Fogyasztóvédelmi szösszenet következik:

Bár én már egyszer felhúztam magam a Bónusz Brigádon, családi szinten nem szakítottunk velük.

A feleségem fenntartotta a kapcsolatot és időnként vettünk tőlük ezt-azt. Legutóbb pl. egy fagyottjoghurt-kupont.

Ez sajna nem volt jó ötlet, ugyanis elfelejtettük beváltani. Tipikus kommunikációs zavar volt, a feleségem azt hitte, én intézem a kupon kinyomtatását, én meg azt hittem, még ráérek, mert amikor januárban megvettük és én kifogásoltam, hogy minek veszünk januárban ilyen nyári dolgot, a feleségem azt mondta, ráérünk beváltani júliusban. Ez sajna nem volt teljesen igaz, ugyanis ez egy kétlépcsős konstrukció volt, az első lépcsőben kaptuk a bónuszbrigád kupont, aminek fejében a második lépcsőben kaptuk volna a joghurt kupont, ennek volt a beváltási határideje nyáron. Az első lépcsőn viszont január végéig túl kellett volna jutnunk.

Erre azonban csak valamikor március végén döbbentünk rá, amikor feleségem kb. harmadik sürgetésére megpróbáltam kinyomtatni az elsőlépcsős kupont. Azonban hiába léptem be a feleségem BónuszBrigádos számlájára, a kupon nem volt ott. Némi nyomozás után a honlapom kiderítettem, hogy 1) lejárt az elsőlépcsős határidő 2) elvileg visszakaphattuk volna az elfelejtett kupon árát (pontosabban levásárolhattuk volna), azonban ennek a 30 napos határidejét is lekéstük. Ajjaj.

Azért egy telefont megeresztettem, hátha. Hát nem.

A telefonos kisasszony "legnagyobb sajnálatára" nem "tudta" jóváírni az elvesztett összeget. Ennek a korrektségén kicsit elvitatkozgattunk, de nem engedett. Alapvetően nem volt udvariatlan, ami egy kicsit mégis felbosszantott, az az a hasonlat volt, hogy a BónuszBrigád kupon is olyasmi, mint mondjuk egy Erzsébet utalvány, az is lejár. Ez nyilván egy egyenválasz volt, amit ilyenkor kell  mondaniuk, csak éppen nem túl szerencsés, mivel szerintem - ahogy erre rá is mutattam - nagyon nem mindegy, hogy valami egy évig érvényes vagy egy hónapig.

Az elutasítás persze nem volt meglepő. Ugyan a szabályrendszer és az egész procedúra (a kétlépcsős kuponrendszer, a lejáró határidőkre való figyelmeztetések teljes hiánya) láthatólag arra volt kitalálva, hogy lehetőleg legyen pár feledékeny balek, akinek a pénzét meg lehet tartani, a feltételek azonban - ha kicsit eldugva is - le voltak írva feketén-fehéren a honlapjukon. Gondolom jogászilag megfelelően megtámogatva, hogy ne lehessen belekötni.

Ennek ellenére úgy döntöttem, megpróbálkozom irásos formában álláspontjuk megváltoztatására bírni őket. Két okból tettem ezt:

1. Adjuk meg az esélyt, hogy korrektül járjanak el, még ha csak 1 ezreléknyi is ez az esély.
2. Ha meg nem sikerül, a levelezés jó alapanyag lesz egy homárposzthoz.

Így aztán elküldük az első levelünket. Ennek nincs meg a szövege (a Bónusz Brigád belső rendszeréből küldtük, az pedig nem őrzi meg az ügyfél számára is láthatóan az elküldött üzeneteket, a visszaigazoló emailben sem volt benne maga az üzenet), de a lényege az volt, hogy az adott akcióra vonatkozó bónuszról elfelejtkeztünk és kértük őket, hogy írják jóvá a befizetett ősszeget:

Erre kb. tíz nap után kaptunk választ, a következőt:

Kedves Feledékeny Eufrozina!

Sajnos nem tudunk már eleget tenni a kérésének. A hűségprogramban csak azokat a lejárt, be nem váltott bónuszokat tudjuk jóváírni, amelyeket a beváltási idő végétől számított 30 napon belül jeleznek felénk. Egy felhasználó egyszerre csak 1 bónusz jóváírását kérheti, ennek  gyakorisága az elért hűségfokozattól függ. Bronz fokozatú vásárlóink fél évente, ezüst fokozatú vásárlóink negyed évente, arany fokozatú vásárlóink 2 havonta, platina fokozatú vásárlóink pedig 30 naponta egyszer élhetnek ezzel a kedvezménnyel. A jóváírás Brigád egyenlegre történik és 3 héten belül lehet levásárolni az összeget.  A bónusz még január 31.-én lejárt, így már túl vannak ezen a határidőn.

Megértését köszönjük!

Üdvözlettel,
Bónusz Brigadérosné

Ezután elküldtük a 2. sz. levelünket:

Tisztelt Bónusz Brigád,

Megkaptuk a Brigád#xyz12345 üzenetünkre küldött válaszukat. Nem örültünk. Megdöbbentőnek tartjuk, hogy egy hétköznapi figyelmetlenség eredményeképp a számlájukra befizetett összeget (amelyet nyivánvalóan nem utaltak tovább és amelyért semmilyen ellenszolgáltatást nem kaptunk) nem hajlandóak jóváírni. Valóban az lenne az üzletpolitikájuk, hogy az ilyen vásárlói figyelmetlenségekből adódó össszegekből gyűjtik össze a nyereségüket?

A konkrét esetben ráadásul kifejezetten méltánytalan a befizetett összeg visszatartása, az alábbi okok miatt:
1) A meghirdetett akció szövegében két határidő (egy januári és egy májusi) is szerepelt, ami különösen megkönnyítette a félreértést.
2) A beállításaimban szereplő egyetlen figyelmeztetés sem érkezett meg az email címemre, holott ha ezeket megkapom, akkor nyilvánvalóan nem késsük le a határidőket.

A fentiek figyelembe vételével továbbra is kérem, hogy a befizetett összeget jóváírni szíveskedjenek.

Üdvözlettel

Feledékeny Eufrozina

A válaszuk kb. az első választ ismételte meg kicsit szájbarágósabban: 

Kedves Feledékeny Eufrozina!

Sajnos csak a kollégánk által írtakat tudjuk ismét megerősíteni:
A bónusz érvényességi ideje bónuszán is szerepelt:
"A Bónusz beváltható:
2016. január 31. - január 31.
FONTOS: A bónuszkódodat, az átvevő helyet, az ajándékkártya tulajdonos adatait küldd el ajonoyogovip@gmail.com email címre, hogy elkészítsék a kártyádat. A kártya 5 napon belül elkészül, melyről emailben kapsz tájékoztatást. Ezután tudod átvenni a kártyát a kiválasztott Jono Yogoban. Ha rendelkezel már kártyával, akkor a kártya számát és a bónuszkódodat küldd el a megadott email címre! A feltöltött összeg 2016. július 31-ig felhasználható. Más kedvezménnyel nem összevonható."

Sajnos ez a vásárlás még januárban történt, az elállásra 14 napos határidő van érvényben.
A lejárt bónuszt hűségprogram keretében is adott határidővel, a lejáratot követő 30 napos belül tudjuk legkésőbb teljesíteni, amennyiben jogosult rá, viszont sajnos ezen határidőn is túl vagyunk, mivel a bónusz január 31.-én járt le.
Kérjük a továbbiakban hamarabb jelezze felénk, ha úgy látja, nem fogja tudni felhasználni bónuszát, amikor még segíteni tudunk, ilyen hosszú idő elteltével sajnos lezárult technikailag is a vásárlás rendszerünkben!

Köszönjük megértését!

Üdvözlettel,

Bónusz Brigadérosné

Az emlékeztetők el nem küldését kifogásoló pontunkra viszont valamely rejtélyes okból nem reagáltak, ezért értelemszerűen 3. számú próbálkozásként az "elfelejtett" emlékeztetőre próbáltunk hivatkozni:

Tisztelt Bónusz Brigád,

A Brigád#xyz12345 üzenetünkre adott válaszukat megkaptuk.

Kérem szíveskedjenek megmagyarázni, hogyan lehetséges, hogy a beállításaim között szerepel az összes létező emlékeztető elküldése, Önök mégsem küldtek értesítést sem a kupon beváltásának közelgő lejáratáról, sem a bónusz jóváírási határidejének lejártáról. Ha a kettő közül akár csak az egyik értesítőt elküldték volna, akkor most nem lenne min vitatkozni.

Tekintettel arra, hogy az Önök által szabott határidő be nem tartásában az Önök mulasztása is szerepet játszott, nyomatékosan kérem Önöket, hogy a bónuszt szíveskedjenek jóváírni.

Üdvözlettel

Feledékeny Eufrozina

A válasz is megjött:

Kedves Feledékeny Eufrozina!

Sajnos csak a korábban kolléganőm által megírtakat, valamint általam is adott tájékoztatást tudjuk ismételten megerősíteni Önnek.

Ilyen hosszú idővel a lejárat után már nem teljesíthető a lejárt bónuszra jóváírás, arra a lejáratot követő 30 napos határidő állt rendelkezésünkre, azóta technikailag is lezárt státuszba került bónusza.

Az értesítések küldése valóban alapbeállítás és mennek is automatikusan az értesítések.

A bónusz azonban még januárban járt le, így még az ennél korábbi időszakban került az emlékeztető kiküldésre.

Ezen felül a bónusz beváltási időszaka kapott bónuszán is nyomon követhető.

Köszönjük megértését és a fentiek tudomásul vételét!

Üdvözlettel,
Bónusz Brigadérosné

Másodjára már nem lehetett elkerülni az emlékeztetők kérdését, a válaszukban azt állították, hogy ezeket elküldték. Tekintettel arra, hogy biztosak vagyunk abban, hogy az emlékeztetők valójában nem érkeztek meg, egy utolsó levelet még megeresztettünk:

Tisztelt Bónusz Brigád,

A Brigád#xyz12345 üzenetünkre adott válaszukat megkaptuk.

Megismétlem, hogy egyetlen figyelmeztető üzenetet sem kaptam Önöktől.

A brigád oldalamon az összes létező üzenetfajtára be van állítva az értesítés kérése, beleértve ebbe az "Érvényes bónuszod még nem használtad fel" és a "Bónuszodat töröltük" üzeneteket. Ellenőriztem január elejéig visszamenőleg, ilyen üzenetek nem érkeztek, se januárban, se februárban, se azóta. Soha nem törlök le semmilyen üzenetet, a Spam Foldert kivéve, de törléskor azt is rendszeresen ellenőrizzük, ott sem volt Önöktől semmi ezekből az üzenetfajtákból.

Ugyanebben az időszakban rendszeresen érkeztek "Jóváírást kaptál Brigád egyenlegedre" üzenetek, ezek szerencsekerékforgatásból adódó 100 forintok jóváírásáról tájékoztattak.

Tehát a beállításuk fabatkát sem ér, az igért "automatikus" üzenetekből a lényegtelenek megérkeznek, a fontosak viszont valamilyen oknál fogva nem.

Ha Önök a vevőkkel méltányos üzleti modellben gondolkodnának, akkor elismernék a hibájukat és jóváírnák a befizetett összeget.

Feledékeny Eufrozina

Erre is kaptunk választ:

Kedves Eufrozina!

 IT-s részlegünk felé továbbítottam levelét és hamarosan válaszolni fognak a szükségek információkkal a levelek kiküldésével kapcsolatban.

További szép napot,

Üdvözlettel

Bónusz Brigadérosné

A történet itt lezárul. A Bónusz Brigád szavahihetőségét és vevőkkel kapcsolatos hozzáállását jól jelzi, hogy az igéret ellenére az "IT részleg" azóta sem válaszolt,

Hogy mi a tanulság?

1) Az nem kérdés, hogy figyelmetlenek voltunk. Sokan ezzel el is intézik a dolgot. Le volt írva, nem olvastuk el figyelmesen, a mi hibánk. Nem olvastuk el a visszatérítési szabályokat sem, pedig le van írva, mikor, milyen feltételek mellett jár. Szóval mindent tudtunk (illetve tudhattunk volna), nem teljesítettük a feltételeket, így jártunk.

Természetesen ez egy általánosan érvényes tanulság, oda kell figyelni.

2) Szerintem emellett van egy másik tanulság is. Az ember mindennapi élete tele van figyelnivalókkal. Biztos van olyan szuperman, aki soha nem hibázik, soha nem figyelmetlen. Mi nem tartozunk ezek közé. Vannak dolgok, amikre odafigyelek, de ezek száma korlátozott. Azaz a fentihez hasonló tévedések óhatatlanul becsúsznak.

Ilyenkor a kérdés az, mit tesz a másik fél? Köszöni "szépen" és zsebreteszi a pénzt, mint a Brigád? Esetleg eleve erre építi a bizniszt, bonyolult konstrukciókat kitalálva, amelyeket könnyebb félreérteni és persze nem küldve semmilyen figyelmeztetést a lejáró határidőkről? Ha igen, akkor az én tanulságom az, hogy ha csökkenteni akarom a becsúszó figyelmetlenségekből adódó károkat, akkor ilyen partnerrel nem üzletelek.

Inkább keresek olyat, aki az üzleti modelljét nem a másik figyelmetlenségének kihasználására, hanem méltányosságra, vevőbarát gesztusokra, hosszútávú vevőelégedettségre építi. Hát ez utóbbi ugye nem a Bónusz Brigád.

A tanulságokat levontuk.

Van nekünk lassan két éve (ha jól rémlik) a Serfőző.

A legnagyobb előnyük, hogy vannak: szorgalmasan és rutinosan szervezgetik a sörfesztiválokat (szezonnyitót és szezonzárót, csehet és németet, pestit, budait, vidékit) tavasztól őszig. Igyekeznek a magyar népléleknek (vagy legalábbis az enyémnek) megfelelő keretfeltételeket teremteni: nincs belépő, nem fizetős a wc, nincs kötelező visszanemváltott pohár, vannak viszonylag elfogadható árak. Nagy pozitívum, hogy sörfesztiválokat rendeznek, nem műsorfesztivált sörrel, így nem kell az éppen divatos lakodalmas rockegyütteseket vagy sztendápkomédiásokat hallgatnom, max.valami visszafogott sörkonform kisérőzenét kapunk vagy egy kis Katona Csabát, dehát őt kedveljük, mert aki szereti a történelmet, a sört (meg a sörtörténelmet) és nochdazu még van jó humora is, az rossz ember nem lehet és egy sör mellett bármikor elhallgatom.

Legnagyobb hátrányuk a rutin, illetve az ebből adódó középszerűség és slendriánság. Igérnek specialitásokat, különlegességeket, a valóságban alig hoznak valami újat: lényegében azokat a söröket fesztiválozzák a beszervezett importőrökön vagy kocsmákon keresztül, amiket az alapos sörkedvelő amúgy is megtalál itt-ott. Közzétesznek sörlistákat, amik csak körülbelül teljesülnek, hiányzók mindig vannak, valahogy valami mindig "közbejön", ráadásul főleg a beigért egzotikusabb főzetekkel történik ez meg gyakran. Elég közepes a csaposfelhozatal is, van, ahol kérdésre elég sokat tudnak és mondanak el egy-egy sörröl, de van ahol még az alaptípusokról sincs fogalmuk.

Kb. ugyanezt a megszokott szintet hozta a Német Sörfesztivál is: volt előzetes sörlista több elgépelt névvel (pl. Hacker-Pschor, Kösritzer, Thurn und Taris, Weinheinstephan, ejnye már...), volt beigért, de aztán a fesztiválon nem megtalálható sör (pl. Büble, Scherdel) és nem nagyon volt igazából komoly újdonság. (Még a hiányzók sem voltak azok, a Büble söröket rendszeresen látom nagyobb boltokban, Scherdelt meg lehet kapni a Battyhany tér mellett.) Ez bizony egy ilyen gazdag sörkultúrával rendelkező ország esetén nagyon nagy kár: ha már a német nagykövet volt a fővédnök, akkor igazán lehetett volna pár speciálisabb, itthon valóban nem kapható német sörrel megörvendeztetni a nagyérdeműt! (Azt, hogy nem lehetetlenre vágyok, a V4 Sörfesztiválnak lesz alkalma bebizonyítani, ahol a hírek szerint jó pár szlovák és lengyel újdonság lesz, olyanok, amiket még tényleg nem lehetett itthon kóstolni...)

