Feljutunk?

A nap kérdése. Az én válaszom az, hogy 1) nagyon remélem 2) és valószínűleg igen.

Nézzük, mit mond Promontor Mérnöki Feljutásbecslő Algoritmusa?

Pontokba szedve, ahogy egy kockafejűhöz illik:

1) Papírforma alapján mi vagyunk az esélyesek

• Világranglista. 19. helyezettként játszunk a 24. ellen
• Játékosállomány. Mi 11 Ebel, 1 cseh, 1 svéd, 1 német élvonalbeli játékossal, 1-1 német és finn másodosztályú játékossal és végül 6 Mol Ligás játékossal állunk fel. A lengyelek 1-1 cseh és egy brit (utóbbi kb. Mol Liga szint) élvonalbeli légióst tudnak felmutatni, a többi 20 a lengyel bajnokságból jön. A légiósállományunk egyértelműen impozánsabb, a Mol Liga pedig kb. megfelel a lengyel bajnokság szintjének. Azaz a játékosállományunk egyértelműen jobbnak tűnik, még akkor is, ha a légiósaink általában nem domináns játékosai az adott ligáknak, Vas János csapata speciel ki is esett a cseh első osztályból, Hári János Modója is csak osztályzós sikerrel maradt bent a svéd elsőosztályban és maga Hári jövőre másodosztályú csapatba igazol. Igazán "minőségi" légiósnak a leginkább a két honosított, Sarauer és Banham számít, előbbi pl. Ebel alapszakasz pontkirály volt, ami azért szép teljesítmény. Minőségi státuszukat a vb-n is bizonyították eddig.
• A vb eddigi eredményei is a mi fölényünket mutatják. Legalábbis az objektív mérce, a megszerzett pontok száma. A szubjektív mércéhez (mutatott játék színvonala, ki ellen mennyire szoros meccset játszottunk, stb.) nem nagyon tudok hozzászólni, mert a lengyeleket eddig nem láttam. Mindenesetre az eddigi teljesítmény jutalma az is, hogy nekünk a rendes játékidős döntetlen is elegendő az üdvösséghez.

2) Mi szólhat akkor a lengyelek mellett?

• Hazai pálya. 15 ezer néző, ebből 4 ezer magyar, a többi lengyel, ez majdnem háromszoros fölény. A magyar szurkolók várhatólag hősiesen végigüvöltik-éneklik-dobolják majd a meccset, de ez akkor is a lengyeleknek lesz hazai pálya. Amit el kell viselni.
• Sportdiplomácia. Kényes téma, mert nem szeretem az örök magyar "elcsalták, ellopták, mindenki ellenünk volt" jellegű nyavajgásokat. Ezek legtöbbször elfogult és egyébként is bizonyíthatatlan állítások. Meg ahogy azt mondani szokták, a bíró a pálya/meccs része, az ő döntéseivel együtt kell(ene) győzni a pályán. Nem lehetetlen az, ha arra koncentrál az ember, ami a dolga, a játékra. Ugyanakkor az tagadhatatlan tény, hogy egy-egy csapat "sportdiplomáciai súlya" néha tükröződik egy-egy játékvezetői döntésben. (Erre egyébként szerencsére a hokiban én kevesebb példát látok, mint a másik kedvenc csapatsportomban a kézilabdában, ahol bizony az EHF - az európai kézilabdaszövetség - németorientáltsága gyakori beszédtéma kézis fórumokon, de persze más viszonylatokban se mindig semlegesek sokak szerint.) Nem is arról van tehát szó, hogy tudatosan csalnának, inkább olyasmiről, hogy a sporik tudatalattijába azért beépülhet egy "rangsor" és ez kifejeződhet egy-egy nehezebben megítélhető "befújjam, ne fújjam?" jellegű esetnél. De vajon valóban a lengyeleknek kedvez a sportdiplomácia? A fene tudja, szerintem van egy enyhe fölényük ezügyben. Ma ugyan nem muzsikál fényesen a lengyel hoki, de múltja sokkal impozánsabb, mint a magyaré és mint potenciális hokipiac is sokkal jelentősebb. A magyarok ezzel szemben egy kósza A csoportos kirándulást tudnak felmutatni, ahol elég simán kizúgtunk, és ami még rosszabb, szurkolóink hátrahagytak egy nem túl kellemes emléket.

Latolgatok:

Nyilván a két csapat pillanatnyi mentális és fizikai állapota lesz a döntő.

A fizikaitól nem tartok különösebben, kemény legények a mieink, kemény bajnokságokat nyomtak végig, a részben kanadai stáb meg remélhetőleg tudja, mit csinál és megfelelő edzésmunkával és regenerációval készíti fel a csapatot az utolsó napra.

A mentális állapot lesz a döntő, hiszen a a mentális tartás képes kompenzálni a lengyelek mellett szóló fenti tényezőket. Nem tudom, ebben mennyire jó a szurkolói körökben vegyes megítélésú Rich Chernomaz, de ez egy rapszódikus nemzeti karakterrel megáldott magyar válogatottnál alapvető szempont kell legyen. Biztos vagyok benne, hogy a 2008-as feljutásban benne volt Pat Cortina remek "pszichológusi" vénája és fontos lenne, hogy RC is hasonló érzékkel készítse fel a fiúkat a döntő meccs lelki terhének elviselésére.

Én optimista vagyok: ha voltak is Chernomaz alatt gyengébb meccsei a a csapatnak, azok általában nem mentális deficiteken mentek el. Szemben egynémely elődjével, igazából még a "nem fontos" meccsekre is helyrepofozta a csapatot, ld. pl. a két előző vb utolsó meccseit. Na meg persze Japán és Ukrajna ellen is megmutatta a csapat, hogy van tartása. Reméljük lesz ma este is.

Összességében szerintem mi vagyunk az esélyesebbek, de nincs nagy különbség, szoros meccs lesz. Semmiképp sem szabad lebecsülni a lengyeleket! Ne járjunk úgy, mint tavaly Japán vagy idén a britek, ne botoljunk meg egy gyengébbnek gondolt ellenféllel szemben!

Verdikt:

Összegezve a fentieket, én 70% százalék esélyt adok a magyar feljutásnak.

Remélem a fiúk beigazolják racionális optimizmusomat. Én mindenesetre irracionális izgalommal, remegő gyomorral fogok szurkolni nekik.

Hajrá, Magyarok!

Utóirat: Tessék Jácint posztját is elolvasni!

Villámlátogatásokról villámposzt...

Křivoklát

Ahogy azt már többször megörökítettem, prágai hétvégéink záróprogramja a vasárnap délelőtti megállás. Évtizedes programról lévén szó, itt is voltak korszakaink. Eleinte várakat látogattunk, később városokat, legújabban inkább  sörfőzdéket. Az első korszak nagy beteljesítetlen vágya volt a festői Křivoklát.

Volt egy utikönyvünk, benne csodás színes fényképekkel Křivoklát váráról, mindig lelkesen megállapítottuk, hogy ide el kell jönni. Aztán megnéztük a térképet és csalódottan megálapítottuk, hogy Křivoklát rossz irányban van. Vagy Budapest, ahogy vesszük. (Mélyebben belegondolva, Budapest van rossz irányban, de ezt hagyjuk...) Merthogy kb. pont ellenkező irányba kellett volna menni, azt meg nem akartuk bevállalni.

Egy idő után persze megjegyeztük és már fel se vetődött a dolog.

De idén távolabbra merészkedtünk, egészen Plzeňig, ugyebár. És onnan nézve már Křivoklát jó irányban volt, így aztán a nem túl hosszú szombati Plzeň-Prága utazás ideális kitérője lett. Nem túl hosszú kitérő. Körbejártuk a kastélyt kívülről, körbejártuk belülről, felmentünk az egyik toronyba, aztán indultunk is tovább: a vezetést egyrészt a korgó gyomrunkra, másrészt az angol vezetés hiányára hivatkozva kihagytuk.

Kicsit vicces az is, hogy utólag végignézve a fényképeimet, a legemlékezetesebb fotók nem az egyébként tényleg nagyon szép várról készültek, hanem a vár lábánál elterülő faluban.

1) A kockaház külső oldalán kiépített lépcsőről már megemlékeztem.

2) Figyelemre méltó a modern cseh kerítésépítészet is:

3) Élénk és izgalmas a település kulturális élete is:

4) És a végére azért akadt egy modern (épületgépészeti/fűtéstechnikai/?) megoldás a várból is:

De azért érdemes végigkattintgatni a teljes albumon, szép az a vár:

Dalešice

És jött a szokásos kérdés, mit csináljunk vasárnap hazafelé?

Nem emlékszem, volt-e más jelölt, de ha volt, akkor se rúgott labdába Dalešice mellett. Dalešice ideális villámvizit helyszín lusta turistáknak. A látnivaló 1 darab sörfőzdeépület, amin amúgy nem lenne sok látnivaló, ha nem itt forgatták volna a Sörgyári Capricciót. Ez persze kellő indok arra, hogy megilletődötten tapodjuk a patinás macskaköveket és felidézzük Pepin bácsi vagy Gruntorad doktor klasszikus mondatait, de még így is kb. tizenöt perc alatt körbejárható és minden kötelező fénykép kényelmesen elkészíthető.

Utána meg be lehet ülni a pivnicébe, ahol megkóstolhatóak a helyben főzőtt remek sörök, amikkel egyetlenegy bajom van: az, hogy nem palackozzák őket, így nem hozható haza belőlük tartalék készlet a hazai ínséges napokra.

Végezetül a képek:

Bár a 2014-es NOSZF-túránk fő célpontja Plzeň városa volt, azért teljesen Prága se maradt ki. Gyanítom, hogy ennek egyetlen oka az volt, hogy András haverom tavaly kihagyta az akkor felfedezett és közönségsikert aratott Hrom do Police nevű műintézményt és most pótolni akarta a mulasztást. Így aztán szombat kora délutántól  egy a szokotthoz képest rövid, de azért egy pár kocsmát érintő belvárosi sétára volt azért időnk, álljon itt egy beszámoló az érintett objektumokról.

U Černého Vola

Kezdés a tavalyiak ellenére természetesen az Ökörben. Elég korán érkeztünk, kb. félház volt. Annak viszont nem örültünk, hogy a tavalyi pincérrel akadtunk össze. Ez a söröknél nem okozott gondot, jöttek gyorsan, ahogy az kell, finomak voltak, ahogy az kell.

A kajával viszont megjártuk. Nem úgy, ahogy tavaly, hanem úgy, hogy nem kaptunk. Amikor megérkezett a második kör sör, jeleztük, hogy ennénk is. Pincér megáll, OK, mondja, mit kérünk. Kértünk hermelint. Nem volt. Kértünk topinkát. Az se volt. Nem emlékszem, harmadikra kértünk-e valamit, egy ponton ugyanis pincérünk lezárta a kérdezősködést és elmondta, hogy mi van.

Nos, volt klobasa és volt parek. Talán volt spekacek is. Igen, egészen pontosan az a három féle fogás volt, amelyik súlyra megy, azaz amelyikkel el lehet játszani ugyanazt, amit tavaly is. Abból viszont nem kértünk, maradtunk a folyékony kenyérnél, megittuk a maradék sörünket, aztán - mivel kezdtünk igencsak éhesek lenni - továbbálltunk.

Fizetésnél egy 317 nanoszekundumig tartó lelkiismereti válságot értünk át, amikor észleltük, hogy a kajaügyi kérdezősködésünk elvonta emberünk figyelmét és ezáltal a második kör sör nem lett bestrigulázva, de aztán rezignáltan tudomásul vettük, hogy pénztárosunk szó nélkül kifizeti a számlán szereplő összeget. Sag schon, ha ennyit kért, hát ennyit kapott. Tavaly is megkapta, amit kiszámlázott, így lett idén is.

Ettől függetlenül nem voltunk vidámak: kajálni szerettünk volna, ez meghiúsult. Nem gondolnám, hogy emlékezett ránk egy év távlatából (nem csináltunk mi ott botrányt), viszont külföldiségünk nyilvánvaló volt. Sőt, a magyarságunk is, ugyanis amikor másnap délelőtt visszatértünk és megint nem volt semmi más, mint a már említett három fogás, akkor a hiányra magyarázatul kicsit gunyorosan annyit még hozzátett kedves barátunk, hogy járt ott egy magyarszko társaság és minden egyebet felzabált az étlapról. Na persze.

Ilyen érezhető rokonszenv mellett se a szombat délutáni, se a vasárnap reggeli vizitünk nem nyúlt túl hosszúra, amit csak abból a szempontból sajnálok, hogy ha tovább maradtunk volna, akkor a helyi rendeléseket megfigyelve letesztelhettük volna azon elméletünket, miszerint a szűkített választék csak a külföldiekre (netán csak a magyarokra) vonatkozott-e. Így ez egy bizonyítatlan elmélet maradt, bár a magam részéről 99%-ban biztos vagyok, hogy ez volt a helyzet.

Szombaton egyébként a várból lefele jövet a Kandúrban összefutottunk Péterékkel (a 2. sz. Novemberi Prágajáró Csapattal) és ők tettek epés megjegyzéseket bizonyos előző napi Ökörbeli Eseményekre, amiből azt szűrtem le, hogy ezúttal talán velük is történhetett valami számlázási malőr, de ezt persze nem állíthatom biztosan, tekintettel arra, hogy mi gyorsan továbbálltunk, így nem volt idő az eset részletes feltárására. Talán majd egyszer...

Nem akarok másokat eltántorítani az Ökörtől, a sör jó, a helyiség patinás, a múltja legendás, talán a személyzet se mindig ugyanaz (apropó, aki többet tud arról, hogy milyen eséllyel lehet elkerülni "kedvencünket", illetve hogy a régi személyzet megvan-e még, az legyen kedves írja meg!), de mindezek ellenére elkerülhetetlen a megbotránkoztatás: két év konzisztens rossz tapasztalatai alapján az Ökör sajnos narancs fokozatú figyelmeztető jelzést kapott nálunk. Társaságunk egyes tagjai az élmények hatása alatt egészen odáig mentek, hogy ebbe az intézménybe nekik már nincs is kedvük eljönni többet és keressünk Prága (sőt általában Csehország) helyett más uticélokat. Bár ezt a magam részéről elhamarkodott és eltúlzott szankciónak érezném, mindazonáltal elképzelhető, hogy a következő sörtúrabeszámolónk nem Prágából fog kelteződni.

Tekintettel arra, hogy a pilzeni reggelink óta nem ettünk, az Ökörbeli diétánk következtében igencsak korgott a gyomrunk. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy volt a listánkon egy közeli, még felfedezésre váró intézmény, a Valašská pivnice.

Valašsko, avagy Oláhok Morvaországban

Hogy ne mindig csak a sörről essen szó, fedezzük fel a Valašská pivnice "titkát". Ami persze nem nagy titok, csak egy kis odafigyelés kell: az a söröző honlapjáról is kiderül, hogy ez a hely egyike az örvendetesen szaporodó ismeretlen vidéki söröket csapoló prágai helyeknek. Innen pedig már csak egy kis kiváncsiság kell annak kiderítéséhez, hogy ez a bizonyos "vidék" jelen esetben Valašsko névre hallgat. Ahhoz se kell nyelvzseninek lenni (Valašská->vlach->oláh), hogy nevezett tájegység nevében délkeleti szomszédainkra utal.

Na de mit keresnek a románok Morvaország északkeleti részén, Szlovákia tőszomszédságában?

Nos, a mindentudó wikipédia szerint itt egy tipikus középkori szivárogva vándorolgatós sztori áll a háttérben: román pásztorok terelgették végig a juhaikat Kárpátok mentén a XIV-XVII században, mígnem eljutottak Morvaország keleti területeire. Átvették a helyi többség cseh-szlovák nyelvét, megtartva ugyanakkor a származástudatot, megtámasztva némi román eredetű szókészlettel, meg egy jó csomó egzotikus népszokással.

