"Biciklizni kezdtem" - nyilatkoztattam ki nyolc éve. Aztán megosztottam a további évek tapasztalatait. Azóta is biciklizem, ez a poszt a nyolcadik évről szól.

"Tartalomjegyzék"

• Menetteljesítmény, azaz mennyit bicikliztem egy év alatt.
• Budapesti bringás infra fejlemények
  • Mit jelentett nekem
  • Világmegváltó vélemény

Na, akkor kezdjünk is bele.

Mennyit bicikliztem?

Itt a válasz: a 2019-20-as szezon eredménye 6101 km:

A tavalyi 5237 km után majdnem 900 km növekedés.

Ez nagyjából annak tudható be, hogy hétvégén is egyre gyakrabban használom a bringát, részben vásárlásra, részben "egészségügyi sétakerekezésre", részben pedig családi kiruccanásokra. Tavasszal a járvány miatt először visszaesést vártam (nálunk is bevezették a Hómofiszt), de aztán hamar rájöttem, hogy ha nem megyek ki mindennap bringázni, akkor hamar egymás idegeire megyünk, így elég gyorsan beálltam arra, hogy otthonról is mindennap tettem egy bringás kört, később pedig munkailag is vegyes üzemmódra álltam át, otthoni munkanapokat keverve irodaiakkal.

Idén kevesebb "egzotikus" útvonalat tudok felmutatni. Családilag egyszer körbetekertük a Velencei-tavat, párszor elugrottunk a Dunaparty Megállóhoz, nagyjából ennyi. Emellett nyártól a hétvégi bringázásaimat általában a megnyitott pesti alsó rakparton abszolváltam.

A jövő évi terveket nyilván jelentősen befolyásolja majd a járványhelyzet, mindazonáltal átadták a kerékpáros hidat a Tisza-tónál, azt jó lenne kipróbálni. Egyelőre hezitálok, hogy saját bringás, MÁV-os megoldást válasszak vagy inkább helyben béreljünk bringát...

Bringás fejlemények

Szóval 2020 sok egyéb váratlan esemény mellett a Nagy Pesti Bringás Áttörést is elhozta. Olyan helyeken lett egyszer csak bringasáv, ahol még pár éve is elképzelhetetlen lett volna, gondolok itt elsősorban a Nagykörútra és az Üllői útra.

Az én közlekedési lehetőségeimet viszonylag kevéssé érintették a változások. Nyolc év rutinjával eddig is megtaláltam azokat az útvonalakat, ahol elég jól lehetett kerékpárral közlekedni. Az egyetlen jelentősebb változást a Bartók Béla út középső szakaszán kijelölt sáv hozta, ez az úgynevezett "rövid bejárós" útvonalamat egyszerűsítette le némileg, ahogy az az alábbi térképen látható:

Persze azért kipróbáltam az új sávokat máshol is, a nagykörúti pl. jól jött, amikor a British Store-ban kalandoztam teabeszerzés céljából, de azért ezek ritka alkalmak voltak.

Ugyanakkor jól emlékszem arra, amit nyolc éve írtam, amikor én voltam kezdő: az akkor viszonylag friss kiskörúti bringasáv komoly vonzerőt jelentett számomra az induláshoz. Nylván most is sokan kezdtek az új sávok hatására kerékpározni. A forgalom mindenesetre szubjektív benyomásom és a kerékpáros számlálók szerint is nőtt.

Na de mi a véleményem a bringasávokról?

Nos, alapvetően támogatom a létrehozásukat és a megmaradásukat, de gondolom ez a blog eddigi tartalmai alapján nem meglepő. Ugyanakkor van pár általánosabb dolog, amiről a témával kapcsolatban írhatnékom van:

1. Az alapvető kérdés itt egyáltalán nem az, hogy legyen-e itt-ott bringasáv és hogy kitől "vegyük el" az erre szolgáló helyet. Az alapvető kérdés az, hogy mekkora gépjárműforgalmat akarunk a városban. Erre viszont van a fővárosnak egy hivatalos, még Tarlós István idejében elfogadott, elvileg minden párt által támogatott válasza (Balázs Mór tervnek hívják, itt olvasható): sokkal kevesebbet, mint eddig!
2. Pontosan mennyivel is kevesebbet? Nos az úgynevezett modal split (azaz a közlekedési módok megoszlása) esetében a konkrét cél az, hogy a gépjárműközlekedés 35-ről 20 %-ra csökkenjen:  Ezt a célt viszonylag sokan ismerik, de szerintem nem sokan gondolják végig, mennyire radikális változást jelent. Ha magát a gépjárműforgalmat nézzük, akkor ez annak 43 %-os csökkenését jelentené. Ha pedig figyelembe vesszük azt, hogy a gépjárműforgalom hivatásos része (áruszállítás, taxi, szerelők, betegszállítás stb.) lényegében nem csökkenne, azaz a csökkenést a privát forgalomnak kellene összehoznia, akkor nagyjából ott tartunk, hogy a magánforgalom fele eltűnne, azaz minden második autós más módon közlekedne a városban.
3. Kérdés, ennyi ember közlekedési módváltását hogyan lehet elérni. Az idilli elképzelés az, hogy fejlesztjük az alternatív lehetőségeket és majd a vonzó és gyors közösségi közlekedés átcsábítja a most autóval közlekedőket. Na persze. Nem vonom kétségbe, hogy ez a vonzó hatás létezik, de az, hogy a fent említett mértékű váltást csak ez a vonzerő elérje, azt elképzelhetetlennek tartom. Pontosabban elképzelni el tudom. Kellene hozzá mondjuk nyolc metróvonal és további 10-12 agglomerációt behálózó és a városközponton is áthaladó elővárosi vasútvonal (S-bahnnak szokták ezeket hívni német mintára). Meg lesz ez gyorsan, Krisztus után 2213-ra átadjuk az utolsót is. Tudom, mostanában remek híreket olvasunk a szentendrei és a csepeli-ráckevei hévek összekötéséről, de aki figyelmesen olvassa ezeket, az tudja, hogy konkrét ütemezés még nincs, ez optimistán is több évtizedes fejlesztés lesz. A Déli Körvasúttal talán valamivel jobb a helyzet, az megvalósulhat mondjuk egy évtized alatt, feltéve, hogy a mostani viták lezárulnak és pénz is lesz rá. De konkrét ütemterv és allokált költségvetés itt sincs, szóval ez is egy nagy "feltéve, ha". És ugyan ezek hasznos projektek, de szó sincs 8 metróvonalról és 12 S-Bahn vonalról. (Egyébként az egész jelenség annyira jellemző ránk. Nagyot álmodunk, sokmilliárdos csilivili projektet, amihez évtizedes építkezés kéne. Ehhez képest a reális, viszonylag kevés pénzből kihozható fejlesztések, pl. járatsűrítés, egységes jegyrendszer, buszsávok, na azzal csigalassúsággal haladunk...)
4. Szóval az átcsábítás igencsak odébb van. Hogyan lehet akkor mégis elérni a módváltást? Ha nem tudjuk vonzóbbá tenni a közösségi közlekedést, akkor az autózást kell kevésbé vonzóbbá tenni. Ennek elég sok módja van. Fizetős parkolás, a forgalomszabályozás, a forgalmi kapacitás csökkentése, dugódíj, ezekről gyakran beszélünk. Kevesebb szó esik a cégautók szabályozásáról, az irodaházak teremgarázsainak használatáról vagy éppen a helyi lakosok közterületi parkolásáról. Módszer tehát lenne rengeteg. Ideális esetben ezek jól átgondolt kombinációjával lehetne az autósforgalmat visszaszorítani a belvárosi területekről vagy éppen a lakóövezetekből.
5. Sajnos a "jól átgondolt kombináció" Magyarországon nagyjából utópia: a hatásköröket ügyesen szétszórtuk a kerületek, a főváros, az agglomerációs önkormányzatok és a kormány között, ezek a szereplők pedig sok mindenben érdekeltek, az együttműködésben és az összehangolt cselekvésben azonban sajna kevésbé. Így aztán pl. a fővárosnak nincs túl sok eszköz a kezében, ha az autósforgalom visszaszorítását szeretné elérni. Lényegében csak a forgalomszabályozás és a kapacitások csökkentése szerepel a Fövárosi Önkormányzat eszköztárában.
6. Nézzük tehát a kapacitásokat. Ha a cél a feleekkora autósforgalom, akkor sok helyen nyugodtan lehetne a sávok számát csökkenteni, különösen a tágabb értelemben vett belvárosi részeken, hiszen ott arányosan még nagyobb a kivánatos forgalomcsökkenés. Tehát pl. miért ne lehetne elvenni egyet a Nagykörút két sávjából? Vagy éppen az Üllői út három sávjából egyet (Most a Hungária körgyűrűn belüli szakaszról beszélek...)? De ugyanez igaz a Rákóczi útra vagy a Bajcsy-Váci út tengelyre, és még sorolhatnám. Igazából a Hungária körgyűrűn belül minden többsávos út esetében el kellene gondolkodni azon, hogy vajon akarunk-e annyi sávot adni a gépjárműforgalomnak, amennyi jelenleg van. (Ennek persze nagy hatása lenne a mellékutcákra is, ahonnan ki kell szorítani a "menekülőforgalmat"...)
7. Nem tudom feltűnt-e, de eddig szó se volt biciklisávokról. A biciklis infra csak ott jön a képbe, hogy át kell gondolni a felszabaduló közterület sorsát. A kerékpársáv csak az egyike a jelölteknek. Van, ahol a járdát kellene szélesíteni, sok helyen zöldsáv kéne (bokrok, fasor), de pl. Rákóczi út, vagy az Üllői út esetében parkolóhelyre is szükség lenne. Ahol lenne új biciklisáv, ott az a legtöbb esetben nem foglalná el a teljes felszabadult sávot, tehát a fentiek közül másnak is jutna hely. 
8. Persze joggal vetheti fel valaki, hogy esetünkben szó se volt egy megtervezett és átgondolt általános kapacitáscsökkentésről, mint ahogy arról se, hogy a biciklisávon kívül mi egyebet lehetne kezdeni az "elvett" sávokkal. Nos, ez igaz, de ezt nem is tagadta senki. A város bevallottan egy váratlan helyzetre reagálva lépett meg olyan lépéseket, amelyekről ugyan gondolkodtak már, de a járvány nélkül most nem került volna sor ezekre. A kérdés az, hogy ez miért baj, illetve hogyan tovább.
9. Az egyik vélemény az, hogy ez így szörnyű dugókat okozott, megbénította a várost, tessék mindent azonnal visszacsinálni, aztán utána rendesen nekilátni. Azok, akik ezt javasolják, azok persze abban reménykednek, hogy csak az első lépés (a visszacsinálás) történik meg, a második (a "rendes nekilátás") az nem. Szerintük a "rendes nekilátásnak" csak akkor van itt az ideje, ha a 3. pontban említett 8 metróvonal és 12 S-bahn vonal elkészült, azaz kb. sohanapján.
10. Szerintem viszont nem baj, hogy a város kihasznált egy adódó lehetőséget. Semmi nem omlott össze, a dugók nem lettek nagyobbak, illetve ha azt vesszük, hogy sok helyen eddig két sávon volt dugó, most meg egy sávon van, akkor effektíve kisebbek lettek. Az, hogy a felszabadult sávokon csak bringasáv lett, az pedig érthető, ezt volt a legegyszerűbb megvalósítani, csak festék és új táblák kellett hozzá. Egy járdaszélesítés vagy faültetés az már komolyabb beruházás, aminek az előkészítése (plusz a pénz előteremtése) időbe telik. A hogyan továbbra pedig az a válaszom, hogy tessék folytatni! Van még bőven hely, ahol idén nem történt semmi, pedig nagyon ideje lenne már (pl. a Rákóczi út) és a felszabadult sávok  hosszabb távú sorsát is el kell dönteni és az átalakításokat el kell kezdeni előkészíteni.
11. Ez utóbbi már csak azért is fontos lenne, mert a kapacitáscsökkentés sokkal inkább vezet forgalomcsökkentéshez, ha az egyértelműen és nyilvánvalóan végleges. Az ideiglenes kapacitáscsökkentést, amihez ugyebár építkezések és útfelújítások kapcsán minden fővárosi hozzászokott nagyjából évtizedek óta, az átlag autós egyszerűen megpróbálja kibekkelni: elfogadja az extra dugót "arra a kis időre", esetleg a legkritikusabb szakaszokat megpróbálja valahol máshol elkerülni. A végleges forgalmi változás sokkal inkább ösztönzi az érintetteket a közlekedési szokásaik átgondolására.
12. Nos, igazából eddig tartott a gondolatmenet, de 12 pont jobb, mint 11, szóval ez a mondat még idekívánkozott.

GYIK

A végére jöjjön egy rövid kérdezz-felelek, arra az esetre, ha esetleg a poszt címlapos lenne (van úgy saccperkábé 7% esély rá). Úgyhogy az itt szereplő kommenteket meg lehet spórolni:

Ez egy kétmilliós világváros, természetes az autós forgalom!

• Az autós forgalom természetes, de nem mindegy a mértéke. Nincs olyan se a Bibliában, se a Zalaptörvényben, hogy bármekkora dugót el kell viselnie egy világváros lakóinak. Egyébként más világvárosok is Budapesthez hasonló célokat fogalmaztak meg az utóbbi időben és van, ahol nálunk már többet is tettek ezügyben.

Ez egy kétmilliós világváros, természetes az autós forgalom, akinek nem tetszik, költözzön falura!

• Ami a költözést illeti. A világváros pont az a hely, ahol remekül lehet közlekedni autó nélkül is, van pl. busz, villamos, troli és metró is. Ha Te mindenáron ragaszkodsz az autózáshoz, akkor költözz Te falura. De ha netán ideköt a munkád, akkor jól gondold át, mert autóval bejárni egyre lassabb, drágább és kényelmetlenebb lesz. 

A forgalom nem fog csökkeni, az emberek nem véletlenül járnak autóval, hanem azért mert azzal kell járniuk. Én pl. csak autóval tudok közlekedni, mert ...

• A tapasztalat az, hogy ahol a gépjárműforgalmat lassítják vagy korlátozzák, ott az csökken. És nem csak azért, mert átmegy máshova, hanem azért is, mert egy része egyszerűen eltűnik. Az ott közlekedő autósok egy része más közlekedési módot választ.
• Ennek pedig az az oka, hogy valójában az emberek nagy többségének nem "kell" autóval járniuk. Azért járnak autóval, mert az adott körülmények között ez a legkedvezőbb számukra. pl. ez a leggyorsabb, a legkényelmesebb vagy a legolcsóbb. (Bár ebben néha tévednek, de ez mellékszál.) Ha a körülmények változnak, akkor lesznek olyanok, akik újra átgondolják a kérdést és rájönnek, hogy nekik így már nem az autó a leggyorsabb, a legkényelmesebb stb.

Nem csökkenteni kell a kapacitásokat, hanem növelni, és akkor eltűnnek a dugók. Új sávok, új utak, új hidak, felüljárók, alagutak kellenek!

• Nos, egyrészt szerintem is vannak olyan beruházások, amikre szüksége lenne Budapestnek. Pl. az M0 bezárása vagy hidak a Dunára (Bár szerintem nem a Galvani híddal kéne kezdeni.)
• Másrészt ezek messze nem oldanak meg minden problémát. A város belső területein nincs hely új sávoknak, utaknak. Vagy bontsuk le a mondjuk a Nagykörút házait?
• Gyakran hallom, hogy közúti alagutak kellenének itt-ott a városban. Remekül hangzik, csak éppen egy vagyonba kerülnek. Annyi pénzért inkább metrót építsünk, ha lehet. Egyébként meg ld. a 3. pontot fent.

Letenném az autómat, de nincs elég P+R.

• Gondolom az agglomeráçióból jársz, azért mondod ezt.
• Nos, javaslom elolvasásra ezügyben a Levegő Munkacsoport írását. Csak a leglényegesebb érvet emelném ki: naponta több, mint 300 ezer autó jön be Budapestre. Ennyi P+R parkolónak (vagy akár csak a felének-harmadának) egyszerűen nincs elég hely. A konklúzió az, hogy a legjobb P+R parkoló az a saját garázsod vagy kocsibeállód.
• Egyébként nem értek teljesen egyet az említett Levegő Munkacsoportos cikkel. Lenne értelme P+R parkolóházaknak, de csak úgy, ha a benne parkoló autók kifizetnék ezen parkolók létesítési és fenntartási költségeit, magyarán a P+R fizetős lenne. A P+R ugyanis a legtöbb országban messze nem jelent ingyenességet, "csak" a belvárosi tarifáknál kedvezőbb díjakat.

OK, tegyük fel, hogy a sávelvételek hatására csökken a forgalom. Ez azonban biztos nem történik meg egy csapásra, ráadásul valószínű, hagy az az egyensúly, ami a végén beáll, az még mindig "dugós" lesz. Akkor meg mi értelme az egésznek? Az autósok szívnak és a városnak se lesz jobb.

• Abban egyetértünk, hogy idő kell a forgalom csökkenéséhez és abban is, hogy ha csak sávelvétel van, akkor a hosszú távon is maradnak dugók.
• Abban nem értek egyet, hogy a városnak nem lesz jobb. Egyrészt egy sávnyi autó kevésbé rontja a levegőt, mint két sávnyi, másrészt mégiscsak felszabadul némi közterület hasznosabb célokra.
• Egyébként pedig ld. az 5. pontot fent. Ideális esetben a sávok elvétele csak egy intézkedés lenne a sok közül. Lehetne dugódíj, megszűnhetne az irodaházi ingyenes parkolás, stb. stb. Ezek az anyagi ösztönzők sokkal hamarabb érnék el a kivánt forgalomcsökkenést: a magyar ember a pénztárcáján keresztül győzhető meg a leggyorsabban. De ezeket a lépéseket az önkrományzatnak nem áll jogában meglépni, a dugódíj esetleges bevezetését pl. parlamenti döntés vette ki az önkormányzatok kezéből.

"Apróbb" késéssel jöjjenek 2018 kedvencei.

A jelöltek itt vannak:

• 2018/1
• 2018/2
• 2018/3

Ez összesen 15 film, elég soványka termés. Hiába, a mozizás drága, jó az otthoni tévé és nagy a filmválaszték. De ezt hagyjuk, most a moziban látott filmeket értékelem. Ekkora termésre értékelésem szerint két díj már kiadható, úgyhogy lesz egy külföldi meg egy magyar. Na, akkor nézzük.

