Lehetséges magyarázatok:

1. Naptárreform
2. Túl sok sört ittak a palackozóban
3. 4-es számrendszer
4. Szegény szeptembernek is igazán jár 31 nap

A sör amúgy lehetett volna jobb is...

Pénteken munkahelyi események, hétvégén gyermekbetegségek. Emiatt két igen rövidre szabott Főzdefeszt-inspekció igen rövidre szabott összefoglalója következik:

Stari Ír Vörös:

Restancia az előző Főzdefesztről. Emlékeimhez képest csalódás. Pedig a kezdeti, vékony, de krémes hab igéretes indítás és tulajdonképp az összkép se rossz: kellemes, frissítő sör ez. Elvileg egy igen mérsékelten komlózott, gyümölcsös sör lenne. A mérsékelt komló stimmel, egyáltalán nem keserű. Találok benne itt-ott mustos, pirosszőlős ízeket is éppen. Mégis, a múltkori korty valahogy sokkal markánsabbnak maradt meg bennem. Ez meg OK, de mégis kicsit semmilyen. Persze bár minden magyar sör ennyire lenne semmilyen...

Freaky Wheaty Grabanc:

Régen ittam már Grabancot, így a mostani és az eredeti közti különbségről nem sokat tudok mondani. Ízre ez is IPA elsősorban, a Weihenstephaner élesztő nem alakította búzasörössé: markáns keserű, üde gyümölcsillatok és ízek. Kicsit visszafogottabb, mint amire emlékeztem, nincs benne annyi egymással bujócskát játszó íz, de aztán persze bőven lehet, hogy nem a sör más, hanem nekem kevésbé különleges már ez az egész IPAverzum.

Sub-Náhradník IPA 11°:

IPÁra IPA, hát én se vagyok normális. Arról nem is beszélve, hogy az eredeti tervem (már a nyári feszt óta) az alap világos és barna lágerek tanulmányozása lett volna, hát ehhez képest már a harmadik olyan sört iszom, ami megint csak felsőerjesztésű. Ennyit Promontor sörfegyelméről.

Amúgy persze nem bánom olyan nagyon, mert ez a cseh remek tényleg remek. Így utólag meg nem mondanám miért, de még a Grabancnál is jobbnak érzem, talán azért, mert úgy bír illatozó, keserű-gyümölcsös minta-IPA lenni, hogy közben van benne valami nehezen megfogható cseh ivósörös könnyedség is. A nap söre.

Blonder Barna:

Na, végre egy láger. Kellemes pörkölt-kenyeres illat, vastag, sűrű hab, határozott pörkölt malátás, csokis íz, sűrű bajoros test. Szóval remekül indít a Blonder Barna. Később kicsit enyhülnek az ízek, el-el tűnedezik az illat, átmegy magát jól itató egyszerű, friss barnasörbe. Jó kis darab, talán a Kissler anno nekem jobban ízlett, de ez se okoz csalódást. Ajánlott kategória..

Ogre Söre:

Hát nem is tudom.

Ez lenne ugye a magyar kisfőzdék válasza a csehek 12-es ivósöreire, illetve arra a nagyon is jogos kritikára, hogy nem elég sárgabarackos vagy marcipános sörkülönlegességekkel előrukkolni, csinálni kell rendes alapsöröket is.

Már csak azért is, mert az ízesített "csodák" esetén gyakran jogos a gyanú, hogy egy alapvetőn gyenge sört akarnak elrejteni a különlegesség álcája mögött. Nem mondom, hogy nincs jó magyar gyümölcsös sör, de azt erős túlzásnak - és egyben a magyar sörízlés éretlensége jelének - érzem, hogy a Főzdefeszt 68 féle kisüzemi söréből 18 (a kínálatnak több, mint a negyede!) gyümölcsös vagy legalábbis valami komlótól különböző ízesítőanyagot is tartalmaz.

Alapsörből is van persze pár fajta, ez egy rendesen megkomlózott pilzeni akar lenni. Egyszer már csináltak valami ilyesmit egy korábbi fesztre Fesztivál Pils néven, attól nem voltam nagyon elragadtatva. Sajnos nekem egyáltalán nem jött be a mostani sem, nem igazán találtam benne se a komlót, se a malátát. Olyan semleges, semmilyen valami volt. Csúszott éppen, de hiányzott belőle bármiféle magát itató íz vagy üdeség.

Nem akarom túlragozni azonban a kritikát, ugyanis valószínűleg a sorrend miatt esélye se volt Ogre sörének. Ötödiknek ittam, két ízbomba IPA és egy markáns barna után. Igazából nem sokon múlt, hogy erről a végéről kezdjem a fesztet, de aztán a Stari Vörös miatt végül a Kálvin tér felöl indult az offenzíva, így Ogre Söre a végére maradt. Sorrendben és - egyelőre - értékítéletben is.

Egyelőre, mert amúgy beszereztem a palackos verziót is, azzal csinálok majd egy újabb próbát. Hátha ezzel kezdve többet mutat.

Apróságok, kritikusan:

• Kiváncsi vagyok, eljut-e valahova az ország oda, hogy ha egy  sörfesztivál hivatalosan 12 órakor kezdődik, akkor másfél órával később már mindegyik pavilon mindegyik csapjánál kapható sör.. A Főzdefeszt ettől még távol van, becslésem szerint max. a sörök fele volt elérhető ekkor.
• Bár arról is volt szó, hogy mindenütt lesz 2 decis kostolóadag, erről nem mindegyik résztvevő értesült, a Stari pl. biztosan nem... :-(
• Az infláció helyenként elég tempós léptekkel halad, péntek kora délután még 800 fabatkáért vettem Mérges Fenevadat, szombatra ez már egy ezrest kóstált.

A zsákmány, reménykedve:

A zseniális Kandúr emblémát nézegetve már majdnem mondom kishitű magyarként, hogy micsoda távolságban kullogunk a csehek mögött cimkedesign tekintetében (is), de aztán rájövök, hogy a Grabanc azért nincs olyan nagyon lemaradva...

Nem biciklizem Budapesten, nyilatkoztattam ki kb. három éve.

Módszeresen áttekintve a budapesti biciklis tényállást, következetes vaslogikával levezettem, hogy Budapesten nem biciklizem, mert nincs elég kerékpárút, ami van, az rossz, az autósok veszélyesek, lopják a bicikliket, stb. Újraolvasva magvas gondolataimat, elégedetten állapítottam meg, hogy tökéletesen igazam volt.