1. kép: A fesztivál egyik fele (nem egy monstre esemény volt ez...)

Ez nem történt meg, a ziccer kimaradt. Nem kaptunk Kölscht, nem kaptunk dortmundi altot, berlini weissét vagy éppen bajor falusi búzát. Kaptunk helyette egy n+1-ik Serfőzős fesztivált, ahol persze volt jó sör és volt finom kolbász, tehát Promontor is sörbe, méghozzá azért jóféle sörbe fojthatta bánatát. A második után már egészen megbocsátó voltam a rendezvény esetleges hibái kapcsán.

Úgyhogy az általános értékelést (értsd: Promontor Szokásos Kákacsomós Maximalista Morgását) lezárva, nézzük a konkrétan elfogyasztott söröket:

1516: Hát ugye a Weihenstephaner az Weihenstephaner és ugyan itthon leginkább a búzáiba lehet itt-ott belebotlani, azért tudnak búza nélkül is jó sört főzni, ahogy azt pl. egyik kedvencemmel, a Korbiniannal már sokszor bizonyították. Bizonyított az 1516 is, jó kis friss pincesör malátás, élesztős, harmonikus ízekkel. Soha jobb indítást!

Hannsdorfer Dunkel: ez egy előzetes listán nem szerepelt márka volt, ötfajta sörrel, amiből a dunkelt választottam és nem bántam meg. Könnyű, harmonikus barna, nagyon jól itatja magát, a legjobb cseh barnák rokona, könyveltem el magamban.

Otthon aztán próbáltam rákeresni a Hannsdorfer sörökre és legnagyobb meglepetésemre a cseh Holba sörgyár jött elő, ugyanis az északmorva Hanušovice városának német neve Hannsdorf. Ilyenformán persze akár érthető is a rokonság a cseh barnákkal, de igazából az a kereséseimből végül egyáltalán nem derült ki, hogy a Hannsdorfer márka az valójában honnan származik. Lehet a Holbának valamilyen próbálkozása (kézműves sorozat vagy csak szimplán rebranding a német piacra), de lehet egy kis főzde márkája is, ki tudja. Ez utóbbi esetben viszont lehet ez egy hanušovice-i főzde, de lehet bárhol Németországban is, mondjuk egy morvaországból elszármazott család vállalkozása.

Szóval érdekes rejtély ez, ami megfejtésre vár, aki tudja a megoldást, kommentelje be!

2. kép: Itt csapolták a Hannsdorfer söröket, Aki tudja, ki főzi, mondja meg!

Schneider Weisse Tap 1, ez egy világos szüretlen búza, ami majdnem pont olyan, mint amilyennek egy bajor világos szüretlen búzának lennie kell. Ami nem véletlen, mert hogy a Schneider Weisse márka az a Promontor-Féle Nagy Bajor Sörrangsorban a Weihnstephanerrel holtversenyben tanyázik az első helyen, leginkább az eldönthetetlen Vitus vs. Aventinus párbaj (a sörvilág El Clasico-ja) érdemeként. De visszatérve a Tap 1-re, ez egy alap búza, nagyon kellemes, harmonikus, kicsit inkább a savanykás citromos vonal (amit annyira nem kedvelek, inkább a banános iskolára esküszöm), de az élesztősség azért visszahozza.

Progusta IPA: Az árlistán csak "IPA német kézműves sör" (sic!) néven szerepelt, szerencsére valahol hátul a barakban volt egy cetli a konkrét márkával, így fény derült a gyártóra is. Az IPA egyébként nem egy német műfaj, Ők ugye a hagyományos típusaikat olyan tökéletességgel főzik, hogy a sörforradalmat náluk akár okafogyottnak is tekinthetnénk. De persze azért itt-ott főznek IPÁt arrafelé is, pl. a Camba próbálkozásával találkoztam már és nem bántam meg. Ezt se bántam, bár volt egy amolyan yet another IPA érzésem, de a műfaji követelményeket magabiztosan hozta, finom gyümölcsös illatok, remek keserédes, gyümölcsös test. Érezhetően "kontinentálisra" volt belőve, nem az amerikai IPÁk vadsága és vetélkedő ízorgiája, mint inkább egy komplex, de azért stabil és harmonikus ízvilág volt a cél.

3. kép: Itt csapolták a Progusta IPÁ-t

St. Michaelsberg pils (Ha tényleg ez volt az...): ez csalódás, túl hideg, túl szénsavas, íze alig, kár volt.

Weihenstephaner Hefeweissbier Dunkel Komplex, egyszerre édeskés, karamelles, ugyanakkor néha enyhén savanykás, máskor kicsit banános is. Kb. tökéletes, na.

Fóti 500: Jöjjön egy magyar versenyző is. A fótiak amúgy is alapvetően a németes vonalat viszik, nézzük mit hoztak ide. Kellemes testes láger virágos komlós illat, malátás de azert komplex test, kár hogy egy picit melegen csapolták, ettől eltekintve egyáltalán nem lógott ki a mezőnyből.

4. kép: A fótiak pavilonja

Thurn und Taxis búza: Korrekt búza, citrusos, savanykás, friss. Kár hogy én a banános-élesztős vonalat kedvelem, abból semmi nincs.

Naszóval, kb. ennyi. Reméljük, lesz folytatás, lehetőleg belőve az idén kimaradt ziccereket. Úgy legyen.

Pár éve minden nyáron lelkesen neveztem be a blogomat az azóta egyébként csendesen megboldogult Goldenblog versenyre. Nyerni persze sosem nyertem semmit, dehát tudjuk, hogy a remény hal meg utoljára és különben is a részvétel a fontos, nem a győzelem (egy fenét, egyébként!).

Mindezt figyelembe véve nem is lehetett kérdés, hogy elindulok-e az Allianz által indított friss, ropogós blogversenyen. Hát persze, hiszen bár favoritnak most sem tarthatom magam, de mégiscsak a remény hal meg utoljára és különben is a részvétel a fontos, nem a győzelem (ha még nem mondtam volna!).

A lehetőségekkel élve, blogom sokoldalúságát bizonyítandó, rögtön három Promontor-féle Csúcsszöveggel is neveztem, amelyek (ha jól emlékszem, mert sajna a webes nevezési adatlapról nem kaptunk "másolatot" a visszaigazoló emailben, ezt tessék a jövőre nézve konstruktív kritikaként értelmezni, kedves Allianz!) az alábbiak voltak:

• Barcelonai benyomások - utazás kategória
• Promontor nagy sörtesztje: a barna ivósörök - gasztro kategória
• Paulus Velocipedus - két év múlva - életmód kategória

Jelenleg a nevezési fázisban vagyunk, a verseny maga szeptember 6-án kezdődik majd. Lesz szakértői zsűri és lesz közönségszavazás is, szóval dupla az esély a nyerésre.

Tessék szurkolni, tessék szavazni!

A stadionépítési programhoz a Mobil Petrol (az "elefántos") benzinkút hálózat is csatlakozott:

Ráadásul ezek az intézmények igazán a tömegsportot szolgálják, bármely arrajáró leállhat "focizni" egy kicsit.

Itt az újabb bizonyíték: Magyarország focinemzet!

(A képeket az M6-oson lőttem, Paks mellett...)

 Kezdődik a Cseh Sörfesztivál.

Csehsörfeszt vs. Főzdefeszt

A cseh sörfeszt 9. a sorban és a felületes szemlélő emlékezvén arra, hogy két hete a 11. Főzdefeszten kóstolgathattunk magyar kézműves sörcsodákat (meg sörnemcsodákat is, sajna), az hajlamos azt gondolni, hogy a cseh esemény a fiatalabb testvér. Valójában fordítva van, ugyanis a Főzdefeszt tavaszi/őszi váltásban kerül megrendezésre, míg a cseh sörfeszt sajnos évente csak egyszer, június és július fordulóján szerencséltet minket jelenlétével. Igaz, ezt részben kompenzálja az, hogy alkalmanként viszont jóval hosszabb, mint a lényegében egy hétvégére szorítkozó Főzdefeszt. (Számomra ez utóbbi jóval kedvezőtlenebb, a hétvégéket sokkal neghezebb felszabadítani.)

Ha már így hasonlítgatok, akkor el kell mondjam, hogy láthatólag a két rendezvény eltérő üzletpolitikát folytat. Nekem a csehes rendezvény ingyenvécés, belépőmentes megoldása klasszisokkal jobban bejön, különösen, ha arra gondolok, hogy a Főzdefeszt tavaly óta sikeresen összehozott egy 50%-os WC-díj emelést és egy elvileg 20 %-os poháráremelést (gyakorlatilag még többet is, mert tavaly tavasszal még be lehetett váltani a poharat egy sörre az Élesztőben, idén már nem...). Ráadásul ha belegondolok, hogy elvileg mostantól félévente egy újabb Főzdefesztes csodapohárral "gazdagodhatok" majd, akkor egyre jobban berzenkedem ez ellen a rendszer ellen: ennél még az is jobb volt, amikor legalább egy korsó  túlárazott "prémium árfekvésű" sörre be lehetett váltani az Élesztőben: legalább megvolt az az érzés, hogy volt valami "bevétel" belőle. Most viszont az a dilemma, hogy vajon van a lejárt főzdefesztes poharaknak másodpiaca vagy csak szimplán dobjam ki őket a francba?

Korsót persze a cseh sörfeszten is árusítanak majd, de nem kötelező, lesz műanyagpohár többféle méretben és elfogadják a saját korsót is, ha valaki azt hoz. Azt hiszem ez már közel van az ideálishoz, ennél már csak az lenne jobb, ha az egyes márkák saját korsói és poharai között is lehetne válogatni. Bár egy-két forgalmazó szokott ilyesmivel próbálkozni, tehát valószínűleg részben ez a kívánságom is teljesülni fog.

Ami egy kicsit aggaszt, az az új - remélhetőleg ideiglenes - helyszín: a nap aszalta buszparkoló a Műcsarnok mellett szerintem túl meleg lesz és attól félek, krónikus árnyékhiány lesz. Remélem, nem lesz igazam (a szervezők focisátrat és sok napernyőt igértek), de az akkor is bosszantó, hogy miközben pár száz méterre ott az árnyas Városliget, mi egy felforrósodott betoncsíkot kapunk csak.

A hasonlítgatással igazából azért húzom az időt, hogy minél később kelljen bevallani, hogy idén nincs a korábbiakhoz (2015, 2013, 2012, 2011) hasonló részlete sörtáblázat. "Lapzártáig" ugyanis nincs sörlista sem, csak főzdelista. Így aztán idén csak azon főzdéket sorolom fel, amelyekre külön vadászni fogok, a sorrend kb. prioritás szerint:

• Clock (Potštejn): Még nem ismerem. A honlap alapján igéretes kis főzde, klasszikus cseh alapsörök mellett amerikai kézműves típusokat is főznek. Újhullámos cimke- és alátétdesign.
• Lucky Bastard (Brno): Még nem ismerem. A honlap alapján igéretes kis főzde, divatos nemzetközi kézműves típusokat főznek, APA, IPA, BIPA, stb. Újhullámos cimke- és alátétdesign.
• Urban (Třebíč): A Facebook oldalon igérték, hogy lesz. Amúgy tavalyi felfedezés, remek cseh és nemzetközi sörökkel: bárhol, bármikor! 
• Purkmistr (Plzeň-Černice): Tavalyi felfedezés, remek sörökkel: bárhol, bármikor!
• Maxmillian (Kroměříž): Szerintem ittam már tőlük valamit, de mit? Muszáj felfrissíteni az emlékeket!
• Kocour (Varnsdorf): Az egyik első itthon is megjelenő cseh kézműves főzde, kapni is itt-ott a söreit. Remélem, lesz valami újdonság is tőlük.
• Klaster Praha: Ez nem teljesen világos, mi lehet, tippem szerint a Strahovi Kolostor főzdéje, mely esetben keresni fogom a söreiket, mert egyszer ugyan jártam náluk, de még nem kóstoltam mindegyik sörüket.

Azt hiszem a válogatási elv elég egyértelmű és nem is meglepő: az itthon nem elérhető kis főzdék söreire utazom elsősorban. Ez persze nagy kihívás, ugyanis eddigi tapasztalataim szerint ezek a főzdék limitált mennyiséggel, limitált időtartamra szoktak megjelenni, egy-egy sörük gyakran egy nap alatt elfogy. Ez egyrészt izgalmas vadászatot eredményez, másrészt meg azt, hogy alkalmanként azért vissza fogok "kapcsolni" a már ismert közepes gyárak söreire is. Nagyot azzal se tévedhetek.

Mindenkinek jó kóstolást kívánok!

(Frissítés, 2016. július 2.: Kommentekben tárgyalom a kóstolt söröket és egyéb tapasztalataimat. A sorrend esetleges, ahogy sikerült előszednem a mobilos jegyzeteimet. Bónusznak itt egy fénykép a legizgalmasabb pavilon választékáról:

Megénekeltem már itt pár nagy sportcsalódást, ezért a küszöbérték elég magasan volt. De múlt vasárnap sikerült átlépni.

Nem írtam átokposztot tavaly télen, amikor női kézilabdázóink elbukták a vb nyolcaddöntőt az esélytelenebbnek tartott, középszerű iparosokból álló, ezzel szemben stabil, motivált és egy igen jó edzővel megáldott lengyelekkel szemben. Ezzel egyébként nemcsak a női válogatott, hanem Németh András is megbukott a válogatott élén, immáron másodszor.

Nem írtam februárban, amikor a lengyel hokiválogatott kiénekelte a sajtot a mieink szájából és helyettünk jutott tovább a hazai pályán megrendezett olimpiai selejtezőtornáról. Megjegyzem, hosszabbítás után, büntetőkkel mradtunk alul. Ismerős ugye?

Tegnapelőtt viszont a Veszprém egy elképesztő meccsen, kilencgólos előnyről visszaesve, hosszabbítás és büntetőpárbaj után maradt alul a kézilabda BL döntőjében a lengyel Kielce csapatával szemben. Ez olyan sokk volt, amit muszáj kiírnom magamból, így aztán elérkezett az ideje a lengyel átokposztnak.

A fenti vereségeknek ugyanis egytől egyig súlyos következményei voltak:

• A női kézisek nemcsak a vb legjobb nyolc csapata közé nem jutottak be, de ezáltal az olimpiára sem. Pedig az emberanyag alapján szerintem ott lenne a helyük.
• A férfi hokisok nem jutottak tovább a következő olimpiai selejtezőtornára. Pedig ők voltak az esélyesebbek, a papírforma alapján jobbak vagyunk a lengyel hokisoknál. A továbbjutás elmaradása három nagyon értékes őszi tétmeccstől fosztotta meg a csapatot és a hoki világranglistán se tesz jót nekünk, aminek lehetnek negatív következményei későbbi világversenyek beosztásánál.
• A Veszprém újfent nem nyert BL-t, pedig igencsak régóta vágyik már rá, a teljes magyar kézilabda társadalommal egyetemben. Pedig a szakértők a döntő előtt azt mondták, picit jobbak vagyunk, mint a Kielce. 

Szóval tagadhatatlanul nagyon fájt mindhárom vereség. A Veszprém zakója mindazonáltal tragikumával kiemelkedik a fenti hármasból. Hosszabbítást és büntetőpárbajt ugyan hozott a hokimeccs is, de ilyen összeomlást, mint a vasárnapi BL döntő, nem. Óhatatlanul mindenkinek eszébe jut a büntetőpárbajnál ismerősebb és elszomorítóbb analógia: nevezetesen Sidney és Zágráb.