Külföldi film kategória

Itt az első félév fogja hozni a díjazottat, a másodikban a Néma forradalom érdemel említést, ami egy korrekt német történelmi film, de nem ér fel az első félév legjobbjaival. Közülük először a Sztálin halálát említeném, ami nyugati film létére egész jól sikerült paródia egy nagyon orosz témáról. Egy "bronzéremre" jó lett. Így a versengés egy párviadallá szűkül, a Kutyák szigete és a 3 óriásplakát között. Nem könnyű döntés, Wes Anderson szokás szerint zseniális, az óriásplakátos film meg Hollywood egyik legjobb zsánerében, az amerikai kisváros hétköznapi életét bemutató drámában remekel. 

Végül az utóbbira szavaztam. Wes Anderson "szokás szerint zseniális", írtam fentebb, de végül pont ez a "szokás" döntött ellene. A 3 óriásplakát pedig pont azzal "nyert", hogy amellett, hogy hozza az "amerikai kisváros hétköznapi életét bemutató drámát", mindezt egy nagyon egyedi szemszögből teszi.

Magyar film kategória

Itt viszont a második félév fogja hozni a díjazottat, az első félévből a Lajkó érdemel említést, kifejezetten kedveltem, ez is egy picit a Tanúra hajaz és bár nem éri el az előd zsenijét, azért kellemes filmélmény. A nyertes viszont a Rossz versek és az Egy nap párviadalának nyertese lesz. Mindkettő nagyon tetszett, amikor láttam.

Az Egy nap egy frusztráló, elkeserítő pillanatkép a hétköznapi magyar valóságról. Arról, hogy az anyagi gondok, a mindennapos hajsza hogyan teszi tönkre az emberek életét. Nagyon pesszimista film, ami miatt nem is nagyon értettünk egyet a haverommal, de én fenntartom, amit a film után gondoltam, nevezetesen azt, hogy ez egy fontos és jó film. Arról nem is beszélve, hogy kisember sorsának, közdelmeinek bemutatásával olyan nagy rendezők mellé sorakozik fel, mint mondjuk Ken Loach vagy a Dardenne fivérek.

Én végül mégis a Rossz verseket választottam. Ez Reisz Gábor második filmje és az elsőhőz hasonló erényeket csillogtat, elsősorban a filmet átható keserédes hangulat az erőssége, ami úgy fogja meg nagyon jól a mai fiatalabb generáció elveszettségét, sodródását, hogy közben azért van benne egy nagyon kedves, szeretetreméltó vonulat is. És persze remek filmes momentumok, amik még egy sokkal gyengébb filmből is megmaradtak volna. Ami viszont kicsit a gyengéje a filmnek, az a történetvezetés, ami - ahogy az magyar filmeknél szokásos sajna - döcögősre sikeredett.

 Igyekszem nemsokára a 2019-es nyerteseket is kihozni...

Reggel hat óra huszonöt. Kilépek az ajtón, lesétálok a lépcsőn. Öt perc a megállóig, a villamos nagyjából nyolc perc múlva érkezik. A három perc pont elég ahhoz, hogy az újságosnál megvegyem a Magyar Nemzetet. (Hacsak nem állnak túl sokan sorba, akkor lemaradok róla, de erre az esetre mindig van nálam egy régebbi HVG.) A villamoson van kb. húsz percem, ilyen korán ráadásul ülőhely is van, lehet kényelmesen olvasni. Ha volt valami meccs előző este, akkor a sportrovattal kezdek, egyébként politika. Mit mondott Kónya Imre, hogy reagált Pető iván, milyen hülyeséggel állt elő már megint Torgyán? Aztán továbblapozok a külpolitikai rovathoz, hol lőnek éppen a Balkánon meg a Kaukázusban, mikorra igérte Kohl az EU bővítését vagy mit mondott John Major az európai közös valutáról.

Azt hiszem, mindenki sejti minek a bevezetése a 90-es évekből származó fenti jelenet. Igen arról lesz szó, hogy adjunk-e pénzt internetes újságért?

A 90-es években nem voltak internetes újságok, csak nyomtatottak, azokért kellett pénzt adni. Persze meg lehetett úszni pénz kiadása nélkül is a hírfogyasztást, ha megelégedtünk a TV vagy a rádió követésével. A köztévé (sokáig nem volt más, az RTL Klub és TV2 párosa csak '97-ben indult) például, bár messze állt a tökéletestől és némileg valóban "húzott" az egyik irányba, összehasonlíthatatlanul megbízhatóbb, alaposabb és tárgyilagosabb hírforrás volt, mint manapság. Ezzel együtt nemcsak nekem volt természetes a kis reggeli kitérő az újságárus pavilonhoz: még 2003-ban is majd' 400 ezer ember vásárolta meg a négy országos napilap valamelyikét és akkor a vidéki megyei napilapokról még nem is beszéltünk.

Na de ez "régen" volt, ma már a régi nyomtatott lapok szerepét nagyrészt átvették az internetes hírportálok, azért meg eddig nem kellett fizetni, akkor most minek fizessek? Na ez az, amiről ez a poszt nem fog szólni: a helyzet adott, nyilván van, aki szerint nem kell és nem is érdemes fizetni, mert ő megtalálja a neki megfelelő hírforrást ingyen is és van, aki szerint meg érdemes. Én mostantól az utóbbi körbe sorolom magam, elsősorban azért, mert ugyan van még olyan ingyenes hírportál, amit viszonylag olvashatónak (értsd: viszonylag megbízhatónak, alaposnak és tárgyilagosnak) tartok, de a számuk a korábbi állapotokhoz képest erősen fogyóban van.

Mellékszál: egyéb adományozásra érdemes szervezetek

Sokáig a "jótékonykodásom" mindössze az szja 1%-ának felajánlására terjedt ki, de ez szintén változóban van, két szervezetnek is adakoztam az utóbbi időben:

• Nem állítom, hogy a Wikipédia tökéletes forrás lenne minden esetben, pl. magyar történelmi témákban nem árt az óvatosság, de összességében egy remek "intézmény", nem nagyon van olyan hét, hogy nem keresek rá valamelyik szócikkükre. Így aztán az utóbbi időszak pénzgyűjtő kampányaiban egy kisebb összeget mindig megajánlottam nekik.
• Globális után lokális téma, nevezetesen a Járókelő. Remek kezdeményezés, a lényege az, hogy ha bármilyen közterületi problémát (szemetes park, kidőlt Kresz tábla, kátyús utca, stb.) be lehet náluk jelenteni, ők továbbítják az illetékeseknek, akik remélhetőleg megoldják. Vagy nem. De akármi is történik, a bejelentés és a sorsa követhető a honlapon. Szuper kezdeményezés: nem az egyszeri polgárnak kell kitalálnia, melyik hatóság vagy szervezet az illetékes az adott ügyben, megteszi ezt helyette a Járókelő. Amiért különösen kedvelem őket, az az, hogy valahol itt kezdődik a demokrácia és a polgári mentalitás: nemcsak a parlament összetétele határozza meg azt, milyen az ország, ahol élünk, hanem az is, hogy törödünk a közvetlen környezetünkkel. És bizony itt is van tere a fejlődésnek...

A poszt ezek után nem arról szól, hogy fizessünk-e az internetes sajtóért, hanem arról, hogy mennyit.

Merthogy egyelőre azok a hírportálok, amelyek az olvasók pénzéből próbálnak részben vagy egészben működni, még csak most alakítgatják az üzleti-előfizetési modelljeiket, így egyelőre inkább csak adományokat gyűjtenek és gyakran ránk, olvasókra bízzák, mennyit adunk. Amivel nekem az a bajom, hogy az egész egy kicsit a levegőben lóg. Ha azt nézem, hogy mennyi pénzt tudnék adni anélkül, hogy anyagilag ez megrendítene, akkor elég magas összeg is szóba jöhetne. Legalábbis alkalmilag. De ha azon gondolkodom, hogy hosszabb távon, rendszeresen mennyit kellene adnom, akkor mégiscsak egy olyan összeget választanék, ami valamilyen módon annak az értékét fejezné ki, amit kapok.

Ezért némi fejtörés után arra jutottam, visszanyúlok ahhoz az időszakhoz, amikor még papíralapú újságokat vettem reggelenként és az akkor kifizetett összegek mai megfelelőjét próbálom megtalálni.

Azaz először nézzük meg, milyen újságokat vettem meg rendszeresen a 90-es években:

• Átlagosan heti 5-6 napilap: ez persze változó, a nagyjából '85-től a kilencvenes évek közepéig ez több is volt. (Izgalmas idők voltak és néha napi két újság is belefért, mondjuk a Magyar Nemzet mellé egy Népszabadság is, hogy lássam több oldalról is a dolgokat.) Később már gyakran kimaradt egy-egy nap: bizonyos napilapok a hét bizonyos napjain a szokottnál soványabb tartalommal jelentek meg, ezeket a napokat egy idő után kihagytam.
• Átlagosan havi 5-8 hetilap. Itt a HVG volt a "kötelező" példány szinte minden héten és amellé vettem meg időnként valami mást. Ez a más sok minden lehetett, Magyarország, Élet és Irodalom, Magyar Narancs, Figyelő, stb.
• Ekkortájt havilapokat is vettem, mondjuk havonta átlag egyet. Itt nem volt kiemelt kedvenc, az alábbiakból választottam: Mozgó Világ, 2000, Valóság, História.
• A fenti átlagokat csökkentette az utazások és kirándulások időszaka: se egy bakonyi turistaházban, se egy külföldi hostelben nem jutottam hozzá hozzá a napisajtóhoz, hosszabb utazások esetén a heti sajtóhoz sem, ezeket általában nem is pótoltam...

Ez persze tényleg a hírlapfogyasztási csúcsidőszak volt, ma már ennél kevesebb újságot olvasok, nézzünk egy reálisabb "portfóliót" most már mai árakkal:

• Egy Népszava manapság 340 forint az újságosnál, havi 25 példánnyal számolva ez 8500 forint.
• Egy HVG az újságosnál 750 Forint, havi 4 példány az 3000 forint.

Ebből tehát 11500 forint jönne ki havonta. Persze lehet azon morfondírozni, hogy az internetes sajtónak nincs anyagköltsége, meg azon is, hogy előfizetéssel minden újság jelentősen olcsóbb, de egy felső határnak ez elfogadható. Az alsó határ meg lehet mondjuk a fele, kicsit lefele kerekítve 5000 forint.

A nem túl tudományos becslés alapján tehát havi 5-12 ezer forintnyi összeggel nem fizetjük túl az internetes sajtót. A magam részéről ebbe a tartományba fogom belőni azt, amit erre a célra fordítok.

Abban persze csak reménykedni lehet, hogy elegendő számú fizető olvasó lesz ezen újságok hosszú távú fennmaradásához...

Előtörténet döccenőkkel

A feleségem nézte ki ezt a helyet még tavaly nyáron, amikor egy egy rövid fürdőzős kiruccanáson volt Gárdonyban. Összeszedett egy prospektust és elkezdte mondogatni, hogy egyszer nézzük meg.

Igazából már tavaly megnéztük. Kivülről, mert hogy jó magyar szokás szerint a prospektus azt az apróságot nem közölte, hogy a kastély még nem nyílt meg, így lepattantunk a zárt kertkapuról.

De az ilyesmi nem szokott elrettenteni minket, idén nyáron aztán a balatoni nyaralásra igyekezvén útközben megálltunk ott egy rövid időre. Persze ezúttal alaposabbak voltunk, előre leellenőriztem a neten, hogy megnyílt-e már végre a kastély. Megnyílt, bár éppen csak, az előző nap volt valamilyen avatóbuli. Viszont a honlap szerint a kastély mellett még egy sörfőzdét is létrehoztak, ami igazán igéretesen hangzott.

Így aztán egy kellemes vasárnap délelőtt újfent leparkoltunk a kastély előtt és ezúttal be is jutottunk.

Igaz, a személyzet csak pár perc után került elő, ráadásul a hölgy mindenáron négy teljesárú jegyet akart velünk megvetetni, hiába magyaráztam, hogy két felnőtt és két gyerek jegyet kérek. Nehezen adta meg magát, elsőre "kompromisszumként" három felnőtt és egy gyerekjegyet akart adni, mondván szerinte a nagyobbik gyerek már 18 felett volt, de nem hagytam magam és némi szóváltás után meghajolt a tények előtt. Elnézést persze nem kért, se a késésért, se a belépőjegyes malőrért, sőt sértetten még ő jegyezte meg, hogy tegnap késő estig fent volt az avatóbuli miatt. Mintha ez mentség lenne bármire...

A "kastély"

De nézzük, mit "tud" a Halász kastély, ha leküzdjük a kezdeti nehézségeket.

Nos, először is a "kastély" megnevezés erős túlzás. Ez egy nemesi udvarház vagy kúria, egy földszintes épület kb. 6-8 helyiséggel. A XIX. század elején epült és bár későbbi tulajdonosai kkicsit kibővítették és egy szép kertet is kialakítottak körülötte, ez semmiképp sem kastély. Persze a sorsa sok tekintetben hasonlít a megnevezésre valóban rászolgáló sorstársaira, amennyiben '45 után az államosított épület erősen leromlott állapotba került és  '90 után nyílt csak lehetőség a helyreállításra.

Amit egyébként a nyilvánvaló pénzhiány miatt nem kapkodtak el, végül egy EU projekt keretében állították helyre, a honlap szerint 2016-ra. Azt nem tudom, hogy 2016 és 2020 között pontosan mire szolgált, jelenleg a honlap tanúsága szerint egy múzeum és egy rendezvényközpont keveréke. A fő épület elsősorban kiállítóhelyként szolgál (egy szoba a kastély történetéről, a többi időszakos kiállításoknak), emellett vannak koncertek, illetve privát rendezvényeket is elvállalnak.

drMáriás

Az épület és a kert valóban szépen megújult, bár önmagukban egy negyedórás sétánál és pár fényképnél többet nem érne meg a dolog. A kastélytörténeti kiállítás egy aprócska szoba, ha alaposan elolvassuk a szöveget és végignézzük a régi képeket, bútorokat és dísztárgyakat, akkor se több egy másik negyedóránál.

Tehát a vizit fő programpontja a többi helységben berendezett időszaki kiállítás kell legyen.

Ami jelen esetben egy kortárs festő, drMáriás válogatott festményeit mutatja be. A helyzet az, hogy én most hallottam drMáriásról először, de az biztos, hogy a továbbiakban követni fogom a munkásságát. Festészetileg számomra nem túl izgalmas, amit csinál, az ismertetők szerint kb. pop-art, amit képvisel, nekem laikusként inkább egyfajta "naív" stílusnak tűnt, de a lényeg nem ez. DrMáriás ugyanis abszolut aktuális, politikus képeket csinál. Tulajdonképp egyfajta politikai karikatúra ez, festményekbe oltva. Annak viszont nagyon jó!

Illetve rögtön javítom is magam. Több ez, mint karikatúra. A karikatúra ugyanis pont az a műfaj, ami a napi aktualitásokra reagál. A festészet ugyanakkor a napi eseményektől eltávolodott, időtlen, kortalan műfaj. Tehát a műfaj és a téma között eleve feszül itt egy ellentét, amire ráadásul erősen rá is játszik Máriás azzal, ahogy híres festmények vagy éppen klasszikus beállítások és stílusok jelennek meg mai közszereplők arcaival. Eleve van tehát egy humoros feszültség, amit csak fokoz a beállítások meglehetősen provokatív, polgárpukkasztó és groteszk volta. Álnaív rajongó beállítások mögül kikacsint egy fanyar, cinikus káeurópai gúny. Aminek az a vége, hogy az egyébként nagyonis aktuális témában végső soron megtalálunk valami nagyon általánosat az emberi természetről, a hatalomról, gyarlóságainkról.

Naszóval, remek kiállítás és október 10-ig még van idő megnézni. Irány Kápolnásnyék!

Nyéki Sör

A végére hagytam a slusszpoént: van egy sörfőzde is.

Ami persze igazán rövid poén, mindössze az örvendetes tényt tudom rögzíteni, miszerint most már Kápolnásnyéken is főznek sört. A sörökről sajna nem tudok nyilatkozni, mert palackozott változatban nem voltak elérhetőek. Az előző esti nyitóünnepségre készült pár hordónyi sör, meg főzdeprospektus is volt a kastély pénztáránál, de sört nem lehetett kapni. Utólag megnéztem, a főzde facebook oldala augusztus közepére igérte a palackos változatok megjelenését.

(Igen, az már elmúlt, új hír nincs, gondolom késnek: business as usual. Mindegy, szerintem legközelebb jövőre járunk arra, addigra meg biztos lesz...)

Zárszó

Bár mi belefutottunk néhány malőrbe, ezeket előbb-utóbb nyilván kinövik, a hely pedig mindenképp megér egy vizitet, illetve ha hasonlóan jó kiállításokat szerveznek a jövőben is, akkor akár többet is. 

Felfedeztem a pesti alsó rakpartot.

Mármint persze nyilvánvalóan ismertem a pesti rakpartot, néha sétáltam is arra, évente egyszer-kétszer talán. Meg jártam arra autóval, mondjuk kétévente egyszer talán, amikor arra navigált valamelyik mobilos csodaszoftver. Egyik formában se fogott meg, gyalogosan ugyan csodás a panoráma, de a folyamatos forgalom zaja eléggé elrontja az élményt, autóval meg sehol se nagy élmény a belvárosban autózni, miért pont ott lenne az.

Az alsó rakparton bringázni jó!

Na de majd most, gondoltam májusban, amikor olvastam, hogy nyáron hétvégenként lezárják majd a gépjárműforgalom elől. Aztán először végül csak egy június végi szombaton kerekeztem el arra, de akkor annyira megtetszett a dolog, hogy másnap rögtön repetáztam is.

A budai panoráma utolérhetetlen...

Igaz, vannak azért csúnya részletek is...

Balról jobbra a fent sárga téglalapokkal jelölt "csúnyaságok":

• A már múltkor megénekelt Hotel Clark a pesti oldalról meglehetősen otrombán néz ki és megerősít abban a véleményemben is, hogy a sötét szín nagyon rossz választás volt.
• A Hilton tetejére frissen felhúzott tetőbár is zavaró szerintem.
• Na és persze hírhedt SZOT szálló utódja a Rózsadomb tetején, kortárs építészetünk sok "remekének" egyik díszpéldánya.