Ehhez képest kb. két hónapja biciklivel járok a munkahelyemre.

Úgyhogy most akkor szép dialektikusan megírom, miért biciklizem mégis Budapesten.

Mi változott?

Tulajdonképpen nem sok. A három éve megírt összkép szerintem alapvetően még mindig változatlan. Kevés és rossz minőségű a bicikliút, az autós közlekedési morál továbbra is ramaty és persze a lopásveszély se lebecsülendő.

Ugyanakkor átadtak egy-két új bringautat, amelyek pont számomra fontosak. A kiskörúton ugyan csak kb. 250 métert tekerek, de az a sáv pont egy kritikus szakaszt old meg, ott biciklisáv nélkül nagyon nem szívesen mennék. Ugyancsak jól jött a Bogdánffy úti új szakasz, bár azt mondjuk ki tudnám valahogy kerülni. Persze a szokásos útvonalam egy jelentős része még így sincs lefedve, tehát ha tartanám magam azokhoz az elvárásokhoz, amiket három éve felállítottam, akkor még most se bicikliznék.

Viszont nem lehet nem észrevenni, hogy egyre többen kerékpároznak. Ismerősök is "lebuknak". Az irodai garázs tele van biciklivel. Legalább két közeli kollégát láttam már reggel bicajjal beérkezni, az egyik haverom sörözni is kerékpárral jelenik meg mostanság (mondjuk ezt a példát nem fogom követni). De valahogy a városban járva, autózva-buszozva is úgy érzékeltem, emelkedik a létszám.

Ha pedig egyre több ember csinál valamit, akkor az óhatatlanul befészkeli magát az ember gondolataiba: nem kéne nekem is csatlakoznom? Így visszagondolva, tulajdonképp az a három évvel ezelőtti poszt is egy lépés volt ebbe az irányba, mert több év szünet után először gondoltam újra végig a pro és kontra érveket.

Aztán voltak személyes szempontok. Promontor legendásan smucig és a tankolás egyre borsosabb összegekbe kerül, míg a kerékpározás ingyen van. Na jó, ha nagyon tudományosan közelítem meg a kérdést, kalóriákkal fizetek, amit elvileg pótolnom kell, de az igazság az, hogy az étkezési kiadásaimon nem érzékelek különbséget.

Ráadásul az utóbbi években szinte semmit sem sportoltam. Néha eljutottam egy uszodába, a fogyókúrám alatt jártam konditerembe, de ezek egyedi esetek maradtak és hamar elhaltak. Egyszerűen nem találtam időt sportolásra. A munkába bicajozás viszont összeköti a "kellemest" a "hasznossal": az utazásra fordított idő egyben sportolás is.

Első tapasztalatok

így aztán nyáron elhatároztam: itt az ideje egy próbát tenni. Előszedtem a Helsinki óta (lassan tizenhárom éve!) csak porosodó bringát, felfújtam a gumikat, alaposan áttöröltem, majd elvittem egy szervízbe átnézésre. Közben megterveztem az útvonalat, az ismeretlen útszakaszokon még terepszemlét is tartottam. Bár Helsinkiben anno minden biztonsági felszerelést feleslegesnek éreztem, itthon ennél jóval óvatosabb voltam, így beszereztem egy sárga mellényt és egy sisakot is.A próbaútra egy hétvégén került sor. Sikeresnek bizonyult. Nem gázoltak el, én se ütöttem el senkit és ugyan lógott a nyelvem, mire beértem az irodába, de célba értem. Aznapra ez elég is volt, bent hagytam a biciklit és csak másnap mentem érte. A hazaút kritikus volt, mert dombon lakunk, hát nem is bírtam végig feltekerni: négy saroknyi távolságot szégyenszemre a biciklit tolva kellett megtennem.

Szóval a Tour de France nem opció, de ezzel számoltam. A következő héten beindult az éles munkába járás. A hétköznapi forgalom se bizonyult elviselhetetlennek, persze reggel jó korán elindultam, meg hát nyár is volt, ami a beszoktatáshoz ideális volt. Az utóbbi két hétben már érezhetően erősebb lett a forgalom, meg persze az iskolakezdés miatt én is később tudok csak indulni, de mostanra már belelendültem a dologba, így nem sokkol, ha egynél több autó megy el mellettem két lámpa között.

Az időeredményem is feljavultak, az első héthez képest gyorsultam vagy 5-10 percet. Így reggel 26-28 perc kaputól kapuig, délután 35-37 perc, ráadásul ma már csak egy saroknyit kell tolnom a bringát: szeptember végére szerintem már hazafele is teljes távot tudok majd teljesíteni. Az utazás időtartama pedig abszolút versenyképes. Autóval persze azért általában gyorsabb volt, de a különbség nem vészes és nincs dugóveszély sem, a busznál meg gyorsabb is vagyok (ennek a várakozás és a megállók eléréséhez szükséges séta ideje a fő oka.)

Az átlagsebességem reggel 17, délután 13 kilométer/óra körül van, ezen azért lehet még javítani, bár a sebesség növelésének a városi forgalom korlátot szab. Jó pár kereszteződésen, lámpán kell átjutnom, a bicikliutak többsége pedig gyalogosokkal közös, ami szintén lassító tényező.

A sebességemet egyébként onnan tudom, hogy a múlt héten feltettem a mobilomra a Sports Tracker nevű alkalmazást, amivel viszonylag pontos statisztikákat lehet gyűjteni tekerés közben: megtett távolság, átlagsebesség, csúcsssebesség, ilyesmik. Az útvonalat is szépen felrajzolja egy térképre, A lefogyasztott kalóriamennyiséget is megbecsli, illetve a tengerszint feleti magasságot is méri, ez utóbbit szerintem nagyon pontatlanul.

Egyelőre csak ismerkedem a programmak és alapstatisztikákat gyűjtök, de idővel majd olyasmiket is ki fogok próbálni, hogy mennyi a tiszta menetidő (szüneteltetni lehet az időmérést, ha állunk, pontosabban, ha a sebesség egy beállított határérték alá esik), illetve a valahogy állítólag a szokásos útvonalakat is meg lehet jegyeztetni vele.

A morál, avagy amorál

Kényes  téma következik, de hát a trollokat is etetni kell, így nem térhetek ki előle: mi a helyzet a "legendás" biciklis szabálytalanságokkal illetve hogyan látja egy zöldfülű biciklista a többi közlekedőt?

Kezdjük a kerékpárosokkal, először seperjünk a saját házunk táján.

