az E.T. és a tisztán szórakoztatásra törekvő, látványos társaik miatt fogunk emlékezni. Ezekhez képest mondjuk a Schhindler Listája vagy éppen a Ryan közlegény szerintem inkább középszerű alkotások. Persze ez egy magas színvonalú középszer, profi történetvezetéssel, remek színészekkel, minden szempontból Hollywood csúcstermékei ezek is, csak éppen ezeknél a témáknál a profizmus nem elég, kellene még valami szikra, ami hiányzik, legalábbis szerintem.
Ezzel együtt is ez egy jó film. Némelyik háborús jelenet (főleg az elején az Omaha Beach poklát bemutató rész) az általam eddig látott legjobbak közé tartozik, amennyiben jól bemutatják a háború kaotikus poklát.
De azért nem állom meg, hogy ideszúrjak pár olyan filmet, amik talán még ennél is jobbak:
A Star Trek filmekben nehéz csalódni. Aki szereti a TV sorozatot, az pontosan tudja, mire számíthat. Ez a darab se kivétel és néhány komolyabb sci-fi csalódás (pl. Lost in Space) után pontosan egy ilyen "ódivatú", de kiszámítható élményre vágytam.
Valószínűleg nem a legjobb történelmi film, amit láttam. A történelmi hűség sem igazán erénye. Ugyanakkor a jó színészi játék és a sajátos hangulat (több kommentelő emeli ki a Keresztapával mutatott hasonlóságokat) miatt szerintem érdemes megnézni.
Könnyed szórakozás és egy nem meglepő Oscar. Jó forgatókönyv, jó színészi játék, jó poénok, főleg azok, amelyek Shakespeare eredeti darabjaira és jeleneteire reflektálnak. Persze ha azért ha az avoni mesterhez hasonlítjuk (márpedig ennél a filmnél ez az összehasonlítás eléggé kézenfekvő), akkor azért összességében ez egy kicsit sótlan és súlytalan történet. De ha tudjuk, mire számítsunk (egy profi Oscar-kompatibilis vígjátékra), akkor nem fogunk csalódni.
Két kellemes animációs film. A Bogár szerintem technikailag jobb, de ezt Z viccesebb karakterei (főleg Woody Allen) kompenzálják. Azért összességében a Bogár jobban tetszett. Viszont meg kell várni a legvégét, akkor jön a legjobb gag!
Kedveltem, bár szerintem nem érte el Almodóvar korábbi filmjeinek szintjét. Ezzel együtt is izgalmasabb és eredetibb, mint az utána következő pár film...
Összesen 9 film, 3 az első félévben, 6 a másodikban, magyar nincs is köztük, szóval 2019 után megint egyetlen díjazottunk lesz. Fura módon az első félév három filmje sokkal jobb esélyekkel indul. A második félévben egyedül a Dűne jelentett igazán jó és maradandó filmélményt, de az első félév filmjei közül egyedül a David Copperfield ellen lenne némi esélye.
De ha igazán utánagondolok, akkor a győztes egyértelmű: a már említett Copperfield tetszett, aranyos, vicces, de azért messze van egy igazán maradandó filmélménytől. Roy Andersson történetei a végtelenről még várják, hogy másodszor is megnézzem őket, de azért az egyértelmű, hogy a rendező korábbi műveivel nem ér fel.
Marad a Nomádok földje, amely egyértelműen kiemelkedik a mezőnyből. Amerika alulnézetben, a klisék radikális kifordításával, nagy együttérzéssel, de a pátosz és a szentimentalizmus sikeres elkerülésével, remek színészi alakításokkal. Nagy film.
(Sárga pontok jelölik a potenciális, gyalog elérhető kisboltok helyét)
Éves bontásban:
Férfi kézilabda vb januárban, félig-meddig új szövetségi kapitánnyal, olimpiai kvalifikációs helyet lehetne/kellene elvileg szerezni. Hát, nem lesz könnyű: be kellene jutni a legjobb 8 közé. Ez egyébként két éve sikerült, de szerintem az bravúr volt. Idén ehhez képest egy változással megkaptuk a tavalyi Eb csoportunkat. Portugália szerintem most erősebb lesz, mint tavaly volt sérülésektől és covidtól sújtva, Izland meg lehet, hogy "csak" ugyanolyan erős lesz, de tavaly az nekünk éppenséggel sok volt. A minket meglepetésre verő hollandok helyett jönnek rögtön az elején a koreaiak. Őket kellene megverni a biztos továbbjutásért, szerencsére a vb-n három továbbjutó van, szemben az Eb-val, ahol csak kettő, a továbbjutás tehát az első meccsen Korea ellen bebiztosítható lenne elvileg és Koreát legyőzni azért papírforma eredmény lenne. Dehát az lett volna Hollandia ellen is, Korea pedig kicsit mindig fekete ló a vb-ken, szóval én azért izgulni fogok aznap.
Különböző hokibajnokságok: Bevallom, mostanában nem figyelem különösebben az Erste Ligát. Mintha a Fradi is, a Csíkszereda is gyengélkedne... Na de akkor kik léptek a helyükre? Illetve kik fognak? Fehérvár meccsek az Ebelben: a tavalyi csodaezüst után szerintem elég törvényszerű a visszaesés. De ez nem az alapszakaszban fog kiderülni, a lényeg a rájátszásban dől el. Persze oda be kellene jutni. Az első hat jelenleg elég neccesnek tűnik, de a középszakaszból ennek a Fehérvárnak ebben a mezőnyben illene rájátszásba kerülnie. Reméljük, ez meg is lesz, a többit meglátjuk.
Nem tudom, ki vagy kik hozták ezt a kisstílű, mélységesen rövidlátó, gyáva és buta döntést, de az biztos, hogy sok magyar jégkorongrajongó emlegette keresetlen szavakkal őket az eset kapcsán, teljes joggal. Sújtsa őket így ismeretlenül is a sportszerető magyar közvélemény jogos megvetése!
Foci Eb selejtezők márciustól. Nagy éve volt a válogatottnak 2022, de ez csalóka. A 2023-ban várható meccseinket szerintem sokkal inkább az jellemzi majd, amit az év végén Luxemburg és Görögország ellen láthattunk. Nem lehet fegyelmezetten bekkelve kontrákra játszani, nekünk kéne legalább részben dominálni, hát ez nem az erősségünk. Pedig jó lenne, ha ki tudnánk használni a szuperjó sorsolásunkat, az Eb selejtezőcsoportban tényleg verhető ellenfelek vannak. Na jó, Szerbia jobb, de ellenük is el lehetne talán csípni 1-2 pontot és emellett az "albán szindrómát" kéne elkerülni. Azt nem hinném, hogy diadalmenetben végigmasíroznánk a csoporton, szerintem rengeteg rakkolós, fantáziátlan, szenvedős, körömrágós, kicsit béna meccsünk lesz. De ez mindegy is, csak a végén jussunk tovább. Szurkolunk aztán majd meglátjuk.
Arra gondoltam, hogy ha már megérte a 