Mára persze  a régió lakói kb. ugyanannyira csehek, mint amennyire magyarok mondjuk a Jászság lakói: a keleti származásra a településnevek, az eltúnőfélben lévő dialektus, az inkább csak kuriózumként örzött népszokások utalnak. Nemzetiségi probléma nincs, az "etnikai" különállás legfeljebb némi tipikus csehes viccelődéshez szolgáltat apropót...

A pince talán kicsit steril, nincsenek is túl sokan, ami talán nem is baj, mert egyetlen kicsit keszeg felszolgáló látja el a vendégeket, aggódnánk, bírja-e a terhelést. A kelet-morva sör mellett kelet-morva étlapot is kapunk, van pl. egy igéretes levesük, a Valašská kyselica s klobásou, arra rögtön lecsapunk és jól is tesszük, a cseh és román gasztronómia remek keveredése ez az üdítően savanykás tejszínes-káposztás-kolbászos leves (ld. még csorbaleves, ugyebár). A második fogásra nem emlékszem, talán valami knédlis dolog lehetett, megbolondítva némi szlovákos beütéssel, de valami sztrapacskás dolog is szerepelt az étlapon, hamár a szlovák vonalat szóbahoztam.

A sörök kellemesek voltak, bár nagyon markáns emléket nem hagytak maguk után, még abban se vagyok teljesen biztos, hogy a háromféle sörből melyik kettőt kértem ki. Mondjuk ebben az is szerepet játszhat, hogy biztosan kóstoltam a harmadikat is, lévén ilyenkor arra ügyelni szoktunk, hogy lehetőség szerint teljesen lefedjük a sörkínálatot.

Akárhogy is, az összkép nagyon pozitív, a kellemes sörök, kifejezetten remek kaják és a helyhez képest kifejezetten mérsékelt árak mindenképp ajánlottá teszik az "Oláh Pincét".

Hrom do Police

Sok újat nem tudok elmondani a tavalyihoz képest legfeljebb annyit, hogy ezúttal társaságunk negyedik tagja is megtapasztalhatta, milyen remek hely. A matjes ezúttal is csodálatosan finom volt, ennek kapcsán bele is bonyolódtunk némi matjesológiai diszkusszióba (nevezetesen arról, milyen hal a matjes: a heringpárt nyert, de a lazacpárt javára szóljon, hogy egy jól elkészített matjes megközelíti az egyébként sokkal finomabbnak tartott halféleség ízét).  Még valamit ettünk, talán Pivní sýr lehetett, de ebben nem vagyok biztos.

Hogy aztán ez a két pozitív élmény mennyiben fogja ellensúlyozni az Ökörbeli kellemetlent, és visszatérünk-e Prágába, azt nem tudom. Késő ősszel kiderül.

Végezetül jöjjön a frissített térkép:

e>
Kedvenc prágai sörözőim nagyobb térképen való megjelenítése

"Biciklizni kezdtem" - nyilatkoztattam ki bő két éve. Tavaly megosztottam az első év tapasztalatait. Azóta is biciklizem, ez a poszt a második évről szól.

Hol biciklizem?

Továbbra is elsősorban munkába járok.

Egy viszonylag jelentős változás történt, délutánonként hazafelé nem a Szabadság hídon megyek már, hanem Lágymányosi (oppardon Rákóczi) hídon. Ez kicsit hosszabb útvonal ( azért nem vészes, kevesebb, mint 1 km többlet), viszont szabálykövetőbb lettem általa, lévén a Lágymányosin a "járda" jogilag nem járda, hanem osztott bringagyalog. Reggel maradt a Szabadság híd, ez kb. 85 %-ban a járdát jelenti (a maradék  az úttest, ha elcsípem a zöldet és nem látok nagy autósort a hídon), olyankor nincs komoly gyalogosforgalom.

Vannak standard kitérőim, kerékfújás benzinkúton, sörvételezés itt-ott, könyvbeszerzés amott, ilyesmik. Tavasszal a kisebbik lányom is megtanult bicajozni, ez adott némi lendületet a hétvégi bringázásainknak, egyelőre ez a környékbeli utcákra korlátozódik. (Bár ezeket az utakat nem mindig mértem, tehát a különböző statisztikákban csak részlegesen szerepelnek.) Tavasszal remélhetőleg távolabbi célokat is kitűzhetünk majd, a Kopaszi gátra fenem nagyon a fogam.

Statisztika/1: Mennyit bicikliztem?

"Összességében tehát kijelenthető, hogy megvan a 2000 kilométeres álomhatár. Sokkal több meg nem lesz jövöre sem..." - mondtam nagy okosan tavaly. Ehhez képest a mindentudó Sports Tracker jól rámcáfolt: az összegyűlt statisztikák szerint  majdnem 3000 km-t tekertem le egy év alatt (szeptembertől augusztusig):

A képen a kezdetektől letekert távolság látható (4928,22 km), ebből egyrészt levonandó a tavalyi eredmény (1977,25 km) másrészt a szeptember elseje reggeli menet (7,51 km), az eredmény pedig 2943,46 km. Szóval új álomhatár van, az évi 3000 km, amit persze ezúttal nem értem el, de talán majd jövőre!

Statisztika/2: Költségvetési egyenleg

A banki kártyakimutatásaim szerint 29540 forintot költöttem kerékpározásra, ebben benne van a kerékpárosklub tagsági díja és egy 6070 forintos Tízpróbás költés, ami nem teljesen biztos, hogy teljes egészében bicajos költség, de számoljuk ide, már csak azért is, mert elképzelhető (bár nem jellemző, mindenhol igyekszem kártyával fizetni), hogy volt készpénzes költésem is, az meg ebben nincs benne. Mindenesetre ennek a pénznek nagy részét az alábbiakban részletezett tételekre fordítottam.

Szerelés, felszerelés

A korábban már emlegetett hajtókarcsere mellett komoly szervízköltségem nem volt a második évadban. A fékpofákat megtanultam kicserélni és beállítani, bár a technikám messze van a tökéletestől, ezért ha egyéb okokból szervízben járok, a fékeket is meg szoktam nézetni.

Beszereznem se kellett  komolyabb dolgokat, nagyjából az alábbi apróságokat vettem:

• Fehér prizma előre és egy második narancs színű küllőprizma az első kerékre, hogy Kresz-kompatibilis legyek. (Mondjuk arra kiváncsi lennék, hogy milyen közlekedésbiztonsági indoka van annak, hogy a korábbi "egy küllőprizma hátra, egy előre" szabályt "két küllőprizma előre" váltotta fel. Biztos nagyon fontos volt ez a változtatás. Arra biztos jó, hogy egy csapásra az utakon közlekedő kerékpárok 90%-a szabálytalanná és bírságolhatóvá vált, mert az ilyesfajta módosításokról az emberek többsége nem szokott értesülni.)
• Sárga fényvisszaverő szalagok karra, lábra.
• Fényvisszaverő rudacskák a küllőkre.
• Lecseréltem továbbá a csomagtartóra szerelt hátsó prizmát egy lámpa/prizma kombóra, és hogy az első lámpából is legyen kettő, oda is vettem egy olcsóbb darabot.

Igen, paranoiás vagyok a láthatóságra, nem tagadom...

Fejkamerán továbbra is gondolkozom, de ez komolyabb beszerzés és a velemszületett smucigság eddig mindig megakadályozta a megvalósítást. Ugyancsak gondolkoztam bicajosnadrágon, főleg télire, de nem jutottam dűlőre. Itt nem elsősorban a "takarékos" természetem volt a gond, hanem az, hogy a testhez simuló hagyományos biciklinadrágok nagyon nem tetszenek, olyat semmiképp se akartam venni, hagyományosabb - értsd, "nadrágabb" - szabásút pedig nem találtam.

Statisztika/3: Hány napot bicikliztem tavaly?

A már emlegetett Sports Tracker a forrásom itt is, íme, a napszámok havi bontásban, összevetve a tavalyi adatokkal:

 Rövid adatelemzés:

• Ezek a számok nagyjából meg is magyarázzák, hogyan nőtt másfélszeresére a megtett távolság: hát úgy, hogy kb. másfélszer annyi napon bicikliztem.
• Az is látszik, hogy enyhe, de legalábbis hóban szegény telünk volt, így a téli hónapokban sem látható komolyabb teljesítménycsökkenés.
• Fent napokkal számolok, de naponta általában két úttal kell számolni, egy reggel, egy este. Amitől persze van eltérés felfelé, ha napközben ki- vagy útközben beugrom valahova, illetve lefelé, ha egy pl. esti program miatt bent marad a céges garázsban a bicaj. és másnap reggel buszozom. Az alábbi táblázatban összeszedtem, hogy az adott év napjai hány alkalmat jelelntettek, illetve hogy mennyi volt a napi átlag:

• 	2012-13	2013-14
  Napok	142	215
  Alkalmak	265	400
  Alkalom/nap	1,866	1,860

Statisztika/4: Útvonalfajták

Megint összeszedtem, hogy milyen útvonalfajtákon biciklizem. Ezek persze a "szokásos" reggeli és esti útvonalakra vonatkoznak. Tekintettel, hogy a délutáni hídváltás miatt ebben változás volt, meghagytam a tavalyi adatokat is, lehet hasonlítgatni:

 Rövid adatelemzés:

• Hosszabb lett az össztáv (14750 méterről 15605 méterre nőtt)
• Több úttest és bringagyalog lett, a többi útfajta csökkent, legtöbbet a bringasáv, köszönhetően annak, hogy hazafele nem használom a Kiskörutat.
• Ami nem látszik, az az, hogy a tavalyi 1000 méter járdából  úgy lett 990m idénre, hogy 350 méter forgalmas járdát (Szabadság híd) elhagytam, viszont 340 méternyi elhagyatott járdát "használatba vettem" (az ösvény helyett).

Statisztika/5: Időeredmények

Nos, az időeredményekről nem tudok mértékadó statisztikát produkálni, ugyanis a Sports-Tracker átalakította a honlapját és az átalakításnak áldozatul esett az átlagszámítási funkció. Pontosabban az összátlagot még ki tudnám éppen számolni, de azt a logikát, amivel az azonos útvonalakat eddig beazonosították és az átlagot csak ezekre számolták, azt kivették, így ezentúl nem tudom a reggeli és délutáni időtartamokat különválasztani.

Így viszont csak érzésre tudom mondani, hogy az időeredményeim nem nagyon javultak. Illetve a mérleg felemás. Reggelenként mintha kifejezetten lassultam volna, talán azért, mert egy téli megcsúszás miatt óvatosabban gurulok lefelé a hegyről. Esténként viszont valamennyit gyorsultam. Ugyan hosszabb lett kicsit az útvonal, mégis kb. ugyanolyan időket megyek. Érzem a gyorsulást hazafelé a Hamzsabégin is, ahol egy konkrét szakasznál régen mindig pont belefutottam egy pirosra váltó lámpába, most viszont általában elérem a zöldet.

Valószínűleg érdekes lenne évszak és időjárás szerint is vizsgálni a menetidőket, de ehhez ezeket kézzel kellene adminisztrálnom, erre pedig nem nagyon van időm.

Ráadás: az ötödik félév

Tekintettel arra, hogy igencsak elhúzódott ennek a posztnak a megírása és az abban eredetileg nem tárgyalt, szeptembertől kezdődő harmadik év eddigi időszaka igen eseménydús volt, úgy döntöttem, hozzácsapok erről az időszakról is egy rövid kis összefoglalót. Nézzük akkor.

A megnöveledett szervízigényt már emlegettem (bár pl. a racsnicserét ki is felejtettem), emellett a beszerzéseim is növekedtek:

• Vettem új térdvédőket, mert a régi gumírozott térdmelegítőim kezdtek megnyúlni. A bosszantó az, hogy először vettem jó drága térdvédőket a Tízpróbásban, majd pár napra rá láttam a kínaiban egészen olcsó térdmelegítőket, amik tökéletesen megfeleltek volna a célnak. Ez utóbbiak annyira olcsóak voltak (250 forint!), hogy váltásnak még így is megvettem őket.
• Találtam nadrágot télire. Itt is a Tízpróbás lett a nyerő. Igaz, ez hivatalosan nem kerékpáros nadrág, hanem túranadrág, de tökéletesen megfelel a céljaimnak, viszonylag szűk, de nem az általam utált testhez simuló szabás, vízlepergető anyag, vékony bélés, cipzáros zsebek, szóval egyelőre tökéletesnek tűnik.
• Vettem új téli kesztyűt is, merthogy a régi sífutókesztyűm már teljesen szétszakadt. Olcsó darab, meglátjuk, meddig bírja.
• Pótoltam továbbá elhagyott fényvisszaverő karszalagot is, az egyik új darab ráadásul ledes: a karácsonyfa effektus lassan tökéletes lesz.

Nem csoda hát, hogy szűk félév alatt a kiadásaim 58685 forintra rúgtak, azaz félév alatt elköltöttem az előző évi büdzsé kétszeresét. (Kb. fele-fele arányban oszlott meg a szervízelés és  ruházkodás, illetve benne volt újfent egy klubtagság.) Nagyon remélem, hogy a következő félév szerényebb lesz.

A Budapesti Tél  idén is komolytalan volt. Összesen két januári alkalom volt, amikor a téli időjárás miatt nem tudtam biciklizni, egyszer hó esett, egyszer meg ónos eső. (Na jó, volt egy nap, amikor szintén volt ónos eső és meg is bántam, hogy elindultam, de visszafordulni nem akartam már. Igaz, aznap jó negyedórával tovább tartott az út, mert szuperóvatosan haladtam...) A december és eddig a február is teljesen gondmentes volt.

Ez is hozzájárult ahhoz, hogy február 15-én a kilométerszámláló 6371 kilométeren állt, azaz a szeptembertől letekert 1443 km  alapján úgy tűnik, meglehet idén a 3000 km. Legalábbis időarányosan megvannak az ehhez szükséges kilométerek. Ámbár ha figyelembe veszem, hogy ebben benne van egy őszi  Tisza-tó kör a maga 64 kilométerével (céges csapatépítés keretében), meg azt is, hogy nyáron a szabadságok miatt több kiesés várható, mint amennyi télen volt, akkor lehet, hogy mégse. Majd meglátjuk, azért még nem reménytelen a dolog.

Bár úgy is lehet nézni a dolgot, hogy ha a Bubis tekeréseimet is számolnám, az egészen biztosan kompenzálja a Tisza-tó kört, és azok a tekerések nem szerepelnek a kimutatásban. Amúgy, ha már a Bubinál tartunk, lassan döntéshelyzetbe kerülök: márciusban lejár a tesztelésért kapott jutalombérlet és döntenem kell, hogy hajlandó vagyok-e pénzt is adni ezért a szolgáltatásért. Még nem döntöttem, hezitálok.

Zárszó

Paulus Velocipedus búcsúzik: valószínűleg a továbbiakban nem fogok ilyen bő lére eresztett éves beszámolókat írni biciklis pályafutásomról, maximum egy-egy villámposztot eresztek majd meg összegyűjtött statisztikai adatokkal vagy extrémebb közlekedési afférral.

Mindenkinek biztonságos és lehetőség szerint gyors közlekedést kívánok, a választott közlekedési eszköztől függetlenül. Figyeljünk és vigyázzunk magunkra és egymásra!

A tavalyi részleges csalódás után könnyebb volt a haverjaimat meggyőzni, hogy az esedékes novemberi cseh sörtúránk súlypontja ezúttal ne Prága legyen. Így aztán egyrészt a szokásosnál egy nappal korábban, már csütörtök délben elindultunk, másrészt a cél ezúttal Pilzen volt.

Pilzen egy kb. Debrecen nagyságú város, ami első-, másod- és harmadsorban is a pilzeni sörről híres. Na jó, ott készül a Skoda is. Amiből az is kiderül, hogy egy igen jelentős ipari központtal van dolgunk. (Kihagyhatatlan tény továbbá, hogy a csehek örökifjú Korda Györgye, Karel Gott is a város szülötte. A sör miatt megbocsátok.)