Az egész bicikliprojekt legsúlyosabb kompromisszuma, illetve főbűne a Szabadság híd. Itt ugyanis járdázok. Namost itt vagy az úttesten kéne mennem, ettől azonban ott félek, vagy le kellene szállni, és gyalogosként járdázni, az viszont túl lassú. Így aztán biciklizek a járdán, kerülgetem a gyalogosokat. Ez reggelente nem nagy gond, mert olyankor elvétve akad csak gyalogos, délután viszont elég sokan vannak. Mentségemre annyit tudok felhozni, hogy nem suhanok, hanem lassan kerülök, nem centizek és soha sem csengetek türelmetlenül. Szóval igyekszem kulturáltan, óvatosan viselkedni, kis sebességkülönbséggel közlekedni, de tagadhatatlanul szabálytalan vagyok.

A 2. számú kerékpáros főbűn az egyirányú utcán szembemenés. Igen, ezt is elkövetem. Általában nem derogál kerülni egy utcát, ahol van autósforgalom, ott szabályos vagyok. Egyetlen kivétel van: hazafelé menet van három párhuzamos utca, kettő szomszédos szembe egyirányú, a harmadik - kissé távolabb - kétirányú. Ez utóbbin kellene közlekednem, csakhogy ez viszonylag forgalmas és az aszfalt is borzalmas. Az első egyirányú utcán viszont két hónap alatt egyetlen autó sem jött szembe. Itt is tagadhatatlanul szabálytalan vagyok, annak ellenére, hogy mindenkinek jobb, hogy ott közlekedem.

A 3. számú főbűn a piros lámpa. Ez egyáltalán nem annyira elterjedt, mint egyesek állítják, bár kétségtelenül látni néhány szemtelen példát. Itt számomra egy helyen nagy a kisértés, a Dunaparton van egy mellékutca lámpás zebrával, ahol nemigen jár autó, tökéletesen belátható és biztonságosan át lehet menni bármikor. A többség át is megy. Én eleinte tartottam magam a szabályhoz. Aztán volt egy időszak, hogy mentem a tömeggel (elég mókás volt, hogy egyedül álltam a lámpánál, a többi kerékpáros meg ment át zavartalanul). Mostanában megint megállok: az a fél perc belefér, úgy tekintem, mint egy kis pihenőt, a lelkiismeretem meg mégiscsak nyugodtabb így. Egy-két társam is akad, szóval nem vagyok teljesen magányos harcos. Piroslámpa-főbűn tehát némi bizonytalankodás után részemről kiiktatva.

Aztán van néhány nem feltétlenül szabálytalan, de engem kifejezetten idegesítő magatartásforma. Amit nagyon nem szeretek, azok a száguldozók. Ilyen nem csak autósban van, hanem bicajosban is. Ők azok, akik fizikailag képesek 35-ös átlagot tekerni, hát akkor meg is teszik. Nem számít, ha gyalogos van, nem számít, ha szűk a bicikliút és jönnek szembe. Centizgetnek, szlalomoznak, száguldoznak. Intenzíven használják a csengőt: jobb esetben nem haragszanak, csak informálnak, rosszabb esetben viszont a neheztelésüket fejezik ki vele: mit keresel Te ott, és főleg mit tötymörögsz! Sietünk kérem, ne tessenek feltartani!

A másik állatfaj a"nem érdekel, hogy más hogyan kerül ki, én megyek ott, ahol nekem kényelmes" típus. Ők azok, akik a forgalomhoz képest kifejezetten keskeny parti bicikliúton hármasban egymás mellett kerekeznek flegmán és közben egy jót beszélgetnek. Ha szembejön egy gyalogos vagy kerékpáros, nagy kegyesen hagynak neki 15 centit az út szélén, tessék ott elférni.

Nézzük a gyalogosokat. A színtévesztés náluk is elfordul, akár az autós típus (azaz jaj, hát előbb még ződ volt, átférek én még ezen, különben is elmegy a villamosom), akár a biciklis (totálpiros már évek óta, de nem jár itt senki, akkor meg mire várjak). Pontosabban ezekkel az a baj, hogy néha bizony járna arra valaki, aki persze nem akar gyalogost gázolni, hát fékez.

A másik jelenség a biciklis infrastruktúra használata. Ez vonatkozik a kizárólagos bicikliútra (tipikusan mellette három méterre ott a kitáblázott párhuzamos kizárólagos gyalogút, de az nem tetszik neki valamiért), meg vonatkozik gyakran a kerékpárút-normálút kereszteződésekre (pl. Fehárvári út), amelyek ugyan kizárólag a kerékpáros közlekedést szolgálnák elvileg, de hát jó az zebra helyett is ugyebár.

Szóval a gyalogosok is megérik a pénzüket. Ezekkel a szabálytalankodásokkal ugyan feltartanak, ami elvileg nem szép dolog és nem vagyok boldog, amikor fékezgetnem kell, de ha ilyet látok, a Szabadság-hídi járdázásomra gondolok és lelassítva, óvatosan, nemcentizve, nemcsengetve kikerülöm a pácienseket: mert ugye ha nekem "szabad" ott, akkor legyen nekik is."szabad" itt.

Zárjuk a körképet az autósokkal: na, belőlük nem sokat látok. Egy csomó idegesítő szabálytalanság, amit autóstársként rögtön kiszúrok (narancssárgázás, sebességtúllépés, nemindexelgetős bevágás, jobbkéznemmegadás, fenekembemászás, pofátlan vészvillogós feltartós-parkolgatás, stb.), biciklisként nem nagyon látszik. Amitől eredetileg tartottam, az a biciklisávon megállás:, nos ez előfordult már éppen, de azért nem olyan gyakran. Oldaltávolságot is biztonságosan tartanak, legalábbis én még soha nem éreztem magam veszélyben ilyen módon, remélem ez így is marad. a másik félelmem az a kanyarodó autós esete az egyenesen haladó kerékpárossal, de úgy látszik ezt is megtanulták az autósók, legalábbis még nem láttam olyat, aki ne adta volna meg az elsőbbséget. Kereszteződésben-zebrán ragadás dugóban már gyakrabban előfordul, de azért eddig még mindig elfértem.

Az egyetlen viszonylag gyenge pont az a nemlámpás zebra. Hát ott nem szeretnek megállni. A Budaörsi úton szoktam átkelni egy ilyen zebrán, kínosan szabályosan és óvatosan. Állok a járdán, mellettem a bicikli (tehát leszálltam róla és tolva, azaz gyalogosként kelnék át), türelmesen nézek és várok. Hát itt kb. kéthetene egyszer fordul elő, hogy az első autós megáll. Jellemzően öt-tíz autó is elmegy, mire valaki átenged.