Amikre persze lehetett olyasféle remek magyarázatokat találni, hogy az a nők miatt volt, a tökös férfiak ilyen összeomlást nem produkálnak. Meg azzal, hogy ilyesmire csak a magyarok képesek. Mohács, Muhi, Világos, ugyebár. Ezekről a magyarázatokról persze eddig is lehetett tudni (vagy minimum sejteni), hogy leegyszerűsítő hülyeségek. Most példánk is van rá. Mert ugye a Veszprém az egy tökös férficsapat. És messze nem (csak) magyar, a húzóemberek az egyetlen Nagy László kivételével mind külföldi klasszisok, szerb, horvát, izlandi és spanyol szupersztárok. 

És mégis megismételték Sidneyt és Zágrábot.

Ha egy csapat kézilabdában kb. 15 perccel a vége előtt 9 góllal vezet a vele egyébként nagyjából egyenlően rangsorolt ellenfelével szemben (azaz nem arról van szó, hogy a kiscsapat addig csodát tett az egy félidőt ellazsáló klassziscsapat ellen, aztán a hajrában izgul, hogy elég lesz-e az előny) az csak magát okolhatja, ha a végén mégis kikap. Merthogy innen már nem szabad.

Márpedig itt ez történt. 45 percig a Veszprém remek teljesítménnyel uralta a meccset az egyébként szívósan kapaszkodó Kielce ellenében és legjobb úton volt egy sima győzelem felé. Na, még egy gól, gondoltam, és meglesz ez. De nem lett még egy gól, hanem valami más történt, amit nem vagyok képes felfogni. Persze sokat megélt szurkolóként hamar rájöttem, mit látok: egy újabb Sidneyt, egy újabb Zágrábot. A tapasztalt, dörzsölt, sokat látott világsztárok olyan összeomlást produkáltak, amilyet én férficsapattól ezen a szinten még soha nem láttam. Még most, egy két nap után se vagyok képes semmi értelmeset írni az utolsó tízenöt percről és félek, szurkolók százezrei éreznek hasonlóképpen. Döbbenetes pofon volt ez. És persze nyilván nem csak nekünk, hanem a legfőbb áldozatnak, a csapatnak magának is.

Nem tudom, fel lehet-e állni egy ekkora pofon után. Nem tudom, kibírhatja-e egy csapat egysége, tartása ezt a fajta összeomlást. Hogyan lesznek képesek a játékosok elkerülni saját maguk és egymás marcangolását. Hogyan lesznek képesek a jövőben egy rangadó hajrájának anélkül nekimenni, hogy megremegjen a kezük hogy ne jusson eszükbe, hogy megint megtörténhet a Kielce elleni összeomlás. Hiszen ha ez egy racionálisan megmagyarázhatatlan összeomlás volt, akkor arra sincs ésszerű módszer, hogy a jövőben kiküszöböljük.

Hogyan lesz képes elviselni a Veszprém elviselni azt a tudatot, hogy egy szinte egyedülálló, jó eséllyel soha vissza nem térő lehetőséget hagyott így kicsúszni a kezéből? Az egész magyar sportsajtó egyetértett abban, hogy a szezonbeli játékosmozgások, a Kiel és a Barcelona meggyengülése, a PSG erősödése, de egyben rutintalansága egyedülálló esélyt adott a szintén erősődő, de rutinosabb és jóval összeszokottabb Veszprémnek arra, hogy idén egy szép sorozat megkoronázásaként a csúcsra érjen. Nem volt ez persze toronymagas esély, inkább csak egy orrhossznyi előnyről lehetett szó, de az is látszott - és látszik - hogy az idő nem nekünk dolgozik: ugyanez a csapat jövőre kevesebb eséllyel indul el. Még egy nem ilyen módon elbaltázott döntő terhe nélkül is ez lenne a helyzet. Így meg pláne.

Nagyon helyes, szép és tiszteletre méltó a szurkolótábor kiállása a csapat mellett és tőlem is távol álljon bármiféle vádaskodás, hibakeresés. Nem segít az már semmin, attól nem fog kevésbé fájni ez a vereség. Meg hát különben is, miért pont én találnék magyarázatot a magyarázhatatlanra. De a gesztusok ellenére, megvannak a kételyeim, hogy sikerülhet-e felállni ennek a csapatnak egy ilyen elvesztett BL döntő után. Szurkolni fogok érte, de szerintem az olyan csoda lenne, amiben én jelen pillanatban nem nagyon tudok hinni. .

A lengyeleket viszont jó lenne valamilyen formában legközelebb nagyon elpáholni. Talán Kijevben sikerül.

Fogyasztóvédelmi szösszenet következik:

Összel Dobogókőn jártunk a haverjaimmal és egy sörözős hétvégét (Prága helyett) a kilátó melletti turistaházban töltöttük (http://dobogokoturistahaz.hu/). Alapvetően mindennel elégedettek voltunk, a szállás ár-érték aránya megfelelő, az étterem is jó, főleg a betérő turistákat célzó zsíroskenyér-pogácsa-almáspite trió dicsérendő.

Átadták a csodacsomópontot, én meg kipróbáltam. Egyelőre biciklivel, mert ugye hétközben azzal járok, az autós kipróbálás majd a hétvégeken következik be.

Ha biciklis szemmel nézzük, a csomópont azt a klasszikus szemléletet tükrözi, hogy a biciklis az a gyalogossal rokon állatfajta, a neki szánt infrastruktúrát a gyalogosoknak szánt infrastruktúra részeként kell kialakítani. Az úttest a gépjárműveknek való, azt a biciklis csak a gyalogosok üzemmódjában használja, azaz a zebra melletti átvezetések segítségével keresztezze.

Azt a világért sem állítanám, hogy ennek a szemléletnek egyáltalán nincs helye, az adott csomópont esetében pl. elég sok érv szól mellette.

Az autópályabevezetőn nyilván nincs helye bringásoknak, a csomópont mellékágai meg várhatólag elég forgalmasak lesznek és a különböző irányokból érkező forgalmak fonódása nem kedvez a kerékpárosok biztonságának. Azaz a jelenlegi kialakítást adottnak véve alapvetően én is járdán vezetett infrára tereltem volna a bringásokat.

Az más kérdés, hogy a jelenlegi kialakítás helyett lehetett volna másfajtában gondolkodni, akár egy nagyvonalúbban - részletek itt - akár egy költségtakarékosabban és ezekben az alternatív elgondolásokban már a bringásoknak is lehetett volna helye akár az úton is. Különösen az elsőben...

Szóval nézzük, hogyan is sikerült a csomópont kerékpáros-gyalogos része. A hivatalos álláspont szerint remekül, hiszen Sasad és Őrmező között "akadálymentes gyalogos- és kerékpáros kapcsolat létesült".

Nos, az akadálymentesség mozgássérült honfitársaink közlekedését valóban nagyban könnyíti és ez mindenképp tiszteletre méltó eredmény, de minden egyéb tekintetben a Sasadot és Őrmezőt összekötő gyalogos alagút kialakításánál láthatólag nem volt szempont sem a gyalogosok, sem a kerékpárosok gyors közlekedése. Az alagút ugyanis csak a főpálya két oldalát köti össze, a csomópont mellékágait azonban zebrán kell átszelni. Pontosabban zebrákon, merthogy elég sok van belőlük. De nézzük a részleteket, fényképekkel illusztrálva:

Őrmezei oldal

1. kép (fent): Őrmezei oldal, a pályaudvar régi aluljárója felől érkezve. A közelebbi zebra keresztezi az Alsó Beregszász utat, ezzel átjutunk a Nagy Gyalogosgyűjtő Járdaszigetre ahonnan egy másik zebrán átkelhetünk a gyalogos-biciklis aluljáróhoz.

2. kép (fent): Őrmezei oldal, már átkeltünk két zebrán és az új gyalogos aluljáró felől visszanézünk Kelenföld irányába

3. kép (fent): Újabb kép az új gyalogos aluljáró felől. A járdaszigetről kiinduló harmadik zebra (a kép hátterében) az Alsó Beregszász út másik oldalára vezet át, azok, akik a 4-es metróhoz vagy Őrmezőre mennek, azok ezt használják.

4. kép (fent): Utolsó kép az új gyalogos aluljáró felől, a Balatoni út felől érkező sávokkal és a Sasad -> Őrmező irányú alagút kijáratával. A háttérben a járdán látható az oszlopáról elhiresült kerékpárútszakasz is. Amivel hosszú távon nem is az oszlop a gondom, hanem az, hogy mi lesz, ha a mellette lévő üres telken esetleg tényleg felépül a régóta tervezett nagy irodaház. Az ugyanis megsokszorozná a gyalogos forgalmat, garantált gyalogos-bringás konfliktusokhoz vezetve.  Amelyekhez remek előjáték lesz majd az építkezés, ismerve a magyar építőipar figyelmes hozzáállását az építkezések alatti zavartalan gyalogos és bringás közlekedés biztosításában.

Sasadi oldal

5. kép (fent): Első kép a sasadi oldalon: az új gyalogos aluljáróhoz vezető lépcső balra, a kerékpáros-mozgássérült rámpa jobbra látható. Ezzel így nincs is különösebb baj.

6. kép (fent): Sasadi oldal, folytatás: azzal viszont már van, hogy ha felértünk a lépcsőn/rámpán, akkor még mindig nem értük el Sasadot, a folytatáshoz egy újabb zebrán kell átverekednünk magunkat. Az egymáshoz képest csálén felfestett zebra és bringás átvezetés "egyéni" megoldás, de legalább vicces.

7. kép (fent): Sasadi oldal, harmadik kép: Sőt, itt is vár egy második zebra, ez igazán remek. Ráadásul a két zebra között egy szűk, háromszög alakú, lejtős ficak van, éljen a "sok jó biciklista kis helyen is elfér" elv. Mellesleg az már pár nap után látszik, hogy a gyalogosok is inkább ott mennek, mint a lépcsőn, csak hogy még zsúfoltabb legyen. Azt érintettség hiányában nem tudom megítélni, hogy mozgássérült szemmel megfelelő-e ez a lejtős ficakos átvezetés, nekem mindazonáltal  kerekesszékkel túl meredeknek tűnik. (Ha igazam lenne az azért lenne elég ciki, mert ugye akkor borulna a beigért akadálymentesség...)

8. kép (fent): Sasadi oldal, utolsó kép: Sasad rulz! Éljen, felülmúltuk az őrmezei oldalt, nekünk három zebra jutott, nyertünk! A bicajosok (illetve a Gazdagrét irányába haladó gyalogosok) a Beregszász utat is lámpás zebrával abszolválhatják. (Persze igazából az őrmezei oldalon is van három zebra, csak azok "csillagkapcsolt" módon jöttek létre, itt viszont "soros kapcsolást" alakítottak ki...)

Villámstatisztika

Nem is én lennék, ha nem méricskéltem volna egy kicsit. Következzenek tehát Promontor összegyűjtött villámstatisztikái az első sasadi "időmérő edzésekről".

1) Az első méréspár a járdától-járdáig tartó átkelés időtartamát mérte le, azaz az összesen öt zebrán és az alagúton való áthaladás idejét, kerékpárral.

• Sasad-Őrmező irány: 2 perc 11 másodperc (3 mérés átlaga)
• Őrmező-Sasad irány: 3 perc (4 mérés átlaga)

(A kérdéses szakasz nagyjából 200 méter hosszú, azaz a ~140 másodperc ~5 km/h átlagos átkelési sebességet jelent.)

2) A második méréspár az átkelő értékelésének arra a fontos szempontjára mutat rá, hogy itt korábban nem lehetett átkelni kerékpárral, azaz valamennyi időt és távolságot spórolhatunk a korábbi útvonalhoz képest. Az alábbi kép a legközelebbi lehetséges régi (Balatoni útra vezető aluljárón, majd onnan a Menyecske-Cirmos utcán keresztül haladó) útvonalat és a mostanit mutatja. Az útvonalak kezdő és végpontjait karikákkal ábrázoltam.

Nézzük az adatokat:

• Régi útvonal: 1630 méter, 5 perc 52 másodperc
• Új útvonal: 780 méter, 4 perc 1 másodperc

Azaz 850 métert és szűk két percet spórolhat az, aki a Bereszász út felől érkezik.

A mérleg tovább javul, ha figyelembe vesszük, hogy a Balatoni úti alujáró egyirányú, visszafele szabályosan nem használható: Sasad felé legközelebb szabályos kerékpáros átkelési lehetőség csak Gazdagrétnél volt eddig, de ezt a különbséget már nem mértem ki.

Most akkor ez sok vagy kevés?

A gyalogos átkelés megvalósítását vérmérséklet szerint sokféleképp lehet értékelni. Lehet egyfelől felháborodni a százmilliós aluljárón, ami mellé 5 zebra kell, hogy A-ból B-be jussunk. Lehet másfelől kicsinyesnek titulálni a másodpercek számolását, mondván mit számít az a mondjuk egy-két perc késlekedés a zebrák miatt, amikor egy zebramentes aluljáró lehet, hogy sokszázmilliós pluszkiadás lett volna?

Csakhogy a költség-haszon elemzések pontosan az ilyen másodperces, perces késésekről vagy időnyereségekről szólnak és ezeket állítják szembe azokkal a milliárdokkal, amiket az építkezésre költünk. A csomópontot évtizedekig fogjuk használni, sok ezren, esetleg több tízezren. A sok perc és másodperc tehát összeadódik és egy társadalmi szintű időnyereséggé alakul. Ezt lehet forintosítani és szembeállítani az építés és karbantartás költségeivel. Ebből derül ki elvileg, érdemes-e elkölteni erre az adónkat.

Éppen ezért olvastam némi csalódottsággal, hogy bár állítólag készült ilyen elemzés, az nem nyilvános. Ezek szerint nem vagyunk rá elég érettek, hogy tudjuk, volt-e értelme az egésznek.

(Persze azt is tudjuk, hogy a papír sok mindent elbír, a 4-es metrót pl. igencsak túlbecsült utasszámokkal sikerült csak "nyereségesnek" kihozni, a valóságban pénzpocsékolás volt, a társadalmi haszna sose fogja elérni a befektetett költségeket.)

Értékelés, nem csak biciklis szemmel

A legnagyobb pozitívum, amit el lehet mondani, az az, hogy létesült egy átkelő az egyébként Újbudát Amazonasként kettévágó Budaörsi úton. Ez mindenképp értékelendő. Más pozitívumot nem nagyon tudok elmondani, láthatólag a tervezésnél a prioritáslista végén szerepelt az, hogy a gyalogos-bringás átkelés gyors és kényelmes legyen. Így aztán nem is lett az.

Ha amúgy ennek az áldozatnak lett volna értelme, akkor azt mondom, hogy OK, megértem. De sajnos olyan sok értelmét az egész csomópontnak nem látom.

• A kivezető két oldalán található le- és felhajtódzsumbuj érzésem szerint nem csak a gyalogosokat fogja meg, hanem az autósokat is. Azt vélelmezem, hogy nekik nem kell 4-5 lámpát leküzdeni, mint a gyalogosoknak, de hogy a reggeli-esti csúcsban lesz a lámpáknak lassító hatásuk, az szerintem borítékolható. Ez egyébként önmagában nem tragédia, ez itt már városi terület, ide nem valami szuper autópályacsomópontot kell építeni, ami minden irányba lámpamentesen átvezeti az autósokat. A kritika tehát nem annak szól, hogy lámpák vannak, hanem annak, hogy ha amúgy se lehet őket megúszni, akkor minek a milliárdos csomópont alagutakkal...
• Hát nyilván azért, hogy a kivezető viszont megússza a lámpákat. A csomópont fő prioritása láthatóan az volt, hogy az autópályakibevezető forgalma zavartalan maradjon. Hogy ennek mennyi értelme van akkor, amikor befelé legkésőbb kb. 1200 méternyire, a Nagyszőlős út magasságában már kezdődnek a dugók, kifele pedig a Sasadi útig a mindenféle városi forgalmak fonódása miatt teljesen felesleges az "autópálya-feelinget" erőltetni, azt nem tudom.
• De nézzük az alagutakat egyenként: van egy visszafordító alagút Sasadról Őrmezőre (belvárosi irányba), ami kiváltja a tőle kb. 500 méternyire fekvő Balatoni úti aluljárót, ahol eddig is vissza lehetett fordulni. A nyereség kb. 1000 méter, illetve ha reggeli csúcsban bedugul a Balatoni út torkolata, akkor mondjuk kb. öt perccel kevesebb várakozás. Igazán kiváncsi lennék ennek az alagútnak az önálló költség-haszon elemzésére...
• Van egy visszafordító alagút Őrmezőről Sasadra (a városból kivezető irányba), amit jelenleg csak az autóbuszvégállomásról lehet elérni, sem a P+R  parkolóból, sem Őrmezőről nem közelíthető meg szabályosan. Valószínűsíthető, hogy a P+R-esek problémáját meg fogják oldani, de egyelőre úgy tűnik, hogy az őrmezeieknek továbbra is az Egérút marad, ha kifelé akarnak menni. Mindez azért "vicces", mert Őrmezőn több ezren laknak, a P+R viszont mindössze 485 férőhelyes (na jó, terveznek még további 500-at, ha a MÁV felszabadít néhány vágányt a pályaudvaron...).