Ami persze nem azt jelenti, hogy más érdekes nincs arrafelé. Van egy hatalmas főtere (193x139 m), a közepén egy szép, bár szerintem kicsit aránytalan (vagy a "hasa" nagy, vagy a "feneke" kicsi, nézöpont kérdése) gótikus katedrális, továbbá egy figyelemre méltó reneszánsz városház. A főtér körül található régi városmag is hangulatos, bár kissé eklektikus, keverednek a különböző korok stílusai, talán enyhe századfordulós fölénnyel. Említést érdemel még a zsinagóga (ami ugyan méretben és szerintem szépségben is elmarad a budapestitől) továbbá a víztorony is.

A pilzeni városháza (jobbra) előtte balra a Morový Sloup, a Szűz Mária pestis oszlop

Összességében kedves, szép város Pilzen, de ha csak a városképet és az építészeti nevezetességeket tekintenénk, szinte biztos nem férne bele "Promontor kéthetes csehországi álomtúrájába". Pilzen idei Európa Kulturális fővárosa címe is érzésem szerint inkább annak tudható be, hogy Prága már volt és a csehek valószínűleg turisztikailag kevésbé kiemelt helyeket akartak a címmel helyzetbe hozni (erre utal az is, hogy a másik jelöltjük Ostrava volt).

Nade itt van ugyebár a sör. Mi ugyanis elsősorban sörügyi tanulmányokat kívántunk folytatni. Az én elsődleges motivációm ezen belül a híres pilzeni sör szüretlen változatának megkóstolása illetve magának a sörgyárnak a megtekintése volt. De természetesen szerepelt a programban az elmaradhatatlan kocsmafelderítés is.

Nézzük tehát a kutatómunka eredményeit! (Előrebocsátom, hogy lesz meglepetés!) A felsorolás kb. időrendben történik.

Na Parkánu

Talán a leghíresebb sörözője a városnak. Fő attrakciója a szűretlen pilzeni, ami itt állandóan csapon van. Másik fő jellemzője a tömeg (legalábbis csütörtök esti érkezésünkkor az volt), aminek következtében csak a zsúfolt teraszon kaptunk helyet, amit november lévén téliesítettek és a manapság Pesten is divatos gázlángos fűtőtestekkel fűtöttek. Ez nem volt annyira hangulatos, de életem első szűretlen pilzenije kárpótolt azért.

Ami egyébként nem aratott osztatlan sikert: nekem bejött, a többieknek nem annyira. Ami azért fura, mert eddig én voltam az aki inkább lelkesedett a markánsan komlós pilzeni ízért, a többiek inkább a barna Kozelért jártak Prágába. Talán az lehet az ok, hogy a szűretlen pilzeni kicsit kevésbé kiismerhetővé teszi a sört, pont azt veszi el, amitől pilzeni a pilzeni: a markáns, egyértelmű komlózást. Ami ott van persze, csak jobban elbújik az élesztős ízek mögött. Az eset talán jól illusztrálja, miért a szűrt változat vergődött világhírnévre.

Pilsner Urquell Sörgyár

Azt már a 3. sz. Sörgyárlátogatás kapcsán megírtam, hogy a sörgyárvizit kiismerhető műfaj. Házikiállítás, gyár és sörkóstoló a három alappillér, maximum ezek súlya, sorrendje és némiképp a tartalma lehet kérdéses.

A házikiállítás Pilzenben a túra során elosztva, kis adagokban jelentkezik, az elején például megcsodálhatjuk Ferenc Jóska aláírását (Az öreg látogatást tett a sörgyárban. Minden natyon tetszett neki, mindennel meg folt elégedve, így aztán kegyeskedett aláírni a vendégkönyvet: érdekes adalék, hogy minden meglátogatott országban a helyi nyelven szignózott, így Csehországban Frantiseket írt, csakhogy Pilzenben elszúrta és Franztiseket sikerült alkotnia. Az utókor nevében megbocsátok.)

Később van "miből főzzük a sört" szekció (na, vajon miből: tippeket a szerkesztőségbe kérünk) illetve képek a pilzeni uralkodókról (izé, serfőzőmesterekről), ezen a ponton mély tisztelettel jegyezzük meg a bajor származású Josef Groll nevét, aki az első adag pilzenit megfőzte 1842-ben. (A Groll nevet még fogom emlegetni...)

A gyárból nem sok valóságszagú objektumot látunk, a régi és új főzőházon gyorsan átzavartak és a csillogó-villogó zárt főzőüstökön kívül nem sok mindent látni. Még a palackozó a legérdekesebb, ez működött, bazinagy gépsorok, nagy zaj és minimális munkáslétszám mellett palackozódott és dobozolódott a friss pilzeni. A folyamat többi részéből viszont nem meglepő módon Pilzenben se mutattak semmit.

A régi főzőház

A kóstoló helyszíne viszont legalább érdekes volt, ugyanis levittek a sörgyár alatti pincerendszerbe, ahol valaha az erjesztés folyt. Ugyan a folyosók kongtak az ürességtől, bizonyítván, hogy a modern gyártási folyamathoz ezekre a régi pincékre már nincs szükség, de azért pár régi, nyitott erjesztőkádat láthattunk, bennük a látogatók kedvéért főzött kóstolósörrel.

Erjed a pilzeni

Ami itt is a szűretlen változat volt, nagy örömömre, ráadásul ezúttal még jobban ízlett, kicsit emlékeztetett ugyanis a Tigris-féle friss tankos pilzenire. Kértem is repetát kétszer is. Ezzel nagyjából végeztünk is. A végén körülnéztünk a szuvenírboltban (nem vettem semmit), viszont a sörgyár híres bejáratáról bőséges fényképtermés készült.

A Plzeňský Prazdroj sörgyár híres bejárata

Pivovarske muzeum

Ha a sörgyár kiállítás része hagy valakiben némi hiányérzetet, az a Serfőző Múzeumban pótolhatja. Van itt minden, sörtörténet az ókortól kezdve, rejtélyes és kevésbé rejtélyes serfőző eszközök a középkortól kezdve, kis századfordulós kocsmatörténet, a modern pilzeni sörtörténelem (ki mikor milyen sörgyárat alapított, mikor vásárolta fel a másikat, hogy aztán az állam rátegye a kezét az egészre, a végén meg jöjjön valami multi és megvegye az egészet: ismerős történet). Vannak továbbá mindenféle sörrelikviák, cimkék, alátétek, palackok, pl. a legalább két vitrinnyi Urquell cimkegyűjteményben lehet bogarászni cirill betűs, francia, olasz cimkéket, és persze - éljen! - van ott pár magyar is.

Cirill betűs pilzenis címke

Azt kell mondjam, kicsit rohanva haladtunk végig a termeken, több időt érne meg ez a múzeum. Persze lehet, hogy csak az én aprólékos, minden vitrint mindig alaposan végigböngésző természetem mondatja ezt velem. Mindenesetre ha egyszer visszajutok, akkor a múzeumból induló katakombatúrára is befizetek majd, merthogy olyan is van.

U Salzmannů

A város második leghíresebb sörözője. Vagy ez lenne a leghíresebb?

Ki tudja: én a Na Parkanuról tudtam, de a mindenféle pilzeni útleírásokban általában az U Salzmannů ugyanúgy szerepel. Mindkettő igazi patinás klasszikus, a Na Parkanu inkább "sörözősebb", ez meg kicsit "éttermesebb", de nagy különbség nincs köztük. Illetve annyi talán, hogy a Salzmannůban van fekete Kozel is, amit a rengeteg pilzenitől kicsit megcsömörlött társaság nagy örömmel fogadott, kivéve természetesen az egyszemélyes kemény magot, amely tudta, hogy most kell szűretlen pilzenit inni, mert máskor/máshol nem lehet, ugyebár.

U Salzmannů: balra a szűretlen, jobbra a szűrt pilzeni

Itt amúgy ettünk is, már nem emlékszem pontosan, mit is, de nagyjából a szokásos knédli-káposzta-sertéshús körből kerülhetett ki a rendelésünk és rossz biztos nem volt, mert azt megjegyeztük volna.

Pivovar Groll

És végezetül jöjjön a szálláshelyünk, ami egyáltalán nem mellékesen egy minisörfőzde is egyben. Ez utóbbi szempont persze letagadhatatlanul fontos szerepet játszott a kiválasztásban, de emellett az elfogadható ár, a centrumközeli elhelyezkedés, és a megoldott parkolás is a hely előnyei közé sorolhatóak.

Pivovar Groll, az udvari bejárat

De a legfontosabbnak mégis a a helyben főzött sör bizonyult. Ez ugyanis "ellopta a show-t", lévén sokkal finomabbnak bizonyult, mint a híres-nevezetes szűretlen pilzeni, amiért pedig mentem/mentünk. Így aztán ahelyett, hogy az estéinket  a fentebb említett híres-neves kocsmákban töltöttük volna, a kötelező körök letudása után rohantunk vissza a Grollba, hogy az ottani isteni nedűt kortyolgassuk.

Az abszolút győztes a Groll névre hallgató 12-es világos volt, ez egy szűretlen, pasztőrözetlen csoda volt, a szokásos pilzenihez képest valamivel visszafogottabban komlózott, de ez nem volt baj, sőt, ettől lett igazán harmonikus! Volt benne valami meghatározhatatlan friss, fűszeres keserédes (talán egy csipetnyi vanília? vagy méz? a fene tudja) íz, amit egy csodás, krémes keserédes hab koronázott meg, hmmm. Ittuk reggel, ittuk este és innám azóta is, ha nem választana el tőle 700 kilométer.

Emellett kevesebb figyelmet kapott a barnájuk, pedig az is nagyon finom volt, kb. ugyanaz a krémesség a habban, ugyanaz a frissesség a sörben, csak mindez enyhén csokis-karamelles keretben. A honlap szerint a barna az 14-es, de ettől időnként nyílván eltérnek, mert nekünk a barna is 12-es volt..

Az étlap is hozta, amit kellett, volt hermelin, tlacenka, továbbá finom, fűszeres kolbász, talán egy árnyalatnyival csípősebb a kelleténél (amúgy imádom a csípőset, csak ezúttal elvette egy időre a sör ízét), reggelire remek szalonnás-sonkás rántotta, mennyei köményes cseh barna kenyér.

És még a kártyázást is megengedték.

bridzs & pivo @ Pivovar Groll

Zárásként egy link az obligát fényképalbumra:

Illetve nem is, kell a pozitiv útmutatás:

Irány Plzeň!

Nézzük a második féléves listát:

A pap gyermekei

Papos filmből láttam nemrég egy komolyat Írországból, most egy másik katolikus bástya nyúlt a témához. Az ajánlók alapján egy groteszk vígjtékot vártam, ami részben be is jött, de a végefelé azért komolyabbra fordul a sztori. Mint film, messze nem annyira tökéletes, mint ír társa, de azért élvezhető és mindenképp tiszteletre méltó, ahogyan a "hivatalosan" vérkatolikus-vérnacionalista Horvátországban megfricskázza a nemzeti mítoszokat.

A majmok bolygója - Forradalom

Az új majmok bolygója sorozat második darabja. Az első nekem mérsékelten tetszett anno, de a másodikról egész jó kritikákat hallottam. Ezek nagyjából be is igazolódtak, ez egy abszolút nézhető, látványos és néhol meglepően árnyalt történetű film. A majmok már megint nyernek, amúgy.

A galaxis őrzői

Vicces, látványos, fordulatos. A galaxis is megmenekül a végén és még én se éreztem kidobott pénznek a mozijegyet.

Lucy

Luc és persze Scarlett adja el ezt a filmet, ami ugyan egy árnyalatnyival valóban jobb az átlag galivúdi szintnél, de nem hiszem, hogy bekerülne a Luc Besson Nagy Filmes Mauzóleumba. Mondjuk a Taxi sorozatnál még mindig jobb.

Göndör fürtök

Nyomasztó film egy nyomasztó országból, amit az egzotikuma nagyjából nézhetővé tesz.

A kis Nicolas nyaral

A franciák válasza a Holdfény Királyságra, avagy hogyan nyaraltak a gallok a hatvanas években.

Két nap, egy éjszaka

Nyugaton sincs kolbászból a kerítés, mondták nekünk régen. Hát nincs. Szar a helyzet és egyedül az vigasztal meg minket, hogy Marion Cotillard eszméletlenül nagy színész. Mondjuk az is érdekes kérdés, hogy hasonló helyzetben Magyarországon mennyien állnának a történetbeli asszony mellé? Van-e még a mi társadalmunkban valamiféle szikrája a szolidaritásnak, mármint az igazi, tétre menő szolidaritásnak?

Sráckor

Volt sok-sok évvel ezelőtt egy Szabó István interjú. amelyben Szabó az amerikai filmekről beszélt. Pontosabban arról, hogy a galivúdi csihipuhi filmek mellett van egy nagyon erős és értékes vonulata az amerikai filmeknek, amely az egyszerű emberek hétköznapi életét mutatja be. Ezekről nagy megbecsüléssel nyilatkozott. Azt nem tudnám megmondani, akkoriban mely filmekre gondolhatott (kb. a Kramer kontra Kramer korszaka volt ez amúgy), de hogy a Sráckor ennek a kategóriának a legértékesebb darabjai közé tartozik, abban biztos vagyok.

Adott egy srác, aki a szemünk előtt nő fel, adott a családja, az állandóan küszködő, ide-oda költözködő, mindig más munkával, tanulással, pótapával próbálkozó anya, az apai felelősséget hol felvállaló, hol lerázó apa, meg egy rakás másik szereplő. Hétköznapi jeleneteket látunk a család életéből és lassan eggyé válunk velük. Ez a film olyan mértékben rezonál a saját kisebb és nagyobb bajainkkal, közdelmeinkkel, hogy lehetetlen nem átélni ls megszeretni. Nagy élmény.

Szabadesés

Frenetikus, magával ragadó. Félelmetes, sokkoló. Groteszk és ugyanakkor elképesztően valóságos. Nem tudom, Pálffy György milyen Toldit rendezne, képes lenne-e egy tradicionálisabb, látványorientált történelmi drámába is beoltani a zseniális jelképeit és azt sem tudom, hogy ha sikerülne, akkor megszólítaná-e az a film a nagyközönséget. Merthogy például a Szabadesés tutira nem fogja. Azt viszont tudom, hogy a Szabadesés az én botcsinálta értékítéletem szerint egy remekmű.

Csillagok között

Nem rossz ez a film, kicsit szentimentálisra sikeredett, de azért nem rossz. Illetve tulajdonképp nagyon szentimentálisra sikeredett, de akkor se rossz. A megidézett nagy előddel (Űrodüsszeia 2001) persze nem ér fel, de valószínűleg nem is akar: tiszteletadásnak meg elmegy.

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan

A magyar filmek tipikus betegsége az elfuserált, életszerűtlen történet. Ennek eredményeképp születik rengeteg olyan film, amiben akadnak ugyan remek pillanatok, de a film egésze mégis félresikerül. A VAN nem tesz csodát, rendesen megírt történetet ez a film se hoz. Viszont - néhány más társához hasonlóan - valahogy képes felülemelkedni ezen a bevallott hiányosságon: ez ugyanis egy tökéletes hangulatfilm. Sodródó, esetleges történetecske egy sodródó, esetleges nemzedékről. De valami furcsa és megmagyarázhatatlan módon ez a film nem a szokásos magyar pesszimizmust hozza (jaj, segítség, itt egy elveszett nemzedék, végromlás, nihil!), hanem derűs szeretettel megvonja a vállát, hogy sebaj, azért majdcsak lesz valahogy. És addig is, amíg lesz valahogy, próbáljuk meg élvezni az életet.