A pesti oldal építészeti kavalkádja egyáltalán nem rossz...

Ennek aztán folytatása is lett. Bár nem minden hétvégén voltam itthon, de amikor igen, akkor szokásos bringaútvonallá avanzsált a teljes lezárt (illetve az én szemszögemből nézve inkább megnyitott) szakasz oda-vissza.

Az alsó rakparton sétálni jó?

Nagyon élveztem a dolgot, de azt be kell vallani, hogy jelen formájában a megnyitott rakpart leginkább a kerékpárosoknak, futóknak, görkorisoknak és hasonló "gyorsan mozgó" egyedeknek ideális. Lehet viszonylag akadálymentesen suhanni, közben élvezni a csodálatos dunai panorámát. Sétálni viszont nem annyira jó, mert gyakorlatilag a rakparton alig van árnyék, a betonozott felület pedig visszaveri a forróságot. Ennek megfelelően egyelőre a példaképnek tekintett párizsi Szajna parti hangulat elmaradt.

Fent: van, hogy többen vannak, de azért elég tipikus

Lent: Greenpeace demonstráció június 27-én

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a rakpart lezárása (illetve megnyitása, ugyebár) rossz ötlet lenne. Csak azt kell látni, hogy ami az gépjárműveknek jó (nagy betonozott felület), az a sétáló, pihenő gyalogosoknak nem. Nekik árnyék kell, zöld, padok, vendéglátóhelyek, esetleg játszótér, ilyesmik. Ezeket persze nem lehet kialakítani, ha csak ideiglenesen vesszük el a rakpartot a gépjárműközlekedéstől, ahhoz egy sokkal radikálisabb, végleges döntés kell. 

Vagy legalább valami ideiglenes megoldás...

A Nagy Büfékocsi (aka Food Truck) rejtély

Aztán július elején olvastam, hogy nyár végén lesznek majd büfékocsik is.

Ennek nagyon örültem, mert nagyjából valami ilyesmire gondoltam "ideiglenes megoldásként". Persze a fantáziám is beindult: talán a büfékocsik mellett kis teraszokat is kialakítanak majd, esetleg napernyőkkel, valahogy úgy, ahogy pl. a Dunaparty Megállónál. Egész pöpec helyet lehetne csinálni az alsó rakpartból és ezzel talán több embert is ki lehet majd csábítani!

Namármost nyaralásból illetve egyéb elfoglaltságból adódó szünet miatt csak augusztus másodikán sikerült újra eljutnom a rakpartra és kiváncsi voltam, kik lettek a büfékocsi pályázat nyertesei. Ahogy csalódottan konstatáltam, valószínűleg senki: a rakparton egy fia büfékocsit sem találtam. Először azt hittem, a hiba az én készülékemben van, de hazatérvén kis internetes kereséssel hamar kiderült, hogy nem: az eredeti hír szerint a büfékocsiknak már kint kellene lenniük.

Ehhez képest sehol semmi.

És persze magyarázat se: se a városháza, se a sajtó semmilyen hírt nem közölt arról, mi lett a beharangozott büfékocsi pályázat sorsa. Hm, én igazán drukkolok a fővárosnak, hogy abból a kevés pénzből és jogkörből, ami még van neki, sikerüljön egy kicsit jobbá tenni a várost, de úgy látom, itt a szokásos magyaros nekibuzdulásos slendriánkodás esete forog fenn. És persze azon sajtótermékek, amelyek nagy garral megírták a cikkeiket a várható Nagy Büfékocsi Kánaánról, esetleg utánajárhattak volna annak, hogy mindebből miért nem lett semmi.

Kár ezért, mert jó ötlet volt szerintem. csak ügye az ötlet nem elég, meg is kéne csinálni.

Frissítés (augusztus 15.): Lett hivatalos megerősítés is, nem lesznek büfékocsik. A 444 járt utána, az indoklás a romló járványhelyzet, illetve a jogi bizonytalanság. Ez utóbbi nem világos, hogy mit jelent, nekem inkább töketlenkedésfedezésnek tűnik, de végülis mindegy. A járványhelyzet meg valóban romlik valamelyest, az óvatosság tulajdonképp dicséretes, bár annak alapján, amit mondjuk a Balatonon tapasztaltam, nem sok önkormányzat mutat hasonló elővigyázatosságot.

Összegzés

Azért összességében a megnyitás szerintem még így is sikeres, a magam részéről támogatom. És persze fogok még arra bringázni a nyáron!

Tulajdonképpen csalóka a cím, mért a két séta közül az egyik már a kijárási korlátozás feloldása után történt, de annyiban talán stimmel a dolog, hogy mindkét helyszín eléggé néptelen volt a szokásoshoz képest, szóval volt egy kis posztapokaliptikus hangulata a dolognak.

Kopaszi Gát

Bár elég gyakran járunk ide, idén először a kijárási korlátozás utolsó napján ugrottunk ki ide és a magam részéről igencsak meglepődtem, mennyire néptelen volt. Azt gondoltam, hogy kevesebben lesznek a szokottnál, hiszen a vendéglátóhelyek még zárva voltak, azaz a hely egyik nagy vonzereje kiesett, de a Duna közelsége, a sok zöld és a hangulatos környezet még önmagában is sokakat kellene, hogy idecsábítson.

Nos, nem csábított, nagyon kevesen voltak. Nem tudom, mi lehetett az oka. Talán a távolság a lakóövezetektől, talán a fizetős parkolás, ki tudja. Mi egyébként autóval ugrottunk ki és kicsit arrébb, a Infoparknál parkoltunk, ahol ezúttal a néptelen irodák miatt bőven volt hely, szóval a fizetős parkolás kikerülhető volt. Az is lehet, hogy mások is azt gondolták, hogy többen lesznek és kerülni akarták a tömeget. 

Akárhogy is, kevesen voltak. Lehetett barátkozni a barangoló kacsákkal.

Vár

Itt egy héttel később jártunk és kevésbé lepődtem meg a tömeg hiányán, hiszen az itteni tumultus nagyobb részét mindig a turisták adták, azok meg most nincsenek.

Ezzel együtt fura volt a néptelen utcákon járni. Egyedül a Mátyás templom környékén voltak páran (mondjuk olyan tizenvalahányan velünk együtt), akik kihasználták, hogy ezúttal belépőjegy nélkül fel lehetett menni a Halászbástyára és nyugodtan lehetett csodálni a kilátást.

Később elsétáltunk a levéltár felé, ahol egy "búcsúpillantást" vetettünk a híres-hírhedt-vitatott teherelosztóra, amelyet lebontanak, illetve a legújabb hírek szerint "becsomagolnak".

Teherelosztó véleménykifejtés

Bár megérne egy külön posztot a téma, inkább itt foglalom össze a véleményemet:

• A teherelosztó nem szép. Igen, tudom, hogy ez ízlés kérdése, ez van. Az ízlések különböznek, aki szerint az övé felsőbbrendű, azzal nem fogok erről vitatkozni
• Ne jöjjön senki azzal, hogy a kor épületei ilyenek, el kell fogadni, meg kell tanulni értékelni a szépségeit. Általánosságban ezzel egyetértek, de ebből nem következik, hogy az adott építészeti stílus minden példányát imádni kellene. Vannak a környezetükbe belepiszkító, nem odavaló épületek, ezeket akkor se fogom szeretni, ha a önmagukban a stílusuk jellegzetes darabjai.
• Nem, nem illeszkedik. Igen, értem, hogy méretre passzol, de az anyaghasználat kirí. Üveg és beton, ha valakinek ez passzol a Várba, az szerintem valamit nagyon nem akar megérteni. (Itt egy nálam szakértőbb vélemény ugyanerről...)
• A bontás/átépítés kapcsán vegyesek az érzelmeim. Tele van a város ocsmány épületekkel, ennél jóval ocsmányabbakkal, azokat se bontjuk le. Én pl. előbb rombolnám le Virág Csaba másik  "gyöngyszemét" a Kálvin téren, mint a teherelosztót. Vagy mondjuk a Parkolóház (oppardon Duna) Arénát. De ha csak a várat nézzük, akkor is van itt bőven rondaság, pl. a Dísz tér északi végét lezáró épület, vagy mondjuk a Tárnok utca 9-13 blokkja.
• Persze a döntés megszületett, a fő kérdés az, mi kerül a helyére. Nos, a látványtervek alapján én elégedett vagyok. Az épület két végét, az utcafrontokat "becsomagolják", az üvegfal eltűnik, helyette kapunk "unalmas", de alapvetően az utcaképbe belesimuló falazatokat. (Középen, a teherelosztó és a Levéltár közötti kis sikátorban megmarad az üvegfelület, lehet élvezkedni a tükröződésen.) Tudom, a "bátran modern" teherelosztó hívei ezt visszalépésnek fogják tartani, de szerintem most kerül helyére az eredetileg szereptévesztésben szenvedő épület: ott, azon a helyen ugyanis egy ilyen "unalmas", illeszkedő házat kell építeni. Domináns épületnek ott van a Levéltár.
• Ja igen, és aki szerint a Levéltár se illeszkedik, mert túlméretes: a Levéltárnak van két indoka is a "túlméretességre". Egyrészt a közfunkció, amit ellát (országos levéltár, ugyebár). Másrészt pedig annak az épületnek az a "dolga", hogy kiegyensúlyozza a Várat, amelynek így a harmadik markáns épületévé válik: délen a palota, középen a Mátyás templom, északon a Levéltár.

A déli fertály ezúttal kimaradt, pedig érdemes lett volna egy pillantást vetni a régi-új épületekre (Lovarda, Főőrség) is. Na majd legközelebb.

Illusztráció egy közelgő közértteszthez:

A magyar kereskedelemben sajna mindennapos gyakorlat az árak hibás feltüntetése, szubjektív értékelésem szerint a Spar a bajnok ebben a szakágban, de persze erős a verseny, az Auchanban vagy a CBA-ban is gyakran előfordul effajta "tévedés".

A Lidl viszont eddig a német alaposság és korrektség oszlopa volt tapasztalatom szerint, így némileg meglepve tapasztaltam a fenti jelenséget. (Akinek nem világos, felül a reklámújság árai, alul a boltban feltüntetett árak láthatóak.) Hozzátartozik a dologhoz, hogy a reggel sietős dolgom volt és nem is akartam a két termékből vásárolni, így nem jártam utána, hogy csak a cimke volt hibás, vagy a pénztárgép is rosszul blokkolt volna, mindenesetre egy aprócska folt azért így is esett a Lidl (nálam legalábbis) eddig makulátlan hírnevén.

Csak hogy nekem is legyen koronavírusos posztom...

• A friss magyar adatok: 13 újabb halálos áldozata van a koronavírusnak Magyarországon
• A friss finn adatok: Coronavirus: Infections surpass 3,000, deaths creep closer to 60 in Finland

Egy táblázatban összefoglalva:

Komoly következtetéseket ebből nehéz levonni. Csábító lenne "kétszerannyi fertőzőtt, feleannyi halott" alapon irigykedni, de szerintem leginkább arról lehet szó, hogy valamivel többet tesztelnek, ezért arányaiban valamivel több fertőzöttet találtak meg, mint mi.

Úgyhogy maradjunk annál, hogy az egyetlen tanulság az, hogy jó lenne minél többet megtudni a valós fertőzöttek számáról...

Volt nekem egy sajnálatos módon elfeledett posztom Budapest építészetéről. Kb. tíz éve írtam, ezért arra gondoltam, megint írok a témáról.

Mivel a véleményem általánosságban nem változott és Budapest is nagyjából ugyanúgy néz ki, mint tíz éve, ezért ebben a posztban megpróbáltam olyan épületekről írni, amelyeket az elmúlt tíz évben "kaptunk", illetve olyanokról, amelyeket a közeljövőben fogunk megkapni (vagy nem, sose lehet tudni...). Lesz a listában egész pofás is, de sajna lesznek bűnrondák is.

Pontozás

Le is pontoztam őket, egy +5...-5 közötti skálán, amit nagyjából az alábbiak szerint kell értelmezni:

• +5: A világ nyolcadik csodája, évszázadok múltán is büszkék lesznek rá utódaink és turisták százezreit fogja a városba vonzani.
• 0: Nem igazán szép, de nem is ronda. Ha nem épült volna meg nem hiányozna, de ha már itt van, hagyjuk meg, nem ront a helyzeten.
• -5: Ocsmány, bűnronda förmedvény. Emberiség elleni bűntett, amit lehetőleg azonnal le kell rombolni. A létrehozóit meg örök életre eltiltani minden építészeti tevékenységtől.

A köztes pontok nagyjából értelemszerűen kevésbé szélsőséges véleményt jeleznek, azzal, hogy az előjelek az alapvető véleményem irányát fejezik ki.

A pontozásról még annyit, hogy

• A "jobb, mint ami régen a helyén volt" érv nem játszott. Vagy legalábbis nem nagyon. Arra semmiképp sem volt elég, hogy önmagában pozitív értékelést kapjon a kérdéses objektum: nem ahhoz viszonyítottam, ami volt, hanem ahhoz, ami lehetett volna. Ha az adott helyen szerintem valami mást, jobbat is fel lehetett (sőt, kellett!) volna építeni, akkor az valószínűleg negatív tartományba taszította a pontszámot.
• Ugyanakkor igyekeztem elvonatkoztatni attól, hogy mi volt a véleményem az épület megépítéséről. Tehát attól, hogy én személy szerint elleneztem a létrehozását vagy mondjuk dühös voltam az építés esetlegesen gyanús körülményei miatt, attól még maga az épület sikerülhetett jól.

Gyengébbek kedvéért

Leszögezendő néhány alapvetés, amit persze természetes, de azért nem árt szájbarágni:

• Ez egy szubjektív lista.
• Nem feltétlenül a legfontosabb épületek kerültek bele, hanem azok, amelyeken valami miatt megakadt a szemem, vagy valamilyen ok miatt markáns véleményem van róluk.
• A pontszámok természetesen csakis az én személyes véleményemet tükrözik, amit nem kell elfogadni és lehet vele kulturáltan vitatkozni.

Amiket gyűlölök

Sokat gondolkoztam, milyen sorrendbe tegyem az épületeket. Volt piszkozat Pest-Buda felosztással, aztán később lett Pest-Buda-Dunamente csoportosítás, végül azonban átszerveztem az egészet: ez egy szubjektív lista, tükrözze hát a sorrend az én értékítéletemet. Azt pedig, hogy a rondákkal kezdem, azért van, hogy a poszt végkicsengése pozitív legyen.

De a végkicsengés még messze van, addig át kell küzdenünk magunkat pár ocsmányságon. Lássunk neki.

Duna Aréna

Itt van rögtön a Duna Aréna, minden idők legjobb, legcsodálatosabb, legeslegebb úszó vb-jének színhelye.

(Duna Aréna, forrás: Google Maps)

Kár, hogy minden idők legrondább presztizsuszodáját sikerült felépíteni, amely nagyjából egy parkolóház építészeti szintjét képes megütni. Mindezt a Duna partján, egy olyan helyen, ahova bátran lehetett volna egy formabontó, extravagáns, könnyed, bátor épületet is tervezni, aminek valóban csodájára járnának a világból, ha mások nem, hát az építészet kedvelői. És persze mindezt azok után, hogy azt a bizonyos formabontó, extravagáns, könnyed, bátor épületet be is igértük a nemzetközi úszószövetségnek a rendezésre beadott pályázatunkban. De mint megtudtuk, az "csak egy blöff" volt...

Duna Aréna pontszám: -5

A rövid szöveg ne tévesszen meg senkit: gyűlölöm ezt a fantáziátlan, semmilyen, ormótlan épületet, a magyar középszerűség monumentális emlékművét! Robbantsa már fel valaki!

Yacht Irodaház

Egy épület, amelynek egyetlen "mentsége" talán a jelentéktelensége. Felteszem ugyanis, hogy nem sokan ismerik: a beszédes nevű irodaház a Budaörsi út éke. Nem is tudom, kell-e ehhez az objektumhoz kommentár. Igazán nem vagyok híve a fantáziátlan kockaépületeknek, de ha ez az alternatíva, akkor kérem vissza a kockaformát!

(Yacht irodaház, forrás: saját képek)

Yacht Irodaház pontszám: -4

Ja, hogy ez egy yacht? Nahát, milyen szellemes...

Hotel Clark

Nem tudom, a fenti név alapján hányan jönnek rá, melyik épületről beszélek. Nos, a Clark Ádám téri körforgalom előtti új hotel az.

Nem állítom, hogy könnyű ide jó épületet tervezni. Egy picike foghíjtelektről van szó, ahol ráadásul az eredeti, a háborúban lerombolt épületnél csak egy jóval kisebb új épület fért el a körforgalom miatt. Nochdazu a Lánchíd-Alagút tengely mellett, a budai panoráma egyik legérzékenyebb helyszínén található, ide nem építhető akármi, hiszen könnyen tönkreteheti a Vár és a budai Duna part panorámáját.

De építhető-e ide bármi?

2007-ben meghírdettek egy tervpályázatot, amely egy bátor, építészetileg radkális tervet kért erre a helyre, azaz a klasszikus illeszkedjek-e vagy domináljak kérdésre az utóbbi választ adta. Pontosabban kereste. Megtalálni nemigen találta, a beérkezett tervek szerény véleményem szerint egytől egyig szörnyűek voltak. Szerencse, hogy nem valósultak meg.

Ezután a másik irányba indult az építtető és megpróbált egy többé-kevésbé illeszkedő tervet készíteni. Persze az "illeszkedést" azért a kortárs építészet, illetve a szükséges négyzetmétercélkitűzés keretei között kellett érteni, arról tehát szó se lehetett, hogy mondjuk az eredetihez hasonló épület készüljön, hiszen az üzletileg teljesen életképtelen lett volna. Így született egy erősen középszerű terv, ami igazából senkinek se tetszett: a "konzervatív" közízlésnek még így is túl modern volt, a "progresszív" építészek meg fanyalogtak, hogy túldíszített, meg nem elég bátor.