Szóval adott egy csilivili 7+ milliárdos csodacsomópont, aminek ugyan tagadhatatlanul van egy-két hasznos funkciója (elsősorban a bevezető oldali lehajtó és a buszok kényelmesebb kihajtása kifelé), de valahogy sikerült egy bonyolult, felesleges funkciókat rosszul megvalósító, ugyanakkor fontosabb funkciókat meg nem támogató, kompromisszumokkal terhelt objektumot létrehozni. Megismétlem, amit fentebb mondtam:

• Ennél lehetett volna sokkal olcsóbb, az alapfunkciókat jól megvalósító megoldás.
• Vagy lehetett volna picit olcsóbb megoldás, a négyes metró által megkövetelt minimumra fókuszálva kihagyva pár felesleges dolgot (pl. a Sasad->Őrmező visszafordító alagutat).
• Esetleg lehetett volna egy valószínűleg valamivel drágább, de sokkal célszerűbb megoldást megépíteni.

Néhány megfontolandó javaslat

Ezen persze utólag legfeljebb morgolódni lehet. Viszont még a jelenlegi keretek között is lehetne pár dolgot jobban csinálni. Nézzük mik ezek:

1) Ha már van P+R lehajtó sáv a bevezető oldalon, akkor itt kicsiben végre meg lehetne honosítani azt az Európában sok helyütt elterjedt rendszert, hogy a bevezető utakon az onnan elérhető városi parkolók szabad helyeinek számát kijelzik. Itt ez különösen hasznos lenne, mert 485 hely nem túl sok, hamar betelhet, aki pedig egyszer lepattan a betelt parkolóról, az többet nem jön le, ha nem veheti biztosra, hogy lesz helye.

2) Meg lehetne szüntetni az Őrmező->Sasad fordító korlátozott használatát. Ennek oka a pletykák szerint az, hogy a XII. kerület ragaszkodott ahhoz, hogy ne szolgálhasson az alagút a reggeli dugók idején menekülőútként a Hegyvidék felé. Ismerve a magyar autósok menekülőutak iránti affinitását ezt a félelmet nem tartom indokolatlannak, de úgy érzem, a szigorítás kissé drákóira sikeredett, sikerült a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni.

9. kép (fent): Az említett visszafordító alagút Őrmezőről Sasadra, amit gondosan elzártak az őrmezeiektől és egyéb gyanús elemektől.

 A hegy felé vezető menekülőutat sokkal egyszerűbben le lehetett volna zárni azzal, ha a Beregszász út csatlakozó szakaszát az ellenkező irányba egyirányúsítják. Ebben az esetben az alagút csak az autópályakivezetőre és a Budaörsi útra vezetne ki. Ha teljesen biztosra akarunk menni, akkor a Budaörsi útra a Beregszász út és a gazdagréti csomópont között kicsatlakozó további három utcát hasonlóan egyirányúsíthatnánk, ezzel az esetleges további Budaörsi úti "menekülőút-használat" teljesen értelmetlenné válna, hiszen visszakényszerítene a gazdagréti csomópontra, aki meg azon akarna "menekülni", az már úgyis az Egérútnál lehajt a sztrádáról.

3) A sasadi oldalon az a bizonyos ficak (ld. 6 vagy 7. képet fentebb) a két zebra között elég rosszul sikerült, azon szerintem kellene még "faragni". A minimálmegoldás egy korlát lenne a lépcső mellett, ez az időseket és a mozgássérülteket segítené, de az ideális szerintem a ficak vízszintbe hozása lenne. Az alagút kijáratához helyezett buszmegálló is jöhetne feljebb és a ficak közepére rakott villanyoszlop se a legjobb helyen van.

Zárszó

Kb. ennyi pár nap után.

Drága volt, savanyú lett, de a mienk. Használjuk és okuljunk belőle.

A magam részéről az újdonság elmúltával visszatérek a megszokott hétköznapi útvonalamhoz, az rövidebb. Viszont az aluljáró jól jön majd, ha hétvégenként Kelenföld vagy esetleg a Kopaszi gát irányába kalandozunk a családdal.

Amikor február vége felé az utolsókat pofozgattam a nagy magyar barnasörtesztes poszton, azt gondoltam ez majd egy jó kis időálló tesztsor lesz a magyar sörpiacon jelenlévő könnyű és olcsó barnasörökről, én meg egy darabig nem fogok sörökről írni. Ehhez képest jött a Staro-ügy.

De kezdjük az elejéről...

Magyar sörtörténeti pillanat, mint lehetőség

Vannak a magyar sörpiacon mindenféle cseh sörök, ugyebár.

Ezek egy részét a magyarországi sörgyárak forgalmazzák, tipikusan azon az alapon, hogy az őket tulajdonló sörmulti milyen cseh sörmárkaneveket tudhat magáénak. Így árusít a Dreher Kozelt és Pilsner Urquellt, a Borsodi Staroprament, a Heineken meg legújabban Krusovicét. Az, hogy ezek az ismert cseh sörmárkák mennyire képezik a cseh sörtermés legjavát, arról megoszlanak a vélemények. Én azok közé tartozom, akik szerint akár a közepes cseh gyárak, akár a kis cseh főzdék főzetei között van jó pár, amelyik simán lekőrözi a fenti multimárkákat, de azért azt el kell ismerni, hogy egy Dreherhez, Borsodihoz avagy Sopronihoz képest ezek is előrelépést jelentenek.

Mármint azok, amelyeket valóban Csehországban főznek. Merthogy a fentiek közül sajnos van jó pár, amelyek itthonról származnak. Régóta Kőbányán főzik a világos Kozelt és Bőcsön a világos Staroprament, hát ezek nem is túl jók, hogy finoman fogalmazzak.

A barna Staropramen viszont Prágából érkezett és bár nem volt soha a kedvencem, azért iható darabnak tartottam, amit szükség esetén (egyéb készletek kifogyásakor vagy egy Borsodival szerződött kocsmában) meg lehetett inni.  Viszont úgy látszik, a Borsodinál sokallták a szállítási költségeket és/vagy érettnek találták a bőcsi gyárat arra, hogy mostantól a barnát is ott főzzék. Ezt meg is tették és a mostanában a boltokba frissen érkező Staropramen Dark sör már hazai gyártású. Erről persze nem volt semmilyen bejelentés/sajtóközlemény, a dologról onnan lehetett tudomást szerezni, hogy figyelmes fogyasztók elolvasták a söröscímkén feltűntetett gyártási információkat és riasztották az ismerősöket. Én is így szereztem tudomást a változásról, aminek viszont blogírói pályafutásomra nézvést lesz pozitív hozadéka.

A váltás ugyanis nem egycsapásra következett be, egyelőre még itt-ott fellelhetőek Prágából érkezett készletek: azaz az eredeti és a hazai főzésű Staro összevethető és ez a poszt pontosan ezt az összevetést fogja megtenni. Bár volt már összehasonlító sörteszt a blogon (Kaiser és Löwenbräu), a mostani annyiban mindenképpen blogtörténeti premiernek számít, hogy ez lesz az első vakteszt, azaz a két sört közreműködő ismerősök fogják a poharamba tölteni és én anélkül pontozom le őket, hogy tudnám, melyik a magyar és melyik a cseh főzet.

Módszertan

A vakteszt módszertana eltér a Sörbúváron mostanában megszokott csomagolásos metódustól.

Kitöltés

Az alapötlet az, hogy legalább két résztvevő esetén az anonimitás biztosítható azzal, ha mindenki valaki másnak tölt és a párosítást csak a végén árulja el a többieknek. Az összekeveredés kiküszöbölésére mind a poharak, mind a palackok kapnak egy számos matricát, pl. - három résztvevő esetén - az alábbiak szerint:

• Poharak:
  • P1 és P2 (Polikárp nevű kóstolónknak)
  • N1 és N2 (Nikodémusz nevű kóstolónknak)
  • J1 és J2 (Jeremiás nevű kóstolónknak)
• Palackok
  • M: a magyar
  • CS: a cseh

A résztvevők sorban kitöltenek egy-egy pohár sört valamelyik másik tesztelőnek (a többiek közben hátat fordítanak) és feljegyzik a véletlenszerű párosítást egy papírra, majd azt lefordítják. A következő fél megtölt két másik poharat, szintén véletlenszerűen, annak a párosítását feljegyzi egy másik papírra és lefordítja. És így tovább. Valahogy így:

1. Polikárp kitölti a söröket Nikodémusznak, felírja a papírra a párosítást (N1-A, N2-B) és lefordítja a papírt.
2. Nikodémusz kitölti a söröket Jeremiásnak, felírja a papírra a párosítást (J1-B, J2-A) és lefordítja a papírt.
3. Jeremiás kitölti a söröket Polikárpnak, felírja a papírra a párosítást (P1-B, P2-A) és lefordítja a papírt.

Természetesen ha van egy kívülálló, akit hidegen hagy a kóstolósdi, de hajlandó segíteni, akkor ő kitöltheti az összes poharat, a párosításokat azonban ekkor is fontos feljegyezni és letakarni.

Tesztelés

Én a mostanában végzett tesztjeimnél alkalmazott RateBeer pontozást alkalmaztam, ez röviden összefoglalva így néz ki:

• illat (0-10),
• megjelenés (0-5),
• íz (0-10),
• kortyérzet (0-5),
• összbenyomás (0-20)

A két sört párhuzamosan kóstolgatva fogyasztottam, hogy az illat és iz különbségeket viszonylag kis időkülönbségekkel képes legyek detektálni. Az utóízek értékelésére időnként hosszabb kortyolási szüneteket iktattam be. Ha szükségét éreztem, a sörök közti váltásnál pár korty vízzel próbáltam kiöblíteni az ízeket.

Az egyes poharak pontjait és szöveges jellemzését a papíron folyamatosan rögzítettem, J1 és J2 jelzésssel.

Amikor mindhárman végeztünk, először mindenki elmondta a saját tapasztalatait, a párosítást csak ezután fedtük fel.

Előzetes feltételezések

Nagy izgalommal vártam a tesztet. 

Egyrészt kiváncsi voltam kóstolói képességeimre: mennyire leszek képes két elvileg azonosnak marketingelt sör között az árnyalatnyi különbségeket felfedezni. A barna láger ebből a szempontból ráadásul nem könnyű feladat, a barnasör ízét adó pörkölt maláták képesek az apróbb különbségeket, illetve hibákat simán elfedni, talán ez az egyik fő oka annak is, hogy a minapi barnasörtesztemen a hazai sörök relatíve sokkal jobban teljesítettek, mint a régebbi világos teszten.

Ebből a szempontból kifejezetten örültem, hogy a teszten társtesztelők is résztvettek, nem is akárkik. Mindketten tapasztaltabb és képzettebb kóstolók, mint én, továbbá mindketten főznek saját sört is. Nikodémusz kódnevű kóstolónk diplomás serfőző, egynémely sörét volt szerencsém "megénekelni", Polikárp pedig rendszeresen megosztja serfőző tapasztalatait az érdeklődő közönséggel. Bíztam tehát abban, hogy egy hármas teszt némileg megszűri a különböző egyéni képzettségben és érzékenységekben rejlő szubjektivitást.

Másrészt persze az is lehet, hogy az a bizonyos barnasörtesztes tanulság (azaz a kisebb honi lemaradás) objektíve is igaz és itt is érvényesül, azaz a borsodi barna Staro képes lesz kellemes meglepetést okozni. Ha ez így lesz, az esetleges kisebb hibák ellenére sem fogok a kardomba dőlni. Lehet, vesztünk egy közepes cseh sört (sag schon, ha tehetem, úgyis kisebb cseh gyárak termékeit iszom) és kapunk a Soproni Démon mellé egy második elfogadható - közepes, de azért szükség esetén iható - magyar barnát.

Teszteredmények

Nézzük akkor a teszteredményeket! A tesztelőtársak értékelését szó szerint, minden változtatás nélkül vettem át. A pontozással csak én bajlódtam, de a "melyik a jobb" kérdésre mindenki válaszolt. Az üres zárójelben elrejtettem a tesztelt változatot, kijelöléssel láthatóvá tehető.

Polikárp értékelése

P1 ( cseh    )

Szép mahagóni szín, krémes sokáig megmaradó hab. Visszafogott kávés édes malátás illat. Ízében a kávés jegyeket egy nem túl intenzív maláta édesség egyensúlyozza. Komló jelleg nem jellemző sem illatban sem keserűben. Nem érzek zavaró mellékízeket. Vékony, vizes sör, de könnyen iható.

P2 (magyar)

Színe azonos a másikkal. Habja kicsit vékonyabb volt. Illata visszafogottabb, szinte hiányzik. Egy picit fémes, enyhe maláta. Savanykás, halvány diacetil és pörköltesség. Tanninos egész szájat összehúzó fanyarság, talán emiatt is keserűbbnek tűnik az előzőnél.

Összegzés:

Az első sört kiegyensúlyozottabbnak éreztem, szívesebben innám. A másodiknál a fanyarság, szárazság nekem kicsit sok volt.

Az én értékelésem

J1 (magyar)

• Illat: Visszafogott, de kellemes, likőrös, kicsit kakaós, kicsit bogyós gyümölcsös. 7 pont
• Megjelenés: Nem túl sok, de szép hab, nem túl tartós. 4 pont
• Íz: Kakaós, inkább édes, nagyon enyhe keserűség, pici dió. Utóíz semleges, enyhén kesernyés, száraz. 6 pont
  
• Kortyérzet: Enyhe, kellemes szénsavasság, selymes kortyérzet, kicsit vizes. 4 pont
• Összbenyomás: Semmi különös, de harmonikus, elég jó össze van rakva, hibát se éreztem benne. 14 pont
• Összpontszám: (7/4/6/4/14) 3,5

J2 ( cseh    )

• Illat: Visszafogott, likőrös, kicsit kólás, hamar elillan. 6 pont
• Megjelenés: Mire megkaptam, a hab már elült. 3 pont
• Íz: Édes, kicsit kólás, kicsit likőrös. Talán kávés, néha. Utóíz semleges, enyhén kesernyés, száraz, talán picit gyógyszeres, de elmegy. 5 pont
  
• Kortyérzet: Enyhe, kicsit száraz, kólás, picit szúrós szénsavasság, összességében elmegy. Kicsit vizes. 3 pont
• Összbenyomás: Semmi különös, nagy hibát nem éreztem benne, de ezt a kólás ízt nem nagyon szeretem sörben. 12 pont (Utólagos megjegyzés: ezt a fajta kólásságot érzem újabban a barna Kozelben és nem vagyok tőle elragadtatva.)
  
• Összpontszám: (6/3/5/3/12) 2,9

Összegzés:

Nálam J1 volt a nyerő, kicsit harmonikusabb volt, kevésbé kólás, kevésbé gyógyszeres utóíz.

Nikodémusz értékelése

Az N1 (magyar) habja tartósabb, mint az N2-é ( cseh    ). A két sör színében nem látok különbséget (színtévesztő vagyok). Az N1 illatában fémesség van jelen, N2 illata földes, festőmalátás. Mindkét sör vizes korttyal indul, amit először egy savanykás utóíz követ és végül egy földes, kakaós, festőmalátás zárással ér véget. Az N1 szénsavasabb, krémesebb. A komló semelyik főzetben érezhető igazán, a keserűséget inkább a festőmaláta hozza.