Ez persze nem lep meg, ismert jelenség. Annál furább az, amikor nem zebrán kelek át, hanem amikor a bicikliút keresztezi a főutat. Ilyen van a Fehérvári úton meg a Budafokin ahogy már szóba került. Ezeken a helyeken egyértelműen az autósoknak van elsőbbsége, mégis itt gyakrabban és hamarabb megállnak (pedig itt is kínosan óvatos vagyok), mint a fenti zebránál. Hiába, az autóslélek kiismerhetetlen. Én mindenesetre ilyenkor egy intéssel mindig megköszönöm az előzékenységet.

Hogyan tovább?

A jelenlegi biciklihasználatomnak vannak azért komoly korlátai. Szinte kizárólag munkába járásra használom. Így mind othon, mind az irodai garázsban zárt helyen tárolhatom, kikerülve a lopásveszély kényes kérdését. Egyszer tettem egy aprócska kitérőt hazafelé menet egy könyvesboltba, ahol egy előre megrendelt könyvet vettem át. Az expedíciót ugyanolyan komoly útvonaltervezés előzte meg, mint annó az első munkahelyi tesztutamat és a három könyvesboltban töltött perc alatt végig az ajtó mellé lakatolt bringámat fixíroztam. Szóval spontán "menjünk mindenhova bicajjal" kalandozásokról egyelőre szó sincs.

Az is kérdés még, mi lesz a téli szezonban. Anno Helsinkiben télen buszra váltottam, de ott persze hosszú és hideg a tél, általában tartós hótakaróval. Pesten se fogok hóban, latyakban tekerni, de nálunk enyhék a telek, bőven elképzelhető, hogy a hó csak pár napos leállást okoz. Inkább az öltözködés az, amit még végig kell gondolnom. A nyári váltóruha, a laptop és egy-két apróság elfér a hátizsákban, de egy teljes rend téli öltözék nadrággal, pulóverrel, kabáttal biztos nem. Talán megoldható ez úgy is, hogy a nadrág, pulcsi stb. permanensen az irodában állomásozzon. Majd meglátom.

De október végéig még tuti tekerek.

A korábbi évek tót, cseh és teuton átkai után 2012-ben a Kijevi Rusz hordáival nem bírtak a magyar sportseregek. Pontosabban a kosárlabdázóink.

Nyáron a női válogatott selejtezett az Eb-re. Kiesett, mert Ukrajnától mindkét meccsen kikaptak. Mindkétszer szoros küzdelemben, mindössze néhány ponttal. Pedig ha csak az itthoni mecset hozzák akár egyetlen pontocskával is, ők jutottak volna tovább, mert egyébként a többi csoportellenféllel szemben jobb eredményt értek el, mint az ukránok: Izraelt mi kétszer vertük, az ukránok csak egyszer, a csoportgyőztes Belaruszt itthon elkaptuk, az ukránok dupla vereséggel zártak ellenük.Azaz még így is pontegyenlőség volt a magyar és az ukrán csapat közt, de az egymás elleni két vereség miatt az ukránok zártak továbbjutó helyen.

Most a férfi válogatott selejtez, ma játszottuk az ukránokkal a visszavágót. Az odavágón 38 percig fej-fej mellett haladt a két csapat, majd az utolsó két percben a magyarok nulla, az ukránok 9 pontot dobtak, így lett 6 oda. A mai visszavágó előtt az is látszott, hogy ha verjük Ukrajnát 7 ponttal, akkor jó esélyünk van csoportmásodikként továbbjutni. Egy ennél kisebb győzelem esetén a harmadik hely a valószínűbb, de a győzelem ekkor is sokat dobott volna az esélyeinken, mert a 6 selejtező csoport 4 legjobb harmadikja is továbbjut.

Ehhez képest itthon is kikaptunk, két ponttal. Külön dühítő, hogy az agyvérzéses utolsó fél perc büntetőpárbajában mi 6, az ukránok egy büntetőt hibáztak, azaz tulajdonképp mi szúrtuk el a továbbjutásunkat. A legdrámaibb az utolsó büntetőzés volt, mert -3-nál, 3 másodperccel a vége előtt egy 3 pontos dobáskisérletet faultoltak az ukránok, azaz dobhattunk három büntetőt, Ha azok bemennek, hosszabbításra menthettük volna a meccset. De nem mentek be, kettő kimaradt.

A fene egye meg!

... miért csak most csökkentette az egyébként már év eleje óta vágáspártinak tartott monetáris tanács a forint alapkamatot.

Hát azért, hogy a jegybankárok (és politikusok) még viszonylag olcsón juthassanak a külföldi nyaraláshoz szükséges valutához... ;-)

(Egyébként ez csak félig vicc, nem lepne meg, ha nem csak a külföldön nyaraló magánembereknek, hanem a nemzetgazdaságnak is kedvezőbb lenne nyáron az erős forint, pl. az idelátogató turistáknak ugyanannyi forintért több eurót kell itthagyniuk...)

Olvasom a Zindexen, hogy "Története legnagyobb sikerének kapujában áll a magyar férfikézilabda-válogatott, amely eddig háromszor játszhatott olimpiai elődöntőt, de nyernie még nem sikerült soha.". Aztán olvasom a Zorigón, hogy "Mocsai Lajos szövetségi kapitány, akinek a férfi válogatott élén ez már a második elveszített olimpiai elődöntője volt az 1988-as szöuli torna után".

Biztos fiatalok ezek még, gondolom megbocsátóan, nem emlékezhetnek a régi dolgokra. És persze hanyagok, mert nem néznek rendesen utána a régi dolgoknak, hamár a korukból fakadóan nem emlékezhetnek rá. Ugyanis marhaságokat írnak: a magyar válogatott másodszor játszott elődöntőt olimpián, Mocsaival meg még soha.

A tisztelt újságírók addig nyílván eljutottak, hogy eddig három negyedik helyünk volt az olimpiákon, de annak már nem néztek utána, hogy milyen rendszerben zajlottak a versenyek. Kezdjük a Zorigó hibájával, arra valószínűleg többen felfigyeltek. 1988-ban, a szöuli olimpián ugyanis a csoportküzdelmek után rögtön helyosztók következtek, a csoportelsők a döntőt, a csoportmásodikok a kisdöntőt játszották egymással, és így tovább. Mocsai tehát nem vesztett elődöntőt Szöulban, mert ott olyan nem volt. Bronzmeccset vesztett a jugoszlávok ellen.