Ja és mellesleg két további pozitívum: egyrészt nemcsak egy nemzedéknek, hanem egy városnak is bemutatja a hangulatát (vagy legalábbis annak egy vetületét), másrészt a "gyengébb" történetet töméntelen gag és stilisztikai bravúr kompenzálja, főleg ha figyelembe veszem, hogy ezeknek minimum a feléről lemaradtam... ;-)

Doboztrollok

A lányom cipelt el erre a mozira (mostanában a Hollywood Hírügynökségre van rákattanva, ott nézte ki magának ezt a filmet is), de nem bántam meg. Klasszikus tanmese az előítéletekről, amit iskolás gyerekek már simán megnézhetnek, de a megvalósítás kellően igényes és komplex egy felnőtt számára is. Külön pluszpontot ajánlok meg a látványvilágért.

Ezen poszt azt hivatott bemutatni, hogy a szolgáltatások színvonala nem feltétlenül azért ramaty kis honunkban, mert állami kézben van.  A szektorokon átívelő nemtörődömség és arrogancia sajnos nemzeti jellemvonásunk.

Állami

A Magyar Posta jó jelképe a magyarországi állami szolgáltatások - hogyismondjamcsak, hm, legyen vegyes - színvonalának. Alkalmazottainak - hogyismondjamcsak, hm, legyen vegyes - hozzáállása és modora pedig megmutatja, mire számíthatunk az alulfizetett, alulmotivált magyarállami munkaerőtől.

(Ámbár ez így nyílván igazságtalan, akadnak jó példák is - mármint az állami szektorban általában, nem a Magyar Postán - szóval az összkép javulgat. Illetve a fene tudja. Mert van, ahol meg romlik. De ez messzire vezet, maradjunk a konkrét példánál.)

Szóval a sztori az, hogy valami matricagyűjtő akción nyertünk több olcsó, de hasznos apróságot. Összesen négyet. Ebből hármat le is szállított gond nélkül a Posta. (Pontosítok: bedobtak egy cetlit a postaládánkba, mi meg elmentünk a postahivatalba, sorbaálltunk, leadtuk a cetlit, aláírtunk, átvettük. Gond egy szál se, megszoktuk, hogy ez a rend.)

A negyedik után is megkaptuk a cetlit, a Zasszony bement a postahivatalba, sorbaállt, leadta a cetlit... Aztán várt. Várt. Várt. Aztán közölték vele, hogy nincs meg a küldemény.

Innentől idézném a levelet, amit kb tíz nappal később küldtünk a Postának:

Tisztelt Magyar Posta,

A Budapest zz. kerületi posta küldeménykézbesítési gyakorlatával kapcsolatban szeretném az alábbi panaszt tenni:

Október elején dobták be a postaládánkba a az értesítést a RLxxxxxxxx8971 számú küldemény érkezéséről, amelyet az értesítő szerint 10 munkanapon belül lehetett átvenni a Yxxxxxxxxxi Yxx utcában.
Ennek megfelelően a múlt héten bementem a küldeményemért. Azt azonban a postán dolgozó munkatársuk nem találta. Igéretet tett a küldemény felkutatására, felírta a telefonszámomat és megigérte, hogy visszahív.

A visszahívásra nem került sor.

Ezért tegnap telefonon megkerestem a postahivatalt, ahol egy kollégájuk érdeklődésemre elmondta, hogy a csomag a Zxxxxxxxx úton található. A Zxxxxxxxx úti postahivatalt felhívva, a következő kollégájuk (Nxxx Exxxxxx) megerősítette ezt az információt, de megjegyezte, hogy a 10 munkanap lejár, ezért azt ma valószínűleg "nem kereste" jelzéssel visszaküldik.

Kérésemre, miszerint ne küldjék vissza a küldeményt, mert azt igenis kerestem és szeretném a postán átvenni, azt igérte, továbbítja az illetékeseknek. Arra is igéretet tett, hogy vagy ő, vagy az illetékes kollégái még aznap vissza fognak hívni.

Erre a visszahívásra sem került sor.

A mai nap folyamán hiába próbáltam többször is a postahivatalt elérni, a telefont nem vették fel.

A fentiek alapján az alábbi kéréseim vannak.

1) Amennyiben lehetséges - azaz a csomag még a postán van - ne küldjék vissza a feladónak! Jelezzék ezen az email címen vagy a korábban megadott telefonszámon, hogy hol és meddig vehetem át.
2) Amennyiben netán már visszaküldték a küldeményt, kérem változtassák meg a "nem kereste" jelzést a valóságnak megfelelő "a Posta hibájából nem került kézbesítésre" jelzésre.

Függetlenül attól, hogy mi lesz a csomag további sorsa, szeretném megjegyezni, hogy az Önök fent leírt eljárása finoman szólva is erősen kifogásolható: egy elkeveredett csomag és több megszegett igéret - azaz munkatársaik folyamatos hanyagsága - eredményeként nem kaptam meg a nekem járó küldeményt.

Üdvözlettel

XY

A válasz is megérkezett, pont betartották a harminc napos válaszadási határidőt. Most mondja valaki, hogy a Posta nem pontos... Az amúgy jól jellemzi a postai infrastruktúra és folyamatok fejlettségét, hogy az emailen beküldött panaszra egy nyomtatott válaszlevelet írtak, majd beszkennelték és csatolták a válaszemailhez. Íme:

Kivizsgálták, megállapították, intézkedtek, elnézést kérnek, mi kell még? A csomagról persze egy szót se ejtettek. Gondoltuk persze, hogy visszaküldték a feladónak és innentől kezdve nincs mit tenniük, de azért az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre lehetett volna válaszolni. Ja, ahhoz nem lett volna elegendő a szokásos mintaszöveg beillesztése.

Nyílván örökös homárkommentelők gúnyolódhatnának a naivitásunkon, hogy voltunk pl. képesek hitelt adni egy postai dolgozó visszahívási igéretének. Meg rámutathatnának arra, hogy hamarabb is bemehettünk volna a postára, hamarabb is hívhattuk volna őket. Szóval mi voltunk hülyék, persze.

Mindezen kritikák persze csupáncsak azt az aprócska tényt feledik el, hogy nekünk (mint bármely más átlagembernek) ezernyi napi teendőnk van, ezek között csak egy a postai küldemények utáni hajtóvadászat. Ezzel szemben a Magyar Posta alkalmazottainak munkaköri kötelessége (lenne) a csomagok gyors, problémamentes kézbesítése.

Magán

Nézzük, hogyan teljesít egy hasonló esetben a csodamagánszektor.

Rendeltünk a neten egy gyerekgitárt. Bár általában netes rendelés esetében is preferálom a személyes átvételt, ezúttal kiszállítást kértünk: a forgalmazó a város másik végén volt, viszonylag szűk nyitvatartással, se nekem, se a Zasszonynak nem fért bele a személyes átvétel.

Házhozszállítást a DPD nevű cég végezte. Hogy hogyan? Hát valahogy így:

Tisztelt Xxxxxx Yyyyyy!

A küldemény visszafordításra kerül a feladó részére. Az okozott kellemetlenség miatt elnézését kérem a DPD Hungária Kft. nevében.

Üdvözlettel:

Ügyintéző Enikő

From: Xxxxxx Yyyyyy [mailto:xxxxxxyyyyyy@drotposta.valahol.com]
Sent: Monday, October 13, 2014 3:20 PM
To: Ügyintéző Enikő
Subject: Re: [Ticket#20141009xxxxxx178] csomag szállítás holnap

Tisztelt Ügyintéző Enikő,

Csütörtökön kértem, hogy másnap 12 és 16 óra között kerüljön kiszállításra a gitár. Erre Önök úgy reagáltak, hogy a kérest rögzítették a rendszerükben. Szó se volt arról hogy ezt a kérést nem teljesítik, azaz teljes joggal gondoltam azt, hogy figyelembe fogják venni. Ez egyébként mindkettőnk közös érdeke lett volna, ha eszerint cselekszik a futáruk, akkor most nem lenne ügy és a gitárt gond nélkül át tudtam volna venni.

A futáruk elmondása nem fedi a valóságot. "Egyeztetés" ugyanis nem volt, ő közölte, hogy hétfőn reggel jön, merthogy neki az úgy jó, az én véleményemet nem kérdezte.

A fentiek fényében viccesnek tartom azt a felajánlást, hogy ha nem felelne meg a kiszállítás időpontja, akkor egyeztessek Önökkel. Hiszen egyszer már sikertelenül próbáltam egyeztetni Önökkel és pont a levele első felében magyarázta el, hogy nem tudnak egyeztetett időpontban szállítani.

Tekintettel arra, hogy ilyen színvonalú "szolgáltatásra" nem akarom az időmet fecsérelni, már péntek este jeleztem (furcsállom, hogy Ön erről nem tud, vajon hol kering az a bizonyos pénteki levél az Önök rendszerében?), hogy a gitárra nem tartok igényt. Álláspontom azóta sem változott, tehát felesleges fáradniuk a kiszállítással.

Xxxxxx Yyyyy

From: Ügyintéző Enikő
To: xxxxxxyyyyyy@drotposta.valahol.com
Sent: Monday, October 13, 2014 1:13 PM
Subject: FW: [Ticket#20141009xxxxxx178] csomag szállítás holnap

Tisztelt Xxxxxx Yyyyyy!

Köszönjük, hogy levelét elküldte részünkre, sajnáljuk ugyanakkor, hogy cégünkkel kapcsolatban reklamációja merült fel.

Szeretném tájékoztatni, hogy cégünk gyűjtőszállítást végez, ezért a garantált időre történő kiszállítás sajnos nem lehetséges.

A fentiek ellenére természetesen minden esetben törekszünk arra, hogy ügyfeleink a lehető legkényelmesebben tudják átvenni küldeményeiket.

Kérése rögzítésre került és futárunk megkapta az információt, azonban sajnos nem tudott a megadott címre 12 – 16 óra között odaérni. Futáraink egy előre megtervezett szállítási útvonalon dolgoznak, melyet minden reggel a küldemények kiszállítása előtt lehetőség szerint, ügyfeleink igényeit szem előtt tartva állítanak össze, de sajnos nem minden esetben tudják a kívánt szállítási időket tartani, mert a csomagok kiszállítása és felvétele közben előfordulnak olyan tényezők melyekkel kollégáink nem tudnak előre tervezni.

Futárunk elmondása szerint az első kiszállítás alkalmával, egyeztettek, hogy a küldeményt 2014.10.13.-án, hétfőn fogja ismét megkísérelni kiszállítani és szintén 08:30 körül fog a megadott címre megérkezni. Azonban a mai napon a kiszállítás alkalmával nem talált senkit sem a megadott címen és a telefonon történő megkeresés is sikertelen volt.

A küldeményt 5 munkanap múlva ismét megkísérli Önnek kiszállítani, mely egyben az utolsó kiszállítási kísérlet. Amennyiben Önnek nem megfelelő ez az időpont kérem jelezze telefonos ügyfélszolgálatunkon vagy e-mailben.

Szeretném elnézését kérni a kellemetlenségért és természetesen cégünk továbbra is mindent megtesz azért, hogy a küldeményeket ügyfeleink maximális elégedettsége mellett kézbesítse.

Üdvözlettel:

Ügyintéző Enikő
DPD Hungária Kft.

From: Xxxxxx Yyyyyy <xxxxxxyyyyyy@drotposta.valahol.com>
To: DPD Hungária Kft
Subject: Re: [Ticket#20141009xxxxxx178] csomag szállítás holnap
Date: 2014-10-10 08:58:04

Tisztelt DPD!

Ma kb. 8.30-kor jelent meg a futár, kérésemet teljesen figyelmen kívül hagyva, ezzel a mondattal "sajnos nincs nekem időm". Nem értem, hogy egy négy órás idővallumot hogyhogy nem lehet figyelembe venni?

Váltópénz nem volt nála, és teljesen elutasítóan... viselkedett. Közölte, ha nincs nálam váltópénz visszaviszi a csomagot és hétfőn újra hozza.....(Kérdem én : Önök a szolgáltatók, vagy én?)
...
Kérném az ügy kivizsgálását és mielőbbi válaszukat, hogy engedhetik meg maguknak, hogy 1 futár így viselkedjen? (Természetesen a csomagot magával vitte.)

Ettől a futártól nem vagyunk hajlandók a továbbiakban bármit átvenni...felháborító,  eddig ilyen szemtelen, nem együttműködő kiszállítóval nem volt dolgunk.

Üdvözlettel: Xxxxxx Yyyyyy

From: DPD Hungária Kft.
To: Xxxxxx Yyyyyy
Sent: Thursday, October 9, 2014 6:09 PM
Subject: Re: [Ticket#20141009xxxxxx178] csomag szállítás holnap

Tisztelt Címzett,

Kérését rögzítettük rendszerünkben, azonban tájékoztatjuk hogy csomagpontra történő címzés nem lehetséges.

Üdvözlettel:

Ügyintéző Győző
DPD Hungária Kft.

2014.10.09 17:14 - Xxxxxx Yyyyyy írta:

Tisztelt Szállító!

Holnap kapom Önöktől a 1640xxxxxxxxxx50 számú csomagot.

Kérném a megadott címre 12-16h között kiszállítani szíveskedjenek, illetve, ha ez nem megoldott tudják-e az Zzzzzzz Center-ben lévő pontra szállítani.

Válaszukat mielőbb várva, üdvözlettel : Xxxxxx Yyyyyy

Néhány körülmény, ami a fenti levelezésből nem derült ki:

• Nem véletlenül kértük délutánra a szállítást. Délelőtt a Zasszony iskolába vitte a gyerekeket, utána pedig mindenféle bevásárlásokat intézett. Teljesen véletlenül találta csak éppen otthon a kézbesítő.
• Az átvétel konkrét meghiúsulásának az oka, hogy a Zasszonynál nem volt kis címlet. Ezt persze tudtuk, ezért is kérte a délutáni kiszállítást, mondván a bevásárlás során majd kellő mennyiségű váltópénzhez jut. Ennek ellenére lett volna esély a sikeres átvételre, ha a futár hajlandó annyit várni, amíg a Zasszony becsönget a 2-3 rendszeresen otthon tartozkodó szomszédhoz és megpróbálja felváltani a pénzt (ha már nála nem volt apró).

A vége itt is egy meghíúsult szállítás lett, bár kétségtelen, hogy itt ennek a közvetlen oka az volt, hogy a Zasszony berágott a futárra.

Nem tudom hibáztatni, ha egy futár kioktató, nyegle módon viselkedik a kuncsafttal és "egyeztetés" alatt azt érti, hogy ő közli, mikor jön majd, a Zasszony meg alkalmazkodjon, akkor ott a "nehogy a nyúl vigye a puskát" klasszikus esete forog fenn. Az email-es kapcsolattartás sem az erőssége a DPD-nek, láthatólag nem olvassák figyelmesen az üzeneteinket, nem válaszolnak a kérdéseinkre.

Pedig ez magánszektor, piaci verseny, vevőorientáltság, ügyfélelégedettség, hatékonyság, stb. Vagy nem. Hát inkább nem.

Apróságok, innen-onnan.