Tanulságok

Érdekes eredmények születtek, több szempontból is.

• Lényegében döntetlenre végzett a két sör. Polikárpnál a cseh nyert, nálam a magyar, Nikodémusznál döntetlen volt.
• Egyfelől senki nem volt nagyon elragadtatva egyik sörtől se, a pozitív értékelések általában a "korrekt, de nem túl izgalmas, ivósörnek tulajdonképp elmegy" jellegűek voltak. Másfelől a negatív értékelések se voltak túlzottan drasztikusak, senki se tartotta ihatatlannak őket, de kisebb ízhibákat, egyensúlytalanságokat azért felróttak.
• Az eredmények szórása megmutatta, hogy a sörkóstolás elég szubjektív műfaj, az eredmények mindig egyszerre jellemzik a sört és azt aki kóstolja. Nem mondom, hogy az objektivitás nem növelhető: jól láthatóak a szóhasználatbeli különbségek is az értékeléseknél, amik az egyes kóstolók tapasztalatát és tudását jól jellemzik. Ugyanakkor a két nagyjából hasonló tudású vendégkóstoló sem ugyanúgy értékelte a két sört, azaz nem érdemes arra az esetleg csábító következtetésre jutni, hogy a "jobbak észrevették"...
• A sörtesztelés szubjektivitása nemcsak a tesztelők közti különbségben rejlik. Ha visszaolvasom a minapi barnasörtesztemben a Staropramen kritikát, eléggé eltér mindkét mostanitól és emlékeim szerint is határozottan különbözött az akkori élmény a mostanitól. Hogy ennek a sörök közti valódi különbség az oka, vagy a körülmények közti különbség (pl. hőmérsékleti; a mostani kóstolásnál talán a szokásosnál picit hosszabban melegedett a sör), netán megintcsak a kóstoló "következetlenségéről" van szó, azt nehéz eldönteni, de az biztos, hogy a jelenség nem ritka: ugyanazt a sört pár hetes vagy hónapos különbséggel kóstolva nemegyszer tapasztaltam már lényegesen eltérő ízélményt. Mindezt nemcsak kézműves söröknél, ahol az egyes főzetek esetleges különbözősége közismert, hanem nagyipari söröknél is.
• Amit kifejezetten a magam számára levontam, az a pontozás következetlensége, amin javítanom kellene. A két egyidőben kóstolt sörre nézvést a pontszámok kb. korrekten jelzik a különbséget, de ha a tavalyi Staropramen kóstolásom pontjaival összevetem őket, akkor most valószínűleg túlpontoztam mindkettőt, ugyanis emlékeim szerint egyértelműen a múltkor 3,4 pontosra értékelt sör volt a legjobb, tehát a mostani 3,5 és 2,9 pontoknak reálisan valamivel lejjebb kéne menni.
• Az elég érdekes (illetve fura) jelenség volt, hogy mindhárom tesztelőnél az egyik sör habja már szinte teljesen leapadt, mire a kitöltés lezajlott, míg a másiké még valamennyire tartott. Szóval volt egy egyértelmű különbség a habzásban. Csakhogy egy tesztelőnél a cseh sör javára, kettőnél a magyaréra. Ami ugye elsőre elég fura. Gyanakodtunk a "kitöltési stílus" különbségére, illetve én később arra gondoltam, hogy esetleg a cseh palack gyorsabban "elhabzott", ezért nyert a később kitöltött poharaknál a magyar. De persze ezek csak találgatások. Ami miatt felhoztam, az az, hogy ez is egy olyan jelenség, ami a jól jellemzi az objektív sörbírálat nehézségeit, mert az ugyanazon palackból kitöltött sör se ugyanúgy viselkedett különböző poharakban.

Verdikt

Elég sokat morfondíroztam fentebb a sörtesztek szubjektivitásán, de ezt adottságnak tekintve mégiscsak az első két pont a lényeg: a cseh és a magyar változat nálunk kb. "döntetlenre" végzett. Azaz a teszt ebben a konkrét esetben nem igazolta vissza automatikusan azt a"tételt", hogy a magyar licenszet jobb elfelejteni, csak az eredeti az igazi.

Persze a vélemények megoszlottak, azaz vélelmezhetően másoké is meg fog oszlani. Akit tehát érdekel a barna Staro, annak azt tanácsolom, hogy kóstolja meg az új magyar változatot maga és döntsön róla a saját ízlése szerint. Aki meg még talál a cseh változatból, az kóstolja őket össze, szerintem mindenképp érdekes tapasztalat lesz.

Sörforradalom van honunkban, mint tudjuk.

Koncepció

Ez a poszt a forradalom alsó szegmensét vizsgálja. Volt már egy ilyen posztom, az az egyes főzdék könnyű világos alapsöreit tesztelte. Ez a teszt egy dolgon változtat, a vizsgálandó sörök szinén. A világos helyett a barna söröket veszi górcső alá.

Előrebocsátom, hogy a teszt kevésbé lesz kézművesorientált, mint a korábbi. Inkább azt mondanám, hogy nagyjából egyenlő arányban lefedi a szupermarket  vs. magyarkézműves vs. csehsörbolt beszerzési háromszöget. Ennek a hármas kiegyensúlyozottságnak két oka is van. Egyrészt a kézműves szektor nem töri magát különösebben barnasörügyben. Legalábbis a könnyű barna lagersörök szegmensében nem. A szokásos boltjaimban összesen 3 fajta, a kategóriának nagyjából megfelelő sört tudtam összeszedni, abból is kettő PET palackos volt, amiket némi hezitálás után végül belevettem a tesztbe. Másrészt viszont Csehországban ez egy elterjedt fajta, sőt igazából azért is választottam ki tesztelésre ezt a típust, mert azok a bizonyos könnyű cseh barnák az első prágai látogatásaim során a kedvenceimmé váltak és nagyjából azóta is azok. Szóval arra gondoltam, hogy ha már így van, akkor legyen pár itthon is beszerezhető cseh darab is versenyben.

Kritériumok

A "bevizsgált" választék persze némileg esetleges, az általam látogatott boltok alkalmankénti kínálatától erősen függött A kiválasztási szempontok mindazonáltal az alábbiak voltak:

• "Könnyű barna" sör. Írhattam volna  "könnyű barna lágert" is speciel. Eredetileg a cseh 10-es, max. 11-es Balling fokos sörök erősségét szerettem volna belőni, de ez pont a magyar oldalon nem nagyon jött össze. Így aztán  a könnyűség relatív fogalom lett , lesznek 5% alkoholtartalom feletti sörök, de az igazán testes darabok, azaz a baksörök kimaradnak.
• Max. 400 forint/fél liter beszerzési ár. Ez "alapsörárnak" ugyan elég húzós, gondolkoztam 300-on vagy 350-en is, de végül úgy gondoltam, ha múltkor 400 volt a határ, legyen most is annyi. (Ebbe egyébként ezúttal könnyen belefértem, a legdrágább sör 339 Ft volt.) Persze ez a felső határ csak akkor tekinthető legalább viszonylag olcsónak, ha ezért jár fél liter sör.
• Csomagolás, az mindegy. Igazából szerettem volna üvegpalackra korlátozni a versenyt, de akkor a kézműves szekció egyetlen darabra csökkent volna, így aztán engedtem a szigorú követelményből, jöhettek PET palackos darabok is.  Mindenesetre igyekeztem a műanyagba csomagolt darabokat hamar elfogyasztani, remélvén, hogy a PET palackoknál előforduló gyakoribb sörhibákat megúszom, ez nagyjából be is jött. Ha már mindegy, akkor becsúszott egy dobozos sör is, barna Kozelt ugyanis Magyarországra csak dobozos formátumban hoznak be a nagy kereskedőláncok.

Az alábbi tudnivalókat már a múltkori posztban is leírtam, de aki nem olvasta volna, annak megismétlem. Aki olvasta, ugorhat a keretes anyag végére.

Pontozás

A sörök pontozására a nagy sörportálok (RateBeer, BeerAdvocate) rendszerét alkalmazom, eszerint a söröket öt kategória szerint pontozom, rááadásul kategóriánként eltérő skálán: illat (0-10), megjelenés (0-5), íz (0-10), kortyérzet (0-5), összbenyomás (0-20). A kategóriák jelentéséről kicsit bővebben itt  (meg itt, itt és itt) található bővebb infó. Az összpontszám az öt kategóriapont összege (elvileg maximum 50 pont), tízzel elosztva: így egy iskolai osztályzatra hajazó végeredményt kapunk.

Az így kapott pontszám persze egyszerre jellemzi a sört és azt, aki a sört értékeli. Ahhoz, hogy ebből a kettős jellemzésből a sörre nézvést is megtudjunk valamit, ahhoz valamennyire ismerni kell a pontozó pontozási szokásait: mit jelent egy 4.1-es vagy egy 2.7-es pontszám? Nos, nálam valami ilyesmit:

• 4 feletti pontszámot csak egészen kiváló söröknek adok, olyanoknak, amiket - ha módom van rá - bármikor szívesen újrakóstolok. Ezek meghatározó sörélmények, illetve kedvencek.
• 3-4 közötti pontszám általában kellemes, korrekt söröknek jutnak, amik ugyan nem annyira emlékezetesek, de azért fogyaszthatóak és bármikor szívesen újrafogyasztom őket, ha szembejönnek.
• 2-3 pont között már problémásabbak a sörök, ezek azok, amelyeket maximum egy újabb - ellenőrző - kóstolás kedvéért szerzek be megint, de egyébiránt inkább kerülöm őket. Na jó. ha éppen nincs más, akkor azért megihatóak éppen, ezekben a sörökben is van értékelhető élmény, de az összkép már inkább negatív.
• 2 alatt silány, rossz, vagy legjobb esetben is "olyan semmilyen" sörök vannak. Ez a feketelista, ezeket tessék kerülni.

A RateBeer-en is szoktam pontozgatni néha az eddig leadott 100 értékelésből 12 volt 4-es felett, 5 pedig 2-es alatt, 26 pedig 2-3 között. A maradék, tehát lényegében az értékelt sörök kicsit több, mint fele pedig 3 és 4 közötti nedű. Szóval viszonylag pozitívan állok a sörökhöz, de ebben talán az is benne van, hogy ha ízlik egy sör, azt szívesebben pontozom, mint ha nem ízlik.

Disclaimer 1: Csapolt vs. palackozott

Ez a teszt palackozott sörökről szól. Örök vita, hogy van-e objektív különbség csapolt és palackozott sör között. Elismerve, hogy csapolt sör is lehet rossz és jó, meg palackozott is lehet rossz és jó, én magam arra hajlok, hogy a csapolt sörökben több a potenciál. Ergó, ha valaki azzal védené meg kedvenc kézműves sörét, hogy a kedvenc kocsmájában az mennyire jó, amikor a Gizike csapolja. akkor nyitott kapukat dönget. Készséggel elismerem, hogy igaza van és még az alábbi teszteken kifejezetten leszerepelő sörök is nyújthatnak kellemes élményt megfelelő csapolás esetén. Annál is inkább, mivel van a tesztben olyan sör, amiről nekem is ez a tapasztalatom.

Disclaimer 2: Összehasonlíthatóság

 A poszt megírása elég sokáig tartott, alkalmanként egy sör került sorra. Van olyan sör, amit kétszer is kóstoltam, van, amit csak egyszer. Összességében a tesztek elég nagy időkülönbséggel zajlottak. A pontozás elvileg biztosítja az eredmények összehasonlíthatóságát, de gyanítom, a valóságban ez nem feltétlenül van így. Ha egyidőben kóstolnám a söröket, elképzelhető, hogy némileg más sorrend születne. Ugyanakkor nagy eltérés a pontszámokban szerintem nem lenne.

Tesztek

Na, akkor csapjunk a lovak közé:

Kapucinus Barna (Kapucinus), 339 Ft (az árak általában üvegbetét nélkül értendőek)

Pár éve kóstoltam valamelyik nyári sörfesztiválon, talán a Corvin sétányon, akkor valami nem tetszett benne, így elkönyveltem az "ilyet nem veszünk" kategória tagjaként. Ez viszont régen volt, ideje volt egy újabb esélyt adni a magyarhertelendi barnasörnek.

Szép  világosbarna hab, sűrű sötétbarna szín. Kellemes édeskés illat. A sör egy kellemes ivósör, jól csúszik, van egy alapvetően édeskés-semleges alapíze, amiben kicsit pörkölt, kicsit csokis, kicsit meggyes, kicsit likőrös ízek bújnak meg, mondjuk a pörkölt malátás-csokis vonal az észrevehetőbb. Az utóízben is ezek jelennek meg némi keserű aláfestéssel. Mondjuk van benne valami gyanús gyógyszeresség, de nem vészes. Nem egy világmegváltó darab, de meglepően kellemes, egyszerre egy jól csúszó, semleges ivósör és mellette még némi komplexitást is ad.

Pontozás: (7/4/7/4/12) 3,3

Franzberger Barna (Franzberger), 220 Ft

(Ez a sör egy picit kilóg a sorból, PET palackos, ráadásul mindjárt literes.

Szép, sötétbarna-feketés szín, drapp, vastag, selymes hab. Illatra-ízre kakaós, kicsit pörkölt, keserű. Az illatban van valami furcsa kellemetlen mellékaroma is, nem tudom beazonosítani. A sör maga alapvetően kakaós, pörkölt, enyhe (nagyon enyhe) kesernyés utóízzel. Kicsit egyoldalú, talán ezért érzem azt, hogy az egyébként mérsékelt, egyáltalán nem túlzásba vitt pörkölt-kakaós alapíz valahol mégiscsak túl sok és nem eléggé harmonikus a végeredmény. Ugyanakkor egy kellemes, iható, ízhibáktól mentes darab, abszolút fogyasztható kategória.

Pontozás: (6/4/6/3/10) 2,9

Rotburger Barna (Rotburger), 250 Ft (??)

(Ez a sör is literes PET palackos. Az árára nem emlékszem, a haverokkal ugrottunk be Dobogókőre menet. Ettünk finom zsirosdeszkát, ittunk finom csapoltat és vettünk pár liter sört, legyen mit innunk esténként a turistaházban. Köztük volt egy üveg barna, amit viszont csak otthon kóstoltam meg.)

Erősen gondolkodtam, bevegyem-e ezt a palackot a posztba. Sörként ugyanis nehezen értékelhető. Mind az illata, mind az íze határozottan savanyú . Nagyon zavaróan savanyú. Ha megerőltetem magam, rémlik mögötte egy talán rendes sör (pörkölt maláta, némi komló) is, de sajna ez megsavanyodott. Végülis érthető, ha azt nézem, hogy két nappal a szavatosság lejárta után bontottam fel. Viszont a vásárlás napja mindössze négy nappal előzte meg a kóstolás napját, és a savanyodás mértéke igencsak markáns volt, azaz hajlamos vagyok vélelmezni, hogy rossz volt az már akkor is, amikor megvettük. Összességében a Promontor-féle Homár szabályzat szerint nem igazán volt vevőbarát megoldás Rotburgerék részéről rámsózni ezt a palackot. Az a minimum lett volna, hogy figyelmeztetnek, hogy hahó, ez két nap múlva lejár.

Nem akarok senkit véglegesen lebeszélni a Rotburger Barnáról, lehet, hogy jó sör. A világosuk jó, a szüretlenjük is, akár ez is lehet az. De mindenkinek ajánlom, hogy vásárláskor ellenőrizze a fogyaszthatóságot.

Pontozás: ezt hagyjuk

Mementó Barna (Palóc), 270 Ft

(Ez is PET palackos, de legalább fél literes).