Ennek ellenére az épület ezen terv alapján épült meg, két változtatással, szerintem mindkettő rontott rajta. A kisebbik probléma, hogy az eredetihez képest egyszerűbb, dísztelenebb lett a homlokzat. Ezt tudtommal a terv építész bírálói javasolták, ami nem lep meg, a mai építész fősodor nem szereti a homlokzatot díszítgetni. Pedig szerintem az adott helyen, a tér többi épületét elnézve nem lett volna az olyan rossz. A második, nagyobb bajt okozó változtatás egyben a legrejtélyesebb is, ugyanis egyáltalán nem világos, ki mikor döntött róla, ki fogadta el így és egyáltalán miért. Ez az épület színét érintette, az addigi világos, a szomszédos épületekkel legalább színben harmonizáló terv helyett egy sötét, kirívó, oda nem illő színt kapott az épület. Hogy miért, az rejtély. Érthetetlen és védhetetlen.

(Hotel Clark, forrás: saját kép)

Ez van, kaptunk egy elég ronda épületet, aminek kb. három pozitívuma van: jobb, mint a foghíj, amire épült, méretileg nem nyomja agyon a környezetét (ha a Bank Centerre, vagy a Duna Intercontinentalra gondolok, ennek örülni kell) és jobb, mint a korábban ide tervezett épületek. Sajnos a jobb az még nem jó.

Hotel Clark pontszám: -3

Nehéz dolog ez. Nem tudom, mit kellett volna ide építeni, de az, ami van, akkor se tetszik. És az a sunyin végrehajtott színváltoztatás, azért valakinek szívesen levágnám a kezét...

Városliget

Pontosabban igazából a "múzeumnegyedről" szeretnék véleményt nyilvánítani elsősorban.

A Városliget megújítása ellen alapvetően nincs kifogásom, amíg ez olyan dolgokat jelent, mint a parkok rendbetétele, játszóterek, futópályák, kutyafuttatók, padok, sétányok megújítása. Sőt, azzal is egyetértek, hogy az autóforgalmat és a parkolást kiszorítsuk. (Ha ez mélygarázst jelent a itt-ott a terület szélén, ám legyen.)

De a Liget Projekt nem csak ezekről szól, hanem komoly  építkezésekről is.

(Az Új Nemzeti Galéria látványterve, forrás: ligetlatvany.hu)

Az alapkoncepció tudtommal Baán Lászlótól származik, legalábbis nekem volt szerencsém egy hosszú interjút végighallgatni vele sok évvel ezelőtt az Inforádióban, ahol igen szuggesztíven érvelt a városligeti múzeumi fejlesztések mellett. Sajnos azonban hiába az múzeumigazgatói érvözön, ha az alaptétel hamis: Baán László szerint ugyanis az újonnan felépítendő Múzeumi Negyed majd turisták pluszmillióit fogja Budapestre hozni és ilyenformán minden befektetett forint bőségesen meg fog térülni, hiszen Budapest Párizshoz vagy Bécshez hasonló múzeumi szuperközpont lesz.

Na ez az, amiben nem hiszek és amit semmilyen reális számítás nem támaszt alá. A valóságban igen kevés olyan múzeum van a világban, amely többmillió külföldi turistát vonzana és ezek többsége a benne található világhírű tárgyak okán képes erre, azaz a turistamilliók olyasmiket akarnak látni, mint a Mona Lisa, a Milói Vénusz vagy a Rosetta-kő. Ilyenünk nekünk nincs, ergó hiába húzunk fel egy pofás múzeumi negyedet akárhol, arra nem fognak turistamilliók idejönni. Arról meg nem tudok, hogy a Mona Lisa Pestre jönne.

Szóval bármennyibe is fognak kerülni az új múzeumaink, felesleges abban reménykedni, hogy az egy anyagilag megtérülő befektetés lesz. Persze ez nem zárja ki azt, hogy áldozzunk a kultúrára, de akkor nézzük meg, van-e értelme racionálisan ezeknek az új múzeumi fejlesztéseknek:

• Általában ellenzek bármely új múzeumot a Városligetben. Van már ott a környéken elég. A park maradjon park, az se baj, ha visszazöldítünk korábban beépített-lebetonozott területeket. Ha mindenáron új múzeumot akarunk, építsük inkább valamelyik rehabilitálandó rozsdaövezetbe, az lenne a helyes városfejlesztési irány. Ha jól sikerül, egy rehabilitált gyártelep is hozhat turistákat, bár persze nem ez a fő cél.
• A Nemzeti Galéria jelenleg a várban van, a Budavári Palotában. Szerintem jó helyen. Ha pl. a franciáknak és az oroszoknak megfelel egy volt palota múzeumként, akkor talán nekünk is megteszi. Totál felesleges pénzkidobás elköltözteni. A palotán lehetne javítani, a hatvanas-hetvenes évek felújításának eredményeképp kialakult belsőre ráférne az átalakítás és a palota egy-két dísztermét akár helyre is lehetne állítani (illetve ez újjáépítést jelentene tudtommal), de ez nem indokolja a múzeum elköltöztetését. Ráadásul egy létező gyűjtemény áthelyezéséről nehezen hihető, hogy új turistákat vonzana a városba.
• A Néprajzi Múzeum korábbi helye ugyan egy gyönyörű szép palota volt (a volt és jövendő Kúria), de múzeumnak nem volt igazán alkalmas, tehát ebben az esetben a költöztetés indokolt, bár megjegyzem, hogy turistacsalogatás szempontjából a régi lokáció jobb volt, mert a látogató a múzeum mellett egy szép palotát is megtekinthetett egyben, márpedig ez a vonzerő a költöztetéssel elveszik. De miért kell ezt az épületet a Ligetbe helyezni? Miért nem lehet neki más helyet találni az első pontban említett érv alapján? (Mondom ezt úgy, hogy ennek a legkevésbé zavaró a helye és ennek a legpofásabb a terve, már persze ha tényleg az és úgy valósul meg, ahogy a látványtervek mutatják...)
• A Magyar Zene Háza új múzeum lenne, ráadásul a koncepció érdekes is, hiszen kifejezetten általános zenei múzeumból nincs olyan nagyon sok. De miért kell ezt az épületet a Ligetbe helyezni? Miért nem lehet neki más helyet találni az első pontban említett érv alapján?
• Nem elhanyagolható probléma, hogy a projekt egynémely épülete veszélyezteti Budapest világörökségi státuszát: hírek szerint az UNESCO komolyan fontolgatja, hogy Budapestet a veszélyeztetett helyszínek listájára teszi. Ennek fontosságáról lehet persze vitatkozni: nem gondolom, hogy a státusz esetleges megvonása után összeomlana a budapesti turizmus, ugyanakkor jót biztosan nem tenne a város hírnevének, ami legalábbis kínos egy olyan projekt esetében, amelynek egyik hivatalos indoka, hogy növelje Budapest turisztikai vonzerejét. Azt gondolom, összességében elég nagy öntökönszúrás lenne, ha emiatt Budapest nem lenne többé rajta a világörökség listán...

Városligeti múzeumok: -3

Hibás (és hazug) koncepció, rossz helyszín, pénzkidobás. 

A középmezőny

Ide azokat az épületeket-projekteket soroltam, amelyeket nem tudtam egyértelműen besorolni, Persze az érvek és ellenérvek egyenlege azért elbillenti valamelyik irányba a véleményemet, de az összkép nem fehér vagy fekete, hanem valahol a köztes zónában van.

MOL székház

Ajjaj, felhőkarcoló Budapesten! Hát mit képzelnek ezek!

Promontor és a Felhőkarcolók

Szóval felhőkarcolók. Vagy legalábbis magasházak.

Először is szögezzük le, hogy szubjektíve kifejezetten tetszenek a felhőkarcolók. Amikor Amerikában jártam, New York vagy éppen Chicago felhőkarcolóit kifejezetten kedveltem, az Empire State Building tetejére fel is mentem (sajna Meg Ryan nem várt rám odafent). Londonban a Canary Wharf vagy éppen Párizs mellett a Defense negyed is kifejezetten kedvemre való volt, amikor arra jártam.

Ugyanakkor van néhány kritérium, aminek teljesülnie kell ahhoz, hogy ezek az égbenyúló épületek valóban jól nézzenek ki, legalábbis szerintem:

• Nem szeretem a magányos  felhőkarcolókat. Ha már építünk, építsünk többet is egy csomóban, lehetőleg mindegyik legyen picit más: "versengjenek" egymással, "feleseljenek" a formák.
• Nem szeretem, ha egy tradícionális városközpontban kezdenek el kinőni, elnyomva a korábbi korok építészeti emlékeit. Ebből a szempontból az előbb megdicsért Londont kell sajnos emlegetnem: amennyire tetszett a Canary Wharf kompakt, belvárostól távolabb felépített blokkja, legalább annyira utáltam a Cityben és a Temze partján felhúzott toronyházakat.

Felhőkarcolók Budapesten?

Szóval felhőkarcolók. Vagy legalábbis magasházak.

A világban ezek általában két okból épülnek:

• Gazdasági racionalitás: azonos telekterületen egy magasabb épület magasabb profitot eredményez az ingatlanfejlesztőnek. Ez persze csak lehetőség, de főleg olyan városokban, ahol magasak a belvárosi telekárak, akár kényszer is lehet. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a felépítés racionalitása egy dolog, a fenntartásé meg egy másik. A befogadó város szempontjából a felhőkarcoló, különösen pedig egy felhőkarcoló negyed komoly közlekedési infrastruktúrát igényel. Azt mondanám, hogy a felhőkarcoló és a metró vagy még inkább metrócsomópont nagyjából együtt kell hogy járjon, különben a felhőkarcoló a város számára csak dugókat hoz.
• Presztizs: mert ugye egy felhőkarcoló jelkép is, a gazdagság, a hatalom és a fejlettség jelképe, illetve az ember égbetörő vágyainak szimbóluma.

Ennek figyelembe vételével megállapítható, hogy Budapesten a gazdasági racionalitás nem nagyon indokol felhőkarcolókat:

• Ahol Budapesten drága a telek (a tágabb értelemben vett történelmi belváros), ott társadalmi közmegegyezés van arról, hogy ne épüljenek felhőkarcolók.
• Ahol meg esetleg szóba kerülhetne (távolabbi külvárosi csomópontokon, elsősorban a "lapos" Pesten, amire "ráfér" némi mesterséges domborzat), ott meg egyrészt nem annyira drága a telek, másrészt nem nagyon van megfelelő közlekedési infrastruktúra, hiszen metróvonalunk nem sok van és ahol van, azok már most is meglehetősen leterheltek.

Ettől függetlenül a kérdés azért időnként előkerül, elsősorban presztizsokokból.

A frontvonalban általában egyes építészek, épületkritikusok, a modern építészet rajongói állnak, akik látványos, egyedi felhőkarcolókkal gondolják Budapestet felrakni a modern építészet térképére. Utóbbiak mellé időnként becsatlakoznak politikusok vagy egy-egy gazdasági potentát. A háttérben meg a magas profitban reménykedő ingatlanfejlesztők dörzsölik a kezüket, időnként bedobva egy-egy csillogó-villogó felhőkarcoló látványtervet, hogy nézzétek, mi ilyet is tudnánk, ha engednétek.

Ez persze egy fura koalíció, mert az építészek által elképzelt presztizstornyok bekerülési költsége éppenhogy alaposan megnyírbálná az ingatlanfejlesztők profitját, akik legszívesebben csak szimpla meghosszabbított hasábokat húznának fel. Ez ráadásul valós veszély, ismerve a látványtervek megvalósulása során időnként (illetve Magyarországon nagyonis gyakran) előforduló metamorfózis természetét...

Na de a hosszas bevezető után, nézzük meg konkrétan a MOL székház esetét.

(1: MOL székház, kilátó szint látványterve, forrás: Urbanista; 2: Épülő toronyház a Duna Part lakótelepen, ez szerepel a 3-as képen is, forrás: saját fénykép; 3: MOL székház látványterve,nézet a Kopaszi gát felől, forrás: Urbanista; 4: MOL székház a Gellérthegy felől, látványterv, forrás: Urbanista)

A látványterveket áttanulmányozva és a róla írt cikkeket végigolvasva a felhőkarcolókért ösztönösen rajongó gyermeki énem szembesül a racionális mérnökemberrel.

• Az előbbi lelkesedik:
  • Kifejezetten tetszik a székház látványterve
  • Nincs baj a mikrokörnyezettel: épülő modern lakótelep, a Kopaszi gát felkapott parkja, az Infópark modern irodaházai, folyópart egy modern híddal, túloldalt szintén modern épületek. Ide lényegében gond nélkül beilleszkedne az új épület. Ráadásul ez az épület pont megadná azt, amit a környék többi épülete nem: egy markáns, domináns, épület lenne, az új városnegyed jelképe.
  • És hát fel lehet majd menni a tetejére, remek kilátópont lesz (ld. 1-es kép)!
• Az utóbbi fanyalog:
  • A közlekedési infrastruktúra elégtelen, metró erre nem jár. Keleti és délnyugati irányban, Pest és Kelenföld felé az 1-es villamos még úgy-ahogy kiszolgálja majd az új negyedet, de se nyugat, se észak, se dél felé nincs megfelelő kapacitású közösségi közlekedési kapcsolat és Budapest anyagi helyzetét ismerve egyhamar nem is lesz. Maradna az autó, de a közúti kapcsolatok is hasonlóan féloldalasak, a környéken már most is rendszeresek a dugók, ez csak rosszabbodni fog.
  • A látványterv ugyan tetszik, de mégiscsak egy magányos toronyházról beszélünk, amiről pont a keretes anyagban állapítottam meg, hogy annyira mégse tetszenek (ld. 4-es kép). Lehet, ezúttal a kevesebb több lenne: egy alacsonyabb, a környező épületeket csak pár emelettel "túlszárnyaló" épület is minden további nélkül betölthetné a fentebb említett városképi meghatározó szerepet.
  • Kérdés a város történelmi magjától való távolsága, ami erősen necces. A mikrokörnyezet rendben lenne, de a Petőfi hídtól már a belváros kezdődik, a Gellérthegy is kifejezetten közel van, a dunaparti fekvés miatt pedig a belváros sok pontjáról látható lesz az épület.
  • A korábban említett UNESCO vizsgálat erre az épületre is kiterjed, tehát a Városliget kapcsán elmondottak itt is érvényesek, talán még fokozottabban: mégse kellene egy vállalati székház felépítésével veszélyeztetni Budapest világörökségi státuszát.

MOL székház pontszám: -2

A racionális énem győzedelmeskedett, hiába a dögös látványterv, ez az épület szerintem problematikus. Ha tévednék, majd tíz év múlva bűnbánatot tartok.

Corvin negyed 

A tágabb értelemben vett belváros talán legnagyobb léptékű ingatlanprojektje, amit néha "tömbrehabilitációnak" is hívnak, érthetően amúgy, mert nagyon lerobbant volt korábban a környék: nyócker, ugyebár. A lerobbantságon a környéken felhúzott kisebb Kádár kori lakótelep se sokat segített, Pest legrosszabb állapotú és városképileg is legrondább lakótelepei közé tartozik, ráadásul hiába szellősebb a tér a panelek között, ha azt nagyrészt parkolók töltik ki.

A Corvin Negyed a lakótelepnél kicsit beljebb, a Corvin mozi mögötti területen épült ki, illetve az utolsó épületek most készülnek. A véleményem elég vegyes. Egyfelől, már tényleg nagyon ideje volt kezdeni valamit a környékkel, elképesztően lerobbant házak álltak itt (és a projekt által nem érintett környező területeken még áll is néhány). Ehhez képest természetesen előrelépés a modern, összkomfortos lakóházak létrejötte. A "városnegyed" jelleg is többé kevésbé rendben van, irodaházak, üzletek és a viszonylag hangulatos Corvin Sétány szintén a mérleg pozitív serpenyőjébe kerül.

(Corvin negyed, forrás: saját képek)

Másfelől viszont a bevezetőben írtam, hogy a "mi volt" kevésbé érdekel, mint a "mi lehetett volna" és ezügyben inkább negatívak az érzelmeim.

• A legnagyobb problémám a terület beépítettsége lett. A sétánytól eltekintve mindent cipőkanállal szorítottak bele a rendelkezésre álló helyre. Láthatólag az összes épület úgy épült fel, hogy maximalizálják az eladható a négyzetmétereket, így aztán a sétányt magas, 8-9 emeletes, zsúfolt bérházak szegélyezik.
• Azt írtam, a városnegyed jelleg nagyjából rendben van, de igazából ez se igaz. Boltok, éttermek, irodaházak vannak. Minden, amiből bérleti díj jöhet. Óvoda, iskola, orvosi rendelő, játszótér, na az viszont sehol. Pedig azokba a nagy házakba jó sokan költöztek/költöznek be, hát ők majd használják az eddigi infrastruktúrát, biztos elég lesz.
• Az épületek szerintem nem különösebben szépek, zsúfolt, nem túl eredeti homlokzatok sorakoznak egymás mellett, stílusukban némi magyarmediterrán jelleget keverve az egyébként a 70-es évek látványterveit idéző formákhoz.
• Az egyik irodaház kapcsán már írtam az épületek minőségi problémáiról és bár a többi épületbe nincs bejárásom, a kivülről látható "minőség" alapján nem gondolnám, hogy azokban nagyon más lenne a helyzet.
• A vágyott belvárosi lokációhoz képest nem túl igényes Corvin Plaza arrogáns menedzsmentje pedig arra "jó" példa, hogyan szokott végződni Magyarországon az ingatlanmogulok és az önkormányzatok együttműködése: az eredeti megállapodás szerint a plaza éjjel-nappal átjárható közlekedő útvonalként kell szolgálja a környékbeli lakosokat. Ehhez képest ma már az a kialakult gyakorlat, hogy éjszakára zárják az ajtókat, csöngetésre (aminek a lehetőségét nem reklámozzák agyon) persze elvileg kinyitják. Vagy nem...

Corvin-negyed pontszám: -2

Elsősorban a zsúfoltság és a szerintem silány, csúnya épületek miatt. Ugyanakkor javít valamit a pontszámon a sétány, ami a hibák ellenére hangulatos és kezd élettel megtelni.

Milleniumi Városközpont és az új egyetemi negyed

Na, ez így mi a fene, két városnegyed egy kalap alatt?

Nos, a logika az, hogy ez a két negyed együtt meghatározza a Petőfi és LágymányosiOppardonRákóczi hidak közti Duna szakasz képét, azaz a város egy elég fontos, kedvező fekvésű területét határozza meg a két negyed építészetileg.