Főleg útdíjügyben:

• Pénteken dolgom volt Budaörsön úgyhogy nagy fogcsikorgatások közepette megvettem a Pest megyei matricát. Nagyon remélem az illetékesek csuklottak: emlegettem őket szép szavakkal.
• Hogy miért vettem matricát, amikor az első letérőnél lejöttem, azaz egészen pontosan két kilométeres fizetős szakaszról volt szó, ráadásul nem a bevásárlóközpontokhoz menvén az utam a Budaörsi úton még icipicit rövidebb is lett volna (legalábbis távolságban, időben nem)? Egyrészt valami ilyesmiért. Másrészt meg azért, mert nem akarom szembeköpni magam azzal, hogy miközben az új rendszertől a párhuzamos utak lakóit féltem elsősorban, addig magam is azokat az utakat használom nyavalyás ötezer forintért.
• Fónagy János eddig is mondott "okosakat", de a nol-nak adott interjúja igazi díszpéldány:
  1. "Én már december elején felvetettem, életszerűbbnek tartanám, ha a matrica mindig a következő megye első útba eső autópálya-lehajtójáig lenne érvényes." - Ezzel a mondattal nehéz helyzetbe kerültem, mert egyszerre két kategóriában is díjazhatnám. Adhatnék érte egyfelől Pinokkió díjat. De talán még találóbb lenne a Gerinc-díj, amivel arra az igazán karakán politikusi magatartásformára emlékeztetünk, amely sziklaszilárdan képes mindig arra fordulni, amelyről a szél fúj.
  2. "Az álegyeztetés amúgy is felesleges." - erről nem írok részletesen, itt van egy jól megírt vélemény.
  3. "Vannak tanulmányaink, de ezeket később hozzuk nyilvánosságra." - Aha, vannak, persze. Ha tényleg vannak és tényleg igazolják az új rendszer előnyeit, akkor csak egy hülye titkolja ezeket, hiszen cáfolhatnák a kritkákat. Úgyhogy ez is inkább egy Pinokkió-dijas mondat csak. Mindenesetre remélem, hogy legalább Fónagy emlékirataiban szerepelni fognak azok tanulmányok...

Biciklis ügyek:

• Szervízigényes őszöm volt a bicajjal, három belsőcsere (két defekt plusz egy lassan eresztő belső), támaszcsere, fékpofacsere mellett az egyik szervíznek a váltóbeállítás is gondot okozott. Pedig egy második esélyt is adtam nekik, egy hónap után visszavittem nekik, hogy állítsák újra, részletes listával, hogy hol kattog, hol ugrik, stb. Nem sikerült. Harmadjára máshova vittem, ott rögtön klappolt minden.
• Viszont a defektek fájtak. Az első két évben egy defektem se volt, így kissé csodálkozva hallgattam másik ezirányú panaszait, illetve gratuláltam magamnak a bumfordi, de igen vastag abroncshoz. Mint kiderült, naív voltam, a vastag külső se véd meg mindentől. Ha a következő félév is ilyen szerencsétlen lesz, meg kell tanulnom belsőt cserélni.
• A támaszcsere is vicces történet volt: a Csepelemen ugyanis nem lehetett cserélni a támaszt, sőt, leszerelni sem. Be volt építve, javíthatatlanul és levehetetlenül. Ez eddig nem volt baj, mert jó volt, de tél elején valami rigó tönkrement benne és nem támasztott többé. Három szervízben is széttárták a karjukat, még a Csepelesek márkaszervízében is. Végül le kellett fűrészelni és egy hátsó támaszt feltenni a bicajra. Remek konstrukció, a tervező büszke lehet rá.

Forma 1:

A hónap autóversenyzője a fehér furgon kategóriában a HAP-810-es rendszámú gépjármű sofőrje, aki impozáns precizitással tartotta mögöttem Lágymányosi hídon a kb. 87 cm-es követési távolságot, majd a Dombóvári útra kanyarodva Schumacher fénykorát idéző gyorsasággal ugrott ki a szélárnyékból és húzott el mellettem. A szép manőver jutalma 15 másodperc extra várakozás volt a Fehérvári úti piros lámpánál.

Rövid poszt lesz ez, az eddigi viszonlylag részletes leírások helyett csak egy villámértékelés, ahogy az mostanság a filmélményeimnél is megszokottá vált, Hiába na, az időhiány...

Na nézzük akkor azokat a meccseket:

Magyarország - Izland 27-27 (féri kézilabda Eb, január 14.)

(Ha nem látszik, klikkide)

Az emlékezetes olimpiai negyeddöntő visszavágója, és mint ilyen, egy igazi rangadó. Az eredmény egyfelől bosszantó, mert tévedhetetlen szurkolói szakértelmemmel megfellebezhetetlen magabiztossággal állíthatom, hogy "mezőnyben jobbak voltunk", másfelől meg egy teljesen elfogadható eredmény, összességében elfogadható játékkal. Biztosan a legnagyobb fegyvertény ezen az Eb-n és egyáltalán ebben az évben, már férfi válogatott vonalon.

Magyarország - Ausztria 24-25 (féri kézilabda Eb, január 22.)

Már csak azért is, mert sikerült így zárnunk. Erről írtam, itt csak annyit tudnék mondani, hogy Muhi, Mohács, Trianon, Nemzethalál, Siralomház.

Magyarország - Japán 5-4 B (férfi jégkorong, divízió I/A vb, április 26.)

Átmeneti csapattal, átmeneti vb szereplés, hosszú évek óta a leggyengébb helyezéssel. Ami nem jelenti azt, hogy időnként nem mutatott jó játékot a csapat, de azt igen, hogy időnként meg nagyon gyengét mutatott. Így volt ez a japánok ellen is, akik leginkább a védelmünk gyengeségének köszönhették, hogy feljutási reményeiktől nem kellett már 60 perc után elbúcsuzniuk.

De zárjuk pozítiv felhanggal a hokis évértékelőt, a csapat nagyot küzdött és ez a győzelem a sportszerűség diadala volt, hiszen a nekünk már rövid távon nem fontos meccsen (hosszútávon nagyonis érdekünk volt, hogy a kieső kazahok és az olaszok mellett ne maradjanak a nyakunkon még az osztrákok is 2015-re...) kiharcoltuk az osztrák továbbjutást. Ami az emlékezetes britek elleni fiaskót figyelembe véve mindenképpen dicséretes.

Szlovénia - Magyarország 32-26 (férfi kézilabda vb selejtező, június 15.)

Muhi, Mohács, Trianon, Nemzethalál, Siralomház. Katarzis, avagy Katar túl messze van. Rió még messzebb... Mocsai Lajos dicstelen búcsúja, avagy hogyan veszítsünk el 7 perc alatt egy megnyert meccset.

Mondjuk ebben Mocsainak volt már tapasztalata, hát most összejött a harmadik ilyen eset is...

Románia - Magyarország 1-1 (férfi labdarugdosgató Eb selejtező, október 11.)

Nem akarom túlértékelni ezt a meccset, a magyarok kb. ezen a meccsen játszottak a legjobban ebben az évben, a románok meg valószínűleg a leggyengébben (legalábbis az eredményeiket nézve), és abban se hiszek túlzottan, hogy az egyébként szimpaticsnij Dárdai megváltaná a magyar futballt, de azt ismerjük el, hogy ez egy szép eredmény volt, románok ellen, Bukarestben, nahát. Illetve na végre.

Plánesőt, ha Nikolics kegyeskedett volna betalálni a végén...

Magyarország - Norvégia 29-25 (női kézilabda Eb, december 17.)

Nem akarom túlértékelni ezt a meccset,a norvégok az elődöntőre tartalékoltak és nagyjából letojták mi lesz ezen a meccsen (sőt, akár összeesküvéshívők akár abban is hihetnek, hogy az EHF illetve a rendezők üzleti érdekét figyelembe véve íly módon tolták be a házigazdát a budapesti elődöntő-napra). Ennek ellenére ez egy szép eredmény volt egy olyan válogatott ellen, amelyik általában 10-20 gólos külöbséggel szokott megverni minket és szurkolóként is jó volt nézni a csapatot.

Az viszont nagyon fontos lenne, hogy a szakvezetés erről az Eb-ről, ne ezt a meccset jegyezze meg. Hanem mondjuk a dánok elleni totál taktikai betlit, a franciák elleni fizikai elfogyást a végén, vagy éppen a spanyolok elleni "pedig megbeszéltük mit kell csinálni" taktikailag elszúrt hajrát. Már csak azért is, mert nagy-nagy szerencse kellett még ehhez a hatodik helyhez is: egyrészt egy lengyel bravúr az oroszok ellen (+1 pont a középdöntőben) másrészt a norvégok tartalékolása az utolsó fordulóban, mert ezzel két olyan pontot szereztünk, ami mindenki másnak hiányzott.

Ezzel vége is a posztnak, már csak az obligát befejezés van hátra:

Boldog, szurkolásban gazdag új évet kívánok!

Az megvan, hogy ha Dunavecse átkérné magát  Fejér megyébe, akkor az M8 híd éves matricája már csak 5000 forintba kerülne?

Az ötlet máshol is alkalmazható, a fél ország hálás lenne pl. Balatonakarattyának, és ők még választhatnának is Somogy és Fejér között...

(A félreértések elkerülése végett szólok, hogy, ez vicc.)

Mindjárt elmondom, de előljáróban az alapok:

Az új autópályadíjrendszer alapjai

Az új autópályadíjrendszer két pillérből áll:

1. Mostantól minden szakasz fizetős (kivéve az M0 azon szakaszait, ahol ezt az EU támogatási szerződések kizárják, illetve a Megyeri híd, mert... izé, mert csak.). Ez a bevételnövelő pillér.
2. Lesz éves megyei bérlet ötezer forintért. Ez a bevételcsökkentő pillér. Illetve a fene tudja. Ha valaki az országos éves bérlet helyett veszi majd ezeket, az bevételcsökkenés lesz, kérdés ezt mennyiben kompenzálják azok, akik eddig nem vettek országos bérletet, de megyeit vesznek majd.

Szeretném megjegyezni, hogy a két pillér egymástól független, azaz ha valaki az egyiket bírálja, abból nem következik, hogy a másikkal sem ért egyet. Nekem személy szerint az elsővel van elsősorban bajom, bár igazából a másodikról sincs túl jó véleményem. Mint ahogy a bevezetés módjáról sincs. Nézzük sorban:

1) Forgalomnövekedés a bevezető szakaszok környékén.

Ez az én elsődleges kifogásom az egésszel szemben.  Azzal, hogy a városi bevezető szakaszokat fizetőssé teszi a kormány, azzal megnöveli az ezekkel a szakaszokkal párhuzamos városi utak, utcák forgalmát.

Erre persze van "válasz", mondván, hogy hiszen itt csak évi ötezer forintról van szó, havi négyszáz, az egy liter benzin saccperkábé, az semmi, annyit mindenki ki tud és biztos ki is fog fizetni. Ha pedig mindenki kifizeti, akkor nincs miről beszélni, nem lesz itt semmiféle forgalomnövekedés azokon a párhuzamos utakon. Ugyebár. Van még kérdés?

Ezzel az érvvel az a baj, hogy sosincs olyan, hogy egy újonnan bevezetett költséget mindenki kifizet. Olyan van, hogy 50% kifizeti. Meg olyan, hogy 80% kifizeti, Vagy 90. Esetleg 93,42%. De nem száz százalék.

Az évi ötezer forint tényleg nem nagyon sok az autó egyéb költségeihez képest, tehát szerintem az autósok nagy többsége ki fogja fizetni. De az a pár százalék, amelyik nem fizeti ki, az is fog valahol közlekedni. A párhuzamos, kis kapacitású városi utakon.  És azokon az a pár százalék is jelentős forgalomnövekedés lesz. Már csak azért is, mert a budapesti bevezetőkön közlekedő autóslétszámnak a pár százaléka is igencsak jelentős szám.

Nézzünk egy példát: az M1-M7 bevezető becsült napi forgalma 130 ezer gépjármű (forrás itt, ld. a videót 1.36-nál). Ennek az 5%-a is napi 7000 autó. A 10%-a meg 14000. Kb. ez az a nagyságrend, amivel az M1/M7 bevezezetővel  párhuzamos útvonalak terhelése növekedni fog. És ugye ami a nagykapacitású autópályabevezetőn pár százalék, az ezeken a kisebb utakon már jelentős tétel, még akkor is, ha többfelé oszlik. Bár mondjuk pl. Budaörsről olyan sokfelé nem tud oszlani, van ugye elsősorban az 1-es út, egyeseknek jó lesz a végén egy leágazás a Törökbálinti út, másoknak az Egérút felé.

Másfelé nem vagyok annyira ismerős, de ránézésre is aggódnék az M3 mellett az Új Fóti út, az M5 mellett a Nagykőrősi út forgalomnövekedési esélyei miatt, illetve Érden a 6-os és a 7-es út felé irányuló forgalom hatásai miatt.

És mindezt miért? A budapestiek és az aggomerációban lakók által befizetett éves megyei matrica ugyan pluszbevétel, de ha igen-igen optimistán 800 ezer bérlettel számolunk, az akkor is csak 4 milliárd forint. A környezeti tehernövekedés szerintem bőven nagyobb kárt okoz ennél.

Mi a helyzet vidéken?

Én budapesti vagyok, az itteni helyzetet ismerem, az itteni problémák aggasztanak elsősorban, de az a gyanúm, a probléma máshol is jelentkezhet, ugyanis ingyenes elkerülő szakaszok máshol is vannak az országban. Ugyan a főváros forgalomnagyság szempontjából kiemelkedik és az elkerülő szakasz sem ugyanaz teljesen, mint a bevezető (vidéken máshol nincs klasszikus bevezető autópályaszakasz), de azért nem lepne meg, ha lennének még helyek az országban, ahol hasonló hatásoktól kell tartani.

2) Megyei matrica mint az arányos közteherviselés módja? Lenne jobb...

Az új rendszer második pillére sokaknak bejön. Mindenki kiszámolja, hogy a rövidebb távú rendszeres útjaival mennyivel jobban jár az egy (kettő, esetleg három) megyei matricával, mint az eddigi évessel. Éljen, tapsvihar, a kormány megtalálta az igazságos közteherviselés új csodamódszerét.

Nos, az kétségtelen, hogy az újfajta matrica valóban javítja a jelenlegi rendszer néhány igazságtalanságát; konkrétan a rövidebb távon, de napi rendszerességgel közlekedők számára nyújt a korábbinál kedvezőbb lehetőségeket. Ha csak erről a pillérről szólna a javaslat, különösebben nem tiltakoznék ellene.

Azt azért megjegyezném, hogy a megyei matrica ugyan valóban sokak terhét csökkentheti, de a valódi igazságosságtól (és nem mellesleg a józan paraszti észtől is) még mindig igencsak távol áll. Mert azt nehezen lehet igazságosnak tartani, hogy ha mondjuk valaki Komáromból jár Győrbe dolgozni, akkor két megyematricát kell vennie, míg Mosonmagyaróvárról elég egy, holott megtett a távolság kb. azonos.

Hasonló példát lehet sokat találni, a lényeg az, hogy ha igazságosak akarunk lenni akkor távolság alapú rendszert kellene csinálni. Azaz megyei bérlet helyett tessék megadni a kezdő és a végpontot, a tarifa (beleértve ebbe a heti, havi és éves bérletet egyaránt) legyen a távolsággal arányos.

(Mielőtt valaki letorkollna, hogy hülye ez, ahhoz fizetőkapuk kellenének, elmondom, hogy nem. Nem kellenek. Fizetőkapuk csak akkor kellenek, ha minden egyes útért fizetni kell. Amiről én beszélek, az továbbra is bérletes rendszer lenne, csak a bérletet tetszőlegesen megadott szakaszokra lehetne kérni, az ár meg a szakaszok hosszával lenne arányos. Az ellenőrzésre meg ott vannak a kamerák, eddig is azokat használták. Ehhez kellene némi számítástechnikai fejlesztés, de fizetőkapuk nem.)

3) Most akkor hogy lesz ebből több költségvetési bevétel?

Azzal számol az állam, hogy az új rendszerrel 39 milliárd forint pluszbevételre tesz majd szert. Hogy ez hogyan jön össze, az nem csak számomra nem világos: itt van a Kiszámoló illetékes posztja, tessék elolvasni!

Ami azért aggasztó, mert ha ezt az összeget komolyan gondolják, akkor lesz még itt olyan emelés, amiről jelen pillanatban nem tudunk.