Értelemszerűen a Zindex számai sem stimmelnek, de ha már itt tartunk akkor azt is elmondom, hogy az első 4. helyünket az 1936-os berlini olimpián szereztük, de elődöntő ott se volt, a négy legjobb csapat körmérkőzéses formában döntötte el az érmek sorsát és a magyar csapat mindhárom ellenfelétől kikapott.

Kb. három perc volt összeszedni a fenti információt...

Igazából egyébként nem erről kellene írnom, hanem arról a csalódottságról, ami a mai elvesztett elődöntő után van bennem. Mert hiába csodaszép a 4 közé jutás és hiába küzdöttek mai is csodálatosan, bár fáradtan a fiúk, nem tudom mikor lesz legközelebb ilyen oltári szerencsénk, hogy nem csak a 4 között vagyunk, de ott kapunk egy magunkhoz hasonló, verhető outsidert.

Meg hiába tudom, hogy nyílván az izlandi meccs extra húsz perce okozta igazából a rengeteg kihagyott helyzetet, nem csak a vakszerencse (meg persze a csoportmeccsek közti különbség is sokat számított: nevezetesen a szerencsésebb sorsolású svédek sétagalopp meccsei az angol, argentin vagy éppen a tunéziai válogatott ellen), mégis nehéz megemészteni, hogy ott volt a kezünkben az egyenlítés, máskor simán bevágott ziccerek maradtak ki.

Persze vigasztalhatnám magam a szerbek vagy még inkább az izlandiak nagyszerű legyőzésével, mert ezek tényleg csodálatos pillanatok voltak, de az igazi "hollywoodi" sikersztorihoz csak kellett volna ez a mai győzelem is.

Szóval szomorú vagyok, nagyon.

Javítás (2012. augusztus 12.), Izé, jó hogy ekéztem a hanyag újságírókat, közben meg én is elnéztem egy negyedik helyet, nevezetesen a moszkvait, ahol a szöulihoz hasonló rendszerben játszottunk, azaz a csoport második helye rögtön kisdöntőt ért. (Azaz elődöntő itt se volt...) Szóval az idei már az ötödik negyedik helyünk, amihez viszont "csak" két elvesztett elődöntő tartozik.

Érdekes hirdetés, elsőre jót mulattam rajta:

Már fogalmaztam is a vicces poént, hogy alapesetben világos tejet csapolnak, két kanál kakaóval félbarna lesz, négy kanállal pedig barna. Ha szerencsi a kakaó, akkor pedig ez biztos Borsodi.

Így aztán meglepve hallottam a páromtól, hogy a csapolt tej a bevett dolog, nemcsak nálunk, hanem egynémely szomszédnál is.... Sőt, némi guglizás után újabb csapolható folyadékra bukkantam.

Én azért maradok a sörnél.

... hogyan segíthetünk a görögökön!

Együnk görög narancslekvárt!

55% gyümölcstartalom!

Nagyon finom!

Ezzel egyébként egy újabb sorozatot is útnak indítok, amelyben Promontor kedvenc finomságait veszem számba. Élelmesebb olvasók a sorozat egy további leendő szereplőjét is felfedezhetik...

(Nahát, milyen szellemes szójátékok, ugye... ;-)

Szombat késő délután el akartam ugrani az Eleven Centerbe, az ottani Sparba, beszerezni néhány elfelejtett bevásárlandót a hévégi éhenhalás megelőzése céljából. Mivel nem voltam biztos a bolt nyitvatartásában, gondoltam alkalmazzuk a modern technológia vívmányait, nézzük meg a Zinterneten a nyitvatartást.

Ugye az alap, hogy egy kereskedőlánc honlapján legyen boltkereső, amin fél perc alatt kikereshető a hálózat bármely boltja, címmel, telefonszámmal, nyitvatartással. Alap, de nem a Sparnál. Boltkereső ugyan van, de aki kitalálta, az nem sokat gondolkodhatott a használhatóságán.

A Spar boltkeresője ugyanis két módon tud keresni: településnévre és irányítószámra.

Amivel csak a budapesti boltkereséseket teszik lényegében használhatatlanná. Vagy megkapom az összes budapesti boltot ömlesztve, vagy tudom a pontos irányítószámot.

Nézzük az első esetet: Budapesten van 107 Spar bolt, a kereső tízesével listázza és ez nem is változtatható. A sorbarendezés valószínűleg véletlenszám generátorral történik, azaz véletlenül sem pl. irányítószámonként, hogy legalább nagyjából sejtsem, hanyadik lapra kell ugranom. Ezzel a módszerrel tehát szépen sorba kell klikkelnem a 11 lapon, amíg rá nem akadok az én boltomra. Nagyon okos, gratulálok.

Persze begépelhetem az irányítószámot is, ugye. Amiből ugye kerületenként van tíz és ide a rozsdás bökőt, hogy 100 újbudai fogyasztóból 95 nem tudja, hogy az Eleven Centernek mi az irányítószáma. A maradék 5 azért tudja, mert ugyanabban a körzetben lakik és ezzel véletlenül tisztában is van. Én viszont kicsit távolabb lakom, az már nem az a körzet. Tehát ilyen módon szépen végigvehetem a kerület 9 másik irányítószámát, amíg rá nem akadok az én boltomra. Az előző esethez képest kettővel kevesebb lehetőség, de jó! Nagyon okos, gratulálok.

Ha már így belejöttem a kekeckedésbe: A Spar a keresője szerint elvileg háromféle bolttípust üzemeltet, van Spar, Interspar és Kaiser's. Kár, hogy Kaiser's már nincs, mert azokat az elmúlt években átalakították és vagy Spar vagy Interspar lett belőlük (az említett Eleven Centerbeli boltnak is Kaiser's a leánykori neve amúgy), aminek a hátterében az áll, hogy a Kaiser's márkanév nem a Sparé (hanem a Magyarorsszágról kivonult Tengelmanné) és gondolom lejárt a névhasználati szerződésük. Miért is tudná ezt pont a Spar keresője?

Az már csak hab a tortán, hogy a keresőlapon van egy kis Magyarország térkép, ami egy pillanatra azt a hiú reményt ébresztheti a gyanútlan látogatóban, hogy van térképes kereső. Hát nincs. A térkép csak dísz. Nagyon okos, gratulálok.

Spar.hu minőség = német kreativitás + magyar alaposság.