Persze az egész még nincs kész, mind a Millenniumi Városközponttban, mind az egyetemi negyedben folynak jelenleg is építkezések és lesznek még a jövőben is. Ugyanakkor azt gondolom, az összképet ezek már nem fogák lényegesen megváltoztatni, bár persze egy-két jól sikerült épület még javíthatna a dolgokon. Ami nem is ártana, mert az összkép legjobb esetben is csak közepesnek nevezhető.

Igaz, az alapok már korábban el lettek rontva, hiszen a két part meghatározó épületei (a budai oldalon az ELTE két bumfordi tömbje, a pesti oldalon a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája) már álltak tíz éve, azaz a posztban tárgyalt időszakban már csak az általuk megszabott stílust kellett-lehetett követniük az épülő házaknak.

Mi a baj a Nemzeti Színházzal és a Művészetek Palotájával?

A fenti kérdésre egy régesrégi blogposzt kommentjében adtam meg az én válaszomat, itt csak idézném magam:

"Ami nekem nem tetszik a Nemzetiben, az az, hogy az épület túlságosan a részletekben él, rengeteg rajta az ilyen-olyan apró díszítés. Na most, ez a pesti belvárosban akár jó is lehetne, mint a híres eklektikánk újraértelmezése (most hogy ez egy jól sikerült újraértelmezés, vagy nem, azon sokat lehetne vitatkozni).

Viszont távolabbról nézve nem nagyon mutat sehogy se, ormótlan, zavaros. Ez azért baj, mert pont egy olyan helyen áll, ahol nagyon jól látszik messziről. Ráadásul olyan helyen, ahol igazán meg lehetett volna teremteni a város egy új építészeti pólusát.

Oda szerintem egy egyszerűbb ugyanakkor bátrabb, jelképesebb, formabontóbb forma kellene. Illetve kellett volna. Mint mondjuk a Sidney Operaház.

Persze kérdés, hogy lett volna-e a magyar építész szakmában annyi tehetség, hogy egy ilyen ikonikus épületet képes legyen megtervezni, de legalább meg lehetett volna próbálni.

A MűPát jobban szereti az építész szakma, de szerintem az is eléggé középszerű a hely adottságaihoz képest.

...

Többen dicsérték a MűPa belső tereit, hát én nem értek velük egyet. Annak örülök, hogy a koncertterem akusztikájának a csodájára járnak, de minden, ami azon kívül van, kaotikus. áttekinthetetlen és funkcionálisan félresikerült. Tele van szűkületekkel, ahol megreked a tömeg, x darab látogatás után még mindig gondolkodnom kell, hol találom a legközelebbi wc-t vagy éppen a ruhatárat.

Legutóbb a feleségem bicegett a megrándult bokája miatt, ezért leteszteltük az "akadálymentes" közlekedést. A kis színpadig három különböző lifttel kellett mennünk, ezek az épület három eldugott sarkában voltak és a végén mégse úsztuk meg lépcsőzés nélkül."

Pontosabban a pesti oldalon senki nem követte a Nemzeti Színház eklekticizmust újraértelmezni óhajtó odanemillő kisérletét, helyette kaptunk viszonylag divatos, de azért alapvetően nem túl fantáziadús üvegirodaházakat. Az eredmény védelmében felhozható a viszonylag egységes stílusú házsor, kritikájaként pedig az unalom és a középszerűség.

(Milleniumi Városközpont és az új egyetemi negyed, forrás: saját képek)

A budai oldalon lassabban haladnak a dolgok, ami nem meglepő, a pesti oldal irodaházait az üzleti szektor építi, míg a budai oldal egyetemi épületeit az állam. Az egyetem zöldterülete egyébként elszomorító állapotban van: a Magyar Tudósok Körútja által határolt félkör ideális egyetemi kampusz lehetne, ahol egyetemisták heverészhetnének a füvön melegebb napokon, azonban a terület egy részéből parkolót csináltak, a maradék zöldterület pedig annyira rossz állapotban van, hogy mindenki messzire elkerüli. Az Infopark blokkja, ami szintén az üzleti szféra projektje, viszont nagyjából kész is van, egy ház kivételével. Nem is lett annyira rossz, leginkább a Gábor Dénes utca középső szakaszán kialakított névtelen terecske dicsérhető.

Milleniumi városközpont és az új egyetemi negyed: -2

A Duna part ennél mindenképp többet érdemelt volna. Ha az egészet értékeltem volna, rosszabb pontszámot adtam volna, de nem az elmúlt tíz év épületei a fő "felelősök".

Kőbányai Önkormányzat ügyfélszolgálata

Jöjjön most egy pici és ismeretlen házacska. A Kőbánya városközpontjában található emeletes épületet azért ismerem, mert anyukám lakásától alig száz méterre található, nem mellesleg egy forgalmas buszmegálló előtt. Emiatt persze az "ismeretlen" jelző nyilván nem teljesen igaz, a kőbányaiak ismerik, már csak azért is, mert egyébként egy ügyfélszolgálati irodáról van szó, tehát sokan a belsejét is látták már. Én nem és emiatt tartózkodnék is attól, hgy a teljes épületről véleményt alkossak, az alábbiak csak az utcai homlokzatról szólnak.

(Kőbányai Önkormányzat ügyfélszolgálata, forrás: saját képek)

Ez a bizonyos homlokzat klasszikus példája lehet a laikus-építész vitáknak, elsősorban az "illleszkedik vagy nem" téma mentén:

• egyfelől magasságban és alakban szinte milliméterre pontosan passzol a két szomszédjához,
• másfelől viszont homlokzati anyaghasználatban, színben és mintázatban meg erősen elüt tőlük.

Az eltérések egy része érthető, a két oldalon a szomszédok sokkal korábbi, földszintes épületek, amelyeknek a magasságát egyrészt a szuterén, másrészt a korban szokásos belmagasság teszi egyenlővé egy mai normál emeletes házzal, amilyen ugye az új épület. Amiből viszont következik, hogy az új épület ablaksorai nem illeszkedhetnek a régi épületek ablaksoraihoz. Innentől kezdve tehát a "szokásos", azonos időszakban épült épületek közti megszokott szintbeli illeszkedés nem megvalósítható. Ha pedig nem megvalósítható, akkor jobb az eltérést "felvállalni", gondolták az építészek. Az, hogy igazuk volt-e, innentől kezdve lényegében izlésfüggő. 

Nos, valószínűleg túl konzervatív vagyok de szerintem nem volt igazuk. Mielőtt belemennék a részletekbe, előrebocsátom, hogy összességében ez azért egy elfogadható épület, különösen a belső részekről látott fotók alapján, a magam részéről boldog lennék, ha ez lenne Budapest "legrondább" épülete, sajnos ennél sokkal igénytelenebb és ízléstelenebb épületeink vannak.

De vissza a homlokzathoz, amitől én bizony több illeszkedést vártam volna el. Az ugyanis a magasságán kívül szinte mindenben markánsan eltér a szomszédaitól.

• Színes vakolt felületek helyett szürke kőlapok.
• Túlhangsúlyozott két szint: a két emelet határát jelző kifejezetten hangsúlyos vízszintes vonal pengeszerűen vágja ketté a homlokzatot és a szomszédokat is szinte "keresztülszeli".
• A szomszédok szimmetrikus, szabályos sorminta ablaksora helyett itt hangsúlyosan kaotikus, asszimetrikus, vonalkódszerű ablaksorokat látunk.
• A szomszédok viszonylag arányos méretű, a díszítésekkel is "szélesített" ablakai helyett itt hangsúlyosan keskeny, lőrésszerű ablakokat kapunk.
• A régi díszítések hiányát már szóba se merem hozni, mert az a modern, funkcionális építészetben abszolút szalonképtelen. (Nem is a régi korok cirádáit várnám el, de a felületet tagoló valamiféle díszitőelem jól jönne...)

Szóval ez nekem sok. Összképében nagyon markánsan eltér illetve kifejezetten ellentmond a szomszédos épületeknek. Mintha a magasságbeli ileszkedéssel letudtuk volna a kötelességünket, innentől kezdve mindent csinálhatunk teljesen másként.

Ezzel a kritika részét le is tudtam. Bár alapvetően el szoktam hessegetni a "csináld jobban ha tudod" jellegű ellenvetéseket, hiszen bármilyen alkotásról véleményt nyilvánítani nem csak az alkotói tehetséggel megáldott szűk körnek áll jogában, ezúttal azt gondolom, hogy a jó megoldás alapelve az lett volna, ha az új épület kétszintűségét elrejti a homlokzat. Ehhez annyi kellett volna, hogy a bejáratnál az utcafront felőli oldalon elnyúló, magas, szellős légtér fogadja a belépőt, az emelet pedig galériaszerűen csak a belső térben kezdődik. Ekkor a homlokzati ablakok jobban illeszkedhettek volna a szomszédos ablakmagasságokhoz, miközben továbbra is kapott volna fényt rajtuk keresztül mindkét emelet.

Kőbányai Önkormányzat ügyfélszolgálata pontszám: 0

Ezen sokat gondolkoztam. A homlokzat szubjektíve nem tetszik, ez negatívba nyomná a pontszámot, de összességében ez nem olyan rossz épület, szóval végül kompromisszumot kötöttem magammal, így lett 0 pontos...

Budapest One és Etele Plaza

Újfent két projekt egyben. Persze irodaház és bevásárlóközpont, mi más. A két projektet természetesen a kelenföldi intermodális (de szép szó, úgy imádom!) csomópont köti össze.

(Budapest One és Etele Plaza, forrás: saját képek és Futureal látványtervek)

A Budapest One az őrmezei oldalra épül és egy jó nagy irodaház lesz. Kinézetre szerintem pofás lesz, legalábbis az autópálya bevezető felől nézve jól kiegészíti majd az őrmezei lakótelep blokkját és az enyhén kerekded forma enyhíti is majd a 70-es évekbeli kockák merevségét. Az projekt honlapján található videó szerint az alsó szinten boltok és éttermek is lesznek és az udvaron át lehet majd járni, ha ez így lesz, annak nagyon fogok örülni, mert az őrmezei oldalnak jót tenne pár üzlet és egyébként is jobban szeretem az olyan épületeket, amelyek nyitottak a környezetükre.

A másik oldalon az Etele Plaza egy bevásárlóközpont lesz. A kinézetéből egyelőre nem sok látszik, a látványterv alapján az elmegy kategória. Dobozok kicsit kaotikusan egymásra pakolva, a fejlesztő szerint ez a bevásárlásra utal, szerintem inkább a költözésre, de igazából mindegy. A kelenföldi lakótelep panelhasábjaihoz passzolni fog, szóval különösebb esztétikai kifogásom nincs.

Látványterv metamorfózis

Mint ismeretes, Magyarországon a látványtervek életciklusa tele van folyamatos változással. A Duna Aréna kapcsán pl. láttuk, hogyan lesz a "világszép királykisasszony" láványtervből "varangyosbéka" valóság.

Ezúttal egy másik tipikus látványterv jelenségnek leszünk majd vélhetőleg tanúi: ami felépül, az nagyjából olyan lesz, amilyennek ábrázolták, csak éppen nem épül meg minden. Érdemes megnézni a Futureal eredeti látványterveit illetve videóit. Ezeken a két épület közötti terület, azaz a közlekedési csomópont igencsak másképp néz ki, mint ahogy jelenleg. A látványterven az irodaházat és a plázát a ugyanis a pályaudvar vágányai felett megépített folyosóépület köti össze, továbbá az őrmezei oldal autóbuszállomása illetve P+R parkolója is részben fedett.

Na, ebből a kétségtelenül látványos épületből legjobb tudomásom szerint semmi sem lesz. A befektetőnek ez a rész már nem igazán érdeke (esetleg az Etele Plaza forgalma szenvedi majd meg némileg a fedett kapcsolat hiányát a csomópont többi részével, de hogy ez valóban gond lesz-e, azt még nem tudhatjuk) az önkormányzatnak illetve az államnak meg pénze nincs rá.

Na de akkor miért került bele a látványtervbe? Szimplán szemfényvesztésből? Vagy esetleg azért, mert a kezdeteknél még arról volt szó, hogy azt a folyosóépületet is megépíti a Futureal, csak aztán ebből ügyesen kifarolt? Vagy netán valamelyik másik szereplő (önkormányzat, MÁV?) töketlenkedett?

Nos, természetesen fogalmam sincs róla. A végeredmény mindazonáltal sajnálatos: a "fejlesztés" megint csak azt jelenti, hogy ami az üzleti szférának jó üzlet, az megépül, aminek meg közösségi haszna lenne, az nem.

A kételyeim inkább az épületek forgalmi hatására vonatkoznak.

A Budapest One esetében elég nagy épületről van szó. A 65 ezer négyzetméteres irodaházban nagyjából 6500-an fognak dolgozni (már ha igaz az 10 nm/fő irodai ökölszabály). Ha ők mind közösségi közlekedéssel jönnének, az nem is lenne gond. Lesz viszont 900 parkolóhely a mélygarázsban, tippem szerint 100%-ot közelítő kihasználtsággal, azaz a reggeli és esti csúcsok idején az őrmezei lehajtó környékének forgalmához ezt a számot hozzá lehet adni. Ez egyfelől nem kevés (az őrmezei oldal két P+R parkolója 985 férőhelyes, tehát a parkolási kapacitás majdnem duplázódik), másfelől cinikusan mondhatnám, hogy tulajdonképp mindegy, a napi százezres forgalmat bonyolító  M1/M7 bevezetőn úgyis mindig dugó van.

Az Etele Plaza a projekt honlapja szerint az ország harmadik legnagyobb bevásárlóközpontja lesz, amikor átadják. Gond egy szál se, Kelenföld nagy lakótelep, tehát lesz helyi vevőkör, az intermodális csomópont meg majd önti az embereket a plázába, logikus, nem? Hát, a fene tudja, a Köki kb. ugyanezekre az alapokra épült, aztán mégse lett sikertörténet. A lakótelep nagy, de a pláza a szélén lesz, a csomópont meg valóban nagyon forgalmas, de a plaza annak is a szélén lesz, szóval az utazóknak kell majd egy kis kitérőt tenni, ha be akarnak ugrani vásárolni, kérdés, hajlandók lesznek-e rá. Ez persze legyen a tulaj gondja, nézzük inkább az autóforgalomra kifejtett hatást.

Nos, a plázának 1300 férőhelyes mélygarázsa lesz, ami tippem szerint nagyjából folyamatosan tele lesz. Nyilván fizetős lesz, hiszen különben mindenki P+R-nek használná, azaz gyorsan cserélődnek majd az autók, aminek következtében a környező utak (Etele, Hadak útja, Somogyi) folyamatos terhelés alatt lesznek, pedig ezek nem nagy kapacitású utak. Tartok tőle, hogy több lesz a környéken a dugó. 

Budapest One és Etele Plaza pontszám: +1

Igazából a Budapest One akár a kedvelt kategóriába is befért volna nálam, mondjuk egy 2-es osztályzattal. Ezt rontja le a kb. semmilyen, de a környezetből alapvetően nem kilógó, azon esztétikailag nem rontó Etele Plaza (ami - mármint a "nem rontás" - félelmeim szerint nem lesz igaz a forgalmi helyzetre).

Amiket kedvelek

Na, akkor jöjjenek a kedvencek. Sajnos túl sok nincs.

Groupama Aréna

Stadionokat építünk mostanság és ugyan szerintem országosan és Budapestet tekintve is többet a kelleténél, azt meg kell hagyni, hogy a Fradi új stadionja tényleg jól néz ki. 

(Groupama Aréna, forrás: saját képek és Wikipédia)

Nekünk Stadion kell!

Egyébként nem tagadva a budapesti futballmúlt dicsőségét, azt gondolom, hogy a mai eredményeket és nézőszámokat figyelembe véve felesleges mindegyik klubnak külön stadion. Ha Milánóban az Inter és a Milan képes megosztozni egy stadionon, akkor ezt Budapesten is megtehetnék a helyi klubok, már csak azért is, mert az itteni stadionok lényegében állami pénzből épülnek. Szerintem egy észak-pesti (Újpest-Vasas) és egy dél-pesti (Fradi, Kispest, MTK) stadion simán lefedné az igényeket.

De vissza a Groupama Arénára: lekerekített, harmonikus forma, ami kicsit még "rímel" is a szintén a Hungária körgyűrű mentén található Papp László Arénára, kellően "katlan" jellegű nézőtér, ami sokat hozzátesz a hangulathoz, már ha van közönség. Mondjuk a stadion és a Hungária körút közti területen felépülő irodaház kicsit beszorítja a stadiont, szerintem jobb lett volna ott egy teret kialakítani, de ez a stadion érdemeit nem csökkenti.

Groupama-aréna pontszám: +3

Jó helyen van, jól is néz ki. Már csak jó foci kellene.

Puskás Aréna

Na tessék, megint egy stadion. Eredetileg nem terveztem bele a posztba, ugyanis a szöveget valamikor tavaly nyáron kezdtem el írni, akkor meg még híre-hamva se volt. Aztán a poszt nem haladt, a stadion meg elkészült. Úgyhogy  kénytelen vagyok reagálni az új épületre, már csak azért, mert méretileg is igencsak impozáns lett. Ami az építés körüli vitákat illeti, erről csináltam egy rövidke keretes anyagot, koncentráljunk most magára az épületre. Ami szerintem jól néz ki. Kicsit szögletesebb, mint a Groupama, de ez nem véletlen, a forma és a jellegzetes betonoszlopok az épület elődjét idézik, szerintem helyesen. Az általuk közrefogott stadion viszont már kinézetében is modern, jelezve, hogy mégiscsak egy új épületről van szó. Összességében ez is rendben van.