Pár éve ezt is kóstoltam valamelyik korai Főzdefeszten, még a ratebeer-en is pontoztam, aztán kb. ugyanúgy járt, mint Kapucinus Barna, besoroltam az iható, de nem különösebben fogyelemre méltó kategóriába és nem kerestem azóta. De persze ideje volt a Mementónak is egy újabb esélyt adni. Mellesleg időközben az is kiderült, hogy tulajdonképpen egy felsőerjesztésű porter sörről lenne szó, ha minden igaz. Nézzük hát, hogyan teljesít:

Szép barna, de gyorsan tűnő habbal indít. Az illata kellemetlen, savanykás,fura. Az íze viszont kellemes, kesernyés, kakaós, icipici savanykássággal, ami még kell. Ugyanakkor a szénsavasság kicsit erősebb a kelleténél. Ezzel együtt egész jó darab és egy-egy kortynál felfedezni vélem benne a felsőerjesztett sörök frissességét is. Kellően keserű az utóíze is, jobb, mint amilyenre emlékeztem.

Pontozás: (5/3/7/3/12) 3,0 (részpontszámok eltérnek a régi pontozástól, de a végeredmény ugyanaz...)

Kozel Černý (Pivovar Velké Popovice), ~219 Ft ill. (420 Ft + ü)

Prágajáró körökben klasszikus alapsör. Sokáig a világ legjobb sörének tartottam. Legalábbis azt a változatát, amit a prágai Fekete Ökörben csapolnak. Ma már árnyaltabb a véleményem, nem feltétlenül az utóbbi két év kellemetlen tapasztalatai miatt, mint inkább a kicsit kitágult sörös látóköröm miatt. Ami persze nem jelenti azt, hogy a Csehországban csapolt barna Kozel rossz sör lenne. "Ivósör" kategóriában még mindig nagyon erős versenyző.

A tesztelt példány persze nem az, hanem az itthon kapható dobozos. Illetve a Kozel esetében több kóstolás is volt, Volt dobozos, amit itthon lehet kapni, volt dobozos, amit Szlovákiában vettem (egy helyi alkesz megesküdött rá, hogy ég és föld a különbség a magyar dobozos és szlovák dobozos között, hát ez is le lett tesztelve) és volt üveges változat, amit Csehországból hoz be a Csakajósör. Ezzel az esetleges "külföldre ócskábbat adnak" jellegű elméleteket akartam tesztelni és az egyáltalán nem reprezentatív vizsgálatocska nem állapított meg érdemi különbséget, így az alábbi értékelés mind a dobozosokra, mind a specializált sörboltban beszerzett "eredeti" üveges változatra vonatkozik:

Szép, bár kicsit gyorsan drapp fogyó habbal indít, amibe bele harapván édeskés, enyhén kakaós ízt érzek, az illat is olyan enyhén kakaós, enyhén kovászos-kenyeres. A sör maga nagyonsötétbarna, de nem fekete és nem nagyon sűrű, mert a fény azért átjut rajta. Az íze édeskés, kis kakaós-étcsokis keserűség az utóízben van csak. Kicsit vizes, mondjuk 3,7%-os alkoholtartalom mellett az a meglepő, hogy csak ennyire. A kortyérzet kicsit kólás, a végefelé egyre inkább az ize is, túlságosan is. A melegedés nem tesz jót ennek a sörnek. Nagyon könnyű és nagyon szimpla sör, egyfajta édeskés, icipicit kakaós-csokis-kólás ízt hoz, elég jól eltalálták, még akkor is, ha erősen motoszkál bennem a gyanú, hogy valaha ez sokkal jobb sör lehetett. A kólás vonalat - amit csehországi csapolás esetén még soha nem éreztem - meg kifejezetten rossz néven veszem. De az is lehet, hogy csak a nosztalgia beszél belőlem.

Pontozás: (6/4/5/3/10) 2.8

Staropramen barna (Pivovar Staropramen), ~219 Ft

A Kontrollcsoport második tagja legyen egy másik cseh sör, amely szintén szinte bárhol beszerezhető kis hazánkban, lévén a Borsodi Sörgyár és a prágai Staropramen gyár már jó ideje azonos multitulajdonossal van megáldva, amelyik ráadásul kiracionalizálta a borsodi bázisú barnasörfőzést és behozta helyette a Staropramen Dark-ot, egyenest Prágából.

Persze ez az utóbbit már itthoni bevezetése előtt is ismertük, találkoztunk vele néhányszor Prágában. Találkoztunk, de nem szerettük, a Staropramen söreit jóval gyengébbnek véltük, mint a Kozelt, a pilzenit vagy éppen a Budvar söröket, szóval általában kerültük az egyébként is kicsit szocreál hatású Staropramen logós sörözőket. Szóval amikor először megláttam pár éve a közértek polcain a frissen importált Staros palackokat, egy darabig nem nagyon akaródzott leemelni őket a polcról. Csak hát a magyar közértek polcain nem sok leemelnivaló sört találni, így egy idő után azért csak vettem egy-egy üveggel mind a világos, mind a barna Staropramenből. Mind a kettő kellemesen meg is lepett, sokkal jobbak voltak annál, mint amire emlékeztem. Így aztán egy darabig viszonylag rendszeresen iszogattam mindkettőt. A világos esetén a hazai gyártásra való áttérés vetett véget a "románcnak", a barna esetében elsősorban a sörforradalom kapcsán megugró izgalmas sörválaszték, másodsorban meg egy-két gyengébbnek érzett palack koptatta ki a "korrekt, de unalmas" cseh barnát.

A fenti szöveg még tavaly kora ősszel íródott, azóta változott a helyzet, a borsodiak úgy döntöttek, import helyett maguk főzik a barnát is. Ez a kóstolás tehát máris idejétmúlt, mert még az importot kóstoltam, ami ugye lassan eltűnik a boltokból... :-(

A hazait még nem kóstoltam, de ami késik, nem múlik. Viszont az egy másik poszt lesz...

Most azonban a teszt kedvéért újrakóstoltam, nézzük hogyan teljesített a (számomra) hullámzó történetű cseh klasszikus:

Kellemes bézs hab, sötétbarna test.  A hab tartós, szép, semleges illatú, kicsit savanykás, földes, íze mérsékelten kesernyés, kakós, pörkölt beütéssel. A sör maga kb ugyanez, enyhén kesernyés, pörkölt malátás alapízzel. Selymes, harmonikus, kicsit - de egyáltalán nem zavaróan - vizes kortyérzet. Ideális ivósör, ráadásul az alapízek mellett időnként előbukkan némi gyümölcsös, füves karakter is, szóval még némi komplexitást is kapunk. Jól eltalált, nagyon kellemes darab. Picit talán lehetne keserűbb, de ne legyünk telhetetlenek.

Pontozás: (6/4/7/4/13) 3,4

Soproni Démon (Heineken Hungária), ~219 Ft

A Kontrollcsoport második tagja legyen egy "magyar" sör. Nyilván kóstoltam már, elvégre kb. nyolc éve a piacon van. A véleményem nem is feltétlenül rossz, egészen ihatónak sorolja be az emlékezetem. Annyira, hogy lényegében ezt tartom a legjobb magyar nagyipari sörnek, nem mintha ez önmagában túl sokat jelentene. Magamtól nemigen veszem, viszont ha  a Heineken-vonalat nyomató kocsmákba vet néhanapján a sorsom, akkor általában ezt választom, ha van csapolva, akkor úgy, ha nincs, akkor palackban. Ez persze nem jelent nagyon gyakori kóstolást, így kiváncsian vártam, hogyan teljesít a Heineken csoport üdvöskéje a nagy barnateszten:

Szép, selymes világosbarna hab, fekete test. A hab elég tartós, illata kb. semmilyen, íze keserű, pörkölt kávés, kis savanykás beütéssel. A sör is kb. ugyanezt hozza, enyhén pörkölt, enyhén kávés, és kellemesen vékony, iható teste van (szemben a szerintem fullasztó Dreher Bakkal), kellemes, bár nekem picit túl buborékos kortyérzet. Pont olyan, amire emlékeztem, semleges, kicsit amolyan pörkölt irányba elmozduló ivósör, egész jó.

Pontozás: (6/3/7/4/13) 3,3

Postřižinské Tmavý (Pivovar Nymburk), 330 Ft

A nymburki főzde alapbarnáját bárki megkóstolhatja csapon a Hrabal Sörözőben, ahol ugyan gyakori vendég vagyok, de az erős mezőnyben nem minden alkalommal kerül sorra a Tmavý. Most viszon a szintén a Hrabal franchise-hoz tartozó Bohémia Sörszalonban beszerezhető palackos változatot teszteljük:

Szép sűrű sötétdrapp habbal indít, malátás, karamelles, csokis illatokkal, enyhe savanykás felhangokkal. A hab amúgy közepesen tartós, selymes, krémes, az íze alapvetően csokis, nugátos, kicsit kesernyés. Ez a karamelles, barnacukros, nugátos, csokis íz a sörben is megvan és a sokféle jelző ellenére nagyon egyféle, domináns illatról és ízről van szó, amit (mármint az egyféle íz dominanciáját) normál esetben nem szeretek, de ez valahogy nagyon eltalált, kellemes, harmonikus darab. Lehet, ezúttal kicsit hidegen ittam, korábbi kóstolások alkalmával a domináns alapíz mellett, némi fűszeres, gyümölcsös jelleget is éreztem. A kortyérzet is alapvetően rendben van, nem túl agresszív, mérsékelt szénsavasság, kicsit lehetne selymesebb talán, egy árnyalatnyi kólásság szorult bele. Az utóízben eleinte ugyanaz a csokis-nugátos íz érezhető, aztán átadja a helyét egy száraz keserűnek. Nem hibátlan, néha kicsit vizes (ami alapvetően nem baj, de talán ehhez az ízhez dukált volna kicsit nagyobb test), de így is nagyon szerettem/szeretem.

Pontozás: (7/4/8/4/14) 3,7

Konrad Kapucín (Pivovar Vratislavice) 330 Ft

Szintén a Bohémia Sörszalonban szerezhető be a poszt talán legismeretlenebb barnasöre, amit azonban nem véletlenül vettem bele a válogatásba:

Szép sötétbarna test, szép, vastag és tartós habpárna, kesernyés, enyhén savanykás ízzel. A sör selymes, enyhe kortyérzettel, keserű és pörkölt ízekkel indít, kicsit stout-os. Ez az utóízben is markánsan érezhető. Később diós, csokis  fűszeres, füves ízek is előjönnek. Remek darab, markáns de azért elég sokoldalú és ezáltal harmonikus sör.

Pontozás: (8/4/8/4/18) 4,2

Összegzés

Nézzük először is az összesített listát:

Magyar kis főzde:

• Kapucinus, 3,3
• Franzberger 2,9
• Mementó, 3,2

Magyar multi:

• Soproni Démon 3,3

Cseh multi:

• Staropramen, 3,4
• Kozel 2,8

Cseh közepes főzde:

• Konrad, 4,2
• Postřižinské barna, 3,7

Néhány megállapítás, pontokba szedve:

1. Szemben az alap világos sörökkel, barna lagerben Magyarország jobban teljesít (bocs). Emlékeztetőül, a magyar világos láger kézművesek a múltkori posztban 2,475 pontot értek el átlagban, ráadásul úgy, hogy a nyolc kóstolt sörből kettő volt efelett (Kapucinus Szeplőtelen 3,3 és Legenda Diesel 3,9), hat pedig alatta. Ha az átlagból felfelé kilógó két "kakukktojást" kivesszük, a maradék hat csak egy elkeserítőhöz közeli 2,1 pontos átlagot hozott. Ehhez képest a barnák 3,13-as átlagot hoztak, azaz egy teljes osztályzattal jobban szerepeltek. Korrekt, iható sörökről beszélünk és ha csodát nem is szabad várnunk, kellemes, élvezhető darabokat azért kapunk.
2. A kézműves sörök alapvetően jól bírták a versenyt a multisörökkel, még a cseh gyártásúakkal is (ebben persze benne van az is, hogy a valaha nagy kedvenc Kozel barna - legalábbis palackos és dobozos változatok - nem méltó a márka nagy híréhez), azaz megállapítható, hogy barna lagerben kisebb a lemaradásunk.
3. Azt azért látni kell, hogy a tesztelt cseh sörök átlagos alkoholtartalma 4,2%, a magyaroké pedig 5,3%. Azaz versenyképesek a magyar sörök, de úgy, hogy kb. egy kategóriával gyengébb cseh sörökkel vetjük össze őket. Ez részben fogyasztói elvárás, a csehek egy ivósörtől 10-as Balling fokot várnak, azaz kb 4% alkoholtartalmat, míg a magyarok inkább 5%-t. Másrészt a fogyasztó elvárás mellett valószínűleg technológiai/serfőzői tudáskülönbség is manifesztálódik itt: könnyű sörből jó sört csinálni az nem egy egyszerű dolog és a kis magyar főzdék nem nagyon képesek rá, szemben a csehekkel.
4. Azt sem árt hozzátenni, hogy a receptek harmóniája azért cseh oldalon még mindig sokkal jobb. A magyarok valahogy ragaszkodnak ahhoz az eszméhez, hogy egy barnasörben kell legyen valami markáns domináns barnasöríz, ezt általában valami pörkölt, kávés, esetleg kakaós ízben találják meg és ezt emelik ki. Ezzel szemben a cseh sörök általában semlegesebbek, illetve ha ki is emelnek egy ízt (a jobbak azért megteszik), az összhatás akkor is valahogy  kiegyensúlyozattabb, Összességében pedig "jobban csúsznak".
5. Miután a magyar szelekció nagy része PET palackos versenyző, felvetődik a megbízhatóság kérdése. Három versenyzőből láttunk egy példát problémás darabra, én azért hajlamos vagyok optimistán azt gondolni, hogy a valós arányok ennél jobbak...

Összességében a végkövetkeztetés az, hogy a kedvenceim még mindig a kevésbé ismert cseh barnák valamelyik specializált csehsörboltból, de nem szaladok el akkor sem, ha egy kisüzemi magyar versenyző jön szembe.

A sörforradalomnak vannak eredményei, de teendője is bőven.

Barcelonában jártunk januárban.

Itt sem először fordultam meg (a család igen), sőt, érdekes párhuzam, hogy a kilencvenes években is egy éven belülre esett barcelonai és párizsi nagyvizitem, meg most is. (Jelige, Dumas-tól elemelve: "Húsz év múlva...") Bár most csak a nyári párizsi utunkat mondanám nagyvizitnek, a barcelonai három és fél nap legfeljebb közepesnek mondható, ki is hagytunk jó pár "kihagyhatatlan" látnivalót . Ezzel együtt jó kis nosztalgiaút volt mindkettő. Lassacskán jobban érdekelnek a régen látott régi uticélok, mint az újak.

Részletes összefoglaló nem lesz, viszont lehet, hogy hagyomány lesz a felsorolásszerűen megosztott praktikus és nem praktikus megfigyeléshalmazból, amolyan vegyesfelvágott jelleggel. Az utazáshoz egyébként sok alapinfót ezúttal is a fapados blog megfelelő posztjából és a hozzáfűzött kommentekből szedtünk, ezt a forrást mindenkinek ajánlom, aki arrafele készül.