Utóírat trolloknak: Persze tudom, hogy gugli a barátom és pl. a "spar szupermarket eleven center" keresés is behozza a keresett spar.hu oldalt, de ez nem változtat a poszt lényegi mondanivalóján, miszerint a sparkereső siralmas. Vidéki trolloknak: igen, tudom, hogy ez mondjuk Békéscsabán nem gond, de ez nem változtat a poszt lényegi mondanivalóján, miszerint a sparkereső siralmas.

Helyek, ahova nem megyek többet:

Napsugár Strand, Agárd:Tulajdonképp magamra vethetek, ilyen névvel gondolhattam volna, hogy ezen a strandon nincs árnyék. Na jó, Promontor megint túloz, van persze árnyék. Itt ott. Elvétve. Van pl. kb. 13 darab csenevész fácska, ami amolyan félárnyékot ad. Adna, ha odaférnénk, de erre esélyünk sincs, mert az árnyék mérete nagyjából egy családnak elég, szűkösen. Amikor mi voltunk, akkor minden négyzetmiliméternyi árnyék foglalt volt, a családok közti gyepű mérete pedig nullára redukálódott. Volt pl. egy sövénysor, annak az árnyékos oldalán kevesebb hely volt, mint egy szardíniásdobozban. 

Persze a napon rengeteg hely lett volna a 43 fokban, nem is értem, miért nem akartunk ott leülni. A kerítés mellett, a parttól jó távol egy lepukkant kabinsor mellett találtunk végül helyet, mellettünk egyik oldalt egy ösvény, a másikon egy sorstárs család majdnem a szánkban, a gyep minőségét és a szemetességét inkább nem minősíteném.

Figyelembe véve, hogy egy rendes, dús lombkoronájú fa felnövekedéséhez mennyi idő kell, nyilvánvaló, hogy az én életemben akkor se tenném be ide a lábamat többet, ha egyébként nem húztam volna fel magam a strand igénytelenségén és ápolatlanságán.

A gárdonyi Sport Beach ezzel szemben bőven meg van áldva öreg, dús lombú fákkal és egyéb tekintetben is jónak találtuk.

Az más kérdés, hogy ebben a kánikulában a Velencei tó már túl meleg volt...

Gold Change, Ferenc körút 33. Nem itt szokam pénzt váltani, de ezúttal épp arrrafelé volt dolgom és gondoltam beszerzek némi eurót a nyaraláshoz. Ketten álltak előttem, volt még tíz percem, gondoltam pont belefér. Hét perccel később, amikor még mindig az elsővel bajlódtak valamit, már nem voltam benne biztos. Aztán egy perccel később mégis végzett a kuncsaft - hogy mi tart egy pénzváltáson nyolc percig, az rejtély számomra - én meg eldöntöttem, hogy azt a két percet rászánom még az ügyre, hátha a közvetkező váltás bonyodalommentes lesz.

Az lett, a kettes kuncsaft 15 másodprec elteltével távozott, én meg gyanútlan örömmel léptem az ablakhoz és közöltem, hogy eurót szeretnék vásárolni.

Nincs. Menjen az Erzsébet körúti fiókunkba, ott van - szólt a válasz.

Nos, Nemkedves Gold Change, leesett volna az aranygyűrű az ujjatokról, ha kitettetek volna egy táblát, miszerint a vélhetőleg leggyakrabban váltott valutából éppen nincs a fiókotokban? Vagy netán az  árfolyamtáblán 000.00-ás eladási árfolyamot írtok ki?

Ha ez ennyire megerőltető, akkor én igazán nem akarlak Titeket még a pénzváltás súlyos gondjával is terhelni a jövőben, se az Erzsébet körúti, se a Ferencs körúti, se semelyik fiókotokban...

Már egy ideje forgatom a fejemben, hogy olyan - főleg honi - uticélokról írjak, amelyek kiesnek az utazási fősodorból, ezért aztán kevesen és ritkán jutnak el ide, pedig egy látogatást megérnek. Nem felfedezetlen világcsodákról szólna ez a sorozat, legalábbis nem abban az értelemben, hogy turisták millióit lehetne idecsábítani velük. Olyan helyek ezek, amelyek egy vékonyabb bédekkerből simán kimaradnak, viszont ha az érdeklődő utazó beléjük botlik és rászánja az időt, nagyon kellemes emlékekkel távozhat.

Tulajdonképpen vannak már ilyen posztjaim, a Fűvészkert, a Gaja-szurdok vagy éppen külföldi példaként a jadrijai strand, szóval nincs szó valami forradalmi újításról, inkább csak egy kis önmarketingről: így próbálom feldobni az utóbbi időben kissé leülepedett - és némileg elsörösödött - blogomat. "Nahát, olvastad, Promontor új sorozatot indított!" - súgnak majd össze a törzsolvasók izgatottan, ugye... ;-)

Na mindegy, ha sorozat vagy rovat, hát legyen, vágjunk bele: kezdetnek egy ajánlat a Balaton déli partján nyaralók számára egy-egy hűvösebb napra (bár jönnének már, én nagyjából 28 fok felett leolvadok...). Somogytúr a régi 67-es úton található kellemes de mégiscsak tizenkettőegytucat kis falu, központjában egy kellemes de mégiscsak tizenkettőegytucat templommal, szóval semmi ok a megállásra. Illetve mégis, mi ez a szép fehérre meszelt kúria itt az út mellett? Hát a Kunffy Lajos Emlékmúzeum.

Aha. Ki a fene az a Kunffy Lajos? Maler, mondja a német nyelvű felirat, azaz festő. Na, nézzünk be.

Szóval Kunffy Lajos (1869-1962) - most már általam is - ismert festő volt, élt sokfelé, pl. Párizsban is évekig, ahol kiállításai is voltak. Ugyanakkor élete jelentős részét töltötte ebben a somogytúri kúriában, ahol egy műtermet is felépített és ahol a környékbeli paraszti élet sok eseményét örökítette meg festményein. Halála után a házat emlékmúzeummá alakították. A műteremben elsősorban a festményeit állították ki, a lakóházban pedig életrajzi relikviák, illetve egy nemesi kúria jellemző berendezése tekinthetőek meg.

Ez egy tisztességgel berendezett, de amúgy semmi különöset nem mutató helyiérdekű gyűjtemény lenne. Lenne, ha nem varázsolná emlékezetessé a  lelkes, elhivatott idegenvezető, aki körbevezetett minket.