Puskás Aréna vitapontok

• Kell nekünk Puskás Aréna? Erre csak szubjektív válasz adható. Az enyém az, hogy egy kétmilliós városnak és egy tízmilliós országnak Európában "jár" egy reprezentatívabb stadion. Ez volt korábban a Népstadion, de az ugye lerobbant, az utóbbi két évtizedben minden volt, csak nem "reprezentatív". Szóval az, hogy helyette építettünk egy új modern stadiont, azzal  alapvetően nekem nincs problémám.
• Kell nekünk ekkora stadion? Hát, a magam részéről kicsit mértéktartóbb lettem volna. Amióta a Népstadion teljesen lerobbant, a válogatott a Groupamában játszott. Az ottani nézőszámok bizonyították, hogy egy 23 ezres stadion a jelenlegi magyar válogatott közönségvonzó kapacitását lényegében lefedi. Ugyanakkor ez a kapacitás szerintem nem felel meg a fentebb említett "reprezentatív" igénynek. A kérdés az, hogy ennek a "reprezentatív" stadionnak miért kell rögtön a magyar válogatott reális közönségvonzó kapacitását háromszorosan meghaladó méretűnek (a Puskás ugyanis 67 ezres) lennie. Nem mondom, hogy alkalmanként nem fog megtelni (az Eb pl. biztos teltházas lesz, ha szerencsénk lesz, egyszer talán egy BL-döntőt is kapunk a következő ötven évben), lesznek itt állítólag koncertek is, de ezzel együtt szerintem egy 40-50 ezres stadion bőven megfelelt volna. És ugye az talán kevesebb pénzből is kijött volna...
• Kell nekünk egy "Nemzeti" Stadion? Más szóval, kell egy dedikált stadion a válogatottnak? Nos, a Groupama Arénánál írottakat fenntartom: a városnak elég lett volna két stadion. Az említett öt tradícionális pesti klub meccsei mellé simán befértek volna a válogatott meccsek is. Tehát az új Puskás lehetett volna a két említett stadion egyike, a Groupama meg mondjuk a másik. 
• Jó helyen van ez a stadion? A fene tudja.
  • Az előd stadion itt állt, azaz a tradíció mellette szól. A közlekedése is jó. A hely tehát alapvetően rendben van. (Mondjuk jó nagy terület le van zárva körülötte, szóval hétköznap nem igazán megközelíthető jelenleg, ezen változtatni kellene...)
  • Viszont ha már az elődnél tartunk, az atlétikai stadion volt. Azt is építünk nemsokára (nanáhogy!), de az nem itt lesz, hanem a Duna parton, ami nem feltétlenül a legjobb hely neki. Nos, lehet, hogy én ide építettem volna az atlétikai stadiont, hiszen az ugyanúgy "jogutód", a Puskást meg elvittem volna valahova kicsit északabbra, azaz a Groupamától valamivel távolabb.
• Miért volt ilyen drága? Valóban drága volt? Nos, az biztos hogy sok pénzbe került.  Nyilván benne volt az ilyen nagy állami projektek Magyarországon szokásos "felára" és az is biztos, hogy szintén a magyar szokásoknak megfelelően sokkal többe került, mint amit eleinte mondtak róla. Ugyanakkor találni azért olyan alapos összevetést más Európában mostanában épült stadionokkal, amely szerint  olyan kiemelkedően nem volt drága.

(Puskás Aréna, forrás: saját képek és Új Szó)

Puskás-aréna pontszám: +3

Jó helyen van, jól is néz ki. Már csak jó foci kellene.

Bálna

Viharos sorsú épület (ez is) és igazából még mindig nincs kitalálva, mire lenne jó, ezzel együtt nekem kifejezetten tetszik. Szerintem jó példája annak, amikor egy épület bátran mer modern, egyedi és a környezetből kirívó lenni. Ehhez nincs is rossz helyen. Budapest Duna parti panorámájának nagyjából a Margit híd és a Szabadság híd közti része az "érinthetetlen" (kellene, hogy legyen, de persze nem az...), az ezen kívül eső részeken szerintem bőven belefér némi bátor kisérletezés. Ráadásul Bálna úgy modern, hogy közben megadja a tiszteletet a régi Közraktár épületeinek is.

(Bálna, forrás: saját kép és Google Maps)

Ami a funkcióját illeti, a parti oldal és a Nehru park felé eső teresedés megtalálta a helyét, az ottani vendéglátóhelyek teraszai tömve vannak, azaz az emberek láthatólag imádják. Mondjuk a biciklis infrát át kéne helyezni a Közraktár útra, meg azt is el kellene érni, hogy a másik oldalon a Közgáz/Csarnok felől érkező gyalogosoknak ne három ellenütemben hangolt piros lámpát kelljen leküzdeni, amikor átkelnek az úttesten.

Viszont a belső résszel kellene valamit csinálni, mert nincs igazán jól kitalálva, hogy mire is lehetne használni.  Ez részben az épület hibája, a belseje ugyanis kb. egy plázának predesztinálja, ahhoz viszont rossz helyen van. Igazából egy múzeumnak kellett volna megépíteni vagy egy rendezvényközpontnak. Egy picit ezekre is használható, de valahogy egyiknek se tökéletes. Persze lehet, hogy jobb üzemeltetéssel megtalálnák a funkcióját, ki tudja.

Bálna pontszám: +3

Jó helyen, bátran modern épület. Magára vonja a tekintetet, de mégse nyomja el a környezetét. Igazából többet is adtam volna rá, ha a funkciója rendesen ki lenne találva.

Párisi udvar

A végére jöjjön egy kakukktojás. nem új épület, hanem egy felújítás. Annak viszont kifejezetten jelentős, a város egyik legfrekventáltabb, legforgalmasabb helyén egy igen dekoratív, nagy múltú épület újult meg. Ideje volt. Én még emlékszem arra az időszakra, amikor a Kádár korszak vége felé a Párisi udvar folyosóin szinte az összes szomszédos utcát el lehetett érni, igaz, a boltok fokozatosan fogytak és folyosók állapota is egy lehanyatlott pompát idézett meg: inkább csak elképzelni lehetett, milyen szép volt.

A felújítás egy ilyen egyedi épület esetében írdatlan összeg, amire Magyarországon közpénz nincs, így nyilvánvalóan egy magántulajdonos kezére kell adni az épületet és reménykedni, hogy a felújítás során megmaradnak, illetve helyreállítódnak az épület értékei. Reménykedni, mondom, mert sajnos volt már példa arra, hogy a remények híúnak bizonyultak, de szerencsére a Párisi udvarral nem ez történt, tényleg nagyon szépen felújították.

Mindehhez egy nagyon komoly kompromisszumot kellett kötni. A passzázs nem passzázs többé. Ami régen egy épületen belüli sétálóutca volt üzletekkel, az most egy hotel előcsarnoka. Le is rövidült, a régebben a Haris köz irányába vezető szakaszt elnyelte a hotel belseje. Persze a legdíszesebb szakasz, a Ferenciek terét a Petőfi Sándor utcával összekőtő folyosó megközelíthető maradt, itt van a recepció és egy kávézó, ide be lehet menni, nem zavar el senki. Amikor bent jártam, nem én voltam az egyetlen bámészkodó, többen gyönyörködtek a csodás üvegmennyezetben, a burjánzó századvégi díszítésekben. 

(Párisi udvar, forrás: saját képek)

Az épület egyébként kivülről is csodaszép, a magamfajta, díszes, burjánzó, részletgazdag homlokzatokért rajongó laikus polgár órákig is gyönyörködhet benne, már ha van rá ideje. Nos, egyszerre ritkán van, de ha arra járok, gyakran rászánok néhány percet, hogy kicsit belefeledkezzek a homlokzat csodáiba.

Párisi udvar pontszám: +4

Csodaszép felújítás. A passzázs lezárása kicsit fáj, bár elfogadom az okokat. A tetővel szerintem semmi gond. Alig látszik, ami meg mégis, azt én nem találtam zavarónak.

Na csak sikerült a végére érnem. Azt hiszem egyike lett a megaposztjaimnak, mind terjedelmét, mind a megírásának idejét tekintve. Folytatás kb. tíz év múlva...

Jöjjön a tavalyi év második fele. (Ahogy elnézem, idén elég lesz egy poszt az egész évre...)

A filmlista igen rövid, hát belevettem pár színházi előadást is, még így is rövid poszt lesz. Illetve nem is, mert a Skywalker kora kapcsán belementem némi polémiába a Rian Johnson vs. JJ Abrams vita kapcsán, ami egész hosszúra sikeredett...

Yesterday (július 27.)

Danny Boyle-ról tudjuk, hogy remek rendező. Amellett, hogy biztos kézzel hozza a halivúdi elvárásokat (értsd, élvezhető, feszes tempójú és könnyen emészthető filmeket csinál), azért mindig hozzátesz valami egyénit is. Ennek eredménye néha egy klasszikus (Trainspotting, Gettómilliomos), néha csak egy szimplán remek film. A Yesterday gyanúm szerint az utóbbi kategória, de azért persze így is imádtam. Igaz, a Beatles-re építeni egy filmet tuti tipp. Ajánlott.

Oroszlánkirály (augusztus 20.)

A "Mit meg nem tesznek az apák a gyerekeikért" különdíj favoritja. Mint mozi, hát annak ramaty.

Audiencia (Pesti Színház, augusztus 24.)

Kamaradarab egy számunkra idegen politikai rendszer és kultúra (nevezetesen a brit) világáról. Kellemes darab, de nagyon izgalmasnak vagy érdekfeszítőnek nem mondanám. Történet nincs, az angol királynő és miniszterelnökeinek viszonyát kellene megismernünk beszélgetéseiken keresztül, de valahogy az az érzésem, nem ásunk túl mélyre. 

Downton Abbey (szeptember 21.)

Mozinak igazából közepes, de mivel imádtam a sorozatot, megbocsátottam a kiszámítható fordulatokat és az egyéb hibákat. Ez kb. egy bónusz dupla rész a sorozat rajongóinak, én ilyen minőségében kifejezetten kedveltem. Apropó tud valaki egy jó sorozatot Downton Abbey elvonási tünetekre?

Ad astra (október 14.)

Hát, vegyes. Vannak kifejezetten jó jelenetek, pl. a Holdon játszódó részek, de aztán átmegy a dolog egy családi melodrámába, amit elég érdektelennek találtam. Egyébként hangulatában kicsit emlékeztet a Csillagok közöttre, de annál gyengébb.

Komcsi nyanya vagyok (Katona József Színház, október 25.)

Egy idős román nyugdíjas monológja a fiatalkoráról, ami egybeesik a román diktatúra "fénykorával". Tönkretett nemzedék, tönkretett ország, alulnézetből.

Csang mester konyhája (november 23.)

Hát igen, Aki nem Mika. Ezt egyébként tudtam, szóval nem vártam csodát. Azért a film így is alulteljesített, totál sablonos forgatókönyv, rutinból lehozott szerepek. Persze a finn nosztalgia miatt így is nézhető volt, legalábbis számomra. De nálam kevésbé finnrajongó nézőknek nem ajánlanám...

Egérfogó (Belvárosi Színház, december 22.)

Agatha Christie klasszikus krimiszösszenete a világ legrégebben játszott darabja. Persze nem nálunk, hanem a londoni Westenden, de ha ott ilyen sikeres, akkor itthon is tuti biznisz a bemutatása. Hogy miért ilyen sikeres, az nem derült ki számomra: egy profin megírt, szórakoztató darab, de ilyenből sok van és speciel láttam már jobbat is. Szóval ez egy olyan rejtély, amire az előadás nem adott választ. Minden más viszont kiderült a végére.

Skywalker kora (december 27.)

Rövid verzió: Jelentem, nekem teccett. Izgalmas, fordulatos, látványos, a végén győz a jó. (Jaj, most elspoilereztem...) Aki ennél többet várt, az magára vessen.

Hosszú verzió: Jelentem, nekem tetszett. Nem állítom, hogy tökéletes alkotás, messze nem az, de a "még a Baljós Árnyaknál is rosszabb" értékeléssel messze nem tudok egyetérteni. Nézzük egy picit részletesebben.

Először is, ez egy látványos űrkalandfilm, amitől fénykardpárbajokat, űrcsatákat, sólyomkergetést, monumentális látványvilágot várok. Ez pipa.

Másodszor is, várok olyan hősöket, akik rokonszenvesek, akiknek drukkolni tudok. Ebből a szempontból kiemelném Reyt, aki egyszerűen telitalálat, szerintem az egész saga egyik legkarakteresebb szereplője (és biztosan a legérdekesebb jedije). Talán még Han Solot lehet vele egy napon említeni, de neki a csibész karaktere miatt könnyebb a dolga. Finn és Kylo Ren korábban nem feltétlenül győzött meg, de a harmadik részre szerintem nekik is sikerült egész jól megtölteni élettel a karakterüket. Mindenesetre ha az előzménytrilógia visszataszító és hiteltelen Anakinjára vagy a sótlan fiatal Obi van Kenobira gondolok, akkor nem kérdés, hogy ezen a téren klassziskülönbség van a mostani trilógia javára.

Harmadszor. A sztori, nos igen, az kétségtelenül a leggyengébb láncszem. De hát mindig is az volt. Az egész saga kiskamaszok szintjére van belőve, ennek megfelelő "komplexitással" és intellektuális tartalommal. (Ami egyébként nem baj, ez a film szórakozásra meg izgulásra van, nem elmélyült filozófiai elmélkedésre.) Miért kellene többet elvárni a történet utolsó darabjától?

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy "kiskamasz szinten" minden rendben lenne a sztorival. Vannak benne zavaró momentumok, nem is egy. Ezek egy része apróság, ami kb. minden kalandfilmben előfordul. (pl. X lezuhan a sza... izé, felhőkarcoló tetejéről, és nyilván elpusztul, ja nem, öt perc múlva előkerül és újra harcba száll. Hogy hogy mászott vissza? Hát, vele volt a jolly joker, az Erő...) Ízlés kérdése, hogy ezek kit mennyire zavarnak. Én ezzel úgy vagyok, hogy ha nincs belőlük túl sok, illetve nem nagyon feltűnőek a vetítés alatt, akkor ezeken nem rugózok különösebben. Magyarán, ha a film magával ragad és élvezem, akkor nem fogom ezt az élményt megtagadni utólag, amikor rájövök a sztori logikai buktatóira...

A problémák egy másik (számosabb) csoportja a Johnson-Abrams rivalizálásra vezethető vissza. Mint ismert, a sorozat 7. és 9. részét JJ Abrams, a 8. részt pedig Rian Johnson rendezte. Ez önmagában nem lett volna baj, de láthatólag komoly koncepcionális különbségek voltak köztük történetvezetés tekintetében.

Abrams egy kifejezetten konzervatív, konvencionális történetvezetést alkalmazott az Ébredő Erőben. Akinek ez nem tetszett, az ezt általában úgy fogalmazta meg, hogy új szereplőkkel és helyszínekkel újraforgatta az Új Reményt. Ez ugyan némileg túlzás, de szerintem is nagyjából megfelel a valóságnak. Namármost, van aki szerint ez probléma. Szerintem meg nem. Ami működik, azon nem kell változtatni, különösen nem egy alapvetően kommersz műfajban. Ez be is jött, az új trilógia legjobb része egyértelműen az Ébredő Erő. Átvette az elődöktől azt, ami működött, hozzákevert néhány új szereplőt, több (Rey, Finn) vagy kevesebb (Kylo Ren, Dameron Poe) sikerrel és egy alapvetően élvezhető Star Wars darabot prezentált ezzel.

Hogy ezek után mi volt az oka annak, hogy hagyták Rian Johnsont kisérletezni, azt nem tudom. Talán túl sok bírálatot kaptak, talán féltek, hogy újítás híján kifullad a sorozat, a fene tudja. Hát Johnsontól megkapták az újításokat, az biztos. Kétségtelen, hogy igen egyedi irányokba vitte el a sztorit, de szerintem ezek többsége nem sült el túl jól. Egy zavaros katyvaszt kaptunk (pl. egy kinyírt főgonoszt, aki helyett egy újat kellett előhúzni később a semmiből), meg pár újabb szereplőt, akik nem váltak be. (Egyetlen pozitívumot tudok felhozni, a Rey-Kylo Ren távkapcsolat nekem is bejött.)

Namármost, ha egy trilógia első két része két irányba húz, mit várhatunk a harmadik résztől? Válságkezelést. Ami azért nem kis hendikepp, amikor éppen a filmtörténet egyik klasszikus sorozatának nagy fináléját kellene összehozni. A feladat tehát nagyjából reménytelen, biztosra vehető, hogy nem sikerül minden elvárást teljesíteni, minden szálat rendesen elvarrni. Én a fentieket figyelembe véve hajlamos vagyok megbocsátani a sztori hibáit. A körülményekhez képest szerintem a válságkezelést egész jól hozta, a nagy finálé a végén elfogadhatóra sikeredett. Persze mindezt nagyjából Abrams-módra, főleg a hetedik részre építve tette a film, néhány ponton kifejezetten "megalázva" a nyolcadik rész fontos elemeit-szereplőit. Ez nyilván nem tetszett Johnson és az Utolsó Jedik híveinek. Nekem annál inkább. Persze ettől még a sztori cikkcakkjai megmaradtak, viszont ezért a felelősség nem a kilencedik részt terheli, legalábbis szerintem.

Szóval az összkép egyáltalán nem rossz. Nem ez a legjobb Star Wars mozi, de messze nem is a legrosszabb. Mondjuk az biztos, hogy nem tesz jót egy trilógiának, ha a sztorit össze-vissza rángatják: ha ez nem lett volna, lehetett volna ez még jobb is.

A minap az alábbi értesítőt találtam a postaládában:

Na igen, bedobták reggel 8 után, vegyük át aznap, aha. Persze lehet, hogy elírás, de akkor meg mégis meddig vehető át?

Nem mellesleg:

• Nem volt "I. értesítés". (És nem, nem keveredett a reklámanyagok közé, hozzánk ugyanis nem dobnak be ilyeneket...)
• Az állítólag 6-án bedobott értesítőt mi csak 12-én találtuk meg.

És ezek azok a küldemények, amelyeket ha nem veszek át, akkor én viselem a jogi következményeket. A Magyar Posta nem felelős semmiért, akkor se, ha éppen minősíthetetlen módon végzi, illetve nem végzi a kötelességét.

Azt hiszem, ideje lenne ezt az intézményt beszántani és a helyét sóval behinteni.

Három sör, kommentár nélkül, időrendben:

1: Június 19. (Cseh Sörfesztivál, Westend tetőterasz)

2: Augusztus 16. (Domazlice, Pivnice Koutske Pivo)

3: December 25. (otthon, lehet irigykedni)

Sose legyen rosszabb évem!

Egyébként, mivelhogy ez az év utolsó posztja:

Boldog Új Évet Kívánok!

 

Nem volt egy jó évünk az általam kedvelt csapatsportokban.

Kezdődött egy harmatos férfi kézi vb-vel, ahol a szerencsés sorsolás ellenére nem sikerült elérni a célul kitűzött 7-8. helyet. Az európai csapatok ellen esélyünk se volt igazán. Még ezzel együtt is összejöhetett volna a megcélzott helyezés, de az elvileg gyengébbnek tartott Európán kívüli ellenfelek ellen is szenvedtünk. Fény se nagyon látszik az alagút végén, ahogy már tavaly is írtam, a kiöregedő klasszisainkat nem igazán tudjuk pótolni, "hét szűk esztendőre" számítok, félek a mostani helyezés pár év múlva már jónak fog számítani.