4) A bevezetés módja

Nézzünk néhány gyöngyszemet:

• Mikor kell bejelenteni egy 2015 január elsejétől érvényes változást? December 10-én, hát persze.
• Előzetes társadalmi vita? Minek? (Az, hogy "ez egy évek óta zajló vita" lenne, arról sajnos nemcsak én nem tudok, hanem az érintett társadalmi szervezetek sem, azaz ez a vita legfeljebb a Nemzetgazdasági Minisztérium Pinokkió tárgyalójában folyhatott évek óta, zárt ajtók mögött, ha egyáltalán.)
• Hatásvizsgálatok, forgalombecslés az érintett környékekre, minek? (Az, hogy "vannak hatástanulmányok", azt sajnos nem tudom addig komolyan venni, amíg ezek nem nyilvánosak. Erre persze elhangzott egy igéret, mikor is, ja igen, december 15-én. Gondolom szabadságon van a minisztérium informatikusa, azért nem sikerült azóta nyílvánosságra hozni azokat a "létező" anyagokat...)
• Terjesszük el ügyesen, hogy az EU követeli meg, hogy minden autópályaszakasz fizetős legyen. Ez persze nem igaz, de sokan beveszik majd...
• Használjuk ki a dolgot egy kis Budapest-Vidék uszításra ("az ország nagy része ezzel a javaslattal jól jár, és van egy eddig kedvezményezett kör, amelyik most havonta két gombóc fagylalt árával hozzájárul az ország minden állampolgára által viselendő költséghez" - forrás itt). Erre mindig van vevő...
• Legyünk nagyvonalúak, a tiltakozások hatására húzzuk ki a listáról a Megyeri hidat, mert az "városi híd". Ami rendben is lenne, dehát könyörgöm, az autópályabevezetők meg "városi utak", azokat akkor miért nem húzzuk ki.
• Hallom, hogy "a kormány célja, hogy a közösségi közlekedés használatára ösztönözze a Budapestre járókat", Örvendetes, de vajon mennyiben járul ehhez hozzá ez az intézkedés? Aki eddig ingyenes szakaszokat használt csak, azt évi 5000 forint kevéssé fogja a közösségi közlekedés használatára csábítani (vagy ha igen, akkor ugye mégiscsak reális az, hogy lesznek, akik két gombóc fagy ára miatt változtatnak és akkor talán a párhuzamos városi utakra is jut ilyenekből, ugye Csepreghy úr?); aki viszont eddig is fizetős szakaszokat használt, annak évi 38 ezer forinttal kedvezőbbé tettük az autós közlekedését, ami viszont akár el is csábíthat utasokat a Hévtől vagy a Mávtól. Ha csak az összegeket nézzük, akkor éppenhogy a közösségi közlekedés elleni hatás az erősebb.

Meddig tart az M1/M7 bevezető?

Mellesleg, tudja valaki, meddig tartanak a bevezetők fizetős szakaszai? Mert azért az nagyon nem mindegy. Az M5 és az M3 lényegében bevisz a Hungária körútig, az M1/M7 pedig Őrmezőig. Ugyanakkor nem minden autópályának tűnő objektum autópálya: tudja valaki, hogy hivatalosan meddig számítanak ezek a bevezetők autópályának?

Bevallom, én nem tudom. Akkor derítsük ki. Első kör, Google Maps:

• M1/M7: a budaörsi Tesconál lévő körforgalomtól kifelé
• M3: a Szentmihályi úttól kifelé
• M5: az Ecseri piactól kifelé

OK, de biztos ez? A Google sokat tud, de hivatalos információforrásnak nem tartanám. Na jó, de akkor mi a hivatalos? Mondjuk az autópálya táblák? OK, de hol vannak ezek a táblák? Nézzük mit mond a Google Street View:

• M1/M7: az egérúti csomópont után, Budapest közigazgatási határán
• M3: a Szentmihályi úttól kifelé
• M5: az Szentlőrinci úttól kifelé

Azaz az M3 kivételével eltér a két forrás. OK, gondolkodom tovább és rájövök, hogy tulajdonképp nem is az autópálya tábla számít, hanem a fizetési kötelezettséget jelző tábla, ld. Kresz, 11. § (4). Ilyen persze jelenleg nincs kint, hiszen ezek a szakaszok nem fizetősek. Lehetséges, hogy a jelenlegi autópálya táblák alá teszik majd ki őket, de nem lehetünk benne biztosak.

Ugyanis találtam egy harmadik forrást, ami "hivatalosabb" az eddigieknél. A nemzetiutdij.hu felsorolja a jelenleg (még) díjmentes szakaszokat és rámutat egy térképre, amely szerint:

• M1/M7: nagyjából a néhai Osztyapenkótól kezdődik
• M3: a Hungária körúttól kezdődik
• M5: az Ecseri piactól kezdődik

Hogy akkor az ellentmondó források közül melyiknek higgyek?

Egyelőre egyiknek se. Meg kell várni, hova teszik majd ki a fizetési kötelezettséget jelző táblát.

4 napjuk még van rá.

Frissítés, (2014. december 31. de 10 órakor):

Frissült a hivatalos autópálya oldal, megjelentek a megyei matricákhoz tartozó útszakaszok térképei. Gyors átfutás után néhány megjegyzés:

• A GyMS megyei térképről hiányzik az M85-ös Enesét elkerülő szakasza, ez nyilván hiba.
• Gondolom a győrszentivániak imádják, hogy mostantól az M19 fizetős lett, kerülhetnek az 1-es felé.
• A budapesti bevezető szakaszok fizetősek az
  • M1/M7 az egérúttól kifele, ahogy azt már láttam is a minap...
  • M3 a Szentmihályi úttól kifele
  • Az M5 a térkép szerint 14-es kilométernél lévő csomóponttól kifele, de ez így értelmezhetetlen, most az autópálya tábla a 13-as kilométernél, azaz a Szentlőrinci uti csomópontnál van, szerintem onnan lesz fizetős kifelé, de aki arra jár, pontosítson...
• Vicces a Veszprém megyeiek helyzete, mert ugyan vehetnek megyei bérletet, de ennek csak akkor van értelme, ha rögtön valamelyik szomszédos megye bérletét is megveszik, ugyanis ha Balatonvilágosnál rámennek az M7-re, Veszprém megyén belül már nem tudnak lejönni róla.

Megjelent egy közlemény a kormány honlapján, ennek - szerintem - legfontosabb mondata az alábbi:

Türelmi idő is segíti a közlekedőket, hogy megszokják, egy adott megyében mely szakaszokon érvényes a megyei matrica. Átmeneti rendelkezésként azok az autósok, akik a díjköteles szakaszokat jövő januárban matrica nélkül használják, mentesülhetnek a 14 875 forintos pótdíj megfizetése alól, ha legkésőbb február végéig a NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálati irodájában a szolgáltatási díj megfizetése mellett (1470 Ft) az adott szakaszra érvényes megyei vagy országos éves matricát váltanak.

Lefordítom: vegyél autópályamatricát már január 1-től, mert a "mentesülés" csak egy szívatás: szenélyesen be kell menned hozzá valamelyik ügyfélszolgálati irodába és a biztonság kedvéért 1470 forintra még így is lehúznak.

Átadták.

Ideje volt. Viszontagságos beruházás volt és sokat késett.

Régóta tervezték, régóta vitatkoztak rajta. Én is írtam róla jó pár éve és akkor arra a következtetésre jutottam, hogy kár lenne rá közpénzt költeni. Én persze sok mindenről gondoltam életem során, hogy kár lenne arra közpénzt költeni, ezek többségére azóta is költjük. Így aztán nem vagyok nagyon meglepve, hogy a Bubira is akadt egy milliárdocska.

Ha már átadták, írok róla megint. Következzék Promontor akadémiai székfoglalója, izé gigantikus Bubimegmondóposztja. Sőt, posztsorozata, merthogy olyan hosszú lett (illetve lesz), hogy jobbnak láttam szétdarabolni.

Az első posztban megnéztem, hogy ha már úgyis lesz egy ilyen rendszer, akkor mire lesz jó.

Főbb megállapításaim az alábbiak voltak:

• A Bubi azoknak ideális, akik az állomásokkal lefedett zónában laknak és dolgoznak.
• A Bubi elsősorban a tömegközlekedők számára lehet alternatíva illetve jó kiegészítés.
• A bécsi és londoni közbringarendszerek - bár népszerűnek mondják őket - nem túlzottan kihasználtak. (Bécsben pl. egy bringát átlagosan kevesebb, mint kétszer használnak egy nap.)
• Várható, hogy még viszonylag mérsékelt használat esetén is lesznek olyan Bubi-állomások, ahol csúcsidőben hiány lesz

Másodjára azt veséztem ki, változott-e a véleményem a Bubiról szükségességéről, vagy egyetértek négy évvel ezelőtti önmagammal, miszerint ez egy felesleges beruházás volt.

Főbb megállapításaim az alábbiak voltak:

• Budapest az elmúlt évek pozitív változásai ellenére sem tekinthető még igazán kerékpárbarát városnak, ez a Bubi városi kerékpározásban tapasztalatlanabb használóit elriaszthatja.
• A Bubi létrehozási és fenntartási költségét tekintve elég drága mulatság volt, a BKV becslésem szerint ugyanekkora összegből több utast szállít illetve több utaskilométert hoz ki. (Ez persze azon is múlik, mennyien fogják ténylegesen használni a Bubit...)
• A felhasználók számára a Bubi ugyan drágább, mint a hasonló ismertebb európai rendszerek, de szerintem jogos elvárás, hogy egy sok közpénzből létrehozott rendszer fenntartásához a használói hozzájáruljanak.
• A Bubi ettől függetlenül népszerű lehet, és ha már létrehoztuk ennyi pénzért, akkor szurkolok neki, hogy legyen is.

Azért csak tessék átböngészni azokat a posztokat, van bennük sok érdekesség. ;-)

Ezúttal a bevezetés sztoriját véleményezem és a saját Bubi felhasználói tapasztalataimat osztom meg. Szóval jöjjön az utolsó rész:

Áprilistól augusztusig

Ami nagyjából ott kezdődik, hogy sokszori halasztás után úgy tűnt idén áprilisra lesz Bubi. Mármint április végére. Mármint a próbaüzem befejezése után, előreláthatólag május elején. Na jó, talán júniusban. Izé, tulajdonképpen fogalmunk sincs mikor lesz, dolgozunk rajta, de sajna alábecsültük az rendszer komplexitását...

Nyár elejére vérmérséklet szerint röhögtek vagy dühöngtek a népek a Bubi újabb késésén. Epés megjegyzésekből jutott a BKK-nak (merthogy túlbonyolították a rendszert) és a T-Systemsnek is (merthogy micsoda égés, hogy egy ilyen egyszerű rendszert nem képesek időben összehozni). És hát ilyen sehol máshol nem fordulhatna elő, csak nálunk, Abszurdisztánban.

Ezek persze magyaros túlzások voltak. Szoftverprojektből rengeteget láttam már késni, sőt, inkább azon kéne gondolkodnom, láttam-e már olyat, ami nem késett. A lehetséges-szokásos okokat  egy mérsékeltebb hangú poszt már nyáron szépen összefoglalta. A szerző ráadásul körülnézett a nagyvilágban, így az is kiderült, a világ közbringáinak története tele volt késésekkel.

Ami kritikai megjegyzésem nekem van, az ennek megfelelően nem magára a késésre vonatkozik, hanem a BKK projekt menedzselési gyakorlatára illetve a kommunikációjára.

Az igaz, hogy szoftverprojektek késni szoktak, az viszont éppen ezért elterjedt gyakorlat a világban, hogy a projekt megrendelője folyamatos és szoros kapcsolatban van a fejlesztőkkel. Ez minimum heti, de méginkább napi kapcsolatot jelent. Ha ez a kapcsolat megvan és jól működik, akkor a megrendelő egy pillanatig se fogja azt gondolni egy félkész, teszteletlen rendszerről, hogy azt pár napon belül át lehet majd adni. És akkor talán nem fogja kéthetente bejelenteni, hogy most már mindjárt készen vagyunk.

Persze hallottam olyan véleményt is, hogy a BKK tudta jól, hogy késés lesz, de minél nagyobb médiafigyelmet akartak kelteni, hogy ezzel is növeljék a Bubi ismertségét illetve fokozzák a várakozást. Jelige, a rossz sajtó is jobb, mint ha nincs sajtó egyáltalán.

Akár így is lehetett. Két okból gondolom, hogy mégse így volt. Egyrészt a BKK ismert politikai konfliktusok miatt kereszttűzben állt, és egyáltalán nem jött jól nekik az, hogy nyilvánosan rossz fény vetült a projektmenedzselési képességeikre. Másrészt, az első közleményeikben még csak rövid, pár hetes késésekről és konkrét határidőkről beszéltek, aztán ez hirtelen megváltozott és egyszer csak kezdtek kerülni bármilyen konkrét utalást az átadás időpontjára. Én azt gondolom, ez volt a rádöbbenés pillanata.

Tesztelési tapasztalatok

Egy viszonylag hosszabb csendes periódus után jött a hír: tesztelőket keresnek. Ahogy korábban kifejtettem, nem tartom magam igazán a Bubi célközönségének. Ennek ellenére azt elhatároztam, hogy mindenképp kipróbálom, ha másképp nem, akkor egy napi vagy hetijeggyel. Így aztán, amikor egy szombat délelőtt véleltlenül beleakadtam a Kerékpárosklub Facebook posztjába, ami valahogy úgy szólt, hogy "Siessetek, a Bubi újra tesztelőket keres!", nos akkor nem sokat hezitáltam. Mint később kiderült, bazinagy mázlim volt, mert a meghírdetett 1000 hely kb. egy óra alatt betelt.

Mindenesetre hétfő estére foglaltam időpontot a kelenföldi BKK irodába (az este 10-ig tartó nyitvatartásért egy komoly pirospont jár a BKK-nak), ahol rövid várakozás után megkaptam a Bubi kártyámat. Másnap kezdődhetett a tesztelés!

Mol Bubi tesztnapló töredékek

Aug. 5. Kedd, első nap:

1: Kártyás kivétel, ez OK, egy pillanat alatt megvan. Ülésmagasságot másodikra eltalálom. A kormány nekem túl alacsonyan van. Váltó: 1-es kb használhatatlan, mintha üresen futna, majd a János hegyre biztos jó lesz. 2-es kb. OK utazósebességnek, talán kicsit erős, induláskor pl. lassú. 3-as nagyon erős, erősebb, mint a sajátomon a legnagyobb sebesség. Csomagrögzítő gumi elég elhasznált, nem merném használni, nehogy pont nálam szakadjon el.

2: Kártyás kivétel, OK. 2-es sebesség kicsit már tropa, gyakran visszaugrik az előző sebességbe. Azért még használható.

...

Aug. 6. Szerda: eső után Bubi, vizes utak.

5: Kipróbálom a Pin kódos kivételt, nem jön össze, biztos bennem a hiba. A telszámot még csak-csak be tudom adni, de a PINt nem veszi be. Lehet a vizes billentyűzet az oka. A kártyás kivétel OK. Vízes útfelületen óvatosan kell fékezni, mert megcsúszik a gumi. (A sajátom ugyanilyen felületen még jól tapad.) Kipróbálom a lakatot. Először a lakathoz érintem a kártyát, ez nem nyerő ötlet, ezt is a hátsó billentyűzeten kell csinálni. Amikor rájövök (telefonos segítséggel), onnantól megy a dolog.

...

7: Zuhénap van. Billentyűzet vizes, talán emiatt visszafele a Wallenbergnél egy csomó kerékpár nem akarja az igazságot még kártyával se. Általában is, egy csomó kerékpárnál nem villog a "Bérelhető" led. Végül azt tudom kivenni, amelyikkel jöttem. A 2-es itt is kiugrik néha, de megszokható.