Idegenvezetőnek mondom, de tulajdonképp egy mindenes, jegyszedő, képeslapárus, al- és főigazgató egyben. Talán a takarítást nem ő csinálja, de lényegében ez egy egyszemélyes múzeum. Viszont a lelkesedése magával ragadó. Egy büszke és tudós lokálpatrióta, aki mindent tud Kunffy Lajosról, mindent tud Somogytúrról és ezt a tudást lelkesen és élvezetesen osztja meg a látogatókkal. A műterem viszonylag nagyszámú gyűjteményét  egyenként mutatja be ismeri mindegyik történetét, kölönösen azokét, amelyek a korabeli helyi életet, azok szereplőit, eseményeit örökítik meg. Közben persze Kunffy életéről és családjáról is sokat megtudunk, pl. garibaldista apjáról, zongoraművész feleségéről, vagy azt, hogy ugyan a szocialista realizmus maximálisan távol állt tőle, a parasztság életét kiváncsian és rokonszenvvel bemutató műveit még a Rákosi rendszer is "elfogadta", így - bár földjeit több lépésben elvesztette - a házat és a műtermet megtarthatta és ott haláláig dolgozhatott.

Nagyjából egy órát tölthettünk a múzeumban, minden percét élveztem.

Végezetül álljon itt néhány fénykép:

A tavaszi sörszezon lezárásaként következzék egy tudományos publikáció... ;-)

Promontor tavaly gondos kutatómunka eredményeként fejlesztette ki szemiobjektív sörszelektáló algoritmusát. Bár a forradalmi jelentőségű mű impakt faktoráról nincs ismeretem és egyelőre még közelgő akadémiai tagságomról sincs hír, az igazi kutató nem veszti el a lelkesedését. Íme hát a tavalyi módszer továbbfejlesztett változata, ami igencsak aktuális, lévén mindjárt kezdődik  V. Cseh Sörfesztivál, ahol a módszer a gyakorlatba is átültethető!

Illetve ültetendő is, mert a tavalyi szortimenthez képest vannak változások. Egyrészt úgy tűnik, a Pivo és a Hrabal ezúttal nem lesz jelen (kár, nélkülük nem teljes egy pesti csehsörfeszt!), emiatt nem lesz pl. Cerná Hora vagy éppen Postřižinské. Ezen kívül is hiányzik a tavalyiak közül a Herold és a Regent. Legalábbis így elsőre ezek tűntek fel, de lehet, vannak egyéb hiányzók is. Viszont szerencsére vannak helyettük mások, némelyik pedig kifejezetten egzotikus kisfőzde, szóval lesz azért mit kóstolni.

Az alkalmazott módszertan a következő:

1. Ami itthon beszerezhető, azt mindenképp kizártam, még akkor is, ha egyébként nagyon szeretem. Ezeket pirossal jelöltem. Ebben benne vannak a szinte minden nagyobb közértben beszerezhető "cseh nagyok" (Pilsner Urquell, Staropramen, stb.) és a sörszakboltokban, illetve az örvendetesen szaporodó pesti cseh kocsmákban beszerezhető speciálisabb fajták is. Szintén pirosat kaptak azok a fajták, amiket ugyan nem kapni itthon, de már kóstoltam és vagy nem jók, vagy ugyan nem rosszak, de annyira tuti nem jók, hogy most újra sorra kerüljenek.
2. Az itthon beszerezhetetlen (és nem mellesleg Prágában se könnyen megtalálható) "egzotikus" sörmárkák lettek a zöldek. Tavaly kivétel volt az Eggenberg, mert Cesky Krumlovba készültünk, gondoltam ott lesz alkalmunk kóstolni. Ehhez képest végül Prágába mentünk. Épp ezért idén nem tartalékolok, itt az Eggenberg, hát azt is kóstolni kell...
3. Tavaly volt sárga kategória, idén nem lesz, ha valami egy kicsit kilóg a besorolásából, azt a megjegyzés oszlopban jelzem.

Jöjjön tehát a (tavaly óta szintén egyszerűsödött) táblázat:

Persze, ahogy tavaly is mondtam, a terv nem szentírás, el lehet tőle térni...

Összevissza megjegyzések a 3. Főzdefesztről:

Bár Promontor fejlett kritikai érzékének köszönhetően gyakran tesz bíráló megjegyzéseket posztjaiban, azért az letagadhatatlan, hogy a Főzdefeszt minden gyerekbetegsége ellenére - amelyek közül párat ki is nőtt - egy alapvetően szuper rendezvény. Lassan a hatása is kezd látszani, egyre könnyebb - bár a könnyűtől még sajna nagyon messze vagyunk - jóféle sörökhöz jutni, legyenek azok magyar kézműves próbálkozások, rutinos cseh remekek, bajor folyékony csodák vagy éppen alekelő angolszász XPA csodák.

Szóval éljen soká a Főzdefeszt és köszönet a közreműködőknek!

Bár múltkor megigértem, mégse választottam kedvenc sört ezúttal. Egy kivétellel nagyon jóféle söröket kósoltam, finomak, sokrétűek, érdekesek voltak, de a korábbi "hú, ez valami csoda!!" érzést ezúttal egyik se adta, még az ismételten kóstolt Fekete Bárány se. (Talán már "megszoktam", talán túl hideg volt, a fene tudja. Egyébként az IPÁknál is volt olyan érzésem, hogy kicsit túl hidegek...) Így ezúttal nekem nem lesz "kedvenc söröm". Talán legközelebb.

Ezúttal (illetve részben már az előző feszten is) erősen ale irányban mentem el, egyetlen lágert kóstolam csak. Valószínúleg legközelebb egy kicsit visszatérek majd a lagerekhez, ők is megérdemlik a figyelmet. Ráadásul igazából ezzel az eddig kimaradt "hagyományosabb" kissőrfőzde vonalat is le tudom majd tesztelni, nem csak a "sznob felsőosztályt" ;-)...

Egy-egy korty erejéig ("megkóstolhatom, légyszi?" alapon) sikerült két további sörbe is belekóstolnom. Az első a Stari Vörös volt, ami igen érdekesnek tűnt, valami nagyon fura gyümölcsös ízzel és illattal, ami nekem elsőre rokonszenves volt még a komló teljes hiánya ellenére is, de alkalomadtán ezt én le akarom majd tesztelni valamikor. Talán legközelebb.