Közlekedés

• Fapadosok közül repül a Wizzair és a Ryanair is, a fapadosblog szerint érdemes vegyesen használni a kettőt, odafele a Wizz jó (reggel érkezik), visszafele a Ryan (este indul haza). Mi erről itt nem részletezett okból (esetleg egy homárjellegű posztban majd elmesélem) lemaradtunk és teljes egészében Wizz-el repültünk.
• A Wizz hajnalban indul Pestről és mivel a taxit drágállottuk, tömegközlekedést éjszaka két gyerekkel nem tartottam reális opciónak, reptéri minibusz meg ugye éppen nincs és amúgy se olcsóbb négyesben, ezért végül autóval mentünk ki. A hivatalos reptéri parkolási opcióknak öszintén szólva nem is néztem utána, a párom talált a szokásos kuponos oldalán egy ajánlatot, az 4800 forintért fedett parkolót és reptéri transzfert adott. Velük elégedettek voltunk, de persze sok hasonló ajánlat van, érdemes kicsit böngészni a webet, lehet van olcsóbb opció is.
• Visszafelé is korán kellett elindulnunk a reptérre, ez két szempontból is külön szervezést igényelt, egyrészt a szállással is egyeztetni kellett a korai távozást, másrészt ilyenkor a közlekedési opciók is ellenőrzendők, szerencsére ez egy vasárnapi kora reggel volt, olyankor a barcelonai metró egész éjszaka folyamatosan jár.
• A fapadosok Barcelonában a T2 terminálon szállnak le, ez a régi terminál, ott az új terminált nevezik T1-nek. A kettő között egyébként ingyenes kisbusz ingázik, de erre nekünk nem volt szükségünk.
• A reptér a belvárossal azonos zónában található és a legolcsóbb bejutást az egyzónás T10-es gyűjtőjegy biztosítja az R2 Nord elővárosi vonat használatával, aminek az állomása a fentebb említett T2-es terminál mellett található. (Ezügyben egyébként a már említett  Fapadosblog posztban benézték a szerzők a szükséges jegyfajtát és teljesen feleslegesen a kétzónás jegyet ajánlották, de egyrészt az ilyesfajta tévedéseik ritkák, másrészt a blog elég ismert ahhoz, hogy ezeket a tévedéseket a kommentelők rövid úton helyretegyék, mint ahogy az ezúttal is megtörtént. Amúgy mentségükre szóljon, hogy a weben elérhető források jegyárak ügyében elég zavarosak, érzek némi tudatos maszatolást azzal a motivációval, hogy rásózzanak a gyanútlan turistákra feleslegesen drága jegyeket...)
• Egyébként nekünk annyiban könnyebb dolgunk volt, hogy január végén még az R2 Nord volt az egyetlen kötöttpályás kapcsolat a reptérrel. Februárban viszont átadták a metró L9 Sud vonalát, ami a reptér mindkét terminálját érinti és nyílván sokakat fog elcsábítani. Mi mégse bánjuk, hogy nekünk ez a lehetőség nem volt adott, mert erre speciális reptéri jegyet kell venni (Bitllet aeroport), ami 4,50 euro, ráadásul a leírásokból még az se teljesen egyértelmű, át lehet-e szállni vele más metróvonalakra. Az általunk használt R2 Nord vasútvonalon viszont továbbra is használható a tízes gyűjtő, ami 99 centre jön ki fejenként és mivel át lehet szállni vele a metróra, lényegében bárhova eljuthatsz vele ezért az összegért. (Rövid hétvégére érkező egyéni utasoknak persze meggondolandó, hogy kell-e az a tízes gyűjtő, de ha azt vesszük, hogy oda-vissza 9 eurót a reptéri metróra is ki kell fizetni, akkor kétlem, hogy ne érné meg a gyűjtő, amit ráadásul meg is lehet tartani egy későbbi útra...)
• A barcelonai metró sokban hasonlít a párizsira, sűrű hálózat, jó lefedettség és járatsűrűség, de sok lépcső, szűk fehércsempés folyosókkal. A jegy - a már említett T-10 - olcsóbb, mint Párizsban, sőt a jelenlegi árfolyamon éppcsak drágább, mint az itthoni tízes gyűjtő, ha meg a nyújtott szolgáltatás reálértékét tekintem, még olcsóbb is.

Szállás

• A szállásunkat maradéktalanul tudom ajánlani (A Booking.com-on is foglalható és mi ott is foglaltunk a kedvezőbb lemondási feltételek miatt), nagyon jól felszerelt, modern apartman és a jó helyen is van, a centrum kb 15 perc séta és nekünk a környék is nagyon tetszett, a Poble Sec negyed kellemes hangulatú, viszonylag turistamentes, patinás környék, amolyan "igazi" barcelonai hangulatot áraszt, a szűk utcákon régi házak, kovácsoltvas korlátos erkélyekkel, kiakasztott száradó ruhákkal, itt-ott katalán zászlóval. Pár sarokra a Carrer de Blai kellemes sétálóutca elfogadható árú kocsma, kávézó és tapasozó helyek tömkelegével.

Történelem

Barcelona és Budapest a földrajzi távolság ellenére meglepően sok hasonlóságot mutat építészetileg. Ennek egyik oka a történelmükben rejlő hasonlóságok, bár a történelmi párhuzamok nyilvánvalóan véletlen egybeesések:

• Első jelentősebb korszaka mindkét városnak a római időkre nyúlik vissza, bár a Barcino néven futó Barcelona ekkor talán nem annyira jelentős város, mint a provinciai központ Aquincum.
• A középkorban is volt mindkét városnak jelentős korszaka, Barcelona a mediterrán kereskedelemből szerezte jólétét és a katalán-aragon állam főleg tengeri (Szicília, Nápoly, Athén stb.) terjeszkedéséből a politikai hatalmát. A Gót Negyed és a Katedrális őrzi e korszak emlékét.
• Hanyatlásuk is nagyjából egyidőben kezdődött, nálunk Mátyás halála, Barcelona esetében a spanyol egység létrejötte (Kasztília hegemóniájával) és Amerika felfedezése jelezte ennek kezdetét. Persze a hanyatlás nem ugyanazt jelentette Barcelona és Buda esetében, utóbbinak azért egyértelműen durvább sors jutott.
• A XIX. század vége viszont mindkét városban a gyors fellendülés és növekedés időszaka, ennek eredménye a két város szabályos szerkezete (Budapesten körutas, sugárutas, Barcelonában négyzethálós) és a nagy új városnegyedeket jellemző, erősen díszített neomindenféle építészeti stílus. Bőségesen adnak bámulnivalót a szecesszió szerelmeseinek is. Mindkét város törekedett fejlődésének demonstrálására is, Barcelona két világkiállítással (1888, 1929), míg Budapest a milleniumi kiállítással.
• A nagy fellendülésnek mindkét oldalon vesztes háborúk vetettek véget, Budapestnek az I. világháború és Trianon, Barcelonának valamivel később a spanyol polgárháború tett be. Mindkét városnak jutott diktatúra és elnyomás, ami egészen a XX. század végéig tartott. Barcelona előbb "szabadult" (Franco 1975-ben halt meg), így amikor Budapest még éppen csak azon gondolkodott, mit kezdjen magával, addigra Barcelona (és persze a demokratikus Spanyolország) már egy olimpiával ünnepelte a XX. század közepének lidércnyomásától való megszabadulást és az ezzel járó fellendülést.

Hasonlóságok tehát vannak, de azért ne vigyük őket túlzásba.

Budapest, bár méretben hasonló, gazdasági és infrastrukturális fejlettségben nem ugyanaz a súlycsoport, mint Barcelona. Valószínűleg már a XIX. században se volt az, azóta pedig tovább nyílt az olló. Az egy főre jutó nemzeti jövedelemről nem találtam statisztikát, de meglepne, ha nem lenne jelentős (többszörös) különbség a katalán metropolisz javára. Jól mutatja ezt pl. a közlekedési infrastruktúra: Barcelonának van 10 rendes metróvonala (meg egy félkész) és egy kb. 20 vonalból álló elővárosi vasútrendszere, egy évi 35 milliós forgalmat bonyolító reptere (Ferihegy kb. 10 milliónál tart). A gazdasági erő különbsége presztizsben is jelentkezik, Barcelona a már említett világkiállítások mellett rendezett egy olimpiát is, erről Budapest csak álmodozik (szerintem hiába), de például rendelkezik olyan "világmárkákkal' is, mint az FC Barcelona focicsapat vagy a Sagrada Familia.

Gaudiváros

Ha már a párhuzamoknál tartunk, mindkét város adott első osztályú szecessziós építészklasszisokat a világnak, Barcelona Antoni Gaudit, Budapest Lechner Ödönt. És bár Lechnernek nagy rajongója vagyok (évtizedekig naponta csodáltam a kőbányai Szent László templomot vagy éppen az Iparművészeti Múzeumot, továbbá áhitattal zarándokoltam el pl. a pozsonyi Kék Templomhoz), be kell valljam, hogy Lechner konformista kishivatalnoknak tűnik Gaudi vad, szabadon szárnyaló, utolérhetetlenül egyedi zsenijéhez képest. Aki nem hiszi, járjon utána, Barcelona a legjobb hely erre.

A praktikumok:

• Gaudi nagy biznisz, mára mindegyik műve belépőjegyes attrakció, nem is olcsó, legalábbis nekünk csóró magyaroknak biztosan nem. Nem mindig volt ez így, a kilencvenes években a Güell Park még teljesen ingyenes volt, a Sagrada Familiában pedig csak a tornyok megmászása volt fizetős attrakció. Ez "jól" megváltozott, bár a Güell park külső részei azért még ingyenesek, igaz, aki nem áldoz a fizetős területre, az lemarad a legszebb részekről.
• Mi három Gaudi alkotást tekintettünk meg (Sagrada Familia, Casa Mila, Güell Park), mindhárom többórás programnak bizonyult, pedig néhány extrán fizetős tétel kimaradt. A Sagrada Familiába pl. csak az alapjegyet vettünk (15€), ezzel megnézhető a templom és az alagsori kiállítás, de ezúttal kimaradt a torony (a templom+torony kombó majdnem a duplája, 29€ lett volna) és a Güell Parkban is csak magát a parkot néztük meg, kihagyva a Gaudi Házat és a Casa del Guarda-t.
• Jegyvásárlás lehetséges az interneten, ez januárban nem annyira fontos, egyik helyen se volt nagy sor a helyszínen, de gyanítom, nyáron érdemes ezzel a lehetőséggel élni. A Güell Park ráadásul egy eurós engedménnyel is ösztönzi az internetes vételt. Az előre megvett jegyek időre szólnak, késni valószínűleg nem érdemes, mi mindenesetre nem "próbáltuk ki".
• A Casa Mila volt a legdrágább jegyünk, de nem sajnáltuk. A jegyárban benne van az audioguide és emlékeim szerint a húsz évvel ezelőtti állapotokhoz képest sokkal több a látnivaló. Akkor a tető és az udvarok mellett mást nem nagyon mutattak meg, most a padláson berendeztek egy nagy kiállítást és egy korhűen berendezett lakást is meg lehetett nézni.
• A Güell Parkban volt a legnagyobb a tömeg, jelentős ázsiai kontingens képviseltette magát. Nem volt elviselhetetlen, de gyanítom, hogy nyáron viszont már az. Persze valószínűleg igaz ez a többi Gaudi épületre is.
• A Sagrada Familia építése jól halad, legalábbis húsz évvel ezelőtti emlékeimhez képest sok újat láttam, annak ellenére, hogy pl. még mindig csak négy toronynál tartanak: merthogy lesz majd 18 és bármennyire is nehéz elképzelni, a még megépítendő 14 torony mind magasabb lesz, mint a mostaniak. Azt igérik, hogy 2026-ra (Gaudi halálának centenáriumára) kész lesz. Erről nem vagyok teljesen meggyőződve, de azért 2030 körülre beterveztünk egy újabb vizitet az elkészült Sagrada Familia megtekintésének szándékával.
• Két további épületet (Palau Güell és Casa Batlló) csak kívülről csodáltunk meg, sajnáltuk, de ezúttal ennyi fért bele, mind időben, mind büdzséileg. Majd a már említett 2030-as látogatás során ezekre is sor kerül.

Zászlótan

Jól kiokosodtam a katalán zászlók kapcsán. Igen zászlók, merthogy több is van:

• Létezik csillagmentes változata, ami Senyera névre hallgat. Ez a hivatalos katalán zászló, azaz a jelenlegi katalán autonómia államilag is elfogadott zászlaja, amit ilyenformán a katalóniai állami intézményeken lehet látni elsősorban. Kinézetre olyan, mint egy árpádsávos lobogó, csak piros-fehér helyett piros-sárga csíkozású.
  
• Van aztán az Estelada, a "csillagos" lobogó, ami a Senyera módosított változata, a rövidebb oldalon egy háromszögbe helyezett ötágú csillaggal. Ennek két változatával találkoztam. A gyakoribb az Estelada blava, amelyben a háromszög kék, benne a csillag pedig fehér. Ritkábban látnia az Estelada vermella-t, amiben a háromszög sárga, a csillag pedig vörös. Az Estelada a a függetlenséget követelő katalánok zászlaja, amit Barcelonában leggyakrabban erkélyek korlátján lógatva lehet látni, így demonstrálván egy-egy lakó nemzeti érzelmeit.

Camp Nou

• Elsétáltunk a Camp Nou mellett is, kellő áhítattal. Érdekes, hogy a csajok odavoltak egy stadion-előtt-pózolós fotóért, ez valószínűleg a fiú osztálytársak irányából átszűrődő hatás. Focirajongók nyílván hüledezve veszik tudomásul, hogy a stadionlátogatást kihagytuk, sajnáltam rá a fejenként 23 eurót (gyerekeknek 18). Focimeccs érdekes módon kettő is volt az ottlétünk alatt, egy kupameccs mellett egy bajnoki rangadót is kihagytunk (szintén főleg smucigsági okok miatt), pedig a helyiekkel együtt örülhettünk volna az Atletico Madrid elleni 2-1-es győzelemnek.
• A Camp Nou egyébként kívülről erősen Népstadion jellegű építmény, ami talán nem teljesen véletlen, nagyjából egyidőben épültek. Nem csoda, hogy a mára kicsit régimódi stadion lecserélésén már jó ideje gondolkodnak, a legújabb hírek szerint végül nem új stadion épül, hanem felújítják a mostanit: de persze a kinézete teljesen megváltozik majd.

Nagyjából ennyi. Sok minden kimaradt, amit egyébként láttunk (erőd a Montjuic tetején, Gót Negyed, Rambla, Esernyős Ház, Passeig de Gracia, Kolombusz emlékmű) és persze sok minden kimaradt magából a vizitből is (Tibidabo, olimpiai és világlkiállítási létesítmények, Montserrat, Tengerészeti Múzeum stb.), dehát ez már csak így van.

Marad a végső jó tanács: Barcelona jó hely, tessék megnézni.

Villámposzt csehsörkedvelőknek. illetve azon belül is Staropramen-fogyasztóknak.

A minap egy Facebook csoportban valaki figyelmeztetett, hogy a barna Staroprament is elkezdték Bőcsön főzni és egyelőre a boltokban mind az importált (még?), mind a hazai (már) kapható. Nem gondoltam, hogy pár nap után"kedvenc" Spórolósomban rögtön belefutok mindkét változatba, de ha már így esett, gyorsan beszereztem mindkét példányból egy palackot.

Összehasonlító kóstolásra majd csak később kerítek sort, ez a poszt a kétfajta sör megkülönböztetésének módszertanát fogja ismertetni a külcsín azaz a csomagolás alapján.

1: Első címke

Ezek szinte teljesen egyformák, a minta, a színek, a szöveg ugyanaz, egy különbség van: a magyar változaton az első címke alján, a "Dark Beer" felirat alatt található a lejárat dátuma. Ez a cseh változaton nincs, ott a hátsó címkén lesz ugyanez az info. (A képeken a sárga keret mindig a cseh változaton jelöli azt a helyet, ahol különbözik a magyartól...)

2: Kupak

Más a kupakok színe. Innentől a feleségemet, mint színszakértőt idézem: a "cseh változat teltebb, melegebb sárgászöld, a magyar változat sápadtabb, fakóbb kékesszöld". A képen jobboldalt látható a cseh változat, a különbség egyértelműen érzékelhető, de persze a vakuzás befolyásolhatta a fényviszonyokat, tehát a boltban lehet másmilyennek látszik...

3: Nyakcímke

A cseh változaton szerepel egy "Imported" felirat, a magyaron ez nincs meg.

4: Hátsó címke

A perdöntő persze a hátsó címke, ezen egyértelműen szerepel, hogy az egyik esetben a Borsodi Sörgyár csak forgalmaz, a gyártó a csehországi Staropramen Pivovar, míg a másik esetben a gyártó a Borsodi Sörgyár, a csehek csak a licencet adják. Itt vannak grafikai különbségek is, a magyar gyártású sör címkéjén szerepel a szép ferdeírású Staropramen logó, illetve a cseh változat alján itt szerepel alul lejárat dátuma.