Folytatódott egy siralmas hoki vb szerepléssel áprilisban. Nem is az zavart önmagában, hogy nem volt esélyünk a feljutásra, mert az ellenfelek ismeretében ebben nem igazán reménykedtem. Ugyanakkor az enervált és fantáziátlan játékunk azt eredményezte, hogy gyakorlatilag semmilyen ellenállást nem mutattunk se az egyébként esélyesebb szlovén-kazah-belarusz trióval szemben, se az általam előzetesen verhetőnek tartott Koreával szemben. Négy tükörsima, kiábrándító vereséget szenvedtünk, amit a harmatgyenge litvánok elleni győzelem messze nem tudott kompenzálni.

Úgyhogy hiába láttam a két torna meccseinek nagy részét, egyiket se tartottam érdemesnek arra, hogy az idei posztba bekerüljön.

Ahogy nem került be meccs az év végén lejátszott női kézi vb-ről se. Élőben eleve csak a viszonylag kora reggeli időpontban lejátszott magyar-montenegrói meccset "volt szerencsém" megtekinteni. Nem nagyon tetszett, amit láttam, gyenge, fantáziátlan, kiismerhető  magyar támadásokat, amiket az egyébként nem túl acélos montenegrói csapat "jól olvasott", így ugyan szoros meccsen, de viszonylag biztosan szenvedtünk vereséget. A feketeleves csak ezután következett és tulajdonképp áldom a szerencsémet, hogy nem kellett végigszurkolnom a románok elleni agyvérzéses meccset.

Érdemes elolvasni a tavalyi posztomat, ahol részletesen írok Rasmussenről. Azt kb. jól megjósoltam, hogy a tavalyi Eb 7. hely akár elég lehet az olimpiai selejtező eléréséhez. Az lett, bár ezért a vb helyosztókon is izgulni kellett. Viszont a - tavaly egyébként indokolt - optimizmusom sajnos idén decemberben totál elpárolgott.

A kézilabdás fórumokon most elég komoly vita van arról, hogy mi legyen Rasmussennel, maradjon-e az olimpiai selejtezőre. (Már ha nem lesz eltiltva, mert akkor nincs miről vitázni. Egyébként szerintem elég nagy szemétség lenne eltiltani: már az az ominózus két perc is felháborító volt, az eltiltás meg még inkább az lenne.) Nyilván a kérdés az, hogy reménykedhetünk-e abban, hogy márciusban a tavalyi Rasmussen ül majd a kispadon vagy azoknak van igaza, akik szerint erre semmi esély. Meg az is nagy kérdés, ki ülne a helyére netán. Külföldi jelöltet szezon közben leakasztani nagyon nehéz. Hazai nyilván akadna, kérdés, hogy van-e olyan, aki képes lehet mentálisan összerakni a szétesett csapatot.

Nehéz dilemma és nagy tét, nem irigylem a szövetség döntéshozóit. Én egyébként érzésre meghagynám Rasmussent a padon. Róla láttuk, hogy képes ezen a szinten nagyot alkotni és egy-egy tétmeccsre felhúzni a csapatát. Az utolsó pillanatban behozni valakit helyette nagyobb lutri lenne, mint őt meghagyni. Bár leginkább most már bármelyik döntés lutri...

De majd március végén okosabbak leszünk. ;-)

Na de akkor milyen meccsek kerültek be a listába? Hát meglepő módon a korábbinál több foci lesz, de azért mutatóba egy hoki és egy kézilabda meccs is belefért.

Finnország-Kanada 3-1 (jégkorong, vb-döntő, 2019. május 26.)

Aki kicsit is ismer, az biztos kitalálta, hogy ez a meccs itt lesz a listában.

Igazából a play-off szakasz mindhárom finn meccsének itt lenne a helye. Kezdetnek kaptunk egy hosszabbításos finn-svéd negyeddöntőt, ami hozta azt az izgalmat, látványosságot és drámát, amit egy északi klasszikusnak hoznia kell. A finnek másfél perccel a rendes játékidő vége előtt egyenlítettek, hogy aztán a hosszabbításban is gyorsan bevigyék a döntő csapást. Mellesleg (illetve egyáltalán nem) azt a bizonyos egyenlítő gólt egy Marko Anttila nevű finn szerezte, jegyezzük meg a nevét!

Aztán jött a finn-orosz elődöntő. Nem mondom, hogy ez a pár általában lefutott meccs lenne (sőt!), de a vb-n az oroszok számítottak toronymagas esélyesnek. A finnek ugyanis NHL-es sztárok nélkül, főleg hazai és néhány KHL-es játékosokkal álltak fel, míg az oroszok létszámban is jelentős NHL-es kontingense olyan sztárokkal volt teletömve, mint Ovecskin, Malkin, Zajcev, Kovalcsuk vagy éppen Orlov. Az orosz támadósor majd jól szétzilálja a gyenge finneket, gondolták sokan. Ehhez képest egy fegyelmezett finn csapat fojtotta meg a kreatív orosz csatárokat, akik végül egyetlen egy gólt sem bírtak beütni a finn kapusnak (aki mellesleg a kanadai "másodosztálynak" számító AHL-ben véd csak). Így aztán az egyetlen finn gól, amelyet tíz perccel a vége előtt ütöttek be (Na vajon ki volt az? Igen, Anttila!), elegendő is volt az orosz szupersztárok legyőzéséhez.

A döntőben aztán jöttek a kanadai szupersztárok. Hatalmas tempót diktálva szorították be a finneket és már az első hamadban megtették azt, ami az oroszoknak egy meccs alatt sem sikerült, lőttek egy gólt a finn kapusnak. Aztán megint jött Anttila és a második harmad elején egyenlített. Ez már kiegyenlítettebb harmad volt, de a végét megint megnyomta Kanada. Ennél jobban már csak a harmadik harmadban nyomtak. Kellett is, mert egyébként ez a harmad is finn góllal kezdődött (naná, Anttila!). És végül hiába szegezte a falhoz Kanada a finneket, a finnek kibírták. A végén még lőttek egy kontragólt a hajrában, aztán lehetett ünnepelni a harmadik világbajnoki címűket!

Igazi csapatmunka volt amúgy, de azért két embert ki kell emelni. Az egyik természetesen Anttila, a hórihorgas, kicsit darabos mozgású finn, "a hoki Peter Croucha", aki a play-offban egy meccsvégi egyenlítő gól mellett győztes gólokat lőtt Oroszországnak és Kanadának is. A másik meg az edző, a visszatérő Jukka Jalonen, aki egyszer már volt a finn válogatott edzője. Mit tesz isten, 2011-ben is vele nyertek aranyat. Egyébként akkor is Pozsonyban...

Vardar Szkopje - Veszprém 27-24 (férfi kézilabda, bl-döntő, 2019. június 2.)

Egy hőstörténet megkoronázásának lehettünk szemtanúi.

Kár, hogy nem mi voltunk a hősök, hanem a Vardar Skopje csapata. A Vardar egy tipikus keleti sztárcsapat: pár éve jött egy milliomos, összevásárolt egy csapat légióst és hirtelen BL esélyes csapattá léptek elő. Olyannyira, hogy két éve meg is nyerték a Final Fourt. Ez ugye eddig minden, csak nem túl szimpatikus, van egy zsoldoscsapat, amelyiknek van képe elnyerni "előlünk" (értsd, a Veszprém elől) a vágyott trófeát.

Így aztán magyar szurkolói körökben kárörömmel vegyes megnyugvással terjedt a hír, hogy a milliomos már nem ad pénzt, a Vardar "szét fog esni". Ennek voltak is jelei szezon közben, páran eligazoltak és a csoportkörben a Vardar csak csoportharmadik lett, ami papírforma alapján azt jelezte, hogy nem férnek majd be a Final Fourba.

Nos befértek, méghozzá a Szeged legyőzésével, ami igencsak pikáns párharc volt, lévén  korábban a Vardar spanyol edzője és szlovén irányítója is kénytelen volt nem túl békés módon távozni a Szegedtől. A negyeddöntő se volt túl békés, a második meccs utáni sajtótájékoztatón is volt némi odamondogatás.

Aztán a Final Fourban megkapták a második elődöntőt, ellenfélnek meg a favorit Barcelonát. Ekkor mindenki abban reménykedett, jól kifárasztják majd a katalánokat, akik ellen az első elődöntő győztese (remélhetőleg a Veszprém, ugyebár) majd egy picit pihentebben játszhat. A számítás egyik fele bejött, a Veszprém valóban megnyerte az első elődöntőt. A Vardar viszont nemcsak kifárasztotta a Barcelonát, hanem le is győzte.

Még jobb, gondolták sokan. A Vardar erre az idényre a költségvetési problámák miatt egysoros csapattá vált, az az egy sor pedig kevesebb pihenhet, mint a mieink, biztosan nem fogja bírni a döntőt.

Nos, bírták. A Vardar végig vezetett és bár a meccs szoros volt, a Veszprém végig ott lihegett az ellenfele nyakában, igazából esélye se volt utolérni. Lehet, hogy a Vardar "egysoros" volt, de az az egy sor hősiesen bírta és mindig volt közöttük valaki, aki kulcsfontosságú pillanatokban lött egy gólt.

A Veszprém meg hajtott, küszködött, de érezni lehetett bennük a fásultságot és a hit hiányát. Megint nem tudták átlépni az árnyékukat. Az áhított győzelem helyett kaptunk egy n+1-edik ezüstérmet. Nos, berakjuk szépen a többi közé és álmodozunk tovább...

Magyarország - Szlovákia 1-2 (labdarúgó Eb selejtező, 2019. szeptember 9.)

Jól ment tavasszal a Marco Rossi vezette magyar labdarúgó válogatott. Ugyan az Eb selejtezőket egy idegenbeli vereséggel kezdtük Szlovákia ellen, utána viszont egy hármas nyerősorozat következett. A három győzelemből mindössze az Azerbajdzsán elleni volt papírforma. Horvátország és Wales itthoni legyőzése olyan bravúrok voltak, amelyekből nem sokat láttunk az elmúlt harminc évben. Különösen a horvátok elleni győzelem (a világbajnoki ezüstérmes egyetlen veresége a selejtezősorozatban) volt szenzációs, de Wales legyűrésére is méltán büszke lehetett a csapat.

A kiváló tavasz eredményeként nem tűnt lehetetlennek, hogy elcsípjük az egyik továbbjutó helyet a csoportban. Ehhez tulajdonképp elég lett volna a két hazai meccset megnyerni, Azerbajdzsán és Szlovákia ellen. Az előbbi ugye papírforma (már amennyire egy magyar csapat esetében erről beszélhetünk), szóval csak a második meccsen volt komoly izgulnivalónk. Az öszi selejtezősorozat az utóbbi meccsel kezdődött, azaz lényegében az ősz első tétmeccsén bebiztosíthattuk volna az Eb részvételünket. A győzelem a tavaszi formát és a hazai pályát figyelembe véve nem tűnt lehetetlennek, habár reálsan nézve az esélyes természetesen a némileg jobb erőkből álló Szlovákia volt.

Szóval nem kis izgalommal ültem le a tévé elé szeptember 9-én este.

Az első félidő nagy része kifejezetten tetszett. Láthatólag mindkét csapat izgult, de mi tűntünk jobbnak és valamivel veszélyesebbnek. Nem lett volna igazságtalan, ha vezetést szerzünk. Ehelyett a félidő végén a szlovákok szereztek vezetést, na ettől kb. a guta ütött meg. Ráadásul lesgyanús is volt a helyzet, de az Eb selejtezőkön nincs VAR, így a klasszikus hülyebírózás legfeljebb a feszültséget vezette le, a gól maradt.

A második félidő jól kezdődött, megint agilisak voltunk, hamar jött is az egyenlítés egy remekbe szabott Szoboszlai szabadrúgás révén. Na, kb. itt kellett volna lefújni a meccset. Hamar jött ugyanis az újabb szlovák gól is. Nekik is volt fiatal zsenipalántájuk, a Boženík névre hallgató szlovák csatár pedig megmutatta, hogy neki se rosszabb a lövőtechnikája, szépen kilötte a bal alsó sarkot. Ami utána követezett, az elsősorban azt mutatta meg, hogy miért jobb a szlovák válogatott. Helyzet ugyan még akadt mindkét oldalon, de igazság szerint a szlovákok egyre magabiztosabban uralták a játékot és a végén megérdemelten nyertek.

Szurkolói énem erősen bosszankodott a némileg balszerencsés vereségen, de realista énem tudta, hogy mindössze annyi történt, hogy a valóság beköszönt: két bravúr után a harmadik már nem sikerült. 

Ez a meccs eldöntötte a válogatott sorsát. A nyeréssel bebiztosíthattuk volna az Eb részvételt, a vereséggel viszont lényegében elúszott. Innentől papírforma eredményekkel számolva lehetett tudni, hogy nem fogunk kijutni. És a csapat meg itt meg is tört, ráadásul bejött pár sérülés is (a legfontosabb Willi Orban kiesése, miáltal a védelem szétesett), a többi öszi meccsen már egy gyengén játszó, indiszponált, hitehagyott társaságot láttunk.

Ferencváros - Espanyol 2-2 (labdarúgó Európa Liga csoportmeccs, 2019. november 28.)

Namost akkor félig tele van az a pohár, vagy félig üres?

• Lehet úgy nézni ezt a meccset, hogy a magyar bajnok a spanyol bajnokság egyik élcsapatával vívott abszolút kiegyenlített párbajt, sőt tulajdonképp közelebb is volt a győzelemhez, mint spanyol ellenfele, a meccs nagy részében fölényben játszott, nagy helyzeteket hagyott ki, a spanyolok pedig igencsak örülhettek az utolsó pilanatban megszerzett egyenlítő góljuknak.
• De lehet úgy is, hogy egy otthonában kiesés ellen játszó, az Európa Ligában viszont már továbbjutott spanyol csapat tartalékos felállásban, a döntetlent megcélozva, minimális erőkifejtéssel akarta lehozni a meccset és ez gond nélkül sikerült is nekik. Ugyan a Fradi kétszer vezetést szerzett, az egyenlítés mindkétszer nagyon gyorsan megérkezett, azaz látszott, hogy amikor igazán gólt akarnak szerezni, akkor még tartalékosan is képesek pillanatok alatt átjátszani a Fradi ingatag védelmét. Mindezt figyelembe véve nem az Espanyol egyenlítése volt szerencsés az utolsó pillanatban, hanem a Fradinak volt (lett volna) szerencséje a meccs végén befújt tizenegyessel, már ha sikerült volna azt a pár perces hosszabbítást valahogy kihúzni.

Én a magam részéről - nem tagadva, hogy a Fradi helyenként szépen játszott - inkább a második nézőpontot vélem a valósághoz közelebb állónak. Ahogy egyébként az utolsó, Ludogorec elleni döntetlen esetében is azt éreztem, hogy szépen helytáll a csapat, de a "bolgárok" kézben tartják a meccset.

(Igazából a csoportmeccsek legértékesebb eredménye szerintem az Espanyol elleni idegenbeli döntetlen volt még az első meccsen, amikor a spanyolok még nem tartalékosan játszottak és egyáltalán nem a döntetlenre mentek...)

Összességében egyébként szép menetelés volt. Nagy előrelépés lenne, ha a magyar klubfoci képes lenne évente egy csapatot bejuttatni az Európa Liga csoportkörébe. Ez most az elmúlt két évben sikerült, de a magam részéről vannak kételyeim, hogy mennyire reális. Mindenesetre kialakulófélben van egy tartósabbnak igérkező Fradi-Vidi vetélkedés a bajnoki címért: talán ez a két csapat képes lesz arra, hogy a fenti célt idővel megközelítse.

Bár azt is megjegyzem, hogy ennek se lenne túl nagy jelentősége: a mai magyar játékosállomány alkalmatlan egy Európa Liga szintű csapat kitermelésére, azaz a kérdés csupán az, van-e elég pénz megfelelő minőségű légiósok felvásárlására. A "siker" tehát igazából nem a magyar foci sikere lenne...

Mi lesz jövőre?

Hát, nyilván sok izgalmas meccs és esemény:

Férfi kézilabda Eb januárban, új szövetségi kapitánnyal, rutintalan csapattal. A szerencseadagunk is kimerült a tavalyi vb sorsolással, ezúttal egy kőkemény csoportot és egy még keményebb ágat kaptunk. Persze az ág talán már mindegy is lesz, mert az se biztos, hogy a dán, izlandi, orosz hármason keresztül tudjuk verekedni magunkat a régi klasszisainkat (kivétel Mikler) nélkülöző és főleg szélsőposzton kifejezetten foghíjas csapatunkkal. Persze azért remélem nem feltett kézzel megyünk ki a pályára, az oroszok és az izlandiak jó adag szerencsével és egy lelkes, jól összerakott csapattal esetleg verhetőek. A középdöntő meg a jelenlegi körülmények között már jutalomjáték lenne. A vb-n nem sikerült olimpiai kvalifikációs helyet szerezni. Az Eb-n még kevésbé fog, a férfiak nem mennek olimpiára. Ha netán megcáfolnak, az kb. a csoda kategória lenne.

Különböző hokibajnokságok: Lesz megint Fradi-Csíkszereda döntő az Erste Ligában? És ha igen, képes lesz ismételni a Fradi vagy az alapszakaszban eddig sokkal magabiztosabb Csíkszereda lesz a bajnok? Fehérvár meccsek az Ebelben: vajon bejutunk a rájátszásba? Tavaly ilyenkor azt tippeltem, nem, de tévedtem. A helyzet most is kb. ugyanaz, bravúros győzelmek és harmatos vereségek váltják egymást, a végkimenetel megjósolhatatlan. Szlovák extraliga, immáron másodszor MAC és Miskolc részvétellel: A MAC elég halovány eddig, a Miskolc sokkal jobb, de ez tavaly is így volt, aztán pont a MAC ütötte el a Miskolcot a rájátszástól. Idén mi lesz a vége? 

Férfi hoki olimpiai selejtező febuárban Nottinghamben, majd vb áprilisban Ljubljanában. Szerintem a nottingham-i tornát kéne az év első számú tornájaként kezelni. Innen is "fel lehet jutni", lévén az olimpiai kvalifikáció következő lépcsőfoka egy A csoport szintű négyes torna lenne az év második felében. Ráadásul Nottinghamből reálisabb lenne a továbbjutás, mint Ljubljanából, "csak" a briteket kellene legyőzni, ami - egyáltalán nem lebecsülve se őket, se az észt és romániai válogatottakat - mégiscsak teljesíthetőbb feladat, mint áthámozni magunkat a szlovén-osztrák-francia trión (és Koreát, Romániát megintcsak nem lebecsülésként hagytam ki...). A vb kapcsán tavalyhoz hasonlóan nincs nagy elvárásom. Ha a papírformát nézem, akkor a Romániát kell vernünk a bentmaradásért. A koreaiak legyőzése lehet esetleg teljesíthető, de mint tavaly láttuk, egyáltalán nem könnyű cél. A szlovén-osztrák-francia trió ellen már akkor elégedett lennék, ha szoros meccseket játszanánk velük...

Női kézilabda olimpiai kvalifikációs torna márciusban Győrben: Kína, Szerbia, Oroszország az ellenfelek, ebben a sorrendben. A kulcsmeccs Szerbia ellen várható. A kimenetel bizonytalan, több okból is. Ha a tavalyi Eb-n mutatott teljesítményt hozzuk, van esélyünk. Ha az idei vb formáját mutatjuk, Szerbia simán nyerni fog. És kérdés persze, ki ül a kispadon?

Foci Eb pótselejtezők márciusban. Először Bulgária ellen játszunk idegenben. Ha nyernénk, akkor jöhet az Izland-Románia meccs győztese Budapestre. Az esélyek? Bulgária ellen kb. 40% (azonos játékerő, de ők vannak otthon), a döntőben kb. szintén (erősebb ellenfél, de mi játszunk otthon). A nagy kérdés persze az, a tavaszi, vagy az őszi csapatot látjuk majd. Csak az előbbinek lehet valós esélye a kijutásra. De  ez mindegy is, szurkolunk aztán majd meglátjuk.

Női hoki vb áprilisban Kanadában. Női hokiban évek jövünk föl, mint a talajvíz. A nagy célt (az egyiket, legalábbis) tavaly érte el a csapat, amikor története során először feljutott az A csoportba. Ahol idén áprilisban megpróbálkozhat a bentmaradással. Nem lesz könnyű és talán akkor se történik tragédia, ha nem sikerül. Ahogy a női válogatottat elnézem, fognak ők még az A csoportban játszani akkor is, ha netán kiesnének. 

Kézilabda klubcsapatok: Vajon nyer megint a Győr BL-t és bejut a Fradi a negyeddöntőbe? A Fradi szerintem nem, ez gyakorlatilag már az őszi betlisorozattal eldőlt. A Győr nem esélytelen, majd meglátjuk. Ugyanez férfi vonalon: vajon bejut a Veszprém vagy a Szeged a kölni négyes döntőbe? Talán. A keret mindkét csapatnál elég erős, de a mezőny félelmetes (PSG, Barca, Kiel, Kielce, Vardar, stb.) A magam részéről a Szegednek drukkolok, ott kicsit erősebb a magyar részvétel a csapatban. Egyébként az EHF kupában is vannak csapataink, a férfiaknál a Tatabánya, a nőknél a DVSC, az Érd és a nem mellesleg címvédő Siófok.

A második félévet (foci Eb, olimpia, női kézilabda vb) egyelőre hagyjuk...

Végezetül jó szurkolást kívánok mindenkinek 2020-ban is!

Jöjjön egy újabb archív poszt, egy útinapló 2009-ből.

Mit kell tudni az archív útinapló rovatról?

Arra gondoltam, hogy ha már megérte a tíz évet a blog, akkor emlékezzünk meg az elődről. Volt nekem egy honlapom, amit még 1998-ban csináltam és amit sokáig blogszerűen irogattam. Volt benne pl. útinapló is.

Namármost ez a honlap már eltűnt a web feneketlen bendőjében (mond valakinek valamit a GeoCities név?), de a saját archívumomban még előásható a tartalma. Elő is ástam és úgy döntöttem, egy kis munkát megér, hogy újra publikus legyen. Ennek gondolom mind a négy (kb.) törzsolvasóm nagyon fog örülni, elvégre mi lehet annál jobb, mint tizensok éves poros mondatokat olvasni rég elfelejtett utazásokról.

Szóval ez egy sorozat lesz, az 1998 és 2009 közötti utazásaim listája, évenkénti bontásban. Itt ugye van némi átfedés, mert a blog 2007 végétől élt, majd meglátom, mi lesz az átfedő évekkel. A sorrendiség nem lesz teljesen lineáris, ugyanis 2003 előtt csak angol verzióban írtam a honlapot, az akkori listák fordítása viszont időbe telik, így a sorozatot az eredetileg is magyarul írt oldalakkal kezdem, a korábbiak majd később jönnek. A szöveg némi formázástól, meg az elavult linkek frissítésétől eltekinve eredeti, az utókor bölcs megjegyzéseit sárga háttérrel jelzem.

(Figyelem, ezekben a listákban a későbbi utak vannak elől. Eredetileg így írtam a honlapon, megfordítani meg túl lusta vagyok. Meg kb. ugye mindegy is...)

Háttérinformációnak annyit hogy ebben az évben kezdtünk belerázódni a kétgyermekes üzemmódba. Az utazásaink persze ennek ellenére főleg tpikus kisgyerekes nyaralások voltak, egy-egy elcsent felnőtteknek szóló élménnyel.

Sümeg (november 10-12)

Négynaposra terveztünk egy késő őszi várnézős, városnézős, kirándulós utat. Ehhez képest Zsuzsa az első este kificamította a bokáját, másnap a sümegi egészségügyi hálózatot teszteltük (körzeti orvos, sebész, kórházi röntgen), harmadnap pedig mentünk haza. A Hotel Kapitányban szálltunk meg három dolog miatt is tudom őket dicsérni: egyrészt finom a kaja, másrészt rugalmasan és méltányosan kezelték a korai távozásunkat, harmadrészt az átlagnál nagyobbak a szobák.

Sümeghez kapcsolódó korábbi emlékeimről itt írok: Sümegi emlék.

Prága és Velké Meziříčí (november 6-8.)

Prága, sör, hermelin, bridzselés a haverokkal, stb.

Ezt az utat rendesen dokumentáltam a blogon:

• Sörszolgálati közlemények Prágából (Fotók is vannak.)
• Villámlátogatás Velké Meziříčíben (És a fotók...)

Galyatető (augusztus 13-19.)

Galyatetőn nyaraltunk, sok kirándulással (na jó, inkább sétával), múzeumlátogatással (Parádfürdői Kocsimúzeum), Kékeslátogatással. Nem volt olcsó nyaralás, a Grandhotel Galya négycsillagos szálloda és a hely exkluzívitását is érvényesítik az árban. Nem mondom, hogy hibátlan szolgáltatást kaptunk, de alapvetően jól éreztük magunkat és sokat számított, hogy gyerekszemmel rengeteg mindent lehetett csinálni: etetni a mini-vadaspark állatait, játszani a játszótéren vagy a játszószobában, végigmenni az akadálypályán, sőt - Eszter nagy-nagy örömére - még lovagolni és kocsikázni is lehetett. A legemlékezetesebb programunk ezzel együtt az Ilona-völgyi vízeséshez tett túra volt, amit mindannyian nagyon élveztünk.

Kapcsolódó blogbejegyzések:

• Ilona-völgyi vízesés
• Grandhotel Galya

Balatonlelle (július 17-24.) és Zirc (július 24-26.)

Balatonlellén másodszor voltunk, még a szálláshelyünk is szinte ugyanaz volt. A lellei pancsolgatás után Zirc a nyaralásunk aktívabb része volt, az obligát - de azért érdekes - zirci arborétum mellett a cseszneki várhoz is elzarándokoltunk, amit nem bántunk meg, igazán festői a vidék és a rom is.

Kapcsolódó blogbejegyzés: Lellepark Reloaded

Van térkép is az említésre méltó lellei "objektumokról".

Hollókő (július 12.)

Délutáni villámlátogatás az egyik magyar Unesco Világörökség helyszínre. Nem volt sok időnk, így gyorsan felkaptattunk a várba a kilátás és néhány obligát fotó kedvéért, majd lesétáltunk a faluba, ott szintén obligát fotózással, a végén a gyerekek által kinyafogott fagyival. Ha több időnk lett volna, akkor nyilván benéztünk volna több házba is, vannak kiálítások és kézműves műhelyek is. Így majd visszatérünk, ha nagyobbak lesznek a kölykök.

Blogposzt nem volt, de a fényképek vannak.

Bécs (július 3-5.)

Régóta tervezett gyerekmentes hétvége a birodalmi fővárosban.

A Kolping Wien-Zentral, hotelt nyugodtan ajánlhatjuk, tiszta, elfogadható árú és a centrumtól nem messze eső szállásként. Piackedvelőknek külön bónusz a Naschmarkt közelsége.

Péntek délután érkeztünk, ezután egy hosszú "újraismerkedő" séta következett a (mindketten nagyon régen voltunk utoljára Bécsben), nagyjából a Burggarten-Kärntner Straße-Stephansdom útvonalon, meg persze ezek közelében.

Szombaton a múzeumi negyedben kezdtünk a Leopold Museum két érdekes kiállításával, az egyik az állandó gyüjtemény része és leginkább Egon Schiele életét és munkáját mutatja be, a másik egy körkép a Szecessziós Bécsről. Ezután Grinzingbe villamosoztunk, ahol egy igen rövid séta után (én még bóklásztam volna) a korgó gyomrú Zsuzsa beparancsolt egy kellemes Heurigerbe (konkrétan ebbe: Zum Martin Sepp) ahol kipróbáltuk a helyi újbort (nem volt egy nagy etwas) és hozzá egy kis véres hurkát. Délután visszatértünk a központba és az előző napihoz hasonló hangulatú sétával fejeztük be a napot. (Mellesleg közben röviden érintettük az éppen akkor megtartott bécsi melegfelvonulás útvonalát, később olvastuk, hogy állítólag nyolcvanezren voltak, meg azt is, hogy még pártfrakciók is vonultak, a szocdemeket speciel láttuk is, mókásak voltak, ahogy egyébként az egész rendezvény az volt szerintem. Jobbikosokkal nem találkoztunk, Bécs egyelőre nem nyögi Vóna Bús Hadát.)

Vasárnap reggeli után azonnal indultunk is vissza, mindössze a Donauturmhoz tettünk egy rövid kitérőt, hogy élvezhessük a bécsi panorámát. Nyilván lehetett volna "erősebb" programot is összeállítani, több múzeum és palotalátogatással, de végülis vissza fogunk még ide jönni: most inkább élvezni akartuk a nehezen megszervezett gyerekmentes hétvégénkent.

Tiszafüred (június 18.)

Team Building, azaz csapatépítés a kollégákkal a Tisza tónál. Első nap evezés vezetővel, aki remek helyekre navigált el minket és remek dolgokat mesélt madarakról növényekről, a tó történelméről. Este hússütés és sörözés. Sajna a másnapi kerékpározásból kimaradtam, mert korábban haza kellett jönnöm egy halaszthatatlan családi program miatt. A szállás nem volt rossz, a tiszafüredi Nádas Panzióban voltunk.

Monostori erőd (május 17.)

Komáromban már voltunk, most meglátogattuk a Monostori Erődöt is.

Kicsit részletesebb beszámoló itt: Híres Komárom meg van védve...

Fényképek is vannak.

Bory vár (április 13.)

Húsvét hétfői kirándulás Székesfehérvár egyik érdekes nevezetességéhez, a Bory várhoz.

Kicsit részletesebb beszámoló itt: Művárlátogatás 

Fényképek is vannak.

Szilvásvárad (március 13-16.)

A szállásunk egy viszonylag új szálloda volt a falu szélén a domboldalon, Szalajkaliget névre hallgat és a "szokásos" vidéki wellnessszállók átlagos színvonalát nyújtotta. Kellemes sétákat tettünk a környéken, elsősorban a Szalajka völgyben, vonatoztunk is.

Komárom (január 3.)

Komáromi villámlátogatás a maradék szlovák korona elköltésének céljából. Mert az atyafiak már az eurónál tartanak a tanrendben, ugyebár...

Részletes beszámolót írtam anno: a Koronaköltés Komáromban.

Itt az archív mozinapló rovat következő darabja, a 2009-es év listája.

Mit kell tudni az archív mozinapló rovatról?

Arra gondoltam, hogy ha már megérte a tíz évet a blog, akkor emlékezzünk meg az elődről. Volt nekem egy honlapom, amit még 1998-ban csináltam és amit sokáig blogszerűen irogattam. Volt benne pl. mozinapló is.

Namármost ez a honlap már eltűnt a web feneketlen bendőjében (mond valakinek valamit a GeoCities név?), de a saját archívumomban még előásható a tartalma. Elő is ástam és úgy döntöttem, egy kis munkát megér, hogy újra publikus legyen. Ennek gondolom mind a négy (kb.) törzsolvasóm nagyon fog örülni, elvégre mi lehet annál jobb, mint tizensok éves poros mondatokat olvasni rég elfelejtett filmekről. (Mondjuk vannak még ötleteim, de azokról majd máskor...)

Szóval ez egy sorozat lesz, az 1998 és 2009 közötti mozilátogatásaim listája, évenkénti bontásban. Itt ugye van némi átfedés, mert a blog 2007 végétől élt, de egyrészt egy darabig még karbantartottam a honlapot, másrészt viszont a blogon csak a jobb filmekről írtam posztokat, szóval úgy döntöttem, az átfedésben lévő évek listáját is fel fogom tenni. A sorrendiség nem lesz teljesen lineáris, ugyanis 2003 előtt csak angol verzióban írtam a honlapot, az akkori listák fordítása viszont időbe telik, így a sorozatot az eredetileg is magyarul írt oldalakkal kezdem, a korábbiak majd később jönnek.

(Figyelem, a megszokottól eltérően ezekben a listákban a későbbi filmek vannak elől. Eredetileg így írtam a honlapon, megfordítani meg túl lusta vagyok.)

Háttérinformációnak annyit hogy ebben az évben kezdtünk belerázódni a kétgyermekes üzemmódba, ez pedig megmutatkozott abban is, hogy enyhe növekedésnek indult a mozilátogatásaink száma. Bár ez azért csalóka, mert a növekedés lényegében a gyerekeknek szóló rajzfilmeket jelentette...

 Welcome (2009, késő ősz)

Hát, furcsa dolog ez. Erről a filmről teljesen elfeledkeztem. Nem írtam föl a "listára", amikor megnéztem, aztán teljesen elsikkadt. Pedig nem rossz film...

Thomas: A nagy felfedezés (november 11.)

A gyerekek kedvéért néztük meg ezt a filmet. Felnőttek számára sajna meglehetősen érdektelen.

A nő másik arca (november 1.)

Jutalomjáték két színésznek egy esküvői kaland kapcsán, plusz egy rendezői/operatőri ötlet (osztott képernyő, mint a különböző nézőpontok együttes kifejezése) megvalósítása. Kellemes film, de semmi több.

Harry Potter és a félvér herceg (augusztus 1.)

Hát ezek után már nyilván nem fogom kihagyni a következő részt, már csak azért sem, mert érdekel, hogy fog végződni ez az egész, de ennek ellenére a sorozat a Az azkabani fogoly óta csak hanyatlik, ennek a résznek pl. kifejezetten szimpla, ennek ellenére következetlen története van. A látvány pedig egyre kevésbé pótolja az eltűnő színvonalat.

Madagaszkár 2 (július 22.)

Újabb kellemes családi film. Eszter már látta fél éve, Balatonon újra belebotlottunk és kisírta magának a második vetítést. Mivel elsőre az anyjával látta, most én kisértem el, de nem bántam meg, kellemes, nézhető film.

Jégkorszak 3. (július 10.)

Kellemes családi film, a gyerekek élvezik a mesét, a felnőtteket lekötik a poénok. Jó szórakozás.

Terminator Salvation (június 29.)

Jácint már mindent elmondott erről a filmről, felesleges megismételni.

Isten hozott az Isten háta mögött (május 14.)

Sajnos nem beszélek franciául. Ez nemcsak azért baj, mert nem élvezhetem Voltaire-t, Camus-t vagy éppen Merle-t eredetiben, hanem azért is, mert így sajnos ennek a filmnek a poénjairól is lemaradtam. Próbálkoztak persze a fordítók, de sajnos ez a film (többek közt) az észak-francia nyelvjárás kedves kicsúfolására építette a nyelvi poénjait, ez pedig nagyjából lefordíthatatlan. Persze nem csak a nyelvjárásról volt itt szó, hanem más "kapcsolódó" előítéletekről is (Északon mindig esik, elmaradott, csúnya unalmas vidék, stb.) illetve arról, hogy hogyan változnak meg ezek az előítéletek akkor, amikor dél-francia hősünket Északra veti sorsa. Összességében egy kellemes, humorba ágyazott tanmesével van dolgunk, amit érdemes volt megnézni.

Star Trek (május 7.)

Star Trek sokadszor. Ezúttal azt a frenetikus ötletet elővéve, hogy mi lenne, ha vissszamennének az első sorozat szereplőinek ifjúkorába és bemutatnánk, hogy lettek azok, akik. Amolyan Star Trek begins stílben. Persze ettől még marad a Star Trek az, ami: a középszer. Sose olyan igazi, magával ragadó, emlékezetes mese, mint mondjuk a Csillagok háborúja sorozat jó pár darabja, de annyi pénzt mindig beleölnek a látványba, hogy azért egy nézhetetlen ócskaság se legyen.

Cincin lovag (január 3.)

Eszter lányom belépett a mozilátogató korba. Tavaly novemberben vitte az anyja moziba először, a Madagaszkárt azóta is emlegeti. A Cincin lovagot amúgy átlagosnak mondanám, se a látvány, se a történet nem emeli ki a galivúdi animációs filmek tömegéből. Ami persze azt is jelenti, hogy azért meg lehet nézni.

A végén pedig jöjjenek azok a filmek, amikről anno a blogon is megemlékeztem:

 District 9 (szeptember 24.): Kilencker

 Gran Torino (április 19.): Torino

 Hajrá boldogság (április 15.): Londonban, sej...

 Gettó milliomos (február 22.): Bombay

Vicky Christina Barcelona (január 26.): Barcelona