A második egykortyos a Pivonál csapolt Jubiler Mild Stout volt, ami viszont egy igen finom "tipikus cseh stoutnak" tűnt. Ez persze így egy marhaság, mert ugye ilyen nincs. Illetve tudok egyről, ez a kedvenceim közé tartozó Primator Stout ami egy ugyanilyen cseh felsőerjesztésű barna és amihez nagyon hasonlított ez is. Ez tehát Promontor nagy bátorsággal két márka alapján felállított "tipikus" cseh stout kategóriája: félreismerhetetlen Guinness-kuzinság, de azért van benne valami csehes is, mondjuk talán a kicsit vastagabb, malátásabb test.

Az árak, az árak, azok magasak, mondták sokan. Hát igen, szerintem is. Ha pl. a tavalyi cseh sörfesztivállal vetem össze, ott 500 forint volt egy korsó és nekem ne mondja senki, hogy a magyar kézműves sörök ennyivel jobbak, mert körberöhögöm. Másfelől, nem tudom, hogy a csehsörfeszt milyen konstrukcióban működik, könnyen lehet, hogy ott van egy promóciós, piacszerző szándék is, az ennek megfelelő szubvencióval. Ezt is figyelembe véve, bizonyos fokig elfogadható, hogy a tőkeszegény magyar főzdék szeretnék az esetleges üzleti kockázatukat is beépíteni az árakba. Amelyek egyébként azért nem rínak ki annyira a budapesti árszínvonalból és láthatólag még ilyen szinten is sikeres a rendezvény.

Ugyanakkor a magam részéről azt hozzátenném, hogy amit elfogadok egy egzotikus főzdefeszten, ahol egy kipróbálás erejéig nem sajnálom a 600-700 forintot egy pohár sörért, azt  hosszútávon nem biztos, hogy megadom, pláne nem, ha egyébként olcsóbban kapok itt-ott nagyon jó cseh söröket vagy éppen hasonló árért már belga, bajor, brit vagy amerikai specialitásokhoz is hozzájutok. Persze ha elérik azt a szintet, akkor igen, de azért legyünk őszinték, a magyar termés eléggé egyenetlen egyelőre...

Apróságok:

• Kár, hogy a Fuller's real ale-jéhez nem fértem hozzá, amikor arra jártam, mindig későbbre igérték. Láhatólag napi egy hordóval jöttek, hát legközelebb tessék többet hozni, plíz!
• Sokan árultak palackban, ami szép és jó. Annak már nem örültem, hogy általában ugyanannyiért, mint a csapoltat, ez az ezeregyszáz éves magyar söralkotmány alapelveivel (palackozva olcsóbb a sör, mint csapolva) ellentétes.
• Ha már palack. Ne tessék csak 1 literes palackban árulni a sört, ez az egyszemélyes sörháztartások számára komoly probléma: fél liter a nyerő! És persze ne tessék 300 forintos palackban se! A visszaváltási igéret szép gesztus, de a fesztnek már vége, most hova vigyem vissza? Ha nincs palackozó gép, akkor tessék egy lecsavarható kupakos műanyag palackba tenni, azt a pár napot abban is kibírja és nem fogom snassznak tartani!
• Lehetne sörrelikviákat árulni! Főzdefesztes póló volt éppen (bár én reménykedem, hogy jövőre még olcsóbb lesz, meg esetleg nem csak ilyen gyászos színben), de miért nem volt sapka? Miért nem voltak korsók, kelyhek, emblémás sörnyitók? Miért nincs eredeti főzdefesztes söralátét pakk egy-egy keksszel az összes megjelent főzdétől?

Szép volt, jó volt, kár, hogy vége, mondanám, De rájövök, hogy tulajdonképp nincs vége, hiszen a hűtőben betárazva vár a Főzdefeszt zsákmány, ami azért pár hétig még emlékeztet majd a június eleji szép napokra...

Főzdefeszt, második nap (és nekem utolsó, vasárnap családi obligációk), újabb gyorsjelentés (itt a tegnapi).

Zip's Pale Ale, nagyon kellemes indítás, sűrű krémes hab, persze vékony és hamar múlik. Ízre kiegyensúlyozott britsörös kompozíció, kis angolos komló itt (friss, gyümölcsös), icipici karamell ott, némi engedménnyel a káeurópai ízlésnek, értsd testesebb és buborékosabb, mint egy átlag angol ale. Az mondjuk érdekelne, hogy ezt vajon a Főzdefeszt tiszteletére főzték vagy megfelel valamelyik sztenderd sörüknek a honlapjukról, ott ugyanis Pale Ale nincs. A leírások alapján az Ambert tippelném, de ez persze látatlanban elég megalapozatlan teória...

Ezután két régi ismerőst kóstoltam újra: a Csobánkai Fekete Bárány összel a kedvencem volt, azóta nem volt hozzá szerencsém, hát most újrakóstoltam. Szintén kedveltem a Kissler (Holló) Barnát tavaly tavasszal és mivel Dombóvár irdatlan messze van (de legalábbis teljesen kiesik szokásos utazási rádiuszomból), ezt se volt azóta alkalmam kóstolni. Érdekes párosítás keveredett, amelyben ugyan a Fekete Bárány valamivel jobbnak bizonyul, de ha azt vesszük, hogy a Kissler egy "unalmas" alsóerjesztésű darab, akkor bizony egyáltalán nem vallott szégyent. A Bárány selymesebb és sokarcúbb volt ezúttal is, de a dombóvári főzet keserű, pörkölt, csokis és ezúttal halványan tényleg a Guinessre emlékeztető állaga és íze jól állta az összehasonlítást.

Bitterfly: Újabb IPA a magyar sörfőzés egén, ezt ezúttal Belgian Style IPAként marketingelik, aminek az az elvi alapja, hogy amerikai komlót, de belga élesztő használnak. Jó, szóval az elméleti alapokat értem, de mit jelent ez a gyakorlatban? Hát először is egy nagyon kellemes illatot, ami tényleg olyan, mint amit belga kolostori nedűknél éreztem, tehát nem annyira a szokásos IPA-citrus, inkább virágos, málnás. És mennyei, szagolgatom a sört, mint egy hülye és vigyorgok. Az ízről viszont már nem tudok megalapozottan nyilatkozni, a markáns keserű ellenére is visszafogottabb volt, mint a szokásos amcsi stílusú ipák, de be kell valljam, negyedik sörként, fáradó ízlelőbimbókkal nem igazán sikerült elkapnom ezt a pillangót. Majd a begyűjtött palack segít ebben.

Részemről ennyi volt a Főzdefeszt 3, majd még megálmodom, melyik volt a kedvenc söröm és megírom legközelebb.

Illetve még egy kis reklám a komlós trüffelnek. Nagyon jó!