Összegzésként hangsúlyoznám, hogy bár nem örülök a váltásnak, jobban szerettem volna, ha marad a megszokott minőségű import, egyelőre távol áll tőlem a "jajj, megint szar hazait fogunk kapni remek cseh import helyett" vészmadárkodás (bár természetesen a suttyomban zajló váltás nem teszi rokonszenvesebbé a gyártót, hogy finoman fogalmazzak). Nemcsak azért, mert még nem kóstoltam őket össze, hanem azért is, mert barnasörben eddigi tapasztalataim szerint azért nem teljesen reménytelenek a magyar sörök se (már amennyi van) és a Staro barna pedig cseh mértékben azért nem teszi olyan magasra a mércét (elnézést a rajongóktól, de szerintem - szigorúan szubjektíve - olyan közepeske sör ez cseh skálán), hogy ezt ne lehetne megközelíteni Bőcsön.

Hogy sikerült-e, az majd a kóstolásnál kiderül. Mindenesetre megpróbálok majd egy vaktesztet összehozni.

Frissítés (2016. február 6.): Persze a Hajnali Láz kimaradt, most pótoltam, lásd a poszt alján...

Terminator: Genisys (július 21.)

Folytatódik a fogócska John Connor és a Mátrix (izé, Skynet) között az idő alagútjaiban, zsákutcáiban és szerpentinjein. Ennek kapcsán T800-asok, T1000-esek, sőt még egy T3000-es is bevetésre kerül, de John, Sarah, és persze kedvenc T800-as Arnoldunk rutinos menekülők, úgyhogy az üldözök a végén hoppon maradnak. Apokalipszis elhalasztva, a következő részig legalábbis. Lehet, egy T34-es kellene...

Taxi Teherán (július 27.)

A félév filmje és talán az évé is ez lesz, ha veszem magamnak a fáradtságot és felújítom a Promontor díjat végre valahára. A perzsáknak vérükben van a költészet és ki merné tagadni, hogy a filmkészítés is költészet. Pedig miféle költészet van egy városi taxizásban, gondolhatja ez egyszeri pesti filmrajongó, de Jafar Panahi jól megmutatja: mondhatnám vicceskedve - mondom is - hogy minden várakozásomat überelte...

Eichmann show (augusztus 27.)

Elfogadható, bár kicsit vontatott történelmi tabló a XX. század egyik Top 10-es peréről, Adolf Eichmann jeruzsálemi elitéléséről. Szembesülhetünk a szörnyűséggel újra és kapunk közben kis morfondírozást a média hatalmáról. Fajsúlyos téma, sajnos azonban súlytalan feldolgozás. Ismeretterjesztésnek jó.

Papírvárosok (augusztus 29.)

A lányom kérésére mentünk el megnézni a Papírvárosokat. Ő még előtte áll a filmben ábrázolt korszaknak, de már közelít felé, én meg már rég túl vagyok rajta. Ennek megfelelően ő roppant lelkesen nyilatkozott a filmről, nagyon tetszett neki, nyílván megérintette őt. Engem nem annyira érintett meg, így inkább egy kellemesen megírt, nem teljesen kiszámítható, élvezhető tinifilmként könyveltem el. Szerelem, gátlásosság, önmagunk keresése, világ felfedezése, kapcsolatok próbálgatása, ökörködések, szabadság, let's hit the road, ilyesmik. Persze azért igazi lázadás nincs, szigorúan konformak maradunk, ez kérem egy hollywoodi film. A többek által hangoztatott egyediség ebből következően relatív, a már emlegetett hollywoodi normák szerint ráfogható és persze a színészi játék is jó, de azért pl. a Sráckorhoz hasonlítani erős túlzás. Vannak azért ennél mélyebb, katarrtikusabb filmek is a témakörben.

Csendes szív (szeptember 19.)

A felütés kicsit hasonló a Születésnap című legendás Dogma filmhez: családi összegyűlés egy kellemes vidéki udvarházban, a felszínen mosolygós semmitmondás, a mélyben titkok és boldogtalanság, ami persze óhatatlanul kirobban. A hasonlóság persze ezzel kb. véget is ér, a "titok" itt egészen más és a Születésnap formailag és lelkileg egyaránt extrém iránya helyett ez egy mérsékeltebb, "szelídebb" kamaradarab. A téma persze komoly és a film alkalmat ad a nézőnek is arra, hogy elgondolkodjon a méltóságteljes halál kérdésén. Időszerű kérdés, tanulhatnánk a filmből.

45 év (???)

Ez egy Mike-Leigh-film Mike Leigh nélkül, szerethető átlagbritekről. Idős házaspár, gondtalan jólét, visszafogott, udvarias, szeretetteljes modor, mi bajuk lehet az élettel. Hát, valami mégis van. Valakinek semmi se jó, mondatja velem a káeurópai cinizmus, de az az igazság, hogy jólét ide vagy oda, az emberi lélek törékeny jószág és időskorban különösen nehezen teszi magát túl régóta hordozott fájdalmakon, sérelmeken.

Fúsi (???)

Kövér, anyjánál lakó negyvenes gyereklelkű főhős. Szűz. Munkahelyi csúfolódások, kilátástalan, magányos élet. Összejöhet egy ilyen pasiknak egy nő? Ha más nem, legalább az az összevissza csaj a táncóráról, akiről persze elég hamar kiderül, hogy nem kicsit mániás depresziós? Ha megnézzük ezt a filmet, kiderül. Figyelem, nem amerikai hurráoptimista történet ez, sötét északi hangulatra számítsunk.Valahol egy picit ugyanazt a témát, az emberi szerencsétlenséget és reménytelenséget járja körül ez a film is, mint Roy Andersson zseniális trilógiája, csak a svéd szimbolista filmköltészet helyett izlandi kisrealizmust látunk. Nem annyira zseniális, de azért ez a film is a helyén van.

Tökmag és gázolaj (november 21.)

Két kitaszított, különc kamaszfiú barátsága, plusz egy kis nyári kalandozás.Semmi különös, ha úgy vesszük, de valami mégiscsak van ebben a filmben, talán az, ahogy egy-egy bizarr epizódban szembesülünk a modern francia társadalom néha szerethető (de azért messze nem annyira idilli, mint ahogy azt a közhelyesebb filmekben láthatjuk), néha mulatságos, néha elszomorító oldalát.

Kémek hídja (december eleje...)

Korrekt, feszes, jó színészi alakításokkal megtűzdelt munka Spielberg filmje, de összességében egy kicsit unalmas. Nem csak azért, mert előre tudjuk, mi lesz a vége (ez már csak így van, ha történelmi témát dolgozunk fel), hanem azért is, mert valahogy minden gesztus, minden fordulat és minden pátosz kiszámítható. Tom Hankset meg már túl soxor láttuk, mint vonakodó kisembert akiből azért mégiscsak hős lesz. Mármint amerikai hős, mi más. Pátosz, hazafias érzelem, veregessük vállon magunkat, hogy milyen derék legények vagyunk mi.

Káosz karácsonykor (december 20.)

Rutinból megrendezett, rutinból végigjátszott felszínes karácsonyi családi tabló, megjósolható fordulatokkal és végződésekkel. Meg lehet nyugodni, az idei karácsonyi film kipipálva, mehet a mozikba.

Hajnali Láz (december vége)

Ha már a Saul fiára nem sikerült még összegyűjtenem az erőmet eddig, akkor nézzünk egy "könnyedebb", tradicionálisabb lagerfilmet, pontosabban posztlagerfilmet. Merthogy ez a láger (Svédországban, a háború után, idekeveredett lágertúlélőknek) nem az a láger. Mégis, az a láger még szedi az áldozatait, gyógyíthatatlan lelki és fizikai betegségek formájában. De azért innen már van kiút. Egy ilyen kiútról szól ez a film, méghozzá igaz történet alapján. Szóval ha valaki szerint túl nagy adag hollywoodi szentimentalizmus szorult bele, akkor a helyzet az, hogy ezek szerint bennünk emberekben van időnként túl nagy adag hollywoodi szentimentalizmus. Még mindig jobb, mint realistán belehalni a feldolgozhatatlanba.

A 2. sz. sörkritika következik.

Akit a sörkritikával, mint műfajjal való kapcsolatom, illetve a sörkritikusi ars poeticám érdekel, az olvassa át az 1. sz. sörkritikámat, a többieket ezzel nem untatnám, vágjunk bele.

Mit is fogok inni avagy guglizós-asszociációs cimkefejtő szekció

A múltkori kolléga nem nyugszik, már megint főzőtt egy sört. Sőt, többet is, de egy poszt egy sör, a többiről talán máskor.

Szóval nézzük végre azt a újabb sört, előszőr is a külcsínt. Szép csatos üveg, szép narancsos színvilágú cimke, rajta a Wild Honey felirat alatta a stílusmegjelelölés: mézes amber ale.

Méz

Szóval méz. Hát erről lehet asszociálni sok mindenre, kezdve a sörforradalom ikonikus darabjára, a Keserű Mézre, ami csak a nevében mézes, vagy éppen a belga Barbar sörre, ami viszont tartalmában is az. (Tényleg, a Barbar-t valamikor réges régen, egy távoli galaxisban, még a sörforradalom hajnalán - amikor a csakajósör még a Rákóczi úton állomásozott -  kóstoltam egyszer, ha a fene fenét eszik, akkor sincs róla konkrét emlékem, lehet, újra kéne kóstolni...) De nekem például eszembe jutnak kamaszkori olvasmányaim, amelyekben középkori kalandorok mézsört kortyolgattak az út menti fogadóban az éppen aktuális kardpárbajuk előtt/után, vagy éppen a tallinni Olde Hansa remek mézes barnasöre a kilencvenes évek végéről.

Utóbbiak egyébként arra utalnak, hogy a mézsör az valami régi valaha népszerű és elterjedt ital lehetett. Ez tudomásom szerint nagyjából igaz is, legfeljebb az a kérdés, milyen is volt az a mézsör és van-e köze a mai mézes sörökhöz.

Az első gond rögtön az, hogy létezik mézsör és létezik mézes sör:

• A mézsör az mézből készül, lényegében mézes vízből erjesztett alkoholos ital és egyáltalán nem sör a szó szoros értelmében (hívják amúgy mézbornak is, kb. ugyanannyi joggal - azaz semennyivel - merthogy bornak se bor). Viszont az igaz, hogy nagyon régi italféleség, ókori források már említik és az is igaz, hogy régen sokkal elterjedtebb volt, mint manapság. Szóval azok a középkori lovagok simán ihattak ilyet a fogadójukban.
• De persze a sör is lehetett mézes. A komló elterjedése előtt sok mindennel ízesítették a sört: gyógyfüvekkel, fűszerekkel, ánizzsal, gyömbérrel, tölgyfakéreggel és még sok minden mással, így többek között mézzel is. Persze ezek a régi mézes sörök minden valószínűség szerint nagyon mások lehettek, mint a maiak, mert ugyebár nem mindegy, hogy a komló helyett teljes egészében mézzel "fűszerezzük" a sört vagy éppen egy alapvetően komlózott sörhöz egy icipici mézet keverünk az "egzotikum" kedvéért.

Az is kérdés persze, hogy mit várjak egy mai mézes sörtől. Nyílván nem egy agyoncukrozott sört szeretnénk inni, azt gondolnám, hogy szerencsés esetben a mézben lévő cukrot alkohollá alakítja az élesztő az erjesztés során, tehát inkább a mézben lévő egyéb anyagok, adhatnak valamilyen speciálisabb ízt, illatot a sörhöz. Hogy milyet, arról őszintén szólva fogalmam sincs.

De majd meglátjuk. (Vagy nem, mert az is simán elképzelhető, hogy ezek a speciálisabb mézes ízek és illatok elbújnak a hagyományos sörkomponensek által adott ízek és illatok mögé...)

Zene

De térjünk rá a cimkefejtés második szakaszára! Miért Wild honey és mi az a "search the answers to every why" felirat a cimkén?

Ismervén haverom zenei elkötelezettségét és cimkeügyi múltját, nyilvánvaló, hogy itt valami keményezene van a háttérben, amit én most szépen kiguglizok.

• Hát jön is az első találat: Beach Boys, 1967. Hm, Beach Boys. Biztos? Nem hinném, de azért meghallgatom az album címadó dalát, aztán még egyet (a legsikeresebbet). Ahogy gondoltam, nagyon nem a haverom zenei ízlése, viszont a cimke háttere akár paszolna is az album "pszichedelikusnak" mondott stílusához, szóval a biztonság kedvéért rákeresek az album borítójára és a dalszövegeire is, de egyik sem stimmel, szóval ez egy vakvágány.
• Na jó, keressünk tovább. Másodikra kijön egy U2 szám: ez már közelít, de azért még mindig erősen kétkedem. A U2 még mindig lagymatag zene egy derék metál rajongónak, különösen ez a kifejezetten szelídre hangszerelt dalocska. A dalszöveg és az albumborító itt is visszaigazolja a gyanúmat, ez se talált.
• Na, nehogy már ne találjam meg az igazit, keressünk tovább! Mondjuk vegyük észre, hogy a wildhoney egybe van írva! És bingó, rátalálok a Wildhoney című albumra, a svéd Tiamat együttes adta ki. Akik egy metal zenekar, nahát, vannak Sédországban metalzenekarok? Azt hittem, ez finn kiváltság ott északon. Na de mindegy, ha svéd, hát svéd, ez lesz az! És hát az albumborító és a dalszöveg is stimmel! Na, akkor ünneplésképpen hallgassuk meg a Visionare című dalt, amiből az idézett mondat származik. Egész jó, a metalnak az a fajtája, amit speciel én is képes vagyok fogyasztani, kemény, méltóságteljes, kicsit meditatív és még tulajdonképp még dallamos is. Egyébként ezt az albumot is jellemzik a pszichedelikus jelzővel is néha, szóval lehet, az a Beach Boysos találat se teljesen véletlen. (Vagy igen és én úgy járok, mint a szofisztikált kritikus, aki úgy megmagyarázza a kritizált mű rejtett rétegeit, hogy a szerző csak bámul...)

Na, most hogy meghallgattam az éves metaladagomat, jöjjön végre a sör, meg persze a sörkritika!

Wild Honey - magyar kézműves Amber Ale, mézzel ízesítve

Fogyasztva Advent második hetében, a Sztenderd Promontor-féle Sörkóstolási Protokoll előírásai szerint, azaz a hűtőből kivéve nagyjából félórát pihent, aztán kb. további 30-35 perc alatt kortyolgattam el.

Nagy hab, csak lassan, több részletben tudom kitölteni. Remegős, szivacsos-krémes állagú, színre sárgásbarna. Illata érezhetően gyümölcsös, olyan amerikai komlós, bár nem IPA intenzitású.  Íze (a habé) keserédes, mézes, kenyeres. Jó érzés ezt a habot harapdálgatni, sűrű, krémes, tartós fajta.

A sör színe meleg vörösesbarna, fény felé tartva erősen narancsos. Nagyon szép, hívogató. Az íze nagyon harmonikus, kiegyensúlyozott. Érezhető az amerikai komlók gyümölcsössége, néha grapefruitot is felfedezni vélek benne. Markáns a maláta is, kicsit kekszes, kicsit kenyeres. Kicsit talán mézes is. Sűrű sör. Kellemes szénsavasság, icipicit lehetne lágyabb, de pl. a múltkorinál jobb. Kiegyensúlyozott utóíz, éppen csak egy leheletnyi keserűséggel, viszont az szép hosszan megmarad.

Összességében nagyon jó kompozíció, talán egy picit nekem még jobban is ízlik, mint a múltkori. Kevésbé éreztem sokoldalúnak, relatíve kiismerhetőbb, egyértelműbb darab, viszont, harmonikusabb és üdébb. S persze a kiismerhetőség relatív fogalom, azért ez még mindig inkább egy komplex "kóstolósör" kategória. Megváltoztatva a megváltoztatandókat, emlékeztet engem a jobb Keserű Méz példányokra, ahhoz hasonló harmóniát teremt keserű és édeskés ízek között, persze híven a komlók és az élesztők különbségéhez, mindezt kissé vadabban, komplexebben.

Ratebeer pontozás:

• AROMA 7/10
• APPEARANCE 5/5
• TASTE 7/10
• PALATE 4/5
• OVERALL 16/20

Összesen 39/50