Csütörtök:

8: Nem tudok kivenni egy bicajt se, se PINnel, se a kártyával. Kb. 10-15 percig próbálkozom, 4-5 bringával, végül felhívom a BKK-t. (Megjegyzések: 1: Lehet, kellene egy dedikált Bubi Helpdesk szám, ahol rögtön egy emberi hang veszi fel, mert elég idegesítő a BKKs menürendszert pötyögtetni 2: Elég sokat kellett várni az operátorra még onnantól is, hogy túlvoltam a kódválasztásos szertartásokon. Legalábbis nekem szubjektíve úgy tűnt. 3: Az operátor viszont segítőkész és értelmes volt, nem a máshol szokásos "csak felveszem a panaszt azt majd lesz valami, másban nem segthetek" jellegű droid), Az operátor szerint az állomás rossz, felveszi a hibát. Átmegyek a szomszéd állomáshoz, ott tényleg működik. A menet maga eseménytelen, kezdek "rutinos" Bubissá válni.

9: Visszaút, kártyás kivétel megy elsőre. Mire visszérek a kiindulási állomáshoz (amelyiket bejelentettem, hogy nem jó), már egy Bubis srác szereli az állomás paneljét, azt mondja, szoftvert frissít, 1-2 perc után valszeg működni fog az állomás. Kicsit tovább tart, ezért gondolok egyet és kipróbálom az extra támaszt a lakattal. Ilyenkor elvileg a lakatolás után még kell egy OK-t nyomni, hogy jelezzem, ezzel befejeztem a kölcsönzést, ez némi szerencsétlenkedés után másodikra sikerül. Viszont amikor felérek az irodába, akkor a rendszer szerint én még bérelem a biciklit. Hazafelé menet épp látom a Bubis srácot, már készül elmenni, mondom neki a gondot, kérem, nézzenek utána. OK, mondja, szerinte nem lesz gond, már különben is vissza rakta a bicajokat a normál dokkolóba, szóval biztos nemsokára átfut a rendszeren az infó, de azért megigéri, hogy bent leellenőrzik. Mire hazaérek, a rendszer is helyesen mutatja az állapotot.

Péntek:

10: Sikerül PINnel kivenni a bicajt, hurrá! (Mondjuk csak másodikra, de mindegy.) Megyek egy lassú kört, kipróbálom az 1-es sebességet abból a szempontból, hogy tudok-e egy megizzadásmentes kört tenni. Nem nagyon sikerül, pedig nagyon lassan megyek. Mondjuk ez nem a bringa hibája, hanem én működöm így...

Szombat:

11-12: Moziba jövünk a párommal a belvárosba, itt az alkalom, hogy közösen Bubizzunk egy kicsit. Mindössze egy állomást megyünk, Zsuzsa kicsit bátortalan, de alapvetően tetszik neki az élmény. Mi ugyan túl vagyunk már ezen a fázison, de valami azt súgja, hogy "a gyere, meghívlak egy körre a Bubin" udvarlási szöveg hamar népszerű lesz. :-)

Augusztus közepén bő másfél hétre elmegyek szabira, ezalatt a tesztelés részemről szünetel. Amire hazaérek, vár egy levél a BKK-tól, hogy töltsem ki a tesztelői kérdőívet. Kitöltöm, ezzel a tesztelés "jogilag" tulajdonképp lezárul. az elvárt feltételeket teljesítettem. Ugyanakkor a tesztelőkártya érvényességét még kétszer meghosszabítja a BKK, egyszer augusztus végéig, majd utána még egyszer (de ez már a hivatalos indulás előjátéka csak). Ezalatt alkalmanként továbbra is Bubizgatok, de a jegyzeteléstől ekkor már eltekintek.

Teszttapasztalatok, összegzés.

• A biciklire vonatkozó kifogásokban (nehéz, lassú) ugyan van igazság, de azt látni kell, hogy ezeket a bicajokat mire optimalizálták: legyenek tartósak, viszonylag olcsóak és ne érje meg őket ellopni. Azt is látni kell, hogy ezeket rövid, pár perces utakra szánják, azaz a nehézkességük nem fog számottevő időveszteséget okozni.
• Kormány: nekem kicsit alacsonyan állt a kormány, pedig középtermetű vagyok, el tudom, képzelni, hogy nálam magasabbaknak még kényelmetlenebb. Azt persze értem, hogy nem lehet mindent állíthatóra tervezni egy ilyen bringán, de esetleg lehetne pár kerékpárt fixen magasabb kormánnyal szállítani, aztán válasszon mindenki kedvére.
• A kártyás kölcsönzés elég flottul ment és jól ki is van találva. Egy mozdulat, kicsit várunk és vihetjük is a bicajt. A visszaadás még egyszerűbb, oda nem is kell se kártya, se kód. Legalábbis nekem a dokkolóval már a tesztidőszakban se volt gondom.
• A telefon-PIN kód kombinációval annál inkább. Többször próbálkoztam, mire egyszer sikerült. Valahogy nem voltam színkronban a rendszerrel, túl lassan gépeltem, vagy nem nyomtam meg egy OK gombot időben, vagy a fene tudja. Mellesleg az se volt világos, milyen formátumban kell megadni a telefonszámomat...
• Terminálon bérlés folyamata: az tulajdonképp csak a Bubis tesztkérdőívből derült ki számomra, hogy lehet a terminálon keresztül is bérelni a biciklit, azért sokáig nem is próbáltam. A billentyűzet valamivel jobban működik, mint a kerékpárokon lévők, viszont a bérlés folyamata olyan, hogy meg kell adnom a kikölcsönözni kivánt bringa számát. Azaz először ki kell néznem, melyik bringát szeretném kivenni, megjegyeznem a számát, odasétálnom a terminálhoz és ott begépelni. Ez nem túl logikus, ha már ott vagyok a kerékpárnál, akkor valószínűleg nem fogok ötjegyű számokat megjegyezgetni és tíz métert sétálni, hanem kiveszem a kerékpáron található billentyűzetről. A terminálos felvételnek úgy lenne értelme, ha a terminál automatikusan kiválasztana egy bicajt és a terminál a sikeres bérlésnél kiírná, hogy melyik bicajhoz kell odamennem.

Az a tesztelés során látszott, hogy a rendszer még távol áll a tökéletestől. Találkoztam lerobbant állomással, volt hibás visszaadásom, volt sikertelen kölcsönzési kisérletem. Ennek megfelelően várható volt, hogy ilyen problémák lesznek az éles működés kezdeti időszakában is.

Lett is, de erről majd később.

Promontor Bubi-profilja

A szeptemberi induláskor megkaptam a tesztelők jutalmát, a féléves bérletet, amit azóta is használok, viszonylag rendszeresen. Három hónap alatt (szeptembertől decemberig) kb. 70 bérlés fűződik a nevemhez. Ahhoz képest, hogy egyébként saját bringával járok, tehát tulajdonképp nem lenne rá szükségem, ez egész sok. A napi egy használat ugyan nem jön ki, de a heti kb. négy-öt alkalom igen.

Nézzük, mire használtam a Bubit.

• Munkábajárásra, kiegészítő jelleggel. Bár általában bicajjal járok munkába, kivételek akadnak, pl. amikor egy-egy esti kocsmázás esetén bent marad a bicaj a munkahelyen és másnap busszal megyek munkába. Ilyenkor a buszmegállótól a munkahelyig kb. egy kilométer a távolság (átszállás kizárva, ekkora távolságért nem veszek még egy jegyet), hát erre pont jó a Bubi. Ilyen jellegű használatból eddig majd minden hétre jutott egy alkalom. (Nem mind kocsmázás volt, persze...)
• Kiugrani napközben a közeli közértbe. Az irodánk előtt pont van egy Bubi állomás, a közért viszont azért megvan párszáz méter és ugyan ott nincs állomás, de egy barátságos oszlop van, ahova oda tudom lakatolni a bicajt. A sor általában nem nagy, tíz perc alatt végzek és bőven visszaérek az irodához a félórás limiten belül. Ez viszonylag rendszeres programom, bár most összeszámoltam ezeket az alkalmakat és rájöttem, hogy átlagosan csak kéthetente egyszer van ilyen.
• Kiugrok valami mást elintézni. Ilyenből is volt pár, közeli barkácsbolt, fogkrém a DM-ből, patika. Egyszer még Budára is átbringáztam napközben, Zsuzsával intéztünk valamit közösen az Alleeban. Ilyenből  majdnem kijön a másik kéthetente egyszer alkalom, azaz összességében meglepően gyakran használom a Bubit napközbeni kiugrásokra.
• Hétvégi menet a családdal. A bérlet nagy előnye, hogy egyszerre akár négy bicajt is ki lehet venni vele. Nekünk nem kell ennyi, elég három. A kisebbik lányom még túl kicsi a Bubihoz, az ő biciklijét a csomagtartóban hozzuk, leparkolunk egy Bubi dokkoló közelében, aztán rajta. Összesen 6 ilyen alkalom is volt már, a lányok élvezik. Voltunk a budai rakparton, a Margitszigeten, és a budai egyetemi negyedben is ilyen módon. A hat alkalom több mint húsz bérlést jelentett, mert volt, hogy kört mentünk, de volt olyan is, hogy oda-vissza külön kerékpárral.
• Álbérlés. Na, ez vajon mit jelenthet? Hát azt, hogy kiveszem a bicajt és rögtön kiderül, hogy valami baja van, pl. szorul a kerék, vagy nem állítható az ülés. Ilyenkor megy vissza rögtön a dokkolóba, ezek az egyperces bérlések. De azt is idesorolom, ami nemrég történt, amikor a szokásos közértes kiugrásom során nem működött a lakat, ezért ahelyett, hogy a szokásos módon egy bérléssel oldottam volna meg a vásárlási kört, el kellett vinnem a közeli dokkolóba a bicajt, majd a vásárlás végeztével egy másikat béreltem visszafele, azaz a szokásos egy bérlés helyett kettővel kellett megoldanom ugyanazt. De olyan is volt, hogy gyanús volt a visszavétel folyamata, nem voltam biztos abban, hogy a rendszer tényleg lekönyvelte a visszavételt, ezért inkább kivettem mégegyszer és újra visszaadtam. Ilyenből is összeszámoltam 3 hónap alatt 7 alkalmat, azaz a bérléseim majd 10%-a ilyen! Sőt, ehhez a kategóriához azokat az eseteket is hozzá kéne adni, amikor megpróbáltam kivenni egy bicajt, de nem adta magát. Ennek ugye nincs nyoma a bérléseim listáján, pedig ez is egy "alkalom", ha úgy vesszük. (Mellesleg olyan esetem is volt nemrég, hogy egy extratámaszhoz lakatolt bicajt kivettem és két állomással arrébb dokkoltam vissza és mindennek semmi nyoma nem volt nálam. Kiváncsi vagyok, kinek a számlájára könyvelték az esetet. Még az is lehet, hogy jól kiszúrtam valakivel...)
• Kölcsönadás. Volt, hogy kollégával, haverral együtt mentünk valahová, sőt arra is volt példa, hogy én nem is bicikliztem, csak ő: kölcsönadtam neki a kártyát

Ezek voltak nagyjából a rendszeres (de legalábbis nem egyszeri) használati példák.

Bubi esetek

Vannak ugyanakkor egyedi sztorijaim is.

Bubi, a megmentő

Várom a haverom az Uránia mozi előtt, még kb. tíz perc kezdésig, amikor csörög a telefon, hogy a busza áll a dugóban a Margit hídon, nincs az az isten, hogy ideérjen kezdésre. Gyors katasztrófa forgatókönyv, mit csináljunk. Megvan! Van egy másik előadás negyedórával később a Cirkó-Gejzírben, ahhoz már egész közel van, menjen oda, vegye meg a jegyet, én meg átrohanok.

Elindulok sietve az Astoria felé, és közben gondolkodom. A metró gyors, de mozgólépcsőzni kell, a Kossuth téren kitesz, onnan a Cirkó elég messze van, nagy rohanás lesz, ez necces. Mi lenne, ha Bubiznék? Előkapom a kis Bubis térképemet, van egy állomás valamivel közelebb a mozihoz, a Kossuth tér túloldalán, mi lenne, ha? Próbálom kitalálni az útvonalat, Kiskörút, Bajcsy, itt van biciklisáv, valahol lekanyarodom, szerintem ez gyorsabb, vagy nem?

Mire az Astoriához érek, meghozom a döntést, Bubizom.

11 percbe tellett megtenni az Astoria - Kossuth tér távot Bubival, utána 3 sarok (és 3 perc) volt gyalog a mozi, odaértem.

Azt persze sose fogom megtudni, hogy tényleg gyorsabb voltam-e, mint a metró, de a mindentudó guglitérkép szerint mindesetre ugyanez az út metróval 17 perc lett volna.

L'art pour l'art Bubizás

Amennyire bénán kommunikálta tavasszal a késést a BKK, annyira ügyesen csinálták a bevezető kampányt az ősszel. Ügyesen elhelyezett biciklis-Bubis cikkek az online sajtóban, rendszeres Facebook posztok, plakátok a városban. Ennek a kampánynak a lecsengése lehetett október végén a Mol Bubi Bingó, ami arról szólt, hogy minden reggel közzétesznek egy Bubi bringa sorszámot, azt ki kell bérelni, le kell fényképezni és a fényképet fel kell tölteni a netre. Akinek ez sikerülr, az naponta nyerhetet mindenféle biciklis meg bubis apróságokat.

Eleinte csak annyit tettem a siker érdekében, hogy ebéd után párszor kiugrottam az épület elé és megnéztem, ott van-e épp a keresett bringa. Persze nem volt ott sose, így egy idő után erről leszoktam. Egy alkalommal viszont már a reggeli indulásom előtt meghirdették a napi nyerőszámot, ezért gondoltam, a munkába menet útba eső állomásoknál is ellenőrzöm a bringákat. Mit tesz isten, az egyiknél ott volt. Kivettem két percre, lefényképeztem, az irodából feltöltöttem és reménykedtem, hogy nyerek. Ez nem is volt teljesen esélytelen, este ellenőriztem, hogy összesen négyen törltöttünk fel aznap képeket, aza 25% esélyem volt a nyerésre.

Nem én nyertem. :-(

Mivel ez már a kampány vége felé volt, azt hittem, nem lesz több esélyem. De aztán lett. Egyszer a Facebookon elcsíptem egy Bubis posztot, ami arról szólt, hogy a keresett bicaj a szomszédos állomáson van. Gondoltam, kihasználom az esélyt, felpattantam egy Bubira, áttekertem a szomszédos állomásra, Visszafelé már a "nyerő" kerékpárral jöttem, útközben a fotózás is megvolt.

Aznap csak három jelölt volt és a 33%-os esély ezúttal bejött. Nyertem több apróságot, amik közül a kedvencem ez a kisföldalattis bögre:

Amikor félrementek a dolgok, avagy a BubiHomár

Szeptember közepe felé történt, hogy egy alkalommal több bringát is láttam az extratámaszhoz kötözve. Feltámadt bennem a kisérletező kedv: mi lenne, ha nem egy dokkolóból kölcsönöznék ki bicajt, hanem az egyik támaszhoz kötözöttet venném ki. Mi akadálya lenne, teljesen logikus, hogy azt is el lehessen vinni...

Odaérintettem a kártyámat az érzékelőhőz és vártam, hogy kiengedjen a lakat. Nem engedett ki. Odaérintettem mégegyszer, megint semmi. Közben valami pittyegés, villogás történt, de nem volt világos számomra, hogy mit csinál a rendszer, talán azért, mert a lakatot figyeltem elsősorban. Arra se emlékszem pontosan, hogy harmadszor is próbálkoztam-e mindenesetre egy idő után feladtam. Logikus vagy nem, úgy látszik, az extratámasztól nem tudok bérelni, gondoltam.

Mentem egy dokkolóhoz, kivettem onnan a bicajt, mentem a dolgomra.

Valami motoszkált bennem, hogy esetleg baj lehet ebből, de aztán elfelejtkeztem róla. Este viszont eszembe jutott a dolog, felmentem a Bubis honlapra, hát látom, hogy ott ketyeg a bérlés az extratámaszos kerékpárra. Még ekkor se aggódtam különösebben, volt ilyen a tesztidőszakban (ld. a fenti tesztnaplót), akkor egy hívás után gyorsan ellenőrizték a rendszert és pillanatok alatt visszaállítottak mindent. Ezúttal késő este volt, a Bubis szám már nem élt, de azért a honlapon bejelentettem a hibát.

Reggel látom ám, hogy jött egy email a Bubitól, miszerint éjfélig béreltem egy bicajt, aztán letiltották a kártyámat és most van rajta vagy 15 ezer forintnyi tartozás, legyek kedves befizetni, aztán újra aktiválják. Itt még mindig optimista voltam, majd a hívás mindent megold.

Hát nem oldott meg semmit. Nagyon kedves volt a leányzó, aki felvette a panaszt, de közölte, hogy sok ilyen esetük van, a türelmemet kérik, a kivizsgálás minimum 4-5 napig tart, de már ez is gyorsított eljárásnak számít, mert amúgy az ÁSZF szerint 30 napja van a BKK-nak panaszelbírálásra.

Na ne, 4-5 nap??? Igen, minimum ennyi, nagyon sajnálja, sok ilyen esetük van, időbe telik ezeket kivizsgálni. Ezen kicsit kiakadtam, de a telefonos kislány annyira kedves és együttérző volt, hogy csak finoman fejeztem ki nemtetszésemet.

Ebben a posztban persze majd kerítek még alkalmat a nemtetszésem kifejezésére, de előbb zárjuk le a sztorit:

Hat nap után másodszor is felhívtam a Bubis számot, érdeklődvén, hogy mi a helyzet. Ezúttal egy jóval kevésbé kedves kisasszony fogadott (hívjuk csak Pokróckának), aki közölte, hogy ők ezeket az ügyeket csak továbbítják, ők a BKK-sok, a panaszt meg a Bubisok vizsgálják ki, szóval nem tud felvilágosítást adni. OK, akkor ki tud, kérdezem. Írjak emailt, mondja. OK, mi az emailcím? Ott van a Bubi honlapján, mondja kioktatóan Pokrócka, de azért elárulja, hogy molbubi@bkk.hu. Dehát ez is BKK-s cím, mondom meglepve. Na és, kérdi türelmetlenül. Mindegy, mondom és elköszönök.

A modorától eltekintve Pokrócka tulajdonképp valószínűleg hasznos tanácsot adott. Persze az is lehet, hogy csak véletlen egybeesés volt, hogy az email elküldése után pár órával feloldották a zárolást a Bubi kártyámról és újra használhattam a rendszert.

Éljen, heppiend!

A történetnek mindenesetre volt egy vicces utójátéka:

December elején csörög a telefonom, ismeretlen szám. Kicsit gyanakodva veszem fel, készülök röviden kifejteni, hogy se ingyenes prosztataszűrést, se ingyenes szemvizsgálatot nem kérek és nílusi ingyenes hajóútra se szeretnék ingyen elmenni. Félelmeim alaptalanok, kiderül, hogy a BKK-tól keres egy hölgy, ezúttal a kedves fajtából. Aszondja, hogy volt nekem egy Bubis panaszom és arról szeretne értesíteni, hogy kivizsgálták és jóváírták az egyenleget, újra használhatom a kártyát. Mondom, valóban volt egy panaszom még szeptemberben, arra gondol? Igen, mondja. Jó, hát köszönöm, hogy hívott, de amúgy tudok róla, hogy jóváírták az egyenleget, észrevettem és használom is a kártyámat. Ennek örül, mégegyszer elnézést kér (sok ilyen esetük van, lassan tudják csak kivizsgálni) és reméli hogy a továbbiakban problémamentesen és örömmel fogom használni a Bubit. Ebben meg is egyeztünk.

De közben magamban fanyarul vigyorgok, mert azért a BKK-s panaszelbírálási eljárások táján valami nincs teljesen rendben, ha az eset után másfél hónappal kapok egy ilyen hívást...

Bubi kritika

A Bubi működik, némi odafigyeléssel jól használható, de a tökéletestől távol áll. Az alábbiakban összeszedtem néhány olyan kritikai megjegyzést, amelyek a Bubi működésére vonatkoznak. Ezek persze elég vegyes kritikák, vannak apróságok és vannak komolyabb problémák is. Ezeken nem ártana javítani.

Megbízhatóság

A Bubi három hónappal a bevezetése után is küszködik megbízhatósági problémákkal. Ezek nagyon sokfélék lehetnek, néha lefagy egy-egy állomás és nem lehet kölcsönözni. Vagy éppen nem tudom leadni a kerékpárt emiatt, tekerhetek a következőhöz. Néha lefagy egy-egy kerékpár és nem lehet kölcsönözni. Ilyenkor egyrészt várnom kell, amíg biztosra jelzi a rendszer, hogy tényleg nem adta oda a bicajt, aztán mehetek egy másikhoz. Máskor nem nyílik a lakat, nem tudok leparkolni. A vészlerakónál különösen figyelni kell, hogy valóban visszavette-e a rendszer, érdemes a terminálnál vagy a neten ellenőrizni. Sokszor nincs akkora baj, várok egy kicsit és másodjára már sikerül egy-egy művelet. Mint egy csökönyös szamár, akit noszogatni kell, olyan a Bubi. Ez önmagában nem teszi használhatatlanná, de megannyi időveszteség, ezáltal pedig a Bubi időelőnye más közlekedési módokkal szemben elenyészik. Ráadásul stresszeli a felhasználót, aki szeretné elkerülni az esetleges időtúllépést illetve a túlszámlázást. Amitől joggal tart, ld. következő pont.

Panaszkezelés

Kedves BKK! Ez komoly? 30 nap panaszkezelésre? Egy hét egy "sürgős" panasz kezelése? Na ne már! Mi ez, egy modern, ügyfélbarát szolgáltatás vagy a Sztálinvárosi Sóhivatal? És amíg a panasz "kezelődik", addig le van tiltva a felhasználó, nem használhatja a rendszert! Ha jegye volt, az ennyi idő alatt lejár, ha bérlete, akkor ugyan nem jár le, de az ideje - amiért fizetett - ketyeg. És arról szó sincs, hogy ha tévedés történt, akkor a kiesett idővel meghosszabbítanák a bérletét.

Én ráadásul viszonylag olcsón megúsztam, van akinek tényleg közelítette a 30 napot a kiesés, sőt olyan napijegyesek is, akik másfél hónapja várnak tízezres összegek visszatérítésére. Hogy rajtuk kívül is vannak még páran azt a Bubi Facebook oldalán megjelenő kommentek is mutatják.

Ráadásul nem is értem a dolgot. Az esetek többségében szimpla típushibákról van szó, amiket egy rendesen megírt rendszerben a naplózó üzenetek (vagy éppen a rendszer adatbázisának) gépi lekérdezésével/átnézésével két perc alatt ki lehet deríteni. Azt mutatja a rendszer, hogy fél napig béreltem a biciklit, de a dokkoló naplója bizonyítja, hogy a bicaj végig ott volt, miközben a vitatott bérlés után egy perccel kivettem egy újabb biciklit és később leadtam egy másik helyen? OK, panasz jogos, egyenleget visszaállítani, kártyát újraengedélyezni. Ez tíz perc, nem hét nap meg harminc, kedves BKK!

Számoljunk egy kicsit: ilyen tíz perc alatt elbírálható panaszból egyetlen alkalmazott napi 48-at képes lenne megoldani. Ha azt vesszük, hogy napi kb. 4000 bérlés történik, akkor 1%-nyi hibát le kellene kezelni egy alkalmazottnak egy nap alatt. Gyanítom, hogy jelenleg a hibaarány nagyobb, egyrészt a felhasználók is most tanulják a rendszert, másrészt pedig a rendszer is komoly megbízhatósági gyermekbetegségekkel küzd. Na de akkor tessék felvenni/átvezényelni pár embert arra az időre, amíg ezt az arányt leszorítják egy elfogadható szintre!

Évi 250 millióba bele kell férjen egy rendes (értsd: gyors) panaszkezelési rendszer, kedves bubisok!

Nincs rendes használati útmutató

Hogyan kell használni a Bubit? Hát így: Használat. Van videó is. Ez nagyon szép és jó, mint bevezető anyag. Röviden leírja az alapeseteket, hogy kell kivenni, lakatolni, leadni. Ja, hogy kibérelni lehet a terminálnál is? Amiből kétfajta is van, egy egyszerűbb, meg egy érintőképernyős is? Hát az sehonan nem derül ki. Hogy az egyszerűbb terminál a visszaadást nyugtázza és ezt érdemes is megvárni, ha biztosak akarunk lenni abban, hogy nem ketyeg majd tovább a bérlés? Ez sincs sehol leírva. Hogy ha valaki kártya nélkül akar bérelni, milyen formátumban kell bepötyögni a telefonszámot? OK, körzetszám kell, de mi a helyzet a 06-tal? Vagy mi a helyzet, ha külföldi számról van szó? Hogy lehet az extrakorláthoz lakatolt bicajokat kivenni? Lehet egyáltalán? Milyen üzenetek jelennek meg a különböző kijelzőkön, mit jelentenek a bicikliken világító ledek? Megannyi kérdés válasz nélkül.

Olyan nehéz lenne egy részletes használati utasítást megírni és feltölteni a Bubi honlapra?

Késnek a kerékpárosbarát fejlesztések

A Bubi zónába igért kerékpáros fejlesztések egyelőre nem nagyon valósultak meg, legalábbis az általam ismert IX. és XI. kerületi tervek egyelőre késnek.

Vegyesfelvágott

A végére ömlesztve a maradék:

• Az ülésmagasságbeállítást segítő jelzések szinte mindenhol lekoptak már. Kéne egy tartósabb jelölés.
• Hivatalos Bubi mobilapp, hol késel az éji homályban?
• Nem lehetne a Bubi honlapon a felhasználói fiókban feltüntetni, mikor jár le az aktuális jegyünk-bérletünk?
• Az nagyon jó, hogy időnként megjelennek adatok arról, hányan és hogyan használják a Bubit, ezt maximálisan támogatom és örülnék, a rendszeres és részletes jelentéseket lehetne erről olvasni a Bubi honlapon. Viszont akkor tessék ügyelni arra , hogy a közölt számok passzoljanak:

(Merthogy 10 hét az 70 nap. 70 nap alatt 235767 bérlés az napi 3368 bérlés. 3368 az nem 3996...)

• A Bubi Facebook oldalán általában jól kommunikál a BKK, de az nem tetszik, ahogy agyonhallgatják a panaszkezeléssel, Bubis hibákkal kapcsolatos kritikus kommenteket. Az pozitív, hogy legalább nem törlik őket, de azért valamilyen módon illene reagálni ezekre. Nyílván nem lehet elvárás, hogy a Facebook egy panaszkezelési fórum legyen, de egy rövid, együttérző válaszra (sajnáljuk, igyekszünk, hívd a számunkat, stb.) igenis szükség lenne.
  

Dicséret

Van azért egy-két pozitív megjegyzésem is, íme:

• Jó a lakat és az extra támasz (pláne majd ha megbízhatóbbá válik majd a rendszer), így lényegében a dokkolóállomások telítettsége kiküszöbölődik, ez más rendszerekhez képest nagy előny!
• Dicsértem már a bevezetés körüli kampányt, a Bubi Bingót, ezek mind a rendszer "fiatalos", modern imázsát erősítik. Ennek a pozitív mentalitásnak a jelképe volt az, ahogy a műegyetemisták akcióját kezelték. (Már csak a panaszkezelésbe kellene ezt a modern szemléletet átcsempészni...)
• Jók a kezdeti időszak használati adatai. Napi három használat jobb, mint a bécsi adat és eléri a varsói és londoni értékeket, ráadásul azok a rendszerek már több évesek és a kezdeti használati adataik (amennyire tudom) ennél gyengébbek voltak. Ha a Bubi is hasonló folyamatas emelkedést produkál majd, akkor van esélye az átlagosnál jobb kihasználtságot elérni. (Ugyanakkor a jelenlegi adatokban még benne van a kétezer tesztelő féléves ingyenbérlete, kérdés, ezek kifutása hogyan befolyásolja majd a használati adatokat.)
  

Bubi verdikt

Elérkeztünk a poszt (sőt posztsorozat) végéhez. Most kéne valami frappáns tutit mondani, hogy akkor most imádjuk a Bubit vagy gyűlöljük. Ilyet nem tudok mondani, vegyesek az érzéseim. Különben is új rendszerről van szó, a gyerekbetegségeit még kinőheti, azon meg nem lehet az idők végezetéig sopánkodni, hogy okos döntés volt-e erre közpénzt költeni.

Arról se tudok nyilatkozni egyelőre, hogy a féléves ingyenes bérletem lejárta után hajlandó leszek-e pénzt költeni egy újabb bérletre. Hajlok rá, hogy nem: ugyan meglepően sokat használtam, de a legtöbb esetben ez a használat nem volt létszükséglet, gyaloglással vagy saját biciklivel kiváltható. Legfeljebb a hosszabb utak jegyköltségét állíthatom szembe a Bubi-bérlet árával, de az elsőre nem tűnik olyan soknak...

De majd tavasszal megírom, hogy döntöttem.

Majd lesznek hagyományosabb (vár-, sör-, és knédliközpontú) posztok is a minapi cseh hétvégénkről, de addig is megosztom a modern cseh építészet e remek darabját a közzel egy villámposzt keretében. Csak hogy lássuk, a buhera nem magyar kiváltság.

Apró gyűjtemény hétköznapi bunkóságainkról a 2010-es évekből...

Mire való a járda?

Hát parkolásra, mire másra!

Ez a két autó évek óta így parkol a szomszéd utcában. Gyalogosnak esélye sincs a kerítés és az autó között átcsúszni, de ez a tulajdonosokat nem zavarja, következetesen szorosan a kerítés mellé állnak. Az egészben az a "legjobb", hogy ennek még az autósközlekedés megkönnyítésének szempontjából sincs értelme, mert két autó így sem fér el mellettük, egy meg akkor is elférne, ha szabályosan parkolnának.

Mi az a sor?

Állok a sorban a benzinkútnál, egy pénztár működik, én vagyok az első a sorban, mögöttem egyvalaki. A második pénztárhoz odamegy egy alkalmazott, rámnéz, mondja, hogy jöhet ide is a következő vevő. Megindulok, de a mögöttem lévő pasi gyorsan elémslisszol. Néz rá a kutas, nézek rá én is, mondjuk mindketten, hogy én előbb voltam, megvonja a vállát, őt nem érdekli, most már ő van én előttem. Maga a tolakodás is felbosszant, de az a gúnyos hangnem, ahogyan ezt mondja, még inkább, így némi hangos anyázással reagálom le a történteket. Így sem tudom azonban kirobbantani a megszerzett pozíciójából, így morgolódva veszem tudomásul a történteket.

Csak akkor derülök fel némileg, amikor két perccel később a fizetés után kilépek az épületből és látom ám, hogy a pasi még ott ül az autójában. Ugyanis ő a második sorban tankolt, és az első sorban még két autó áll, amiktől ő nem fér ki. (Az egyik autó épp az enyém, hahaha.)

Mikor elsétálok mellette, feltartott hüvelykujjjal jelzem, hogy gratulálok a sikeres akciójához, nagyon megérte.

Ez persze sajna csak pirruszi győzelem, egyrészt mert ő ugyan nem nyert időt a tolakodással, de én vesztettem, másrészt  - és ez a lényeg - az ilyenek sajnos nem tanulnak semmiből...

Hová szarjunk?

Hát a bejárat elé:

Korábban már többször értekeztem egyes kutyatartó polgártársaimról, a fenti esetben azonban nem vagyok abban  biztos hogy ez az ő saruk. Méretre/kinézetre lehet ez akár emberi végtermék is. Akárkitől is származik, a bunkó az mindenképp egy humanoid ebben az esetben is.

A Nyíregyházi Állatkertben találkoztunk Simeonnal, aki egy oszlop tetején meditált:

Ha netán nem látszana jól, Simeon - akit persze csak mi nevezünk így - egy medve: